Lélekerősítő levelek 124

Szabadulás a sóvárgás fogságából
Lysa TerKeurst

„Bízd az Úrra a dolgaidat, akkor a terveid valósággá válnak.” Péld 16,3

Emlékszem, tizennégy évvel ezelőtt a sóvárgás fogságába kerültem. Felcsillant előttem egy nagyon ígéretesnek tűnő lehetőség. Egy kiadó komoly érdeklődést mutatott az írásaim iránt. Valósnak, igazinak, helyesnek tűnt a lehetőség. Úgy is éreztem. És vágyakoztam is rá, hogy igaz legyen. Be kell, hogy teljesüljön!
De nem lett belőle semmi.
Amikor éretten gondolkoztam, így szóltam magamban. „Ezek szerint nem ez az utam. Bízom Istenben és az Ő tökéletes terveiben.”
Mikor kevésbé éretten gondolkoztam: „Istenem ez nem ér! Miért mondasz megint nemet?”
Ha meg éretlenül gondolkoztam: „Istenem, érdekel Téged egyáltalán, hogy ez mennyire fáj nekem?”
Ismerős gondolatok?
Nagyon kellemetlen állapot, mikor fogva tart a sóvárgás.
Mikor Isten nemet mond valamire, könnyen úgy érezzük, hogy nem szeret, nem törődik velünk. Pedig valójában épp azért mond néha nemet, mert szeret minket.
Olvasd el újra az utóbbi mondatot, dörzsöld a szívedhez. Ahhoz a részéhez, ami fáj. Ami sóhajtozik és sajog, ha látod, hogy mások épp azt kapják meg, amire te vágyakozol. Mosolyod mögé rejted csalódásodat.
A változást a hozzáállásomban egy süteménykészítési katasztrófával érte el Isten. Legkisebb lányommal történt, Brooke-kal. Egyik este 9-kor odaáll elém, és azt kérdezi, süthet-e valamit a barátnőjével.
Hope, Brooke nővére, felajánlotta a segítségét, én meg túl fáradt voltam ahhoz, hogy ellenálljak egy kilencéves szűnni nem akaró unszolásának.
Így hát a lányok nekiláttak.
Brooke öntött és mért, kavart és habot vert, majd a gondosan megtöltött tepsit a sütőbe helyezte. Felkapcsolta a belső villanyt, és nézte, hogy sül a tészta. Figyelme egyetlen tárgya a sütemény lett. Nem tudta levenni róla a szemét, és közben egyre türelmetlenebb lett az időjelző lassúságától.
Semmi sem árt jobban a türelemnek, mint ha minden figyelmedet vágyaid céljára összepontosítod. És sajnos, a türelmetlenség a kompromisszumos megoldások melegágya.
A 45 percnyi sütési időből 30 telt el, de látszólag a süti már készen volt. Az illata is azt jelezte. Brooke és barátnője vágya is az volt, hogy kész legyen. Úgy döntöttek, kész is van!
Hope segített kivenni a tepsit a sütőből, és rátette a pultra.
Nem kellett sok idő hozzá, és a tészta összeesett.
A sületlen közepe nem bírta sokáig a külső nyomást.
Ugyanez áll ránk is.
Ha egyetlen gondunk a sütemény, ha csak rá fókuszálunk, a jellemünk csökevényes marad. De ha figyelmünket az Istenben való növekedésre, és magára Istenre összpontosítjuk, a jellemünk beérik. És az érett jellem elég szilárd, a közepe nem esik össze a nyomás alatt.
Minden nap hálát adok Istennek a NEM-jeiért, amiket megengedett és megenged az életemben. Alapigénk, a Péld 16,3 így tanít: bízz Istenre mindent, amit csinálsz, és ő megvalósítja terveidet. Ha figyelmemet Istenre irányítom, szeretni fogom az Ő terveit, és bízni fogok benne, hogy minden NEM, amit kimond, a javamat szolgálja.
Régen így imádkoztam: „Istenem, add, add, add, hogy….!”
Most így: „Istenem, ne engedd, hogy sikerüljön valami, amire még nem állok készen.”
Igen, Isten azért mond néha nemet, mert szeret minket.


Uram, köszönetet mondok a NEM-jeidért, még ha nem értem is mindig őket. Tudom, hogy akkor használod, ha meg akarsz védeni valamitől. Segíts, Atyám, hogy azt szeressem, ami szerinted a legjobb nekem. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: Escaping the Rut of Want
Encouragement for today, 2013.03.28.
www.proverbs31.org/devotions

A házasság lebomlása
Lysa terKeurst

„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” (Róm 12,10)


Volt egy kedvenc pulóverem, nagyon szerettem. Nem olyan pihe-puha, de mégis kényelmes, meleg. Egyetlen gond az volt vele, hogy túl lazák voltak a szemei. Mindegyre beakadt a szál, ügyelnem kellett, mihez érek hozzá.
Vigyáztam rá, mert szerettem, védeni akartam, hogy soká tartson, és élvezettel hordhassam, mikor úgy adódik.
Mindaddig, míg egy reggeli kapkodásban, felkaptam még valamit az asztalról, kirohantam a kocsihoz, beültem, a kezemben lévő holmit, közte egy spirálfüzetet, átraktam az anyósülésre, és akkor történt, hogy a spirál vége beleakadt a pulóverem ujjába. Ahogy visszanyúltam a kormánykerékhez, húztam magammal a füzetet, ami egy jókora hurokba kapaszkodva lógott a könyökömnél.
Kiakasztottam, s megszemléltem a kárt. Átöltözhettem volna, hogy majd később annak rendje s módja szerint oldjam meg a problémát.
Én viszont siettem, s a könnyebbnek látszó utat választottam: letéptem a kihúzódott szálat, s reménykedtem, hogy úgy marad.
Ez a döntés indította el a lebomlási folyamatot, ami aztán szépséges pulóverem életének végét jelentette.
Nemrég vitába bonyolódtunk a férjemmel. A gyerekek előtt. Valami butaságon vesztünk össze. Épp mielőtt randira indultunk volna.
A vita dühében kijelentette, hogy a közös program lefújva. Már nincs kedve hozzá. Az igazat megvallva, nekem se volt.
Legszívesebben beültem volna valahova kávézni egyedül, hogy gondolatban sorbarendezhessem az érveimet a férjem elleni vitához. Hogy miért nekem van igazam. Hogy neki miért nincs. Hogy igazoljam a szempontjaimat.
Az ellenállásnak ezen a pontján elindulhat a lebomlási folyamat.
Hosszú távon nem mindig az a jó megoldás, ami pillanatnyilag legkönnyebbnek látszik.
Ragaszkodtam hozzá, hogy mégis menjünk el a randira. Nem élveztük. Nehéz volt. Könnyek folytak. Nyomasztó csend ült néha közénk. De végül mindketten átnyomakodtunk a belső ellenálláson, és végül tudtunk beszélgetni.
Átbeszéltük a bökkenőket, a feszültségeket, azokat a dolgokat, amik kapcsolatunk lebomlásával fenyegettek.
A házasság érzékeny valami. Erről könnyen megfeledkezünk. Természetesnek vesszük egy idő után, és már nem foglalkozunk vele. Levesszük róla a gondunkat. Elfeledkezünk a védelméről.
A bomlás nagyon hamar lezajlik. És nemcsak a házasságban. Előfordul a legjobb barátok közt, gyermekek és rokonok közt – ilyenkor, ünnepek táján különösen. (…)
Figyeljünk oda, és kapjuk el a meghúzódott szemeket a kapcsolatainkban. Azonnal. Most.
Nekem ez azt jelentette, hogy bocsánatot kell kérnem a férjemtől. Elismerem, hogy tévedtem, és sajnálom a veszekedést.
Így sikerül helyesen rendbe hozni a kihúzódott szemeket. Ha elszakadt, összekötni a végét, és óvatosan visszadugni a kapcsolat szövetébe.

Uram, köszönöm a különleges kapcsolatokat. Néha ugyan engedem, hogy az érzelmeim vezéreljenek, de azt akarom, hogy Te irányítsd a reakcióimat. Segíts, kérlek, Szentlelkeddel, hogy rombolás helyett építsem a velem és körülöttem élőket. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: The Unraveling of a Marriage
Encouragement for today, 2012.12.27.
www.proverbs31.org/devotions


Változtassunk gondolkodási sémáinkon
Renee Swope

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át,” Róm 12,2a


Többnyire csöndesen szólal meg. Valamin töröm a fejem, amit szeretnék megcsinálni, vagy amire úgy érzem, Isten hív, és akkor hirtelen elbizonytalanodom. Megszólal a kételkedés hangja: Úgysem tudod megcsinálni. Nem vagy alkalmas rá. A derült égből lecsap az a szörnyű, nyomasztó érzés.
Nagyon sokszor éreztem régen. És anélkül, hogy észrevettem volna, mindig megadtam magam, egyetértettem a kételkedő szavakkal.
Éveken át nem beszéltem erről senkinek. Úgy gondoltam, ha ismernék az okokat, amiért kételkedem magamban, olyan hibáimról szereznének tudomást, amiket megfeszített munkával igyekszem eltitkolni. Komolyan azt hittem, egyedül én küszködöm önbizalomhiánnyal.
Nem is így neveztem. Talán te sem annak mondod. Néha aggódásként fogalmazom meg – aggódom azért, hogy csalódást okozok valakinek, azért, nehogy hibát kövessek el, és ezért kritika érjen, aggódom, nehogy elkezdjek valamit, aztán sose fejezzem be.
Máskor félelemnek mondom – félek, hogy nem ütöm meg a mércét, hogy visszautasítanak, hogy büszkének tűnök, mert azt hiszem, képes vagyok valami nagyot tenni Istenért.
Arra jöttem rá az évek során, hogy ezek az érzések valóban aggódássá, félelemmé válhatnak, de a gyökerük az önbizalomhiány. Visszatekintve látom azt a gondolkodási mintát, ami a kételkedést kialakította.
Gyerekként úgy gondoltam, nem érdemlem meg, hogy eltartsanak. Nem mertem beülni a körhintán a kocsiba, nehogy apám otthagyjon közben, mert nem éri meg neki, hogy várjon rám. Az iskolában úgy gondoltam, nem vagyok elég okos. Nem jelentkeztem versenyekre, mert féltem a kudarc kockázatától.
Még az esküvőnk után is úgy éreztem, a férjemnek nincs alapja arra, hogy értékesnek tartson. Házasságunk első időszakához kapcsolódó emlékeim tele vannak vitákkal, mert nem tudtam bízni benne, hiába nem adott semmi alapot a félelmeimhez.
A Róm 12,2-ben Pál apostol figyelmeztet, hogy ne gondolkodjunk a világ mintái szerint. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy figyeljünk oda gondolkodási mintáinkra, mert befolyásolják hitünket, önmagunkról és Istenről alkotott képünket, azt, hogy milyennek látjuk Isten hozzáállását másokhoz és hozzánk.
A világi gondolkodási minták alapján értékünket a testsúlyunk, a pénztárcánk, az állásunk, a férjünk, barátaink száma szabja meg, vagy az, hogy például lehet-e gyermekünk. Ha meg van gyermekünk, akkor az, hogy ők hogyan viselkednek.
Mindezek, vagy a felsorolt okok egyike-másika hatott már rád úgy, hogy nem bíztál magadban, úgy érezted, nem vagy alkalmas arra, amire Isten hív?
Ezen a héten is eljutottam arra a pontra, hogy képtelen vagyok megfelelni a kihívásoknak. Tizenéves gyermekem elrontotta a gyomrát, sürgős határidős munkám volt, több terápiás időpontra kellett vinnem a kislányomat, súlyos egészségi problémák merültek fel édesanyámnál.
Eszembe jutott mai igénk bölcs tanácsa, és rájöttem, hogy gondolataim megint nem Isten szándéka szerint valók. Mert például a Fil 4,13-ban Isten biztosít, hogy „mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít”.
Szükségem van Isten ígéreteire, bele kell szőnöm ezeket a gondolataim közé, hogy tudjam, igenis képes vagyok mindent elvégezni, ha Isten erejére támaszkodom, amit ígérete szerint megad nekem. Amint magamévá tettem ezt a gondolatot, Isten átformálta lelkemet, békét és magabiztosságot árasztott belém.
Időbe telik, míg gondolkodási mintáinkat Istenhez igazítjuk. A világ mintái – az aggódás, a félelem – nagy erővel támadnak. De Isten igéje mindig legyőzheti őket. Határozzuk el, hogy félretesszük kételyeinket önmagunkban, s helyettük hisszük, hogy „aki megkezdte /bennünk/ a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi” (Fil 1,6).

Uram, úgy szeretném, ha mindig bízni tudnék Krisztusban, és kitartanék a Te igazságodban, hogy a Te akaratod szerint éljek, a Te ígéreteidben részesüljek. Mikor a kételkedés azt suttogja, hogy nem tudom ellátni a feladataimat, jusson eszembe, hogy mindenre képes, akinek hite van. Jézus nevében, Ámen.


Renee Swope: A New Pattern of Thought
Encouragement for today, 2013.04.02.
www.proverbs31.org/devotions


Ha a házasságban megrendül a bizalom
Stephanie Clayton

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” Fil 2,3-4


Rejtsd el! Ez volt az első, ösztönös reakcióm. Ha a férjem rájön, elhagy. Ezért hát minden délben rohantam haza, hogy eldugjam az érkező hitelkártya-kivonatokat és fizetési felszólításokat a postaládából. Minden befizetéssel hátralékban voltam, gyűltek a kifizetetlen számlák. Anyagilag és lelkileg egyre mélyebbre süllyedtem.
A férjemnek fogalma sem volt a tartozásaimról – a mi tartozásainkról. Sosem egyezett volna bele költekezéseimbe, ő sokkal bölcsebben kezeli a pénzt. Ezért titkolóztam előtte.
Egy idő múlva már nemcsak levelek jöttek, hanem telefonhívások is. Vagy feltárom előtte az egészet, vagy próbálom tovább rejtegetni. De meddig? Eljutottam addig a pontig, ahol már nem lehetett tovább titkolózni.
Ha megmondom, el fog válni? Képes lesz még valaha is bízni bennem? Már így is nehéz ezt elviselni, ha megmondom még nehezebb lesz? De hisz csak egy kis műanyag kártyáról van szó! – rágódtam magamban.
Ahogy visszagondolok arra az időre, még mindig van miért bánkódnom. Magas kamatokkal fizetjük meg könnyelműségem árát. De ennél is jobban bánom, hogy férjem bizalmát sértettem meg. Olyan bizalmi réseket ütöttem házasságunk falába, amik mélyre hatoltak, és nagyon sok idő, erőfeszítés és megbocsátás kell hozzá, hogy eltűnjenek. Csak egy kis műanyag kártya volt, de hatalmas rést tudott verni a házasságunkba.
A bizalmi problémák más okból is kialakulhatnak egy házasságban. Van, ami hirtelen csap ránk, ha kiderül egy hazugság, megcsalás, valami függőség, legyen az alkohol vagy pornográfia. Mások lassan csipegetik le a bizalom falát, mint a kései hazajövetelek, a telefonra, számítógépre, tévére fordított nagyobb figyelem, a közös programok sorozatos lemondása, az intim együttlétek gyakori megtagadása.
Legtöbben megtapasztaljuk az apróbb vagy nagyobb bizalomromboló történések valamilyen egyéni kombinációját a házasságunkban, amik aztán réseket ütnek a bizalomban, s végül magányossághoz, haraghoz, elutasításhoz vezetnek.
Hogyan tudjuk helyrehozni a bizalmat egy olyan érzékeny kapcsolatban, mint a házasság? Főleg, ha mi magunk vagyunk a vétkesek?
Kezdjük azzal, hogy elgondolkozunk alapigénken, a Filippiekhez írt levél 2,3-4 versén. Krisztus itt azt kéri, hogy kövessük őt az alázatban. Hogy ne tegyünk semmit önzésből, tartsunk mindenkit magunknál előbbre valónak.
Képzeld el, mekkora változás történne a házasságodban, ha mindketten komolyan vennétek ezt a tanácsot! De ha a párod nem is, képzeld el, hogyan változna meg az életetek, ha te eldöntenéd, hogy az ő érdekeit a magadé elé helyezed! Természetesen nem azt tanácsolom, hogy legyél valakinek a lábtörlője, vagy viseld el az erőszakot. Egészséges határt kell szabni az önzetlenségnek is. Én az egészséges alázatról beszélek. Amikor meggondolod, milyen hangon, milyen szavakkal szólsz a párodhoz. Nem vagy vele tiszteletlen. Biztatod mindig, ha módod van rá. Saját döntéseidet mindig megbeszéled vele, még a legkisebbeket is.
A házasság partnerség. Tedd egyértelművé, hogy értékes és fontos a véleménye. Az alázat, a tisztelet egyik csodája, hogy minél többet adunk belőle, annál több jut nekünk is.
A mi házasságunk gyógyulófélben van. Feltártam a férjem előtt anyagi helyzetünket, átadtam neki pénzügyeink intézését. Nem azért, mert ő akar uralkodni, hanem azért, mert nálam sokkal bölcsebben kezeli a pénzt, úgy költ, és úgy tesz félre, hogy az családunk érdekét szolgálja.
Ahogy haladunk előre, vessük össze mindig cselekedeteinket, döntéseinket a Fil 2,3-4-gyel, igyekezzünk figyelni a párunk érdekeire is, ne csak a magunkéra. Első lépésként kérjük az Úrtól, hogy tudjunk megbocsátani egymásnak, utána beszéljünk nagyon őszintén a férjünkkel, majd folytassuk együtt, és mondjuk el minden olyan dolgunkat a másiknak, ami ha kitudódna, ártana a bizalomnak. A bizalom a házasságban csodálatos, és elérhető érték.

Uram, bocsásd meg, hogy rejtegettem, amit nem kellett volna. Kérlek, készítsd fel a férjem szívét, hogy meghallgassa, amit be akarok vallani neki, adj bölcsességet mindkettőnknek, hogy tovább tudjunk lépni – együtt, a Te irányításoddal. Jézus nevében, Ámen.

Stephanie Clayton: When Trust in a Marriage is Violated
Encouragement for today, 2013.04.03.
www.proverbs31.org/devotions

Vedd figyelembe a forrást
Lysa TerKeurst

„Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” Mt 5,44

Szeretnéd, ha Jézus mosolyogna? Én szeretném.
Szeretném ma elterelni a gondolataimat magamról, arról, ami az enyém, ami velem történik, és valaki másra akarok gondolni. Egy barátra. Egy ismerősre. Egy idegenre.
Meg akarom ajándékozni a szavaimmal. Szavakkal, melyek azért jöttek elő, mert rá gondoltam. És a gondolatok abban csúcsosodtak ki, hogy okom van szeretetet mutatni iránta.
De most nem olyasvalakiről beszélek, akit könnyű szeretni.
Olyan valakit akarok megajándékozni, aki megsértett, aki kritizált, ártott nekem, egyszerűen szólva, bántott engem. Igen, neki készítem az ajándékot.
Ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt el kell gondolkoznom a szentírási parancson: „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, és ne átkozzátok” (Róm 12,14). És imádkoznom kell.
Őszinteségért imádkozom, mialatt igyekszem szeretni az illetőt. Ez nem azt jelenti, hogy meghívom a belső köreimbe, vagy megosztom vele a mindennapi életemet. De ha sikerül szeretetet nyújtanunk valakinek, akit más a mi helyünkben elutasítana, az dicséretes, és igencsak ritka dolog.
Merj imádkozni túláradó szeretetért. Nem a szituációt akarjuk szeretni, amibe ez az illető belevitt, hanem a lelket benne, melyet Isten teremtett. Ő Istené. Isten szereti. Kincsének tartja, még ha nem ért is egyet a tetteivel.
Kincsének tart minket, még ha nem ért is egyet tetteinkkel.
Mialatt adni próbáljuk a látszólag meg nem érdemelt szeretetajándékot, talán a szemünk is rányílik egy más horizontra. Talán meglátunk valamit, amire nagyon nagy szükségünk lenne. Benne. Magunkban. Jézusban.
Amikor valaki rosszat mond rólam, vegyem észre a forrást.
Ha valaki kapna tőlem egy meg nem érdemelt szeretetajándékot, vajon észrevenné a forrást? Túl tudna látni rajtam, felfogná, hogy Jézus uralkodik bennem?
„Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak,” (ApCsel 4,13).
Bár fel lehetne ismerni az én életemben is! A szavaimban. A szeretetemben azok iránt, akik szeretnek engem. És még inkább a szeretetemben azok iránt, akik nem szeretnek. Jézussal voltam. Úgy szeretek, ahogy Ő szeret. Mert Ő a forrása minden szeretetnek.
Hiszem, hogy ilyenkor mosolyog.

Uram, minden okom megvan rá, hogy áldjalak Téged! Olyan szívért imádkozom, amely áldás akar lenni másokra, azokra is, akik ártottak nekem. Segíts, hogy őszintén meg tudjak nekik bocsátani, hisz te is kegyelmeddel árasztasz el engem. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: Consider the Source
Encouragement for today, 2013.04.04.
www.proverbs31.org/devotions

Lomos lélek
Karen Ehman

„De ki látja meg saját hibáit? Tisztíts meg mindtől, ami rejtve maradt!” Zsolt 19,13

A kazánház az alagsorunkban nem mindig szép látvány. Itt, ezen a félreeső helyen tároljuk azokat a holmikat, amikre épp nincs szükségünk, na meg a különböző családi ereklyéket. Hogy valami rendet tudjunk ott tartani, polcokat szereltünk fel, nagy műanyagládákat állítottunk be, ahol szépen csoportosítva tárolni lehet a család lomjait.
Terveim szerint minden láda, polc felcímkézve fogadja magába a különböző ünnepekhez tartozó dekorációkat, a lekvárokat s más házi készítésű, üvegekbe elrakott vagy bedobozolt finomságokat, szépségeket. Ily módon egy áttekinthető, rendezett lomtár+ kamra lehetne a kazánházunk. Többnyire így is néz ki. Mondjuk az idő 82%-ában.
Előfordul ugyanakkor, hogy nem szánunk időt arra, hogy a helyére tegyük az épp odavitt dolgokat, s megelégszünk a nyisd ki-dobd be-csukd vissza mozdulatsorral: kinyitjuk az ajtót, behajítjuk a kezünkben lévő holmit, majd visszacsukjuk gondosan az ajtót, hogy eltakarjuk az egyre növekvő kupacot a szomszédos helyiségben tartózkodók elől.
A végeredmény egy egyre gyarapodó lomhalmaz szépen felcímkézett polcaim, dobozaim között. Muszáj ilyenkor megállnom, időt szakítanom rá, hogy lemenjek, és szépen egyenként mindent helyre rakjak.
Néha bizony a szívem egy ilyen lomtárra emlékeztet, amibe rendszertelenül bedobálnak mindenfélét. A szívemmel sem ez az eredeti szándékom, nem szeretném, ha helytelen hozzáállások, fertőzött gondolatok tárháza lenne, amik aztán akár rejtett bűnökhöz is vezethetnek. Pedig ha nem viszek minden gondolatot és érzést a helyére – azaz Krisztus irányítása alá -, gyökeret verve lelkemben bűnös burjánzásba kezdenek, s tönkreteszik Isten eredeti tervét, hogy Fia példája szerint éljek. A külvilág talán semmit sem lát belőle, de lelkem ajtaja mögött ott egy jókora lomhalmaz.
Ha rendet akarunk tartani lelki dolgaink közt, rendszeresen meg kell kérdeznünk Isten véleményét gondolatainkról, érzéseinkről, hogy időben észrevegyük, ha haszontalan lomokat kezdünk felhalmozni.
Őrizgetünk-e haragot, keserűséget, irigységet, rosszakaratot? Tárolunk-e lelkünkben szellemi restséget vagy rendetlen ragaszkodást, amit többre tartunk Isten szereteténél?
Ha nem távolítjuk el ezeket időben, megvallva őket Isten előtt, olyan lelki lomhalmazt gyűjthetünk fel, ami végül akár súlyosabb bűnbe is torkollhat, amit sosem szerettünk volna elkövetni. Ha rejtett harag gyűl a lelkünkben valaki iránt, az kemény, sértő szavakban robbanhat ki. A titkos irigység ronda pletykáláshoz vezethet. Színfalak mögé rejtett keserűségünk csúnya viselkedésben nyilvánulhat meg.
Tekintsük mai igénket takarításra felszólító intelemnek: „De ki látja meg saját hibáit? Tisztíts meg mindtől, ami rejtve maradt!” Isten a takarítás Mestere, egyedül Ő képes segíteni, hogy rendet rakjunk lelki lomtárunkban.
Engedjük, hogy kidobálja a haszontalan holmit, s megtisztítsa, rendbe rakja, áttekinthetővé tegye lelkünket. Ez az igazi lelki nagytakarítás.

Uram, segíts, hogy időben eléd vigyek minden rejtett bűnömet, mielőtt még összekuszálná bennem a rendet. Napról napra egyre jobban szeretnék Szent Fiadra hasonlítani. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Junk Closet Heart
Encouragement for today, 2013.04.05.
www.proverbs31.org/devotions