Lélekerősítő - Istennel járni

Karen Ehman

„Énokh az Istennel járt, és eltűnt, mert Isten elvitte.” Ter 5,24

Van olyan szereplő a Bibliában, akinek a történetét különösen kedveled? Olyan, aki buzdít, kihívás elé állít, vagy élethelyzete hasonlít a tiedhez?
Talán Mózes a különleges vezetői képességei miatt? Vagy Eszter, az ellenállhatatlan királynő, aki gyönyörű, okos, és éles észjárása egy egész nép megmentésére szolgált? Talán Józsefet választod, elgondolván, mi mindenen ment keresztül, és sikerült mindig fent maradnia, eljutva egész a politikai hatalomig és a megbocsátásig?
Csodálatos történetek mind, de én Énokhot választom.
Először tizenévesen hallottam róla, és már akkor megragadott a története. Keveset ír róla a Biblia, de egy mondat azonnal felkeltette az érdeklődésemet: „Az Istennel járt, és eltűnt, mert Isten elvitte” (Ter 5,24). Hmm. Ifjú elmém eltöprengett ezen a furcsa leíráson.
Növekedvén a hitben, többet is megtudtam erről az ószövetségi férfiról. A Zsid 11,5-6-ban olvassuk: „Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik” (KG).
Ez az! Énok elragadtatott, nem ízlelte meg a halál kínját, és azonnal Istenhez vitetett, egy egyszerű okból: tetszésére volt Istennek.
Azt mondtam, egyszerű, de azt nem, hogy könnyű.
Egyszerű tetszeni Istennek: csináld azt, amit mond Igéjében. Sima ügy, nem?
A Krisztus követésében eltelt évek megtanították, hogy ami egyszerű, nem mindig könnyű is. Döntési lehetőségek kerülnek elénk, a világ harsog a fülünkbe, testünk az utunkba áll, bosszúra vágyunk vagy dicsőségre – így gyakran megfeledkezünk a hitről, s inkább magunk irányítjuk sorsunkat. Saját kezünk és szívünk keresztezi az Istennek tetszés útját.
Énokh Istennel járt.
Hát nem arra vágyunk, hogy ezt rólunk is el lehessen mondani? Elismerem, nem mindig járok Istennel. Néha szembe helyezkedem vele, én tudom, mi a helyes, és szóvá is teszem. Máskor Isten mögött járok. És sajnos az is előfordul, hogy eléje kerülök, előre futok, terveket készítek, majd így szólok. „Igaz is, Istenem, lennél szíves megáldani a terveimet? A Te nevedben készítettem őket. Talán nem beszéltem meg Veled menet közben, de Érted vannak, rendben?” Szégyellni való hamisság!
Istennel járni annyit tesz, hogy naponta feladjuk a késztetést, hogy magunk kormányozzuk életünket, és bizalommal Rá bízzuk magunkat. Elismerjük, hogy Ő tudja, mi a legjobb nekünk, elfogadjuk, hogy nem mindig fedi fel menet közben a hogyanokat és miérteket. Isten ritkán érkezik korán, de késni sohasem késik. Csak a napi szintű hitben járás kedves Isten előtt.
Szeretnél ily módon Isten tetszésére lenni? Mosolyt csalni az arcára, mikor látja, hogy újra meg újra teljes bizalommal Rá és végtelen bölcsességére bízod magad? Talán sikerülne, ha olyanok lennénk, mint kedvenc bibliai hősöm, Énokh, aki oly szorosan Isten közelében járt, hogy hosszú útjuk során egyik nap Isten ránézett, és így szólt: „Figyelj, oly régóta járunk már együtt, hogy mostanra közelebb vagyunk az én otthonomhoz, mint a tiédhez. Mi lenne, ha most azonnal bejönnél hozzám?”
Én legalábbis valahogy így képzelem el.

Uram, mutasd meg, hogyan járhatok minden lépésnél hitben Veled – nem előtted, nem mögötted, hanem az oldaladon. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: A Long Walk of Faith
Encouragement for today, 2017.09.27.
www.proverbs31.org