Lélekerősítő levelek 143

Egy Ige a megfáradtaknak
Wendy Pope

„Az én Uram, az ÚR, megtanított engem beszélni, hogy gyámolító igéjét tudjam szólni a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok.” Iz 50,4

Nem voltam boldog.
Küzdöttem a hittel, nem tudtam olyan lenni, amilyennek Isten elhívott engem. Nyersen reagáltam az akadályokra. Durván szóltam szeretteimhez. Ítélkező voltam másokkal szemben.
Ezidőben történt, hogy találkoztam az Iz. 50,4 igeverssel: „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem beszélni, hogy gyámolító igéjét tudjam szólni a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok.” Összeszorult a szívem, mikor a „megfáradtaknak” szót olvastam. Emlékszem, arra gondoltam, igen, nagyon fáradt vagyok. Gyámolításra szorulok.
A második, a gyámolító mondat simogatóan, jólesően hangzott, bár a felhívást a korai kelésre tolakodónak, követelőzőnek éreztem. Miért ne kaphatnám meg a gyámolító szót később a nap folyamán? Bár nem akartam korábban kelni, ez volt az egyetlen szakasza a napnak, ahova beilleszthettem az Istennel való találkozást. És mivel mindenképpen változtatni akartam az életemen, végül így szóltam magamban: „Miért is ne? Rosszabb már úgysem lesz.”
Így hát eldöntöttem, mikor és hol fogok elvonulni, hogy imádkozzam, és olvassam a Bibliát. Felkelt a nap, és vele én is – erősen morgolódva. De nem hagytam abba, napról napra kikászálódtam az ágyból, felmentem az emeletre, beültem a „Jézus székembe” – így neveztem el a helyet, amit erre a célra kiszemeltem -, és nyűgös voltam, mert ki kellett bújnom a takaró alól. Találkozásaink merevek és kimértek voltak, semmit sem éreztem abból, amit elképzeltem, mikor megfáradt szívemet először ragadta meg az Izaiás-vers.
Miért nem történik semmi? Miért nem oldódnak meg a problémáim? Mikor rendezi már el az Úr mindazok életét, akikért aggódom? Mire valók egyáltalán ezek a „csendes percek”?
Bár össze voltam zavarodva, kitartottam. Továbbra is kibújtam a takaró alól, magamra vettem a köntösömet, és bekucorodtam a Jézus-székbe egy Bibliával meg egy lelki útravalós könyvvel. Lassan, nagyon lassan a szívem lágyulni kezdett. Egyre kevesebbet panaszkodtam, egyre jobban éreztem magam. Füleim kezdtek tanítványi fülekké válni, úgy, ahogy Izaiásnál olvassuk.
Idővel Isten Igéje gyökeret vert a szívemben, és megtapasztalhattam gyámolító erejét. Fáradtságom enyhülni kezdett, ahogy figyelmemet elvontam róla, és Isten jelenlétére irányítottam. Reggelenként mosolyogva, jókedvűen köszöntöttem az enyéimet. A hirtelen kialakuló pánikhelyzetekre békítő szavakkal reagáltam. A váratlan programváltozások nem borítottak ki, nyugodtan alkalmazkodtam. Ha a nap nem úgy alakult, ahogy elterveztem, akkor is tudtam hálát adni a végén.
Keresed a szót, ami gyámolítani tudna fáradtságodban? Eléggé el vagy keseredve ahhoz, hogy hajlandó legyél minden nap kellő időt áldozni Isten Igéjére? Nekem csak a reggel felel meg, a Jézus-székemben, mielőtt beindul az emailek, a gyerekszállítás, a munka rohama.
A te Jézus-széked lehet a vezetői ülés a kocsidban, mialatt várakozol, hogy gyermeked különórája véget érjen. Vagy lehet a szék az ebédlőasztal mellett, amikor valami lelki olvasmányt olvasol és imádkozol ebéd közben.
Végülis nem számít hol és mikor találkozol Istennel, csak az fontos, hogy minden nap értékes időt tölts vele. Az Ő Igéje a gyámolító erőnk. Nem tudunk élhető életet élni nélküle!
Húzd ki a Jézus-székedet, vedd a Szentírást, és esetleg egy másik lelki könyvet, és aztán úgy figyelj, ahogy egy nagyon fontos iskolai vagy egyetemi előadáson figyelnél: tanítványi füllel. Annyi, de annyi mondandója van az Úrnak!

Uram, kimerültem, gyámolító szóra van szükségem, hogy fenntartsa megfáradt lelkemet. Időt akarok szánni igédre minden nap. Segíts, hogy elcsendesedjem, és tanítványi lélekkel figyeljek Rád. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: A Word for the Weary
Encouragement for today, 2013.09.23.
www.proverbs31.org


Otthon a legjobb
Tracie Miles

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” Jn 14,1-2

Morgan, a kislányunk, első lakásába készült beköltözni. Egész nyáron vásárolgattunk, hogy minden meglegyen, amire szüksége van, de hiába pipáltuk ki a dolgokat a „szükséges” listán, újabb és újabb kívánságok kerültek fel rá. Kézműves alkotások, képkeretek. Lámpák, dekoratív szőnyegek. Puha takarók a díványra. Nem létszükségleti cikkek voltak ezek, csak Morgan igyekezetét jelezték, hogy otthont teremtsen magának: egy helyet, ahol szeretet és biztonság veszi körül.
Ugye mind vágyunk egy helyre, amit otthonnak tekinthetünk? Jézus tudta, hogy ez a vágy ott van tanítványai szívében. Mindent elhagytak, hogy Vele lehessenek, otthon utáni vágyuk valóságos volt. A Jn 14,1-2-ben Jézus közli tanítványaival, hogy rövidesen távozik a földről. Tudta, hogy ez közelről érinti őket, ezért szerette volna oldani az aggodalmaikat, erőt akart adni nekik a folytatáshoz. Azzal biztatta tanítványait vigasztalásul, hogy „otthon” majd újra találkozni fognak. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” (Jn 14,1-2.)
A Mennyországra utalt, mindnyájunk örök otthonára földi életünk után. A Mennyben van hely mindenkinek, és mindenki meg van híva az ottlakásra. De nem mindenki fogadja el a meghívást, vagy tudja, hogyan fogadhatja el. Még a tanítványok sem voltak tisztában vele, amikor Jézus közölte velük.
Hogy megértsék az Atya Házáról szóló ígéretét, és hogy hogyan csatlakozhatnak ott Hozzá, Jézus a következő eligazítást adta a Jn 14,6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Sokan próbálják maguk építeni az utat, megvásárolni a bejutást, vagy értelmükkel eltalálni a Mennyországba. Pedig Jézus az egyetlen út. Tudatosan el kell fogadnunk meghívását, hogy Ura legyen életünknek, és így egy napon az Atya Házába kerüljünk.
Számtalan ember elfogadta már ezt a meghívást. Nagyon sokan viszont nem. Akármelyik csoportba tartozik valaki, lelke mélyén ott a vágy a mennyei otthon biztonságára. Erről beszél a Prédikátor 3,11b: „az örökkévalóság fogalmát is az emberi szívbe helyezte”.
Isten úgy teremtett minket, hogy a mennyei otthon utáni vágy ott legyen a szívünkben. Ezt a vágyat semmi sem elégítheti ki tökéletesen itt a földön, a mennyben viszont be fog teljesedni. Amikor elfogadjuk Jézust személyes Szabadítónkként, megkapjuk a meghívást, hogy az örökkévalóságot Vele tölthessük, és Benne teljesüljön az otthon utáni örök vágyunk.
Ez a mennyei otthon telve lesz Isten jelenlétével, túláradó szeretettel, békével és nyugalommal. Ezen a helyen nincs szomorúság, nem létezik szenvedés. Olyan örömöt tapasztalunk meg, amilyet még soha.
Lányom azt kívánta, hogy az otthona különleges legyen. Sokan vágyunk erre. De akárhány puha párnát rakunk is kanapénkra, és szebbnél-szebb függönyöket az ablakra, földi házunk sosem fogja teljesen kielégíteni az „otthon” utáni vágyunkat. És sosem közelíti meg mennyei otthonunk ragyogását.
Gondolom, ez a vágy valami többre, az „otthonra”, benned is visszhangra talál. Egy helyre vágyunk, ahol szívesen fogadnak és szeretnek. Csodálatos hír, hogy mennyei otthonunk elő van készítve nekünk. Azzal, hogy szívünket átadjuk Jézusnak, és követjük a Szentírás tanítását, elfogadjuk a meghívást leendő otthonunkba, ahol nagy örömben tölthetjük az örökkévalóságot.

Drága Jézus, vágyik a szívem megtapasztalni a nekem készített mennyei otthon kényelmét, békéjét, örök örömét. Tedd szívemet készségessé meghívásod elfogadására. Arra vágyom, hogy itt a földön a szívemben élj, és majd veled éljek a Mennyben. Ámen.

Tracie Miles: No Place Like Home
Encouragement for today, 2013.09.20.
www.proverbs31.org


Tartós szavak
Glynnis Whitwer

„Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” Zsolt 102,19

„Olcsó húsnak híg a leve!” – motyogtam magamban, ahogy az eltört elektromos fűkaszát tartottam. Ezeket eleve egyszer használatosra tervezik? Vagy a mi családunk nem alkalmas kerti szerszámok kezelésére?
Odamasíroztam a szeméttartályhoz, és nagy erővel belenyomtam a kaszát. Lesepertem magamról a fűszálakat, és beviharzottam a házba, zsörtölődve saját spórolós természetem miatt, ami arra késztetett, hogy a legolcsóbb modellt vegyem meg. Megintcsak.
Valamivel később ott álltam a kertészeti boltban, s válogattam a lehetséges modellek között. Tudtam, hogy most félre kell tennem berögződött szokásomat, hogy a legolcsóbb terméket válasszam. De valóban annyival jobbak a drágább gépek? Végül eldöntöttem, hogy adok nekik egy esélyt, és megvettem egy középkategóriás fűkaszát, ami már több mint egy éve bírja a gyűrődést - a pázsitunkat meg a kamaszaimat.
Szerencsére valahol valaki megtervezett egy pár hónapnál tovább tartó fűkaszát. Szándékosság kellett legyen a tervezésben, a minőségi alapanyag kiválasztásában, a részletek kidolgozásában, hogy mindez összejöjjön. A gondosságnak meg lett az eredménye.
Nem érvényes-e ez a tanulság az életünk sok területére is? Amikor egy asztalos elkészít egy tartós bútordarabot, minőségi faanyagot és fémalkatrészeket használ. Amikor a varrónő elkészít egy különleges ruhát, amit szeretné, ha a lánya örökölne majd, erősebb, biztosabb öltésekkel dolgozik. Ugyanez érvényes a szavainkra is.
Gondosan meg kell válogatni a hosszú életűnek szánt szavakat.
Ezt példázza a Biblia. Akár élő szóval, akár kőtáblára vésve vagy papirusztekercsre írva, Isten a szavait arra szánta, hogy nemzedékről nemzedékre továbbadják őket. Szavai arra szolgálnak, hogy életeket fordítsanak meg: emberekét, akik átmentek a tengeren, vagy a vízen jártak - és a miénket is. Ezt bizonyítja a 102. zsoltár 19. verse: „Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” (Zsolt 102,19.)
A jövő nemzedékeknek szóló szavakat másként válogatják, rendezik. Átgondolva, gondosan kiválasztva, helyes sorrendbe rakva. Nem úgy, mint egy ragasztós hátlapú cetlit, amire csak rákörmölsz valami emlékeztetőt, aztán eldobod, ha elvégezted a feladatot. Azzal együtt, hogy kerültek bizony életformáló szavak boríték hátára, szalvéta sarkára is. Nem az anyag számít, hanem az odafigyelés.
A fenti igevers egyenesen hozzám szól. Leírt szavaimnak súlya van. Legyen az egy levél a kedvesemnek, egy párszavas üzenet az elemózsiás dobozban, kör-email a munkatársaknak vagy egy könyv – leírhatom az első szavakat, amik az eszembe jutnak, vagy megválogathatom őket gondosan. Szavaimnak tartós hatásuk lehet azokra, akiket szeretek.
Pár hete kinyitottam a fehérneműs szekrényem fiókját (biztos rejtekhely a gyermekek elől), és előhúztam egy gyűrött borítékot. Lekuporodtam az ágy szélére, felnyitottam, és egy összehajtogatott levelet szedtem ki belőle. Kisimítottam, hogy jól látható legyen férjem kamaszkori macskakaparása a lapon. Végigolvastam, elmosolyodtam, s újra összehajtogattam. Beleraktam a borítékba, és visszacsúsztattam a selyemholmik alá. Most még csak az én szívemnek kedvesek ezek a szavak. De eljön az idő, amikor megmutatom gyermekeinknek, a szüleik közti kapocs bizonyítékaként.
Mert fontosak a hosszú időre tervezett szavak.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy úgy írattad le gondosan üzenetedet, hogy hozzám is eltaláljon. Nehéz időkben utat mutatnak igéid, segítségükkel jobban megismerlek, és megtanullak jobban szeretni. Segíts, kérlek, hogy gondosabban figyeljek én is a szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Words that Linger
Encouragement for today, 2013.09.18.
www.proverbs31.org


Most légy boldog
Valorie Burton

„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Minden körülmény közt mindenhez hozzászoktam: a jóllakáshoz és éhezéshez, bővelkedéshez és nélkülözéshez. Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad.” Fil, 4,11-13

„Elégedetlen vagyok a munkámmal. Nem tetszik a testem. Nem jó az életem.”
Életünk egy pontján bizonyára mindnyájan küzdünk a boldogtalansággal, az elégedetlenséggel, azzal, hogy többet szeretnénk. Előttem van, ahogy pár éve a kényelmes fotelemben kuporogtam, szürcsölgettem a kávémat, kinyitottam a Bibliámat, és hallgattam az Urat. Pontosabban: beszéltem az Úrhoz, elmondtam neki, mire vágyom. Arra, hogy férjhez menjek, és legyen saját családom. 38 éves voltam, az óra ketyegett, de kitartóan hittem, hogy Isten házastársat és családot ad nekem.
Ha teljesítené a kívánságaimat, biztosan boldog lennék. Ekkor megjelent bennem egy gondolat: Most légy boldog. Ha nem tanulsz meg boldognak lenni, mialatt várakozol arra, amit szeretnél, nem leszel boldog akkor sem, ha megkapod.
Más szóval: a boldogság nem lehet életünk egyetlen célja. Életem értelme, célja az, hogy úgy szeressek és szolgáljak másokat, mint Jézus, és hogy eszerint éljek a mindennapokban. Amikor elfordítom a tekintetemet arról, amit szeretnék, és arra összepontosítok, hogy Isten mit szeretne tenni bennem és általam, akkor elégedetté válok.
A boldogság nem más, mint a belső megelégedettség látható jele.
Ez a felfedezés megállásra késztetett. Igencsak fárasztó sorban kipipálni azokat a dolgokat, amiktől azt várom, hogy boldoggá tegyenek. Mennyivel frissítőbb a tudat, hogy a boldogságot én választom. Az első lépés, hogy fogadjam el az életet úgy, ahogy van, más szóval, legyek elégedett. Kezdtem jobban figyelni az áldásokra, amikben részesülök, utazgatni kezdtem, olyasmikkel foglalkoztam, amikre csak így egyedülállóként volt lehetőségem. És mindenekelőtt teljes szívvel bíztam Istenben.
A „megelégedjem” szó, amit Pál használ a filippibeliekhez írt levelében, arra vonatkozik, aki a sorsával elégedett. Annyi, de annyi energiát elpazarolhatunk azzal, hogy ellene szegülünk a valóságnak, mikor nem úgy alakul valami, ahogy terveztük. De ha szembeszállunk azzal, ami van, ha kézben akarjuk tartani azt, ami fölött nincs hatalmunk, ránk tör az aggódás. Eluralkodik az idegesség. Teret kap a düh.
Könnyű panaszkodni azért, mert valami nem úgy van, ahogy szerintünk lennie kellene, ahelyett, hogy a legtöbbet hoznánk ki abból, ami van.
Mi lenne, ha abbahagynánk az ellenszegülést, és elfogadnánk a jelen körülményeket?
Ha ez megtörténik, úgy érezzük, mintha egy nagy teher csúszna le a vállunkról. Először ijesztő is lehet. De ha tényleg el tudjuk fogadni azt, ami van, oldódik bennünk a feszültség, és észre tudjuk venni a javakat, amiket Isten a jelen helyzetben ad nekünk. Gondjainkat félrevetjük, és megelégszünk a hittel, hogy valóban minden a javunkat szolgálja.
Mikor sikerült elfogadnom, magamhoz ölelnem azt, ami van, olyan boldogságot tapasztaltam meg, amilyet azelőtt soha. Épp, ahogy Pál mondja a Filippi 4-ben, én is eldöntöttem, hogy elégedett leszek a jelen körülményekkel, azzal a sorssal, amit Isten az adott időszakban nekem adott. Már nem életem céljaként tekintek a boldogságra, hanem állapotként, ami végigkíséri életutamat.

Uram, segíts, hogy elfogadjam azt, ami van, és minden nap hálás legyek azért az életért, amit kaptam. Add kegyelmedet, hogy boldog legyek, mialatt várakozom arra, amit szeretnék, és ne azt hangoztassam, hogy nem lehetek boldog, amíg meg nem kapom azt. Jézus nevében, Ámen.

Valorie Burton: Be Happy Now
Encouragement for today, 2013. szeptember 27.
www.proverbs31.org


Hagyjam, hogy Isten töltse be a bennem lévő ürességet
Renee Swope

"Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld." Zsolt, 63,2

Ettől a forrástól függött az élete. Ide szokott járni, hogy kielégítse igényeit. De sosem tudott eleget vinni belőle, minden nap vissza kellett jönnie újabb adagért.
Az asszony megtöltötte korsóját, és felnézett, mert Valaki inni kért tőle. Viszonzásul ez a Valaki felajánlott valamit: élő vizet. Azt állította, hogy a szokásos vízzel ellentétben, amelyért nap mint nap ki kell járni a kútra, ez a víz kiapadhatatlan forrás lesz benne, nem szomjazik meg soha többé.
Nem volt könnyű elhinni egy ilyen ígéretet. "Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet?” (Jn 4,11).
Nem fogta fel, hogy Jézus egy mélyebb szomjúságot akar kielégíteni, azt, amit Ő maga ültetett a szívébe, ami elvezeti az Egyetlen Forráshoz, mely kielégítheti a lelkét.
Jézusnak nem volt vödörre szüksége, Szentlelkével húzta közelebb az asszony lelkét. A kút mélye helyett az asszony lelkének mélyébe nézett. Csak az asszony ellenállása akadályozhatta meg, hogy elérje lelkének üres helyeit.
Tudom, mennyire szükség van rá, hogy Jézus betekintsen lelkembe, és megmutassa a benne lévő üres helyet, amit csak Ő tud feltölteni.
Akár az az asszony, én is másban kerestem szomjúságom csillapítását. Pedig ha Jézus helyett mást keresek, az a más sosem fog kielégíteni.
Kerestem az emberekben: családomban és barátaimban, főnökökben és fiúkban, tanárokban és mentorokban, férjemben és gyermekeimben. Tőlük vártam, hogy elfogadjanak, hogy rám bólintsanak.
Kerestem tárgyakban, amik az enyémek lehetnek, pozíciókban, elismerésben. Azt gondoltam, „ha sikerülne… , akkor biztos elégedett lennék”.
De akármennyit teszek vagy kapok, sosem fog kielégíteni. És nem is arra szolgál, hogy kielégítsen.
Miért? Mert az üres helyek a lelkünkben arra vannak, hogy Isten töltse be őket. Ő, és csakis Ő. A lelkünk mélyén lévő szomjúságot csak Isten tudja csillapítani.
Még Dávid király is megtapasztalta ezt a szomjúságot, pedig neki aztán mindene megvolt: legmagasabb pozíció, korlátlan vagyon, óriási hatalom, és mindez mégsem volt elég. Kiaszott földként ír magáról, aki Istenre szomjazik:
„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.” (Zsolt, 63,2.)
A folytatásban Dávid leírja, mit tapasztalt, mikor belekortyolt Isten szeretetébe:
„Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít. Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.” (Zsolt 63,3-5.)
Ez történt az asszonnyal is, akivel Jézus találkozott a kútnál. Belekortyolt Jézus szeretetébe, és csordultig megtelt vele, ahogy mi is megtelhetünk. Isten a mi szívünkbe is belehelyezett egy vágyakozást, ami arra szolgál, hogy Hozzá visszavezessen. Csak az Ő feltétel nélküli szeretete, elfogadása, ránk bólintása tudja kitölteni az üres helyeket lelkünkben, tudja csillapítani a mélyről fakadó szomjúságot. Míg Isten szeretete, elismerése elegendő, semmi más nem az.

Uram, kérlek, mutasd meg lelkemben az üres helyeket, és hogy mivel próbálom betölteni őket. Azután fordíts vissza Magadhoz, s taníts meg, hogyan irányítsam szívemet, hogy beleönthesd ígéreteidet, és feltölthesd szereteted erejével. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Letting God Fill My Empty Places
Encouragement for today, 2013. 09. 25.
www.proverbs31.org


Mi váltja ki az elbizonytalanodást
Renee Swope

Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.”
Bírák 6,15

Néhány évvel ezelőtt bénítóan kételkedtem magamban egy jelentős szolgálati feladatra készülve, amit elvállaltam nélkül, hogy gyakorlatom lett volna benne. Könyörögtem Istenhez, hogy töltsön fel önbizalommal, de látva, hogy semmi sem történik, arra kértem, legalább azt mutassa meg, mi az oka az elbizonytalanodásomnak.
Gedeon jutott rögtön eszembe, akit Isten nagy dolgok véghezvitelére hívott, és aki teljesen alkalmatlannak tartotta magát. Miután végigolvastam a Bírák 6-ot, rájöttem, hogy Gedeon úgy küzdötte le kételyeit, félelmeit, hogy azt nézte, milyennek látja őt Isten, és elfordította figyelmét arról, milyennek látja ő önmagát.
De mindenekelőtt Isten jelenlétében végiggondolta bizonytalanságának kiváltó okait. Rájött, hogy az elmúlt időszak konfliktusainak, vereségeinek hatására kételkedni kezdett Isten jelenvalóságában és ígéreteiben. Mikor megjelent előtte az Úr angyala, és a midianiták legyőzésére szólította fel, Gedeon így válaszolt: „Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb …, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bírák 6,15).
Alkalmatlannak érezte magát amiatt, ahogy saját magát látta. Mi sem vagyunk mások, mikor sérült érzelmeink, múltbeli kudarcaink alapján ítéljük meg mai önmagunkat.
Ideje volt, hogy én is őszintén Isten elé álljak a magam bizonytalanságaival. Fel kellett mérnem, mi váltotta ki a kételkedést önmagamban, mitől süllyedtem ebbe a ronda bizonytalanságba.
Eszembe jutott, hogy az elmúlt héten volt egy vitám valakivel, ami után úgy éreztem, alkalmatlan vagyok bármilyen szolgálatra. Ha te magad képtelen vagy normális kapcsolatot fenntartani valakivel –suttogta a kételkedés -, hogy volnál képes másoknak segíteni?
Volt más is. Egyik készülő projektemre kaptam egy éles kritikai megjegyzést, ami elhomályosította a többi, mind-mind pozitív véleményt. Számított az is, hogy mindig összehasonlítgattam magam másokkal. Önmagam alulértékelése meggyőzött, hogy sokkal tehetségtelenebb vagyok náluk.
Konfliktus, kritika és összehasonlítás. Ezek vezettek a kételkedés homályába.
Te hogy állsz mindezzel? Ha összetűzésbe kerülsz valakivel, te is úgy érzed, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy emberekkel foglalkozzál? Egy negatív vélemény lebénít, úgy érzed, nem tudod elvégezni, amit vállaltál? Összehasonlítod magad a másikkal, és úgy gondolod, ő jobban meg tudná csinálni – legyen szó bármiről?
Szerencsére csak engednünk kell, és Isten meg tudja változtatni gondolkodásmódunkat, azt, ahogyan érzünk, és akár azt is, ahogyan élünk és cselekszünk.
Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Kemény fejlődési folyamat, amikor fel kell ismernünk kételyeinket, meg kell neveznünk a kiváltó okokat, és meg kell tanulnunk ráhagyatkozni Isten erejére, hogy vezessen el az ígéreteinek biztonságában való, fölösleges aggodalmaskodások nélküli életre.
Ha legközelebb elbizonytalanodsz, kérd Istent, mutassa meg, mi váltotta ki a kételkedést önmagadban. Gondold át Isten szemszögéből, a Biblia fényében azt, amit találsz. Kérd, mutasson rá a hazugságokra, amiket elhittél, és adjon helyettük igazságokat. Engedd, hogy változtassa meg gondolkodásod menetét, figyelmedet terelje arra, ahogy Ő lát téged, ne azt nézd, hogy te milyennek látod magadat. Például:
A kételkedés azt mondja, hogy valamire képtelen vagy. Jusson eszedbe a Filippi 4,13, ami arra tanít, hogy mindenre képes vagy Krisztusban, aki erőt ad neked.
Mikor a kételkedés el akarja hitetni veled, hogy nem vagy megfelelő, gondolj arra, hogy Isten csodálatosnak tart, minden, amit Ő alkotott csodálatos, és te egyike vagy ezeknek (Zsolt 139,14).
Jézus azt akarja, hogy bízzunk magunkban, és így elvégezhessük azt, amire meghív. És teljesen át akar alakítani, hogy képesek legyünk egész valónkkal Benne bízni, Rá hagyatkozni.

Uram, belefáradtam, hogy mindig küszködöm az alkalmatlanság érzésével. Mutasd meg, mi váltja ki elbizonytalanodásaimat. Segíts, hogy arra figyeljek, Te milyennek látsz engem, és ne azt nézzem, én milyennek tartom magam. Meg akarom tanulni, hogyan élhetek Rád hagyatkozva, ígéreteid biztonságában. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Trigger Points of Doubt
Encouragement for today, 2013.09.17.
www.proverbs31.org