Lélekerősítő levelek 92

Ha gondok vannak a barátsággal
Lysa TerKeurst

„Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.” Ef 4, 2b-3

A barátsággal kapcsolatos egyik legbölcsebb tanácsot a lányomtól kaptam. Kamaszodott, abban a korban volt, amikor – emlékszel - minden elbizonytalanodik benned, dühöngenek a hormonok, a legjobb barátnőd egyik napról a másikra legnagyobb ellenségeddé válik. Gyönyörűséges.
Egyik délután kisírt szemmel szállt be mellém a kocsiba. Megvárta, míg kigördülünk a parkolóból, s szabadjára engedte a könnyeit.
„Nehéz napod volt?” – kérdeztem.
„Szörnyű” – válaszolta.
Lehalkítottam a rádiót, megvártam, míg a piroshoz érünk, s rátettem a kezem az övére. „Szeretnéd elmondani?”.
„Nem” – suttogta, és elfordítva a fejét, kinézett az ablakon. Egész este csak járkált a házban szótlanul. Akárhányszor próbáltam megtörni a hallgatását, a máskor oly beszédes gyermekem nem nyílt meg.
Másnap reggel nagy meglepetésemre széles mosollyal szaladt le az emeletről.
„Hahó! – üdvözöltem. - Boldognak látszol!” – s közben fölküldtem egy hálaadó fohászt azért a valamiért, ami így megváltoztatta a lányom hangulatát.
„Anyu – szólt fensőbbséggel -, rájöttem valamire a barátsággal kapcsolatban. Minden barátban van jó is meg rossz is. Olyan, mint egy termékcsomag. El kell döntened, hajlandó vagy-e az egészet - a csatolt áruval együtt – elfogadni.”
Milyen bölcs és milyen igaz.
A barátok olyanok mint amikor egy megrendelt áru mellé valami mást is csatolnak, s vagy elfogadod az egészet, vagy lemondhatsz arról, amit venni szeretnél. Meg van olyan barátság is, amelyik lejár. Csak egy időre szól.
Előfordul, hogy foglalkoznunk kell a kellemetlen csatolt áruval, ha harcolni akarunk a barátságunkért.
Nemrég egy félreértés miatt összezördültünk egyik barátnőmmel, akit nagyon szeretek és tisztelek. Félreértés. Megbántottság. Idegesség.
Énem egy része el akart távolodni, nem akart foglalkozni a sebbel. De ahogy imádkoztam róla, rájöttem, hogy ez a barátnőm is olyan, mint egy termékcsomag. Nagyon értékelem a kitartását, a lelkesedését, ahogy beleveti magát a munkába. De aki ennyire feladatorientált, kevésbé tud az érzelmekre figyelni, kevésbé veszi észre, ha vét egy kapcsolat ellen. Ez a két dolog együtt jár benne, ha az egyiket szeretem, el kell fogadnom a másikat is.
Ha őszinte vagyok, be kell látnom, hogy én is olyan vagyok, mint egy termékcsomag. Van bennem jó is, és van bennem rossz is.
Néha kiborító tud lenni, néha én is kiborító vagyok.
Mind a ketten sárosak vagyunk, igyekszünk lemosni magunkról a piszkot, de tudjuk jól, hogy máskor is bele fogunk lépni a pocsolyába barátságunk ösvényén haladva. Úgy döntöttünk, megéri.

Uram, köszönöm neked a barátságokat. Tudom, van köztük olyan, ami élethosszig tart, van, amelyik időszakos. Segíts, hogy szelíd és alázatos legyek, türelmes és megértő, s viseljem el őket szeretetben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.16.
www.proverbs31.org


Nem szükségszerű
Renee Swope

„Mi nem tartozunk azok közé, akik elrettennek és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek és megmentik életüket.” Zsid 10,39

„Nem tudom megcsinálni.”
„Nem lesz jobb az életem.”
„Sosem lesz elég önbizalmam hozzá.”
Lelombozó állítások. S milyen hirtelen be tudnak surranni a gondolataink közé, s rögtön meg is győznek igaz voltukról.
Volt olyan időszak az életemben, amikor szinte megbénítottak ezek a bizonytalansággal átszőtt gondolatok.
Amikor az önbizalomhiány meggyőzött, hogy ezek a kételkedő, csüggesztő állítások tények.
Amikor elrettentem a változás lehetőségétől, a kihívásoktól, elfordultam az esélyektől, a nyitott ajtóktól.
Máskor a kapcsolataimtól húzódtam vissza – családtagoktól, barátoktól, Istentől. Elvonultam a hitetlenség helyére, és megelégedtem a kevesebbel Isten legjobb ajánlata helyett.
Mindezt azért, mert fárasztónak találtam átvergődni a félelmeimen, a határozatlanságomon.
Vannak olyan napjaid, amikor a kétség meggyőz, hogy természetes, ha alkalmatlannak és csüggedtnek érzed magad? Meg hogy a magabiztosság lehetetlen egy olyan alaknál, amilyen te vagy?
Azt hiszem, el szoktunk feledkezni arról, hogy van egy ellenségünk, aki fegyverként használja ellenünk az önbizalomhiányt, aki a partvonalról állandóan bekiabál:
„Ez túl nagy falat neked.”
„Jobb, ha máris kiszállsz.”
„Nincsenek meg a szükséges képességeid hozzá.”
Ideje megvetni a lábunkat, elengedni a fülünk mellett ezeket a szavakat. Isten azt akarja, hogy fogadjuk már el, és higgyük, hogy Krisztussal MINDEN lehetséges – még az is, hogy bízzunk önmagunkban.
Máskülönben a kétely, az ellenség újra meg újra győzni fog, és szívünk ettől a hozzáállástól és a kudarcélményektől szép lassan megrozsdásodik.
De nem szükségszerű, hogy így legyen.
Végig a Szentírásban azt mondja nekünk Isten, hogy a dolgok meg tudnak változni; az élet lehet jobb. Magabiztosan kiált oda nekünk: „Nézzétek: valami újat viszek végbe”! „Akik szeretnek, azoknak minden a javukra válik.” „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Iz 43,19; Róm 8,28; Mk 9,23).
Hogyan tudjuk abbahagyni a kételyre figyelést, hogyan kezdhetünk Isten ígéreteinek erejében élni?
Úgy, hogy elhatározzuk, inkább hiszünk Isten igazságának, mint saját érzéseinknek, félelmeinknek. Túllépünk azon, hogy hiszünk IstenBEN, és elkezdünk hinni IstenNEK, ráhagyatkozunk Igéjére, és igazként éljük meg azt, függetlenül attól, hogy épp milyen hangulatban vagyunk, milyen érzések akarnak ránk törni.
Ez egy percről-percre, napról-napra, kételyről-kételyre meghozandó döntés, amikor Istennel együtt dolgozzuk fel gondolatainkat és érzelmeinket, és úgy állítjuk be szívünket és elménket, hogy Isten minden elbizonytalanodásunkban tudja az Övéhez igazítani a mi perspektívánkat.
Eddig is előfordult, hogy jobb voltam másoknál, s ez veled is így van. De ha ébren tartod magadban a hitet, lehetőség van egy tartós Krisztus-bizalom kialakítására. Határozzuk el, hogy ma is és minden nap emlékezni fogunk a Zsidókhoz írt levél 10,39-re, és nem rettenünk el, nem választjuk a kárhozatot, hanem hinni fogunk, és megmentjük életünket!

Uram, adj nekem Krisztusban bízó szívet. Segíts eljutnom onnan, hogy hiszek Benned, oda, hogy hiszek NEKED. Segíts ráhagyatkoznom ígéreteid erejére, és add, hogy eszerint éljek. Amikor kételkedem önmagamban, és nem tudok túljutni a bizonytalanságon, juttasd eszembe, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.18.
www.proverbs31.org


A cél felé
Amy Carroll

„Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig.” Neh 4,15

Igaz, hogy Isten beteljesíti előre kitűzött terveit rólunk, gyakran olyasformán, ahogy eszünkbe nem jutott volna kérni tőle, vagy amit el se tudtunk volna képzelni, de azért nekünk is megvan a magunk szerepe tervei végrehajtásában. Nemrég arra indított Isten, hogy olvassam el Nehémiás könyvében, hogyan teljesítette feladatát egyik szolgája, akinek újra kellett építeni Jeruzsálem falait.
Rádöbbentett, milyen nagy lehet az én részem egy feladat keresztülvitelében – szervezés, intézkedés, energia, odafigyelés, és kemény, nagyon kemény munka. A Szentírás szó szerint azt mondja, hogy Nehémiás és az emberek „Hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig” dolgoztak.
Én is, mint legtöbb keresztény testvérem, szívesen beszélek hivatásomról, filozofálok az Istenbe vetett bizalomról, anélkül, hogy valóban követni akarnám Őt engedelmesen az Ország építéséért napról napra folyó munkában.
Te hogy vagy ezzel? Visszatart valami a munkavégzéstől? Talán rettegés támaszt bénító kérdéseket eléd? „Mi van, ha megpróbálom, és nem sikerül?” „Mi lesz, ha nem fogadnak el, ha nem hisznek nekem?” „Mi lesz, ha Isten nem áll mellettem?” vagy ami még rosszabb: „Mi van, ha félreértettem Isten üzenetét, félremagyaráztam akaratát, s nem azt teszem, amit vár tőlem?”
Olyan is előfordul, hogy haszontalan időtöltések vonják el a figyelmünket arról, amit Isten akarata szerint tennünk kellene.
Évek alatt jutottam el odáig, hogy a hivatásomért végzett munka nem szorongást okoz, hanem lelkesedést. Bátorítást kaptam, hogy nem kell zseninek lennem, nem kell különleges adottságaim legyenek ahhoz, hogy a hivatásomat teljesítsem. Merthogy ilyenekkel nem rendelkezem.
David Brooks így írt a kemény munkáról a New York Times-ban:
„A zseniálisan és az átlagosan teljesítő ember között nem az isteni szikra a különbség, hanem a gyakorlás. A legkiválóbb előadóművészek sokkal (leginkább sokkal, de sokkal) több órát töltenek gyakorlással.”
Idéz egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy a vizsgálat ideje alatt a virtuóznak tartott művészek 10000 órát gyakoroltak, 5000-rel többet, mint a jónak mondott zenészek.
Ez eszembe juttatott egy rádióinterjút barátnőmmel, Lysa TerKeursttal. Kérdezte tőle a riporter, hogyan válik valaki egyik napról a másikra a New York Times bestseller szerzőjévé. Válasza egyszerű volt:
„Tizenhét év kemény munkával. Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, és végig hittem, hogy Isten is meg tesz minden Tőle telhetőt.”
Arra érzek hivatást, hogy Krisztusról beszéljek, Őt hirdessem egyre hatékonyabban, nem azért, hogy az emberek elájuljanak Amy Carroll-től, hanem hogy elájuljanak Attól, Akiről szólok hozzájuk: Jézustól. Az a hivatásom, hogy segítsek más nőket hitük fejlődésében. Csak akkor felelek meg ennek, ha én magam is folyamatosan tanulok, gyakorlok és dolgozom.
Neked mi a hivatásod? Azt végzed? Az én meghatározásom a hivatásra egyszerűen az, hogy percről-percre, napról-napra engedelmesen követem Isten Igéjét és a Szentlélek vezetését. Vannak napok, amikor ez látható előrehaladást jelent, máskor meg csendet, várakozást, odahallgatást. Akármelyik legyen is a pillanatnyi helyzet, kezdjük el azonnal.

Uram, köszönöm élethivatásomat. A szívem egyes porcikái még félnek, idegesek, küzdenek, de el akarom végezni a munkát, és engedelmesen akarok menni Feléd. Köszönöm, hogy segítesz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.19.
www.proverbs31.org