Lélekerősítő levelek 41

Az ünneppel járó levertség
T. Suzanne Eller

„Boldogok, akik az igazság szerint járnak, akiknek tettei mindenkor igazak.” Zsolt 106,4

„Nem szeretem az ünnepeket,” suttogtam magamban.

Valamikor nagyon szerettem őket. Mielőtt férjhez mentem. Mielőtt úgy éreztem, szétszakadok, mert egyszerre kell jelen lennem mindenütt. Mielőtt állandósult, hogy ilyenkor akármilyen döntést hozok, az valakinek rosszul esik, valakit felhúzok vele, vagy úgy érzi, háttérbe szorították.

Azon dolgoztam, hogy otthont teremtsek, hogy új, közös hagyományokat alakítsak ki férjemmel és apró gyermekeinkkel. Mindkét családban mi házasodtunk először a testvérek közül, mi törtük meg először a „mindig így szoktuk” törvényét.

Hálaadás ünnepén hálásaknak kellett lennünk. Én csak elnyűttnek éreztem magam. Karácsony az öröm ünnepe volt, de én csak feszültséget éreztem.

Ahogy gyermekeink lettek, feszültségemet megpróbáltam lelkesedésnek álcázni. Mókáztunk a töklámpás készítéssel. Ünnepi díszbe öltöztettük a házat. De a gyomrom összeszorult, valahányszor arra gondoltam, mi vár még.

Visszanézve, nem értem, miért nem szóltam senkinek. Ehelyett hagytam, hogy elfekélyesedjék a seb. Nem gondoltam arra, hogy ha nem szólok, semmi sem fog változni. Csak nyeltem a dühömet.

Törődj másokkal, de azt tedd, ami igaz.

Most, harminc évvel később, kincsként tartom számon az ünnepeket. Sok időbe telt, de megtanultuk megosztani a gondokat. „Kimerülünk, ha megpróbálunk egyszerre mindenütt és mindenkinek megfelelni”, vontuk le a tanulságot.

Azzal kezdtük, hogy megpróbáltuk egymás szempontjait számításba venni. Egy üres fészekben még vannak terek, amiket kitölt az ünnep. Nem szabad ezekhez annyira ragaszkodnunk később, hogy idegessé tegyenek. Megpróbáltunk higgadtan, méltósággal, veszekedések nélkül megoldásokat találni.

Volt, aki nyitott volt, mások kevésbé, főleg az elején. Ha rugalmasak voltak, örültünk. Ha nem, akkor sem érzékenykedtünk, nem vettük személyes sértésnek a merevségüket. A változtatáshoz idő kell.

A legnagyobb ajándék később érkezett. Mikor gyermekeink megnősültek, férjhez mentek, egyre több család került a képbe. Közöltük gyermekeinkkel, hogy szerintünk nem a naptári nap teszi ünneppé az ünnepet. A szív a fontos, amivel átéljük. Ünnep az, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk.

Így előfordul, hogy Hálaadáskor sikerül összegyűlnünk, máskor úgy alakul, hogy csak egy héttel később. Talán csak Karácsonykor, a Hálaadást pedig szűk családi körben ünnepli mindenki. Ha valamelyik alkalommal nincsenek velünk, férjemmel új hagyományokat alakítunk ki, csak kettőnk számára.

Felismertük, hogy ha nem érzik a kényszert a gyermekeink, gyakrabban jönnek, mert megszűnik a feszültség. Beengednek minket az ő új hagyományaikba. Mindegy, milyen nap van, amikor együtt lehetünk, jól érezzük magunkat. És ez az igazi ajándék.

Te érzed az ünneppel járó szorongást? Nincs valami, amin változtatni tudnál? Valami, amit megoszthatsz a többiekkel, hogy könnyebb legyen?

Uram, köszönöm Neked a családomat. Sok mindenért hálás vagyok, többek között a családtagjaimért, akik szeretnek, és szívesen vannak velem. Segíts, hogy meg tudjam osztani gondjaimat szeretteimmel, s ezt kedvesen, méltósággal tegyem. Segíts, hogy ne érzékenykedjem, ha valamin változtatni akarnak. Ha merev vagyok, segíts meghajolnom, és így növekednem. Segíts, hogy minden nap hálás tudjak lenni mindazért, amit kaptam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.dec.3.
www.proverbs31.org

Mi ez a szag?
Zoe Elmore

„Éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Ef 5,2

Már mielőtt kinyitottam garázsunk ajtaját, megcsapott az átható szag. Az orrom igazat mondott: kigyulladt a házunk. Szinte repültem fel a lépcsőkön, s közben a férjem és a fiam nevét kiabáltam, hogy meneküljenek ki a házból. Majd megjöttek a tűzoltók, kipakoltak minket az otthonunkból, és eloltották a tüzet. Éjfél volt, a szomszédok már mind aludtak, büdös, füstös önmagunknak a legközelebbi szállodában kerestünk menedéket.

Másnap reggel hazatértem, ahol a csak a lakáségés füstjére jellemző szörnyű, átható bűz fogadott. Végigjártam a házat, a borzalmas szag mindenbe beivódott. Hónapokig tartó javítások, felújítások, festések után a kellemetlen szag még mindig meg-megcsap, nehezen fogom elfelejteni.

Ennek ellentéte az a melegséget árasztó, hívogató illat, amit a Karácsony jelent. A frissen vágott fenyő illata a mézeskalács fűszereivel elegyedve. Mennyire szeretem, mikor belengi a házat!

Mindkét szag nagyon jellegzetes, mindkettő nagy hatással van ránk. Egyik negatív, menekülnél tőle, a másik magához hív, egyre többet szeretnél belőle.

Gondolkoztál már az illat metaforán a hitéletünkre vonatkozóan? A Jézus Krisztusban hívők számára jelenlétünknek sugároznia kéne Krisztus mindent átitató hatását az életünkre. Ha engedjük, hogy életünk az Ő jóságát tükrözze, a sajátos, hívogató illat tetszésére lesz Jézusnak is és az embereknek is.

Ezt a felbecsülhetetlen illatot nem lehet beszerezni üzletekben, nem lehet legyártani, ez az illat a Jézussal való személyes kapcsolatból természetes módon árad. Ha Krisztusban élünk, jóságának édes illatát kellemes parfümként árasztjuk magunk körül.

Hangulatunk, szavaink és tetteink állandóan árasztanak valamilyen illatot. Vajon Jézushoz hívogatjuk általa az embereket, vagy örökre elriasztjuk Tőle őket?

Uram, taníts meg édes illattá válnom. Kérlek, nyilvánulj meg az életemben, hogy mások is lássanak, és akarjanak közelebb kerülni Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.06.
www.proverbs31.org

Az Ajándékozó
Rachel Olsen

„Adjatok és adatik nektek: jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek is.” Lk 6,38

Alig várom, hogy karácsonykor lássam az arcokat, ahogy családtagjaim kinyitják a nekik szánt ajándékaimat. A meglepetés és a hála mosolya engem is örömmel tölt el. Ilyenkor értem meg, miért mondja Jézus, hogy „Jobb adni, mint kapni”.

Pár évvel ezelőtt a lányom abba a korba érkezett, amikor már - ha nagyon igyekezett - rátalálhatott az elrejtett, még be nem csomagolt ajándékokra az ünnep előtt. Figyelmeztettem, hogy ha megtudom, hogy kíváncsiskodik, visszaviszem az üzletbe az ajándékait.

Tudom, keményen hangzik, de meg kellett tanulnia, hogy uralkodjék kíváncsiságán, és tudjon várni türelemmel, tisztelje az ajándékozót, ne rabolja el tőlem azt az élményt, hogy lássam, amikor először pillantja meg a neki szánt ajándékot. Fogja fel, hogy az adás és a kapás egybekapcsolódik, és mindkét félnek jó érzést nyújt.

Fontos, hogy Isten gyermekei tiszteljék mind az adás, mind a kapás aktusát – Isten arra hív, hogy átéljük mindkettőt. Biztos vagyok benne, hogy ezek az alkalmak segítenek megérteni valami lényegeset Istenről és a Vele való kapcsolatunkról. Isten az Ajándékozó. Ő mindig a tökéletes ajándékot adja nekünk. „Fölülről, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik. Nála nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak” (Jak 1,17).

Bontsunk hát ki néhány csodálatos ajándékot, amit Tőle kaptunk.

Testi életet adott nekünk. „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz 2,7).

És örök életet: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

Családot adott nekünk: „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten” (Zsolt 68,6).

Bölcsességet kaptunk Tőle: „Ha pedig valamelyiktek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad, és meg is kapja, csak bizalommal kérjen és csöppet se kételkedjék” (Jak 1,5).

Békességet adott: „Békességet hagyok rátok; az én békémet adom nektek” (Jn 14,27).

Örömöt: „Követőink lettetek, és az Úr követői. A sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok az igét” (1Tessz. 1,6)

Felüdülést kapunk Tőle: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítlek titeket” (Mt 11,28).

Személyes Vigasztalót adott: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek: az igazság Lelkét, aki mindörökké veletek marad” (Jn 14,16).

Örökséget kapunk Tőle: „Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól kapjátok jutalmul az örökséget!” (Kol 3,24).

És szabadságot: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Gal 5,1).

Mindezekért a hatalmas ajándékokért Isten egyszerűen csak azt várja, hogy hálával elfogadjuk őket, és utánozzuk Őt adakozó jóságában. A mostani időszak a legalkalmasabb a hálaadásra, az ajándékozás és megajándékozottság örömének átélésére – Boldog Karácsonyt!

Uram, köszönöm bőkezűségedet, amivel ajándékozol. Hálás vagyok nagylelkűségedért! Segíts, hogy nyitottan fogadjak mindent, amit az elkövetkező évben adni akarsz nekem. És segíts, hogy ugyanúgy értékeljem az adást, mint ahogy örülök annak, ha én kapok valamit. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.09.
www.proverbs31.org

Madarat tolláról
Amy Carroll

„Amikor Jézus odaérkezett, felnézett és megszólította: Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom” Lk 19,5

A társadalmi normák megszegője. Megváltó. Messiás. A Krisztus.

Más címekben, megnevezésekben is gondolkozhatsz Jézusról, de mit szólsz az elsőhöz?

Nemrég olvastam egy elgondolkodtató könyvet, aminek hatására eltöprengtem a kapcsolataiban a társadalom véleményét semmibe vevő Jézusról. Mai, „toleráns” kultúránkban talán nem sokan vonnák fel a szemöldöküket egyes barátkozásai láttán, de az ő idejében ezek nagyon botrányosak lehettek.

Bűnösökkel étkezett. Asszonyok tanítására is fordította idejét. Elfogadó volt a szamaritánusokkal szemben, akiket megvetettek fajtársai. Feje tetejére állítva a normákat, olyanokkal barátkozott, akiket kultúrája kivetett magából.

A „madarat tolláról, embert barátjáról” mondás mintha nem illene Jézusra – rám viszont annál inkább. Én mindig is olyanokkal barátkoztam, akik olyanok, mint én. Ösztönösen azok felé vonzódom, akik hasonlítanak hozzám, hasonlóképpen gondolkoznak, imádkoznak.

Jézus gyakran kihív „természetes” vonzódásaink köréből a „természetfelettibe”. Kultúrák feletti világában arra kér, szeressük ellenségeinket. Parancsban adja, hogy áldjuk a szegényeket. Arra hív, hogy azokat szeressük, akik látszólag nem szerethetők.

Megvizsgálván saját gondolataimat és szokásaimat, rá kellett jönnöm, hogy gyakran Jézussal ellentétes módon nyilvánulok meg. Elfogadom a vallásos embereket, nem foglalkozom az „elveszettekkel”. Nyitott vagyok a kortárs közösségembe tartozókra, nem figyelek a bölcs öregekre. Magamhoz méltónak tartom a tanult embereket, megvetem a tanulatlanokat. Rajongok azokért, akiken a siker fénye tükröződik, nem veszek tudomást azokról, akiknek semmi hátterük nincs.

Régi vasárnapi iskolai emlékeimből a barátkozással kapcsolatos jótanáccsal egybekötve előbukkan egy történet egy Zákeus nevű emberről. Nem volt tisztességes a munkája, termetre alacsony volt, méltatlan volt a tiszteletre. Nem tudott jól helyezkedni a társadalomban, de úgy helyezkedett, hogy láthassa Jézust. És Jézusnak ez elég volt. Azon a napon örök barátságot kötöttek.

Vajon kin néztem át, léptem át, akit Isten barátomnak szánt volna? Az őszülő asszonyon, akit a templomban láttam kifelé menet? A park padján üldögélő nőn, aki talán az éjszakát is ott töltötte? A hölgyön, aki rossz kiejtéssel vagy egyáltalán nem beszéli az anyanyelvemet? A szegényen? A magányoson? Aki egészen más, mint én? Határozzuk el, hogy felemeljük tekintetünket, és túlnézünk kényelmes köreink korlátján, hogy meglássuk azokat, akik mindent megadnának, hogy olyan barátjuk legyen, mint Jézus – vagy mint te meg én.

Uram, én nem úgy válogattam a barátaimat, mint te. Segíts, hogy mindenkiben meglássam az értékeket, úgy, ahogy Te tetted. Segíts, hogy túlnézzek szűk baráti körömön, s barátkozzam azokkal, akikkel Te barátkoznál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. december 10.
www.proverbs31.org

Vendégséghez öltözve
Rachel Olsen

„Akkor így szólt hozzám: ’Jegyezd föl: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!’ És hozzáfűzte: ’Ezek Isten igaz igéi.’” Jel 19,9

Sokak számára az évnek ez az időszaka a vendégségi meghívásokkal teli valós és virtuális postaládák, a munkahelyi ünnepségek, közösségi, iskolai, családi összejövetelek időszaka. Néha a karácsonyi napokra időzített esküvőre is kapunk meghívást. Ezek mind gyors válaszadásra ösztönöznek, s bejelöljük őket a határidőnaplónkba.

Jézus korában, ha valaki vendégséget rendezett, szolgákat küldött szét, hogy házról házra járva hívják meg a vendégeket, s gyűjtsék össze a válaszaikat is. Nem voltak meghívókészítő cégek, nem voltak postai küldöncök. A meghívás napra szólt, nem órára. A vendégség pontos idejét akkor látták csak, amikor már majdnem mindennel elkészültek. Nem voltak messzehangzó toronyórák, sem méregdrága Timex karórák.

Mikor minden készen állt, a szolgák újra útra keltek, és összehívták a vendégeket. Azoktól, akik előre jelezték, hogy részt vesznek, elvárták, hogy készen, ünneplőbe öltözve várják a hívást. Amikor a szolga bekopogott, már indultak is a vendégségbe.

Ez a forgatókönyve a szellemi világban történő meghívásnak is. Isten elküldte Fiát és szolgáját, Jézust, hogy a kereszten meghívjon minket. „Isten saját kezével címezte meg ezt a meghívást kétezer évvel ezelőtt a kereszt íróasztalán Krisztus testének pergamenjén az Ő vérének tintájával.” Azok, akik elfogadják a meghívást, és visszajeleznek erről Istennek, szellemileg újjászületnek – elvárják tőlük és erőt kapnak ahhoz, hogy úgy éljenek, hogy mindig készen álljanak a napra, mikor Jézus eljön, és meghív minket a mennyei vendégségbe. Bár nem tudjuk a napot és az órát, egy menyegzős lakomára fognak minket bevezetni: Jézusnak és az Ő menyasszonyának a menyegzőjére. Jézus menyasszonya az egyház – te, én, és mindazok, akik az idők folyamán igent mondtak a meghívásra.

Igen ám, de a vendégség napján illő módon leszünk-e öltözve vőlegényünk fogadására? Jézus egyszer elmesélt egy történetet: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek.” (Lk 14,16-20)

Rosszul esett a gazdának, hogy a meghívott vendégeit túlságosan lefoglalta munkájuk, beszerzéseik, kapcsolataik, és nem tudnak eljönni az előkészített vendégségbe. Ezért másokat hívott be a lakomára.

Ez egy szomorú történet – szomorúsággal tölt el a gazda csalódása, de szomorú vagyok a meghívott vendégekért is. A mindennapival foglalkozva elmulasztottak valami különlegeset.

Nem szeretnék közéjük tartozni, tudom, te se szeretnél. Ebben a hónapban, amikor mennyei vőlegényünk születésnapjának megünneplésére készülünk, nem akarom mindennapi elfoglaltságaim miatt elmulasztani az időszakkal járó különlegest, a szentet.

Szabadítsuk fel december 25-ét, készítsük elő a szívünket az érkezésére. Az értő szívű lányok mindig ünnepi köntösben várják a vendégséget!

Uram, köszönöm, hogy meghívtál az életre – a szellemi életre, az örökké tartó életre, a menyasszonyi életre. Nyisd meg ma szememet arra, ami szent: hogy lássam meg és ünnepeljem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.14.
www.proverbs31.org

„Te kellesz nekem!”
Renee Swope

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” 1Pt 2,9

Csak pár nap választott el karácsonytól, és még nem volt karácsonyfánk. Egy főiskolás diák anyagi lehetőségeivel, első gyermekünket várva tengődtünk, nem engedhettük meg magunknak, hogy 25-50 dollárt költsünk valamire, ami nem létszükséglet. Olyan triviálisnak tűnt, mikor elpanaszoltam Istennek, hogy nem tudunk fenyőfát venni karácsonyra. Bűntudatot is éreztem, amikor azokra gondoltam, akiknek sokkal több minden hiányzik az életükből.

Azon a karácsonyon megbizonyosodtam, mennyire odafigyel Isten szívünk vágyaira, s ha van rá szemünk, észrevehetjük irántunk való szeretetét.

Mikor advent utolsó vasárnapján este hazafelé tartottunk egy barátunktól, észrevettünk a lakásunkhoz közel egy árusítóhelyet, ahol minden fa árát levitték egységesen 10 dollárra. Széles mosollyal néztünk egymásra, s elterveztük, hogy másnap délután, mikor hazajön JJ a hatórás munkájából, megvesszük a karácsonyfánkat.

Hétfő délután együtt jártuk végig a sorokat, keresve azt a lucfenyőt, ami elférne lakásunk egyetlen szobájának sarkába. Szentimentálisnak és kicsit anyásnak éreztem magam, mikor észrevettem, hogy első karácsonyfánk kiválasztása épp olyan nehéz, mint gyermekünk nevének közös megtalálása.

Túl sok időt töltöttem a válogatással. A nap hamar lebukott, a karácsonyfa-telep kezdett bezárni, kikapcsolták a reflektorokat. Ott álltunk a sötétben fa nélkül.

Kreatív és nagyon türelmes férjem közelebb jött a kocsival, és olyan szögbe állította, hogy a hosszú fényszóróval megvilágíthassa a fákat. Felvillant a fény, elűzve a sötétséget, és épp előttem, ott állt a legkedvesebb fa, amit valaha láttam. Két-három ága kicsit kajla volt ugyan, és egyik oldalában volt egy hiány, de rámutattam, s így szóltam JJ-hez: „Ő kell nekem!”

Alig vártam, hogy hazaérjek a kis lucfenyőmmel. Valamivel később egy csupor forró kakaóval a kezemben a dívány sarkán ültem, és néztem a fenyőt. Felidéztem, milyen szomorú voltam, mikor a sötétségben nem láthattam a fákat. Aztán mikor világosság árasztotta el őket, a remény visszaszállt a szívembe.

Kitörölhetetlen kép bukkant fel az emlékezetemben egy másik sötétségről, amikor nem én választottam, de nagy szükségem volt arra, hogy kiválasszanak.

Amikor úgy tűnt, minden álmomnak vége, elszállt minden reményem, Isten töretlen szeretetének Világossága átszakította a depresszió sötét fellegeit az elmémben. Ez is télen történt, 1989 januárjának egy hideg estéjén, amikor egy templom karzatán álltam, reménykedve, hogy hallhatok valamit, ami megtöltheti az üres helyeket a lelkemben. Mintha a Lélek megrángatta volna a szívemet, úgy éreztem, Isten a fülembe súgja: „Renee, te kellesz nekem.”

Már évek óta meg akarta mondani nekem, de múltbeli sérelmeim, meg mások szavai meggyőztek arról, hogy én senkinek sem kellek. Élete egy bizonyos pontján, azt hiszem, mindenki érzi azt, amit én éreztem, meg a kis fenyőfa. Csalódások sebhelyei sajognak, és kétségbe vonjuk, hogy valaha is kellhetünk valakinek. Hiányosságaink előre vetítik az elutasítást, csak abban reménykedünk, hogy senki nem veszi észre a bennünk lévő üres részeket. Ahogy a kis fenyőmnek, nekünk is csak akkor van esélyünk, ha a kifogástalanokat előbb mind kiválasztja valaki.

A Péter első levele 2,9 arra emlékeztet, hogy Krisztusban kiválasztottak vagyunk! Isten elküldte Fiát, hogy Világosságot gyújtson sötétségünkbe, és kitöltse bennünk az üres helyeket. Drága barátnőm, kérlek, kapaszkodj bele abba az igazságba, hogy Isten meglátott téged, és halld meg, ahogy egész szeretetével így szól hozzád: „Te kellesz nekem!”

Uram, sok a közös bennem és a kis lucfenyőben. De az ürességeimmel és kajla ágaimmal együtt Te kiválasztottál, és Jézus által bevontál családodba. Köszönöm, hogy elküldted Fiadat, aki Világosságot hozott életem sötét sarkaiba, és végtelen reményt a szívembe. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. december 15.
www.proverbs31.org