Remény a romok között
Lynn Cowell
„Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk.” Eféz.1:18
Iszonyatos pusztulás látványa a képernyőn. Agyam nem is tudta mindazt befogadni, ami Haitin történt a földrengés után. A rengeteg szenvedést és fájdalmat. Úgy aludtam el, hogy még mindig a híradóban látott képek hullámzottak a szemem előtt.
Másnap reggel, még mielőtt a lábam letettem volna a padlóra, imádkozni kezdtem: könyörögtem csodákért, élelemért, azokért, akik majd megérkeznek segíteni és szolgálni Haitire. Egy síró kisbaba képét láttam magam előtt, akit kiemelnek a romok alól. 48 órát töltött élelem és innivaló nélkül az összeomlott ház fogságában a 18 hónapos baba. Ez valóban csoda volt.
Míg ezen gondolkoztam, eszembe jutott valaki a szeretteim közül, és az imádságom felé fordult. Ő is fogságban van. Rossz döntések, elferdült gondolkodás súlya dönti romba az életét. Úgy hitte közönséges úton jár, hisz annyian járnak még rajta, de őt az út az összeomlásba vitte.
Egy dologban biztosan különbözik a kimentett kisbabától, s ez a szabadulás vágya. A baba érzékelte, hogy valami nagyon nincs rendben. Hol a családja? Hol van az enni- és innivaló? Ezt a hiányt biztosan érzékelte. Az, akire én gondolok a szeretteim közül, még nem érzi, hogy szabadulásra, megmentésre van szüksége. Még fel kell, hogy fogja az önzés, a dac, az önrombolás súlyát, ami ránehezedik.
Van valaki, akit kétségbeesetten szeretsz, és látod hogy útja a pusztulás felé vezet, de nem látja, nem hajlandó felismerni? Van, hogy úgy érzed, a bűn romjainak súlya nagyobb, semhogy fel lehetne emelni, s kiszabadítani azt, aki alatta van? És nem látod módját annak, hogy Isten áttörjön a romokon?
Haitira érkezik a segítség. Segítenek katonák, orvosok, nővérek, mentőmunkások a világ minden tájáról. Zajlik a mentés. Sok emberéletet megmentettek, s a romokat is előbb-utóbb eltakarítják.
Szeretteink számára is van segítség. Imádságunk arra irányuljon, hogy önrombolásuk közben ébredjenek rá, hogy be vannak szorulva, szabadulásra van szükségük. Ha erre rájönnek, segítségért fognak kiáltani, mint a haiti-i kisbaba. Isten ott lesz, meghallja, és megmenti őket. Talán másokat fog felhasználni a mentéshez. Talán másokat fog megszólítani, hogy menjenek, tolják félre a romokat. Amit biztosan tudhatunk: Ő azt akarja, hogy kiszabaduljanak.
Uram, néha belefáradok abba, hogy imádkozzam érte. Örülök, hogy Te nem fáradsz el. Kérlek, nyisd fel a szemét, vegye észre a pusztulást, ami körbeveszi, tedd szívébe a szabadulás iránti vágyat. Jézus nevében kérlek, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.02.
www.proverbs31.org
Csendes nap Jézussal
Amy Carroll
„Áldják tehát az Urat irgalmasságáért, az emberek fiaival művelt csodáiért, mert a szomjazók elteltek és az éhezőket eltöltötte minden jóval.” Zsolt. 107:8-9.
Mikor új lakó költözött a szomszédba, Caroline összetoborozta a környékbelieket, hogy meleg fogadtatásban részesítsék az új lakótársat. Barátnőjével közös ünnepséget szerveztek a lakóközösség új tagjának fogadására. Caroline felhívta az új szomszédot, de nagy meglepetésben volt része: közeledésére gyanakvás volt a válasz.
„Miért akar nekem vacsorát adni?” kérdezte az új lakótárs. Caroline elmagyarázta, hogy a környéken ez a hagyomány, vacsorát adnak, ahol személyesen találkozhatnak az új lakóval. „Tudja, mit? – válaszolt a szomszéd. – Majd felhívom, ha éhes leszek” – s lecsapta a kagylót.
Elgondolkoztam, hányszor bánunk így Istennel, mint ahogy Caroline-nal bánt a szomszédja. Isten minden nap megterít nekünk, s hívja a benne hívőket, hogy töltekezzenek. Feltettem magamnak a kérdést: Hányszor fordul elő, hogy elfutok Isten asztala mellett, s a vállam fölött visszaszólok: „Majd jövök, ha megéheztem!”
Azt hiszem, jóllakott vagyok, de Isten tudja, hogy csak nem veszem észre az éhségemet. Szükségem van arra, hogy naponta jóllakjam Isten asztalánál. A Lukács 1:53-ban olvassuk: „Az éheseket betöltötte jókkal, de a gazdagokat üresen küldte el”.
Bár olyan szívem lenne, amelyik naponta úgy közeledne Hozzá, amilyen valójában: éhesen, szegényen. Meghív, hogy gazdagon és feltöltve távozhassam Tőle. Csodálatos megújulás! Isteni élvezet!
Létfontosságú, hogy naponta találkozzunk Istennel, de Ő néha személyesebb, hosszabb találkozóra hív. Irigylem egyik lelkészünket. Évente elvonul egy hétre lelkigyakorlatra egy kolostorba. Csendes, egyszerű helyre megy, ahol egy hetet Jézussal tölthet. Talán majd ha felnőnek a gyermekeim, s a házimunka kényszere nem tart vissza, én is meg tudom ezt engedni magamnak. Ám nemrég, Isten valami hasonlóan csodálatos lehetőséget mutatott nekem kicsiben. A templomunkban vonultam vissza egy félnapos elcsendesedésre, míg a gyermekek iskolában voltak.
A lépcsőn felfelé menet ideges voltam. Imádkoztam már órákon át együtt másokkal, de sohasem töltöttem ennyi időt kettesben Istennel. Lesz mit mondanom Neki? Fog hozzám szólni a csendben? Lesni fogom a percek lomha múlását? Közömbösen, csalódottan fogok távozni?
A nap végére minden kérdésemre választ kaptam. Isten várt engem. Imádságban, bibliaolvasásban, imádásban telt a nap. Isten a csendben útmutató szavakat mondott nekem. Azért jöttem, mert éreztem, tudtam, hogy éhes vagyok, és Ő hűségesen betöltött engem.
Mostmár évente kétszer tervezek ilyen mini-lelkigyakorlatot Jézussal. Rohanással teli életünkben szükség van néha hosszabb időre elvonulni Őt szemlélni. Még mindig vágyom egy kolostorban töltött hétre, de közben a tanítás alatti együttlétben sütkérezem, ahol megújítom kapcsolatomat Istennel, és ünneplem az Ő jóságát!
Segíts, Uram, hogy mindig tudatában legyek jóságodnak! Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.03.
www.proverbs31.org
Uram, segíts nekünk, édesanyáknak!
Lysa TerKeurst
„Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja neki adni.” Jakab 1:5
Legszívesebben megböktem volna a két lányt az első sorban az istentiszteleten. Ha tehetem, alaposan leteremtem őket. De nem lehetett, 5 sorral előttem ültek, addig még az én kezem sem ér el.
Mivel érintéssel nem tudtam magamra vonni a figyelmüket, a tekintetemmel fogok majd hatni rájuk. Ismered, amikor ezer figyelmeztetést tudsz belesűríteni a nézésedbe, míg egyik szemöldöködet felhúzod. Na arról beszélek.
Amint valamelyikük hátranéz, tudni fogják, mit gondolok a fészkelődésükről, a prédikáció alatti figyelmetlenségükről. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a két kislány hozzám tartozott. Az egyik mindenképpen. A másik pedig a lányom barátnője volt, aki néha eljött velünk a templomba.
Rajtam kívül talán senki sem vette észre őket. Nem zavartak senkit. De nem úgy viselkedtek, ahogy ÉN szerettem volna. Én azt akartam, hogy üljenek szépen egyenesen, szívják magukba a tanítást, esetleg jegyzeteljenek.
Hirtelen egy kellemetlen kis gondolat jelent meg a többi között az elmémben. „Azért akarod, hogy jól viselkedjenek a gyermekeid, mert akkor jó véleménnyel lesznek rólad az emberek. Ne foglalkozz ezzel. Nem kell karót nyelve üljenek és körmöljenek ahhoz, hogy meghallják Isten üzenetét. Légy kedvesebb, ez a kegyelem órája.”
Na tessék.
Nem nagyon örülök, mikor a Szentlélek olyan igazságra mutat rá, ami kellemetlen. Én össze akartam szidni valakit, valakiket. Kedvesnek lenni? Most? Nem ezt akartam, de abban a pillanatban ezt kellett tennem. Pár perc múlva a lányom barátnője hátranézett. Legyűrtem az indulataimat, megpróbáltam mosolyogni, rákacsintottam, s még a kezemmel is intettem neki.
S akkor ez a fészkelődő kisiskolás, aki nem igazán szokta kifejezni gyengéd érzelmeit, felállt, és elindult hátrafelé a sorok között. Mikor odaért hozzám, két karjával szorosan átölelt, s ez az ölelés többet adott nekem ott és akkor, mint száz prédikáció.
Igen, ott és akkor kedvességre volt szükség. Az ölelés után leült mellém, és csendben figyelve hallgatta az istentiszteletet. Hazafelé menet még kérdezett is a prédikációval kapcsolatban.
Na ettől olyan nehéz szülőnek lenni. Nincsenek szakkönyvekben rögzíthető megoldások. Pillanatról pillanatra egyensúlyozunk a szeretet, a gondoskodás, a szigor, a kedvesség, a formálás, a mintanyújtás, a kicsit több szeretet, kevés számonkérés stb. megnyilvánulásai között.
Egyetlen módon tudok talpon maradni ebben az állandó egyensúlyozásban: ha nagyon közel vagyok Istenhez. Egészen közel. Nem távolról tekintek rá, hanem kapaszkodok belé, mint egy ijedt kislány az édesapjába. A Filippiekhez írt levélben (4:6-7) ezt olvassuk: „Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.”
Nagyon szeretem ezt az idézetet, de ha így kiemeljük a szövegkörnyezetből, veszít erejéből. A Fil 4:5 utolsó négy szava nyitja meg Isten békéjét, amely minden értelmet meghalad.
A négy szó pedig: „Az Úr közel van.”
És mert közel van, nem kell aggodalmaskodnunk – megszólíthatjuk, és megkérdezhetjük, mit tegyünk, hogyan reagáljunk, mikor fegyelmezzünk, mikor hassunk kedves szóval. A Jakab-levél 1:5 legyen emlékeztető: „Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja neki adni.” Csak Isten láthat el azzal a bölcsességgel és tisztánlátással, amire minden egyes szülői pillanatban szükségem van. Ezért nagyon közel kell maradnom Hozzá – kérdeznem kell Őt – Rá kell hagyatkoznom – kiáltanom kell Hozzá – és Rá kell alapoznom egész szülői ténykedésemet.
Nem lehet az a célom, hogy úgy nevelem a gyermekeimet, hogy az embereknek jó véleménye legyen rólam. (Ó pedig, hogy vágyom rá!) Nem, a célom az legyen, hogy minden pillanatban kérem Istent, adja meg a pillanathoz szükséges bölcsességet, mert olyan gyerekeket szeretnék nevelni, akik szívükben meg vannak győződve Isten jóságáról.
Áldás áradjon rád is, míg keresed a finom egyensúlyt a fegyelmezés és a kedvesség között.
Szerető Atyám, bölcsességet kérek tőled a mai napra, hogyan neveljem helyesen a gyermekeimet. Segíts, hogy mindig tudjam, mikor legyek szigorú, mikor legyek kedves. Add, hogy átéljem közelségedet, hogy ne érezzem magam magányosnak és túlterheltnek anyai feladataim között. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.04.
www.proverbs31.org
Méltóságba öltözött asszony
Glynnis Whitwer
„Ruházata erő és méltóság” (Péld.31:25a)
Hogy viselkedhettem így? Hogy süllyedhettem odáig, hogy hangosan veszekedjem tíz év alatti lányommal: „De nem!” „De igen!”
Mikor kijöttem az iskolaudvarról, éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejemet. Elvileg én volnék a felnőtt, nem? Érett, jámbor, a Példabeszédek 31. fejezete szerinti asszony? Hát abban a pillanatban minden voltam, csak az nem.
A lányommal való jelenet nyomán úgy áradt szét bennem a csalódottság, mint az adrenalin egy épp hogy megúszott baleset után. Próbáltam szabadulni tőle, de az érzelmek nem engedtek el.
Újrajátszottam gondolatban a beszélgetésünket, eszembe jutott egy csomó érett, józan érv, amit mondhattam volna. Olyannak láttam magam, amilyennek lenni szerettem volna: nyugodtnak, kedvesnek, méltóságteljesnek. Hogy tudtam ilyen messze kerülni attól az asszonytól, aki lenni akartam?
Méltóságteljes. Maga a szó is megérinti a lelkemet. Egy nő, aki mindig uralkodik magán, pontos értékrendje szerint mindig helyesen ítéli meg, mit mondjon, mit cselekedjen. Egy nő, akinek személyiségét nem a körülmények alakítják, aki minden kihívásra méltósággal válaszol.
Mi a méltóság? A Példabeszédek 31:25 szerint olyasmi, amire törekednünk kell: „Ruházata erő és méltóság”. Ennek, és az egész fejezetnek alapján a méltóságba öltözött asszony tudja, ki ő Krisztusban, és döntéseit következetesen istengyermeki hivatása alapján hozza meg.
Sajnos, gyakran beleesem abba csapdába, hogy a másik cselekedetei, szavai befolyásolják a reakcióimat, elfelejtem, hogy meg akarom őrizni a méltóságomat. Ilyenkor félreteszem a méltóságot, tetteimet, szavaimat az indulatok vezérlik.
Egy iskolás lánnyal való udvari veszekedés közben elfelejtettem, hogy Isten kiválasztott, és erőt ad a mindennapi kihívásokhoz. Isten meghívott, hogy az Ő erejét öltsem magamra, és én nem éltem ezzel, visszautasítottam.
Bocsánatkérések sora következett: először a lányomtól, azután Istentől. Hálás vagyok nekik, hogy megbocsátottak, lehetőséget adtak, hogy újra megpróbáljam a méltóság mintáját követni. Sikerült a változás. Legközelebb, mikor éreztem, hogy elönt az indulat, vettem egy nagy levegőt, s felidéztem magamban: ”Ruházata erő és méltóság”. Kértem Istent, lépjen közbe, és öltöztessen fel erejével, hogy az az asszony lehessek, akinek Ő látni akar.
Köszönöm Uram, hogy azt akarod, erőt és méltóságot öltsek magamra. Tudom, hogy látod bennem a lehetőséget, de nekem naponta harcolnom kell, hogy a Példabeszédek szerinti asszonnyá váljak. Segíts, kérlek, hogy feladjam önző természetemet, adja át helyét a Te jóságos lelkednek. Segítséged nélkül semmire sem megyek. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.05.
www.proverbs31.org
Munka nincs – remény van
Holly Good
„szelídséggel fogadjátok a belétek oltott igét, amely megtarthatja lelketeket.” Jak 1:21b
A férjemnek nincs munkája. Összevonás következtében elveszítette az állását a cégnél, ahol 21 évig dolgozott. A bankszakmában gyakori a fúzió, házasságunk alatt megszoktuk az állásvesztés évente kísértő rémét. Tavaly nyáron végülis bekövetkezett, amitől tartottunk: megszűnt férjem állása, hazajött.
Érdekes fordulatot vett az életünk. Most már én kelek hamarabb reggelenként. Elmegyek dolgozni, ő marad. Legtöbbször ő főz, ő segített a lányunknak jelentkezni a főiskolákra, nagyobb részt vállal középiskolás fiúnk iskolai és sporttevékenységében, megjavította a kerti csapot. És épp most, mialatt ezt írom, kapom tőle az üzenetet: „Fahéj ízű fogselymet vegyek vagy a szokásosat?” Igen, többnyire ő intézi a bevásárlásokat is.
Nem ment és nem megy küzdelmek nélkül. A „mi lesz ha…” kérdések újra meg újra kéretlenül betüremkednek a gondolataink közé. A félelmeket, kétségeket váratlan anyagi terhek is szították. Elromlott a légkondicionálónk; kétszer volt csőtörés a házban, de a gázvezeték is meghibásodott, elromlott a garázsajtó, javíttatni kellett a kocsit, állatorvoshoz kellett vinni a kutyát.
De várakozunk. És reménykedünk. És még tovább várakozunk és reménykedünk.
Ma reggel Jakab levelét olvastam, és nagyon sok bátorítást kaptam Isten üzenetéből Jakab szavain keresztül. Új fényben látok két feladatot: húzódjam közelebb Istenhez, és forduljak Hozzá nagyobb alázattal.
Míg mi várakozunk és reménykedünk, Isten is vár. Vár engem, hogy hozzá forduljak erőért, reményért, békességért. Ezt a három dolgot csak Attól kaphatom meg, aki az életet adta nekem. Attól, aki a tenyerén tartja a világot. Attól, aki életre szólított minket. Ha én közelebb húzódom Hozzá, ő is közelebb jön hozzám. Nem mindig az én menetrendem szerint, nem mindig úgy, ahogy előre elképzelem, vagy ahogy várom, hanem a maga tökéletes terve szerint.
Az alázatos Hozzáfordulás nem azt jelenti, hogy mint egy robot kijelentem: „Biztos Neked van igazad, Istenem, és én tévedtem.” Az alázat azt jelenti, hogy felismerem, minden, ami bennem érték, Tőle és csakis Tőle származik. Én magam. Kívül-belül. El kell fogadnom, hogy nem ismerem az utat, az Ő irányítása, ereje, kegyelme nélkül nem tudok járni rajta.
Könnyű előrefutni, megtervezni a dolgainkat saját elképzeléseink szerint. Az utóbbi hét hónapban megtanultunk várni, reménykedni, hinni – túl az értelmünkön, túl a terveinken, túl a vágyainkon.
Megállni, várni, és arra a jóra figyelni, amit napról napra kapunk Tőle.
Ellenállni, és ha kell, elűzni a mindegyre ránk törő kételkedést és aggodalmaskodást.
Megtanulni és újratanulni, hogyan húzódjunk alázatosan egyre közelebb Hozzá, hinni Benne, és a többit Rábízni.
(Ha netán érdekel: a fahéjas fogselymet kértem.)
Uram, elismerem, hogy szükségem van Rád. Itt és most. Segíts, hogy az igazságra figyeljek. Ne engedd, hogy kételkedjem terveidben. Tudom, hogy félelmetesen csodálatosra alkottál. Alakíts tovább, és használj engem, Uram. Köszönöm, hogy mindazt rám bíztad, amim van. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.08.
www.proverbs31.org
Mit hagynék magam után
Melanie Chitwood
„Az Úr kegyelmét örökké éneklem, hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti szám”
Zsolt. 89:1
Mi jut eszébe a gyermekeidnek, ha rád gondolnak? Ugye sokat elárulna a válaszuk? Egyik nap elemista kisfiam egy nekem készített anyáknapi képpel jött haza az iskolából. Középre engem rajzolt a kedvenc színeimben: rózsaszínben és bordóban pompázó ruhában. Tanító nénije azt kérte, hogy négy szót írjon a kép köré, négy különböző szót, amik az édesanyját jellemzik. Ezeket a szavakat írta: olvasás, délutáni szunyókálás, csokis keksz, nevetés. Mosolyognom kellett az éleslátásán.
Minden nap rajta hagyjuk gyermekeinken ujjlenyomatunkat. Mit szeretnénk, mi jusson eszükbe gyermekeinknek, ha a szüleikre gondolnak? Kedves és következetes anyukám volt, vagy anyu könnyen elengedte a gyeplőt? Anyukám összenőtt a telefonjával, vagy anyu mindig ott volt, ha az élet kisebb-nagyobb kérdéseire választ vártam? Anya néha elment a templomba, vagy Isten szeretete állandóan jelen volt anyu életében?
A hagyaték „valami, amit továbbadunk”. Szavaink, tetteink minden nap hozzáadnak valamit a hagyatékhoz, ami gyermekünk személyiségében él tovább. A napi gondok, tennivalók könnyen elvonják figyelmünket arról, hogy tudatosan éljük szülővoltunkat. Határozzuk el, hogy mától olyan hagyatékot adunk nekik, amilyet valóban rájuk akarunk hagyni. Ami biztosan nem az elfoglaltságból, a sürgős tennivalókból forrásozik, hanem céltudatosságból és imádságból.
Nekem mindig segít, ha arra gondolok, hogy Isten is szülő. Találhatok-e hát jobb tanácsadót, ha gondjaim vannak a szülőségemmel? Az is segít, ha arra gondolok, hogy Isten jobban szereti a gyermekeimet, mint én magam, és ha először mindig hozzáfordulok, akkor be fogja tölteni gyermekeink nevelésében azokat az üres foltokat, amiket mi Scottal kihagyunk. Sosem késő elkezdeni tudatosan fejleszteni a hagyatékot, ami tovább fog élni gyermekeidben. Csak ezeket a napokat tölthetjük a gyermekeinkkel. Nem fogjuk őket visszakapni. Mától kezdve legyünk olyan szülők, amilyenek lenni szeretnénk.
Istenem, hálát adok neked mindegyik gyermekemért. Naponta szükségem van a segítségedre, hogy olyan szülő legyek, amilyen lenni szeretnék. Uram, ember vagyok, tudom, hogy szülőként is követtem el hibákat, és még fogok is hibázni. Uram tedd jóvá a múltat, és erősíts meg a jövőben. Köszönöm Neked, hogy szeretetet, bölcsességet, erőt, iránymutatást, türelmet adsz, hogy én legyek gyermekeim számára a legjobb szülő. Segíts, hogy amit magam után hagyok, az a Te dicsőségedet szolgálja, és megtanítsa gyermekeimnek, hogy Te mennyire szereted őket. Jézus nevében, Ámen.
Néhány jó tanács
Gyermekeid tőled tanulják meg, hogyan imádkozzanak. Imádkozz velük útban az iskola felé, napközben is adjatok hálát Istennek, vagy kérjétek a segítségét, és az esti lefekvéskor mindig imádsággal takargasd be őket. Ne hagyd abba a velük való imádságot tizenéves korukban sem. Lehet, hogy kamasz gyermekeid elhúzódnak tőled, de akkor is szükségük van a tudatra, hogy imádságod kíséri, betakarja őket.
Válassz ki minden héten egy bibliai idézetet a család számára, és tűzd ki jól látható helyre. Tanuljátok meg közösen.
Gondold végig, mi mindent teszel napközben gyermekeid előtt. Milyen tevékenységed irányítja gyermeked figyelmét az Úrra?
Hogyan viselkedsz feszült helyzetekben? Krisztust mintázod? (Gondold végig, mit csinált Jézus, mikor elévezették a bűnös asszonyt, akit meg akartak kövezni: időt adott; kerülte a szemkontaktust, amikor robbanásig feszült volt a levegő; csak akkor szólalt meg, amikor valami előremutatót mondott; egyetlen mondatának nagy súlya volt, mert szünetet tartott előtte is, utána is; hagyta, hogy a másikban beérlelődjön a feszültség feloldása, nem akarta hosszas szónoklattal oktatni az éles helyzetben, stb. Ford. megj. )
Encouragement for today, 2010.03.09.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése