Lélekerősítő levelek 123

Távolról követve
Karen Ehman

„Péter távolról követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak.” Mk 14,54-55


A kis vidéki templom hátuljában ülve esetlenül lapozgattam az ott talált öreg Bibliát. Húsvét hete volt az érettségi évében. Több mint egy éve, egy ifjúsági tábor esti tábortüzénél átadtam már magam Jézusnak, de még nem tudtam, mit hol találok meg gyorsan a Bibliában.

Nagypénteken szolgálatot teljesítettem a templomunkban rendezett nyílt napon. Más volt, mint a megszokott szolgálat, mikor adott napokon összejöttünk, énekeltünk. Aznap bárki betérhetett a templomba, és egyénileg, csendben olvashatott valami lelki olvasmányt, elmélkedést és a hozzá kapcsolódó igéket.

Akkor találkoztam elmélkedő olvasás közben az evangéliumban Péter apostollal. Péter viselkedése, aki később olyan bátran tanúskodott Krisztusról, igazán nem volt hősiesnek mondható Jézus elárulásának és keresztre feszítésének idején. Bár azelőtt azt bizonygatta, hogy ha mindenki elfordul is Jézustól, ő hűséges marad hozzá, Jézus tudta az igazságot. Az igazság pedig az volt, hogy Péter meg fogja Őt tagadni, nem is egyszer, de háromszor egyetlen éjszaka alatt.

Péter tagadása előtt még valami létrejött: a növekvő távolság Péter és Jézus között. Bár Péter állandó társa volt, mégis, mikor Jézust letartóztatták, valahogy megszűnt a „mindig melletted leszek” magatartása. Mai alapigénk világosan kimondja: „Péter távolról követte” Jézust.

Fiatal szívem megsajdult olvasás közben. Túl közelről érintettek ezek a szavak. Frissen megtérve lelkesen beszéltem a többieknek Jézusról. Aztán látva, hogy a hit, amelyre rátaláltam, nem szerez osztatlan elismerést, lassacskán visszahúzódtam, s már nem álltam ki nyilvánosan Jézus mellett. Akárcsak Péter, én is távolról követtem.

A gyógyulás forrása a kezemben volt. Olyan közel, hogy szinte elsiklottam fölötte. A Biblia.

Ahhoz, hogy Jézus közelében maradjunk, naponta olvasnunk és elmélkednünk kell Isten Igéjét. Ha szívünket kipányvázzuk a Szentíráshoz, Jézussal való barátságunk egyre mélyül. Ennek eredményeként Ő már fontosabbá válik, mint a többiek, mint az, hogy mit gondolnak mások. Minél jobban megismerjük Istent, annál inkább beleszeretünk, és egyre kevésbé fenyeget a veszély, hogy a tömeg – vagy az ítélkezéstől, az üldöztetéstől való félelem - elsodor mellőle.

Te honnan követed Jézust? Elég közelről ahhoz, hogy ne veszítsd szem elől, de elég távolról, hogy mások ne lássák: Hozzá tartozol? Vedd kézbe a bibliádat. Nyisd fel. Lépj be Isten Igéjébe, hogy az Ige is belépjen a szívedbe. Legyen vége az el-elmaradozásnak. Haladjunk közvetlenül az Úr oldalán, szégyenérzet nélkül, hadd lássák mások is, hogy Jézus közelében akarunk lenni, és reménykedjünk, hogy ettől ők is meg akarják ismerni, ők is közelebb akarnak kerülni Hozzá.

Uram, légy segítségemre, hogy kitartsak elhatározásom mellett, mert bele akarok merülni Igédbe, és melletted akarok haladni mindig, napról-napra. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Following from Afar
Encouragement for today, 2013.03.19.
www.proverbs31.org/devotions



Próbálok erős lenni
Tracie Miles

„Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?” Zsolt 18,31

Más talán csak egy kétbetűs szót látott volna. De én Isteni üzenetnek vettem.

Azon a lelkigyakorlaton mindenki kapott egy borítékot, amiben egy cédulán Isten valamelyik elnevezése szerepelt a Bibliából. Kaptunk időt, hogy elmélkedjünk rajta, hogy tanulmányozzuk, és leírjuk, amit gondolunk róla, amit számunkra mostani állapotunkban az a bizonyos megnevezés jelent.

Bekuporodtam egy kényelmes fotelbe, kinyitottam a borítékot, kihúztam a cédulát, amin ez állt: El – Isten, az Erős. A bibliámban megkerestem a cédula alján található hivatkozási helyeket. Ezek közt volt az a zsoltárvers is, amivel ezt az elmélkedést indítottam.

Imádkozás közben éreztem, hogy szívem ellágyul, ahogy átitatja a szó jelentése. Naplóm lapján sorakozni kezdtek a szavak egymás után: „Jézusom, elfáradtam. Bevallom, mindig erős akarok lenni. Erős édesanyám számára, édesapám számára, a testvéreim számára, a férjem és a gyermekeim számára, a barátaim számára. Az igyekezet, hogy mindig erős legyek, kimerítő, és tele van feszültséggel, stresszel.”

Lejegyeztem szeretteim nevét, akikkel szemben kötelességemnek éreztem, hogy erős legyek, és azt is odaírtam, hogy miért. Mintha azzal, hogy igazolni igyekeztem, miért akarok sziklája lenni másoknak, létjogosultságot kapna ez a törekvésem. Leírtam azt is, hogy saját dolgaimban is erős akarok lenni, saját erőmre támaszkodom, és megjátszom magam, mintha képes lennék mindenki terhét magamra venni.

Kimerülten fordultam oda Istenhez, hogy segítsen nekem. Éreztem, hogy biztat, nem kell, hogy mindig én legyek az erős, mert Ő az El, az Erős Isten. Beláttam, hogy én magam akartam a szikla lenni mások számára ahelyett, hogy arra Sziklára támaszkodtam volna, akinek az erejére valójában szükségük van.

A 18. zsoltárban Dávid dicsőíti Istent, erejének forrását. Felidézi mindazt, amit Isten tett, megköszöni nemcsak azt, hogy az Úr kiszabadította ellenségei kezéből, hanem azt is, hogy erőt adott neki, hogy megszabaduljon tőlük. A 32. versben elismeri Dávid, hogy csak azért tudott győzedelmeskedni bármikor is, mert Isten az ő Sziklája. Az Erős. Az ő ereje.

Éreztem, hogy szívem megkönnyebbül. Felszabadult sóhajjal hálásan dicsőítettem Istent. Akárcsak Dávid, én is megköszöntem Istennek, hogy Ő az én erőm, a Sziklám. Nem kellett kiszabadítson valóságos ellenségek kezéből, mint Dávidot, de segített győzedelmeskednem saját elképzelésemen, hogy nekem mindig erősnek kell lennem, a magam erejéből. Rámutatott, hogy Őrá, „El”-re kell támaszkodnom, hogy erőt kapjak, akár mások terhének, fájdalmának hordozására, akár csak arra, hogy végigcsináljam egy stresszes nap összes tennivalóját.

Felajánlhatjuk támogatásunkat, imádságainkat, figyelmünket másoknak, de soha nem lehetünk a sziklájuk. Isten dolga, hogy a Szikla legyen. Ő képes erre, és akarja is, hogy az legyen - ha hagyjuk.


Uram, bocsásd meg, hogy a magam erejére akartam támaszkodni, vagy hogy azt hittem, az én erőm elegendő mások támogatására. Segíts megtanulnom, hogy mindig Rád támaszkodjam. Köszönöm, hogy Te vagy számunkra „El”, AZ Erős ISTEN, aki végig velünk van a győzelem felé vezető úton. Jézus nevében, Ámen.


Tracie Miles: Trying to be Strong
Encouragement for today, 2013.03.25.
www.proverbs31.org/devotions


A nap, amikor a megbocsátás visszaadta szabadságomat
Renee Swope

„Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4:2, 32

Azt hittem, túl vagyok azon a sérelmen. Biztos voltam benne, hogy továbbléptem. De ahogy a hüvelykujjamat végighúzva a ragasztáson, felnyitottam a borítékot, amiben tízéves érettségi találkozóra hívtak, rádöbbentem: nem bocsátottam meg. Az érettségi előtti utolsó félévben egyik osztálytársnőm kemény hangú, vádló dühe több volt, mint amit sebzett lelkem kezelni tudott, főleg hónapok óta tartó depressziós időszak közepén. Mélységes szomorúságot éreztem, önbizalomvesztést, aminek magyarázata sem volt, kimerült és kiüresedett volt a lelkem.

Számon kért valamit, amit tettem, és mély megvetést tanúsított felém. Nem volt elég erőm ahhoz, hogy feldolgozzam a támadását, hagytam, hogy beletaszítson ítélkezésének szakadékába.

Ha elmegyek a találkozóra, újra látni fogom, s vele együtt azokat is, akik az egésznek tanúi, és részben érintettjei voltak. Ez a lehetőség elindította az emlékek folyamát, feltörtek az akkori érzelmek, és rám tört ugyanaz az utálat, ami véget vetett barátságunknak. Az a nap tönkretette végzős évünk utolsó heteit.

Ahogy a borítékot a kezemben tartottam, a seb újra felszakadt. Ahelyett, hogy azon gondolkoztam volna, milyen szavakkal válaszolok a meghívóra, ott álltam megint a szakadék szélén, közel ahhoz, hogy újra belezuhanjak.

Hetekig foglalkoztatott a meghívó, míg végül eldöntöttem, elegem van a rabságból, a hajdani sérelmen való rágódásból. Fel akartam szabadulni alóla. Arra a szabadságra vágytam, amit az elmúlt tíz évben éltem. A megbocsátás szabadságára, amit Jézustól kaptam, aki meghalt a kereszten, hogy ezt a szabadságot nekem adhassa.

A következő hónapban minden nap órákat töltöttem bibliaolvasással és imádkozással. Dicsőítő énekeket hallgattam és a megbocsátásról szóló elmélkedéseket, tanításokat. Kértem Istent, tegye meg, hogy az Ő szemével lássam magamat s a világot, adjon támaszt, hogy Isten gyermekének szilárd biztonságával tudjak elmenni a találkozóra.

Mikor odaértem, lelkem telve volt Isten kegyelmével és ígéreteivel. Szó szerint akartam a találkozást azzal a lánnyal, hogy helyrehozzam vele a kapcsolatunkat. Meglepetésszerűen ért az az önbizalom és békesség, ami eluralkodott rajtam, mikor követtem Isten parancsát, és kerestem a megbocsátás és kiengesztelődés lehetőségét.

Nehéz megbocsátani azoknak, akik bántottak. Gyakran attól félünk, hogy ha megbocsátunk, újra sebezhetővé válunk. Máskor attól, hogy ha felhozzuk a régi sérelmeket, újra érezzük azt a fájdalmat, amit eltemettünk, így hát inkább nem háborgatjuk.

Pedig tudnunk kell, hogy ha élve temetünk el egy sérelmet, az újra meg újra elő tud jönni, hogy zaklasson minket.

Isten mai alapigénkkel akarta nekem megmutatni, miképpen adhatja vissza a megbocsátás a szabadságomat, hogyan szabadulhatok meg az élve eltemetett sérelemtől. „Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4:2, 32

Követtem az igét, rájöttem, hogy nekem épp úgy szükségem van megbocsátásra, mint bárki másnak. Bár nem könnyű megbocsátani egy támadást, lehetséges mégis, ha követjük Isten útmutatását: ha alázatosak és szelídek vagyunk, ha türelemmel viseltetünk azok iránt, akik bántanak. Megéri így tenni azért a szabadságért, amit nyerünk általa.

A megbocsátás olyan ajándék, amit magunknak adunk, mikor másoknak nyújtjuk oda. Mikor ezt tesszük, nem azért bocsátunk meg, hogy elfelejthessük, ami történt. Azért bocsátunk meg, mert Isten nekünk is megbocsátott, kiszabadított múltunk fogságából, s élhetünk tovább, bizakodva nézve a jövőbe.

Uram, a segítségedre van szükségem. Segíts, hogy Veled dolgozzam fel a sérelmet, ami ért, segíts, hogy eleresszek minden keserűséget, ami fogva tart, ami elzárja előlem a szabadságot, a reményt. Adj erőt, hogy megbocsássak, ahogy Te is megbocsátasz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: The Day Forgiveness Set Me Free
Encouragement for today, 2013.03.20.
www.proverbs31.org/devotions


Békességszerzők
Nicki Koziarz

„Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” Mt 5,9

Egy William nevű nyolcéves kisfiú ezt írta egyszer a lelkészének: „Kedves lelkész bácsi, tudom, hogy a Jóisten azt akarja, hogy mindenkivel békességben éljünk, de Ő még soha nem találkozott a testvéremmel. Őszinte híve, William.”

Fogadjunk, hogy bármelyikünk írhatna hasonló levelet. Ugye, mindig van valaki, aki nagyon, de nagyon tud irritálni? Egy ilyen világban, ami tele van idegesítő meg bajkeverő emberekkel, szinte lehetetlen feladatnak tűnik a békességszerzés. A bűn világába születünk bele, nem hozunk magunkkal ösztönös békességszerző reakciókat. Inkább védekező mechanizmusunk indul be, és igyekszünk visszaütni, ha megtámadnak. Másik megoldásként magunkba fordulunk, elzárkózunk a világ és a probléma elől, eltemetjük feldolgozás nélkül. Ezért igyekeznek a szülők és nevelők arra szoktatni a gyermekeket, hogy békésen oldják meg a vitáikat.

Bár én már nem vagyok copfos kislány, akinek hülye fiúk rángatják a haját az iskolaudvaron, de még mindig nem sikerül mindig helyesen reagálnom, ha valaki felbosszant. Nehéz békességszerzőnek lenni olyan emberekkel, akiket nem kedvelek.

Pedig Isten mintát adott nekünk, hogyan kell a béke útján járni. Mikor mi engedetlenségünkkel megsértettük, Isten kezdeményezte a kiengesztelődést Fia kereszthalála által. Jézus áldozata és megváltása megszabadít saját védekező reakcióim vagy bezárkózásom rabságából. Megnyílt számomra az út Jézus békessége felé, ami lehetővé teszi, hogy magam is békességszerzővé váljak.

Nemrég volt egy komoly konfliktusom valakivel, s elém került a fenti ige, a Mt 5,9: „Boldogok a békességszerzők…”

Először, mikor elolvastam, így gondolkoztam: „Megtanulom ezt az igét, és bumm: békességszerző leszek”. Meg is tanultam. De - ki hitte volna? – nem lett belőlem békességszerző a következő konfliktusnál sem.

Rájöttem, hogy mélyebben meg kell értenem, mi a békességszerzés, ezért beleástam magam a Szentírásba.

Ha az eredeti szöveget nézzük, kiderül, hogy az itt használt békesség szó harmóniát, biztonságot, nyugalmat jelent.

Ezek a szavak azt az állapotot jelzik, amit Jézus hoz az életünkbe. Azzal, hogy Őt követjük, megkapjuk tőle a békességszerzés képességét. Ha a békességen munkálkodunk, azt ígéri, hogy Isten fiainak fognak mondani. Ábrázolódni fog rajtunk a béke, amit Tőle kaptunk.

Azért mondja tehát Jézus, hogy „boldogok” vagyunk, ha a békességen dolgozunk, mert ha békességszerzők vagyunk, Isten gyermekeiként képviselni tudjuk az Ő lényének mélységét.

Néhány ember nagyon messzire elmegy, hogy bizonyítsa az igazát. A büszkeség, az arrogancia meggyőzi őket, hogy a kompromisszumkeresés, az ellentétek félretolása gyengeséget jelez. Pedig ha felfogjuk, mi Isten fogalma a békességszerzőkről – akik harmóniát, biztonságot, nyugalmat hoznak egy nehéz helyzetbe – biztonságban érezhetjük magunkat, és nyugodtak maradhatunk a konfliktus közben is. Nem ijedünk meg, mert Isten gyermekei vagyunk.

Mikor eleresztjük a sérelmeket, békességszerzők vagyunk. Amikor elsőként mondjuk azt, hogy „Bocsáss meg”, vagy „Sajnálom”, békességet hozunk. Amikor nyugodt hangon beszélünk ordítozás helyett, békésebbé tesszük a szituációt. Ha megtanulunk békességet nyújtani úgy, ahogy Jézus nyújtja nekünk, az Ő békessége át fogja járni az életünket.

Komoly kihívás lehet a békességszerzés, és nem jön mindig magától. De sose felejtsük el, hogy minden konfliktusban megkapjuk a lehetőséget a békés megoldásra. Harmóniát, biztonságot, nyugalmat adhatunk tovább, mert ezt kaptuk Jézus halála és feltámadása által.

Uram, te vagy A Békességszerző. Segíts, hogy Rád tekintsek, ha nehéz helyzetbe kerülök. És hogy békességet hozzak a másokkal való konfliktusokba. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: Peacemakers
Encouragement for today, 2013.03.27.
www.proverbs31.org/devotions


Semmi nem vész kárba
Amy Carroll

„Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Jn 6,12

Ahogy a fény megcsillant az ablakpárkányon álló kis díszes, zöld üvegcsén, eszembe jutott nagymamám. Az övé volt valamikor ez a kis üveg, édes illatú parfüm volt benne.

Nagymama házának alagsori része sok kincset rejtett, ezt a kis üveget is ott találtam kislánykoromban. Homályos szoba, tele polcokkal, a polcokon titkos csodák, olyanok, mint nagyapa fosszíliagyűjteménye vagy nagymama Avon parfümös üvegcséinek sora, amik közé az én kis zöld üvegem is tartozott. Voltak köztük magas üvegek és alacsonyak, díszes porcelántégelyek és csillogó üvegből készültek. A kedvencem egy porcelán volt, amire tizennyolcadik századi pompázatos ruhákba öltözött hölgyeket festettek.

Mindegyik tégely és üveg egyedi volt. Többségük tökéletes állapotban, de volt köztük csorba, kopottas is. Elképzelem nagymamát, ahogy gondosan kiválasztja az épp megfelelőt a katalógusból. Gyűjteménye emberekről és helyekről hordoz illatokat és emlékeket, édeseket és keserűeket.

Ezek az üvegek olyanok, mint életem eseményei. Vannak köztük boldog események, másokat meg átitat a fájdalom. Sok után maradt heg a lelkemen, de még több ahhoz segített, hogy jobbá legyek. Ahogy az üvegek, az életem eseményeinek gyűjteménye is szebb, ha együtt nézem őket, mint ha külön-külön.

Jó érzéssel tölt el, hogy Isten semmit sem pazarol el. Életünk minden darabkája, legyen bár törött, csorba vagy ép, Isten gyűjteményében megszépül és értelmet kap.

Gondoljunk az 5000 éhes ember megvendégelésének történetére a János 6. fejezetéből. Az emberek kitódultak a városból Jézushoz, hogy hallgassák tanítását, és lássák a gyógyításokat. Együtt voltak vacsoraidőben is. A tanítványok rákérdeztek, mi a terve Jézusnak az emberekkel, hogyan tudja megvendégelni őket, és Jézus csodát tesz: egy fiú kosarában lévő öt kenyérből és két halból jól lakatja az egész tömeget.

Mikor az étkezésnek vége volt, úgy tűnt, be is fejeződött az együttlét, de Jézus még valamit meg akart nekik tanítani. Utasította tanítványait: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Jézus nem elégedett meg azzal, hogy mindenki evett eleget, minden morzsát össze akart szedetni.

Isten figyelmét semmi nem kerüli el. Minden számít. De nem is csak számít, hanem ha az Ő gyermeke vagy, azt ígéri neked, hogy életed minden darabkáját a javadra és a maga dicsőségére fogja fordítani.

Ezt olvassuk a Róm 8,28-ban: „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” Azt mondja ez a vers, hogy Isten minden fájdalmunkat és örömünket, minden veszteségünket és nyereségünket, minden kudarcunkat és győzelmünket felhasznál. Semmi nem vész kárba.

A mai nap tartogathat nehézségeket – legyen az egy beteg gyermek, egy morcos főnök, egy barát, aki nem hajlandó megbocsátani. Vagy várhatnak jó dolgok – egy új szerelem, egy jó kis beszélgetés valakivel, egy hozzánk dörgölőző házi kedvenc. Bárhogy alakul is a napunk, tudhatjuk, hogy Isten összegyűjti életünk minden darabkáját, és valami sokkal szebbet alkot belőle, mint amit mi elképzelünk.

Istenem, bízom Benned életem minden eseményével, minden percével kapcsolatban. Mutasd meg, kérlek, ha csak egy-egy pillanatra is, milyen gyönyörűvé alkotod magadnak az életemet. Hiszem, hogy semmit nem pazarolsz el, semmi nem vész kárba. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Nothing Wasted
Encouragement for today, 2013.03.26.
www.proverbs31.org/devotions

Szenvedj velem egy kicsit
Glynnis Whitwer

"Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!” Mt 26,38

A falat kenyeret belemártottam a bíborszínű lébe, majd a számba tettem. Éreztem a gyümölcsös ízt, a kenyér foszló állagát. „Emlékezni fogok, Uram.” Hangtalanul mondtam, s csendben hálát adtam Jézusnak a kereszten értem hozott áldozatáért.

Pár pillanat múlva a bor utóíze megszakította úrvacsorai elmélkedésemet. Kesernyésebb volt a megszokottnál, s egy pillanatig végigfutott az agyamon, hogy valamit be kéne kapnom, ami elfedi ezt az ízt. Kávét igyak, vagy vizet?

De rögtön megszólalt bennem a Hang: „Szenvedj velem egy kicsit”.

Elöntött a szomorúság, mikor rádöbbentem, milyen gyorsan átsiklottak a gondolataim Krisztus szenvedéséről saját kellemetlen élményemre. Hányszor és hányszor eltéríthet az engedelmességtől az, hogy önmagamra fókuszálok az élet nehéz pillanataiban!

A Biblia három tanítványról tudósít, akik szintén a kényelmet választották az engedelmesség helyett. Elárultatásának éjszakáján Jézus megkérte Pétert, Jakabot és Jánost, hogy virrasszanak, amíg Ő imádkozik. Mialatt a mi Urunk lelke „halálosan szomorú” volt, legközelebbi barátai képtelenek voltak ébren maradni vele. Háromszor tért vissza Jézus hozzájuk, és mindháromszor alva találta őket.

A tanítványokat az álmosság akadályozta, hogy virrasszanak Jézussal. Engem mi akadályoz? Mi nem hagyja, hogy engedelmeskedjem Jézus kéréseinek? Apró akadályokon könnyen átlépek, de amik már a kényelmemet veszélyeztetik, azokkal harcolnom kell.

Egyszer majd élvezhetjük a mennyország tökéletességét. De addig a munka, amire Isten meghív, gyakran kényelmetlen, fizikailag fárasztó, lelkileg kimerítő. Néha egyenesen mocskos és nehéz.

Amíg a testem inkább valami kényelmes feladatra vágyik, saját kezem, mely sosem érintkezett az élet mocskával, nem akarja megfogni Jézus szegekkel átvert kezét – a kezet, mely leprásokat érintett, mely megsimogatta a kétségbeesett, bűnös nő homlokát.

Ilyenkor, Húsvét előtt, gondold át, milyen áldozatokat kér tőled az Úr. Talán valami nehéz szolgálatra hív a gyülekezetben, talán oda kell fordulnod a barátságtalan szomszéd felé, helyre kell hoznod egy elromlott kapcsolatot. Vagy az is lehet, hogy virrasztásra hív, az álom egy részéről kell lemondanod, hogy több időt tölts Vele imádságban és bibliaolvasásban.

Az átállás a kényelmes szolgálatról az áldozatos szolgálatra építi a lelkünket, jellemünket, személyiségünket. És ami ennél is fontosabb, szívünk egyesül általa Krisztussal, a Szenvedő Szolgával.

Jézus azt kérte, hogy naponta vegyük fel a keresztünket. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk mindazt, ami 2000 évvel ezelőtt a kereszten történt, vagy a feltámadást Húsvét hajnalán, meg kell tagadnunk önmagunkat, és követnünk kell Jézust, bárhova vezet minket. Közben pedig nem szabad elaludnunk.

Mennyei Atyám, köszönöm hűségedet. Bocsáss meg, ha engedetlen vagyok, és kéréseid teljesítése helyett saját kényelmemet választom. Adj, kérlek, olyan szívet, mint a Tiéd, mely túllát az élet felszínén, mely az örökkévalóság perspektívájából nézi a tennivalókat. Adj, Uram, bátorságot, hogy kitartó, éber szolga legyek, aki kedves a Te színed előtt. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Suffer with Me Awhile
Encouragement for today, 2013.03.29.
www.proverbs31.org/devotions