2018. február 7., szerda

Lélekerősítő - Ő harcolni fog érted


Jefferson Bethke

„Az Úr majd harcol értetek, ti csak maradjatok nyugton.” Kiv 14,14

Tizenkilenc éves voltam. Pár hónapja döntöttem el, hogy Jézust fogom követni, s most éreztem, hogy gyűl bennem a méreg. Istenre haragudtam.
Átadtam Neked az életemet – miért esik szét mégis?
Azt hittem, Veled könnyebb lesz.
Miért van az, hogy még mindig erős késztetést érzek arra, amit nem akarok csinálni?

Nyilvánosan sosem ismertem volna el, de egyre jobban nehezteltem Istenre, csalódást éreztem.
Szomorú, de nem Isten valamilyen tette vagy mondása volt ennek az oka. Inkább sok-sok vallásos elképzelés, amit felszedtem az évek során.
Felnövekedvén hol ide, hol oda jártam templomba, és mindig azt hittem, hogy akik kiállnak bizonyságot tenni, azoknak az élete tökéletesen sínen van. Azóta legalábbis, mióta követik Jézust. „Negyven évig alkoholista voltam – mondta egyikük. – Miután átadtam életemet Jézusnak, soha többé nem kívántam az italt.”
Összehúztam magam a széken, mert én ezt nem mondhattam el. Bizonyos értelemben még nehezebb is lett az életem, mióta követni kezdtem Jézust. Mert állandó konfliktusban éltem. Még álmodtam is arról, hogy harcolok egy csatában. Valami nincs rendben velem?
Ebben az állapotban olvastam újra a Kivonulás könyvét. Milliószor hallottam már a történetet, és ez hajlamossá teszi az embert, hogy elsikkadjon egy-egy részlet lényege fölött. Akkor viszont egy vers különösen szemembe tűnt.
Miután az izraelitákat végre útjukra engedte a fáraó, ők elindultak, és elérkeztek a Vörös-tengerhez. Ekkor kezdtek rájönni, milyen lehetetlen dologra vállalkoztak. A helyzetet tovább rontotta, hogy hátranézve látták, a fáraó a nyomukban van. Meggondolta magát, megbánta, hogy elengedte a népet.
Előttük tenger, mögöttük az ellenség. Csapdában voltak. Szidni, átkozni kezdték Mózest: „Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni?” (Kiv 14,11).
Mózes válaszában találtam rá a kedvenc mondatomra: „Az Úr majd harcol értetek, ti csak maradjatok nyugton” (Kiv 14,14).
Próbálom átérezni az izraeliták helyzetét, de el sem tudom képzelni rémületüket. A rettegést. Teljesen be voltak kerítve, nem volt menekvés. Mózes szerint valamit tenniük kell. Van valami, amit meg kell tenniük. Engedelmeskedniük kell. Hogy mi az a parancs, aminek muszáj engedelmeskedni? Maradjanak nyugton, és figyeljék, mit tesz Isten. Őszintén higgyenek Abban, aki kihozta őket a szolgaságból.
Nem tudom, te milyen lehetetlen helyzetben vagy, de mi lenne, ha egyszerűen megállnál, és a Teremtődre bíznád? Nem azért vezetett el idáig, hogy aztán veszni hagyjon. Ő jár előtted, Ő jár mögötted. Harcolni fog érted.
Leginkább azt a részt szeretem a történetben, amikor Isten megnyitja a Vörös-tengert, és Izrael népe parancsot kap, hogy induljon el. Néha a nyugton maradás és a hit Istenben azt jelenti, hogy rakjuk egyik lábunkat a másik elé, mialatt két oldalról hatalmas víztömeg szegélyezi az utat. De Isten jó, Rá lehet számítani.

Uram, azért imádkozom, aki most ezt olvassa. Adj neki reményt és erőt, emlékeztesd őt ígéreteidre, ahogy népeddel is tetted a Vörös –tengernél. Csillapítsd le háborgó szívét, csendesítsd el lelkét hangoddal, igazságoddal. Jézus nevében, Ámen.

Jefferson Bethke: He will Fight For You
Encouragement for today, 2018.02.07.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/02/07/he-will-fight-for-you

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése