Lélekerősítő levelek 88

Nem jó gyereket akarok nevelni
Lysa TerKeurst

„Mutasd meg a gyereknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” Péld 22,6

Lányom, Hope, végzős diák idén. Úgy döntött, hogy az utolsó éve kalandos lesz, és kicsit majd kilóg a sorból. Valójában nagyon kilóg a sorból.
Kilépett a hagyományos oktatásból. Aláírt egy szerződést az állammal, hogy otthon tanul. Online főiskolai kurzusokra iratkozott be, amik lehetővé teszik, hogy párhuzamosan befejezze a gimnáziumot, és felvételi pontokat szerezzen a főiskolára. A januárt Nicaraguában akarja tölteni önkéntes szolgálatban.
Nem lepődtem meg. Hope világéletében hajlamos volt a maga útját járni. Örömmel töltenek el a döntései. Nem mondhatom, hogy ugyanígy örültem a korai években, mikor kiderült, milyen erős egyéniségű gyermeket nevelek.
Már egész kicsi korában halálra aggódtam magam, hogy én vagyok a világ legrosszabb anyukája, mert Hope sosem azt tette, amit kellett volna. Őszintén, úgy véltem, minden akaratossága az én ügyetlen nevelésemnek köszönhető.
Egy alkalommal például megbeszéltük néhány barátnőmmel, hogy kisgyermekeinkkel együtt találkozunk a bevásárlóközpontban, és ott fogunk ebédelni. Minden gyerek nyugodtan ült a kocsijában, és majszolta a rágcsálnivalót, amit kapott. Apró kis glóriák ragyogtak fel a fejük fölött, ahogy selypítve idéztek egy-egy bibliai verset, és papírzsebkendővel törölték meg az orrocskájukat.
Nem így Hope.
Dührohamot kapott, mikor kényszerítettem, hogy a kocsiban maradjon. Ahogy egy pillanatra elfordultam, hogy rendeljek, ő kiszabadította magát. Pillanatok alatt lehúzott magáról minden öltözéket, átfutott az éttermi részen, s beleugrott a bevásárlóközpont közepén lévő szökőkútba.
Higgyétek el nekem, semmi sem tapossa jobban sárba egy fiatal nő anyai önérzetét, mint ha azt látja, hogy gyermeke meztelenül ugrál a bevásárlóközpont medencéjében. Talán csak az, ha az a totyogó kisgyerek nem hajlandó kijönni a vízből, és az anyukának be kell lépnie a medencébe, hogy kihozza.
Végigsírtam az utat hazafelé.
Nem azért, amit aznap elkövetett. Azért inkább, amilyen mindennap volt. Elszánt. Független. Csökönyös.
Kértem Istent, mutassa meg, hogyan nevelhetek jó gyereket belőle. Olyat, aki benn marad a kocsijában. Akiről, aki látja, hangosan megjegyzi, hogy milyen jól nevelt gyermek. Aki jó képet fest rólam.
Isten nagyon halogatta a válaszadást. Ezért évek múltán megváltoztattam a kérésemet. „Istenem, segíts, hogy olyanná neveljem Hope-ot, amilyennek Te akarod látni.” És a hangsúly azon volt, hogy „Istenem, SEGÍTS!”
Azt hiszem, azért változott meg az imádságom, mert Isten engem is megváltoztatott. Megéreztem, hogy Hope nevelésére más tervei vannak, mint amit én képzeltem.
Talán nem az volt Isten szándéka, hogy szabálykövető gyermeket gyúrjak Hope-ból. Isten célja az volt, hogy Isten-követő felnőtté neveljem. Olyan felnőtté, aki elég elszánt, független és csökönyös ahhoz, hogy végrehajtsa, amire Istentől elhívást kap.
Mai alapigénk arra int, hogy úgy neveljük a gyermekeinket, hogy idősebb korukban ne forduljanak szembe a bibliai értékekkel és elvekkel, hanem beépítsék őket élethosszig tartó Istenkeresésükbe. Ne felejtsd el, hogy ami ma annyira bosszant a gyermekedben, talán épp az teszi őt képessé, hogy holnap kiváló építője legyen Isten országának.
Én ezt tapasztaltam Hope nevelése közben.
Nem tudom, neked szükséged van-e ma ezekre a gondolatokra. De hadd biztassalak szívem legmélyéből három egyszerű nevelési elvvel, amikbe bizton kapaszkodhatsz:
Ne adj hitelt annak, ha gyermeked jónak látszik.
Ne adj hitelt annak, ha gyermeked rossznak látszik.
Ne akarj jó gyereket nevelni. Nevelj Isten-követő felnőttet.
És a szökőkutakban ugráló gyerekek anyukái kórusban ráfelelik: „Ámen!”

Uram, tudom, hogy azt szeretnéd, ha Isten-követő felnőttet nevelnék a gyermekemből. Kérlek, adj bölcsességet, hogy el tudjam látni ezt a méltóságteli feladatot, amit rám bíztál. Alakítsd át a nézeteimet, szerelj fel minden szükségessel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.15.
www.proverbs31.org


Mikor még nem látod, mit épít Isten
Tracie Miles

„Minden házat épít valaki, a mindenséget azonban Isten alkotta.” Zsid 3,4

Hetedikes fiam Ember és társadalom tanára azt adta házi feladatul, hogy építsenek egy piramist. Semmi más szempontot nem adott hozzá, se méretet, sem anyagot, mindent a képzeletükre bízott.
Mikor Michael hazajött, és elmondta, mi a feladat, azonnal beindult kreatív-anyuka énem. Mekkora polisztirol hab-lapra lesz szükség, hogy kivágjuk, s összeragasszuk az oldalakat? Amikor aztán az apjának is elmondta, fordult a kocka. Észbe se kaptam, és már a barkácsáruházban voltunk.
„Szögeket veszünk és falemezt?” – meresztettem férjemre a szememet, gondolván, hogy elfelejtette, ez egy hetedikes gyerek feladata. Ő rám mosolygott, és egyszerűen annyit mondott: „Bízd rám”.
Fogalmam sem volt, mi fog kisülni ebből, de a férjem, aki az építőiparban dolgozik, biztos volt a dolgában. Michael-lal együtt órákon át fúrtak-faragtak: méricskéltek, fűrészeltek, szögeket kalapáltak a garázsműhelyben, s szép lassan kialakult egy háromszög alakú forma. Mi többiek csak lestük, hogyan ölt alakot az, amit a férjem elképzelt, s mikor kész lett, el voltunk ragadtatva!
Míg gyönyörködtem a mesterműben, amit férjem és fiam alkotott, Isten bátorító szavakat súgott a szívembe. Tudta, hogy el vagyok csüggedve a családunkat ért csapások és nehézségek miatt. Megkérdőjeleztem gondoskodását, azt, hogy jót hozhat ki mindabból, amit megengedett. Isten ezt a pillanatot választotta ki, hogy feleljen a morgolódásaimra: „Tracie, valami jót hozok létre, amit fel sem tudsz fogni. Bízz bennem, én vagyok az Építőd”.
Rögtön eszembe jutott a fenti ige, ami arra emlékeztet, hogy Isten épít mindent, beleértve minket is. Isten háza, az Ő temploma vagyunk, ahol Szent Lelke lakik. Egyfolytában építi az életünket, hogy alkotása a dicsőségére váljék.
A Barnes Kommentár így magyarázza a Zsid 3,4-et: "Minden családnak van egy alapítója, minden rendeletnek egy megalkotója, minden háznak egy építője. Minden rendelkezés mögött ott áll tehát valaki…” És az a valaki Isten.
A „rendelkezés” szó teológiai definíciója így hangzik: „a világ történéseinek isteni elrendelése; mintegy Isten általi találkozó, megállapodás, kedvező döntés.” Isten a saját akarata szerint elrendezi és újrarendezi életünket. Lépésről lépésre, napról napra, történésről történésre. Lakást épít bennünk a Jelenlétének.
Olyan jó arra gondolni, hogy amint a férjemnek is világos elképzelése volt arról, amit el akart készíteni, Istennek is szent elképzelése van arról az isteni műről, amivé az életünket építi. Talán nem értjük, talán nem kedveljük az építés folyamatát, de bízhatunk az Építőnkben, biztosak lehetünk benne, hogy Ő mindig a legjobb megoldást keresi.

Uram, bízom Benned, hogy jó az, amit bennem végbeviszel. Segíts befogadnom ígéretedet, hogy csodálatos terved szerint építed az életemet, s ez így van akkor is, ha én nem tudom elképzelni az eredményt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.16.
www.proverbs31.org

A barátság próbái
Melissa Taylor

„Mindig szeret a barát, de szorult helyzetben testvérnek bizonyul.” Péld 17,17

Mikor megkérdeztem „Paulától”, találkozhatunk-e csütörtök este, nemet mondott. Az édesanyjával mást terveztek aznapra.
Nem sokkal később felhívtam „Danát”, ő ráér-e csütörtökön. Gondolhatod, mennyire meglepődtem, mikor így válaszolt: „Paulához megyek vacsoravendégségbe. Téged nem hívott?”
Uhh! Vajon miért nem mert Paula őszinte lenni velem? Dana szerint szűk körű vacsoráról volt szó, s Paula nem akart megbántani. Megértettem, de borzasztóan fájt az is, hogy kihagytak, és az is, hogy Paula hazudott nekem.
Úgy éreztem, mintha egy kellemetlen csomó lenne a gyomromban, mialatt azon töprengtem, beszéljek-e Paulával.
Válaszúthoz érkezett a barátságunk. Valami ilyesmit akartam volna mondani neki: „Azt elfogadom, hogy nem hívtál meg, de azért nem kellett volna hazudnod. Mégis megbocsátok, mert a barát mindig szeret”. Nem mertem felhívni.
Hasonló helyzetekben édesanyám tanácsát követem: „Ha nem tudsz dönteni, ez biztos jele annak, hogy imádkoznod kell.” Isten megmutatta, hogy a „mindig szeret a barát” azt jelenti, hogy mindig a legjobbat tételezzük fel a másikról, és megbeszéljük a problémákat.
Szomorúan vallom be, hogy édesanyám és Isten tanácsa ellenére, nem tettem semmit. Féltem nyíltan felvállalni a konfliktust a barátnőmmel.
Néhány hétre rá felhívott Paula. Azóta is rosszul érezte magát, amiért akkor hazudott nekem, bocsánatot kért, és elmagyarázta, milyen vendégségről volt szó. Én is bocsánatot kértem, amiért nem mertem beszélni vele. Pedig tudhattam volna, hogy a barátságunk erősebb a félelmeimnél.
Beszélgetésünk nevetésbe torkollott, nevettünk gyávaságunkon, önmagunkon, tudtuk mindketten, hogy szeretjük egymást, és sosem okoznánk szándékosan fájdalmat egymásnak. Neki őszintének kellett volna lennie, nekem meg bátrabbnak, hogy rákérdezzek.
A hazugság nem lehet része a barátságnak, de a félelem sem. Minden kapcsolatnak megvannak a maga próbái, döccenői. De tartozzék hozzá az is, hogy egymásról a legjobbat tételezzük fel, és ha kell, megbocsátunk.
Ha akadályok gördülnek két ember kapcsolatába, és nem foglalkoznak velük, a rossz lassacskán megemésztheti a szeretetet. Ha hagyjuk, hogy gyökeret verjen, ellenségünk arra használja majd, hogy szétválasszon minket.
Talán most arra késztet az Úr, hogy mondj el valamit a barátnődnek, barátodnak, amit elhallgattál előle. Vagy talán neked hazudtak. A Szentírás azt mondja: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben” (Róm 12,18). Akár azzal, hogy megmondjuk az igazat, akár azzal, ahogy a hazugságot kezeljük, mindent meg kell tennünk, hogy kibéküljünk a barátunkkal.
Talán már túl vagy rajta, talán bevallottál valamit, vagy szembesítetted a hazugságával, és nem jól fogadta. Nagyon sajnálom. Fájdalmas elveszíteni egy barátot. De legalább biztosak lehetünk benne, hogy ha mi megtettük a magunkét, az Úr is megteszi a magáét, és begyógyítja a sebet.
Ha épp válaszúton állsz, és azon töprengsz, bevallj-e valamit, vagy kedvesen számon kérd a hazugságát, arra biztatlak, mindenekelőtt imádkozz, és aztán tedd meg, amit meg kell tenned. Én nagyon örülök, hogy Paula felhívott. Túl értékes a kapcsolatunk ahhoz, hogy holmi sértődöttség vagy félreértések lerombolják.
Isten Igéje arra tanít, hogy „mindig szeret a barát”. Ez nem mindig könnyű, de végül megéri. Elmondhatom, hogy barátságunk Paulával még erősebb, mint azelőtt volt.

Uram, annyira meg tudjuk bonyolítani az életünket. Segíts, hogy tudjunk őszinték és bátrak lenni, szeressük egymást, s meg tudjunk bocsátani, ahogy Te teszed. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.19.
www.proverbs31.org


Címkék
Karen Ehman

„Lássa minden ember, hogy figyelmesek (szelídek, méltányosak, előzékenyek) vagytok. Az Úr közel van.” (Fil 4,5)

Általában behódolok az általánosításoknak. Amikor címkét ragasztunk emberek egy csoportjára. Például: „A ---- k (népnév) olyan -------k (rossz tulajdonság)”. Vagy: „A -------k (egy bizonyos korosztályhoz tartozók) olyan ---------k (valamilyen furcsa szokásra, viselkedésre utaló jelző)”.
Nagyritkán bókot is rejthet a címke.
Nemrég sorban álltam egy kávézóban, és már az előttem álló idős hölgy rendelt. Kicsit szórakozottnak látszott, ahogy az aprót keresgélte a pénztárcájában, majd fizetett, összeszedte a csomagját, felvette a kávéspoharát. Az ajtó felé menet a táskája kezdett lecsúszni a válláról, már-már kibillentve őt egyensúlyából, kockáztatva, hogy az ételes doboz és a kávé a földön landol.
„Jaj, hogy fogjam meg? Nem fog menni…” – mondta félhangosan, mialatt megpróbálta oldalra dőlve fenntartani a táskát, egyensúlyozni az ételt és a poharat, s az ajtót is kinyitni közben.
Végre sorra kerültem, de abban a pillanatban eszembe jutott a fenti ige, éreztem, hogy Isten nógat, felejtsem el, amit épp tenni akartam. Kiugrottam a sor elejéről, és odaszaladtam az idős hölgyhöz.
„Várjon, segítek…” – mondtam, megtámasztottam az ajtót, és átvettem a poharat. „Elkísérem a kocsihoz.”
Abbahagyta a szöszmötölést, ragyogó kék szemekkel hálálkodva nézett rám: „Jaj, kedves, magának biztosan él még a nagymamája, hogy ilyen rendes egy öregasszonnyal.”
„Nem, asszonyom, nem él – válaszoltam. – De él Jézus, és én szeretem őt, és ő azt akarja, hogy segítsek önnek.” Az arca ellágyult. Bólogatott, s így szólt határozottsággal a hangjában: „Hát persze! Maguk mindig segítőkészek velem. Nem is tudom, mi lenne velem maguk nélkül.”
Maguk. Biztosan úgy értette, „maguk, keresztények”.
Önmagát nem sorolta a keresztények közé, nem azt mondta, hogy „Köszönöm, testvér, hogy segítettél.” Nem, ő rám értette, hogy „maguk” – és másokra, akik szintén szeretik Jézust.
Egy pillanatra elképzeltem, vajon hogyan segítették. Ebédet vittek neki? Összeseperték a lehullott lombot az udvarán ősszel, vagy eltakarították télen a havat a járdájáról? Esetleg elvitték autóval az orvoshoz?
Eszembe jutott a régi igazság: a példa minden szónál többet ér. Na meg az is egyértelmű, hogy az emberek figyelnek minket.
És címkéznek.
Mit látnak? Azt, hogy figyelmesek, előzékenyek, méltányosak vagyunk?
Sajnos erről szó sincs. Hadd említsek néhány példát, amit magam hallottam.
Egy pincérnő mondta: „A keresztények adják a legkevesebb borravalót. Főleg egy-egy vasárnapi ebéd után. Előfordul, hogy nem is adnak semmit.”
Egyik társam a főiskolán: „Keresztény vagy? Te is kint állsz a Természettudományi Kar előtt a lépcsők tetején, kezedben a bibliáddal, s mindenkit a pokolra küldesz, aki hisz az evolúcióban?”
Egy serdülő mesélte: „Egyszer be akartam menni egy templomba. Az ajtón volt egy felirat: ’Mindenkit szívesen látunk, de kérjük, megfelelő öltözékben lépjenek be.’ Nem tudtam, milyen a ’megfelelő öltözet’, de azt igen, hogy az enyém nem az. Így hát megfordultam, s elmentem onnan.”
Ha az emberek, akik figyelnek minket, csak közömbös vagy ítélkező keresztényekkel találkoznak, ugyan miért vágynának közénk?
Imádkozom azért, hogy minket, keresztényeket, az emberek abba a „maguk” csoportba soroljanak, ahova az idős néni szerint tarozunk. Figyelmes keresztények legyünk, akik jó fényben tüntetik fel Istent és a Benne hívők közösségét.
A hívők persze tudják, hogy Isten jó. De a többiek? Akik csak figyelnek? És címkéznek? Ők milyennek látnak minket?

Uram, bocsáss meg, ha néha az ítélkezést választom a szeretet helyett. Ha goromba vagyok ahelyett, hogy kedves lennék. Ha inkább semmit sem teszek, minthogy megtenném azt, ami jó és helyes. Kérlek, szólj rám mindig, ha abba kell hagynom, amit épp végzek, hogy tetteim a Te jóságodat tükrözzék. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.20.
www.proverbs31.org


Újra talpon
Renee Swope

„Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel…” Péld 24,16

Mindig csodáltam azokat az embereket, akik nem félnek a bukástól. Azokról beszélek, akik nem is gondolnak rá, amikor valamibe belevágnak; akik csak egy újabb leküzdendő akadálynak tekintik saját kudarcukat.
Én nagyon haragszom magamra mindig, amikor nem úgy viselkedem, ahogy Isten elvárja tőlem, vagy ahogy én elvárom magamtól. Legutóbb is, amikor csalódást okoztam édesanyámnak, türelmetlen voltam a férjemmel, vagy rákiabáltam egyik gyermekemre. Az a belső hang (tudod, amelyik sosem enged el) hamar figyelmeztet, milyen rosszul viselkedtem, mennyire nem ütöttem meg a mércét aznap.
A legnagyobb bukás az, ha a hibáink, vétkeink, tönkrement kapcsolataink meggyőznek, hogy nem érdemes újrakezdeni.
Talán veled is előfordult már, hogy hagytad, taposson sárba a bűntudat, kötözzön meg, verjen bilincsbe a lelkiismeret-furdalás. Abból a felmérésből, amit a Confident Heart (Magabiztos szív) című könyvemmel összefüggésben készítettem 1200 nő bevonásával, kiderült, hogy legtöbbször két dolog - múltbeli elbukásaink és a félelem az újabb kudarctól - okozza, hogy nem tudunk bízni önmagunkban.
Mai alapigénk szerint nem kéne így lennie. Ez az ige segített nekem elengedni a bánkódást, a bűntudatot, a félelmet és a szégyent, amik eddig súlyosan nehezedtek rám, és fogva tartottak.
Olvasd el figyelmesen: "ha elesik is az igaz…". Igen, elesik az is, aki már megigazult Krisztusban, aki részesült a megváltás ajándékában. De nem kell lenn maradnia. Ahelyett, hogy feladnánk, Jézus erőt ad, hogy fölkeljünk.
Felkelés közben bocsánatot kérhetünk. Felkelés közben újra próbálkozhatunk: gyermekeinkkel, a munkahelyünkön, a házasságunkban, szolgálatunkban megpróbálhatjuk helyrehozni a hibát. Mert bízhatunk abban, hogy bár elestünk, Isten segít felállni újból.
Figyeld, mit ígér Isten a 37. zsoltár 23-24. versében (mialatt olvasod, képzeld a nevedet a pontok helyére): „Az Úr irányítja … lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is …, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja.”
Miután újra felálltál, jobban hasonlítasz ahhoz a magabiztos emberhez, akinek Isten tervezett, mert az elesés és felállás erősebbé és jobbá tehet, ha Isten segítségét kéred. Az elesés után talán többre vagy képes, mint hitted, új lehetőségeket találsz, ha a régi nem működik.
Igen, az elbukás lehet fájdalmas, de jótékony is egyben.
Az elbukás bölcsességet ad, ha kérjük, érettebbé tesz, ha tanulunk belőle.
Azt hiszem, Isten arra akar tanítani, hogy az ő követése nem azt jelenti, hogy elkerüljük a buktatókat, és tökéletesek vagyunk. Azt jelenti inkább, hogy elismerjük gyengeségünket, és az Ő tökéletes szeretetére és bennünk működő erejére bízzuk magunkat.
Igen, elő fog fordulni ezután is, hogy nem úgy viselkedünk, ahogy szeretnénk. Ám minden alkalommal, amikor elbukunk, egyre hasonlóbbá válunk ahhoz, amilyennek lennünk kéne - ha Isten kezébe kapaszkodva állunk fel.

Uram, hálás vagyok kegyelmedért, ami újra eszembe juttatja, hogy nem esnek ítélet alá, akik Jézus Krisztusban vannak. Te határozod meg lépteimet, Uram, ezért hiszem, hogy akkor is gyönyörködsz bennem, amikor elbukom vagy leesem. Megragadom a kezedet, Uram, és a szívedre bízom magam, ahogy újra talpra segítesz, s arra használod elbukásomat, hogy egyre inkább azzá váljak, akivé Te elterveztél, mikor megalkottál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.21.
www.proverbs31.org

Jótanács feleségeknek: hagyjátok abba az imádkozást
Lysa TerKeurst

„…teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel.” Ef 4,2

Dühös voltam, sértődött, megbántva éreztem magam.
Egyfolytában ezen rágódtam, ahogy kezembe vettem a bibliámat, hogy valami áhítatszerűséget végezzek.
Olyan hamisnak tűnt az egész, ahogy figyelmetlenül futkározott a szemem a lapokon, s a düh, sértés, megbántás szavakat kereste. A szívem nem volt jelen. Az agyam nem volt rákapcsolódva az Igére. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak az előbbi vitánkra a férjemmel.
Hogy nem látja, hogy igazam van? Miért nem érti meg? Miért olyan makacs?
Becsuktam a bibliát, s eldöntöttem, hogy hatékonyabb lesz, ha inkább imádkozom. Ez olyan kegyes dolog. És annak is éreztem magam, ahogy soroltam Istennek, mi mindent kéne megváltoztatnia a férjemben – végülis mindent, ami rossz volt benne.
Kegyesnek hangzik, de távolról sem az.
Hirtelen, imádkozás közben úgy éreztem, Isten megszólít: „Hagyd abba”. Hagyjam abba? Az imádkozást? Ez biztos nem Istentől jövő sugallat. Így hát folytattam.
De a „hagyd abba” tovább lüktetett a tudatom felszínén.
És aztán mélyről rá is éreztem, miért kell abbahagynom. Isten nem azt akarja, hogy megjavítsam a férjem. Ő azt akarja, hogy szeressem.
Abba kell hagynom az imádkozást. Legalábbis azt a fajta imádkozást. Persze, vannak dolgok, amikben a férjemnek még fejlődnie kell. De semmi jó nem származik abból, ha én mást sem csinálok, csak panaszkodom rá.
Bátorságot kellett gyűjtenem, hogy merjem megkérni Istent, mutassa meg, hogyan szeressem a férjemet. Meg kellett kérdeznem, hol tévedtem, miben voltam önző, min kell változtatnom.
Akkor kezdtek jó irányba fordulni a dolgaink, amikor hagyni kezdtem, hogy Isten engem változtasson meg.
Ebben a nehéz, küzdelmes időszakban három fontos kérdésfeltevésre tanított meg Isten:
1. Felszínes vagy mélyebb nézeteltérésről van-e szó?
Nagy különbség. Meghatározza a stratégiámat. Ha csak felszínes torzsalkodás, meg kell próbálnom rugalmasabbnak, türelmesebbnek, szelídebbnek lenni.
2. Róla vagy érte imádkozom?
Ha úgy érzem, valamin változtatnia kell, imádkozzam a férjemért – nem pedig róla. Róla imádkozni szófecsérlés. Ha érte imádkozom, beleások Isten Igéjébe, olyan szentírási szövegeket keresek, amik ráillenek a küzdelmeire. Ennek nagy ereje van! Amikor Isten Igéjét imádkozzuk, Isten Akaratát imádkozzuk!
3. Mi áll figyelmem fókuszában?
Sosem leszek képes valaki másnak a gondolatait, tetteit irányítani, de igenis irányítani tudom saját gondolataimat és tetteimet. Ne arra összpontosítsak, hogy jó társam legyen, hanem arra, hogy jó társ legyek.
Lassacskán, ahogy sikerült ebbe az irányba terelni a gondolataimat, az érzelmeimet, észrevehetően fejlődni kezdett a kapcsolatunk, a házasságunk. Persze, hogy még előfordulnak összezörrenések. De azóta, hogy már nem akarom „megjavítani”, felszabadultam arra, hogy egyszerűen csak szeressem. Szeretni teljesen, ahogy az Efézus 4,2 írja: „teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel.” És annyival jobb és értelmesebb dolog szeretni, mint javítgatni őt!

Uram, segíts arra figyelnem, hogy jó társ legyek. Alakítsd szívemet a Tied szerint. Segíts félretolnom a büszkeségemet, és meghallanom suttogásaidat, amikkel házasságom fejlesztésére, gazdagítására adsz ötleteket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.22.
www.proverbs31.org