Mik ezek a Lélekerősítő levelek?
Néhány éve feliratkoztam egy hírlevélre a www.crosswalk.com honlapon. A címe Encouragement for today (Bátorítás a mai napra). A Proverbs 31 Ministries, amerikai székhelyű keresztény egyesület képzett tagjai írják hozzájuk hasonló nőknek: minden levélben (hetente 5 alkalommal) egy-egy rövid igeszakaszt értelmeznek, saját életükből, a mindennapokból vett példákkal illusztrálják. Céljuk a Példabeszédek Könyve 31. fejezetének megélése, az evangélium terjesztése. A levelek az Istennel állandó kapcsolatban lévő élet lehetőségét mutatják meg egyszerű szavakkal, közérthetően: dolgozó édesanyák írnak dolgozó édesanyáknak.
Szeretném megosztani ezeket a leveleket. Engem gyakran segítettek tovább az úton, többször volt az az élményem, hogy Isten az aznapi levélben válaszol valamilyen kérdésemre, ad útbaigazítást.
Engedélyt kértem és kaptam a fordításukra, 2009 novemberétől szeretném rendszeresen feltenni ide a hétköznapi „bátorítást”.
Aki eredetiben szeretné olvasni a leveleket, a www.proverbs31.org honlapon a Devotionals cím alatt megtalálja őket, ott fel is iratkozhat rájuk.
A „Lélekerősítő a mai napra” fülre kattintva a legutóbbi levelet lehet olvasni.
2009. november 3.
Kiváló farizeus lettem volna
Glynnis Whitwer
„Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohár és a tál külsejét, de belül rablott holmival és szennyel vannak tele.” MT 23:25
Adjatok nekem követni való szabályokat, s én boldog leszek. A szabálykövetés célt ad nekem. Jobb agyféltekével irányított gondolkodásom szereti a rendet, a rutint, amit nem zavarnak meglepetések. Jó érzés, ha teljesítményemet pontosan megadott szempontokhoz igazíthatom. Ha betartom a szabályokat, nem hibázhatok. Igazam van?
Egy nagy bökkenője van ennek a gondolatmenetnek. Elfordítja tekintetemet arról, ami igazán számít: a lelkem állapotáról. Jézus egy korabeli vallásos csoportban, a farizeusokban ismerte fel ezt a problémát, és ez nagyon zavarta bennük. Ha belegondolunk, nekik címezte legélesebb kritikáit, azokhoz az emberekhez szólt legkeményebben, akiknek a belső élete ellentétben állt azzal, amit a külvilág felé mutattak magukból.
Nem tudom, hogy a farizeusok jó szándékból voltak-e olyanok, amilyenek. Istent akarták szolgálni, s úgy gondolták, ezt a szabályok szerinti élettel tehetik legjobban? Vagy inkább hatalmi harcot vívtak mások tiszteletéért? Bárhogy volt is, Jézus megnyitotta a külső csomagolást, és felfedte szívük ocsmányságát. Ezt teszi velem is.
Úgy tűnik, Isten mindegyre eljuttat érzelmi és fizikai tűrőképességem határáig, hogy előkerüljön a lelkem mélyén megbúvó igazság. Ami ilyenkor felszínre kerül, az ellen harcolnom kell: önzés, elbizonytalanodás, féltékenység, reményvesztettség. Nem jó az, ha felnyitják az embert. Fáj és összezavar. De szükség van rá, ha hű követője akarok lenni Krisztusnak.
Valóban kiváló farizeus lettem volna. De az igazság az, hogy én kiváló tanítvány szeretnék lenni. Inkább ülnék a Jézus lábainál Őt hallgatva, mintsem tanítanék a templomban. Inkább osztanám meg az üres kenyeret Jézussal, mint lakmároznék nélküle egy luxusbálon. S ha ehhez az kell, hogy felnyissák a szívemet, s a szennyet kivájják belőle, ám legyen.
Mert végülis én Jézussal szeretnék járni, aki szeret engem még így szennyesen is. A másik lehetőség az, hogy letagadom a szennyet, de ezzel nem vezetek félre senkit. Úgyhogy örömmel fogadom Isten behatolását az életembe, feladom a teljesítménykényszeremet, és megpróbálok több időt fordítani lelki fejlődésemre. Mert ez az, ami számít.
Drága Uram, te szent vagy és igaz, és mégis szeretsz engem olyannak, amilyen vagyok. Köszönöm, hogy meghívtál az engedelmesség egy magasabb szintjére, ami a lelkem és egész életem átadását jelenti. Mindennél jobban arra vágyom, hogy kövesselek, Uram. Jézus nevében. Ámen.
Encouragement for today 2009.11.03.
www.proberbs31.org
2009. november 4.
Amikor nem jön a gyógyulás
Wendy Blight
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből;” Példabeszédek 3:5
Ma 16 éves. Friss jogosítvánnyal, az egyetemi szurkolókórus vezetője, magabiztos, erős, jófej, és igazán szép kívül-belül.
Akkor 13 éves volt. Ültünk az orvosnál, könnyek között, remegve, s hallgattuk a rémületes szavakat: „scoliosis”, „gerincgörbület”, „fűző”, „24-ből 23 órán át”, „két évig”.
Nincsenek szavaim leírni a következő heteket, hónapokat, mialatt hűségesen hordta a fűzőt, ami elformátlanította a testét, fájdalomban töltött álmatlan éjszakák sorát okozta, és megakadályozta olyan tevékenységekben, amiket nagyon szeretett.
Kérdések gyötörték: „Miért pont én, Istenem? Mit követtem el?”
Engem sem hagytak nyugton a kérdések: „Miért pont ő, Istenem? Mit csináltam rosszul? Kérlek, vedd el ezt tőle, s add rám, KÉRLEK, uram!”
Gyógyulásért könyörögtem. Engedelmeskedtünk annak, amit a Bibliában olvastunk. A gyülekezet idős tagjai imádkoztak fölötte. Rátettem a kezemet, megkentem olajjal. Asszonyok százai imádkoztak a gyógyulásáért.
A gyógyulás elmaradt.
Hosszú éjszakákat töltött az ágyamban a fűzőjébe zárva, zokogva, s egyre azt kérdezte: „Miért pont én, Anya?” Ott feküdtem mellette, könnyek csorogtak az arcomon, kimerült voltam és tehetetlen, s nem tudtam, hogyan jutunk ki ebből a gödörből.
Nem jött a gyógyulás.
A háta tovább görbült a fűző ellenére. Alternatív módszerekhez folyamodtunk.
A gyógyulás nem érkezett.
Hosszú ideig kordában tudták tartani a görbülést – 6 hónappal ezelőttig. A gerincgörbület és a belőle eredő fájdalom döbbenetes sebességgel kezdett növekedni, mígnem kénytelenek lettünk szembenézni az egyetlen reménysugárral: a műtéttel. Egy olyan műtéttel, amivel az életét kockáztatja ez a drága gyermek. Egy műtéttel, ami után végig a gerincét szögek és csavarok fogják megóvni a görbüléstől. Egy műtéttel, ami után hosszú hónapokig tartó rehabilitáció következik. Egy műtételt, ami után soha nem bukfencezhet már.
Nem jött a gyógyulás – vagy mégis?
Első látásra azt mondanám, „nem”, mert az Úr nem adta meg azt a gyógyulást, amiért én olyan kitartóan, állhatatosan imádkoztam.
De ha a beígért eredményre gondolok – kiegyenesítik a gerincét, és fájdalom nélkül élhet – azt kell mondanom, hogy „igen”, közeledik a gyógyulás, csak nem úgy, ahogy reméltem, amiért imádkoztam.
Mindaz, amit átéltem, s amit átélek, arra indít, hogy másoknak is megmutassam: életük kisebb-nagyobb harcaiban Isten Igéjére támaszkodjanak. Hogy mit mondok akkor, amikor az Úr előtt térdre borulok? Hagyom, hogy folyjanak a könnyeim. Megrázom az öklöm, s azt kérdezem: miért kellett ennek megtörténnie? Meg azt, hogy miért nem azt az utat választotta, amit ÉN szerettem volna?
Aztán megadom magam.
Megfogadom saját tanácsomat.
Az Igéhez fordulok. Az Igéhez, amely így szól hozzám:
„Wendy, bízzál bennem teljes szívedből. Ne támaszkodj a kiropraktőrök, a fizikoterapeuták és mások tanácsára. Ne támaszkodj a saját félelmeidre. Higgy bennem, Wendy. A nevemben. A hatalmamban. Az erőmben. A szeretetemben. Megígértem, hogy vezetlek az úton, és megtettem. Ez az az út, amin járnod kell. Bízz bennem.” (Péld 3:5-6)
„Wendy, én nem a félénkség lelkét adtam neked, hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2Tim 1:7)
"Wendy, ne feledd, az én utaim fölötte vannak a tieiednek, az én gondolataim fölötte vannak a tieiednek. Bízd őt rám, mert megvan a tervem vele, és jobban szeretem őt, mint ahogy te el tudnád képzelni.” (Iz 55:8)
Szeretném azt mondani most nektek, hogy nem félek. De akkor hazudnék. Félek. Félek attól a naptól, amikor hasra fogják fordítani, felvágják a gerince mentén, és idegen tárgyakat raknak a testébe. De bízom Istenben, és minden nap kérem, hogy erősítse meg a hitemet.
Mennyei Atyám, köszönöm az Igédet. Köszönöm, hogy Igéd IGAZ. Atyám, kérlek, hogy mindazokkal az asszonyokkal együtt, akiknek a szíve most együtt dobban az enyémmel, engem is vezess a te Igédhez. Segíts meg hitetlenségünkben. Segíts, hogy minden gondolatunk hajoljon meg Krisztus engedelmessége előtt. Tedd szívünket szeretettel telivé, hűségessé, tisztává, tökéletessé. Atyám, boríts be minket szárnyaiddal. Segíts, hogy tökéletesen bízzunk Benned. Jézus nevében kérlek. Ámen.
Encouragement for today 2009.11.04.
www.proverbs31.org
2009. november 5.
Elutasítás
Lysa TerKeurst
„Bizony nem veti el az Úr az ő népét, és el nem hagyja az ő örökségét!” Zsolt 94:14
Néhány hónapja érkezett egy telefonhívás, amire már 15 éve vártam. Egy halvány fénysugár egy álom felé talán megnyíló ajtó alatt.
Tétován izgatott voltam. Mikor ilyen hosszú ideig vársz valamire, s aztán a megvalósulás közelébe érkezel, egyszerre érzel lelkesedést és rettegést. Hirtelen a lelked kimozdul a semleges zónából, és egy nagyon érzékeny állapotba kerül, ahol az elfogadással vagy az elutasítással kell találkoznia. És nagyon jól tudod, hogy mindkettő bekövetkezhet.
A telefonhívás után összeállítottam a pályázatomat, s átadtam magam az időelőtti ünneplésnek.
Aztán jött a várakozás.
Vártam és vártam.
Semmi.
Mint az ostoba kislány, aki megveszi a táncruhát, mielőtt még meghívták volna a bálba. Szégyenlősen megkérdeztem telefonon, megérkezett-e a jelentkezésem. Azt a választ kaptam, hogy igen, beérkezett, és ha még nem kaptam semmi visszajelzést, akkor az azt jelenti, hogy nem fogadták el.
Jaj!
Ilyenkor leülsz, becsukod a szemed, és eldöntöd, hagyod-e, hogy a könnyek végigcsorogjanak az arcodon, vagy visszapislogod őket a helyükre, és emelt fővel visszavonulsz.
Az elutasítás bűzlik.
Szó szerint büdös.
Büdös volt, amikor ötödikben Saxon Palmer nem engem választott korcsolyapartnerének. Büdös volt, amikor apa elhagyott minket. Büdös volt, mikor diákszerelmem aznap szakított velem, amikor azt hittem, eljegyezzük egymást. Büdös volt, amikor a kiadók éveken át visszadobták a könyveimet. És büdös volt, amikor csak ültem, és próbáltam feldolgozni ezt a mostani helyzetet.
Néha csak lépkedsz a büdösben, és nincs ragyogó szivárvány vagy arannyal telt edény túl a sarkon. A zene nem erősödik fel, a főhős nem kap fel maga elé a lovára, hogy elvágtassatok a naplementébe, s boldogan éljetek, amíg meg nem haltok.
Néha az van, ami van, és nincs tovább.
De Isten leányainak tarsolyában ott lapul egy csodálatos ígéret, ami akkor is mosolygásra késztet, ha közben a könnyek toporognak a szemünk sarkában. Ha nincs is szivárvány vagy aranyedény, vagy herceg a lovon, miénk a megváltás ígérete.
Minden halál után van valamilyen feltámadás. Nem a körülményeink feltámadása. Nem olyan feltámadás, amiben a dolgok helyreállnak úgy, ahogy mi szerettük volna. De lesz feltámadás. Jézus biztosított róla.
Nem apadhat el a remény az életünkből, ha tudjuk, hogy „nem kieszelt meséket követünk az Úr Jézus Krisztus hatalmáról és eljöveteléről”, hanem a Feltámadott valóságát éljük át (2 Péter 1:16). Ő a mi feltámadásunk.
Ő a mi reményünk.
Ő az, aki mindig emlékeztet rá, hogy az elutasítás az emberektől sohasem jelent elutasítást Isten részéről.
És Ő az, aki olyan történetet sző az életünkből, aminek értelme egyszer majd meg fog világosodni számunkra.
Uram, tudom, hogy te sokkal erősebben átélted az elutasítottság fájdalmát, mint ahogy én bármikor is. De míg az élet nagy egészében apróság ez a mostani elutasítottságom, nekem most hatalmasnak tűnik. Segítesz feldolgozni? Segítesz, hogy túl tudjak nézni rajta? Megengeded, hogy ez a törékeny lélek érezze ma a te elfogadásod és szereteted melegét? Kérlek, Uram. Jézus nevében. Ámen.
Encouragement for today 2009. nov. 5.
www.proverbs31.org
2009. november 9.
Istennel a zűrzavarban
Whitney Capps
„Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Amint a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőkén marad, úgy ti sem, csak ha énbennem maradtok” Jn 15:4
Szeretek eljárni otthonról, szeretek beszélgetni. Szeretek szórakozni. Szeretek nevetni. Szeretek emberek közt lenni – egy darabig. Mert, tudjátok, a lelkem inkább introvertált. Elérkezik egy pont, amikor kimerül az energiám. Amikor nyugalomra vágyom, csendre, magányra.
Ezért keresem a nyugodt együttlétet az Úrral. Szeretem csendben üldögélve olvasni az Igét, vagy egy könyvet, ami Jézus felé fordítja a lelkemet. A férjem tudja, hogy szeretettartályom újratöltésének egyik módja, ha elmegyek egyedül vacsorázni valahova: csak én, Jézus és egy jó könyv. (Ti extrovertáltak, ugye kiráz a hideg a magányos vacsora gondolatától is?) Ne értsetek félre, imádom a családomat, de szükségem van a lelki magányra.
Sejthetitek, hogy három négy év alatti gyermekkel az Úrral töltött magányra nem sok esélyem van. A fürdőbe is ritkán tudok egyedül menni. Ha a „félreeső helyen” nincs nyugtom, gondolhatjátok, milyen zűrzavar van az imádkozó sarkomban.
Legkisebb gyermekünk születése után hónapokig lelki sivatagban éltem. Kiaszott a lelkem. Kétségbeesetten szerettem volna Jézussal csendben lenni, s könyörögtem Istenhez, hogy találjak módot a magányos imára. Meghallgatott, és újra meg újra adott erre lehetőséget, de a kimerült testben megbúvó lelkem mindegyre elszenderedett, vagy elkalandozott másfelé.
Képtelen voltam a rendszeres imára. Hónapok hiábavaló kísérletezése után odakiáltottam Istennek: „Nem tudom, hogy lehetnék egyedül veled!”
„Lányom, nem kell velem egyedül lenned. Csak legyél velem. Maradj bennem, és én benned maradok.”
Semhogy feladnám, hogy Jézussal legyek, mert már nem tudom tartani a napirendemet, Megváltóm azt kéri tőlem, hogy lakjam benne egész nap. Isten rendezte így az életemet, és ő nálam is jobban tudja, gyermekeim mennyire kitöltik a napjaimat. A gyerekszoba zsivajában Ő az én menedékem.
Minden pillanatot megpróbálok kihasználni, amikor Jézussal lehetek. Mialatt a gyermekeim az „Én Istenem, jó Istenem”-et mondják, én Jézussal beszélgetek. Ha úgy érzem, eltávolodtam a barátnőimtől, elolvasok egy jó kis cikket. A Pédabeszédek31 vagy a Mai Keresztény Nő magazinok igazi lelki mentőcsónaknak bizonyulnak ebben az időszakban. Mialatt a gyermekek a konyhaasztal mellett kézműveskednek, elolvasok egy zsoltárt. Amikor csak lehetséges, keresztény dalokat hallgatunk napközben. Gyakran ezeknek a daloknak a szövege jelenti aznapra a legmélyebb imádságot, amire képes vagyok.
Figyeljetek, nem azt mondom, hogy ezek a pillanatnyi imafoszlányok helyettesítik az elmélyült imát vagy a Szentírás tanulmányozását. Ez utóbbiak keresztény életünk, tanítványi voltunk ismertetőjegyei. De kezdem átértékelni kapcsolatomat Jézussal. Mostani életszakaszomban nem annyira az elcsendesedés mennyisége, hanem a zűrzavarban való állandó együttlét a meghatározó. De legalább együtt vagyunk!
Atyám, lányod szeretne Veled lenni. Emlékeztess állandó jelenlétedre! Add, hogy mindig megragadjam a pillanatokat a nap folyamán, amikor Rád gondolhatok, Neked örvendezhetek! Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today 2009. nov. 9.
www.proverbs31.org
2009. november 10.
A bennünk dúló harcok
Marybeth Whalen
„Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde a bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak?” Jk 4:1
A fenti ige rávilágít a férjem és köztem zajló viták gyökerére: a bennem háborgó kívánságokra. Kívánságokra, amiktől szabadulni szeretnék. Csúf, önző, kicsinyes kívánságokra. Amik azt akarják, hogy a magam igazát keressem. Kívánságok, melyek bensőmben háborognak, s cselekedeteimben törnek a felszínre.
Mindegyikőnk lelkében dúlnak háborúk. A test és a Lélek háborúi, a kifelé nyújtózás és a befelé fordulás háborúja, a Krisztusért élés és az önmagunkért élés háborúja. Hogyan kerülhetünk ki győztesen ezekből a harcokból minél kevesebb sérülést kapva és okozva? Van néhány lehetőség:
Imádkozzunk: A Jakab levél így folytatódik: „Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért mert nem kértek.” Jakab rávezet, hogyan kerülhetjük el a háborúságot. Vigyük kielégítetlen szükségleteinket, vágyainkat, elvárásainkat, panaszainkat Isten elé. Nem kell férjünktől, gyermekeinktől, szomszédainktól és munkatársainktól várnunk, hogy minden igényünket kielégítsék.
Járjunk igazságban: Könnyű elhinni, amit az ellenség vagy a test hazudik: Bezzeg, ha más lenne a férjem, jobb életem volna. Ha eltakarítana maga után, kevesebb dolgom lenne. Nem értékelik, amit értük teszek. A hazugságok gerjesztik a csatákat. Könnyen elkap az önsajnálat és a düh örvénye. Ehelyett meg kéne tanulnunk felismerni a hazugságokat, és túlnézve rajtuk, megpillantanánk az igazságot – Isten igazságát. Forduljunk Isten Igéjéhez, és olvassuk el, mit akar mondani szeretteinkről és a mi valóságos helyzetünkről. „Tégy próbára, Uram, és vizsgálj meg engem, próbáld meg tűzzel vesémet és szívemet! Mert szemem előtt van irgalmasságod, s a te igazságodban járok.” – Zsolt 26:2-3.
Ejtsük foglyul a gondolatainkat: A 2 Kor 10:5b azt ajánlja, ejtsük foglyul a gondolatainkat, és késztessük őket Krisztus iránt való engedelmességre. Foglyul ejteni és valamire késztetni – mindkét tevékenység komoly erőkifejtést jelent. Egyik sem olyasmi, ami magától bekövetkezik, ha hátradőlünk, és várunk. Mindkettő céltudatos akaratot, erőfeszítést igényel. Amikor észrevesszük, hogy gondolataink elindulnak lefelé a veszélyes „bezzeg, ha” irányba, találjunk egy kapaszkodót, ami visszabillentheti őket: gondoljunk bele, kicsoda Krisztus, hogyan élt ő a földön – szelíd, alázatos szolgaként.
Maradjunk csendben: Sokszor bánkódtam már amiatt, hogy mondtam valamit, amit nem kellett volna. Megtapasztaltam, hogy a harc hevében szinte mindig jobb, ha visszavonulok és imádkozom. Ha megbántottak, védelmet keresek az Atyánál. Ha a harc még lobog bennem, megkérem, csillapítsa le a szívemet. Néha bizony kemény munka a hallgatás. De tudom, hogy hallgatásom a szavaimnál sokkal kevésbé bánthatja meg azokat, akiket szeretek. „A balgát is okosnak lehet tartani, amikor hallgat, és értelmesnek, míg ajkát zárva tartja.” – áll a Példabeszédek 17:28-ban.
Amikor háború dúl bennünk, megfordíthatjuk a harc kimenetelét, ha nem engedünk utat az érveinknek. Rajtunk áll, hogy abbahagyjuk a vitát, és más reakciót választunk. Remélem, hogy ezek a gondolatok segíteni fognak, ha újra szembenézünk a kihívással.
Uram, kérlek, juttasd eszembe, hogy imádkozzam, hogy igazságban járjak, hogy foglyul ejtsem a gondolataimat, és csendben maradjak. Segíts, hogy Feléd forduljak, amikor harcok feszülnek bennem. Nem akarok csatázni azokkal, akiket szeretek, kérlek, segíts ebben. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today 2009.11.10.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése