2017. április 10., hétfő

Lélekerősítő - Drámamentes élet


Cindi McMenamin

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 2Kor 5,17

Emlékszem arra az estére, amikor új lappal indult az életem.
Krónikus hátfájdalommal küzdő édesanyám gerincét megműtötték. Hiába küldtem sms-eket, hagytam üzeneteket, a műtét óta nem kaptam hírt felőle. Bátyámtól sem, aki közel lakik, és be tud járni hozzá a kórházba. Néhány zavaros sms érkezett anyukámtól, amiket nem tudtam kibogozni, egyszer meg hívott is, de senki se szólt bele a telefonba.
Azzal bátorítottam magam, hogy a bátyám úgyis hívna, ha baj lenne, meg Isten ura a helyzetnek.
Végre három nappal a műtét után meghallottam anyukám hangját. Alig ismertem fel. Este 9-kor hívott (náluk éjfél volt), nehezen formálta a szavakat, de azt megértettem, hogy elviselhetetlen fájdalmai vannak. Kapott fájdalomcsillapítót, de az orvos megtiltotta, hogy néhány órán belül újat adjanak neki.
Azért hívott, mert úgy érzi, nem éli túl az éjszakát.
Első reakcióm érzelmi volt. Azonnal beszélni akartam az éjszakás nővérrel, hogy adjon gyógyszert édesanyámnak. Fel akartam hívni a bátyámat, hogy leteremtsem, miért nem intézkedik személyesen. Rögtön meg akartam osztani az egészet a férjemmel és a lányommal, hadd tudják ők is, mi történik családom távol élő tagjaival.
De végül időt adtam magamnak, hogy felfogjam, jobban teszem, ha ahelyett, hogy három ponton is drámát szítok, Isten bölcsességéhez fordulok. Azt szeretném, hogy amit mondok vagy teszek, az Ő dicsőségét szolgálja.
Uram, adj bölcs szavakat, mit mondjak most édesanyámnak – fohászkodtam. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell átélnie, mondtam neki a telefonba, imádkozom érte, hogy Isten „csendesítse le a vihart”, és legyen édesanyám Békessége, Gondviselője, Védelmezője és Orvosa ezen az éjszakán.
Anyukám megnyugodott, biztosított a szeretetéről, és lerakta a telefont. Én pedig valami új dolgot tettem. Nem hívtam fel a testvéreimet, hogy rájuk zúdítsam, mit éltem át pár perccel ezelőtt. Nem számoltam be kis családomnak sem a történtekről. Ehelyett csendesen megköszöntem az Úrnak, hogy segített megnyugtatni édesanyámat, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, és a pillanatnyi dráma elcsitult.
Akkor megértettem, hogy új korszak kezdődik: Krisztussal a szívemben drámamentes életet élhetek.
Évekig azt hittem, én már csak ilyen vagyok, hogy érzelmileg reagálok mindenre, hisz ebben nőttem fel. De mert Krisztusban újjá születtem, és ha Hozzá fordulok, megosztja velem bölcsességét, új lapot kezdhetek: reagálhatok felnőtt módra, nem kell hagynom, hogy az érzelmeim vezessenek, mikor hirtelen valami történik.
Mikor meghalok önmagamnak (Gal 2,20), és Krisztus él bennem, érzelmeim elveszítik központi szerepüket. Nem az vezérel, hogy én hogy látom a dolgokat. A jogok, melyeket magamnak tulajdonítok, már nem állnak az első helyen.
Érzelmeim, véleményem, jogaim mind az Övéi, és Ő nyilatkozik meg általam. Az Ő reakciója lesz az én reakcióm, az Ő cselekedetei az én cselekedeteim. Ahelyett, hogy jelenetet rendeznék, alávetem Neki magam. Csak arra kell gondolnom – ki is mondhatom hangosan –, hogy: Tied vagyok Uram, legyen nekem akaratod szerint.
Legkönnyebben úgy élhetek drámamentesen, ha mentes vagyok önmagamtól. Magamtól megszabadulva Krisztus személyével töltődöm fel. Csak így láthatom meg, hogy az Igazi Történet akkor bontakozik ki, ha Jézus növekszik bennem, én pedig kisebbedem.

Uram, köszönöm, hogy Krisztusban új életet kezdhetek. Köszönöm, hogy a bölcsesség egy fohásznyi távolságra van mindig, és így tudok felnőtt módra reagálni ahelyett, hogy az érzelmeim vagy a hangulatom vezérelnének. Segíts drámamentesen élni, Rád, a Te igazságodra összpontosítva önmagam és az érzelmeim helyett. Jézus nevében, Ámen.

Cindi McMenamin: Living a Drama-Free Life
Encouragement for today, 2017. április 5.
www.proverbs31.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése