Lélekerősítő levelek 190

Elég bátor vagy?
Nicole Unice

Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” Mk 6,50

Kilencéves kislányommal, Cameronnal néztük Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. Narnia-filmet. Átöleltem a vállát, és kicsit megszorítottam. A legfiatalabb szereplő, Lucy bátorsága, őszintesége Cameronra emlékeztetett, reméltem, ő is észrevette a hasonlóságot.
Egy adott ponton a filmben a télapó Lucyval beszélget, és arról faggatja, készen áll-e a háborúra, ami rövidesen ki fog törni Narniában. Letekint a kislányra, és nagyon komolyan kérdezi: „Megvan benned a kellő bátorság?”
Lucy felnéz, elmosolyodik, és azt válaszolja: „Azt hiszem, elég bátor leszek”.
Nem is gondoltam akkor, milyen fontossá válik számomra ez a kérdés.
A „kellő bátorság” kifejezés lángot szított a lelkemben, eszembe jutottak a különböző élethelyzetek, amikor bátorságra van szükségem: kellő bátorságra, hogy beszéljek, hogy irgalmat gyakoroljak, hogy megbocsássak.
Talán nem kell szembesülnöm olyan háborús helyzettel, amilyen Narniában volt, de vajon a mindennapi élethez kell-e bátorság? Megfogalmazódott bennem a „Kellő bátorságot a mai naphoz” szókapcsolat, ezzel indul a napom, ez jut eszembe, ha valami nehéz feladatot nincs kedvem elvégezni.
Szeretnék elég bátor lenni a munkámhoz. Elég bátor a családomhoz. Elég bátor, hogy jó anya legyek, és hogy a házasságomban jó döntéseket hozzak.
Pár hónappal később, mikor Cameronnak volt egy balesete, elég bátor akartam lenni, hogy helyt állhassak. Menet közben viszont megtanultam, hogy én magamtól, bármennyire igyekszem, nem tudok kellően bátor lenni, hogy félelem nélkül szembesüljek az élettel. Olyan bátorságra volt szükségem, ami nem tőlem származik. Saját készítésű bátorságom sosem volt elég.
Jézus a Bibliában különleges módon használja a bátorság szót. „Légy bátor”, „Legyetek bátrak” értelemben négy jelenetben fordul elő az eredeti „tharseo” kifejezés az evangéliumokban, mindig Jézus szájából. Minden esetben egy felszólítással kezdi Jézus: „Bátorság!” „Bízzál!” „Bízzatok”, majd önmagából nyújt valamit, amivel alátámasztja kérését.
Egyik alkalommal így szól: „Bízzál” – majd bűnbocsánatot nyújt. Máskor gyógyulás következik a felszólítás után. Amikor pedig a vízen járva halálra rémíti tanítványait, isteni szóval egyszerűen annyit mond: „Bátorság! Én vagyok!”
Mindegy, mi az a mai napon, ami kellő bátorságot követel tőled, Jézus ott van, és nyújtja neked, amit csak Ő tud nyújtani. Megbocsátást, ha elbuktál, és irgalmat, hogy fel tudj állni, és újra próbálkozhass. Gyógyítást, ha szenvedsz, erőt, ami átveszi gyengeséged helyét. Jelenlétét nyújtja, magabiztosságot ad, mely teljes mértékben abból ered, hogy Ő kicsoda, és nem abból, hogy te ki vagy.
Ha tied Jézus, akkor kellő bátorsággal rendelkezel bármihez, amivel szembesülni fogsz.

Mennyei Atyám! Hinni akarom, hogy Benned mindent megtalálok, amire szükségem van. Segíts, kérlek, hogy legyen ma is kellő bátorságom mindenhez, amit elém hozol. Adj bátorságot, hogy nagylelkűen megbocsássak, teljes szeretetet adjak, és világítsak ott, ahova te helyeztél országod építésére. Jézus nevében, Ámen.

Nicole Unice: Are You Brave Enough?
Encouragement for today, 2015.09.08.
www.proverbs31.org

Talán a rohanás tartja fogva a lelkedet?
Emily P. Freeman

„Csendesedjetek el, és tudjátok, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46,11a

Kedd reggel volt, és én telve energiával készen álltam, hogy nekilássak a munkának. Felkaptam a laptopomat, s irány az első kávézó. Soromra várva hallottam, hogy valaki panaszkodik, mert nem működik a wifi.
Ahhoz, hogy dolgozhassak, wifire volt szükségem, összepakoltam hát, és visszamentem a kocsihoz, hogy elhajtsak a következő kávézóig. Mielőtt megrendeltem a kávémat, rákérdeztem, van-e internet, aztán letelepedve eldöntöttem, hogy ma nagyon termékeny leszek.
Felnyitottam a laptopot, és csak az üres képernyőt láttam. Hosszan megnyomtam a bekapcsoló gombot, hogy újraindítsam a gépet, de ettől valami szörnyű szirénázás kezdődött a hangszóróban. Bííp-bííp-bííp.
Nincsenek szavaim rá, hogy milyen hangos volt az a „bííp”. A képernyő sötét maradt, s a sorozatos hármas vijjogás betöltötte az egész kávézót, elnyomva minden beszélgetést.
Nyomkodtam a gombot, remélve, hogy abbahagyja, de végül becsuktam a gépet, amitől viszont a vijjogás csak halkult, de nem múlt el. Rám tört a pánik, ahogy belegondoltam, mi lett a termékeny délelőttömből.
A kávézóból egyenesen a számítógép-szerelőhöz mentem, várakoztam egy órát, majd közölték velem, hogy haldoklik a gépem, és 500 dollárba kerül a javítás. Szerencsére még a szavatossági időn belül volt, de én annyira kétségbe voltam esve, hogy még ennek a jó hírnek sem tudtam örülni.
Egy javításra szoruló tönkrement számítógép azt jelenti, hogy a termékeny munkának annyi, napokig nem tudok dolgozni. Hazafelé még mindig a tehetetlenséget éreztem, ugyanakkor meg voltam döbbenve, hogy tud ennyire kiborítani egy elromlott számítógép. Ha az éhező gyermekek, vagy a közel-keleti helyzet borítana így ki, az mondjuk, érthető lenne.
Azért kell szerintem erről és más hasonló kudarcokról beszélnünk, mert az élet nem fehér meg fekete történésekből áll, hanem a szürke mindennapokban zajlik.
Amíg nem nézünk szembe őszintén ezeknek a kis kellemetlenségeknek a hatásával a lelkünkre, nem tudunk a világ sebeivel foglalkozni, mert nem engedtük még be Krisztust saját sebzettségünkbe.
Aznap este, mikor végre megnyugodtam, eszembe jutott egy mondat, amit drága barátom és mentorom mondott nekem életem egy nagyon nehéz szakaszában: „Örvendj a kicsinységednek”. Nem tudom, te hogy vagy vele, de mikor ki vagyok borulva, az utolsó dolog, ami eszembe jut, az örvendezés. Mentorom szavai mégis bennem maradtak, és a Szentlélek eszembe juttatja őket, valahányszor megpróbálom én magam kontroll alatt tartani az életet.
Felismertem, hogy Krisztus a kicsinységem feletti örvendezésben akar találkozni velem. És a „rendes” keddjeim ettől kezdve hetente emlékeztettek kicsinységemre saját életem alakításában.
Könnyen magával ragad a világ irama, elvonja figyelmemet a rohanás, hatékony akarok lenni, izgatottan várom, hogy mindent kipipáljak tennivalóim listáján. Ami az ütemtervemnek megfelel, gyakran fullasztóan hat a lelkemre, de én ezt nem veszem észre, míg valami gubanc nem történik az ütemtervben, és megérzem, hogy a lelkem beleremeg.
Amikor nehéz, keddi történések zajlanak az életünkben, ne igyekezzünk minél hamarabb túljutni rajtuk. Próbáljunk örvendeni kicsinységünknek, és lássuk meg Krisztust a zűrzavar túloldalán. Adjunk lehetőséget a lelkünknek, hogy kövesse alapigénket: csendesedjünk el, és tudjuk, hogy Ő Isten.

Istenem, segíts elengednem a megtervezett életet, és add, hogy elfogadjam a Hozzád kapcsolt életet, ami olykor azzal jár, hogy nem fejezem be, amit elterveztem. Juttasd eszembe, hogy csendesedjek el jelenlétedben, és tudjam, hogy lelkemet úgy alkottad, hogy Benned találjon nyugalmat. Jézus nevében, Ámen.

Emily P. Freeman: Is Your Soul Being Held Hostage by Hustle?
Encouragement for today, 2015.09.01.
www.proverbs31.org

Hogy ne legyünk magányosak
Nicki Koziarz

„Azután így szólt az Úristen: ’Nem jó az embernek egyedül lennie.’” Ter 2,18a

Szakmai pályafutásom egyik legfontosabb projektjén dolgozom. Talán izgalmasnak tartod a kihívást jelentő feladatokat, de ez az enyém most azt jelenti, hogy órákon át ülök melegítőben a képernyő előtt, és a villogó kurzort bámulom.
Már a zuhanyozásra szánt idő is megkérdőjeleződik.
Magától értetődő tevékenységnek számít, hogy felolvasok a kutyámnak.
Az is természetes, hogy legalább kétszer egy héten gabonapelyhet vacsorázom.
Életem álma ez a projekt. Mintha mindig erre vártam volna. Ezért rosszul esik kimondani azt, ami következik. De: az álmom hihetetlenül magányossá tesz.
Csak én és a gondolataim. Hosszú-hosszú órákon át, nap mint nap.
Néha elküldöm egy-egy ötletemet valamelyik barátomnak, barátnőmnek, hogy a véleményét kérjem, de az idő 90%-ában magam vagyok a gondolataimmal.
És ha ennyi társaságod van hosszú időn át, a gondolatok megtámadnak.
Úgysem tudod megcsinálni.
Nem neked kellett volna megkapnod a feladatot.
A határidők és a többi tennivalóm szinte lehetetlenné teszik, hogy időt szánjak a barátaimra. De ahogy erről beszélgetek másokkal, kiderül, hogy nem csak én küzdök a magányossággal. Többször hallom ugyanazokat a szavakat: „Elszigetelve érzem magam”.
Egyeseknél a túlvállalás okozza, hogy nincs idő a barátokra. Mások sebeket kaptak, nem vágynak senki társaságára. Sokan pedig, mint én is, egészen más utakat járnak, mint a baráti körük.
A múltnap váratlanul beállított valaki, hogy kölcsön kérjen valamit. Egy rokon toppant be, én melegítőben voltam, zuhanyozás nélkül, egyetlen vágyam volt, hogy a gépem előtt üljek. Tudtam, hogy nagyon goromba dolog lenne, ha még köszönni sem mennék ki a vendéghez.
Nagy levegőt vettem, elnézést kértem a külsőmért (ami hál’ Istennek egyáltalán nem zavarta), és végül egy egész órán át beszélgettünk. Nem került szóba a munka, a határidők, az életünkről osztottuk meg gondolatainkat.
A legüdítőbb óra volt, amit az utóbbi időben átéltem. Magabiztosan tértem vissza a munkámhoz.
A Teremtés könyve 2,18a-ban olvashatjuk, hogy Isten a kezdet kezdetén már társas lénynek teremtett minket. „Azután így szólt az Úristen: ’Nem jó az embernek egyedül lennie.’” Ez a mondat ugyan Ádám és Éva, az első férfi és nő teremtésére vonatkozik, de mindenképpen kitűnik belőle, hogy Isten belénk teremtette a másik ember iránti vágyakozást, szükségünk van valakire, akivel megbeszélhetjük dolgainkat.
Olyan könnyű megfeledkezni erről. Vagy hagyni, hogy büszkeségünk meggyőzzön, nincs nekünk szükségünk senkire. Az elszigeteltség legnagyobb hazugsága, hogy képesek vagyunk végigvinni az életet anélkül, hogy lenne valaki az oldalunkon.
Drága barátnőm, én nem tudhatom, hogy mindez most vonatkozik rád, vagy később lesz része az életednek. De biztatni akarlak, hogy ne mondd vissza a meghívásokat, szánj időt rá, hogy felhívj valakit egy jó beszélgetésre, vagy ne érezd hiábavaló időtöltésnek, ha ő hív fel. Hagyd, hogy az emberek hozzátartozzanak az életedhez. Hidd el, érdemes.

Uram, add, hogy úgy tekintsek az életemhez tartozó emberekre, mint ajándékokra, akiket Te adtál a javamra. Fogadjam el őket szeretettel, és szánjak időt a kapcsolataimra. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: A Solution for Loneliness
Encouragement for today, 2015.08.27.
www.proverbs31.org

Elrontom a gyerekeimet?
Lysa TerKeurst

„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” Jn 9,3

Nos, anyukák, ez van: itt állunk a tanév küszöbén. Legyünk hát zsigerig őszinték. Előfordult-e már, hogy ilyen gondolatokon rágódtál: Vajon hol szúrtam el? Elrontom a gyerekeimet?
Nemrég két mély beszélgetésem volt barátnőkkel, és ez a téma át- meg átszőtte mindkettőt. Gyermekeink néha küszködnek valamivel, és olyankor első gondolatunk az, hogy biztos mi rontottunk el valamit anyaként.
Föltétlen hasznos egészséges önbírálattal nézni anyai tevékenységünket. De ha személyes vádként üt a fenti kérdés, ahelyett hogy fejlődésre ösztönözne valamilyen területen, az bizony egészségtelen.
Megbénít. Kiszív. Legyőz. Jelzi, hogy a szükségesnél nagyobb lyuk támadt lelkiismeretünk szűrőjén.
Elhatároztam hát, hogy betömöm a lyukat Isten igazságával. Úgy gondoltam, minél több igazságot gyűjtök össze, amivel megtölthetem az agyamat, annál több hamisság fog távozni onnan.
Kiválasztottam egy könyvet a Bibliából, és minden fejezetéből egy versre összepontosítottam. Elmélkedtem az igeversen, mit üzen Istenről, és hogyan szól személyesen hozzám.
Múltnap, amikor épp megint egy barátnőmmel készültem találkozni, a János 9. fejezete volt soron. Ebben a fejezetben Jézus egy születésétől vak emberrel találkozik. A tanítványai megkérdezik: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2b). És akkor következett egy vers, ami elém ugrott a lapról, és működésbe lépett a fejemben: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3).
Mivel nem hagyott nyugton, tudtam, hogy foglalkoznom kell vele. Imádkozni, hagyni, hogy igazsága beszivárogjon lelkem mélyére, ahol nagy szükség van rá.
Később, mikor beszélgettem a barátnőmmel, többször ott lappangott háttérben a kérdés: Mit rontottam el a gyermekem nevelésében?
Milyen jó, hogy tudatom felszínén volt Jézus mondata. Gyógyírként kentem meg vele barátnőm sebzett lelkét, elmondtam, hogy annak, ami a gyermekével történik, nincs sok köze az ő vagy a gyermek hibáihoz. Isten át akarja segíteni a gyermeket bizonyos félelmeken, melyeket ha feldolgoz, az későbbi életében talán lelki erőként fog megmutatkozni.
Drága testvérem, te is rajta kaptad magad, hogy ezt kérdezed: Mit rontottam el gyermekem nevelésében? Talán ideje átállítani a gondolataidat.
Vagy indulj el egy másik vonalon, megkérdezve magadtól: Vajon ebben a helyzetben hogy fog Isten működése megnyilvánulni gyermekem életében vagy az enyémben?
Bármelyik gondolatot fogadod el, egyet tudj biztosan: Isten szeret téged, és szereti a gyermekedet.

Uram, segíts, hogy amikor végiggondolom, hogyan neveltem gyermekeimet, csak a te Igédet használjam szűrőként. Szükségem van biztosításodra és vezetésedre, Istenem. Nem akarlak kihagyni ebből a folyamatból. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Am I Messing Up My Kids?
Encouragement for today, 2015.08.15.
www.proverbs31.org

Hogyan bízd Istenre gyermekeidet
Tracie Miles

„Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától.” Zsid 11,23

Nem kezeltem túl jól, hogy az egyetemre bejutott legidősebb gyermekem, Morgan, elköltözik itthonról, kollégiumba megy.
Örömteli izgalom is volt bennem életének új szakasza miatt, ugyanakkor a biztonságáért való aggódás és rettegés újra meg újra összeszorította a szívemet.
Az érettségi utáni nyári hetek alatt sok kellemes órát töltöttünk együtt, remekül szórakoztunk, mialatt mindent előkészítettünk a kollégiumi életmódra. Mire eljött az augusztus, tele voltunk ideges izgalommal. Sikerült könnyek nélkül átvészelnem a beköltözés napját. De mikor elindultunk hazafelé, olyan érzés kerített hatalmába, mintha otthagytam volna a gyermekemet vesszőkosárban egy idegen ajtóküszöbön.
És folyni kezdtek a könnyek. És folytak tovább egész héten. Olyan sokat sírtam, hogy már azt hittem, kiapadnak a könnycsatornáim.
Nem föltétlen bánatkönnyek voltak ezek, hanem vegyes érzelmekkel teli anyakönnyek, társulva azzal a tudattal, hogy kicsi lányom felnőtt, és ez az új életszakasz maradandó lesz.
Egy könnyes szemű hét után egyik reggel a másik lányom, Kaitlyn telefonja ébresztett. „De anya, Morgan nem ment el örökre, egyszerűen csak főiskolás lett.”
Nem számítottam erre a megjegyzésre, jót kuncogtunk, mennyire igaza van. Arra is jó volt ez a hívás, hogy észhez térítsen, ne feszítsem túl a húrt és környezetem – meg önmagam – idegeit a túlzott érzelmességgel, kezdjem végre Istenre bízni legértékesebb javaimat, a gyermekeimet.
Rájöttem, hogy túl sok időt töltöttem a Morgan miatti aggódással, és igen keveset azzal, hogy rábízzam őt Isten gondoskodására.
Egy bibliai édesanya jutott eszembe erről, aki szó szerint belerakta egy kosárba, és Isten gondjaira bízta gyermekét. Jokebed, Mózes anyja, tudta, hogy a fáraó elrendelte az összes újszülött zsidó kisfiú megölését. Egyiptom királya attól félt, hogy a zsidók számban felül fogják múlni az egyiptomiakat, és ezzel veszélybe sodorják az uralmukat.
Jokebed az első három hónapban rejtegette fiát, de tudta, hogy tovább már nem tarthatja biztonságban. Ezért „papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához” (Kiv 2,3b).
Nehéz volt otthagynom a lányomat a kollégiumban, de képzeld el, mit érezhetett Jokebed, mikor látta, hogy drága kisbabáját sodorni kezdi a víz lefelé. Annyi minden történhetett volna, számtalan végzetes kimenetelű lehetőség eszébe juthatott volna. Ehelyett ő hitte, hogy magára Istenre bízta rá gyermekét.
Bár nem tudhatjuk, mit érzett Jokebed, szeretek úgy gondolni rá, hogy szerinte Istennek terve és célja volt a kisfiúval, és ez adta neki a bátorságot, hogy el tudjon lépni a kosár mellől. Rövidesen kiderült számára, hogy Isten - a legtökéletesebben időzítve - fürödni küldte oda a fáraó leányát, aki kimentette Mózest a folyóból, és el is határozta, hogy sajátjaként neveli fel. Ráadásul tudtán kívül az anyát bízta meg a gyermek gondozásával, míg megnő.
Jokebed úgy gondolkozhatott, hogy Isten még nálánál is jobban szereti a gyermeket, és ez igazolódott is, mikor a hihetetlen terv részletei kezdtek kibontakozni és megvalósulni.
Anyaként biztonságban szeretnénk tartani gyermekeinket, megvédeni őket a fájdalomtól, megoldani a problémáikat, meghozni a döntéseiket, és a helyes irányban tartva kormányozni őket. Aztán eljön egy pont, amikor ráébredünk, hogy irányításuk már kívül van a hatáskörünkön, és el kell fogadnunk, hogy ezentúl a mi kezünk helyett Isten kezében van a jövőjük.
Akár az óvodát kezdi a gyermeked, akár az iskolát, középiskolát vagy egyetemet, az évnek ebben az időszakában még fontosabb, hogy a szülők bízzanak Istenben, és higgyék el, hogy jó terve van a gyermekük életére. Milyen vigasztaló és megnyugtató a tudat, hogy Isten állandóan figyeli gyermekeink életét, jelen van akkor is, amikor mi már nem lehetünk velük.

Uram, segíts, hogy ne engedjek utat az aggódásnak, mikor gyermekem életének új szakaszába lép. Adj, kérlek, biztonságérzetet adó hitet, hogy soha ne kételkedjem abban, hogy Te mindig ott vagy velük. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: How to Trust God With Your Children
Encouragement for today, 2015.08.10.
www.proverbs31.org


És Isten szólt: „Tá-dáá!!”
Liz Curtis Higgs

„Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat.” Zsolt 149,4

Úgy gondolod, te aztán nem vagy vonzó? Távol állsz attól, hogy szépnek mondjanak? Talán épp a mai lélekerősítő, Isten igéje alapján, kell ahhoz, hogy megváltoztasd álláspontodat.
Először is: Isten gyönyörködik benned. Nem csak elfogad, megbocsát, elvisel. Gyönyörködik! Örömmel tölti el, hogy helyed van királyságában. „Ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened” (Ézs 62,5b).
Na és a családod? A személyiséged? A népszerűséged?
Ezekkel az emberek foglalkoznak, nem az Úr.
És a tanulmányaid? Az önéletrajzod? A bankszámlád? Legyenek ezek bármilyen mutatósak vagy szerények, nem befolyásolják Isten véleményét rólad.
Még a magatartásod sem számít abban, hogy mennyire szeret. Szeretete feltétel nélküli és visszavonhatatlan. Isten nem azért szeret, mert gazdag vagy, jó vagy okos. Azért szeret, mert az Övé vagy. „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket!” (1Jn 3,1a).
Még több jó hírt szeretnél? Az Úr gyönyörűnek tart. Nem csak átlagosan vonzónak. Gyönyörűnek. Azért jó érzés rád nézni, mert Isten a maga képmására teremtette az embert (1Móz 1,27a). És ez rád is vonatkozik.
Ahogy mai igénk mondja a 149. zsoltárban: „Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat.” Kimondhatatlanul szép vagy, ha beborít és felékesít Isten kegyelme.
Megszállottan foglalkozunk a külsőnkkel, mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban nézzünk ki, hogy megfeleljünk, hogy tetszést arassunk. De hiába, mert mikor a tükörbe nézünk, mindig csalódva vesszük tudomásul azt, amit látunk.
Isten nem. Ő pontosan tudta, mit csinál, mikor megformált anyád méhében (Zsolt 139,13).
Erre néhányan azt felelik: „Lehet, hogy tetszettem Istennek, mikor megalkotott, de nem hiszem, hogy boldoggá teszi az, amivé lettem…”
Figyelj ide. Isten ismeri első lélegzetvételedet és az utolsót is (Zsolt 139,6). Számontartja minden hajad szálát (Mt 10,30). Könnyeidet tömlőbe gyűjti (Zsolt 56,8). Még hogy a mi Istenünk meglepődne vagy csalódna abban, amivé lettél? Szeretett a legelején, szeret most, és szeretni fog mindörökké.
Akkor van gond, amikor másokkal hasonlítjuk össze magunkat, mert mindig találunk valakit, aki fiatalabb, magasabb, vékonyabb, kigyúrtabb, ügyesebb, jámborabb – és a listának sosincs vége.
De Isten nem szokott összehasonlítani. Isten nem alkot klónokat. Mindegyikünk az Ő egyedi alkotása. Kedvesem, te az a szépség vagy, amit Isten szépnek határozott meg a te esetedben. Hajlandó vagy olyannak látni magadat, amilyennek Isten lát? Mutatok egy jó kis gyakorlatot, amit már régóta tanítok másoknak. Minden reggel, mikor megállsz a tükör előtt (miután felöltöztél), nyújtsd ki örömmel a magasba a karodat, és kiáltsd úgy, mintha komolyan gondolnád: „Tá-dáá!”
Ugye milyen jól esik? Jól is áll. Ezt nem lehet mosolygás nélkül csinálni, és a mosoly mindig lendít egyet a dolgokon. A „Tá-dáá!” a Lizzie-féle változata annak, hogy: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó” (1Móz 1,31a).
Mind ismerünk gyönyörű nőket, akik ha megszólalnak, elveszítik minden vonzerejüket. És ismerünk átlagos külsejű nőket, akik egész szívükkel szeretik Istent, és ez meglátszik sugárzó arcukon. Gyönyörűek.
Amikor Krisztus fénye átsüt rajtunk, átalakulunk. Ez az igazi, a reményteli, a végső „Tá-dáá!”

Istenem, Atyám! Oly sokan küzdünk külsőnkkel, magunk és életünk értékével. Add, hogy a mai legyen az a nap, amikor elfordulunk a világ hazugságaitól, és befogadjuk tanításod igazságát, Fiad szépségét. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: And God Said, „Ta-daa!”
Encouragement For Today, 2015.08.21.
www.proverbs31.org