Lélekerősítő levelek 113

Hibázhatsz attól még, hogy igazad van
Wendy Blight

„Semmiféle bomlasztó szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas mások épülésére szükségük szerint, és így javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29

A fájdalomtól és bosszúságtól összerándult a gyomrom. Egy ismerős bibliatanár szemérmetlenül meggyalázta Isten igazságát. Ideges lettem, és őszintén haragudtam.
Igazságos volt a haragom. Éreztél már ilyet? Igazolható haragot, ami akkor tör rád, mikor valaki nyilvánvalóan megsérti Istent. Azt a haragot, amit Jézus is kinyilvánított, mikor bemenvén a Templomba, üzérkedő pénzváltókat látott Isten Házában, akik ezzel megszentségtelenítették a Szent Helyet.
Az igazságos harag jó dolog. De hogy mit kezdünk vele, az már más lapra tartozik.
Elmeséltem férjemnek és egy másik házaspárnak, akikkel együtt vacsoráztunk, hogy mit tudtam meg erről a vezetőről. Pletykáltam? Akkor nem úgy éreztem. Helyesnek véltem, hogy beszélek erről az emberről, hisz amit elkövetetett, szerintem nem volt „keresztényhez méltó” magatartás.
Az asztalnál mindenki egyetértett velem, elítélte az illető viselkedését, és ezzel úgy éreztem, engem igazolnak. Jól esett, hogy nem voltam egyedül, hogy velem éreztek.
Másnap a templomban ülvén, Isten erőteljes szavakkal szólt a prédikációban. A lelkész az ostoba pletykálásról, a jellemgyilkolásról beszélt, arról, mekkora súlya van a szavainknak. A lelkész minden szava kétélű kardként döfött a szívembe.
Én is lelkivezető vagyok. És engedetlen voltam Isten Igéjével, mert ítélkeztem egy embertársam fölött mások jelenlétében. Igaz harag szólt belőlem? Nem. Ostoba pletyka? Igen. Jellemgyilkolás? Határozottan.
Ott, a templom nyugalmában azt éreztem, ítéletet mondtak rólam.
Nem bűntudatot éreztem. Nem szégyent. Azt, hogy igaz ítélet született.
Az a különbség, hogy a bűntudat és szégyenérzet rólam szól, és terméketlen. Letapaszt a földre, rosszul érzem magam Isten és mások előtt.
Az igazságos ítélet viszont Istenről szól. Termékeny érzés, ami a Szentlélektől származik, aki figyelmeztet, hogy nem tetszik neki valami. Az igazságos ítélettel Isten szól a szívünkhöz, és erőt ad a változáshoz, hogy életünk az Ő tetszésére váljék.
Olyan igazságot nyújtott át nekem aznap a Szentlélek, amit bevéstem az emlékezetembe.
„Semmiféle bomlasztó szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas mások épülésére szükségük szerint, és így javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29
Megígértem akkor az Úrnak, hogy tartani fogom a számat. Csak olyan szavakat fogok ezentúl mondani, ami építi azokat, akik hallgatják, és a javukra válik. De legalábbis ezen igyekszem.
Pál remek tippet ad a 2Kor 10,5-ben, hogyan érhetjük ezt el:
Lerombolunk „minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”.
Legközelebb foglyul ejtem a szavaimat, MIELŐTT kibuknának a számon. Imádkozom azért, hogy ne beszéljek romboló szavakat, csak olyanokat, amik alkalmasak az épülésre. Ugye, velem tartasz?

Uram, segíts, hogy szíved szerinti emberré váljak, aki csak olyasmit szól, ami segíti mások épülését. És bármikor, ha késztetést érzek arra, hogy romboló vagy elítélő szavakat mondjak, segíts, hogy időben foglyul ejtsem őket a Krisztus iránti engedelmességre. Köszönöm, hogy a Te erőd segítségével ez sikerülhet, hisz mindenre képes vagyok általad, aki megerősítesz engem. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: When You’re Wrong, Even Though You’re Right
Encouragement for today, 2012.12.03.
www.proverbs31.org/devotions


Túl nehéz a csomag, amit cipelned kell?
Emily P. Freeman

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” Mt 11,28

New York Cityben pezseg a késő őszi élet. Faith mellettem áll, szőke haját az arcába fújja a szél, ahogy egy kocsi elhajt előttünk.
Iderepültünk, hogy barátainknál ünnepeljük meg Faith születésnapját. Egész idő alatt tudatom hátterében ott motoszkált az aggodalom, hogy vajon mi történik közben odahaza. Nem egy konkrét dolog aggasztott, hanem a felelősség súlyától nem tudok szabadulni. Összeszorul az állkapcsom, s jól tudom közben, hogy olyasmiért cipelem magammal a felelősséget, ami kívül van az irányításomon.
Mi következünk. Felszállunk a fehér lovak húzta kocsiba – ez fontos részlet: a fehér lovak által húzott kocsik sokkal fontosabbaknak látszanak, mint amik elé közönséges barna lovakat fogtak.
A két kamaszlány, aki elkísért minket, itt él a városban. Húzták a szájukat a számukra alantas közös program miatt (Micsoda? Kocsikázás a Central Parkban? Muszáj?), de szeretnek minket annyira, hogy felszálljanak, s velünk együtt szorongjanak a piros bársonnyal bevont padokon.
Cipzáras fekete oldaltáskám erősen feszül, fényképezőgépet, pénztárcát, váltókesztyűket, egy palack vizet tömtem bele. Nehéz is, jobb vállam sajog a súlya alatt.
Leveszem hát, s lerakom a kocsi padlójára a lábunkhoz, mikor elindulunk.
A kocsis mond valamit, amin Faith elneveti magát. Nézem, ahogy hátraveti a fejét, tapsol apró kis kesztyűs kezével, a csomagom jól elfér a lába alatt.
Eszembe jut egy régi történet egy ló húzta bricskáról meg egy emberről, akinek nagy zsák volt a hátán. A férfi felszáll a kocsiba, de ahogy leül, a csomagját a hátán hagyja.
Megkérdik tőle, miért nem teszi le a zsákot, mire ő így válaszol: „Nem, nem tehetem. Szegény lónak így is annyi cipelnivalója van, ezt inkább viszem én.”
Elmosolyodom a történeten. Nézem elöl a lovak fülét, le-föl bólogató fejüket, ahogy húznak minket, a barátnőinket – és a csomagomat.
Eszembe nem jutna a hátamon tartani a hátizsákot, hogy a lovaknak ne kelljen azt is cipelniük. Hiába tenném, hisz így is úgy is ők húzzák a terhet. Akkor meg minek hagyjam magamon?
Beugrik a Máté 11,28. Jézus megszólítja a fáradtakat, azokat, akik terheket hordoznak. Enyhülést ígér, megkönnyebbülést a súlyos terhektől nekünk, akik ragaszkodunk hozzá, hogy a kocsin is a hátunkon hordjuk a csomagjainkat.
A lovak patkói lágy ritmusban kopognak az úton. A lányok csevegnek, kacarásznak, sárga falevelek röppennek fel az útról, s érzem, ahogy a szívem is megkönnyebbül.
A lovak nemcsak a csomagomat viszik. Engem is.
Olyan Istenünk van, akire nemcsak a csomagjainkat bízhatjuk, hanem magunkat is. Lát, törődik velünk, észrevesz mindent.
Nem romlik el sosem.
Nem lehet túlterhelni.

Uram, emelj fel minket a karodba vágyainkkal, félelmeinkkel, aggódásainkkal és terheinkkel együtt. Elismerjük, mennyire értelmetlen mindezeket magunknak cipelnünk. Adjuk át mindet a Te kezedbe, s járjunk tovább Veled az úton a Te kegyelmedből hit által. Jézus nevében, Ámen.

Emily P. Freeman: When Your Bag Is Heavy and Your Faith Feels Small
Encouragement for today, 2012.12.04.
www.proverbs31.org/devotions

Éjszakai küzdelem
Lynn Cowell

„Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR; imádságot életem Istenéhez.” Zsolt 42,8

Hogy történhetett meg? Mit kellett volna tennem, hogy megakadályozzam? Egyik gyermekem olyan döntést hozott, amitől pattanásig feszültek az idegeim.
Újabb álmatlan éjszaka következik. Az agyam nem fog tudni leállni. Napközben egész jól elvoltam, igyekeztem elmémmel és szívemmel is Isten ígéretére koncentrálni, hogy mindent javunkra fordít. De ahogy a nappal átadta helyét az éjszakának, úgy kellett egyre erősebben küzdenem a bizalomért, míg végül nem ment tovább.
Gyakran előfordul, hogy éjjel csak fekszem az ágyon, s a gondolataim csak járnak körbe-körbe, nem engedik el a gondjaimat. Olyankor a legerősebb a küzdelem. Háború zajlik a hitem és a félelmeim között.
Mi van, ha akit szeretek, sosem fogadja be Jézust?
Észnél lesznek a gyermekeim, ha a társak rosszra csábítják őket?
Mit tehetek rákos barátnőmért?
Hiába van nyugalomban a testem, a szívemben és az agyamban dúl a csata.
Szoktál te is küzdeni az éjszaka csöndjében? Talán azt hiszed: Másoknak nincs ennyi gondjuk. Mások csak élvezik az életet. Nekem miért olyan nehéz a szívem? A harcok, amelyeket vívunk, valóságosak, megfosztanak az alvástól, megfosztanak az örömtől.
Megoldást jelenthet Dávid fenti mondata a 42. zsoltárból. Nappal hagyta, hogy Isten szeretete vezérelje. Tudta, hogy Isten szereti, s ez segítette meghozni a nehéz döntéseket, amik a legjobb döntések voltak.
Éjjelre félrerakta a szavakat, a nehéz gondokat, gondolatokat, és csak dicsőítette Istent.
Kipróbálhatnánk Dávid módszerét. Mikor kihunynak a fények, válasszunk ki egy dicsőítő éneket, öltsük fel az igazság páncélját, és imádjuk Azt, aki hordozza és elrendezi gondjainkat. Mikor agyunk megpróbál visszafordulni valamelyik problémánkra, állítsuk le, és kezdjünk énekelni (akár csak gondolatban is).
Kipróbáltam a múlt éjjel, mikor agyamat újra ostromolni kezdték a bajok. Eszembe jutott egy felirat édesanyám szobájában: „Add ide nekem az összes gondodat, mielőtt lefekszel, én úgyis ébren maradok.” Aláírás: Isten.
Máris válasszunk ki egy éneket, amibe majd kapaszkodunk, ha kopogtatnak a gondok, s magukkal akarják hívni éjszakai túrára szívünket és elménket. Imádságod is legyen egy ének, amit egész nap énekelhetsz napkeltétől késő éjszakáig. Figyeld a szívedet, ahogy átadja helyét a félelem a hitnek, és bízni tudsz az Úrban.

Uram, nappal erősebbnek érzem magam, mint éjjel. Segíts, hogy jusson eszembe valamilyen dicsőítő ének, ami felemeli a szívemet, és megerősíti bizalmamat Benned nappal és éjszaka. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Battle in the Night
Encouragement for today, 2012.06.05.
www.proverbs31.org/devotions

Tudok manipulálni
Lysa TerKeurst

„Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha. „ Iz 58,11

Attól még hogy nagyszerű, ami történik, nem biztos, hogy Istentől van. Ez így van, és onnan tudom, mert én is képes vagyok úgy manipulálni a helyzeteket, hogy nagyszerű dolgok süljenek ki belőle.
Őszintén utálom a manipulálni szót. Olyan, mint valami durva, szemcsés dolog, ami dörzsöli a lelkem puha, sima felületét.
Mégis ott van. Tudom. Mert néha használom. Manipulálok.
Tudom, hogy kell elfogadtatni egy ötletet, amit szupernek vélek.
Tudom feláldozni a szabadidőmet.
Tudom, milyen stratégiával érhetem el, hogy tervemet kiválónak lássák.
Szó sincs arról, hogy mindez alapvetően rossz volna. Nagyszerű adottságok lehetnek, amiket Isten fel tud használni a jóra.
De mi van, ha ezeket a tulajdonságaimat Isten akaratán kívül gyümölcsöztetem? Hogy félretoljam segítségükkel Isten időzítését, útvonalát, tervét, melyből tanulhatnék, amellyel építeni akarna engem a folyamat során?
Néha úgy érzem, Isten hagyja, hogy félretoljuk az ő tervét, hogy így megtapasztaljuk, milyen következményei vannak, ha a magunk feje után megyünk. Ajaj, tudnék mesélni! Fejjel előre beleugrottam valamibe, amire nagyon vágyakoztam, s aztán csak kimerítő stressz, félelem, szorongás és mindent elborító lelkiismeret-furdalás lett belőle.
Jó dolog tudni, hogyan adhatunk el egy ötletet. De nem jó, ha ezt Isten akaratát félretolva tesszük.
Jó dolog a szabad időmet mások szolgálatára áldozni. De nem jó, ha azért teszem, hogy biztosítsam ezzel tervem megvalósulását – és nem azért, hogy másokon segítsek.
Jó dolog tervezni és stratégiát kidolgozni. De nem jó, ha a megvalósítással saját vágyamat akarom kielégíteni, és nem Istenét követem.
Tanulok. Tanulom, hogy ne vessek be mindent a sikerért. Hogy csökkentsem az iramot. És a vágyaimat.
Nemrég alkalmam nyílt megpályázni valami hatalmas projekt vezetését. Nagyszerű dolog volt.
Tudtam, hogyan biztosíthatom magamnak a sikert.
Tudtam, hogyan fogalmazzak, hogy elfogadják az ötleteimet. Tudtam, hogy amennyi energiám van, rengeteget dolgozhatnék, s ezzel megnyerném őket. Tudtam, milyen stratégiával juthatunk célba, és tervem is volt, amit megcélozhatunk.
De nem tudtam, hogy mindez Isten terve-e, vagy az én vágyam.
Ha biztos lehetnék abban, hogy Isten ezt akarja, akkor ez a sok erőfeszítés nem volna manipuláció – akkor mindez pozitív dolog lenne. De nem tudtam biztosan.
Akkor viszont minden nyomulásom manipuláció. Ezért abbahagytam. Visszahúzódtam. Félreálltam.
Vártam.
Aztán kételkedni kezdtem. Rossz volt arra gondolni, hogy talán elszalasztok egy alkalmat. De tudnom kell, hogy ez egy olyan helyzet, ami próbára teszi bizalmamat Isten iránt. Olyan helyzet, ami mélyítheti a hitemet.
Megnyugodhatom abban a biztonságban, hogy ha valaminek meg kell történnie, az megtörténik. Nem rajtam áll. Istentől függ. Nem azt jelenti ez, hogy hátradőlök, és várom a sült galambot. Keresek tovább. Adom, amim van, de manipuláció nélkül. És aztán várom, hogy Isten is adja, amit csak ő adhat. Akkor, ha a dolog bejön az én saját kaotikus erőfeszítéseim nélkül, tudhatom, hogy Isten a legjobbat hozza ki belőle.
Ha nem következik be, akkor megköszönöm Istennek, hogy megmentett önmagamtól.

Uram, hálás vagyok Neked örökkévaló szeretetedért, életemről alkotott elképzelésedért. Segíts, kérlek, hogy örömmel vegyem tudomásul, hogy a Te terveid sokkal jobbak az enyémeknél. Tedd alázatossá a szívemet, amikor igyekszem kézbe venni a sorsomat, és segíts, hogy mindenestül Téged szolgáljalak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Know How to Manipulate
Encouragement for today, 2012.11.29.
www.proverbs31.org/devotions


Megpihenni a Szeretetben
Amy Carroll

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” Jn 15,9

Sokat olvastam róla. Prédikációkat hallgattam a Szeretetről. Írtam is róla. Énekeltem. Gondolkoztam. Teljesen belemerültem. Akkor hát hogy nem fogom fel?
Isten szeret engem.
Egyszerű igazság. Hogy lehet mégis, hogy egy 44 éves nő, aki 10 éves korától szereti Jézust, nem érzi, hogy szereti Isten?
Mélyen, legbelül hittem, reméltem, de igazából abban a tévhitben éltem, hogy meg kell dolgoznom Isten szeretetéért és elfogadásáért. Teológiai disszertációt írhattam volna a kegyelem és hit általi üdvözülésről, de perfekcionista, majd-én-magam beállítottságú hozzáállásom megakadályozta Isten szeretetének teljes, mindent felkavaró megtapasztalását.
Egy nap ki is törtem egyik barátnőmnek, lelki vezetőmnek: „Miért nem érzem Isten szeretetét? Pedig annyira igyekszem!”
Kis szünetet tartott, mielőtt szélesen elmosolyodott: „Hallottad magadat?”- kérdezte.
„Nem igyekezhetsz megismerni Isten szeretetét. Meg kell pihenned Isten szeretetében.” Biztatott, hogy lazítsam el magam, és imádkozzam, kérve Istent, hogy nyilvánítsa ki szeretetét irántam mély, felkavaró módon.
Néhány hónappal később, mialatt még mindig küszködtem, hogy megértsem Isten pazarló szeretetét, tekintetemmel egy hajlott hátú, ráncos öregasszonyt követtem, aki menyasszonyi fátylat viselt, karjában selyemből készült virágcsokor, s két sor asszony díszfala között lépkedett előre. Kalkuttában voltam, Indiában, egy jelképes esküvő megszervezésében segédkeztem egy nőkonferencián. A légkör, az üzenet, hogy Jézus menyasszonyát kísérjük, ünnepi volt, az öregasszony arcán mégis csorogtak a könnyek.
A jelenet megragadta a szívemet. Itt van egy idős asszony, aki félelemből és babonaságból életét mindeddig Isten szeretetének hiányában élte. Ám Isten szerette, vonzotta, megnyerni igyekezett a szívét. Az asszony mindaddig ellenállt, míg a betegség, a felismerés, hogy napjai meg vannak számlálva, arra nem indította, hogy odahagyva mindent, megragadja Isten szeretetét.
Ahogy lassan, erőtlenül végigvonult a templomon, Isten szeretete kigyógyította az élete során szerzett sebekből, sugárzóvá és erőssé tette látszólagos gyengesége dacára.
Ahogy néztem a síró asszonyt, valami megmozdult bennem. Azon vettem észre magam, hogy ott térdelek zokogva a hideg betonpadlón.
A Jn 15,9-ben Jézus így szól követőihez: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.”
Gyermekkoromban minden nap hallottam Isten szeretetéről, ahogy édesanyám és édesapám végigkísérte csecsemőből furcsa kamasszá serdülésemet. De nem maradtam, nem pihentem meg Isten határtalan szeretetében, ami gyermekségemtől felnőtt koromig körülvett.
Úgy éreztem, elég vagyok önmagamnak, s közben ott volt bennem az űr, amit csak Isten jelenléte és szeretete tölthet meg.
Egy szegény öregasszony látványa, akinek már semmije sem maradt, amit az Úrnak adhatott volna, s akit mégis teljesen magával ragadott az Ő szeretete, úgy villantotta fel az igazságot a lelkemben, ahogy a napsugár áthatol a reggeli ködön.
Egyszerű igazság. Isten szeret, nem azért, amit adhatok neki, hanem azért, mert az Övé vagyok. Isten nem arra hív, hogy gyártsak egy érzést magamban iránta, hanem hogy egyszerűen pihenjek meg a szeretetében és maradjak benne.
Téged is szeret. Határtalanul. Mélyen. Pazarló módon. Lazíts, pihenj, sütkérezz a Szeretetében.

Uram, te maga vagy a Szeretet. Körülveszel és megtöltesz vele, egyszerűen azért, mert Te magad vagy a Szeretet. Segíts, kérlek, hogy megpihenjek, és saját kimerítő erőfeszítéseim helyett megmaradjak a Te szeretetedben. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Love Rest
Encouragement for today, 2012.12.07.
www.proverbs31.org/devotions

Ünnep rohanás nélkül
Karen Ehman

„Sietve útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.” Lk 2,16

Igyekezz, elkésünk a hangversenyről!
Gyertek, segítsetek kipakolni. Nekem még meg kell sütnöm a sütiket lefekvés előtt.
Már 6 óra van? Gyorsan ki az ágyból, oda kell érnünk a nyitásra, nehogy elfogyjon az akciós …!
Karácsony közeledtével az áruházak zenedobozaiból árad a jól ismert dallam, aminek szövege szerint az emberek Fehér Karácsonyról álmodoznak. Ez akár igaz is lehet. De valójában legtöbb asszony más fehérségről álmodozik: bár lenne egy kicsinyke fehér folt a tennivalók listáján Karácsonyig.
Rendezvények. Összejövetelek. Bevásárló körutak. Sütés-főzés napokon át. Csomagolás. És minden fordulónál emberek vannak, akikre figyelni, vagy akiket meglátogatni kell, tennivalók, amiket el kell végezni, vásárlások, amiket le kell bonyolítani. A boldognak vélt időszak rohanása épp az örömöt rabolja el a készülődésből, s csak fejfájós ingerültséget, kimerülést hagy maga után.
Határidőnaplóink utolsó lapjai megtelnek, sőt túltelítődnek, s kiszorítják az ünnep lelki jelentőségét, mondanivalóját.
Az első Karácsony szereplői álmukban sem gondolták volna, hogy Krisztus megszületésének ünnepe egyszer majd ennyi vesződséggel, ide-oda rohangálással jár. A pásztorok. Az angyalok. A bölcsek. Mária és Jézus. Jelen volt a sietség Jézus születésénél? Könnyen válaszolnánk nemmel. Pedig bizony azon az éjszakán is rohantak valakik. De nem ám boltokba, áruházakba.
A pásztorok nyájaikat őrizték a domboldalon, mikor hirtelen angyalok hozták a hírt, hogy megszületett a Gyermek Krisztus. A Lk 2,16 szerint „sietve útra keltek”, hogy lássák a jászolban fekvő kisdedet.
Ha egyike lettem volna a pásztoroknak, ahogy odaérek, nagyon elcsendesedem. Egy újszülött látványától beszédemet suttogóra halkítom, s csak ámulok az új élet megjelenésén. A kis Jézus előtt azok a marcona emberek is biztos megnyugodtak, elcsendesedtek.
Nekünk is ezt kellene tennünk. Az ünnepi előkészületek rohanásában meg kéne állnunk. Hagyjuk a munkát. Lassítsunk le annyira, hogy más irányba fordulhassunk. Akasszuk szögre a tevékenykedést, hogy csendben találkozhassunk Urunkkal. Nyugodjunk le, csendesedjünk el Jézus jelenlétében.
Viszonzásul megtapasztalhatnánk a rohanás nélküli ünnepet: a testi-lelki kimerülés helyett a lelki feltöltődés, megerősödés időszakát.
Mit szólsz? Álljunk le, forduljunk meg, és fussunk Jézus jelenlétébe a boltok, áruházak helyett. Merjünk annyi ideig ott maradni, míg fel tudunk frissülni Annak jelenvalóságától, Akiről ez az egész ünnep szól. Megvárnak a tennivalók, nem szaladnak el.
Legyen karácsonyi fehérség minden napunkban ebben az időszakban: szünet a rohanásban, elcsendesedés, ahol Jézussal találkozunk.

Uram, juttasd eszembe minden nap, hogy az ünnepre készülődvén Hozzád siessek. Ne csak a tárgyakat lássam. Ne csak a tennivalókat. Téged akarlak keresni és megtalálni. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: An Unhurried Holiday
Encouragement for today, 2012.12.10.
www.proverbs31.org/devotions