Lélekerősítő levelek 72

Eltűntek
Lysa TerKeurst

„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek, neki tetsző módon, tisztelettel és félelemmel.” Zsid 12,28

Nincsenek gyönyörű ékszereim. Általában csak a jegygyűrűmet viselem, s egy másikat, amit Arttól kaptam 15. házassági évfordulónkra.
E két gyűrűn kívül összegyűlt még néhány ékszerem az évek során. Apró kis kincsek. Pénzbeli értékük nem sok, de a hozzájuk kapcsolódó emlékek miatt különlegesek.
Egy gyermekgyűrű, amit mostohaapámtól kaptam, mikor megkérte édesanyám kezét.
Egy karkötő édesanyámtól, néhány éve adta karácsonyra. Meg egy másik karkötő Arttól, amit idén kaptam Valentin-napi ajándékként.
Egy gyűrű a családi örökségből, amit első gyermekem születésekor kaptam.
Egy pici pecsétgyűrű, benne halványan apám monogramja, aki elment, és sosem tért vissza.
Egyszerű, de különleges tárgyak.
Egy héttel ezelőtt hiába kerestem az Arttól kapott karkötőt, nem volt ott, ahol hittem. Napokig kutattam utána, el nem tudtam képzelni, hol lehet. Nem aggódtam, biztos voltam benne, hogy majd csak előkerül, valahova gondatlanul letettem, s ott felejtettem.
Harmadik nap felötlött bennem, hátha beraktam a többi ékszer közé a fiókba.
Kihúztam a fiókot, s mintha jeges kéz markolta volna meg a szívemet. Időbe telt, míg újra gondolkozni tudtam. Minden eltűnt. A gyűrűk. A karkötők. Az egyetlen tárgy, ami biológiai apámtól maradt. Aprócska dolgok, amiket az emlékek tettek értékessé.
Első reakcióm az volt, hogy a gyűrűs ujjaimra néztem. Megkönnyebbülve láttam, hogy aznap mindkét gyűrű rajtam volt. Biztonságban.
De minden másnak lába kelt, mintha soha nem is lettek volna. Pedig léteztek. És most nincsenek.
Csak bámultam az üres fiókot. Leültem egy kis székre az öltözőasztal mellett, és kényszerítettem az agyamat, hogy soroljon fel különböző okokat, amiért - hálás lehetek.
Furcsa, tudom.
Higgyétek el, sok egyéb felsorolás tülekedett, hogy a tudatom felszínére jusson. Gyanúsítottak listája. Az eltűnt holmik listája. Az emlékek, és hogy mennyire pótolhatatlan minden, ami eltűnt. Ötletek, hogy mikor és hogyan történhetett. Minden idegszálam azt áhította, hogy egy olyan igazi, rugdosódó dühroham törjön ki belőlem.
Higgyétek el nekem, néha a kiborulásnak való ellenállás be tudja bizonyítani, hogy másképpen is reagálhatunk. Erős akarattal visszatereltem a feltörni készülő gondolatokat. Elég veszteség ért abban a pillanatban, ne károsodjon még a lelkem is.
Mert a lelkem bízik abban, hogy „rendíthetetlen országot kaptunk”, s mivel ebben igenis biztos vagyok, megtehetem, hogy „hálás legyek, és úgy imádjam Istent, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel” Zsid 12,28.
Hálás vagyok, hogy vannak gyermekeim – és ők megvannak.
Hálás vagyok, hogy van férjem, aki este majd engedi, hogy a takarója alá csúsztatva megmelegítsem hideg lábamat.
Hálás vagyok a napért, ami ma fényesen süt, és hálás vagyok a holdért, aminek a sugarai az éjszakai árnyékokon táncolnak majd.
Hálás vagyok a sok száz könnyű lélegzetvételért a mai napon, amikre nem kell odafigyelnem.
Hálás vagyok az emlékekért, amik ha akarom, felbukkannak és kigyúlnak.
Hálás vagyok, hogy még képes vagyok felidézni őket.
És így tovább. Addig folytattam, míg már nyugodtan be tudtam csukni a fiókot, s csak egy dolgot kértem Istentől. Na jó, kettőt.
„Először, Uram, azokért könyörgöm, akik ezt tették. Takard őket reménységbe, s mutasd meg nekik, hogy van más út. Bizonyára nagyon rossz helyzetben vannak. Uram, állj kérlek melléjük. Másodszor, ha lehetséges, hadd hozzanak vissza egy valamit. Uram, te tudod, mire gondolok. Ha lehetséges. Ha meg nem…akkor is újra meg újra köszönök mindent, Uram.”
Kincseim elvesztése ellenére még mindig enyém volt a nagy ajándék, hogy számbavehetem, mi mindenem van még.

Uram, segíts észben tartanom, hogy Te mindig vagy nekem. Az élet nehéz pillanataiban is van mit megköszönnöm, számbavehetem jóságod jeleit. Mert te mindig látod, tudod, számontartod, ami történik velem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.20.
www.proverbs31.org


A korlátok feszegetése
Marybeth Whalen

„Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.” Zsolt 16,6

Reggelente, mikor kieresztem a kutyánkat, mindig körbefut a kerítés mentén, aztán visszatér a kapuhoz, s nekiveti az oldalát, hátha sikerül kiszabadulnia. Közben rám néz, mintha azt mondaná, „Csak ellenőrzöm, hogy be van-e zárva”. Múltnap is jót nevettem rajta, milyen ostoba egy állat. Aztán beugrott a párhuzam: nem sokban különbözöm tőle, amikor életem korlátairól van szó.
Mint mi a kutyánkét, az én Gazdám is korlátokkal vette körül az életemet, hogy biztonságban legyek. De nem mindig vannak ínyemre a kerítések. Nem értem, miért muszáj ott lenniük. Miért nem bóklászhatom szabadon, ahova tetszik, tehetem, amit jónak látok, dönthetek, ahogy akarok? Miért vagyok korlátok közé szorítva?
Akár a kutyám, én se veszem könnyen tudomásul, hogy a korlátok a védelmemre szolgálnak. Csak járok körbe, kocogtatom, feszegetem, próbálgatom őket, nekik feszülök, ahelyett, hogy elfogadnám a létüket. Ahelyett, hogy bíznék a korlátok felállítójában, úgy érzem, csapdában vagyok.
Visszanézve az életemre, bizony sok korlátfeszegetést látok. Amikor anya lettem, nehezen fogadtam el, hogy már nem tehetek meg mindent, amit azelőtt. Jó lett volna néha máshol lenni, mással foglalkozni. Mikor olyan iránymutatást kaptam Istentől, hogy oda kell figyelnem, mire mennyit költök, vágyakozva gondoltam vissza a hitelkártya nyújtotta szabadságra.
Mikor a házasságom nagyon, de nagyon nehéz lett, elgondolkoztam azon, vajon tényleg ezzel az emberrel kell-e leélnem az életemet.
Amikor egyértelművé tette Isten, hogy otthon kell tanítanom a gyermekeimet, kapálóztam ellene, nem akartam az otthonom és a gyermekeim rabja lenni, s csak lassan jöttem rá, hogy olyan dolgokat tanulok meg ebben az élethelyzetben, amit sehol másutt nem sajátíthattam volna el.
Ahogy végiggondoltam a célhoz vezető utat, eltöprengtem, hátha van más út is, hátha nem is ott vagyok, ahol lennem kellene.
Úgy tűnik, minden kerítéssel megküzdök, nekifeszülök minden korlátnak, amit Isten elém állít. Ahelyett, hogy a biztonságnak örülnék, csak azt nézem, mitől foszt meg a korlát. Visszatekintve látom, hogy ezek a korlátok mindig olyan helyen tartottak, ahol Isten el tudott érni. S mikor eljött az ideje, mindig felismerhettem a korlátok előnyeit. Az anyaság által megtanultam szolgálni. A házasságom megtanított megbocsátani és elfogadni a bocsánatot. Az adósságaim kifizetésével megismertem az anyagi függetlenséget. Az otthontanításnak köszönhetően már hozzá tudom igazítani az órarendemet Isten időbeosztásához. Jobb ember lettem, és közelebb kerültem Istenhez életem korlátai által.
Te szoktad feszegetni a korlátaidat? Nézed a kerítést, szeretnél nekimenni ahelyett, hogy abban a területben gyönyörködnél, amit körbezárnak, s ahol csodálatos örökség vár rád. Talán te is elfelejtetted, hogy Gazdád a te javadat tartotta szem előtt, mikor meghúzta a határokat.
Délelőtt bekopogtatott a szomszéd. A kutyánk ma reggel is nekiment a kapunak, s a kapu ma engedett. A kutya kiszabadult, elindult, hogy felfedezze a környéket boldogan és szabadon, nem tudva, hogy az autók elüthetik, és a sintér boldogan befogná, ha találkozna vele.
A szomszéd meglátta és visszahozta, én pedig bezártam a biztonságos ketrecébe. Nem tudja azóta sem, miért van szüksége a kerítésre. De én, a gazdája, tudom. Bíznia kell bennem, hogy a kerítés az ő biztonságát szolgálja, és meg kell szoknia, hogy ezen a kellemes helyen lakik. Ahogy nekem is.

Uram, kérlek, segíts, hogy ne akarjam ledönteni a korlátokat, amiket felállítottál az életemben. Segíts felfognom, hogy a határok a biztonságomat szolgálják, a javamra vannak. Tekintsem kellemes helynek, ahová Te raktál, s biztonságos legelődön éljek elégedetten, bízva Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.21.
www.proverbs31.org

Sötétségben
Amy Carroll

„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.” Jn 1,4-5

Lassan próbáltam hozzászokni a sokkolóan idegen környezethez. Egy földre dobott szalmazsákon ültem csupasz, kopott téglafalak között. Bangladesi menekülteknek kialakított szálláson voltam.
Ha ilyen a hely, ahova ezek a mélységes nyomorban élő emberek érkeztek, milyen lehetett az, ahonnan elmenekültek. Amerikai érzékszerveim tiltakoztak, mikor megpróbáltam elképzelni.
Kolkata (korábban Calcuttának tudtam) szaga, a füst, az utcákon készített ételek, a trágya és a bomló hulladék bűze minden légmozgásnál megtöltötte orromat és gondolataimat. Missziós csapatunk tagjai és az asszonyok, akiket meglátogattunk, törökülésben ültek a matracokon, térdeink egymáshoz értek, mert szűk volt a hely, s mert érezni akartuk egymás közelségét. Mivel asszonyok közé jöttünk, ott voltak a gyerekek is. Szépséges feketeszemű, hollóhajú gyermekek. Mosolyuk tele volt reménységgel, mint a mi két fiúnké odahaza, több ezer mérföldre innen.
De a nyomor és az élet durvaságától megkeményedett asszonyok mások voltak.
Ahogy körültekintettem az arcokon s a környezeten, a szívem felsikoltott Jézushoz megváltó szeretetéért esdve. Az arcvonások gyönyörűek voltak, de a szemekben a kétségbeesés, a reményvesztettség sötétsége ült.
Mikor eléjük álltam, s beszéltem hozzájuk, üres tekintetekkel találkozott az enyém, amiből áradt feléjük a könyörgés, hogy fogadják el Azt, aki maga a Remény. És ekkor észrevettem őt.
Ott volt egy asszony, akinek az arca sugárzott a sötét tekintetek tömegében. Szépsége túlmutatott a testi vonásokon. Alig vártam, hogy megtudjam, mit vitt végbe Isten abban a fényes szívben, ami így tud világítani az asszony arcán. Mikor vége volta az istentiszteletnek, átfurakodtam a többiek között, és megszólítottam: „Mit tett Jézus a szívedben, mialatt beszéltem?” Az asszony mosolyogva válaszolt: „Én már régóta szeretem Jézust. Örültem, hogy Róla hallok tőled.”
Azt hiszem, az én arcom is sugározhatott, mialatt hallgattam a történetét, hogyan találkozott Jézussal ilyen nyomorúságos körülmények között.
Jézus a világ Világosságaként érkezett, telve irgalommal, igazsággal, kegyelemmel. Élete a hívő emberben gyökeres változásokat okoz, Fénye elűzi az árnyakat, a sötétséget. Döbbenetes volt látni a Fény-a-sötétben valóságát egy sugárzó asszonyon olyan arcok tömegében, akik még nem találkoztak Jézussal.
Most szombaton, október 22-én, újra felszálltam egy repülőre, hogy visszatérjek az asszonyokhoz Indiába barátoktól, családtagoktól, a Proverbs31 egyesülettől gyűjtött adományokkal. Tele vagyok Fénnyel, csak azért, mert az Ő gyermeke vagyok. Azért imádkozom, hogy mialatt beszélek hozzájuk, több arc is fényleni kezdjen a sötét teremben attól a belső ragyogástól, amit csak a Jézusban való hit tud gerjeszteni.
Isten gyermekeiként mindnyájan sugározhatjuk a reménységet, amit Krisztustól kapunk. Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg a módját, hogyan oszthatnánk meg a megváltó szeretet világosságát másokkal – egy missziós úton, vagy a válságban lévő szomszédunkkal, vagy egy munkahelyi ebédelés közben. Milyen jó lenne tudni, hogyan működik Isten általunk, milyen jó lenne együtt imádkozni lelkekért, hogy felragyogjon bennük az Ő világossága.

Uram, köszönöm fényedet, ami gyermekeidben áramlik. Kihoztál minket a sötétségből, új otthont adtál a Te Világosságodban. Segíts, hogy hálánk ezért arra késztessen, hogy másokkal is meg akarjuk osztani Világosságodat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.10.24.
www.proverbs31.org

Jól választani
Lisa Whittle

„A bölcs ember a jó irányt választja…” Préd 10,2a

(Ford. megj: Az elmélkedés és a könyv, amit a szerző említ, egy szójátékon alapul. Angolul a „whole” szó egészet, teljeset jelent, míg az ugyanúgy hangzó „hole” rést, lyukat, hézagot.)

Előfordul, hogy a rossz irányt választom.
Olyan műsort nézek a tévében, ami beszennyezi a lelkemet. Úgy viselkedem, hogy ártok a házasságomnak. Olyan pénzt költök, ami nincs, nem azt mondom, amit szeretnék, abbahagyok dolgokat, amiket be kéne fejeznem. Indulatból cselekszem, és ezzel rosszul képviselem Jézust.
Hézagok vannak bennem: belső üregek, amik korlátoznak és meghatároznak – és ez meglátszik.
Ha itt érne véget a történet, nagy bajban lennék. Eltörnék dolgokat, amiket nem lehet megjavítani. Összezúznék valamit, amit már nem lehet összerakni. Tönkretennék kapcsolatokat helyrehozhatatlanul. Beteljesületlen életet élnék büszkén, és a lelkem nem találna nyugtot. Ha nem foglalkozom a bennem lévő hézagokkal, ez az eredmény.
De van a történetnek egy másik oldala is, és ez reményt kelt bennem. Jézus, aki természetfölötti lehetőségeivel fel tudja tölteni a legmélyebb szakadékokat is, hív és arra kér, válasszam azt az utat, ami rendbe hozza a lelkemet. Minden hívő számára fontos választás. Ez vezet az egész-séghez.
Nem mindig könnyű meghozni azt a döntést, ami meggyógyítja a lelkünket. Néha szakítanunk kell valamivel, amit szeretünk, ami mérgező szokásunkká vált. Gyakran fel kell adnunk saját akaratunkat, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk.
Szeretem a fenti idézetet a Prédikátor Könyvéből: „A bölcs ember a jó irányt választja…” Ez az ige rámutat, hogy ha jóváhagyásunk nélkül vagy másvalaki akaratából történik is velünk valami, még mindig dönthetünk, merre indulunk tovább.
[w]hole című könyvemben megosztom az olvasókkal családom történetének egy szakaszát, amikor belekeveredtünk egy egész életünket felforgató botrányba főiskolás koromban. A zűrzavarban nem a jó utat választottam, olyasmiket tettem, amivel később fájdalmat okoztam magamnak és másoknak is.
De volt egy pillanat, amikor eldöntöttem, megváltozom. Jobb akarok lenni, engedni fogom, hogy Isten életem irányát az igazság felé fordítsa, még ha fáj is. Sosem bántam meg ezt a döntést, azt, ami a „jó útra” helyezett, a gyógyulás és a teljessé válás útjára. A lelki egész-séget nem éri el az, aki csak félszívvel próbálkozik. Azok jutnak el oda, akik belefáradtak már, hogy önmaguknak éljenek, hogy saját élményeik, tapasztalataik áldozatai legyenek, azok, akik meg akarják találni igazi önmagukat, azok, akik többre vágynak a világi sikereknél. Az egész-séget az éri el, aki le akar vetni mindent, ami beskatulyázza, ami korlátozza, és aki bármire képes, hogy megváltozzék.
Mindig minden áldozatot megér a lelkünk gyógyulása. Bőséges öröm, Isten kegyelmi gazdagsága, az igazság és teljesség szilárd biztonsága lesz azé, aki úgy dönt, nem akar többé belső hézagokkal élni, egész akar lenni.
Ha hézagainkat Jézus elé tárjuk, ezzel esélyt adunk neki, hogy Önmagával feltöltse a réseket.
És ez, kedveseim, a jó út választása.

Uram, szeretnék jól dönteni. Segíts, hogy ne álljak saját gyógyulásom, egésszé válásom útjába. Ha fel kell adnom bizonyos szokásaimat, adj erőt, kérlek, hogy meg tudjam tenni. Segíts, hogy ne foglalkozzam olyasmivel, ami elkoptatja a lelkemet, ehelyett húzz magadhoz, hogy meríthessek végtelen bölcsességed, békéd és szereteted mélységes kútjából. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.október 25.
www.proverbs31.org

Mi van velem?
Renee Swope

„Isten erre azt kérdezte: ’Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?’” Ter/1Móz 3,11a

Meg szoktad néha kérdezni magadtól: Mi van velem?
Egyik nap felfigyeltem rá, milyen sokszor felteszem ezt a kérdést. Amikor elvesztem a kulcsaimat, amikor utálatos vagyok a férjemmel, ha nem tartok be egy ígéretet, amikor elkések egy találkozóról, amikor üvöltözöm a gyerekekkel, ha elfelejtek valami fontosat, és a többi, és a többi.
Felötlött bennem, hogy valahányszor azt kérdezem, „mi van velem?” valójában azt mondom magamnak, hogy valami baj van velem. Majd azon morfondírozom, mi okozza a bajt, s hogyan tudnék változtatni rajta.
Rájöttem, hogy amin változtatnom kell, az a mód, ahogy magamhoz beszélek. Nem akarom tovább folytatni önmagam győzködését, hogy valami baj van velem.
Isten nem akarja, hogy így viszonyuljunk önmagunkhoz. Van viszont egy ellenségünk, aki az önmagunkban való kételkedés árnyékával akar beborítani. Megpróbál rávenni, hogy állandóan arra figyeljünk, mi bennünk a - valós vagy képzelt – rossz, ahelyett, hogy arra figyelnénk, mi az, ami jó.
A Szentírás szerint a Sátán, amikor hazudik, az anyanyelvén beszél, mert ő „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). A „hazugság” szó a félrevezetés szándékával mondott valótlan állítást jelent.
A Sátán szándékosan akarja félrevezetni szívünket, hogy tekintetünket elfordítsuk arról az önmagunkról, akik Krisztusban vagyunk, és a hiányosságainkra összpontosítsunk – hogy aztán azzal teljenek a napjaink, hogy ezeket a hiányosságokat igyekszünk takargatni mások előtt.
Az a célja, hogy elhiggyük hazugságait, amiktől kevésnek érezzük magunkat, amiktől önbizalmunk megrendül. Pontosan ezt tette Évával az Édenkertben. Talán Éva is azt mondta magában, „Mi baj van velem?” amikor rádöbbent hiányosságaira.
„Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőt készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte. Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok. Ezért rejtőztem el” (Ter/1Móz 3,7-10).
A 11. vers szerint Isten egy kérdéssel válaszol, megkérdezi Ádámot, kimondta meg nekik, hogy meztelenek. „Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?” Ezzel a kérdéssel Isten kijelentette, hogy van valaki, aki szégyenérzetet keltett bennük, és az a valaki nem Ő.
Szerintem fel akarta hívni a figyelmüket ezzel a kérdéssel az ellenségre, aki igazságnak tűnő hazugságokat suttog a szívükbe, amik eltávolítják őket Istentől és egymástól. Bennünk is tudatosítani akarja, hogy van egy ellenségünk, aki meg akar győzni arról, hogy alkalmatlanok vagyunk, hogy nincs minden rendben velünk.
Sajnos, gyakran bevesszük a Sátán hazugságait, és azok szerint élünk. Ritkán gondolkozunk el azon, hogy ki suttogja nekünk ezeket. Ki késztet arra, hogy kételkedjek magamban? Én magam? Valami a múltamból? Vagy lelkem ellensége álcázza saját hangját az én hangommal?
De ezen változtatni tudunk. Először is vegyük észre, hogy a Sátán terve most is ugyanaz, mint Éva esetében volt. Másodszor, elhatározzuk, hogy nem esünk újra meg újra a csapdájába. Átírhatjuk, és ezzel hatástalaníthatjuk hazugságait és vádjait igazságokkal. Ha bizalmunkat Krisztusba, a mi Megváltónkba helyezzük, szilárdan megállhatunk az alábbi igazságokon:
- Amikor vesztesnek, legyőzöttnek érezzük magunkat: „Mindezekkel szemben diadalmaskodom azáltal, aki szeret engem” (Róm 8,37 alapján).
- Amikor értéktelennek érezzük magunkat, Isten így szól: „Drágának és becsesnek tartalak, szeretlek” Iz/Ézs 43,4).
- Amikor alkalmatlannak, nem megfelelőnek érezzük magunkat, Isten biztat: „Ti vagytok a tanúim és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok” (Iz/Ézs 43,10).

Uram, segíts felismernem az ellenség vádaskodását saját elbizonytalanodásaim mögött. Emlékeztess mindig feltétel nélküli szeretetedre, segíts, kérlek, hogy el tudjak fordulni a hazugságoktól, és a Te Igazságodra figyeljek, abban éljek! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.26.
www.proverbs31.org

Ti nem kedveltek engem
Lysa TerKeurst

„Ne aggódjatok semmi miatt…” Filippi 4,6

„Nem szeretnek.”
„Mégis miből gondolod, hogy képes vagy rá?”
„Miért kellett ezt mondanod? Az ilyenekért tartanak idegesítőnek.”
„A gyermekeid csak az anyai hiányosságaidat tükrözik.”
„Átnéznek rajtad.”
Szoktak néha rád támadni hasonló gondolatok? Én gyakran átélem. Miért hagyjuk, hogy ilyen romboló mondatok gyötörjék a lelkünket? Azért olyan veszélyesek a mérgező gondolatok, mert kiszorítják agyunkból azt, ami jó, ami szép, ami igaz. És ha nincs jelen az igazság, eluralkodik a hazugság.
Nemrég a férjemmel beszélgetve valami ilyesmit mondtam: „Tudom, most azt gondolod, hogy idegesítő vagyok, és túlságosan óvom őket, de…”
Megállított, és azt kérdezte: „Honnan tudod, hogy mit gondolok? Légy szíves ne fogj rám olyasmit, amit nem én mondtam, hanem te gondolsz magadról.”
Hoppá. Milyen igaza van. Ő tényleg nem mondott ilyesmit soha. Én csak feltételeztem róla ezeket a gondolatokat, és úgy viselkedtem, mintha ezek a mérgező gondolatok valóságosak lennének.
Szerintem, mi, lányok, hajlamosak vagyunk erre. Az emberek feleannyit sem foglalkoznak velünk, vagy ítélkeznek rólunk, mint amennyit mi feltételezünk.
Keresztényekként magasabb mércéhez kellene igazítanunk a gondolatainkat. Hogy merészelnek ezek az elvetemült gondolatok az agyunkban korzózni, mintha igazak lennének, és képesek kiváltani, hogy önbizalmunk meginogjon, hogy alkalmatlannak érezzük magunkat, s azt higgyük, nem értenek meg, félreismernek bennünket? Mennyi, de mennyi gondot szerzünk magunknak a feltételezésekkel! Az utasítás így szól:
„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.” (Filippi 4,6-9)
Bizonyára ismeritek ezeket az igéket. De próbáltátok már a gondolataitokra alkalmazni őket, főleg a mérgező gondolatokra? Építő gondolatokon kell töprengenünk, elidőznünk, nem rombolókon. Olyan gondolatokon, amik alkotnak, nem tönkretesznek. Amikből élet áramlik belénk, nem amik elszívják az életet. Amikből jóérzés fakad, nem szorongás.

Íme három kérdés, amit tegyünk fel magunknak, ha a gondolataink a földre húznak:
1. Valóban elhangzott az a mondat, vagy csak én feltételezem, hogy az illető ezt gondolja?
Ha kimondták, akkor foglalkozzam vele. Ha csak feltételezem, akkor az jogtalan a másikkal szemben, és kártékony számomra. Szorongás helyett inkább az igazságot kutassam Istent keresve, s kérjem Őt, hogy nyugtasson meg, adjon nekem békességet.
Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.
2. Igyekszem állandóan az igazság oldalán állni?
Minél többet olvassuk Isten igazságát, és hagyjuk, hogy az igazság töltse ki a gondolatainkat, annál kevesebbet fogunk hamis lehetőségeken töprengeni.
A nem kellően kordában tartott, aggódó gondolatok szorongást gerjesztenek. Az igazságról való gondolkodás békességet fakaszt, és segít felülemelkedni a körülményeken.
Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.
3. Vannak olyan helyzetek, kapcsolatok, amik táplálják bennem a bizonytalanságot?
Ha igen, egy időre meg kell próbálnom távol tartani magam ezektől.
Olyan tevékenységeket, olyan barátságokat keressek, amiket őszinteség, tisztelet, szeretet jellemez.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.

Ne gondoljátok, hogy nem tudom, mindez mennyire nehéz. Tudom, hogy sokszor jóval bonyolultabb a helyzet, semhogy három kérdéssel el lehetne intézni. De kiindulópontnak jók ezek, segítségükkel elkezdhetjük gondolataink irányítását kezünkbe venni.
Végülis ne feledjük, úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Na még egyszer. Úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Bár csak az igaz dolgokon gondolkoznánk, és aszerint élnénk ma egész nap!

Uram, kérlek, világíts rá a hamis dolgokra, amik olyan könnyen magukkal ragadnak és elbátortalanítanak. Segíts, hogy Téged lássalak és keresselek mindenben, amit teszek. Arra tanítasz, hogy csak a Te igazságod tud szabaddá tenni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.27.
www.proverbs31.org