Lélekerősítő levelek 169

Olvasd ezt el, mielőtt döntenél
Lysa TerKeurst

„Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket.” Iz 49,10b

Döntést kell hoznod valamiről, ami nagyon izgalmasnak tűnik, de a lelkedben folyton ott a tétovázás?
Van egy barátunk, Wes, aki már kisfiú kora óta odavolt a pilótákért és a repülőgépekért. Mindig is arról álmodozott, ami aztán a foglalkozása lett: oktató egy repülőiskolában.
Csodálatos. Igen ám, de nemrég ez az egész kicsit bonyolultabbá vált. A repülőiskola tulajdonosa felajánlotta Wesnek, hogy vásárolja meg a céget. Káprázatos lehetőség. De ijesztő is. Olyan, ami miatt Wes nem tud azonnal dönteni.
Férjemmel együtt igyekeztünk segíteni Wesnek a helyes döntésben. Én végigelemeztem vele ennek a lépésnek az árát: mit jelent neki személyesen, mit jelent a fiatal feleségének, milyen napi nyomás alatt vannak azok, akik saját cégükben dolgoznak.
Egyik alkalommal beszélgetés közben megosztottam vele egy képet, ami nekem segíteni szokott a döntéshozatalban.
Képzeld el, hogy ez a mostani lehetőség egy gyönyörűséges, de sebes mozgású folyó. Talán meleg van, vagy csak szereted a vizet, mindenesetre, nagyon vonzónak látod, szeretnél beleugrani. Ám ha egyszer benne vagy, erősen lecsökkennek a lehetőségeid.
Olyan gyorsan halad a folyó, hogy téged is arra visz, amerre ő megy. Ha nem gondoltad át időben, hogy valóban mindenhova el akarsz jutni, amerre a folyó halad, akkor bizony bajban leszel.
A végzett egyetemisták gyakran panaszkodnak, hogy tanulmányaik alatt nem volt lehetőségük megtapasztalni azt az életformát, amibe végzettségükkel belekerülnek. Ha kémia szakra jelentkezel, de utálnál laboratóriumban vagy kórházban dolgozni, járd végig a folyópartot, mielőtt beugranál a vízbe.
Akik együtt járnak, és házasságban gondolkoznak, járják végig a partját az „otthonteremtés” vizének. Ha egyikük egy harmadik világbeli országban szeretne szolgálatot teljesíteni, a másik pedig egy közép-amerikai városi otthonról álmodozik, jól gondolják meg, mielőtt beugranak a vízbe.
Az anyuka, aki új üzleti lehetőséggel találkozik, mielőtt belevág, gondolja át a költségeket: az induláshoz szükséges összeget, a gyerekek elhelyezését, az árukészlet vagy a nyersanyagok beszerzését. Ha szeret otthon lenni a gyermekeivel, gondolja meg, mielőtt belevág valamibe, ami minden estéjét igénybe veszi, menjen végig a folyóparton, mielőtt beleugrik.
Meg tudod tenni, hogy le-föl járkálj a parton, mielőtt beugranál a folyóba.
Van lehetőséged beledugni a lábujjaidat, hogy megállapítsd a víz milyenségét.
Beszélgethetsz olyanokkal, akik már ismerik a folyót. És elcsendesedhetsz Isten jelenlétében, hallgatva az Ő suttogását, olvasva az Ő Igéjét, és keresve abban az eligazítást.
Ha már beugrottál, a sodrás a teljes figyelmedet igényelheti. Ez nem jelenti, hogy teljesen magatehetetlen leszel. Talán lesz lehetőséged igazítani kicsit a víz folyásán. De biztos, hogy sokkal nehezebb más irányba fordulni, ha már benne vagy a vízben.
Nekem nagy megnyugvást jelentenek azok az igék, amelyekben arról olvasok, hogy Isten az, aki a vizekhez vezet, irányít, terel minket.
„Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket” (Iz 49,10b).
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért” (Zsolt 23,1-3).
„Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek” (Jer 31,9).
Sokat beszélünk róla, hogy a keresztények hitben lépjenek előre, amivel én teljes szívemmel egyet is értek, és ezért tartom olyan megnyugtatónak a fenti igeverseket.
Hiszem, hogy olyan is van, amikor Isten egyértelműen arra utasít, hogy ugorjunk be a folyóba.
De ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek be kellene ugrania. Néha a hit nagyobb cselekedete az, ha hagyjuk, hogy Isten vezessen, beszéljen hozzánk, és terelgessen a vizek mellett.

Uram, szeretnék mindent végiggondolni, és felelős döntést hozni, mielőtt beugrom ebbe a folyóba. Mutass meg nekem, kérlek, minden szempontot, ami még nem jutott eszembe. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Read This Before Making That Decision
Encouragement for today, 2014.08.07.
www.proverbs31.org

Ő hatalmasabb a viharainknál
Liz Curtis Higgs

„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő hatalmas erejében.” Ef 6,10

Sötét éjszaka volt, kint zivatar tombolt. A szobámban ültem a laptop előtt, hátam mögött a zümmögő légkondi próbálta távol tartani a nyári hőséget.
Egy pillantás az órámra igazolta, mennyire későre jár, nekem pedig még sok-sok oldalt meg kellene írnom.
Többször kértem halasztást a könyvem megírásához, nagy volt rajtam a nyomás. Mintha 5 szemináriumi dolgozatot kellene megírni pár nap alatt.
Határidőnaplómban jeles napként bekarikáztam július 22-ét, amikor férjemmel s a gyerekekkel Pennsylvaniába megyünk nagycsaládi összejövetelre. A húgom már két éve dolgozik rajta, hogy sikerüljön összehozni mindenkit. Ha az egész nap rá kell szánnom, akkor is el kell készülnöm a kézirattal, mielőtt elutazunk.
Hirtelen fülsiketítő csattanás hallatszott, és minden fény kialudt. Elmentettem a munkámat a laptopon, meggyújtottam egy gyertyát, és próbáltam kihasználni az elemekben lévő energiát.
Csak másnap délután jött meg az áram, de akkor se tartott sokáig. Egy újabb vihar megint sötétségben hagyta öreg, vidéki házunkat, ez esetben két teljes napig. A szerkesztőm telefonált, kérdezte, hogy állok. „Nem túl jól” – válaszoltam. „Újra kimaradt az áram.”
Bár a laptomom hordozható, otthoni könyvespolcaimról, ahol az íráshoz szükséges irodalmat megtalálom, ez nem mondható el. Ezért nem merülhetett fel, hogy szállodába költözöm, vagy egy barátnőm konyhaasztalánál folytatom a munkát. Mikor végre visszajött az áram, letöröltem a megkönnyebbülés könnyeit, és beizzítottam a laptopot.
Egy hét múlva újabb vihar.
Akkora, hogy városunk bekerült az országos csatornák híradóiba. Öt áram nélküli nap következett. Gyorsételek, hideg tusolások, alacsony hőmérséklet. Miután a férjem kikölcsönzött egy méregdrága áramfejlesztőt, a laptopom újra életre kelt. De nem keltek életre bennem a szavak, az ötletek, a gondolatok, a stressz csak egyre nőtt.
Július 22-ére úgy ébredtem, hogy még 20 fejezet előttem állt megíratlanul. Igazi pánik tört rám. Szinte egy évtizede már, hogy nem jöttünk össze a testvéreimmel. Hogy hagyhatnám ki most ezt a találkozót? De hogy tudnék elmenni, mikor a szerződésem azonnali határidővel – pontosabban sokkal korábbival – teljes kéziratra kötelez? Nem mertem felhívni a szerkesztőt egy újabb halasztásért. Fájó szívvel bár, de a testvéremet hívtam fel, és bocsánatért könyörögtem.
Végig gyötört a lelkiismeretfurdalás, mialatt a családom becsomagolt az útra. Férjem megígérte, hogy mindenkit megölel a nevemben, főleg megértő húgomat. De szörnyen éreztem magam.
Nehéz szívvel néztem, ahogy kocsink eltűnik a sarkon, aztán visszatértem az íróasztalhoz azzal a szent elhatározással, hogy megállás nélkül írni fogok. Nagy árat fizettem ezért az időért, nem fogom elpazarolni.
Ujjaim csak úgy röpködtek a billentyűk fölött. Estére már szinte kész voltam a következő fejezettel. Aztán megtörtént a lehetetlen. Kialudtak a fények. „Neeee!” – sikítottam, és a telefonhoz kaptam. Remegő kézzel hívtam fel a szolgáltatót, hogy ezt halljam a túloldalról: „Sajnáljuk, asszonyom. Lehet, egy óra múlva, lehet, hogy csak holnap reggelre.”
Leborultam az asztalra, a könnyeim patakokban törtek elő. Ő sajnálja? Én sajnálom! Azt, hogy nem kezdtem el sokkal hamarabb a könyvet. Azt, hogy nem voltam szorgalmasabb. Hogy elküldtem a családomat nélkülem. És hogy megint a munkát raktam az első helyre…
Behunytam a szemem, és féltem az igazságtól. Ezzel büntetsz, Istenem? Igazából nem gondoltam, hogy így van. Kentuckyban mindennaposak az áramkimaradások nyári viharok után. De nagyon nyomasztott a lelkiismeretem. Uram, segítenél? Kérlek… Dolgozószobám csendjét az újrainduló légkondi felpörgése zavarta meg.
Ó, Atyám. Köszönöm.
Az áramszolgáltatónknak lehettem volna hálás a gyors intézkedésért. De valójában az Úr volt az, Aki intézkedett, hogy visszaálljon hitem az Ő hatalmas erejében. Nem csak pillanatnyi szükségletemet elégítette ki, de a megbocsátás iránti vágyamat is.
Tíz nyár jött és ment azóta az éjszaka óta, és egy újabb nagycsaládi összejövetel van a láthatáron. Megint határidős munkám van? Igen. Újra elmulasztom a családi alkalmat? Ki van zárva.
Sokat kell még fejlődnöm, de egyet tudok: ráhagyatkozhatunk Isten erejére a magunké helyett, és szeretetét leginkább úgy mutathatjuk meg, ha másokat rakunk az első helyre.

Uram, Te tudod, hogy én lassan tanulok. Köszönöm türelmedet, kitartásodat, kegyelmedet. Köszönöm, hogy kemény leckéket kapok, mert így jobban megragadnak bennem. És köszönöm, hogy a büntetést felülmúlja gondoskodásod. Mennyire szeretsz minket, Uram! Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: Finding His Poweer in the Midst of Our Storms
Encouragement for today, 2014.08.08.
www.proverbs31.org

A két legerősebb szó
Lysa TerKeurst

„Az égből szózat hallatszott: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik’.” Mt 3,17

Nemrég történt. A mosogatónál álltam, próbáltam enyhíteni a stressz szúró érzését. Nagy volt rajtam a nyomás.
Beszélgetés közben türelmetlen voltam a férjemmel. Hajtottam a gyerekeket kifelé az ajtón. Rohantam a következő feladathoz, majd a következőhöz. Gyorsan főzzem meg a vacsorát, majd sürgettem a családomat, hogy mielőbb végezzenek vele.
Rohanásra van beállítva az életem.
A kimerültség lyukakat rágott a szívemen, ideje volna lelassulnom. De hogyan? Bevállaltam dolgokat, és most a bevállalások irányítottak. Belőlük álltam össze. Én, egy végeérhetetlen elvárások örök pörgésében élő asszony.
Érezted már így magad? Azt hiszem, sokan válaszoltok igennel.
Ideje észrevennem, hogy a két, legnagyobb hatalommal bíró szó a nyelvben az igen és a nem. Használatukkal határozom meg az időbeosztásomat.
Az időbeosztásom megszervezése határozza meg az életvitelemet.
Az életvitelem határozza meg, hogyan használom fel a lelkemet.
Ha lelkem felhasználásának fényében nézem a döntéseimet, nagyobb súllyal esik latba, hogy bölcs döntéseket kell hoznom. Minden egyes igen, amit kimondok, hatással van életem ritmusára.
Aki a túlzsúfolt időbeosztás nyomása alatt él, meg fogja érezni elhanyagolt lelkének szomorú fájdalmát. A túlzsúfolt időbeosztás szomjazó lelket eredményez, olyat, akinek bár van határidőnaplója, nagyon kevés komoly bejegyzés kerül bele.
Megértelek, ha te is rohanásban élsz. Azt hiszem, én azért zsúfolom úgy tele az életemet, mert attól félek, lemaradok valamiről, vagy nem felelek meg valamilyen elvárásnak.
Elég egy pillantás a szociális médiára, és úgy érezzük, mindenki más mosolyogva éli nyaktörő iramban az életét. Az ő gyermekeik jobban teljesítenek. Az ő vállalkozásuk eredményesebb. A házaséletük romantikusabb. Az otthonuk tisztább. És még arra is van idejük, hogy kerti partira hívják barátaikat. Huhh.
Érdekesnek tartom Isten időzítését, mikor Jézusról nyilatkozik a Mt 3,27-ben: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.
Jézus ekkor még nem tett csodákat, nem tanította a tömegeket, nem ment föl a keresztre. És Istennek mégis kedve telt benne, mielőtt mindezt véghez vitte volna.
Isten megállapította Jézus identitását, mielőtt Ő elkezdte volna tevékenységét.
Jézus hallotta Istent, hitt Neki, és továbbra sem sietett. Jézusban Isten új személlyé tett minket (Róm 6,4). De ellentétben Jézussal, mi ezt el szoktuk felejteni.
Úgy feltöltjük napjainkat, életünket tennivalókkal, hogy mindezt csak rohanva teljesíthetjük. A stressz forrása az életemben mindenekelőtt az, hogy igyekszem tartani az időbeosztásomat. De mi van, ha helytelen irányba rohanok?
Valóban azt akarom, hogy az életem minél inkább olyan legyen, mint másoké? Vagy inkább azt szeretném, hogy olyan legyen, amilyennek Isten tervezte el?
Isten azt szánta nekem, hogy átadjam magam a Tőle származó életnek és azoknak az embereknek, akik azt betöltik. Isten azt szánta nekem, hogy vegyem észre az Ő jelzéseit, az Ő hívásait, és feleljek örömteli igennel a Tőle kapott feladatokra.
Ha rohanás nélküli életet szeretnék, akkor bontsam le időbeosztásomat, hogy legyen Istennek lehetősége megtölteni lelkem naplóját.
Éljünk minden percet identitásunk tudatában, mielőtt átadjuk magunkat egy tevékenységnek. Fogjuk fel, építsük be lelkünkbe ezt az igazságot: „Te az én szeretett gyermekem vagy, akiben kedvem telik”.
Kedve telik benned azért, aki vagy, nem azért, amit teljesítesz. Kedve telik benned a kifürkészhetetlen, feltétel nélküli szeretete miatt, amit nem kell kiérdemelned, amit egyszerűen megkapsz.

Uram, csendesítsd el bennem az iramot, mikor megtervezem a következő napomat. Abba akarom hagyni a rohanást, hogy át tudjam adni magam annak, ami a Te csodálatos terved velem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Two Most Powerful Words
Encouragement for today, 2014.08.14.
www.proverbs31.org

Tekintete a verében
Kelly Minter

„Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?” Mt 6,25-26

Mikor évekkel ezelőtt Nashville-be költöztem, abban reménykedve, hogy beindul zenei karrierem, nem gondoltam, hogy egyszer eljutok az Amazonashoz, ahol a napkeltével kezdődik a napi munka.
A dzsungel komplexitásától csak kapkodtam a fejem – hogy mindaz, amit látok, él és boldogul, anélkül hogy bevásárló-utcák, okostelefonok és mi magunk segítenénk ebben! Alig tudtam befogadni a rengeteg szimbiotikus összekapcsolódást: ez a bizonyos élőlény abból a fából táplálkozik, ami egy bizonyos magból nőhet ki, amit egy bizonyos madár hullat el… Megdöbbentő volt az az összefonódásokból létrejövő érzékeny egyensúly, ami a Kolosszébelieknek írt levél 1,17b csodálatos és titokzatos szavait juttatta eszembe Krisztusról: „minden benne áll fenn”.
Gyakran úgy hiszem, én tartom össze a dolgokat. A megbeszélt találkozásokkal, programtervezésekkel, ebédfőzéssel, vagy telefonhívásra várakozva, reménykedve, hogy jó hírt mond az orvos. Beleesem abba a mentális csapdába, hogy az élet nem más, mint ez a sok tányér, aminek a pörgését sikerül fenntartanom, a dzsungelbeli élethez pedig nem kell erőfeszítés.
Az egyszerre gyengéd és impozáns őserdő megalázott és ítélkezett felettem, mialatt roppanó ágakon küszködtem előre a bokrok között, hatalmas fák baldachinja alatt.
Mennyivel inkább gondot viselek rád – mintha Isten így szólt volna hozzám -, ha a madarakra is vigyázom, akiknek nincs élelmiszerraktáruk, és ügyelek a virágok ragyogó küllemére, akik nem szőnek, nem fonnak, nem dolgoznak meg a szépségükért. A Hegyi Beszédben Jézus szóba hozza a természetről való gondoskodását, az apró lények iránti figyelmességével bizonyítva, hogy nem kell aggódnunk azon, hogy mit fogunk enni, inni, magunkra venni, mert Ő ismeri szükségleteinket. Nem igazán támaszkodom erre az igazságra, mert ahonnan én jövök – legalábbis az emberek nagy többségének – készen rendelkezésére áll az élelmiszer, a ruházat, a fedél a fejük fölött. Tudtam, hogy Isten arra hívja népét, hogy törődjenek a szükséget szenvedőkkel, fejezzék ki érzékelhetően Isten gondoskodását irántuk. Hittem ebben azelőtt is, de nem gondoltam, hogy ez ennyire személyessé tud válni.
Ottlétem során ellátogattam egy falusi iskolába, Chitába. Vagy húsz gyermek volt a teremben 3-tól 10 évesig, akikkel énekelnünk kellett, és báboztunk nekik egy történetet a Bibliából. Mikor megkérdeztük, van-e valaki közülük, aki szeretne előre jönni imádkozni, egy 4 éves kisfiú, Yan, felugrott a székéről. Hátranyúlva megfogta az anyja csuklóját, és őt is magával húzva előrejött. „Nekünk kell egy ház” – közölte tényszerűen.
Lehajtottam a fejem, és arra gondoltam, hogy még sosem imádkoztam házért valakinek. Azért igen, hogy találjanak egy megfelelő lakást vagy házat, de olyankor arra gondoltam, hogy megfelelő helyre tudjanak költözni, ahol jó az iskola, alacsony a helyi adó, esetleg uszoda, templom, park van a közelben… De nem úgy értettem, hogy legyen hol lakniuk, mert nincs.
Mikor elindultunk Chitából, Yan ott állt egyedül a parton. Nagyon rossz volt hátrahagyni ezt a kisfiút. A szél befújt a bőröm alá, az átláthatatlan erdőfallal szegélyezett folyón úszott a csónakunk lefelé, és én eltöprengtem.
Egy négyéves kisfiú tanította meg nekem, mi a ráhagyatkozás, és mi az ima, és sokat tanultam a dzsungeltől is. Az esőerdő úgy hatott rám, mint egy katedrális.
Volt valami szent abban, ahogy találkoztam a teremtéssel, úgy mint a zsoltáros, aki arról ír, hogy Isten kezének munkájáról beszél az égboltozat, az Ő dicsőségét hirdeti a teremtett világ: „eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig” (19. zsolt). Itt voltam, mintegy a világ végén, és Ő itt is ott volt. Tekintete a vereben – egy kicsi, Yan nevű vereben, és egy kicsit nagyobb vereben, akit Kelly-nek hívnak…

Mennyei Atyám, hirdetem, hogy Te vagy a Gondviselőm. Az aggódás, a törtetés, a bosszankodás nem Tőled származik, mert Te mindennel ellátsz, amire szükségem van. Add, kérlek, a kegyelmet, hogy bízni tudjak Benned mindazzal kapcsolatban, ami nyomja a lelkemet. Amikor rám tör a szorongás, az aggódás, add nekem Krisztus békéjét, mely felülmúlja az értelmemet. Köszönöm, hogy megígérted, sosem mész el tőlem, sosem hagysz el. Jézus nevében, Ámen.

Kelly Minter: His Eye is on the Sparrow
Encouragement for today, 2014.08.13.
www.proverbs31.org

Azonnal választ akarok kapni
Karen Ehman

„Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében.” Zsolt 106,12-13

Mitchell, a kisfiam, kíváncsi gyermek volt. Ahogy megtanult beszélni, ugyanazt a három kérdést hallottuk tőle mindegyre: Miért? Hogy? Mikor?
Gyakran ragyogott csodálkozás csillogó szürke szemében. Ha főztem, odahúzta a konyhaszéket a tűzhely mellé, és felmászott rá. Minden hozzávaló érdekelte, amit beleraktam a lábasba. Miért használok barna tojást, és nem fehéret? Miért teszek az ételbe krumplit, és miért nem répát? Ami a répát illeti, miért narancssárga, és miért nem kék? Még akkor is voltak kérdései, ha egyedül játszott. Érdekelte, hogy készülnek a játékok. Hogy néz ki a gyár, ahol csinálják őket? Ki találta ki, hogy pont olyan legyen a játék, és miért ilyen?
Amikor nagyritkán csendben volt, akkor is tele volt rácsodálkozással. Ha kértem vagy kérdeztem tőle valamit, gyakran kaptam azt a választ, hogy: „Most nem. Gondolkozom.”
Ahogy nőtt, a kérdezősködés tovább folytatódott. Alig rakta le a talpát a padlóra reggel, már tudni akarta, mit terveztünk arra a napra. Ha együtt megyünk el valahová, azonnal minden részletre kíváncsi volt. Ha a gyülekezeti kiscsoporttal készültünk kirándulni, az izgatta, hol szállunk meg, mit fogunk enni, lesz-e számháború, beveszik-e vajon a focicsapatba. Képtelen voltam minden kérdésére választ adni. Sokszor csak annyit mondhattam, emlékezzen, mindig jól érezte magát, akármivel foglalkoztunk. Elég, ha annyit tud, hogy megtervezték számára az utat, az együttlétet úgy, hogy jól érezze magát.
Nem akartam visszafogni érdeklődő hajlamát, de néha olyan jó lett volna, ha csak hátradől, és élvezi az utazást, ahelyett hogy a nap minden elkövetkező percéről kérdezgetett volna.
Ha belegondolok, én is ilyen vagyok, mikor az életemről van szó. Elvárnám, hogy Isten számoljon be előre a következő eseményekről. Magyarázza el, hogy fog kibontakozni az életem. Örülnék, ha füstjelekkel felírná lelkem egére a válaszokat az összes miértre, hogyanra, mikorra.
Így járt a régi izraeliták esze is. Néha bíztak az Úrban, hittek ígéreteiben. Máskor meginogtak, elveszítették a talajt lábuk alól. Tudni akarták a hogyant. A mikort. És főleg a miértet.
Erről szól mai igénk is: „Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek.
De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében” (Zsolt 106,12-13).
A Szentírás arra tanít, hogy bízzunk Isten ígéreteiben. Ő hűséges. Reményteli jövőt tervezett nekünk. Védelmez minket, gondoskodik rólunk. Ő tudja, mit miért tesz, még ha olykor mi nem is hiszünk ebben. És igen, még akkor is, ha úgy tűnik, csendben van és nem csinál semmit.
„Az Úr hűséges minden szavában, és jóságos minden művében”- olvassuk a 145. zsoltár 13b-ben. Nem azt ígéri, hogy mindig mindenbe beavat minket. Nem ígér részletes leírást minden tervéhez. Azt ígéri, hogy a kimenet nekünk jó lesz, és Neki dicsőségére szolgál.
Azzal, hogy nem kapunk előre részletes magyarázatokat, Isten a hitünket erősíti. Odamehetünk Hozzá, imádságban kérhetjük, hogy csendesítse el nyugtalan szívünket. Kérhetjük, hogy növelje bennünk a hitet, ne emésszen fel az aggódás, segítsen bízni abban, hogy Ő, a legbölcsebb szülő, a mi javunkat tartja szem előtt.
Istenre tartozik jövőnk kibontása. A mi dolgunk az, hogy bízzunk Benne, és dicsőítsük Őt eközben. Hagyjuk abba a vágyakozást, hogy lelkünk egére füstjelekkel minden választ előre felírjon, ehelyett inkább véssük szívünkbe ígéreteit. És azután? Éljünk úgy, mint akik hisznek az ígéretekben.

Uram, segíts kérlek minden nap, hogy a magyarázatok helyett azt kutassam, hogyan tudnék még szorosabban Veled járni. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: I Want All the Answers Now
Encouragement for today, 2014.08.22.
www.proverbs31.org

Tökéletes döntés nem létezik
Lysa TerKeurst

„Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,6

Nemrég körbe kérdeztem az embereket Facebook-on és Twitteren: Szerintetek mi az elsődleges oka, hogy az emberek olyan nehezen tudnak döntést hozni?
A válaszok túlnyomó többsége valamilyen félelemre utalt:
- félelem az ismeretlentől
- félelem a tévedéstől
- félelem a bántástól
- félelem mások véleményétől
- félelem a visszautasítástól
- félelem attól, hogy valami jobbtól esik el
- félelem a helytelen döntéstől.
Megértem ezeket a félelmeket. Én is küzdök velük. És egy kis birkózás a félelemmel nem is árt. Segít, hogy elkerüljük a rossz döntéseket. Például, mivel a gyermekeim félnek mozgásszabadságuk korlátozásától, mindig betartják a hazajövetelek időpontját.
Az ilyen birkózás a félelemmel jót tesz. De előfordul, hogy annyira hatalmába kerít döntéshelyzetben a félelem, hogy teljesen lebénulok, nem tudok továbblépni.
Épp valamilyen meghozandó döntés előtt állsz, és úgy érzed, a bizonytalanság gúzsba köt?
Én sokszor lecövekelek, mert egyre csak a lehetséges következményeket elemzem, és keresem a tökéletes megoldást. És ha nem sikerül rájönnöm, melyik a tökéletes, akkor úgy érzem, nem tudok mozdulni.
De ma már nem maradok ott, mert valamit megtanultam: tökéletes döntés nem létezik.
A tökéletesség illúzió.
Vannak jó döntések és rossz döntések? Hát persze. De életem mostani szakaszában már ritkán esem bele a jó vagy rossz döntés vermébe. Inkább azon kapom magam, hogy két jó döntés közül keresem a tökéletest.
Hagyjam, hogy a lányaim tánciskolába járjanak, és ezzel elmaradjon aznap a közös családi vacsora? Vagy mondjak nekik nemet, mert a családi vacsorák fontosabbak? Íme két jó dolog, amik között dönteni kell.
Hagyjam, hogy a lányom összejöjjön azzal a 20 éves sráccal a gyülekezetből, vagy maradjon a barátság szintjén a kapcsolatuk? Mindkettő jó dolog.
Melyik a jobb?
A missziós útra menjek el, vagy a házasságról szóló konferencián tartsak előadást? Mind a kettő jó.
Hagyjam ott a mostani munkámat, és vágjak bele abba a szolgálatba, amiről olyan régóta álmodozom, vagy inkább vigyek szolgálati lelkületet a meglévő munkámba? Két jó dolog.
A két jó közti választás napi szinten zajlik. De megsúgom neked, mialatt a tökéletes megoldást keresed: nincs olyan döntés, ami végül minden szempontból tökéletesnek bizonyul.
Addig, amíg Isten kedvére való döntést szeretnél hozni, nem tudsz hibázni, nem lesz a döntésed teljesen téves. És egyik sem lesz teljesen bámulatos.
Minden döntés a kettő keveréke.
Más szavakkal mondva, mivel nincs tökéletes döntés, nem kell lebénítson a félelem, hogy nem fogom az épp legjobb megoldást választani.
Még egyszer: Isten kedvében akarok járni ezzel a döntésemmel. Alapigénk, a Példabeszédek Könyve 3,6 azzal biztat, hogy ha mindenben Istent tartom szem előtt, akkor Ő egyengetni fogja az utamat. Bizalmamat azzal akarom bizonyítani, hogy meghozom az épp aktuális döntésemet: elfogadom, hogy semmi sem lesz mindenestül tökéletes.
Nincs tökéletes állás.
Nincs tökéletes iskola.
Nincs tökéletes házastárs.
Nincs tökéletes egyház/gyülekezet.
Nincs tökéletes módja a gyermeknevelésnek.
Nincs tökéletes döntés.
Ezekben mind lesz annyi tökéletlenség, hogy a jó és rossz valamilyen arányú keveréke legyen valamennyi.
Egy dolog biztos: az én tökéletlenségeim sosem múlják fölül Isten ígéreteit. Isten ígéretei nem attól függnek, hogy én jó döntést hozok, hanem attól, hogy Ő hogyan tud jót kihozni belőle.

Uram, bizalmam Benned nagyobb, mint félelmem a rossz döntéstől. Minden bizonytalanságomat leteszem most a Te kezedbe. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: There Is No Such Thing as a Perfect Decision
Encouragement for today, 2014.08.21.
www.proverbs31.org