Lélekerősítő levelek 167

Mikor az imádkozás nem fér be a napomba
Leslie Ludy

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” Jn 15,5

Egy hatgyermekes, igencsak elfoglalt anyuka mondta egyszer, hogy „Túl sok tennivalóm van ahhoz, hogy ne imádkozzam!” Itt van a titka a hatékony életnek.
Akkor találunk rá a békére, az erőre, az örömre, amire annyira vágyunk, ha Jézust és az imádkozást helyezzük az első helyre. Mégis, valljuk be, hogy a nagy rohanásban az imádkozás gyakran háttérbe szorul.
Legyünk őszinték. Tele vagyunk tennivalókkal, és az imádkozás bekerül a sok-sok elvégzendő munka közé, amilyen a portörlés – vagy a receptírás.
Annyi minden igényli időnket, energiánkat, hogy gyakran megelégszünk azzal, hogy a nap folyamán a nehezebb pillanatokban eleresztünk egy fohászt (Uram, segíts!) és ennyiből áll napokig az imaéletünk.
Tudom, én is voltam ebben a helyzetben. Minél több a dolgom, annál kevésbé tűnik célszerűnek az imádkozás.
De aztán fel kellett fedeznem, hogy amikor látszólag a legkevesebb időt szakíthatom az imádságra, akkor van rá a legnagyobb szükségem. A „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv forradalmasította az életemet.
Alig néhány éve még mind a négy gyermekünk 4 éves kor alatt volt. Hárman pelenkások voltak, s a zajszint az otthonunkban egy kívülálló számára elviselhetetlen lett volna. A minőségi együttlét Jézussal szinte kivitelezhetetlen volt.
Így gondolkoztam: Jézus pontosan tudja, mennyi tennivalóm van. Nem bánja, ha csak egy-egy pillanatra kapcsolódom hozzá gondolatban, felé röpítek egy-egy rövid fohászt rohangálás közben.
Ám mialatt tevékenykedtem, gyakran éreztem Jézus gyengéd hívását, hogy lépjek ki a zűrzavarból, és legyek csak Vele egy darabig.
Végül foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék kiszakítani minőségi imaidőt a napjaimból. Kértem Istent, mutassa meg, mikor tudnék kiszökni hozzá a nyüzsgő életemből. Mikor délután alszanak a gyerekek, vagy mikor itthon a férjem, s egy darabig át tudja vállalni őket.
Kértem Istent, segítsen fegyelemre szoktatni a testemet, hogy reggelente korábban keljek, és a Krisztussal való együttlétet helyezzem előtérbe, váljék számomra százszor fontosabbá, mint a facebook vagy a tévé melletti kikapcsolódás.
Hihetetlen volt, amit megtapasztaltam, miután életemet a „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv szerint kezdtem élni. Ahelyett, hogy feszítettebbé vált volna a napi tevékenységem, gyümölcsözőbb lett. Nem változtak a tennivalóim, a feladataim. De ahelyett, hogy stresszes kapkodással rohangáltam volna egyiktől a másikig, végeztem sorban a tevékenységeimet olyan nyugalommal és derűvel, amiről tudtam, hogy nem tőlem származik. Ahelyett, hogy állandóan azt éltem volna meg, hogy versenyfutásban vagyok az idővel, és vesztésre állok, minden szépen a helyére került és elrendeződött.
Megtapasztaltam mai igénk igazságát: „… nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5b). Rájöttem, hogy életem egy területén se boldogulok igazán, ha nem építem be napjaimba az Isten jelenlétében töltött rendszeres, minőségi időt.
Még mindig hajlamos vagyok a munkát az imádkozás elé helyezni. De ma már, ha azon kapom magam, hogy érvelni kezdek az imádkozás ellen, mindig eszembe jut a mondás: „túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ne imádkozzam”. Nincs olyan feladat tevékenységeim listáján, ami előbbre való lenne, mint a Jézussal töltött idő. Ő mindent meg tud adni nekem, amire szükségem van ahhoz, amivel meg kell birkóznom.
Minél inkább teli vannak a napjaink feladatokkal, annál inkább szükségünk van az imádkozásra. Jusson eszünkbe mindig, mikor az imádkozás nem tűnik célszerűnek, hogy a legjobb megoldás, ha azonnal térdre borulunk.

Uram, segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Veled kettesben töltött idő az, ami alkalmassá tesz rá, hogy mindent elvégezzek, amit nekem kell elvégeznem. Taníts meg arra, hogy ne csak odáig jussak el, hogy beillesztelek a napi tennivalóim közé, de mindenestül köréd építsem fel az életemet. Jézus nevében, Ámen.

Leslie Ludy: When Prayer Seems Impractical
Encouragement for today, 2014.07.08.
www.proverbs31.org


Kikötöm a lelkem
Karen Ehman

„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát..” Zsolt 28,7

A lelkem mindig himbálózik. Nem képes veszteg maradni.
Egyik pillanatban nyugodt és elégedett. Aztán kapok egy emailt valakitől, akit tudtomon és akaratomon kívül megbántottam. Ekkor a szívem leválik boldogsága kampójáról, és nekicsapódik a stressz falának.
Másik nap. A lelkem tele van vidámsággal. Cseng a telefon, felveszem, meghallom barátnőm sírós hangját. Darabokra hullott a házassága, ott maradt egyedül a gyerekekkel a romhalmaz tetején. Szívem összeszorul, aggódom a jövőjéért.
Vagy. Szívem mosolyog, tele van reménykedéssel. Aztán a gyerekem elkövet valamit. Hoz egy valóban rossz döntést. Szívemben a remény átvált félelemre, szorongásra. Csalódtam a gyermekemben, és rettegek, mit gondolnak ezek alapján rólam, mint édesanyáról.
Néhány nap múlva libikókázó szívem mintha újra megnyugodna, tele van derűvel. Aztán elhangzik három szó: végső stádiumú rák. Szívem összetörik, mert tudom, min kell keresztülmennie családom egy távoli tagjának és környezetének.
Mikor zavaró vagy valóban rossz hírek érkeznek, a falnak csapódástól szívem felszakad. A rossz érzés elárasztja a hangulatomat, megnehezíti mindennapos tevékenységemet. Bárhogy igyekszem, nem tudok koncentrálni arra, amit csinálok. Az eszem elkalandozik, a szívem újra meg újra összeszorul.
Van-e gyógyír a felszakadt szívre? Vagy így kell leélnem az életemet, libikókázó lélekkel, derűs perceimben is attól rettegve, mikor jön valami rossz hír, ami újra felkavarja békességemet?
A válasz mai igénkben van:
„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt 28,7).
Amikor úgy érezzük, szívünk már nem tud nagyobb súlyt cipelni, adjuk át az egészet Istennek. Ő a mi erőnk. Ő a pajzsunk. Bízhatunk benne. A bizalom pedig azt jelenti, hogy rábízhatjuk a dolgokat, bizalmasan fordulhatunk Hozzá segítségért.
Mi lesz az eredmény? Az igevers második fele adja meg a választ: „ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát”.
Lehet vidám a szívünk – olyan, amelyik énekelve ad hálát mindig az Istennek, függetlenül attól, mi történik velünk és körülöttünk. De először Hozzá kell fordulnunk erőért.
Nagyon fontos, hogy felidézzük magunkban Isten hatalmának tudatát. Ő hozta létre a világegyetemet. Ő van a dörgésben és a villámlásban. Ledönti a hegyeket, elcsitítja a háborgó tengereket. Miért, ó miért gondoljuk, hogy nem képes a mi napi gondjainkat kezelni?
Isten ereje a mi Pajzsunk. A bibliai időkben a katonák pajzsot használtak az égő nyilak ellen. Ezeket a nyilakat szurokba mártották, meggyújtották, és úgy lőtték ki a katonákra. Életmentő szerepe volt a pajzsnak.
Többféle pajzsuk volt a katonáknak. A legnagyobb több réteg bőrből készült. A katonák minden reggel beolajozták, hogy megóvják a kiszáradástól, a megrepedezéstől. A csata előtt vízbe áztatták, hogy kioltsa a lángoló nyilakat, amik nekiütődnek.
Sátán a rossz hírekkel, amiket kapunk, darabokra akarja szaggatni a szívünket, és meg akarja ingatni hitünket Istenben. De Isten a mi áthatolhatatlan védőpajzsunk. Hagyjuk, hogy szeretete olajával minden nap erősítse a szívünket. Itassuk át lelkünket az Ige vizével, mielőtt az élet harcaiba indulunk, hogy ki tudjuk oltani a lángoló nyilakat, melyeket a Sátán dob felénk. Ha kikötjük szívünket Istenhez és az Ő igazságához, megóvjuk a felszakadástól.
Gyere, kössük ki a szívünket Isten Igéjéhez. Olvasd. Itasd át vele a lelkedet. Mondd ki hangosan. Írd fel egy cédulára, és ragaszd a szívedre. Tanulmányozd. Váltsd életre. Őrizd az emlékezetedben.
A kikötött szív biztonságban nyugszik, mert tudja, hogy Isten az ereje és a pajzsa. Ő visszaadja örömünket, és mi hálásan énekelhetünk Neki.

Uram, segíts, hogy minden nap megkenjen lelkem pajzsát szereteted olajával, és szívjam magamba szent és hatalmas Szavad csodáját. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Tethered or Tattered (angol szójáték, jelentése: kipányvázva vagy szétszaggatva)
Encouragement for today, 2014.07.14.
www.proverbs31.org


Nem én voltam jó kislány
Liz Curtis Higgs

„Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.” Zsolt 112,7

Bízni az Úrban, mikor csupa jó hír érkezik? Ki ne tenné. Érzem, hogy tenyerén tart, feltétel nélküli szeretete működik, hála tölti be a szívemet.
De ha rossz, vagy akár csak kellemetlen hírt hallok, a hangulatom megváltozik.
Egy sűrű délelőtt vége felé a hétvégi nőkonferencián visszatértem a dedikáló asztalhoz, és örömmel vettem tudomásul, hogy két drága lélek mindent elintézett, hogy nekem csak aláírnom kelljen a könyveket.
Mikor elérkezett az ebédidő, és a csirkesaláta meg a brownie elcsábította az embereket a dedikáló asztaltól, egyik segítőm megérintette a vállamat.
„Liz?” Riadt tekintetéből sejthettem volna, hogy nem jó hírrel jött. „Nem tudom, hogy mondjam meg neked, de elvesztettem a pénzes táskát.”
Megfordult a világ körülöttem. „A pénzzel együtt?”
Bólintott, az álla remegett, ahogy folytatta: „Kimentem a toalettre, vittem magammal a táskát, hogy biztonságban legyen. Leraktam, amíg megmostam a kezem, de közben beszélgetni kezdtem valakivel, és megfeledkeztem róla”. Érződött a hangján, hogy mindjárt elsírja magát. „Visszaszaladtam, de már nem volt ott. Ó, Liz, annyira sajnálom….”
Első késztetésem (vigyázat, csúnya lesz!): dobbantok egyet csípőre tett kézzel, és rárivallok: „Hogy lehettél ilyen ügyetlen! Rengeteg pénz volt a táskában!”
Istennek hála, ez elmaradt. Ez a nő hibázott. Nem történt meg velem is egyszer-kétszer (tízszer-húszszor)?
Második késztetésem: legyintek, mintha nem számítana. „Annyi baj legyen.” Erre képtelen voltam. Mindketten tudtuk, hogy a baj nagy. Ostobaság lenne elfedni hazugsággal.
Vettem hát egy mély levegőt, Istenhez fohászkodtam nyugalomért, és ezt mondtam: „Bízzunk Istenben, és ne aggódjunk a pénz miatt.” Micsoda? Ne aggódjunk a pénz miatt, mikor annak jó részét a kiadónak kell visszaadnom az eladott könyvek után? Ez a hozzáállás nem tőlem származott.
Egyedül Isten rendezhette úgy, hogy felülíródjanak a csúnya szavak, amiket mondtam volna. Ő nyugtatta le háborgó gondolataimat, és csitította el egymással viaskodó érzelmeimet. Egyetlen dolog foglalkoztatott abban a percben, hogy megnyugtassam azt a szegény, riadt nőtársamat.
Hidd el, ez nem a jókislány Liz volt. Ezt a nagyhatalmú Isten intézte.
Teljes nyugalomban átöleltem a segítőmet, és azt súgtam neki: „Ne foglalkozz vele”. Éreztem, ahogy a feszültség kienged a vállából. Mindkettőnket megleptem következő kijelentésemmel. „Szerintem meg fog kerülni a táska. Mi lenne, ha most ebédelnénk egyet, és a többit Istenre bíznánk?”
Semmi aggódás? Semmi bosszankodás? Semmi rágódás? Ez annyira nem jellemző rám. De azon a szombaton, a Szentlélek erejéből valóban teljes szívemmel bíztam Istenben. Valójában alig vártam, hogy lássam, mit hoz ki ebből az esetből.
Úgy félóra múlva odasietett az asztalunkhoz egyik ügyeletes hölgy ragyogó arccal: „Megtaláltuk a pénzes táskát! Valaki berakta a szentélybe.”
Hát igen. Szélesen mosolyogtam. Valaki.
Hálás voltam, hogy megkerült a pénz? Persze. De sokkal értékesebb volt a lecke, amit megtanultam újból: engedjem el a gondokat, és bízzam Istenben.
Úton hazafelé újra és újra köszönetet mondtam, hogy lecsitította a nyelvemet és a lelkemet. Hogy megőrzött attól, hogy megbántsam egy testvéremet Krisztusban. Hogy arra késztette azt, aki felvette a táskát, hogy tegye olyan helyre, ahol megtalálják. Hogy negatív hozzáállásomat szívből jövő hálára változtatta.

Mennyei Atyám, még a rossz hírt is könnyebb elviselni, ha Téged magam mellett tudhatlak. Amikor kísértést érzek rá, hogy aggódjam, bosszankodjam, gyötrődjem, éleszd fel bennem a vágyat az imádkozásra, a bizakodásra, az elengedésre. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: Turning Attitude Into Gratitude
Encouragement for today, 2014.07.10.
www.proverbs31.org

Istenem, kősziklám
Micca Campbell

„Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni.” Ter 28,11

Hitetlenkedve hallgattam, ahogy az orvosom ismertette az ultrahang eredményét. „Egy nagy cisztája van csápokkal, mely felemésztette a bal petefészket.” Majd folytatta: „Sürgősen ki kell tűznünk a műtét időpontját. Szakvéleményem szerint 70% esély van rá, hogy petefészekrákja van.”
A testemből minden erő kiment, de a gondolataim vad száguldásba fogtak. Mit jelent ez a hír nekem és a családomnak? Hogy fogjuk végigcsinálni?
Nagyon magányosnak és tehetetlennek éreztem magam. Jó megoldás nem volt. Csak rosszat választhattam.
Voltál már ilyen helyzetben? Talán épp most vagy benne. Nehéz, magányos, fájdalmas hely ez. Jól ismerem. Benne voltam, mikor első férjem meghalt, mikor anyagilag tönkrementünk, mikor az egészségem megromlott.
A műtétre várakozás idején Jákob történetében találtam vigasztalást.
A Teremtés Könyvében van ez a részlet, mikor Jákob nagyon nehéz helyzetbe került. Elorozta bátyja, Ézsau örökségét, és ezzel felkeltette haragját maga ellen. Ézsau bosszút akart állni, Jákobnak menekülnie kellett a szülői házból.
Egy teljes napi vándorlás után „Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni” (Ter 28,11).
Kérdem én, hogyan volt képes Jákob lehajtani a fejét egy kőre, és elaludni, miután mindenétől megfosztották, és az életben maradásért menekült. Kívül került komfortzónáján. Kemény, hideg helyen tartózkodott otthoni meleg, kényelmes ágya helyett.
Mikor szembesültem a rák lehetőségével, első éjjel végighánykolódtam az éjszakát. képtelen voltam rá, hogy gondjaimat lehajtsam egy puha párnára, és elaludjam, mint Jákob. Ő bezzeg fogott egy követ, a feje alá rakta, és már aludt is. Hogyan lehetséges ez? Hogy alhatott Jákob, hacsak nem helyezte biztonságát alkalmasabb helyre, mint amilyen saját menekülési képessége az üldözői elől?
Jákob tudhatott egy másik Kőről, olyanról, ami szilárdabb annál a szikladarabnál, amit a feje alá tett. Hogy tudta volna fejét és félelmeit nyugodtan ráhelyezni a kőre, ha az nem a Kőszikla Isten lett volna, akiről a zsoltáros ír:
„Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” (Zsolt 18,3)
Milyen csodálatos igazság: Isten a mi Kősziklánk!
Amikor két rossz között ingadozunk, nekitámaszkodhatunk!
Miután elolvastam Jákob történetét, elhatároztam, hogy másként fogom szemlélni a helyzetet. Elképzeltem magam, ahogy megpihenek Krisztuson, a Kősziklán, és minden gondomat ráhelyezem.
A műtét napján nyugodt voltam. Fel is tűnt a nővéreknek. A Kősziklámon pihentem.
Jó hírre ébredtem az altatásból: a ciszta jóindulatú volt! Hálás vagyok, hogy jól alakult. De ha nem így történik, akkor is békességet találtam volna Kősziklámon nyugodva.
Kedves barátnőm, őszintén remélem, hogy ha nehéz helyzetbe kerülsz, meg tudod úgy élni, hogy Krisztus, a Kőszikla a támaszod. Hajtsd Rá a fejedet, és aludj nyugodtan.

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Kősziklám, a pajzsom, a menedékem, ha baj van. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Stuck Between a Rock and Hard Place?
Encouragement for today, 2014.07.11.
www.proverbs31.org

A nő, aki jelen tudott lenni
Lysa TerKeurst

„Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a mások tisztelete jobb ezüstnél és aranynál.” Péld 22,1

Egy eldobható kávéscsészét, a mobilját, a pénztárcáját és egy papírköteget próbált egyensúlyban tartani, ahogy bekopogott hozzánk. Ugyanakkor a cipőjével is volt valami. Mikor kinyitottam az ajtót, egyik cipője orrával toppantott, mintha egy kavicsot akarna előregörgetni benne. Elmosolyodtam. Jól esett látni laza mozdulatait, mert nagyon nem éreztem aznap reggel alkalmasnak magam egy elegáns beszélgetésre. Visszamosolygott, majd még egy utolsót toppantott, amivel sikerült megoldania a kavicsproblémát. Bocsánatkérő mosolyát azonnal megszerettem, még mielőtt egy szót váltottunk volna.
Ahogy átlépte a küszöböt, mintha az ajtó előtti kis jelenet meg sem történt volna. Teljes figyelmét a feladatra összpontosította.
Az egész napot velünk töltötte. Újságíró volt, aki cikket írt fogadott afrikai gyermekeinkről. Nem mondott magáról semmit ezen kívül, de tudtuk anélkül is.
Az Egyesült Államok egy korábbi elnökének a lánya volt. Ő és testvére a Fehér Házat mondhatták otthonuknak életük egy szakaszán. Édesanyja a first lady volt akkor, és ezért ő is a first family tagja volt.
Ma nem az elnök lányaként volt jelen. Újságíró volt. Azért volt nálunk, hogy megírja a cikket. Végig kitartott ebben a szerepben.
Kérdései nyíltak voltak, minden hátsó szándék nélkül. Viselkedése kedves, nevetése rokonszenves és hangos, írása kusza, de a figyelme pontos és tiszta.
Azért volt ott, hogy felfedjen egy történetet.
Végig a pillanatnyi feladatra összpontosított. Nem akadályozta meg számtalan egyéb tennivalója. Nem foglalkozott egyszerre több mindennel. Kikapcsolta a telefonját. Nem sietett, nem kapkodott, nem ugrált egyik témáról a másikra.
Nemet mondott minden másra, ami foglalkoztathatta volna. Így igent tudott mondani a cikkre, amit meg kellett írnia. Tökéletesen jelen volt.
Ez a nő, aki megmutatta, mit jelent jelen lenni, tartós hatással volt a családomra.
A vacsoránál a férjem, Art, megkérdezte a gyerekeket, hogy sorban mondjanak egy-egy szót, amivel jellemeznék a riporternőt.
„Kedves.”
„Alázatos.”
„Ízléses.”
„Elegáns.”
„Alázatos.”
Kevésbé elragadó megnyilvánulás következett az egyik nagy részéről. „Te nem mondhatod, hogy alázatos. Azt én mondtam. Mindig utánozni akarod, amit én mondok!”
Szeretem a családomat…
De a lényeg: nagyon örültem a hatásnak, amit ez a jelen-lenni-tudó nő az egész családomra tett. Meg a szavak is tetszettek, amikkel gyermekeim jellemezték.
Art ezután megkérdezte a gyermekeket, mit tett, hogy viselkedett a riporternő, hogy ilyen szép szavakat mondhattunk rá. Aztán így folytatta.
„Ha szeretnétek, hogy rólatok is ilyen jó véleménye legyen az embereknek, mindig gondoljátok át a döntéseiteket. Hogyan hat másokra az, amit tesztek, ahogy viselkedtek?”
Ez a kérdés eszembe juttatta mai alapigénket. „Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a mások tisztelete jobb ezüstnél és aranynál” (Péld 22,1). Gyakran biztatjuk gyermekeinket ezzel az igével, mikor figyelmeztetni akarjuk őket döntéseik súlyára.
Igen, a jó véleményt jó döntések előzik meg.
Egy rövidke mondat, amin hosszan el lehet gondolkozni. A jobb döntések jobbá teszik a szétszórt, rohanó emberek életét. Az agyonhajszolt, kiégett asszonyokét.
Döntéseinkből áll össze az életünk. Ha jobb életet szeretnénk, hozzunk jobb döntéseket. Igen. Nem. A két legnagyobb hatalommal rendelkező szó a nyelvben.
Ők fognak irányítani minket, ha mi nem irányítjuk őket. Ha nem őrködünk felettük. Ha nem tesszük őket engedelmes munkatársainkká. Bele tudsz gondolni, milyen nagyszerű lenne az élet, ha nem félnél igent mondani, és nem volnál annyira gyenge, mikor nemet kellene mondanod?
Pedig csak így tudna legjobb önmagunk kibontakozni. És akkor mi is sokkal kevésbé volnánk szétszórtak.

Uram, szeretném, ha olyannak látnának engem az emberek, mint aki mindig igent mond Rád, és a feladatokra, amikre Te hívsz meg. Segíts, kérlek, hogy a ma elém kerülő dolgok közül is ki tudjam őket választani. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Most Nonfrantic Woman I’ve Ever Met
Encouragement for today, 2014.07.15.
www.proverbs31.org

Mikor egy erős édesanya gyengének érzi magát
Lysa TerKeurst

„Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és bátor? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” Józs 1,9

Rettenetesen dühös lettem az automatánál.
Nem csak mérgelődtem. Nem csak felment bennem a pumpa.
Szörnyen dühös voltam.
Előfordul, hogy túlzott reakciót vált ki belőlünk valami kellemetlenség. És mint az iránytű észak felé, úgy mutatott ez a düh is egy pontra bennem. Valamire, amit nem dolgoztam fel.
Diétás kólát akartam venni. Megtettem az előírt lépéseket. Követtem a szabályokat. Bedobtam a szükséges pénzérmét. Megnyomtam a megfelelő gombot.
De az eredmény nem az volt, amit vártam.
Valami útközben elromlott.
Kezem ökölbe szorult, beharaptam az ajkamat.
És akkor rájöttem. Túlzott reakciómat nem a rossz ital váltotta ki. Az egyik gyermekemmel való elégedetlenség volt az ok.
Az az előfeltevés volt a közös a két dologban, hogy ha mindent szabályosan megteszek, akkor számíthatok az elvárt eredményre. Ha mindent megteszel, amit kell, azt kapod, amire számítasz. Nem? Bedobod a pénzt. Megnyomod a gombot. Előjön a diétás kóla.
Szeretetet és időt adtam. Mindig. Apás programok. Odafigyelés. Imádkozás. Rend. Bibliaismeret. Templom és közösség. Családi ebédek. Esti beszélgetések. Jóéjt puszik. Ölelések. Közös házimunka.
Nyomd meg a gombot. Előjön a gyermek, aki nem tér le a szűk és egyenes útról.
Hát nem. Néha nem azt kapod, amire számítasz.
És tudod, ilyenkor mit csinálok? Egyenes vonalat húzok gyermekem félrelépése és az én édesanyai munkám gyengesége közé.
Ebbe bele lehet roppanni. A szíved megreped, és a múlttal kapcsolatban bűntudat, a jövőre nézve rettegés szivárog be a repedésen. Bénító mind a kettő. És épp ezt az állapotot szeretné elérni a Sátán az édesanyáknál. A megbénulást.
De mi van, ha rosszul húztam meg a vonalat?
Mi van, ha gyermekem hibájától az én édesanyai erőmhöz vezet a vonal?
Mi van, ha Isten így szól:
Ki az az édesanya, aki elég erős és kitartó, hogy gyermeke rossz döntéseinek súlya alatt meghajlik ugyan, de nem törik el?
Ki az az édesanya, aki vállalja, hogy földig alázzák, de felfedezi a bölcsességet, amit ez a helyzet rejt, ahogy gyémántot lehet találni a szemét között?
Ki az az édesanya, aki nemcsak imádkozik a gyermekéért, hanem imájával végigkíséri őt, amíg kijut a mostani helyzetből?
Ki az az édesanya, aki engedi, hogy Én írjam meg gyermeke történetét?
És akkor Isten odamutat valakire.
Nem mondhatom, hogy mindig azt akarom, hogy rám mutasson. De néha megkapjuk azt is, amit nem akartunk.
Azt tudom, hogy most nagyon szeretnék bátorságot önteni valakibe, aki ezt éli át.
A Józsué 1,9-ben Isten világosan arra utasít, hogy legyünk erősek a harcban. Parancsba kapjuk ezt. „Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és bátor? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész”( Józs 1,9).
Édesanya, te erős vagy. Kitartó. Olyan, aki meghajlik, de nem törik el. Aki vállalja, hogy porig alázzák. Nem vak. Keresi a bölcsességet. Végigimádkozó asszony. Bátor édesanya. Aki nemcsak azt akarja, hogy a gyermeke tartsa be a szabályokat.
Azt szeretnéd, ha gyermeked mély belső késztetésre akarjon Isten útján járni.
Hadd fogjam meg a kezedet, és maradjak veled.
Abból a repedésből a szíveden Istentől lehelt erő fog kiáradni. Ami felemelkedik. És felemel.
Segít, hogy kimondd a Sátánnak: rosszul választottál, ezt az édesanyát nem fogod összeroppantani.

Uram, add erődet, hogy töltsön el engem, itassa át gyengeségemet. Bénítóan hat rám mindaz, ami történt és történik, de tudom, hogy mindent le tudok győzni a Te erőddel. Segíts, hogy ezt a nehéz időszakot tartsam olyan alkalomnak, amikor közelebb kerülhetek Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When Strong Mamas Feel Quite Week
Encouragement for today, 2014.07.17.
www.proverbs31.org