Lélekerősítő levelek 191

Hogy meglássuk az életünket szegélyező csodákat
Alicia Bruxvoort

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” Zsolt 90,12

Amikor mérges lettem négyéves kislányomra, mert egy hernyót tanulmányozott a járdán, tudtam, hogy ez így nem mehet tovább.
Úszásoktatásra indultunk. Még nem értünk ki az udvarról, mikor észrevettem, hogy nincs nálam a pénztárcám. Kértem a kislányt, várjon meg a kocsifeljárón, mert mindjárt jövök.
Hamar visszaértem, de a göndör fürtös fejecskét sehol sem láttam.
Tekintetem végigpásztázta a hintát, a fenyőfák közti rést, majd a garázsba is benéztem.
El fogunk késni, mondtam magamnak, és a lapockáim között éreztem a menjünk-már feszültségét. Végül a kocsifeljáró mögötti járdán találtam rá a guggoló Lizzyre.
„Nézd, mit találtam, anya”, szólt visszafojtott hangon, és kék szemében elragadtatás csillogott, ahogy rám nézett. Odasiettem, és a térdei közötti árnyékban egy narancssárga, nagy, szőrös hernyót pillantottam meg. Mosolyt erőltettem az arcomra, megfogtam a karját, és rászóltam: „Indulnunk kell”.
„Csak egy picit maradjunk még”, könyörgött Lizzy. „Mindjárt pillangóvá változik. Látni akarok egy igazi csodát.”
Sóhajtottam, és gyengéden meghúztam a karját. „Ma nincs időnk csodákra”, morogtam, ölbe kaptam, és a kocsihoz vittem a kislányt.
Hernyóvizsgáló drágaságomat bekötöttem a gyerekülésbe, majd a megengedett legnagyobb sebességgel száguldtam a városon keresztül az uszodáig.
A műszerfal órája sürgetett, a visszapillantó tükörben pedig rosszallóan nézett egy drága szempár. Az előbb még ámulattól csillogott, most meg könnyek homályosították el.
„Úgy tudtam, szeretsz úszásra járni” – szóltam, és úgy tettem, mintha nem látnám a kislányom arcán lefelé csordogáló szomorúságjeleket.
„Szeretek is”, válaszolt Lizzy vékony hangocskája. „De a sietéstől fáj a szívem.”
Most az én torkomba költözött be egy szomorúsággombóc.
Próbálok mindent megadni gyermekeimnek, ami a fejlődésükhöz szükséges, rengeteg jobbnál jobb elfoglaltsággal töltöttem meg a napjainkat: kézműves foglalkozások, úszás, templomi rendezvények, játszóház. De az utóbbi időben mintha megfakult volna a programok fénye. Az órarendünk megtelt, de a szívembe üresség költözött.
Mikor a medencéhez értünk, leültem a szélén, és néztem az oktatást. Az edző állt a vízben, és kérte Lizzyt, hogy ússzon oda hozzá.
Kislányom vett egy nagy levegőt, a fejét a víz alá dugta, és minden erejével rúgkapált. Elég sebesen közeledett az edző felé, de hirtelen hadonászni kezdett, a törzse lemerült, s ahogy a fejét kidugta a vízből, rémülten felsikoltott.
Az edző felnyalábolta, és kihozta a medencéből. Lábra állította, s mialatt a kislány levegőért kapkodott, így okította: „Lassabban mozogj. Úgy siettél, hogy elfelejtettél levegőt venni!”
Egy szőrös, narancssárga hernyó jelent meg a szemem előtt, és a gyomrom összeszorult a felismeréstől. Bár a testi szemeimet elhomályosították a könnyek, már világosan láttam.
A nagy rohanásban nem hagytam, hogy a lelkünk levegőhöz jusson. Nem volt időnk rá, hogy a járda szélén időzzünk, de még azt se vettük volna észre, ha valaki segítségre szorul. Nem volt időnk gyönyörködni Isten igéjében vagy teremtett világában. Ahogy egy őrjöngő anyuka mondaná: „Nincs időnk csodákra!”
Mai alapigénk arra figyelmeztet, hogy az élet ajándék, amit bölcsen kell felhasználnunk. Nem arra teremttettünk, hogy számláljuk a napjainkat. Érjük el, hogy számítsanak a napjaink.
Nem sok előkészület kell ahhoz, hogy csak teljen az idő, de ha valóban élni akarunk, ahhoz Szentlélek-ihlette bölcsességre van szükség. Talán ezért fordul a zsoltáros alázattal Isten felé, és kéri: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”
A Biblia nem tartalmaz pontos mintát arra, hogyan osszuk be tökéletesen az időnket, de ez a rövid mondat megmutatja, hogy egyedül Isten ismeri a tökéletes ritmust, ami szerint élnünk kell. Ő tudja, hogyan irányítsuk életünket anélkül, hogy lelkünk kiszikkadna. Ő tudja, milyen sebességgel működjünk, hogy ne fájduljon meg a szívünk a sietéstől.
Ha valóban élni szeretnénk, alakítsuk napirendünket Isten elképzelése szerint.
Úgy számláljuk napjainkat, hogy mindig maradjon idő a csodákra, mert sosem tudhatjuk, mikor kerül elénk egy szőrös, narancssárga, bebábozódott hernyó, aki épp pillangóvá készül átalakulni.

Istenem, taníts, hogyan osszam be úgy az időmet, hogy közben valóban éljek! Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxwoort: How to Live with Margin for a Miracle
Encouragement for today, 2015.10.05.
www.proverbs31.org


Ne felejtsd el, hogy ki vagy!
Lysa Terkeurst

„A jó név többet ér a nagy gazdagságnál, aranynál, ezüstnél jobb a közszeretet.” Péld 22,1

Annyi mindent szerettem volna mondani a kislányomnak ebben a fontos pillanatban. Tartsak beszédet? Vagy idézzek egy híres embert? Álljak elő egy kidolgozott, szépen megfogalmazott lelki útravalóval?
Holnap lesz élete első napja az egyetemen. Tudom, hogy nemsokára döntéseket kell, hogy hozzon, fontos döntéseket, amilyenek még nem voltak az életében. Mi hozzuk a döntéseket, de a döntéseink visszahatnak ránk.
Nagyot nyeltem, próbáltam visszatartani a könnyeimet. És hirtelen már tudtam, mit kell mondanom. „Ne felejtsd el, hogy ki vagy!”
Ez a tökéletes útravaló. Mások számára talán nem tűnik annak. De az én gyerekeimnek igen. Mert ez a családi mottónk.
Éveket töltöttünk gyermekeink jellemformálásával, tanítottuk őket, felmutattunk követendő példákat, szilárd tisztességre neveltük őket. Azon dolgoztunk, hogy a meghatározó jellemvonásokból összeálljon az a személy, akinek szeretnénk, hogy az emberek lássanak minket.
Mindazokat a jellemleckéket, amiket gyermekeink kaptak tőlünk, szerettük volna belesűríteni egyetlen mondatba, amit a gyermekeink mindig kimondhatnak, mikor kilépnek a világba. Olyan mondatra volt szükség, amit mindegyik gyermekünk megért, az is, aki kamaszként péntek este bulizni indul a barátaival, de az is, aki kisebb lévén átmegy egy pajtásához játszani délután.
Végül ez a mondat fogalmazódott meg bennünk: „Ne felejtsd el, hogy ki vagy!” Más szavakkal: te a Mindenható Isten gyermeke vagy. E szerint az igazság szerint élj.
Ez lett családunk aláírása. Ez a mondat emlékeztet bármikor arra, hogy mit lát a családunk maga előtt.
Az életre szóló leckék:
- a tisztaság fenntartása gondolatainkban, cselekedeteinkben
- Istennek tetsző beszéd – vagy hallgatás
- jó hozzáállás a győzelemhez és a vereséghez egyaránt
- irgalmasság mások felé, ahogy Isten is irgalmas hozzánk
egy könnyen megjegyezhető, könnyen felidézhető mondattá sűrűsödtek össze: „Ne felejtsd el, hogy ki vagy!”.
És ez nem arra szolgál elsősorban, hogy nevünket ne érje csorba. Nem, sokkal fontosabb ennél, hogy mi Isten családjához tartozunk, és ennek a névnek a méltóságát kell megőriznünk. Sokat ér a nevünk.
A Biblia így tanít a Péld 22,1-ben: „A jó név többet ér a nagy gazdagságnál”. Az, hogy kereszténynek mondjuk magunkat, nagy felelősséggel jár. Krisztus nevéből származik az elnevezés. Krisztus neve az identitásunk része.
Igen, ez volt a legtökéletesebb útravaló, amit mondhattam, az új kezdet, új kihívások, új döntések előtti napon: „Ne felejtsd el, hogy ki vagy”.
Azzal jár ez, hogy a mi gyermekeink sosem követnek el hibát, sosem járatnak le minket? Ó, dehogy. Hisz mi magunk is össze tudjuk kuszálni a dolgainkat, ártani tudunk másoknak és magunknak is. Nehéz ám, hogy a Jézusnak átadott lélek hús-vér testben lakozik.
Az határoz meg minket, amire törekszünk, és bízunk benne, hogy tart a folyamat, ami egyre közelebb visz minket a célhoz.

Uram, nem akarom elfelejteni, hogy ki vagyok Benned – bármit hoz is a mai nap. Azok szerint az igazságok szerint akarok élni, amiket Te tanítottál, és másoknak is segíteni akarok ebben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Remember Who You Are
Encouragement for today, 2015.09.29.
www.proverbs31.org


Egy házasság megmenekült
Sharon Glasgow

„Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.” Péld 17,27 (KG)

„Nem bírom elviselni a férjemet. Elegem van! Kész, vége. Ennyi volt a házasságom, Sharon. Nem bírom tovább!!” Kate úgy üvöltött, hogy el kellett tartanom a telefont a fülemtől. Abbahagyta, hogy levegőt vegyen, és sírni kezdett. A gyerekek a közelében veszekedtek, a pici ordított a háttérben.
Mielőtt megszólaltam volna, Kate megkérdezte: „Átmehetnék hozzád a gyerekekkel ebédre? Szükségem van a segítségedre. Nem tudom, mihez kezdjek.”
Minden porcikám tiltakozott. Épp felújítottuk a házat, a hálószobában állítottam fel egy tábori konyhát. Nem voltam még bevásárolni, fogalmam sincs, mit adok enni a saját gyerekeimnek, nekünk kettőnknek meg a munkásoknak.
Mégis így szóltam: „Gyertek csak, majd…” Letette a telefont, mielőtt befejezhettem volna a mondatot.
Egy dobozban találtam zabpelyhet, mogyorót és juharszirupot. A vizet egy asztali szeszégőn forraltam, elmostam 15 tálkát, amiket belepett az építkezéssel járó por, és kértem Istent, segítsen, hogy segíthessek. Tudtam, hogy ha sikerül megmentenünk a házasságát, az nem az én szavaimnak, hanem Isten kegyelmének lesz köszönhető.
Kate észre sem vette a felfordulást. Csőlátása volt, csak a tönkrement házasságára tudott gondolni. Evés után a gyermekek kimentek játszani, mi meg bent maradtunk a házban. Több mint egy órán keresztül beszélt. Mialatt hallgattam, az járt az eszemben, hogy a világ minden kincséért se élnék azzal az emberrel. Alávaló barom!
Végül Kate rám nézett, és megkérdezte: „Nos, mit gondolsz?”
Mielőtt válaszoltam, tartottam egy kis szünetet. Nagy csata dúlt a lelkem és az ösztöneim között. Minél többet mondott Kate, annál dühösebben akartam védelmezni. Mindenféle szitkozódások jutottak eszembe, hogy miket kéne odamondjon a férjének. Vagy hogy ne is szóljon hozzá. Vagy hogy üvöltse le a fejét!
Ugyanakkor tudtam, hogy ezek a „megoldások” nem tennének jót sem Kate-nek, sem a házasságának. Van egy régi mondás: „Ha nem tudsz valami kedveset mondani, inkább ne szólj semmit!” A Szentírás is hasonló tanácsot ad mai alapigénkben, a Példabeszédek 17,27-ben: „Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.”
Mélyet sóhajtottam, csendben bocsánatot kértem Istentől a dühöm miatt, és ahelyett, hogy valami tanácsot adtam volna, ezt mondtam: „Gyere, imádkozzunk, kérdezzük meg Istent, ő mit gondol”.
Magamban könyörögtem Istenhez, hogy Ő adja az ajkamra a szavakat, tudjam azt mondani, amit ő akar. Jöttek a szavak, olyanok, amiket nem terveztem előre. Isten igéjére, nem az én érzelmeimre alapozott szavak. Jóság volt bennük, nem sajnálat. Sokkal többet értek az én szavaimnál.
Ó, Istenem – hányszor, de hányszor robbantak ki belőlem olyan mondatok – főleg a pillanat hevében -, amiket soha nem lett volna szabad kimondanom! Tudod, miről beszélek? Uram, irgalmazz!
De hadd mondjak valamit. Ha kitartóan olvassuk Isten igéjét és imádkozunk, meg tud történni a csoda: követni fogjuk a Szentlélek vezetését akkor is, ha emberi természetünk valami mást mondana vagy tenne.
Hálás vagyok, hogy szünetet tartottam és behívtam a beszélgetésbe az Urat. Kate ezt mondta a végén: „Még sok imádkozásra van szükségem, hogy túljussak ezen. Minden, amit mondtál az imában, meggyőzött valamiről. Szeretem a férjemet, és újra reménykedem, hogy Isten segít sínre tenni azt, ami kisiklott.”
Nem azt mondta, hogy még sok beszélgetésre van szüksége, okos tanácsokra, megtorlási tervekre. Egy rövid, szentírási alapú imádkozás megújította a lelkét. Azóta is folytatjuk a közös imádkozást, és a házassága szépen rendbejött.
Ha legközelebb kísértést érzel rá, hogy odamondj valakinek, vagy hosszas tanácsadást tarts neki, tarts előbb szünetet. Hívd az Urat imádságban, hogy irányítsa a gondolataidat, és ő adja a szádra azt a néhány szót, amit ki fogsz mondani.

Uram, segíts, hogy ne a magam megértésére hallgassak, hanem mindig Téged keresselek, hogy te irányítsd a beszédemet, a gondolataimat, a cselekedeteimet. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: A Wrecked Marriage Saved
Encouragement for today, 2015.09.23.
www.proverbs31.org


Uram, taníts meg nevetni
Ann Spangler

„Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen?” Ter 18,13b-14a

Imaéletem jelentősen föllendült attól a naptól kezdve, hogy szülő lettem.
Két fogadott gyermek egyedülálló anyjaként élni csodálatos kegyelem és elképzelhetetlen kihívás egyszerre.
Mint minden serdülőkorú gyermek édesanyja, én is azt szeretném, ha a lányaim boldogulnának, ha felnőtt korukra el tudnák látni magukat, és a másokkal való kapcsolatuk is jól alakulna.
De mert sajátos igényű mindkettő, félek, hogy nagyon nehéz lesz. Néha már úgy érzem, olyan vagyok, mint egy nagy aggódásfolt a környezetemen.
Mivel viszonylag későn fogadtam örökbe gyermekeimet, szeretem felidézni Sára történetét. Ő az a bibliai asszony, akinek 90 éves korára született meg a gyermeke. Nem csak azért szeretem, mert ezzel világrekordot tart, hanem azért is mert olyan valóságos. Mint mi mindnyájan, ő is messze van a tökéletességtől. De Isten úgy alakította az életét, hogy megtanulja és közvetítse, hogy semmi sem túl nehéz Isten számára. Kukucskáljunk be hozzá:
Szép arcát még mindig megnézik a férfiak. Valaha királyok bolondultak érte.
Bolondnak tarthatjuk, mert állandóan nevet. Az egész teste rázkódik tőle. De nem bolond, csak egy asszony, aki odavan azért, amire Isten képes. A férje elmúlt száz éves, ő is közel jár már ehhez, és mégis gyermeket vár. Hát nem mulatságos? Két öreg bot felszikrázik!
Sára öröme oly nagy, hogy nem bírja abbahagyni a nevetést. „Sára pedig azt mondta:
»Isten nevetést szerzett nekem,
s aki csak meghallja, együtt nevet velem!«.” (KNB)
Azért fiát Izsáknak nevezte, ami azt jelenti: nevet.
Szeretek Sárával foglalkozni, mert az ő élete reménységgel tölt el, ha arra a történetre gondolok, amit Isten az én életemről és gyermekeim életéről ír. Én is szeretnék megtanulni örülni, nevetni, mint ő, aki nem azért vidám, mintha ő maga vagy az élete tökéletes lenne, hanem azért, mert végül felismerte, hogy ezen a nagy világon semmi sem túl nehéz Isten számára.
Akárcsak Sára, én sem tudom, mit hoz a jövő. De amikor jönnek a nehézségek, ahelyett, hogy átadnám magam az aggódásnak, inkább kapaszkodom az igazságba, hogy Isten meg fog segíteni engem és gyermekeimet, még ha nem is az általam elképzelt időzítés szerint. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mióta megtanultam minden kérésemet dicsőítésbe és hálaadásba csomagolni, a hitem érezhetően erősödik.
Abban bízom, hogy nemcsak egyszeri esemény lesz a nevetés, mikor kihívásokkal szembesít az élet, hanem ez újra meg újra előfordul. Rászánom egész további életemet. És ahogy egyre több dicséret és hála jellemzi az imádságomat, érezhetően csökken az aggódás, növekszik a derű a lelkemben.

Uram, köszönöm, hogy annyi jóval lepsz meg. Segíts, kérlek, hogy erősödjék a hitem, és a körülményektől függetlenül mindig örömöt leljek Benned. Nevetésem hangozzék dicsőítő éneknek a füledben. Jézus nevében, Ámen.

AnnSpangler: Lord, Teach Me to Laugh
Encouragement for today, 2015.09.22.
www.proverbs31.org


Mikor szétesik minden
Amy Carroll

„Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat.” Zsolt 18,33

Mintha minden egyszerre romlott volna el. De nem egy „nehéz napról” volt szó, hanem egy „nehéz hónapról”.
Magasra hágott az érzelmi feszültség nálunk, mikor legidősebb fiam hazaköltözött a kollégiumból, és a ház minden négyzetméterét betöltötte tesztoszteronnal. Legkisebb fiam akkor fejezte be a középiskolát, volt egy balesete, műteni kellett. A számítógépem összeomlott, nem egyszer, hanem háromszor is. Egy váratlan program hosszú órákra összezavarta a napirendemet. Amit meg elterveztem, úgy tűnt, nem fog sikerülni. Mindennek a tetejébe kiskutyám összeszedett valami bélfertőzést – no, ezt inkább nem részletezem.
Egyetlen dolgot sem találtam az életemben, ami megközelítette volna az általam elvárt tökéletességet. A házam egy romhalmaz. Anyai öntudatom szintén. Szakmai életem ingadozik. Feladataim tömege agyonnyom.
Semmi nem ment úgy, ahogy kellett volna.
Gyengének, kimerültnek éreztem magam. Egy olyan nő számára, aki szereti a rendet és a pontos időbeosztást, nagyon nehezek ezek az időszakok. Talán te is átéltél már hasonlót. Esetleg a te életedben még tovább tartott a zűrzavar, nem „nehéz hónap”, hanem „nehéz év” volt.
Bár igencsak bajos megbirkózni az összekuszálódott élettel, az ilyen időszakok alkalmat adnak egy másfajta hozzáállás kialakítására. Ahelyett, hogy a rosszra, a tökéletlenre koncentrálnánk, forduljunk Ahhoz, aki Tökéletes: Mennyei Atyánkhoz. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy legjobb szándékaink és terveink sem válnak be, fordítsuk tekintetünket valódi erőnk Forrására.
Alapigénk, a Zsolt 18,32 emlékeztet: a mi erőnk nem, de Istené mindig elég.
Mind szeretnénk erősek, kompetensek lenni. A Biblia viszont azt tanácsolja, örvendjünk gyengeségünknek, mert eszünkbe juttatja, hogy egyedül Isten erejében bizakodjunk. Pál így fogalmaz gyengeségünk jó voltáról: „De Ő azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém” (2Kor 12,9).
Igyekszem tehát örülni a káosznak: Isten figyelmeztetésének veszem, Aki hív, hogy pihenjek meg Benne, mikor igyekezetem hasztalannak bizonyul.
Nagyon kimerítő a tökéletességre törekvés. Isten várja, hogy adjuk meg magunkat, és lépjünk oldalra. Amint abbahagyom igyekezetemet a tökéletességre, Isten elkezdheti bennem tökéletesítő munkáját. Mi nem tudjuk létrehozni a tökéletest, de Isten tökéletessé teszi az utunkat.
Milyen a mindennapok szintjén, amikor saját gyengeségemet felcserélem Isten erejére? Amikor az Ő útját választom az enyém helyett?
Benne bízom, nem saját képességeimben.
A tökéletességről alkotott képet, amit a fejemben hordok, alávetem Isten jelenlétének tökéletlen valóságomban.
Isten igéjére és útmutatására hallgatok, és nem saját utamat tervezgetem.
Isten hatalma meg tud nyilvánulni gyengeségünkben, ha bízunk, ha megadjuk magunkat, ha engedelmeskedünk. Az Ő ereje és tökéletes tervezése ekkor tűnik elő legfényesebben az életünkben.

Uram, tudom, hogy ha megadom magam Neked, már nem kell saját erőmre támaszkodnom. Ahelyett, hogy belevesznék a zűrzavarba, ugye megtanítasz ráhagyatkozni a Te erődre? Jézus nevében kérem, Ámen.

Amy Carroll: When it all Falls Apart
Encouragement for today, 2015. szeptember 21.
www.proverbs31.org


Az életed Isten működését szemléltetheti
Tracie Miles

„Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” Jn 9,3

Bizonyára elgondolkoztál már azon, miért engedte Isten, hogy valami rossz megtörténjék veled. Talán valamit elkövettél. Vagy valaki más tette miatt büntet? Jó volna találni valakit, akire rákenhetnénk a hibát, főleg, mikor annyi rossz történik a világban.
Én is bajlódom ilyen gondolatokkal, de néhány éve egy ige hatására más szemmel nézem mindezt. Jézus tanítványait is foglalkoztatta ugyanez a kérdés, és János 9. fejezetében olvashatjuk Jézus különös válaszát rá.
A Mester és tanítványai egy városban gyalogoltak, mikor megláttak egy kéregető vak koldust. Egyik tanítvány megkérdezte Jézustól, miért vak az az ember. „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: ’Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?’”(Jn 9,1-2).
Jézus válaszával a kérdés alaptalanságára mutatott rá: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Jn 9,3).
El tudom képzelni a tanítványok csodálkozó tekintetét a választ hallván. Hogyan tudná ennek a férfinak a vaksága szemléltetni Isten cselekedeteit? Hogyan tudna ez a nyomorék dicsőséget hozni Istenre? Hogyan szolgálhatna az ő állapota magasabb célokat?
Így folytatódik a történet: „Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: ’Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában’ - ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért” (Jn 9,6-7).
Az ember teljesen visszanyerte szeme világát, de figyeljük csak meg: gyógyulása nem volt spontán, azonnali változás. Nem akkor gyógyult meg, mikor Jézus a nyálával sarat csinált, és rákente a vak szemére, hanem csak akkor, mikor a férfi megtette, amit Jézus kért tőle.
Akkor gyógyult meg a vak koldus, mikor úgy döntött, engedelmeskedik Jézus parancsának: „Menj”. Nem kérdezett, nem tétovázott: ment – és ennek eredménye nemcsak az volt, hogy meggyógyult, hanem egyúttal igazolódott, hogy szenvedésének szent célja volt.
Mint oly sokan mások, ez az ember is évtizedeken át meg nem érdemelt testi és lelki megpróbáltatásokat szenvedett el. Valószínű egész életében kisebbrendűségi érzése volt, nem kapott szeretetet csak megvetést, kirekesztették maguk közül a többiek, talán úgy érezte, életének nincs semmi értelme. Arra a következtetésre juthatott, hogy múltbeli és jelenlegi korlátai miatt teljesen hasznavehetetlen. Nem voltak különleges képességei, címe vagy rangja, de még szeme világa sem.
És most itt áll Jézus, és kijelenti mindenki előtt, hogy ennek az embernek az élete Isten működésének bizonyítéka lehetne. Ám ez az engedelmesség hatására valósul meg.
A történetben szereplő vak koldussal ellentétben, mi gyakran kimagyarázzuk engedetlenségünket, ahelyett hogy bíznánk, és alávetnénk magunkat Isten parancsának: „Menj!”. Ha viszont hitben járunk, még ha nem érezzük is készen magunkat és el kell nyomnunk kételyeinket, félelmeinket, tétovázásainkat, az igazi gyógyulás elindul, és a cél kezd körvonalazódni szívünkben és életünkben.
Nem kapunk mindig választ, ha megkérdezzük, miért történt meg valami. De a körülményektől és korlátainktól függetlenül, ha megtesszük a hit ugrását, mi is megtapasztalhatjuk a valódi lelki gyógyulást, és új szemmel nézünk múltunk vagy jövőnk árnyaira.
Milyen csodálatos lenne a világ, ha mindnyájan megpillanthatnánk, hogyan használja fel Isten a szenvedéseinket, hogyan nyilvánul meg az életünkben az Ő működése és hatalma.

Uram, szeretném az életemmel jóságodat szemléltetni. Tölts fel bátorsággal és tenni akarással, hogy menjek, és tegyek bizonyságot mindarról, amit értem tettél. Mutasd meg, hogyan adsz célt szenvedésemnek, hogyan adsz értelmet az életemnek.

Tracie Miles: Your Life Can Display God’s Power
Encouragement for today, 2015.09.11.
www.proverbs31.org