Lélekerősítő levelek 135

Fehéren, mint a hó
Suzie Eller

„Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek!” Zsolt 51,8

Az ifjúsági csoportban ismerkedtünk meg. Aztán szombatonként elengedtek hozzájuk. Párosan randiztunk. Néha egymásnál aludtunk, kibeszéltük a fiúkat, frizurákat készítettünk egymásnak.
De a tinédzserkori butaságokon túl mi ketten voltunk a csoportban, akik családi támogatás nélkül rendszeresen jártunk templomba. Egymást buzdítottuk, és gyakran előfordult, hogy térden állva együtt imádkoztunk. A gimnázium után egy évvel sajnos elszakadtunk egymástól. Más-más városba kerültünk. Férjhez mentünk. Gyermekeink születtek. Életutaink soha többé nem keresztezték egymást.
Csak három évtizeddel később.
Facebook üzenete meglepett, alig vártam, hogy újra találkozzuk. Mikor ez megtörtént, elmesélte az elmúlt harminc év történéseit, s ettől mély fájdalom töltötte el a szívemet.
Annyi minden történt vele, kezdve a főiskolával, a partizásokkal. Férfiakkal találkozott, akik szerelmet hazudtak, de végül fájdalmat okoztak neki. Ezekből a káros kapcsolatokból több házasság is következett. Bántalmazták is, és végül odajutott, hogy úgy érezte, nem is érdemel mást.
Elég bátor volt ahhoz, hogy otthagyja bántalmazóit. Visszatért a tanuláshoz, így állást biztosított magának, s egyedül nevelte a gyermekeit.
De valami még hiányzott a szívéből. Hiába talált rá hajdan a szentségre egy kis templom oltáránál, most úgy gondolta, túlságosan eltávolodott már ahhoz, hogy visszataláljon. A férfiak, a bulik, az elkövetett bűnök vajon közé és Jézus közé álltak?
Az 51. zsoltár 9-11-ben a zsoltáros ugyanezen vívódik, s végül bűnbánati imában fordul az Úrhoz: „Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat!”
A zsoltároshoz hasonlóan Michelle is bánkódott bűnei és az út miatt, ami eltérítette őt Istennel való, hajdan életteli kapcsolatától. De tudta, hogy van mód a visszatérésre.
Nemcsak arra, hogy bocsánatot nyerjen, de a helyreállításra, megújulásra, az örömre Abban, Akihez újra hozzátartozik.
Isten szeretetéhez folyamodott: „Tudtam, hogy nem fordulhatok vissza, nem változtathatom meg a múltat. De jó útra térhetek, és kérhetem a bocsánatot, ami már elő van készítve számomra.”
Talán te is ismersz valakit – vagy te magad vagy –, aki hasonló cipőben jár, s úgy érzi, talán túl messzire ment.
A bűnbánat a bűnök miatti szomorúsággal és lelkiismeret-furdalással kezdődik, majd irányváltáshoz vezet. Elfordulsz régi életedtől, és Istenhez folyamodsz, hogy elfogadd határtalan bűnbocsánatát. A bűn terhét leemeli rólad, megtisztogat, fogja a bűnödet és lecseréli saját igaz voltával.
Ha ez rólad szól, akkor térj meg Jézus szeretetéhez. Tedd le a bűneidet magad mögé, és előre fordulva fogadd el az Ő teljes bocsánatát, amit ingyen ajánl fel neked. Ne várj tovább egy percig sem. Lehet, hogy a múltad alakított rajtad, de nem határoz meg, és főleg nem korlátozza le Isten lehetőségeit, mindazt, amit benned és általad véghez akar vinni.
Michelle azt példázza ma már, hogy milyenné válik az ember, ha fehérre mossák, mint a hó. Már nem érez szégyent vagy bűntudatot múltbeli tettei miatt. Megkönnyebbülés, örömteli távlatok váltották fel ezeket az érzéseket. Önkéntesként dolgozik egy rehabilitációs otthonban, ahol bántalmazás elől menekült vagy hajléktalan nőket gondoznak. Nagyon örül, mikor egy-egy nő megnyitja szívét Isten megtisztító, gyógyító érintése előtt. Elsőkézből ismeri a reményt és szabadulást, amit átél az, aki beveszi a hajtűkanyart vissza mindahhoz, amit Isten ingyen nyújt neki.

Jézusom, tudom, nem véletlen, hogy ma ezt elolvastam. Arra hívsz, hogy váltsak irányt, és fussak vissza Hozzád bocsánatért. Szabadon és örömmel teszem ezt, Uram. Köszönöm, hogy fehérre mosol, mint a hó. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: White As Snow
Encouragement for today, 2013.07.29.
www.crosswalk.com


Ideadod nekem a gyermekedet?
Glynnis Whitwer

„Fogadalmat tett, és így szólt: ’Seregek Ura, ha tekintetbe veszed szolgálód nyomorúságát és megemlékezel rólam, ha nem feledkezel meg szolgálódról, hanem megajándékozol egy fiúval, akkor az Úrnak szentelem, olló ne érje fejét.’” 1Sám 1,11

Mialatt szorosan átöleltem a fiamat, összeszorítottam a szemem, hátha így vissza tudom tartani a szemhéjam alatt gyülekező forró könnyeket. Magamra erőltettem a mosolyt, amit tudtam, ő látni szeretne, eleresztettem, és hátraléptem a repülőtér közlekedő folyosóján.
Hiába erőlködtem, a könnyek végigfolytak az arcomon. Próbáltam mosolyogni, vállat vontam, nem tudtam megszólalni. Fiam kedves incselkedése átsegített a búcsú kínos pillanatain. Egy utolsó ölelés, és 19 éves fiam elindult egy missziós útra Kínába.
Születésük előtt már azon álmodoztam, hogy gyermekeim majd örömmel akarják szolgálni Istent. Pici koruktól fogva ezért imádkoztam. Ezért dolgoztam éveken át. Nem gondoltam, hogy ennyire próbára fogja tenni a hitemet.
Tudjátok, évekkel azelőtt gyermekeinket az Úrnak ajánlottuk, és Isten szolgálatára neveltük őket. A fiam elkápráztatott az ötletével, hogy missziós útra szeretne menni – de mikor az egész valósággá vált, olyan volt, mintha a szívem egy darabját akarnák kiszakítani.
Mennyivel könnyebb volt Istennek ajánlani a gyermekemet a három év alatt, míg a meddőséggel harcoltunk. Valahányszor Hanna történetét olvastam, és az ő küzdelmeit a gyermektelenséggel az 1 Sámuel 2-ben, mindig remény lobbant a szívemben. Ahogy Ő ígérte Istennek, hogy neki adja a gyermekét, csak ajándékozza meg eggyel, én is ezt akartam tenni.
Akkor is könnyű volt Istennek ajánlani a gyermekeimet, mikor már megszülettek, de még karjaim biztonságában tudhattam őket.
Ám ott, a repülőtéren, az énem esendő fele bizony vissza akarta vonni a felajánlást. Félelmek gyötörtek. Olyan kalandvágyó a fiam, mi lesz, ha történik vele valami? Mi van, ha nem látom többé?
Próbáltam elnyomni a félelmet, de még órákkal a búcsú után is ott szorongattam egy zsebkendőt a markomban. Akkor meghallottam Isten hangját a lelkemben. Tévedés kizárva, Ő volt, én sosem kérdeznék magamtól ilyet: „Ideadod nekem a fiadat?”
Ő akkor már a gépen volt, a kérdésnek nem sok értelme látszott. De igazából a válaszom ez lett volna: „Hát, ha már kérded, nos, a válaszom: nem. Meggondoltam magam azzal az évekkel ezelőtti felajánlás-szerűséggel kapcsolatban.”
Az azóta eltelt hetekben sokszor töprengtem, miért tette fel nekem Isten ezt a kérdést, hisz nincs is szüksége az engedélyemre. Azt hiszem, az lehet az oka, mert tökéletesen tudja, hogy egy anyának van hatása még a felnőtt gyermekeire is. Kimondott vagy kimondatlan szavakkal, hanghordozással, érzelmi vagy anyagi támogatással (vagy annak hiányával), egy anya minden életkorban befolyásolni tudja gyermeke döntését, amivel ő Isten hívására reagál.
Az én esetemben Isten tudta, hogy a félelmeim máskor is hatással voltak a gyermekeimre. Tíz évvel azelőtt, az idősebbik fiam szeretett volna egy nemzetközi missziós útra menni, de az én aggódásom visszatartotta. Akkor azt gondoltam, túl fiatal még, az úti cél meg túl messze van. Az én aktív támogatásom nélkül terve dugába dőlt.
Az évek során Isten segített felülkerekednem a félelmeimen, és az a fiam már több missziós útra elment azóta. A hitem fejlődésének segített, valahányszor feloldottam az erős szorítást, amivel visszatartottam gyermekeimet az Istennek való engedelmességtől. Ezek szerint a hitemnek további növekedésre van szüksége, ezért ellenőrizte Isten a szívemet a kérdésével: „Ideadod nekem a fiadat?”
Idegesen morzsolgatva a zsebkendőmet, kimondtam egy remegő „Igen”-t. Reméltem, hogy elég jól sikerült, de éreztem, hogy mégsem, ezért megismételtem, mostmár határozottabban: „Igen! Neked adom a fiamat!”
Azonnal éreztem, hogy lelkemet elönti a béke, ahogy figyelmemet saját érzelmeimről Istennek fiammal kapcsolatos tervére fordítottam. A békesség és az öröm napról-napra növekedett.
Néha szeretnék azok közé az édesanyák közé tartozni, akik sosem aggódnak. Olyan magabiztosnak, erős hitűnek látszanak. De rájöttem, hogy valahányszor átadom Istennek a gyengeségeimet, Ő saját erejével helyettesíti azt, és az országa ezzel is növekszik. Így hát egy kis remegéssel, könnyekkel küzdve bár, de igent fogok mondani Istennek, valahányszor megkérdezi, neki adom-e valamelyik gyermekemet.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy gyengeségeim ellenére szeretsz engem. Szeretnék még jobban bízni Benned, és átadni neked félelmeimet, amik visszatartanak valamitől. Segíts, hogy mindig őszinte legyek Hozzád, és be tudjam fogadni megerősítésedet. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Will You Give Me Your Son?
Encouragement for today, 2013.07.30.
www.crosswalk.com


Túl a sértődésen
Wendy Blight

„Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.” Péld 19,11

Mit akart ezzel mondani? Miért bánt meg mindig? Miért viselkedik így velem? Nem vettem észre, hogy a hasonló rágódások állandóan a tudatom felszínén keringenek, míg a lányom fel nem hívta rá a figyelmemet.
Többször zárta így a beszélgetéseinket: „Miért veszed a szívedre?” „Ó, anya, te olyan érzékeny vagy!”
Eleinte bosszantottak a szavai. De később kezdtem felfogni, miről is beszél.
Hosszú évekig hagytam, hogy az emberek szavai érzékenyen érintsenek. Haragudtam miattuk. És a harag gyökeret eresztett. A Sátán újra meg újra eszembe juttatta a sértőnek hitt szavakat. Én meg kérődztem rajtuk. Minden felidézéssel a harag egyre mélyebbre hatolt. Prédikációhallgatás közben is ilyen gondolatok jártak a fejemben: „De kár, hogy xy nincs itt, neki kéne ezt hallani!” Persze a beszéd emiatt meg sem érintette a lelkemet.
Mások szavai észrevétlenül emésztették a gondolataimat, a figyelmemet, az időmet. Egyszer Isten arra indított, hogy tartsak bibliaismereti tanfolyamot a Példabeszédek Könyvéről. Napokon, heteken át szívtam magamba ennek a csodálatos könyvnek a bölcsességét. Egy délután ez az ige ugrott elém a lapról, egyenesen a szívem közepébe: „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Péld 19,11). Nálam volt a labda. Mindaddig az történt, hogy meghallottam a másik szavait, levontam egy következtetést, eldöntöttem, hogy megbántottak.
Igéjével Isten kedvesen kijavította a műveletsort. Éreztem, arra akar rávezetni, hogy úgy is dönthetek, hogy nem veszem fel, amit mond valaki, nem tekintem megbántásnak. Érzelmek nélkül, objektíven fogadjam a szavakat, és kérdezzem meg magamtól: „Vajon miért mondja? Van benne igazság? Valami tüske van benne? Valamit várt tőlem, amit nem nyújtottam neki?”
Az én felelősségem, hogy engedem-e, hogy mások szavai gyökeret verjenek bennem.
Attól kezdve, hogy ezt elfogadtam, megváltozott a hozzáállásom. Persze, nem egyik percről a másikra, még mindig tart a folyamat. De ma már, ha valaki mond valamit, mielőtt hagynám, hogy az érzelmeimig hatoljon, megvizsgálom. Meghallom a szavakat, felismerem, hogy bántásként is felfoghatnám, és az Igazságba kapaszkodom. Valahogy így: „Díszemre válik, ha nem veszem fel, amit mond, ha nem tekintem sértőnek, ha azonnal megbocsátom”.
Ezzel mindenki nyer, mert nem fogom az egész napot duzzogással tölteni, tönkre téve mások hangulatát is, tocsogva az önsajnálatban. Minden alkalommal érzem, hogy Isten elégedett ilyenkor velem, az Ő dicsőségét szolgálja, ha túllépek a sértődésen.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a Te képedre alkottál. Köszönöm, hogy ha meg akarom találni magamat, Benned kereshetem. Köszönöm, hogy egyedül a Te szavad, a Te véleményed számít. Uram, add, hogy a Te füleddel halljak. Segíts, hogy ne sértődjek, ne bántódjak meg könnyen. Segíts, hogy rakjak le most Eléd minden megbántottságot, ami felgyűlt bennem. Add, hogy a Te szereteted és megbocsátásod szabadságában éljek. Segíts, hogy ne a test szintjén éljek, hanem a Te Lelked tejességének, üdeségének magasságában. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Overlooking an Offense
Encouragement for today, 2013.07.31.
www.proverbs31.org


Téves személyazonosság
Karen Ehman

„Aki az Istenhez tartozik, hallja, mit mond Isten.” Jn 8,47a

Kitöltöttem egy csésze kávét, letelepedtem a számítógéphez, hogy megnézzem egy barátnőm Facebook oldalát.
A nemrég feltett képeire lettem volna kíváncsi, de hiába kezdtem beírni a nevét a keresőbe, nem jelent meg. Nem értettem. Máskor mindig működött. Aztán ahogy fent, a képernyő jobb oldalára néztem, kiderült, hogy nem saját nevemben vagyok bejelentkezve. A fiam elfelejtett kijelentkezni, és én az ő nevében voltam benn a programban.
Nem jutottam el, ahova akartam, mert téves volt a személyazonosságom.
Néhány kattintás az egérrel, kicseréltem a belépőket, és újra saját magam voltam a Facebook-on. Saját személyazonosságommal már láthattam a barátaim oldalát, megjegyzéseket írhattam nekik, és oda mehettem, ahova akartam.
Az életben is előfordul, hogy egy téves személyazonosság meggátol, hogy azt az életet éljük, amit Isten legjobbként rendelt nekünk. Olyankor van ez, ha egy hang a múltunkból vagy egy negatív belső párbeszéd elfeledteti velünk, kik vagyunk Krisztusban. Rossz néven, helytelen gondolatokkal jelentkezünk be a napunkba, nem vagyunk szinkronban valódi énünkkel. A helytelen gondolatok oda vezetnek, hogy kételkedünk Isten ígéretének valóságában, abban, hogy az életünk mindig biztonságban van. Megkérdőjelezzük saját értékeinket, amikkel mélyen Isten szívében gyökerezünk. Igazi személyiségünk szavai helyett ilyeneket hallunk: „Kár nekifogni, úgysem tudod megcsinálni. Alkalmatlan vagy. Sosem fogsz megváltozni. Miért nem vagy olyan, mint a testvéred? Bezzeg, ha ezt és ezt jobban tudnád…, ha nem lennél olyan…. stb.”
Ha kételkedni kezdünk önmagunkban, ha a lehangoltság kezd eluralkodni rajtunk, vegyük észre, mi történik, jelentkezzünk ki a hazug gondolatok oldaláról, s jelentkezzünk be Isten igazságába. Csak így tudunk önmagunk lenni, csak így tudunk Isten Igéje szerint élni.
Íme néhány igazság, mely megmondja, kik vagyunk valójában: A Fenséges Isten gyermeke vagyok. Szeret, megváltott, megújított. Kiválasztott vagyok, szent és szeplőtelen. Nagy árat fizetett értem. Isten alaposan ismer engem, és mégis teljes mértékben szeret. Terve van a jövőmről, és az reményről szól, nem a bajról; áldásokról, nem elhagyatottságról. Hozzá tartozom.
Azt mondja a Jn 8,47a, hogy „Aki az Istenhez tartozik, hallja, mit mond Isten.” Figyelnünk kell a szavára. Engedjük, hogy Igéje beférkőzzön az elménkbe, és kiradírozza onnan a hamis, romboló gondolatmintákat. A negatív belső párbeszédünk helyébe kerülő biztató Igék gyengéden, de határozottan emlékeztetni fognak, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Igen, „ha Istenhez tartozunk”, meghalljuk, mit mond. Ha naponta bejelentkezünk az Ő igazságába, nem fogjuk összekeverni többé a személyazonosságokat. Magabiztosak lehetünk, mert tudjuk, kik vagyunk Krisztusban.

Uram, mikor elkezdek megint egészségtelen, hazug gondolatokat táplálni önmagamról, kérlek, juttasd eszembe, ki vagyok, és Kihez tartozom. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: A Mistaken Identity
Encouragement for today, 2013.08.02.
www.crosswalk.com


Titkos hely
Lysa TerKeurst

„Maradjatok bennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőn marad, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok.” Jn 15,4

Megoszthatok veletek valamit? Van egy hely, ahova mindig el szoktam menekülni, ha
lélegzetvételhez akarok jutni, ha meg akarok nyugodni, vagy gondolkozni szeretnék. Ezen a helyen eldobom a világ nyújtotta silány árut, és Isten tökéletességével találkozom. Ezen a helyen Isten újra magabiztossá tesz, biztosít róla, hogy kezében tartja a dolgokat, új szűrővel lát el, amin át az élet dolgait szemlélhetem.
Alapigénkben ezt olvassuk: „Maradjatok bennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőn marad, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok”( Jn 15,4). Ez a békés hely, ahol mindig terem gyümölcs, az én titkos helyem.
Valljuk be őszintén, nem könnyű annak a jószándékú embernek, aki eldönti, hogy Isten akaratának mindenben engedelmeskedve fog élni.
Ahelyett, hogy ehhez ragaszkodnánk, könnyen hagyjuk, hogy a világ elhúzzon magával. Ideig-óráig tartó örömökért adjuk el a lelkünket, s könnyen elcsábulunk a Sátán mesterkedéseitől. Más emberek eltérítenek a helyes útról, s mi megyünk, hogy ne bántsuk meg őket. A világi gazdagság rikoltja felénk, hogy ha miénk lenne, legszebb álmainkat is teljesíteni tudná. Jogunk az igazságra felülírja Isten hívását az önfeláldozásra.
Mindeközben Isten hívja a lelkünket, hogy szakítson a világgal, és maradjon Őbenne. Hogy Benne maradhassak, és belépjek a titkos helyre, el kell döntenem, hogy Istennel akarok lenni, úgy hogy felidézem magamban Igéit, és elfogadom jelenlétét az imádkozásban.
Előfordul, hogy a kétségbeesés vesz rá, hogy ezt megtegyem. Így imádkozom: „Itt vagyok, Istenem. Nagyon nagy szükségem van most rád. Megtámadtak, körbekerítettek, összenyomnak, szétfeszítenek. Kérlek, találkozz velem ezen a helyen, segíts feldolgoznom azt, ami ért, a Te igazságod által. Nem szeretném, hogy az önzésem és bizonytalanságom befolyásoljon mindenben. Egyedül nem tudom méltóképpen feldolgozni ezt az egészet. Kérlek, akaszd meg természetes reakcióimat, és tölts fel Szentlelkeddel. Kérlek, vedd át tőlem, intézd el ezt nekem. Te mondd, amit mondanom kell, és adj erőt, hogy hallgatni tudjak arról, amit nem kell kimondanom.”
Máskor azért kell Istennel lennem, mert valami olyasmi felé vonzódom, ami tudom, nem lehet Isten terve rólam. Meglátok valamit, amire nincs pénzem. Olyan könnyen meg tudom magyarázni, miért veszem elő a hitelkártyámat, és vásárolom meg mégis, amit megkívántam. A következményekre nem gondolok.
Talán egy kapcsolatról van szó, ami tudjuk, nem Isten akaratából való. Vagy valamilyen szokásról, amiről tudjuk, hogy egészségtelen.
Bármi legyen is, nem kell tehetetlenül megadnunk magunkat ennek a vonzásnak. Imádkozhatunk: „Uram, tudom, hogy te sokkal erősebb vagy, mint az, ami annyira húz maga felé. Tudom, hogy amire vágyok, csak időszakos örömöt adhat. Tudom, ennek a döntésnek a következményei előbb-utóbb fájdalmat, keserűséget okozhatnak. A Te erőd segítségével el tudok fordulni a kísértéstől. Benned fogom megtalálni az örömöt, és érezni fogom, ahogy a Te teljességed kitölti az űrt, amit a téves döntésem hagyna maga után.”
Friss töltekezésre van szükségem Isten Lelkéből és Igéjéből. Elvonulok hát a titkos helyre, és imádságban és Igeolvasásban beszélgetek Istennel. Azután csendben maradok, hogy meghalljam a hangját. Néha rámutat az irányra, amerre indulnom kell, vagy útmutatást ad a folytatáshoz. Kedvesen kér, és nekem csak igent kell mondanom.
Minél többször mondunk igent arra, hogy Istennel maradunk a titkos helyen, annál inkább vágyni fogunk rá. Minél inkább vágyunk a találkozásra, annál inkább fog sikerülni. Minél többet megtapasztaljuk, annál jobban fogunk bízni Benne. Az egész pedig azzal kezdődik, hogy nemet mondunk a világ vonzására, és igent Isten napi hívására, hogy Vele legyünk.

Uram, annyira hálás vagyok a titkos helyért, ahol lelkem elpihenhet Benned. Segíts engedelmesnek lennem, és Benned maradnom. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Secret Place
2013.08.01.
www.crosswalk.com

Az Úr jósága
Sheila Mangum

„Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.” Zsolt 23,6

Már javában tartott az gimnáziumi kosárlabdameccs második negyede, mikor a helyi csapat kapitánya késve megérkezett.
Aznap reggel váratlanul meghalt az édesanyja egy hirtelen keletkezett agyvérzésben. Öt évet küzdött keményen a rákkal - agydaganata volt -, aztán gyógyultnak minősítették, nem sokkal azelőtt, hogy a végzetes esemény bekövetkezett.
Több csapattag is bement délelőtt a kórházba, hogy együtt legyen gyászoló barátjával. Fontos mérkőzésük volt este, de el akarták halasztani. Összetört szívvel ugyan, de a kapitány biztatta a fiúkat, játsszák le a meccset.
Képzelhetitek a meglepetést, mikor a fiatalember megjelent, hogy erősítse a csapatát.
Az edző megkérdezte, leül-e a kispadra a többiekkel.
- Nem, válaszolta, szeretnék játszani.
A szabályok szerint nem léphet be a játékba olyan játékos, aki nem volt jelen a mérkőzés előtti válogatáson, kivéve, ha az ellenfél technikai hiba miatt két büntetőt dobhat. Szoros volt a játék, de az edző szándékosan úgy alakította a pontokat, hogy a játékosnak esélye legyen.
De az együttérzés nem ért itt véget.
A másik edző nem ragaszkodott a büntetőkhöz. Azt javasolta, hogy a fájdalmas veszteséget átélt játékos simán álljon be. Büntetők nélkül. Ez az edző és a bírók összevitatkoztak a játékszabályok miatt, és végül a bírók győztek azzal, hogy „A szabályokat nem lehet áthágni”.
Így hát egy rövid megbeszélés után az edzővel, a vendégcsapat kapitánya elfoglalta helyét a büntető dobásokhoz.
Miután egyetértően bólintott az edzőnek, cselezni kezdett, majd jóval a kosár fölé dobta a labdát. A közönség csodálkozva követte tekintetével a pályán kívülre kerülő labdát. A második büntetődobás túl rövidre sikerült. A játékos szándékosan elvesztegette a pontszerzési lehetőséget.
A közönség állva tapsolva ünnepelte ezt a sporttársi gesztust. Az egész terem zengett az ovációtól. A tömeg egy ritkán tapasztalható kedves tett tanúja volt, ami a vendégedző és a vendég csapatkapitány jóságából sarjadt.
Ritkán hallunk olyan esetekről, amikor az emberek kihasználják a jóság megnyilvánulásának ilyen lehetőségeit. Viszont minden nap megtapasztalhatjuk Isten jóságát, ha nyitottak vagyunk rá. A 23. zsoltár 6. versében ezt olvassuk:
„Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.”
Mielőtt a játékos megérkezett a meccsre, Isten jósága már kísérte, és készen állt arra, hogy megnyilvánuljon akkor, amikor leginkább szükség van rá. A Jóság megérintette két edző lelkét. A Jóság halkan suttogott egy csapat tizenéves fiú szívébe.
Isten jósága jelen van számunkra is. Találkozhatunk vele mindennapi gondoskodásában és szeretetében, főleg a nehézségek idején. De „benne kell lennünk a játékban”, hogy megtapasztalhassuk. Ha kívül vagyunk, ha nem szoktunk imádkozni, ha nem akarjuk felfedezni Isten jóságát, nem is vesszük észre. Igaz, nem mindig olyan szembetűnő a jel, mint mikor egy kosárlabdacsapat lemond a büntetőpontjairól, de Isten jóságának jele ott van mindig körülöttünk.
Lehet, hogy egy barát bátorító szavában vagy ölelésében? Vagy a békességben, mely váratlanul elborítja háborgó lelkünket? Vagy talán a pár szóban, amit az élelmiszerbolt eladójával váltottunk, s amitől mosollyal az arcunkon hagyjuk el az üzletet?
Ennek a fiatalembernek, aki elveszítette az édesanyját, fogalma sem volt, hogyan fog enyhülni a fájdalom, amit érez. Talán te is valami hasonlót élsz át. Ezért ígéri Isten a 34. zsoltárban (19. vers): „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket.” Isten közelebb akar lenni hozzád, mint a fájdalom. Ennek egyik módja, hogy követ téged jóságával, és megmutatkozik mások keze és szíve által.
Fogalmam sincs, melyik válogatott nyerte a legutóbbi Világkupát, ki a Bajnokok Ligájának győztese, nem tudnám sorba rakni az NBA csapatait. De el tudtam mesélni egy súlyos csapást átélt fiatalember történetét, akit követett Isten jósága egy milwaukee-beli stadion kosárlabda mérkőzésére, és ott megmutatkozott neki. És elmondhatom azt is, hogy ez a fiatalember beállt a játékba, tíz pontot szerzett a csapatának, és ezzel biztosította számukra a győzelmet.
De ami a legfontosabb: elmondhatom neked, hogy Isten jósága követ téged. Csak állj be a játékba, és keresd a jeleit. Megteszed?

Uram, áldalak jóságodért. Nyisd meg, kérlek, a szememet, hogy mindig vegyem észre csodálatos működésedet. Jézus nevében, Ámen.

Sheila Mangum: My Goodness
Encouragement for today, 2013.08.06.
www.crosswalk.com