Lélekerősítő levelek 194

Miért engedi meg Isten?
Lysa TerKeurst

„Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad.” Iz 54,10

Vajon milyen lenne az életünk, ha megélnénk az Isten szeretetébe vetett abszolút bizalmat? Keresztényként persze tudjuk, hogy Isten szeret minket. Erről éneklünk, idézünk a Bibliából, ezt írjuk ki pólókra, matricákra. Igen, Isten szeret.
Tudjuk, hogy Isten szeret, de most nem erről beszélek.
Hanem arról, milyen lenne az életünk, ha valóban elhinnénk azt, amit tudunk.
Ha Isten szeretetének teljes bizonyossága járná át a lelkünket akkor is, ha az érzelmeink ellene szólnak.
Ha rászoktatnánk szívünket és elménket, hogy mindent Isten biztos szeretetének szűrőjén át nézzen és dolgozzon fel. Igen. Megkérdőjelezés nélkül.
Nemrég beszélgettem egy drága édesanyával, akinek nagyobbik lánya nemsokára tölti a harmincat, és még sosem volt barátja. A fiatalabb testvérek már mind megtapasztalták, milyen az együttjárás valakivel, sőt egyiküket már el is jegyezték. A nagylány egyik éjjel sírva ment oda anyja ágyához, tőle kérdezte: „Anya, miért? Miért nincs senki, akinek megtetszenék, aki szeretne? Mit rontok el, mi a baj velem?”
Az édesanya tanácsért jött hozzám, hogyan segíthetne gyermekének ebben az állapotban. A kérdések mögötti érzelem nagyon valóságos. És nagyon fájdalmas.
Ha lehetőségem lenne mélyre ásni, felfejteni az összes érzést, ami ennek a fiatal lánynak a lelkében kavarog, eljutnék oda, hogy kételkedik Isten szeretetében.
Emlékszem rá, mikor én voltam magányos, az egyetlen a barátnők közül, akinek még nem volt fiúbarátja, és én is töprengtem a miérten. Végigsoroltam magamban a lehetséges fiúkat, arra gondoltam, Isten felém fordíthatná valamelyiknek a szívét, mégse teszi. És ez rosszul esett.
Jó lett volna, ha már akkor tudom azt, amit most tudok. Az ilyen történéseket, helyzeteket nem szívem összekuszálódott érzelmein, hanem Isten szeretetének szűrőjén át kell néznem.
Ha kusza érzelmeimen eresztem át őket, akkor a végeredmény ilyesmi lesz: Ha Isten annyira szeret, miért hagyja, hogy ez így legyen?
Ha viszont az Isten szeretetébe vetett abszolút bizalommal nézem mindezt, akkor arra a következtetésre jutok, hogy: Isten nagyon szeret, hinnem kell, hogy szeretetből fakadó oka van annak, hogy ezt megengedi.
Megfogtam a tanácsot kérő édesanya kezét, és azt mondtam neki, segítsen a leányának más szemmel tekinteni az adott helyzetre. Természetes, hogy bántja, hogy szomorú, és egyedül érzi magát. De ezek miatt ne rendüljön meg a bizalma Isten szeretetében. Inkább lássa meg mögötte Isten védelmező gondoskodását, keresse benne a növekedési lehetőségeket.
Vannak nagyon nehezen feldolgozható helyzetek. De mi lenne, ha megpróbálnánk Isten gondoskodó szeretetébe vetett abszolút bizalommal tekinteni rájuk? Nem tudom, kedves testvérem, hogy min mész most keresztül, de hadd imádkozzam fölötted Ézsaiás/Izajás szavait: „Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad” (Iz 54,10).

Uram, Te jó vagy. Jó Isten vagy. Megbízom hát a terveidben, hiszem, hogy azért engeded meg ezeket, mert jó okod van rá. Nagyon nehéz, de inkább lennék veled ezer nehéz pillanatban, mint távol tőled ezer örömteli történésben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Why Would God Let This Happen?
Encouragement for today, 2016.01.14.
www.proverbs31.org


Legyél az, akinek Isten teremtett
Shauna Niequist

„Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.” Jób 37,5-6

Volt egy szakasza az életemnek, amikor minden igyekezetemmel azon voltam, hogy szakszerű, elegáns, rendezett egyéniségnek lássanak. Nadrágkosztümöt viseltem. Minden határidőt szigorúan betartottam, olyan feladatokat vállaltam el, amik másra voltak szabva. Visszanézve nem értem, miért tartott olyan sokáig, hogy rájöjjek, szerepet játszom, valaki másnak a szerepét, nem azt, amit Isten nekem szánt.
Én rendetlen vagyok és hangos, szeretek ölelkezni, és könnyen elsírom magam. Szeretem a mesélést, az étkezéseket, és nincs érzékem a rendszerességhez. Kegyelmi ajándék volt, hogy végre felfogtam, bármennyire vágyom rá, az a munkakör nem nekem való.
Nálad milyen változással járna, ha elismernéd, milyen vagy, milyennek teremtett Isten?
Nagyon szeretem mai alapigénket, imádom azt a szabadságot és kegyelmet, ami elárad bennem, miközben olvasom.
Azt mondja Isten a hónak, hogy „hulljon a földre”. Ennyi. Egyetlen feladat. Hullj. Aztán azt mondja a záporesőnek, hogy „zuhogjon”. Lényegében nem mond mást, mint hogy: Tedd azt, amire teremtettelek. Eső vagy – ess. Hó vagy – hullj.
Szeretem ezt az egyszerűséget, hatalmas terhet vesz le a vállamról. Isten arra kér, legyek az, akinek teremtett. És téged is arra kér, hogy legyél az, akinek megalkotott.
Nem mondja a hónak, hogy olvadjon el, és legyen eső. Az esőnek sem kell hóként hullani alá. Azt mondja Isten: Tedd a dolgod. Azt, amit szeretsz csinálni, azt, amire teremtettelek.
Hányan és hányan próbálkozunk görcsösen mást csinálni, másnak a szerepét játszani. Kialakítunk magunknak egy végtelen listát olyan tulajdonságokból, képességekből, amiket ha elsajátítunk, szeretni fognak, vagy biztonságban leszünk, megtapasztaljuk a boldogságot. Kimerítő élet az ilyen, tudom, mert én is jártam ezen az úton.
Te milyen feladatot kaptál Istentől? Milyennek alkotott?
Mit végzel olyan könnyedséggel, mint a hó a havazást? Valljuk be őszintén, sokan eltávolodtunk az eredeti hivatásunktól. Magunkra húztunk valamit, amit mások vártak tőlünk, amiről azt hittük, majd boldoggá tesz, biztonságot ad, vagy elnyerjük vele valaki tetszését.
Rájöttem, milyen gazdagító élmény visszafordulni lényegi önmagunkhoz, azokhoz a kedvtelésekhez, képességekhez, szenvedélyekhez, amit Isten oltott belénk valamikor réges-régen.
Ha megvizsgálom az életemet, felfedezem azokat a kedvteléseket, egyéniségvonalakat, amik végigkísérték: könyvek, olvasás, emberek és kapcsolatok, ételek és vendéglátás. Ezeket mindig szerettem, és most is sok örömöt, kiteljesedést jelentenek.
Gondolj vissza kamaszkorodra, gyermekkorodra, önmagadra, amilyen mindig is voltál. Isten beleégette a szívedbe bizonyos képességek, vonzódások szent és gyönyörűséges gyűjteményét. Mi az, amit mindig is szerettél csinálni? Mi az, ami mindig örömöt okoz?
Ahogy a korban haladunk előre, lassan lehámlik rólunk sok elvárás, nyomás, és védelmezni kezdjük az alattuk meghúzódó kincseinket. A kulturális közeg, amelyben élünk, meg akarja határozni, mit jelent nőnek lenni, mit jelent sikeresnek lenni, milyen az értékes élet.
De ezek az elvárások belekényszerítenek a taposómalomba, átvitt és konkrét értelemben is, igyekszünk felvenni a tempót, mindent megteszünk, hogy kellően vékonynak, fiatalnak, ragyogónak lássanak, hogy otthonunk megfeleljen az elvárásoknak, és még az álmaink is rendezettek és gyümölcsözőek legyenek. De ez nem élet. Így sosem találjuk meg az örömét és értelmét annak, hogy élünk.
A hónak nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy hulljon. Az esőnek nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy essen. Neked nem kell mást tenned, arra teremtettek, azt a parancsot kaptad, hogy az legyél, aki vagy – furcsa és gyönyörű, tökéletlen és rendetlen és szeretnivaló.
Mit kell levetned, hogy felszínre kerüljön lényegi önmagad, akinek Isten teremtett? Mit kell elhagynod, hogy visszaszerezd egyedi vonásaidat, amiket Isten a maga céljára tervezett?

Istenem, adj bátorságot, hogy azt az életet éljem, amelyre elhívtál, ugyanolyan bátorsággal és magabiztossággal, ahogy hull a hó és esik az eső. Segíts elhagynom a szerepeket, a megfelelési vágyat, hadd élhessek békességben akként, amilyennek te látni szeretnél – tudatosan, a Te akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen.

Shauna Niequist: Be Who God Created You to Be
Encouragement for today, 2016.01.12.
www.proverbs31.org


Bár tudnánk
Lysa TerKeurst

„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” Zsid 4,15-16

Ezt kérem nektek erre a karácsonyi-újévi időszakra: bárcsak felismernétek az Úr Jézus szelíd irgalmasságának akárcsak egyetlen felvillanását is! Mert az Úr irgalmának egy cseppje többet ér, mint egy óceánnyi vigasztalás a világtól.
Az élhetetlennek tűnő házasságban.
Az egyensúlyt vesztett anyagi helyzetben.
A halványan felcsillanó reményben, melynek mérhetetlen távolságától rosszul leszel.
Az aggódásban gyermekedért, aki lefelé indult a lejtőn.
A diétában, aminek a gondolatától is hányingered van már.
Barátod be nem tartott ígéretében.
Az igaz barátok hiányában.
Az örökös felfordulásban, mely megakadályozza, hogy létrejöjjön otthonodban a béke, amire annyira vágysz.
A türelmetlenségben és ingerültségben, a haragban és csalódásban, hogy újra elvesztetted önuralmadat.
Bár tudnánk, milyen mélyen megért, és mennyire törődik velünk Jézus! Bár látnánk szeretetének csodáját! Az eget, amit Ő fest fel, a virágokat, amiket Ő bont ki, a világot, amit Ő rendez be nekünk. A szerelmes levelet, amit nekünk ír a Biblia lapjain.
Ezek mind az Ő irgalmasságának jelei.
A világ figyelemeltereléssel vigasztal. Regényekbe menekülünk, filmekbe, magazinokba, bevásárlóközpontokba, csokoládéba, nyaralásba, barátaink dicsérő szavaiba. Nem mintha ezek bármelyike rossz lenne. Dehogy. Csak nagyon rövid életűek. Pillanatnyilag jól érezzük magunkat, de ez az érzés sosem tartós. Egyre újabbra, egyre többre vágyunk. Ha ezekkel a dolgokkal próbáljuk gyógyítani sebzett szívünket, az olyan, mintha kanállal akarnánk kimerni az óceánt. Sosem elégszünk meg. Ezért hát ökölbe szorított kézzel, megfeszített erővel próbálkozunk tovább.
Bárcsak ellazítanánk az öklünket, és nyitott tenyerünkkel elkapnánk Isten irgalmának cseppjeit! Bár tudnánk, hogyan kell elengedni annak terhét, hogy nekünk kell mindent megoldanunk! Bárcsak le tudnánk állni, és azt suttogni: „Jézusom, segíts!” Az Ő szent nevére formált, lélegzetnyi suttogás magában foglalja mindazt az erőt, irgalmat, bölcsességet és kegyelmet, amire szükségünk van az adott probléma kezeléséhez.
Bár tudnánk!
Ha ma olyan helyzetbe kerülsz, hogy kedved volna a világ valamiféle vigaszához fordulni, előbb szánj rá egy kis időt, hogy kérd Jézus segítségét, iránymutatását. A Zsid 4,15-16 rámutat, hogy Ő mindig elérhető, megérti küzdelmeinket, segítséget és reménységet nyújt: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk” (Zsid 4,15-16).
Most azt kérd főleg, hogy segítsen, tudd észrevenni irgalmának gyengéd jeleit. Akkor látni fogod, hogy az Úr irgalmának egy cseppje valóban többet ér a világ rövid távú vigasztalásainak óceánjánál.

Uram, nem szeretném többé olyan örömök hajszolására pazarolni az időmet, melyek sosem elégítenek ki. Add inkább, kérlek, hogy igazán megláthassam irántam való szereteted mélységét és magasságát. Segíts, hogy el tudjam kapni irgalmasságod cseppjeit, és taníts teljesen megnyílnom szeretetednek. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: If Only We Knew
Encouragement for today, 2015.12.23.
www.proverbs31.org


Ha üres, kiszikkadt lélekkel vonszolod át magad az új évbe
Alicia Bruxvoort

Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában… „Nincs több boruk”… „Töltsétek meg a korsókat…”. Jn 2,10

Kedvenc olasz bisztrónk félhomályában ültünk, mikor férjem feltett egy kérdést, amitől összefacsarodott a szívem: „Mit vársz az új évtől?”
Szilveszter napjának utolsó órái még holdsugárral és kegyelemmel átkötött, kibontani való ajándékként álltak előttünk, és én örültem, hogy együtt vagyunk, mikor búcsút mondunk az óesztendőnek.
Tekintetemmel megsimogattam, tudva, hogy őt már az is boldoggá teszi most, hogy nyugodtan eheti a marhasültjét, kortyolgathatja magányunk perceit, amit nem szakít meg csecsemősírás, nem ver fel óvodáshiszti.
Normál esetben egy ilyen kérdés meghozza beszélgetőkedvem, és édes álmodozásra késztet. De azon a szilveszteren, ahogy felszúrtam villámra a sült krumplit, észrevettem, hogy elfogytak a szavaim.
Remény helyett ürességet éreztem, álmodozás helyett csüggedés vett erőt rajtam.
Pedig szerettem volna várakozó hallgatóságomat elárasztani előttem álló, áhított, gyönyörű célokkal, fényesen ragyogó tervekkel. De csak az épp letett év cipelésének fáradságát éreztem. Váratlan gondok és csalódások csüggesztettek, és minden energiámat kifacsarta a mindennapi mókuskerék.
A férjem csendben várakozva kent vajat a kiflire. Mély fájdalom sajdult bennem végig a lábujjaimtól a fejem búbjáig. Elkaptam zöld szemének tekintetét, és azon gondolkoztam, megnyithatom-e szívemet, szavakká formálhatom-e a bennem zajló láthatatlan küzdelmet.
Nem akartam, hogy remegő szemhéjam eláruljon, hosszan, csendben behunytam a szemem, és igyekeztem visszatartani a könnyekké formálódó kétségbeesést.
„Édesem, mi baj van?” – kérdezte a férjem, és ujjait az enyémekbe kulcsolta az asztalon.
„Kiüresedettnek érzem magam…” suttogtam sírva, és kikortyoltam poharamból az utolsó csepp ásványvizet. „Nem tudom, hogyan tudna Isten valami jóra használni a következő évben, mikor az előzőtől még ennyire kiszikkadtnak érzem magam.”
Talán tudod, miről beszélek. A remény helyén szárazság, az akarás helyén gyengeség, a vágyakozás helyén kimerültség.
Lehet, most is ezt érzed. Talpad sajog a vándorúttól, érzelmeid bankja csődbement.
Van egy jó hírem számodra, ha csonkolt reménységgel, kiüresedett lélekkel vonszoltad át magad az új esztendőbe. Ürességünk nem riasztja el bőkezű Krisztusunkat. Kimerültségünk nem tesz alkalmatlanná a csodák befogadására.
Mai igénk azt sugallja, hogy ellenkezőleg: épp ürességünk adhat okot a reménykedésre az új évben.
Olyan Megmentőnk van, aki élvezettel tölti fel a kiürült edényeket.
Ha elolvassuk a Jn 2,1-12-ig tartó egész szakaszt, láthatjuk, hogy Jézus nem tartotta elítélendő dolognak, hogy kiürültek a korsók. Néma felszólításnak látta őket. Jeleztek felé, hogy rajtuk keresztül nyilvánítsa ki új formában dicsőségét.
Gondoljatok bele, barátnőim: ha pazarló Megmentőnk kiürült edényekkel tudta szemléltetni ragyogó gazdagságát, mennyivel inkább fel tudja használni követői kiüresedett lelkét! Csak ismerjük el ürességünket, és kérjük az Ő segítségét.
Egy pincér közeledett vizeskancsóval a kezében. Megállt az asztalunknál, s a fény felé emelte a poharamat. „Nahát, ez kiürült” – jegyezte meg kedélyesen. „Majd én intézkedem!” – mondta, és megjátszott eleganciával újratöltötte a poharamat.
A férjem elhúzta a száját, s míg tekintetével követte a tovalibbenő pincért, megjegyezte: „Ugye, nem is olyan reménytelen dolog az üresség”.
Belekortyoltam a vízbe, hagytam, hogy lemossa a torkomban növekedő gombócot.
Hálásan mosolyogva, váratlan kuncogással könyveltem el férjem megjegyzését.
Hirtelen úgy éreztem, most vagyok a lehető legtökéletesebb állapotban, hogy befogadjam az új év peremén tornyosuló lehetőségeket.

Jézusom, segíts, hogy ürességem várakozássá váljék. Gyere, kérlek, végezd el mindazt az életemben, amit erre az új évre szántál. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: When You’re Stumbling into the New Year Empty and Drained
Encouragement for today, 2016.01.04.
www.proverbs31.org