Lélekerősítő levelek 134

Egy lányka tánca
Lysa TerKeurst

„(Akkor) megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Jn 8,32

Brooke-ot, a kislányomat mindig megnyugtatta az érintésem.
Emlékszem a rohanásra, mikor kicsike volt, s tudtam, egy óra múlva le kell fektetnem délutáni alvásához. De azt is tudtam, hogy addig még mi mindent kell elintéznem, ezért vezettem tovább, Brooke-kal a hátsó ülésen. Előbb csak nyugtalankodni kezdett, majd a nyüglődésekből, nyafogásokból kitört a bömbölésvulkán.
Nem sokat tehettem a lecsillapításáért vezetés közben, de hátranyúltam, s gyöngéden simogatni kezdtem a lábát. Beletelt néhány percbe, de végül elhallgatott, s kicsi kezével megfogta az enyémet.
Pár évre rá, Brooke egy táncfellépésre készült a hittanos csoporttal az iskolában. Nagyon szeretett színpadon szerepelni, arra számítottam, hogy csupa mosoly lesz az arca. Az előadás előtt pár perccel egy nagyon zaklatott Brooke jött le a nézőtérre, hogy megkeressen.
Folytak a könnyei, miközben elmesélte, hogy a tanító néni átrakta elölről a hátsó sorba, és ő nem tudja azoknak a táncát. Próbáltam megnyugtatni: „Drágaságom, csak menj fel, és figyeld a többieket, kövesd, amit ők csinálnak. A lépéseket tudod, csak a sorrendre kell ügyelni. Nyugi, édesem, minden rendben lesz.”
Hüppögve válaszolt: „De el fogom rontani, és nagyon rossz lesz”.
Ekkor ugrott be, mire van szüksége, hogy ne izguljon: az érintésemre. De hát nem nyúlhattam fel a színpadra, mialatt táncol. Gyorsan odasúgtam neki: „Figyelj, Brooke, a szemedet kapcsold össze az enyémmel, és anyu mosolya végig simogatni fog. Ne nézz semerre, csak rám. Nem baj, ha elrontod. Csak az számít, hogy végig engem nézz. Együtt megcsináljuk.”
Csak ennyit kérdezett halkan: „Az elejétől a végéig, anyu?”
„Igen, végig” – mondtam, majd tekintetemmel követtem bátor kicsi leánykámat, ahogy elfoglalja helyét a többiek között.
Tánc közben egyszer-kétszer elvétette a lépéseket. Tudta, hogy hibázott, a szeme megtelt könnyel. De a könnyek nem csorogtak le. Tekintetét az én mosolygó arcomra rögzítette, és tovább táncolt.
A mosolyom nem a teljesítményének szólt. A mosolyom kimondhatatlan szeretetből fakadt, amit ez iránt a drága, bátor kicsi lány iránt érzek. Ahogy figyelmét a mosolyomra, tekintetem érintésére rögzítette, a külvilág lassan homályba veszett, és csak mi ketten voltunk a teremben.
Isten azt akarja, hogy így táncoljam végig az életemet.
Igaz, testi szememmel nem láthatom Őt, de a lelkemben tisztán érzékelem. Lelki szemem előtt ott van. Tekintetének érintése körülölel, jóleső érzéssel tölt el, biztonságot ad, s különös módon a környező világot homályossá teszi. Rajta tartom a tekintetemet, táncolok, és Ő mosolyog. Elmosódottá válnak a gúnyos vihogások. Tudom, hogy bántani akarnak, de nem tudnak elérni hozzám, nem vonják el a figyelmemet. Még saját botlásaim sem nyomasztanak.
Lépéseim gyakran nincsenek összhangban szívem szándékával, de Ő nem arra figyel, hogy tökéletes legyen az előadás. Arra figyel csak, hogy teljesen Tőle függjek.
És akkor a fülembe súgja: kapaszkodj belém, abba, amit én mondok neked. Az én szavaim mondják ki az igazságot rólad, arról, hogy milyenné teremtettelek. Elképzelem, hogy szünetet tart, majd hozzáteszi: és akkor megismered az igazságot, és az igazság szabaddá tesz téged (Jn 8,32).
Igazsága megszabadít a kételkedés, a bizonytalanság láncaitól. Igazsága megszabadít attól az érzéstől, hogy képtelen és alkalmatlan vagyok Isten keresésére. Igazsága elborít, ahogy határozottan visszasúgom: „igent akarok mondani Neked, Istenem, olyan akarok lenni, amilyennek megterveztél.” És abban a pillanatban, tekintetemmel belekapaszkodva, olyan is vagyok.

Uram, tekintetemet Rajtad akarom tartani, mialatt végigtáncolok életem hegyein-völgyein. Vezesd, Uram, ma is a lépteimet. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Little Girl’s Dance
Encouragement for today, 2013.07.18.
www.crosswalk.com


Isten terve rólunk
Van Walton

„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40,6

Hatodikban Mr. Schmidt és Mr. Bradford voltak a kedvenc tanáraim. Két dolgot tudtak rólam, azt hogy kétnyelvű vagyok, és Bogotá (Colombia) nyomornegyedének közelében lakom. Sosem felejtem el azt a napot, amikor ez a két tanár segítséget kért tőlem.
A hatvanas évek elején Bogotában éltünk. Mr Schmidt és Mr Bradford az Amerikai Iskolában tanítottak, ahova én is jártam. Az iskolába menvén reggelente elhaladtak a nyomornegyed mellett. Lassacskán kialakult bennük egy elképzelés, hogy az ott élő gyermekeket is tanítani akarják, és ehhez az álomhoz én is hozzátartoztam!
Megkérdeztek, vállalnám-e a tolmácsolást, ezzel segítve azokat a tanárokat, akik csak angolul tudnak. Engedélyt kaptak egy ingyen iskola alapítására azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak másként oktatáshoz.
Nemcsak tolmácsolnom kellett, de segítőtársnak bevontak az iskolán kívüli tevékenységekbe is.
Ez a felkérés felébresztett valamit, ami már régóta ott szunnyadt a lelkemben. Kimondhatatlan szegénység vett körül gyermekkoromban, és ez már akkor állandó teherként nehezedett rám. Hogy lehetséges, hogy nekem van otthonom, és ennek a sok, utcán élő gyermeknek nincs? A megsegítésükről álmodoztam, de elhessegettem az ábrándozást, hisz csak kislány voltam még.
Isten másként gondolta. Neki megvolt a terve. Pedagógusi képzésem jóval az egyetem előtt elkezdődött. Két elhivatott tanár mellett dolgozva olyan pályára léptem, ami nemcsak egy munka, hanem egy élethivatás felé indított el.
Hosszú évek teltek el. Családom visszatért az Egyesült Államokba. Spanyol szakos diplomát szereztem az egyetemen, és tanítani kezdtem. Férjhez mentem, gyermekeim születtek.
Látszólag tanári hivatásom szögre került. Gyermekeit otthon nevelő anyaként egy másfajta oktatás lépett az életembe. Bibliaórákra kezdtem járni, és eredeti pedagógusi hajlamom új irányt vett. Szenvedélyesen szerettem volna továbbadni a Bibliáról, a Bibliából szerzett tudásomat. És el is kezdtem. Először a gyermekeimmel, aztán női csoportokkal.
Bibliaórákkal kezdődő szolgálatomat Isten tovább szélesítette. És egyszercsak összeállt a kép, világossá vált, milyen módszeresen építette fel az életemet. Néhány éve már olyan asszonyokat érek el szerte a világban, akik nem tudnak angolul, spanyol az anyanyelvük: elkezdtem számukra lefordítani a napi elmélkedéseket.
Legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy Isten terve két elhivatott tanár álmaihoz, majd onnan Dél-Amerikába az Andok lejtőin élő asszonyokig vezet el. És ez a missziós szolgálat most is tart, energiával tölti fel a munkámat itt, Észak-Karolinában. Visszanézve látom, mennyi csodán keresztül vezetett Isten, épp, ahogy a 40. zsoltár 6. verse mondja!
Álmélkodom Isten tervén, aki egy dzsungel szélén élő kislányt kiválasztott, tapasztalatokat, találkozásokat szőtt az életébe, csodálatosan beteljesítve jelenbeli és jövőbeli terveit az életéről. „Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40,6
Engem így vezetett Isten. Más utakon bár, de téged is hasonlóképpen vezet.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy álmokat ültetsz a szívünkbe már akár kisgyermekként, amikkel Téged szolgálhatunk. Nyisd meg a szemünket, hogy meglássuk működésedet a világban, azt, ahogy egyetlen anyaggá szősz össze különböző helyzeteket, emberi életeket. Te adod álmainkat, és Te teljesíted be őket. Imádunk és dicsőítünk Téged, Urunk. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: Things God Planned for Us
Encouragement for today, 2013.07.19.
www.crosswalk.com


Lélekerősítő a mindennapi taposómalomhoz
Samantha Evilsizer

„Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein.” 1 Pt 3,12

Mindennapi, közönséges dolog. Azt mondja, semmi az egész, de én jobban tudom.
Ez az egyedülálló anyuka külön-külön kézbe veszi drága kicsi leányának minden haja szálát. Későre jár, de nem lankadhat, a hívatlan „vendégektől” meg kell szabadulni. Fésülés, lemosás, fésülés, az ujjai már el vannak gémberedve, éjfélt üt az óra.
Csodás, amit művelsz – írom neki sms-ben. Válaszában kételkedését fejezi ki. Mi a csodás a tetvészésben? –gondolja, mikor végre kimerülten ágyba roskad, és betakargatja kicsi kincsét anyai szárnyaival. Ez a kislány emlékezni fog az anyai áldozatra? Nem valószínű. De az anyai fészek melegét és biztonságát nem felejti el.
És a barátnőm, az édesanya? Ő mire fog emlékezni? Apró lábacskáktól kékfoltos lábszárára, az álom leheletére az arcán, a vánszorgásra a napi taposómalomban. Azt hiszi, ezekre fog emlékezni, amit senki sem lát, amikről rajta kívül senki sem tud. A kimerítő percekre, órákra, mikor valami sokkal nemesebb, figyelemre méltóbb tevékenységgel szeretett volna foglalkozni.
De én jobban tudom. Tudom, hogy nemcsak én látom a szeretetáldozatát. Tudom, hogy ezek a közönséges percek egymásra rakva szépséges életet építenek fel. Ezek a percek látszólag ingyen vannak, de igazából, ugye komoly áruk van? Milyen pénznemben? Időben, energiában, önzetlenségben, álmokban és igen, alvásban. Ezek a befektetések mind egy tágas, magas és mély szeretetéletet építenek fel.
Eszembe jut egy történet, amit évekkel ezelőtt olvastam egy asszonyról, aki a váróteremben felvett a kis asztalról egy katedrálisokról szóló albumot. Megérintette a könyv mottója: „Csodálattal azért a gyönyörűségért, amit felépítesz, mialatt téged senki sem lát.” Felidézte a könyv egyik történetét: Egy gazdag ember meglátogatja az épülő katedrálist. Az egyik építőmunkás egy szép kis madárkát farag az egyik gerenda belső oldalára. Az ember nem érti, ezért meg is kérdezi: „Miért foglalkozol ennyit azzal a faragással, mikor senki sem fogja látni, amit készítesz, hisz a tető el fogja takarni?” A munkás így válaszolt: „Mert Isten látni fogja.”*
Barátnőm tevékenységéről sem tudott senki, de az Úr látta. Éjszakába nyúló szeretetmunkája az Úr szemében valami gyönyörűségeset alkotott. Nézte őt, ahogy Péter első levelében megígérte: „Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein” (1Pt 3,12).
Tekintete őrködik rajtunk, mint az anyamadáré a fiókákon. Isten szeretettel, törődéssel, teli óvó tekintete látja mindennapi erőfeszítéseinket, amik könnyen kimerítenek a taposómalomban. Mikor már a tizenegyedik kosár ruhát hajtogatjuk össze aznap. Mikor feltálaljuk megint az ebédet, anélkül, hogy köszönő szót várnánk érte. Mikor éjszaka kicseréljük a lepedőt gyomorrontással kínlódó gyermekünk alatt.
Akár saját gyermekeidbe, akár máséba fekteted be az energiádat, tudd, hogy nagyszerű dolgot művelsz. A cselekedetek közönségesnek tűnhetnek, de te nem vagy közönséges. Építesz. És Valaki nézi.

Uram, annyira el tudok fáradni a mindennapi taposómalomban, még ha tudom is, hogy valakik életét építem vele. Néha olyan semminek, értéktelennek tűnik, amit senki nem vesz észre. Köszönöm, Uram, hogy biztosítasz róla: Te nézel engem. Ez nekem több mint elég. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: Encouragement for the Daily Grind
Encouragement for today, 2013. 07.23.
www.crosswalk.com

*Nicole Johnson: The Invisible Woman


Uram, szeretnélek megismerni
Renee Swope

„Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket” Zsolt 9,11

Sok jót hallottam róla, de míg össze nem kerültünk egy irodába dolgozni, nem mondhatom, hogy ismertem. És még azután is, a munkahelyen kívüli életben ismertem meg igazán kicsit száraz humorát, és azt a kivételes képességét, hogy a közelében mindenki fontosnak érzi magát.
Ahogy mélyült a barátságunk, rá tudtam hagyatkozni LeAnnre. Igazából akkor jöttem rá, mennyire bízhatom benne, amikor szükségem volt rá, és ő azonnal ott volt, és segített.
Istennel való kapcsolatunk is így válik egyre szorosabbá. Hallhatunk Róla akármennyit, nem fogjuk igazán megismerni, amíg nem töltünk vele együtt sok időt – beszélgetve, figyelve Rá, elmélkedve Róla, Rá hagyatkozva. Akkor tudunk igazán bízni Benne, ha együtt tevékenykedünk vele, ha személyesen megtapasztaljuk különböző tulajdonságait, működését.
A Bírák könyve 6. fejezetében az Úr angyala megjelenik Gedeonnak, és közli vele, hogy hős vitéz lesz, és az ellenség hatalmas hadseregét fogja legyőzni. Gedeon nem hisz neki.
Látod, Gedeon csak hírből ismerte Istent. Hallott hűségéről, amit mások életében bizonyított, de személyesen nem ismerte még.
Nehéz hinni valakinek, akit nem ismerünk.
Gedeon így szólt az Úr angyalához: „’Ha tetszésre találtam szemedben - mondta Gedeon -, adj nekem jelet, hogy valóban te beszélsz velem. Ne távozz el innen, amíg vissza nem térek hozzád. Elhozom ajándékomat és leteszem eléd.’ Az ezt mondta: ’Itt fogok ülni, amíg vissza nem térsz’” (Bír 6,17-18).
Mikor Gedeon elhozta az ajándékát, az Úr angyala megérintette azt a nála lévő bot végével, erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Gedeon ekkor döbbent rá, hogy az Úr angyala áll előtte, és felkiáltott: „Jaj nekem Uram, ó URam, mert az ÚR angyalát láttam színről színre!” (22b).
Eddig Uramnak szólította a férfit, most illette a Felséges ÚRnak kijáró megszólítással, amikor megtapasztalta Isten hatalmát.
A bizalom új szintjére jutott Gedeon, mert tanúja volt Isten erejének. Rémült arca lehetett, mert „Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg!”(23.v). Különösen tetszik nekem Gedeon válasza erre: „Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a békesség” (24a).
Isten azzal mutatkozott be Gedeonnak, hogy szemléltette erejét, és békességet adott neki, hogy felülkerekedhessen kételyein és félelmein.
Gedeon most már nemcsak Istenről tudott, hanem Őt magát is megismerte. Most már ő is tudja, hogy könnyebb hinni olyan valakinek, akit ismersz, akivel valamilyen személyes élményed van.
Ahogy LeAnn barátnőmmel, úgy Jézussal való kapcsolatom is egyre szorosabbá válik idővel, és egyre inkább megszeretem, ahogy megtapasztalom az Ő szeretetét irántam. Megtanultam Ráhagyatkozni, hinni és bízni Benne egyre teljesebben, ahogy mind jobban megismertem az Ő szívét és jellemét.
Nem fogjuk Istent Jehova Raphaként, a Gyógyítóként megismerni, amíg meg nem tapasztaljuk mi magunk a gyógyítását saját életünkben, akár érzelmi, mentális, szellemi vagy testi gyógyításról legyen is szó. Nem ismerjük meg Őt Jehova Jireh-ként a Gondoskodóként, amíg nem szenvedünk szükséget. Nem ismerjük meg Jehova Nissi-ként, Zászlónkként, míg nem vezet minket győzelemre.
Jézussal való kapcsolatunk továbbfejlődik, hitünk Benne elmélyül, ahogy megéljük mai alapigénk ígéretét: „Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket” (Zsolt 9,11).

Uram, szeretnélek megismerni Annak, Aki vagy. Ahogy múlnak a napok, egyre jobban akarok bízni Benned és követni Téged. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Lord, I Want to Know You
Encouragement for today, 2012.08.15.
www.crosswalk.com


Mikor valaki az agyadra megy
Luann Prater

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” Róm 12,18

Békességben mindenkivel? Elméletben könnyű, de gyakorlatban… Főleg, ha az illető állandóan a nyomodban van, és kiborul, ha nem foglalkozol vele eleget. A Római levél 12,18 mégis arra biztat, hogy amennyiben rajtunk áll, mindenkivel éljünk békességben.
Egyik módszere Istennek, hogy erre megtanítson az, hogy újra meg újra „reszelőket” helyez az életembe. Reszelőknek azokat az embereket nevezem, akik addig reszelnek, míg minden fény lekopik rólad! Az agyadra mennek, és a hideg is kiráz a barátságuktól.
Nemrég egy barátnőmnél voltam, és ott megismerkedtem egy Sue nevű lánnyal. Mindenhova követett, eldöntötte, hogy a legjobb barátnőm akar lenni. Nem sok közös volt bennünk, de ez nem tántorította el attól, hogy állandóan hívjon, sms-ekkel és emailekkel bombázzon – eleinte csak néhanapján, aztán állandóan.
Valamiért úgy gondolta, hogy én majd kitöltök valamilyen hézagot az életében. Sajnos inkább az történt, hogy ő kezdte az enyémet kilyukasztani.
Kiborította, és fájdalmat okozott neki, ha nem volt időm beszélgetni vagy válaszolni. Egyértelmű volt, hogy ezt a kapcsolatot tisztába kell tenni.
Amikor hasonló esetben kezd elegem lenni valakiből, mert kiszipolyozza az életemet, érzelmileg kimerít, és összekuszálja az életrendemet, néhány dolgot meg kell vizsgálnom: meghallgattam figyelmesen, és szeretettel reagáltam, valamint fel kell mérnem saját viselkedésemet, azt, hogy én mennyiben járultam hozzá a mérgező kapcsolathoz. Minden helyzetnek több oldala van, és fontos tisztában lennem a saját szerepemmel.
Korlátokat kell állítani. Az emberek csak akkor férnek hozzád, ha nyitva hagyod az ajtót! Döntsd el, hol van a számodra még egészséges határ, és ott húzd meg a vonalat. Mennyi időt tudsz felelősséggel rászánni? Mennyi áldozatot vagy hajlandó hozni ezért a kapcsolatért? Imádkozz Istenhez, hogy segítsen felállítani a korlátokat. Beszélgessetek erről a „reszelőddel”, és együtt döntsetek a határokról.
Tudd, mikor kell odébbállni. Alapigénkben ott van az, hogy „ha lehetséges”, élj békességben. Ez azt jelenti, hogy előfordul, hogy nem lehetséges. Egy időre el kell szakadnunk egymástól. Isten bármit helyre tud hozni, lehet, hogy valamikor újra összehoz minket.
Ami Sue-t illeti, előszöris végiggondoltam, hogy együttérzőn és szeretettel viselkedtem-e. Kértem Istent, mutassa meg, ha valamelyik reakcióm helytelen volt. Isten megmutatta, milyen területekre helyezzek korlátokat Sue-val való kapcsolatomban, hogy továbbra is békességben élhessek vele.
Meghívtam ebédelni, és elnézést kértem tőle, amiért nem mondtam el neki világosan az időhatárokat az életemben. Imádkoztunk együtt, hogy Isten töltse be a meglévő hiányt mindkettőnk életében. Sue méltányolta az őszinteségemet, és megígérte, hogy tisztelni fogja a felállított korlátokat. Kapcsolatunk nem romlott meg, inkább értékesebbé vált.
Komoly megpróbáltatás - de egyúttal fontos része az életünknek -, ha nehéz emberekkel kerülünk kapcsolatba. Vizsgáld meg, mennyire vannak rád negatív hatással. Meg kell próbálni békességben élni velük. Első lépésként tekintetünket a Béke Fejedelmére vessük, azután pedig saját viselkedésünkre. Van egy javaslatom mára: ne tereljük el a gondolatainkat saját „reszelőinkről”, hanem boruljunk most térdre, és imádkozzunk értük.

Uram, olyan könnyű óvatlanul belekerülni egy kapcsolatba, ami aztán elkezdi kiszívni az energiámat. Add, hogy tudjak Rád figyelni, mutasd meg, hogyan viselkedjem vele. Taníts meg egészséges határokat szabni minden kapcsolatomban. Jézust akarom tükrözni egész életemmel. Az Ő nevében, Ámen.

Luann Prater: When People Drive You Crazy
Encouragement for today, 2012.08.16.
www.crosswalk.com


Haladás vagy halogatás?
Lisa Allen

„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” – Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre. Préd 11,4

Egészségtelen szokások szivárogtak be az életembe. Először csak néhanapján, de aztán egyre gyakrabban úgy gondoltam, egyszerűbb otthon maradni, mint elmenni tornázni. Már nem foglalkoztam azzal sem, mennyi cukrot eszem. S bár tudtam, hogy helytelen, egyszerűbb volt egy gyorsétteremben bekapni valamit a napi rohanás közben.
Pár hónap lefelé csúszás után foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék visszatérni az egészséges életmódhoz. De rögtön előjöttek a kifogások: tudom persze, futnom kéne, de most nem alkalmas az időjárás. Most nem kezdhetek el diétázni, nemsokára elutazom, különben is most hétvégén a barátnőm születésnapi bulija lesz. Mindenki tudja, hogy a hétfő a legalkalmasabb nap, amikor elkezdhetünk új rend szerint élni.
Ez a fajta mentegetőzés odavezet, hogy továbbra is egészségtelenül étkezem, és nem mozgok eleget. Valahogy igazolom mindig magamnak, hogy akkor javulhat az egészségem, ha minden körülmény tökéletesen egybevág. Lehet persze, hogy csak az önző énem visít ilyenkor a háttérben: „Azt csinálok, amit akarok, és akkor, amikor akarom.” Pedig ahhoz, hogy tényleg el tudjak indulni az egészségesebb életmód útján, csak annyit kellene kérdeznem magamtól: „Ma mit tehetek ezért?” És aztán megteszem. Nem kell hónapokra előre terveznem, de még egy hétre sem, csak mára.
Mikor tudatára ébredtem halogató természetemnek, arra is rájöttem, hogy ha felvetődik valami változtatás igénye vagy szükségessége, mindig addig várok, amíg a körülmények tökéletesen összeállnak, hogy zavartalanul elkezdhessem. Pedig a Préd 11,4 arra int, hogy ne így álljak hozzá: „Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre.”
Nem tudom, te hogy vagy ezekkel a küzdelmekkel, de én mindig elérhetetlennek látom a tökéletességet, és ezért inkább elodázom a terveimet.
Addig halogatjuk a reggeli áhítatok bevezetését, míg úgy nem alakul az életrendünk, hogy fel tudunk kelni korábban. Addig tologatjuk a takarítást, míg sikerül egy teljes hétvégét erre szánni. Majd akkor fogunk jelentkezni egy kisközösségbe, mikor úgy alakul az életünk, hogy be tudjuk iktatni a heti programunkba. Majd akkor kezdünk el egészségesebben élni, ha vége a nyaralásnak.
Az első lépés a legnehezebb, pedig ez a legfontosabb is. Még egy arasznyi előrejutás is jobb, mint a helyben topogás. Nagyon felszabadító tud lenni, ha a tökéletesség helyett magát az előrejutást tűzzük ki célul. Oké, nem fogok maratont futni, de felhúzhatom a cipőmet, és sétálhatok egyet. Az otthonom nem fog csillogni-villogni, de letörölhetem a vízszintes felületeket, és elpakolhatom a nappaliból a székekre dobott ruhákat. Hamar lesz újra koszos edény a mosogatóban, de attól még elmosogatok.
Isten arra tanít, hogy előre juthatok akkor is, ha a körülmények távolról sem tökéletesek. Még mindig törekszem a kiváló teljesítményre, de megpróbálom követni egy barátnőm tanácsát, aki egyszer azt mondta: „bizonyos területeken a csillagos ötös helyett a négyest kéne megcéloznod”. Erre gondolok, mikor a kifogások el akarnak uralkodni a gondolataimon. És azzal az elvvel igyekszem megnevelni kifogások keresésére hajló természetemet, hogy: a tökéletlen haladás még mindig sokkal jobb, mint a tökéletes halogatás.
Talán sosem jönnek össze tökéletesen a dolgok, hogy elkezdhessem a rendezettebb életet, a rendszeres testmozgást, a leszokást valami pótcselekvésről, a túlzott édességfogyasztásról. Akkor is el kell kezdeni. A tökéletes körülmények mindig ma vannak.

Atyám, te ismersz engem, tudod, hogy mindig halogattam az engedelmességet, arra vártam, hogy könnyebb legyen, hogy jobbak, alkalmasabbak legyenek a körülmények. Most már felismertem, hogy ez engedetlenség, kérlek, bocsáss meg nekem. Segíts, hogy ma összpontosítani tudjak az engedelmességre. Add, hogy érezzem, megadsz minden segítséget az induláshoz ma, a továbbhaladáshoz holnap, és végig az úton, amit Veled akarok járni. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Allen: Progress or Procrastination?
Encouragement for today, 2013.07.22.
www.crosswalk.com