Lélekerősítő levelek 115

Nászút-élet
Sharon Glasgow

„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.” Péld 31,25

Összeszorult a szívem, amikor ismerősöm mesélés közben szerelmi történetük tragikus végéhez ért. Mikor összeházasodtak, nem volt lehetőségük nászútra menni. Aztán jöttek a gyerekek egymás után, és sosem jött össze annyi pénz, hogy kettesben valami különlegeset tervezzenek. Férje állandóan dolgozott, ő meg hosszú éveken át csak álmodozott és tervezgette a kirándulást, amire annyira vágyott: a tökéletes nászutat.

Mikor legkisebb gyermekük is egyetemre, kollégiumba került, végre elkezdték nászutuk megszervezését. De röviddel indulás előtt megtörtént a tragédia: a férje elhunyt egy autóbalesetben. Álmai szertefoszlottak. Gombóccal a torkomban és a szememben könnyekkel csak álltam mellette, és nem találtam a megfelelő szavakat. Végül csak ennyit tudtam kimondani: „Borzasztóan sajnálom”.

Mélyen megérintett a történetük. Az én férjem él, de nekünk sem volt igazi nászutunk. Az esküvő utáni éjszakát egy nemzeti parkban töltöttük. Évekig álmodoztam én is a napról, amikor igazi nászútra fogunk menni. Attól kezdve, hogy hallottam ismerősöm történetét, megváltoztattam gondolataim irányát, és új tervet készítettem.

Nem akartam egy álomkirándulásban reménykedni többé. Elhatároztam aznap, hogy mostantól fogva minden napot nászútként élek meg. Nem egy kirándulás lesz a nászutunk, hanem azzá teszem az egész életünket.

Emésztgetve a történetet aggodalmaskodni kezdtem. Mi lesz, ha az én férjem is meghal? Mit fogok érezni, ha nem használom ki az alkalmat, hogy kimutassam minden nap, mennyire fontos nekem?

Az Úrhoz fordultam, és ígéretet tettem előtte: „Te rendelkezel a férjemmel, Uram. Nem ismerem a napok számát, amíg még együtt vagyunk. De bízom Benned, hogy megtanítasz, hogyan használjam fel bölcsen ezeket a napokat. Rád bízom, hogy mikor véget érnek közös napjaink, ne legyen lelkiismeret furdalásom. Taníts meg arra, hogyan lehetek mindenekelőtt a Te szerelmesed. Téged szeretve tudni fogom, hogyan szeressem a férjem minden nap, különösen a nehéz, a viharos időkben, és mikor a nap majd nyugodni készül életünk alkonyán”.

Azon a napon olyan békességet kaptam az Úrtól, amely egész lényemet elárasztotta. A Példabeszédekből ugrott elém egy igevers imádkozás közben. A Péld 31,25 volt: „Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.”

Tudtam, hogy Isten azt üzeni, ne féljek a holnaptól. Erőt fog adni, hogy sikeresen éljem nászút-életünket. Örömmel gondoltam a jövőre ettől az ígérettől, tudtam, hogy a házaséletem teljes lesz.

Pár héttel később házassági évfordulónk volt. Nem tudtuk különleges utazással megünnepelni, de ez egyáltalán nem bántott. Már új szemmel néztem a házasságunkat: minden nap házassági évforduló, minden nap nászút lesz ezentúl. Elkészítettem férjem néhány kedvenc ételét, elsétáltunk a közeli mezőre csak mi ketten, letelepedtünk, elfogyasztottuk, amit hoztunk, és élveztük az együttlétet kint a természetben.

Sem világkörüli utazás, sem luxushotel vagy neves séfek ínyencvacsorája nem ért fel azzal a piknikkel, s azzal, hogy Isten megváltoztatta a szemléletemet.

Attól a naptól kezdve tudatosan éltem a nászút-életünket. Nem csak álmodoztam róla, hanem megéltem minden nap. Rászoktattam szívemet, hogy örüljön az apróságoknak, az olyanoknak, mint hogy főzhetem a férjem kedvenc ételeit, gyertyafénynél vacsorázhatunk, egy időben bújunk ágyba esténként, együtt olvasunk, imádkozunk. Még a mindennapi közös bevásárlás is örömöt okozott.

Már 16 éve éljük nászút-életünket, 31 éve vagyunk házasok. Isten segítségével minden napot különleges alkalomként élek meg azóta is arra, hogy szeressem a férjemet. Lehet, hogy sosem jutunk el nászútra, de bármelyik nap piknikezhetek a réten azzal az emberrel, akit szeretek.

Uram, tégy képessé rá, hogy nászútként éljem meg a mindennapokat férjemmel. Segíts, hogy ne törődjek a jövőre vonatkozó Mi lesz ha… kérdésekkel, hanem arra figyeljek, hogy szeressek teljes szívemből a mában. Segíts, hogy sose legyen lelkiismeret furdalásom a házaséletemmel kapcsolatban. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: The Honeymoon Life
Encouragement for today, 2013. 01.01.
www.proverbs31.org/devotions



A rohanás gyökere belül van
Glynnis Whitwer

„Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!” 1 Kor 16,14

A rohanás fogságában voltam.

Mikor kicsik voltak a gyerekek, láthattad volna, hogyan száguldok egyik feladattól a másikig, gyakran magam előtt tolva, vagy mögöttem rángatva egy mit sem értő gyerkőcöt. Vagy a legmagasabb fokozaton pörögtem, vagy épp mélyen magam alatt voltam egy kudarc után, a könnyeimet nyelve, hogy képtelen vagyok mindennek megfelelni.

Kimerítő életstílus volt. De valami belső teljesítménykényszer ellátta üzemanyaggal a hajtásomat. Nem voltam hajlandó elismerni, hogy képtelen vagyok mindent elvégezni, makacsul ragaszkodtam a szülések előtti tevékenységeimhez. Sajnos, családom minden tagja megfizette ennek az árát, főleg a kisfiaim, akik arra voltak huzalozva, hogy csendben üljenek és színezzenek, amíg anya elmegy egy összejövetelre.

Abban az időben gyakran hallatszott nálunk az „igyekezz, mert elkésünk” vezényszó, néha a konyhából, máskor a templomban, ahogy az utolsó pillanatban elfoglaljuk a helyünket a hátsó padban. Túl sok volt a tennivaló, és kevés az idő hozzá. Állandó forrásban volt az élet.

Sajnos meg voltam győződve, hogy mindenki így él. Legalábbis addig, míg kezembe nem került John Ortberg könyve: Az élet, amire mindig vágytam. Elszorult a szívem, mikor olvastam, hogy életmódom egyik következménye – és egyben tünete is - a csökkent szeretetképesség. A gyermekeim megmondhatták volna, hogy valami baj van velem. De orvoshoz nem kerültem, mert nem beteg voltam, hanem függő: rohanásfüggésben éltem.

Felismerve már tudtam, hogy nem akarom végigszáguldani az életet. Nem akartam, hogy a gyermekeim csak annyira emlékezzenek, hogy „Anyának mindig rengeteg dolga volt”. Azt akartam, hogy mélyen, biztosan meg legyenek győződve a szeretetemről. És nemcsak a gyermekeim, de a férjem is, a szüleim is, a testvéreim is és így tovább.

A Bibliából egyértelmű, hogy a szeretet a legközpontibb kérdés az életben. És nem csak a kirakatszeretet mások előtt. Az Első korintusi levél 16,14 azt kéri: „Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!” Akkor is, amikor megpróbálok reggel elindulni otthonról, s akkor is, ha szorít a határidő. Isten világosan tudomásomra hozza, hogy le kell lassulnom, és a tennivalóimmal szemben mindig elsőbbséget kell adnom annak a személynek, akivel vagyok.

A rohanás kiiktatása az életemből évek kemény munkájába telt. Lassabb járásra, nyugodtabb beszédre kellett áttérnem. Le kellett raknom néhány önként vállalt feladatot, meg kellett terveznem előre a napjaimat. És ami legfontosabb, foglalkoznom kellett rohanásom belső motivációival. Menet közben megtanultam, hogy a rohanás nem egy bizonyos életstílus velejárója. Nem lehet rámutatni valamire, hogy nézd, testvér, ez a te problémád, hagyd abba.

A valóság az, hogy a gyermekeit otthon nevelő anyuka gyakran elfoglaltabb egy vállalat ügyvezetőjénél. Egy nyugdíjas többet rohangálhat, mint egy ötgyermekes, dolgozó édesanya. A rohanás gyökere belül van. Abból ered, hogy saját időbeosztásom szerint élek, és nem Istenét követem. Pedig Isten időbeosztásában a körülöttem élők szeretete mindig rajta van a tennivalók listáján.

A rohanás másutt gyökerezik. Van, akinél abból adódik, hogy mindent az utolsó percig halogat, aztán egyszerre szakad nyakába az egész. Másoknak az emberek véleménye számít, annak akarnak megfelelni, ezért rohannak. Én be akartam bizonyítani magamnak, hogy még mindig képes vagyok mindenre, amit lánykoromban teljesítettem, hiába lassította le az életemet a gyermekáldás. Bárhol is gyökerezik, az eredmény ugyanaz: egy túlhajszolt nő, akinek nincs ideje kifejezni szeretetét a körülötte élők iránt.

Most is láthatsz még sietni. Főleg, amikor a férjem vagy a gyerekek elszólítanak a munkámtól, hogy velük legyek. De mostmár azért sietek, hogy szeressek, nem azért, hogy elvégezzek egy feladatot. Ég és föld a különbség.

Uram, köszönöm, hogy türelmes vagy hozzám, hogy kimutatod szeretetedet. Neked mindig van időd rám. Segíts, kérlek, hogy én is adni tudjam ezt az ajándékot a körülöttem élőknek. Mutasd meg, kérlek, rohanásom gyökereit, és segíts, hogy megváltozzam. Jobban akarok hasonlítani Rád. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Hurry Is a Heart Condition
Encouragement for today, 2012. december 31.
www.proverbs31.org/devotions

Túltervezők
Suzie Eller

„A szív megtervezi az embernek az útját, de a lépéseit az Úr irányítja.” Péld 16,9

Tollal a kezemben csak ültem, s bámultam a szavakat az előttem fekvő lapon.

„Nem fogsz rátalálni békességemre, ha túlságosan megtervezed az életed, így próbálva irányítani azt, ami történni fog veled a jövőben. Ez a hitetlenség egyik gyakori formája.” (Sarah Young: Jézus a vonalban)

A tervezés egyike azon dolgoknak, amiben jó vagyok. Minden napra időben kész a listám az aznapi tennivalókról. Rengeteg ötletem van a szolgálatra is. De még a szemétkidobást is megtervezem!

A tervezés jó dolog, nem?

Ahogy a fenti szavakat olvastam napi áhítat közben, a Szentlélek elém tárta, hogyan jelenek meg gyakran Mennyei Atyám előtt.

Annyi mindent akarok csinálni. Valahol mélyen tudom, hogy Isten időzítése nem az én időzítésem, de néha tennivalóim litániája abban a reményben készül, hogy ha állandóan keményen dolgozom, és eleget tervezek, Isten rááll az én beosztásomra.

Nem arról van szó, hogy ne osszuk be az időnket. Amilyen rohanó életet élünk, napi teendőink listája megóv attól, hogy kirakjuk gyermekünket parasztlány jelmezben a szomszéd kapuja előtt, miközben az álarcosbál nem ezen, hanem a következő pénteken lesz (igen, megtörtént…).

Amiről itt szó van, ez egy mélyebb, lelki dolog. Hányszor megtörtént, hogy csak terveztem, terveztem, és tovább terveztem, csak hogy újra meg újra csalódjam, mert a listának sosincs vége, s a célok egyre messzebb kerülnek.

A tervezésem nem annyira az időbeosztásról, mint az aggódásról szólt. Úgy éreztem, a listázással teszek valamit azért, hogy uraljam a helyzetet.

Úgy éreztem, Isten így szól hozzám: „Rakd le. Az egész tervezést, az összes aggódásod a dolgok kimenetelével kapcsolatban.”

Péter első levele 5,6-7 így biztat: „Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” Isten hatalmas keze fölöttünk van, és Ő tudja, mikor van „az” az idő („annak idején”). Rögtön a következő versben figyelmeztet Péter, hogy legyünk éberek, mert az ördög ugrásra készen vár, hogy megtámadjon.

Nem véletlenül oszt meg velünk Péter egy ígéretet és egy figyelmeztetést.

Az ígéret az, hogy Isten kézben tartja a dolgokat. Pontosan tudja, merre vezet téged, és ha bízol benne, sokkal többet kapsz, sokkal kielégítőbb lesz az eredmény, mint bármi, amit te gondosan elterveztél.

Ha belekerülünk a túlzott tervezés csapdájába, és a dolgok nem úgy történnek, ahogy mi szeretnénk, a csalódások szorongást keltenek és idegességet, dühösek leszünk Istenre – ezek mind az ellenség csapdái, amikkel szeretne letörni, és elterelni a figyelmünket.

Máig is írok időbeosztást. Segít, hogy ne felejtsem el, amit meg kell tennem.

De a túlzott tervezést abbahagytam.

Isten útjai magasabbak az enyémnél. És ha ezt az igazságot előbbre valónak tartom az én terveimnél, akkor mindig kész vagyok irányt váltani Isten tervei szerint.

Vége a túltervezésnek, az időm aprólékos beosztásának. Mikor átgondolom reggel az előttem álló napot, a listám első helyén ez áll: Bízom Istenben.

Uram, tudom, hogy jó dolog tennivalóink megszervezése, de a túltervezés aggódást szül. Mostantól minden gondomat átadom Neked. A Te kezedben van a jövőm. Bízom Benned. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Overplanners Anonymous
Encouragement for today, 2012.12.28.
www.proverbs31.org/devotions



Egyedül is képes vagyok
Tracie Miles

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” Jn 15,5

Kisfiam, Michael, még csak tanulgatta bekötni a cipőjét, és nem boldogult a feladattal. Ám valahányszor segíteni akartam, azt kiabálta: „Egyedül is meg tudom csinálni!”

Pedig nem tudta. Még nem voltak meg a cipőfűzéshez szükséges készségei és tudása. Felajánlottam neki, hogy ölbe veszem, és megtanítom, de kiszabadította magát, elszaladt, és tovább próbálkozott egyedül – sikertelenül. Néha muszáj volt erőszakkal lefognom, miközben megfeszített kis testét ide-oda rángatta, hogy megakadályozzon a műveletben.

Michaelt izgatottá tette, hogy egyedül fűzze be a cipőjét. Azt gondolta, képes rá. Én, az anyjaként tudtam, hogy egyedül nem megy még neki.

Megértem a bosszúságát, mert felnőttként velem is sokszor előfordul, hogy nem akarom elismerni: segítségre van szükségem. Gyermekkorunktól önállóságra nevelnek, és néha még az is kialakulhat bennünk, hogy a segítségkérés gyengeség, vagy a kudarc jele. Küzdünk a büszkeségünkkel, s meg akarjuk mutatni a világnak, mire vagyunk képesek.

Lehet, hogy mi így látjuk, de Jézus nem erről tanít.

A mai versben arról beszél tanítványainak, hogy nélküle semmit sem tehetnek. Bár elhagyták régi életformájukat, hogy kövessék és szolgálják Jézust, Ő meg akarta értetni velük, hogy ennél többre, bensőséges, függőségi viszonyra van szükségük Vele.

Jézus nem parancsolt, inkább meghívta tanítványait, hogy Benne lakjanak. Áldásokat ígért, és azt, hogy sok „gyümölcsöt” fognak teremni.

Ahogy az alma is csak úgy tud megnőni, ha az ághoz kapcsolódik, ahonnan élelmet és életet szív magába, nekünk is így kell rácsatlakoznunk Jézusra. A Krisztussal való életbevágó és életet adó egység nélkül életünk nem fog gyümölcsöt teremni.

Miről beszélek? Mikor fáradhatatlanul igyekszünk megbocsátók lenni, helyrehozni valakinek az életét, túljutni egy belső harcon, megváltoztatni valamit, elvégezni egy feladatot, elérni egy célt. Túlságosan sokszor saját erőnkre és bölcsességünkre alapozunk ahelyett, hogy felfognánk, Isten segítségére van szükségünk, és hagyatkozzunk rá. Aztán ha nem jutunk előre, idegesekké és feszültekké válunk, épp mint a kisgyerek, aki nem tudja megkötni a cipőfűzőjét.

Az önmagunk tudására, ügyességére vagy tapasztalatára hagyatkozás gyakran akadálya előrejutásunknak. Úgy érezzük, legyőztek, elcsüggedünk, s titokban vágyunk rá, hogy földhöz vágva magunkat igazi jó hisztit csapjunk.

Az eredeti „bennem marad” szó jelentése: „benn lakik, tartózkodik vagy megmarad egy állapotban, egy kapcsolatban”. Amikor elfogadjuk Jézust Megváltónknak, ő meghív arra, hogy benne lakjunk, s ez az igevers megtanít rá, miért olyan fontos hitünk számára, hogy kapcsolatban maradjunk. Ahogy napról napra tanuljuk a Jézusban élést, egyre jobban felszerelkezünk a stressz és a támadások kezelésére, egyre jobban felkészülünk a váratlan helyzetek, katasztrófák kivédésére Jézussal együtt.

Ahogy én is ismertem kisfiam korlátait, Isten is tudja, hogy a segítségére van szükségünk, mialatt igyekszünk végigjárni életutunkat. Megérti önállósági vágyainkat, küzdelmeinket a büszkeségünkkel, de ha benne lakunk, és elfogadjuk segítségét, könnyebben fogjuk kezelni a stresszt és az élet kihívásait.

Uram, nem fogtam fel eddig, mekkora feszültséget, mekkora stresszt okoztam magamnak azzal, hogy úgy gondoltam, magam is meg tudom oldani a problémáimat. Bocsásd meg, hogy megpróbáltalak kiiktatni a mindennapi gondjaimból. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: We Can’t Do It ALone
Encouragement for today, 2012.08.24.
www.proverbs31.org/devotions



Ha csak várunk
Rachel Olsen

„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” Préd 11,4

Szoktál arra gondolni, mikor egyik-másik ismerős asszony, barátnő, barát jut az eszedbe, hogy hogy képes valaki ennyi mindent elvégezni?

Én is szoktam.

Nem esik jól az az érzés, hogy valamiben hátrébb vagyok, hogy valamit hiába terveztem be a tennivalók közé, nem jutok oda, hogy el is végezzem.

Elkezdtem elemezni, mi lehet az oka, hogy egyesek jobban teljesítenek, mint én. Miért aratnak ők többet? Egyszerűen nincsenek bennem a képességek, hogy olyan gyorsan fussak, mint ők?

Ebben biztos van valami. Mind ismerünk olyan embereket, akik magas energiaszinten működnek. Megjegyzem, én is energikus vagyok, de nem olyan kora reggeltől pörgős, mint egyesek, akiket utálok … bocs, csodálok … na jó, irigylek.

Vagy most ilyen korszakban vagyok? Még itthon vannak a gyermekeim. Akkorák, hogy még nem tudnak vezetni. Az anyaság bizonyos korszakai zsúfoltabbak lehetnek, mint mások.

Ám minél többet gondolkoztam rajta, annál inkább éreztem, hogy nem ezekben van a problémám gyökere.

A hiba a hozzáállásomban van, abban, hogy kivárok: nem lépek, míg minden feltétel nem adott. Ha úgy érzem, nem tudok valamit jól elvégezni, inkább meg sem teszem. Ha nem érzem biztosnak az összes mozzanatot vagy a végeredményt, inkább el se kezdem. Amiből aztán az következik, hogy egy csomó tennivaló várja, hogy elkezdjem, vagy befejezzem.

Otthonunk belső átalakítása.

Hímzések és varrnivalók.

Megírni valók.

Munkahelyi ötletek.

Még a bibliatanulmányozási terveim is várakoznak.

Nagyon sok időt töltök várakozással, hogy minden körülmény tökéletes legyen a munkakezdéshez, hogy „beérjenek” a körülmények, mielőtt vetni kezdenék. Rengeteg időt pazaroltam el ezzel. Visszanézve tán egyetlen elvégzett munkámat sem tudnám említeni, aminek indulásakor úgy éreztem, teljesen előkészültem rá.

Ideális körülményekre vágytam, és vártam. A Prédikátor Könyvének egyik legfontosabb tanítása, hogy tanuljunk meg különbséget tenni aközött, ami tőlünk függ, és ami nem. Például nem tudjuk befolyásolni az időjárást, az öregedést, a munkaerőpiacot. Kár is próbálkozni. S ugyanilyen hiábavaló, ha nem kezdünk hozzá álmaink megvalósításához, mert arra várunk, hogy az időjárás, a külsőnk vagy a munkaerőpiac kilátásai tökéletesek legyenek.

Sose tervezzünk hétvégi kirándulást, mert hátha esni fog az eső? Ne kínozzuk magunkat a testedzéssel, mert egyszer úgyis meghalunk? Meg se próbáljunk szakmát tanulni, mert hátha változni fognak a gazdaság igényei?

A Préd 11,4 arra figyelmeztet, hogy hagyjuk abba a halogatást! Ne vigyük túlzásba az óvatosságot. Ne várjunk a tökéletesre. Ha a felhőket lessük, sosem kezdjük el a vetést, és így biztosan elmarad az aratás is.

Igaz, hogy nem mindig tökéletesek a körülmények. Lehet, hogy kudarcba fullad a próbálkozás. Lehet, hogy hónapokig kell próbálkozni, mire eredménye lesz. De akár sikerülhet is! Előre nem tudhatod, összejön-e vagy sem. De ha el se kezded, biztos, hogy nem lesz eredmény.

Nem tudunk hatni az esőre, az élet sáskáira vagy a termés nagyságára. De hatni tudunk a vetésre. És semmi se nő, ha nem fektetünk energiát a vetésébe, és nem öntözzük meg imádsággal.

A Prédikátor Könyve arra tanít, hogy a jövő kiszámíthatatlansága sarkalljon szorgalmasabb munkára, és ne búslakodó álmodozásra, miközben bámuljuk a felhőket – és másokat, akik elhúznak mellettünk.

Mindent nem tudunk irányítani, de valamit biztosan megtehetünk. Aki a felhőket bámulja várakozva – nem fog aratni. Aki vet, az fog.

Uram, bocsásd meg, hogy annyi időt elpazaroltam várva a tökéletes körülményeket. Hogy vártam addig, míg úgy éreztem, biztos lesz a siker. Szeretnék hitben elindulni. Vetni szeretnék és aratni. Szeretnék jó intézője lenni az időnek és a lehetőségeknek, amiket elém adsz. Jézus nevében, Ámen.

Rachel Olsen: Looking around
Encouragement for today, 2012.12.21.
www.proverbs31.org/devotions