2018. április 3., kedd

Lélekerősítő - Mikor úgy érzed, nem vagy elég....


Sharon Jaynes

„De ő azt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, az erő ugyanis az erőtlenségben teljesedik ki.” Ezért tehát legszívesebben erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” 2Kor 12,9 (SLT)

Mikor elsőben a tanító néni az utolsó szókártyát is felmutatta, tudtam, hogy bajban vagyok.
Alig voltam hat éves, mikor gyönyörű pöttyös ruhámban, táskámban új színesceruzákkal elkezdtem az iskolát, reménykedve, hogy elég okos leszek. De az első osztály igazolta félelmemet: nem vagyok „elég”.
Kettesével egymás mögé húztuk a fából készült apró székeket, olyan volt, mintha gyermekvasúton utaznánk. A tanító néni szókártyákat mutatott nekünk. Aki eltévesztette a szót, hátrament az utolsó kocsiba. Jóformán az egész első osztályt az utolsó kocsiban töltöttem. Nem tudtam olvasni. Fura mód, legtöbb bajom a THE névelő kiolvasásával volt.
A tanító néni segíteni akart, ezért készített egy névtáblát T-H-E felirattal, amit két hétig a ruhámon kellett hordanom. A gyerekek, ha megláttak, megkérdezték:
„Miért van rajtad a címke?”
„THE-nek hívnak?”
„Mit vétettél?”
Előbb-utóbb megtanultam a THE írását, de nem csak ezt. Tudomásul vettem, hogy nem vagyok olyan okos, mint a többiek, vagy másként szólva, nem vagyok „elég”. Igaz, később jó tanuló lettem, de gyakran éreztem úgy magam, mint az a kicsi lány a hátsó kocsiban.
Mózes is úgy érezte, nem elég jó. Mikor Isten az égő csipkebokorból rábízta a feladatot, hogy kivezesse népét az egyiptomi tömlöcből, Mózes hosszan sorolta, miben „nem elég jó”.
Egyoldalú vitába szállt Istennel, közölte vele, hogy nem ő az alkalmas ember. Nem elég bátor, nem elég erős, nem elég okos, nem elég ékesszóló, nem elég karizmatikus, nem elég magabiztos.
Egy adott ponton Mózes ezt kérdezte Istentől: Tegyük fel, hogy „megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a neve? – mit feleljek erre?”
És Isten válaszolt: „ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: Az „ÉN VAGYOK” küldött engem hozzátok” (Kiv. 3,13-14.)
Mózes 80 éves volt ekkor. De az ÉN VAGYOK kezében a leggyengébb térd is számottevő erővé válhat.
Meg merem kockáztatni, hogy te is küszködtél már a kisebbrendűség, bizonytalanság, alkalmatlanság érzésével. Ezek mögött pedig mindig ott volt egy megállapítás: „Nem vagyok elég – ”. A hiányzó részt különféle tulajdonságokkal töltheted ki. Efféle tévhitekkel:
Nem vagyok elég erős.
Nem vagyok elég tapasztalt.
Nem vagyok elég tehetséges.
Nem vagyok elég bátor.
Nem vagyok elég szép.

Itt kell tudatosítanunk valamit: bármelyik pozitív tulajdonság is az, amiből úgy érezzük, nincs elég bennünk, Istenben bőséggel megvan. Amire szükségünk van, ott van Istenben. Ő az, aki minden űrt betölt, Ő a VAGYOK, aki minden hiányosságunkat pótolja.
Amikor azt mondod: „Nem vagyok elég erős”, Ő azt válaszolja: „ÉN VAGYOK”.
Amikor azt mondod: „Nem vagyok elég okos”, Ő azt válaszolja: „ÉN VAGYOK”.
Amikor azt mondod: „Nem vagyok elég jó”, Ő azt válaszolja: „ÉN VAGYOK”.
Amikor végre elengedjük a hazugságot, hogy nem vagyunk elégségesek, és belekapaszkodunk az igazságba, hogy az elégnél sokkal több vagyunk, mert Jézus és az Ő ereje bennünk van, akkor tudunk kiszabadulni a bizonytalanság bénító fogságából, és indulhatunk el bátran, magabiztosan az úton, hogy véghezvigyünk mindent, amire Ő meghív minket. Leszállunk az utolsó kocsiról, és előreülünk a Mozdonyvezető mellé.
És tudod, mi a csodálatos? Gyermekként legtöbbet a helyesírással küszködtem. Most meg mire kaptam meghívást? – Hogy író legyek. Csatlakozom Pálhoz, aki gyengeségéről panaszkodott: „De ő azt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, az erő ugyanis az erőtlenségben teljesedik ki.” Ezért tehát legszívesebben erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem” 2Kor 12,9.
Ez történik, ha engedjük, hogy Isten kiegészítse a bennünk lévő hiányosságokat. És előfordul, hogy amit mi legnagyobb gyengeségünknek tartottunk, azt Ő legnagyobb erősségünkké alakítja.
Ma mit kér tőled Isten? Miben nem vagy elég? Drága barátnőm, hidd el, hogy Jézus keresztáldozatának és benned lévő erejének köszönhetően, te sokkal több vagy, mint elég. Ezt sose feledd!

Mennyei Atyám, annyiszor előfordul, hogy nem érzem elég jónak, elég okosnak, elég bölcsnek – egyszerűen elégnek magam. Segíts, hogy ne sejtett hiányosságaimra koncentráljak, hanem a Te mindenre elég kínálatodra. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You Feel You’re Not Enough
Encouragement for today, 2018. 04.02.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/04/02/when-you-feel-youre-not-enough

1 megjegyzés: