Jézus az ajtó

Jn 10,1-10
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az őr, és a juhok megismerik hangját, Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután kieresztette saját juhait, megindul előttük, és a juhok követik őt, mert ismerik hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak előle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a példabeszédet mondta nekik, de ők nem értették, hogy mit akar vele mondani.
Jézus tovább folytatta: “Bizony, bizony mondom nektek: A juhok számára én vagyok az ajtó. Mindannyian, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

Az akol a lelkünk, a „bensőnk”, ahol otthon vagyunk, ahova visszavonulhatunk, ahonnan kirekeszthetjük a világot. Ahol csak mi vagyunk és a pásztor, aki nevünkön szólít.
Jézus az ajtó. Amikor bentről kilépünk a világba, ha Jézuson át tesszük ezt, továbbra is biztonságban leszünk, mert ő velünk marad, vezet. Ha az ablakon kitekintve meglátunk valami vonzót a világban, vagy valami retteneteset, amitől megijedünk, és ott törünk ki „bentről”, akkor félelem, szorongás, üresség, szomjazás, éhség vár ránk.
Visszafelé is csak Jézuson át vezet az út. A juhok nem is tudnak bejárni az ablakon. Viszont ha bármi a világból, legyen az egy találkozás, egy esemény, egy könyv vagy egy film, nem Jézuson át érkezik a lelkünkhöz, akkor nem gazdagodunk általa, elvonja a figyelmünket Jézusról, elveszítjük a békességünket, a biztonságunkat.