Lélekerősítő - A magány rejtett ajándéka

Alicia Bruxvoort

Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak… De az Úr mellettem állott… (2Tim 4,16a.17a)

Hazafelé a kocsiban szokatlanul hallgatag volt – elmaradt a beszámoló a napjáról, a barátnőkről, az izgalmakról tornaórán vagy az osztályban történtekről.
Tudtam, hogy valami történt, ami nyomja a vállát, imádkoztam, hogy megtudjam, mit nem mondott el 8 éves kislányom a kocsi hátsó ülésén.
Lefekvéskor meghallgatásra talált az imádságom.
- Ma elkeseredtem, mikor kint játszottunk ebéd után – suttogta legkisebb gyermekem, ahogy betakartam.
- Miért? Mi történt? – kérdeztem.
- Nem találtam a barátnőimet a lila csúszdánál, ahol találkozni szoktunk, a mászókán nem volt hely, és a hinták is foglaltak voltak – sorolta szipogva.
- Akkor mit csináltál? – kérdeztem.
- Leültem a barátkozós padra – sóhajtott.
Magam elé képzeltem a pirosra festett fapadot a játszótér szélén, mely arra szolgált, hogy oda üljön, aki barátkozni szeretne.
- Észrevette valaki, hogy ott ülsz?
- Nem – mondta kislányom könnyek között. – Biztos mindenkit lefoglalt a játék. Nagyon egyedül voltam – mondta végül, egy újabb sóhajtással.
Az empátia összeszorította a gyomromat, mert felrémlettek bennem saját magányos időszakaim. Amikor külföldön éltünk pár hónapig, és a nyelvi nehézségek miatt csak felszínes kapcsolataim alakultak és állandóan össze voltam zavarodva. Vagy azok az évek, amikor a munka miatti költözködés életmódunkká vált, vagy a tíz év, amit otthon töltöttem elszakadva a világtól, síró csecsemők, figyelmemet követelő totyogók és kiskamaszok között.
A magány nem jelent mindig egyedüllétet is. Legmagányosabb óráimat azok között éltem meg, akik legjobban szeretnek: fájdalomban, amit nem érthettek, vagy nehéz körülmények között, amin nem tudtak változtatni. Nem csak akkor tör ránk a magány, amikor mindenki kilép az életünkből, hanem akkor is, amikor senki sem tudja, hogy tudna belépni. 8 évesen vagy 88 évesen, de a magány nagyon mélyen belénk tud vágni.
Húsvétra készülve ezen a héten, eszünkbe juthat, hogy Jézus érti, miről van szó. Barátai elhagyták, a tömeg ellene fordult, a keresztre vivő útját túlcsorduló szeretet – és kimondhatatlan magány kövezte ki.
Talán ezért volt, hogy az én szemem is könnybe lábadt, mikor kislányom egy finom igazságra hívta fel a figyelmemet, amit gyakran el tudok felejteni: a magányosság nem csak mély sebet jelent a lelkünknek, hanem lehetőséget arra, hogy találkozzunk Megváltónkkal.
- Mit csináltál ott a padon egyedül? – kérdeztem tovább másodikos kislányomat.
- Először nagyon szomorú voltam. Aztán dühös – ismerte el. – De egy idő múlva eszembe jutott, hogy igazából nem is vagyok egyedül. Akkor ahelyett, hogy tovább vártam volna, hogy mellém üljön valaki beszélgetni, elkezdtem beszélgetni Jézussal…
Bólintottam, és a váratlan hála könnyei öntötték el a szememet. Kicsi lányom rátalált a magány rejtett ajándékára.
Sokszor megtörténik, hogy legmagányosabb óráinkban döbbenünk rá, hogy valójában nem is vagyunk egyedül. És akkor hirtelen az űr, amit senki sem tölt be, ajándékká válik, amit nem vehet el senki.
A magány tűnhet zsákutcának, de el is vezethet Ahhoz, akinek szeretete sosem hagy el. Érezhetjük magunkat láthatatlannak a magányban, de tekintetünket oda is fordíthatja Hozzá, aki mindig lát minket.
A 2Tim 4 Pál apostol utolsó leveléből való, melyet elhagyatva, börtöncellájából írt. A közelgő halálra készülve barátokról beszél, akik elhagyták, követőkről, akik elfordultak tőle.
„Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak…” (2Tim 4,16a).
De már a következő lélegzetvétellel áttér a simogató igazságra: „De az Úr mellettem állott…” (2Tim 4,17a).
Valahányszor elém kerül ez az öt szó, alázatos öröm tölti el a szívemet. Még ha senki nem ül is mellénk, az Úr mellettünk van.
Amikor mindenki máshol tartózkodik, Isten ott van, ahol megígérte, hogy lesz: mellettünk és bennünk Jézus ereje és jelenléte által (Mt 1,23).
Kislányom szemhéja elnehezedett, vállának remegése elcsitult.
- Ez úgy hangzik, hogy végülis rátaláltál egy barátra azon a padon – mondtam neki.
- Igen – válaszolta álmos hangon –, Jézus végig ott volt…

Köszönöm, Jézus, hogy sosem hagysz magamra, és kereszted magánya óta ott vagy mindenki mellett. Használd fel egyedüllétem perceit arra, hogy közelebb vonj magadhoz. Észre akarom venni a rejtett ajándékot. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: The Hidden Gift of Loneliness
Encouragement for Today, 2019.04.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/04/16/the-hidden-gift-of-loneliness