Lélekerősítő levelek 125

Megfelelő szavak
Amy Carroll

„Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak.” Péld 25,11

A gyülekezeti épületek recepciósainak komoly hatalmuk van. Gondolj csak bele. Ha egy kedves nő fogad a hallban, a gyülekezeti tagok, a vendégek, a telefonálók mind töltekezhetnek kedvességéből, bölcsességéből, türelméből.
De ha szeret pletykálni… mentsen tőle az Isten! Te is tudod, milyen iramban terjednek a meggondolatlan, gonosz vagy rossz szándékú szavak. Egy befolyással bíró ember az egész gyülekezet hangulatát meg tudja mérgezni.
Mona, a mi recepciósunk mindig jóra használta a befolyását.
Az iroda előterében volt az asztala, mindenkit köszöntött, aki belépett, és személyesen válaszolt minden telefonhívásra. Nemcsak kiváló recepciósnak, de kegyes asszonynak ismerte mindenki.
Mikor fiatal nőként vezető pozícióba kerültem a gyülekezetben, azt tanácsolták, hogy kérjem meg Monát, legyen a mentorom. Rövid idő alatt az asztala előtti fotel kedvenc ülőhelyemmé vált. Elmondtam neki aggódásaimat a gyülekezet nőtagjairól, Mona együtt imádkozott velem értük, és segített megszervezni az idősebb asszonyokat. Megosztottam vele a gondjaimat, és ő segített bölcs megoldásokat találni. Sírtam előtte, ha megbántottak, és ő bátorított: „Fuss azonnal Jézushoz!”
Nagyon sokat tanultam abban a fotelben ülve az iroda előterében, de a legnagyobb leckét a példájával nyújtotta.
Sokszor bántott, hogy ha meg nem tért önmagamat kéne egy igével jellemeznem, akkor a Péld 10,19a lenne a legtalálóbb: „Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn”. Fel is ragaszthatnám a homlokomra. Mona példájából tanultam meg (én, aki állandó harcban állok a szavak özönével), hogy válogassam meg bölcsen a szavaimat.
Mona volt a diszkréció példája, mikor gondolkozás nélkül áradt belőlem a szó.
Mona mindig Istenhez kapcsolódott, mielőtt megszólalt volna, én sosem gondolkoztam beszéd előtt.
Saját gondolataimat mondtam akkor is, mikor meggondoltan, tisztelettel válaszoltam Mona igei alapú szavaira.
Ahogy telt az idő, azért imádkoztam, és azon dolgoztam, hogy utánozni tudjam a mentoromat. Bár még hadakoznom kellett a féktelen szavak ellen, egyre inkább megéreztem, hogy a szavaknak hatalmuk van. Utánozni próbáltam Monát, gondosan megválogattam a szavaimat, leálltam, amikor éreztem, hogy elindulni készül a megállíthatatlan csevegés folyama, s igyekeztem megfordítani a beszélgetés menetét, ha az Istentől távolító irányt vett.
Évek múltak azóta, és mialatt egy költözéshez csomagoltam, eszembe jutott, milyen életre szóló hatással volt rám Mona. Mielőtt végleg elhagytam volna eddigi városunkat, szerettem volna valami jelképes ajándékkal megköszönni azt a sok-sok órát, amit velem töltött. Hosszasan keresgéltem a megfelelő emléknekvalót, mígnem a szemem elé került egy ezüst és arany almát ábrázoló medál. Rögtön eszembe jutott az igevers, ami Monával kapcsolódott össze bennem: „Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak” (Péld 25,11). A jókor mondott bölcs szavak értékesek, kedvesek, és sajnos ritkák. Megvettem a medált, szépen becsomagoltam, és elvittem a templomba.
Könnybe lábadt a szemem, mikor átadtam, és köszönetet mondtam Monának. Anélkül, hogy tudta volna, megtanította nekem a jókor mondott jó szó szépségét, értékét. Azért imádkozom, hogy ezt a leckét tovább tudjam adni másoknak.

Uram, finomítsd, kérlek, a szavaimat, hogy kedvesek legyenek, a körülöttem élők hasznára váljanak, és hogy kedvedet leld bennük Te is. Állíts le, kérlek, ha valami olyat készülök kimondani, ami nem méltó Hozzád, és árt másoknak. Nem könnyű ez az átalakulás, ezért a te erődért könyörgöm, segíts, hogy meg tudjak változni. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: The Right Words
Encouragement for today, 2013.04.08.
www.proverbs31.org/devotions


Játszadozunk „azokkal” a gondolatokkal
Suzie Eller

„Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.” Fil 4,8

Elle apró karjai szorosan átölelnek, mialatt magasra repülünk a hintával. Mikor meglátogatom őket, repesve fut a karjaimba, örül, hogy látja a nagymamáját, de még inkább annak, hogy ez játszótéri kalandot is jelent.
Régebben én is gyakran időztem egy játszótéren, akár órákon át is. Gondolataim játszóterén.
Ha valaki feldühített, ha összevesztem valakivel, és ez fájt, ide vonultam vissza, hogy játszadozzam „azokkal” a gondolatokkal. Végigsoroltam magamban, mi mindent kellett volna mondanom. Felröpített a hinta, majd lefele szállt, igyekeztem érvelni a magam igaza mellett az övéké ellenében. Újra meg újra eljátszottam magamban a jelenetet, az elhangzott mondatokat, mint mikor a gyermek felül a körhintára, és csak kering körbe, körbe.
Ezen a játszótéren nem kellett kezelnem a konfliktusokat, nem kellett kimondanom az igazságot. Nem kellett beismernem a hibáimat, mert ott mindig én voltam a főhős.
Egyszer úgy éreztem, Isten arra kér, hagyjam ott a játszóteret. Nem volt kedvem elmenni, ahogy Elle is mindig húzódozik a hazaindulástól. De Ő kézen fogott, és elvezetett az irgalmasság helyére, ahol találkozhattam mindazokkal, akik megbántottak, és ahol láthattam, hogy mindannyian szoktunk tévedni, mindnyájan botladozunk az úton. Egy olyan helyre vitt Isten, ahol biztonságban voltam, s ahol felismertem, hogy a legjobb kapcsolatokban is előfordulnak konfliktusok. Aztán tovább vezetett oda, ahol elengedhettem azokat a dolgokat, amiken nem tudok változtatni, hogy foglalkozhassam azokkal, amik rajtam is múlnak.
Előfordult, hogy szerettem volna visszamenni a régi játszótérre, de ott állt a tiltó tábla a bejáratnál: „Ez nem való neked, kislányom”.
Azóta a képzelet világa helyett, ahol el tudtam kerülni a konfliktusokat, a bántást, elfogadtam a való világot, a valóságos embereket, a valóságos küzdelmeket. Erőfeszítésbe kerül a nehéz szituációk feldolgozása, de minden ilyen folyamat végén érettebb leszek. Hozzátartozik mindehhez, hogy szeressem a körülöttem élő embereket, élvezzek minden új napot, engedjem el a fájó eseményeket és az elmúlt kapcsolatokat.
Mennyei Atyánk látja, mikor gondolatban küszködünk. Lehet ez egy biztonságos hely, ahol bölcsen és gondosan feldolgozzuk a problémákat, de lehet játszótér is, ahol a keserűség és a harag a játszótársaink.
Érzed, hogy téged is kézen fog, és elvezet onnan? Örüljünk ennek együtt! A fejlődés, növekedés útjára vezet téged.
Kívánom neked, hogy életed hintájában a valóság mindennapi örömei legyenek veled, s erős, hitben élő emberként lendülj tovább.

Drága Jézus, órákig tudok rágódni haragomban, vagy hősként dicsőítem önmagam. Gondolatban gyakran helyre teszem az embereket, odamondok nekik. Ez az ellenség csapdája. Ma, segítségeddel, be akarom zárni a rossz gondolatok játszóterének kapuját. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller. Entertaining ’Those’ Thoughts
Encouragement for today, 2013.04.09.
www.proverbs31.org/devotions

Örökség
Glynnis Whitwer

„Mert jól emlékszem őszinte hitedre; ez előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és most - biztosan tudom - téged is eltölt.” 2Tim 1,5

Todnak rendszeresen templomba járó családja volt. Sosem mulasztották el az istentiszteletet. Amint viszont beléptek otthonuk ajtaján, másról szólt a történet. Az álarcok lekerültek, és Tod meg a kisöccse újra meg újra átélhették szüleik rossz döntéseinek következményeit. Tod számára természetes volt ez a kettős élet, hamar megtanulta, hogy a kereszténység olyan, mint az ünneplő ruha, amit templomba menet felveszel, aztán hazaérve, ledobsz magadról.
A nyár ugyanakkor mindig többet hozott magával, mint az iskolaszünetet, a házi feladatok, a napi rutin elmaradását. Nyáron egy időre kiszakadtak az otthoni őrületből, mert a nagyszüleiknél töltötték a vakációt. Whitwer nagymama és nagyapa jámbor emberek voltak. Együtt szolgáltak az egyházban, újra meg újra feladták életüket, hogy továbbutazzanak - akár több államon is át - egy másik gyülekezetbe, s annak szolgálatába álljanak. Jóval nyugdíjas koruk után is ezzel foglalkoztak, és soha nem álltak le mások szolgálatában.
Fájdalommal látták fiúk rossz döntéseinek eredményét, a döntésekét, amik unokáik életére is drasztikus hatással voltak. De nem avatkozhattak közbe. A világ szemében legalábbis nem sokat tehettek.
Az viszont rajtuk múlott, hogy Tod életére mély hatást tettek. Nyugodtan és kitartóan mutatták ki szeretetüket unokájuk iránt. Szilárd hitük volt a horgony. Feltétel nélküli szeretetük víz a szomjazó fiúnak. Becsületességük fény a sötétben eltévedt gyermeknek. Amel és Elis Whitwer reményt adtak egy fiatal fiúnak, reményt abban, hogy Isten és az élet több, mint amennyit ő megtapasztalt. Sőt azt is megtanulhatta, hogy a kereszténység olyasmi, amit minden nap megélsz, nem korlátozódik a vasárnapi istentiszteletre.
Két alázatos ember hitéből megtanultuk mindketten, hogy Isten legerősebb hatása gyakran csendesen bontakozik ki. Isten megváltoztathatja az életünket, nemzedékek életét, kedves, kitartó, őszinte emberek példáját használva, akik szeretik és szolgálják Őt.
Egy jámbor asszony hite, egy istenfélő férfi hite elég volt, hogy férjem élete megváltozzék. Megváltozott az én életem is. És megváltozik gyermekeink élete is. Sose becsüld le a hit erejét, a jámbor örökséget, mely nemzedékről nemzedékre hatni tud.
A szerző megjegyzése: Istennek hála, láthattuk, hogy mielőtt meghaltak volna, Tod szülei mindketten eljutottak a gyógyulásra, kapcsolatuk újraépült Istennel és a családjukkal.

Uram, köszönöm a hit példáját, amit az előttem járó generációk életén keresztül adtál nekem. Segíts, hogy megbecsüljem azokat az embereket, akik szeretnek és tisztelnek Téged. Akárcsak ők, én is szeretném az utánam jövőknek a hit örökségét hagyni hátra. Segíts azzá lennem, akinek Te látni akarsz. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: How to Leave a Legacy
Encouragement for today, 2013.04.10.
www.proverbs31.org/devotions

Gyermeked hitének építése
Wendy Blight

„Mutasd meg a gyereknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” Péld 22,6

Lányom kollégiumának parkolójában álltunk, nagy fájdalom áradt szét a lelkemben. Lauren megölelte az apját, majd a testvérét. Végül én tartottam a karomban hosszan, szavak nélkül, csak a könnyeim csorogtak.
A kocsiban hazafelé imádkoztam érte, ahogy megtettem minden nap az elmúlt 18 évben. Tudtam, hogy Isten tervei szerint lép új szakaszba az élete. De azért nagyon fájt.
Ahogy múlt az idő, megtanultam elfogadni, sőt meg is kedveltem az új helyzetet. Örültem annak, hogy több idő jut a férjemre, a fiamra.
Amit legnehezebb volt megszoknom, hogy szemtől szemben biztassam, bátorítsam Laurent a hitében. Egy Bibliát és egy napi áhítatokat tartalmazó könyvet beleraktunk a kollégiumi csomagjába. De ezeket a tevékenységeket itthon együtt végeztük. Reggelente felolvastuk az áhítatot, és együtt imádkoztam vele szinte minden nap a születése óta egészen addig, amíg összecsomagolta a holmiját, és elköltözött.
Kérdések gyötörtek: Nélkülem ki fog ebben mellette állni? Egyedül vajon fogja tartani az áhítatokat? Mi lesz, ha elfordul a hitétől, amit olyan hosszan építgettünk benne?
A feltörő kérdések hatására nagyon célzottan imádkoztam. Azt kértem, hogy Lauren érezze sajátjának a hitet, amiben annyi éven át neveltem. Kértem az Urat, hogy nagyon valóságosan, gyakorlatiasan működjön közre az életében, mutasson rá a dolgokra olyan egyértelműen, ahogy én tettem Lauren gyermekkorában. A Szentlelket kértem, fakasszon vágyat a szívében minden nap, hogy olvassa az áhítatos könyvét, és könyörögtem, hogy találkozzon Laurennal az Írás lapjain.
Isten válaszolt az imáimra, oly módon, ahogy csak Ő képes rá. Lauren napok óta készült a közgazdaságtan vizsgájára. Félt, hogy megbukik, mert nem egészen volt tisztában egyes fogalmakkal. Sms-t írt nekem és néhány jó barátunknak, hogy imádkozzunk érte. Válaszomban leírtam az érte mondott imádságot, és egy igeverset a Példabeszédekből, amit Isten a lelkem felszínére hozott: „Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz. Minden utadon próbáld fölismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet” (Péld 3,5-6). Mikor elküldtem az sms-t, azért imádkoztam, hogy ezzel az igével erősítse meg az Úr a lányomat, s tegye bátorrá és bizakodóvá a vizsga előtt.
Másnap reggel ez az sms várt Laurentól:
„Mikor kinyitottam a könyvemet, a mai ige, amiről az áhítat szól, a Péld 3,5, ugyanaz, amit küldtél nekem! Ez ám a Biztatás!!”
Mekkora leckét kaptam aznap reggel az Úrtól! Az én szülői szerepem a gyermekem életében az, hogy imádkozzam érte és vele, és hogy példázzam legjobb képességeim szerint, mit jelent Isten szerinti életet élni. Nem sikerült mindig tökéletesen, gyakran elhibáztam. De ha kitartunk ebben a két dologban, Isten kiegészíti a hiányosságokat. Én csak az első 18 évben tudom őket magam mellett, otthon tartani, hogy neveljem, irányítsam, Isten Igéjére tanítsam őket. Isten viszont egész életükben gondot visel rájuk.
Az Úr megmutatta nekem pár sms-ben küldött szóval, hogy Lauren hite él és fejlődik. Magától kérte, hogy imádkozzunk érte (ami azt mutatja, hogy ő is imádkozik), és olvassa az áhítatos könyvét, anélkül, hogy itthonról nógatnák.
Ha még otthon vannak a gyermekeid, imádkozz értük, olvassátok együtt Isten Igéjét, és nyugodj meg a tudatban, hogy Isten velük van. Erős alapot építesz. Kikövezed az utat, ami biztonsággal fogja vezetni őket abba az irányba, amerre menniük kell.

Uram, segíts, hogy megtanítsam a gyermekeimnek az utat. Szentlelked ereje vezessen engem, mialatt én őket vezetem. Vonzz egyre közelebb minket magadhoz, mialatt együtt járjuk a hit útját. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Building Your Child’s Faith
Encouragement for Today, 2013.04.12.
www.proverbs31.org/devotions

Áldásbumeráng
Karen Ehman

„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Péld 11,25

Igyekeztem belemosolyogni a fényképezőgépbe az élelmiszerüzletben. A könnyek addig híztak a szemem sarkában, hogy nem bírván tartani az egyensúlyt, végiggördültek az arcomon, magukkal húzva egy réteg szempillafestéket.
Egy kisgyerek a csípőmön, egy még a pocakomban, ez bizony nagy nyomás, mikor csak a férjem jövedelméből élünk, akit csak akkor fizetnek, mikor van munka a cégnél. Néha egy darabig minden héten kap fizetést, máskor hetek múlnak, hogy semmit sem hoz haza.
Aznap a boltban olyan szoros volt a büdzsém, hogy a dollárkáim visítottak tőle! A kasszánál bizony ki is kellett szednem néhány dolgot a kosárból, mert nem fért bele a keretbe. Fizetéskor a pénztárosnő ideadott egy kaparós kártyát, ez volt az üzlet aktuális akciója. A vásárlók akkora összeget kaptak vissza, amennyi a kártyán szerepelt.
Egy tízcentessel lekapartam az ezüstös takarást, ami alól előbújt 10$!
Mosolyogva nyújtottam oda a hölgynek, s kértem, rakja vissza a kosárba, amit előzőleg kiszedtünk belőle. „Természetesen! – szólt. – A többit most költi el, vagy majd legközelebb vásárol belőle?”
Zavartan néztem rá. „Milyen többit?” – kérdeztem. Értetlenségemen csodálkozva megmutatta a kártyát: valójában 100$-t nyertem! Mellettem már ott termett egy munkatárs, hogy lefényképezzen, s a képet odarakja a többi mosolygó győztes képe mellé a bolt egyik falán. Az én képem kicsit más volt, mert szempillafestékkel sötétített hálás könnycseppek is színezték a mosolyomat.
Istennek állandóan gondja volt ránk azokban az időkben, gyakran jóakaratú embereken keresztül: élelmiszercsomag volt a kapunkra akasztva reggel, istentisztelet után pénzes borítékot találtunk a kocsi ablaktörlője alá csúsztatva, egy ismerőstől kinőtt gyermekruhákat kaptunk. Megtanultunk takarékosan élni, de Isten eközben is állított olyan helyzetek elé, amikor mi adhattunk. Ha megtettük, visszaszállt ránk az áldás. Néha anyagiakban is, de lelkiekben mindig.
Ma már, noha érzünk olykor anyagi bizonytalanságot, ami a férjem munkájának időszakosságából adódik, nem csak fogadjuk az áldást, hanem többnyire adni is tudjuk. Milyen jóleső érzés névtelenül adni, lopva gondoskodni valakikről, és közben megtapasztalni Isten kegyelmét, és tudni, hogy mindez végső soron az Ő dicsőségét szolgálja. „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül”- olvassuk a Péld 11,25-ben.
Vegyünk részt Isten munkájában és másokéban, üdítsük fel őket, ahogy Isten is felüdít minket! Ami a miénk – legyen az pénz vagy más tulajdon – végső soron Istené. Amikor adunk - kapunk. Az áldásbumeráng mindig visszatér.
Adódik ma valamilyen alkalom, amikor jóakarattal bánhatsz valakivel? Az egész napjukat besugározhatod. Vagy épp a szempillafestéküket kenheted el vele.

Uram, taníts úgy kezelnem mindent, amim van, hogy közben szem előtt tartsam, hogy mindez a Tiéd. Örömmel adjak, szándékosan keressem, hogyan adhatom tovább másoknak, akik segítségre szorulnak, az áldásokat, amiket Tőled kapok. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: The Boomerang of Blessing
Encouragement for today, 2013.04.15.
www.proverbs31.org/devotions

Erő a küzdelmeidhez
Micca Campbell

„’Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.’ Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” 2Kor 12,9

Egyedülálló szülőnek lenni több okból is nagyon nehéz volt, mikor kicsi volt a gyermekem. Többnyire fáradtnak és kimerültnek éreztem magam minden téren. Nem volt senki, akivel megoszthassam a gondjaimat, akivel együtt aggódhatok, tervezhetek, vagy aki megfürdetné a kisfiamat, hogy egy kis pihenőt tartsak.
Hogy még nehezebb legyen, egy kétlakásos ház felső szintjén laktunk. Komoly feladat volt feljutni az emeletre a kicsivel a karomon, kezemben a pelenkás zacskóval és a vásárolt holmikkal. Nem akartam lenn vagy az autóban egyedül hagyni, inkább mindent egyszerre próbáltam felcipelni. Ha már felértem, a következő próbatétel a lakásba való bejutás volt: kinyitni a bejárati ajtó zárját úgy, hogy közben nem teszem le a pár hónapos babát és a nagy papírzacskót az élelmiszerekkel.
Úgy éreztem, a világ összes terhe az én vállamat nyomja. Próbáltam tovább cipelni, de tudtam, mennyire gyenge vagyok. Majdnem összenyomott a teher, de nem állhattam le. Keményebben küzdöttem. Muszáj. Erősnek kell lennem. Ki veszi fel a terhet, ha én lerakom?
Egyik nap a szemem elé került ez az ige: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Remény ébredt a szívemben, mikor felismertem, hogy mostani helyzetem alkalmat ad Isten erejének megtapasztalására. Csak át kellett engednem a gyengeségemet Istennek, cserébe az Ő erejéért.
Ezt tette Pál apostol is a 2Kor 12,7-10 szerint. Élete egy nehéz szakaszában többször kérte Istent, szabadítsa ki az adott helyzetből. És jött a válasz: „Elég neked az én kegyelmem”.
Rájöttem, hogy mikor elmondtam neki küzdelmeimet, Isten ugyanazt a választ adta nekem, mint Pál apostolnak. Isten nem azt várta tőlem, hogy bírjam egyedül, hanem gyengeségemben megosztotta velem az Ő erejét. Megígérte, hogy „Krisztus ereje lakozik bennem”. Ez az ígéret neked is szól.
Érdekes belegondolni ebbe az ígéretbe, ha az eredeti görög jelentésből indulunk ki. Amit a fordítás „lakozik bennem”-re fordít, az valójában fordítva, azt jelenti, hogy én lakozom benne, „sátorként beborít” (episkénoó). Krisztus ereje védelmező tetőként rám borul nehézségeimben, gyengeségeimben, megpihenhetek benne, védelmet találok a viharok ellen.
Isten kegyelme – szerető kedvessége, öröme, ereje – elég volt Pálnak, és elég neked és nekem is.
Miután elkezdtem imádkozni Istenhez, elmondva neki a helyzetemet, és kérve a segítségét, nem változtak meg azonnal a körülmények. De új módon fogtam fel és éreztem meg Isten jelenlétét és erejét az életemben, és már nem éreztem magam egyedül. Mások is segítettek, hogy egyre inkább észrevegyem Isten működését saját életemben és a kisfiaméban. Isten mindig készen állt a segítségre. Csak le kellett nyelnem a büszkeségemet, és el kellett fogadnom a segítséget. Mikor beleegyeztem, hogy egy ismerős, aki felajánlotta, lenyírja a füvet a ház körül, hogy a szomszédban lakó tizenéves kislány játsszon a gyermekemmel, éreztem, hogy bírni fogom mindennapi életem többi nehézségeit is.
De ez nem minden. Pál nem csak átadta küzdelmeit Istennek, hanem pozitív attitűd alakult ki benne: „dicsekedett”. „Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem” (2Kor 12,9).
Az, hogy kerestem, és elismertem Isten erejét a gyengeségemben, jót tett a hozzáállásomnak is. A zúgolódás, a panaszkodás nem visz előre. Ha dicsekszem azzal, amit Isten bennem végbevisz, erősödik a hitem, és egyre jobban tudok az Ő erejére hagyatkozni. Ígérete valósággá vált az életemben. Mert amikor én gyenge vagyok, Ő erős!
Amikor küzdelmekkel, félelmekkel szembesülünk, életbevágó, hogy teljesen ráhagyatkozzunk Istenre. Ha ezt tesszük, Isten fel tudja használni terheinket kegyelmének és erejének bizonyítására.

Uram, köszönöm, hogy Te vagy minden, amire szükségem van. Beismerem gyengeségemet, átnyújtom neked ezt a helyzetet, a körülményeket, amikkel küzdök. Tölts el erőddel, kegyelmeddel! Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Strength for Your Struggle
Encouragement for today, 2013. április 16.
www.proverbs31.org/devotions