Lélekerősítő levelek 42

Elfogadom a megbízatást…
Amy Carroll

„’Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!’ S ekkor eltávozott tőle az angyal.” Lk 1,38

Hogy tudta Mária ilyen könnyen elfogadni a megbízatást? Kétségkívül, csodálatos feladatot kapott. Az, hogy, neki kellett kihordania, majd anyjaként felnevelnie a megígért Messiást, lélegzetelállító lehetőség volt. Mindamellett óriási személyes árat fizetett érte. A zsidó törvények szerint azt az asszonyt, aki házasságon kívül fogan gyermeket, halálra kell kövezni. József ugyan megmentette, és nem bocsátotta el, de bizonyára sok pletykát, sugdolózást és homályos célzást kellett elviselnie egész életében.

Van egy gyönyörű jelenet CS Lewis A ló és kisgazdája című regényében. Hwin, a bölcs ló, találkozik a félelmetes oroszlánnal, Aslannal. Aslan az Urat testesíti meg teljes dicsőségében. A Narnia-könyvekben gyakran mondják a szereplők, hogy Aslan nem szelídített oroszlán, de jóságos. A történet így folytatódik: Hwin, bár minden ízében remegett, halk nyihogással odakocogott az Oroszlánhoz. „Kérlek szépen, szólította meg, te olyan gyönyörű vagy. Megehetsz, ha akarsz. Inkább választom, hogy a te táplálékod legyek, mint hogy valaki más tápláljon engem.” A kicsi lovat teljesen elárasztotta a szeretet és a csodálat Aslan iránt, s ez képessé tette arra, hogy egy szempillantás alatt felismerje az Igazságot.

Mária készséges szolgálóleány volt, mert ismerte az Igazságot és Gazdája nagyszerűségét. Magasztaló énekéből a Lukács 1,46-55-ben képet kapunk róla, milyen mélységekig ismerte Őt. Magasztalja Megtartóként, Hatalmasként, a gyermekei iránti gondoskodásért, erejéért, irgalmáért, magasztalja hatalmas, de együttérző Királyként, Izrael gondoskodó Uraként. Nem volt ismeretlen Mária számára Az, aki a megbízást adta. Dicsérő éneke kifejezi mély szeretetét és csodálatát Iránta.

Isten mindnyájunk számára ad megbízást. Mikor megteremtett, egy cél lebegett a szeme előtt, feladatok, amelyeket el kell végeznünk - nekünk, az Ő gyermekeinek. Hogyan válaszolunk a hívásra főleg, ha azok személyes árat követelnek tőlünk? Ha elég ismeretet, tapasztalatot gyűjtöttünk Mesterünkről életünk folyamán, könnyebb lesz készséges szolgaként engedelmeskednünk. Tudni fogjuk, hogy a mi javunk szorosan kapcsolódik az Ő dicsőségéhez. Tudni fogjuk, hogy az igazi személyes veszteség az, ha nem követjük utasításait. Tudni fogjuk, hogy Ő érdemes a szolgálatra, s az Ő szolgálata magában hordja önnön felbecsülhetetlen jutalmát.

Volt idő, amikor nem törődtem azzal, mit mond nekem. Néha azért, mert sok más dolgom volt. Máskor, mert nem tudtam, valóban Ő szólt-e, vagy saját gondolataimat hallom. Olykor nyílt szembenállásból. Az biztos, hogy mindig megbánás és üresség volt a vége. De irgalmas volt, és mindig megbocsátott, amikor kértem. Gyöngéden, hűségesen helyreállított. Soha többé nem akarom elszalasztani, hogy igent mondhassak a megbízásaira, ezért tekintetemet Jézusra szögezem. Annyira meg akarom ismerni, hogy mindig meghallhassam a hangját, és követhessem, bármilyen feladatot ró rám. Az Úr szolgálóleánya szeretnék lenni, mint Mária.

Uram, Te érdemes vagy az imádatomra, életem odaszánására. Segíts, hogy halljam és kövessem hangodat. Örömmel szeretnék eleget tenni minden feladatnak, amivel megbízol, amit az életben még tartogatsz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2007. dec. 18.
www.proverbs31.org

Amikor tanácstalan vagy
Melanie Chitwood

„Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” 2Krón 20,12b

Hajnali 5. Teljesen éber vagyok. Körbe-körbe vágtáznak agyamban a gondolatok. Mellkasomat szorítja az aggodalom.

Édesanyámnak nemrég agyvérzése volt, gondolataim ekörül kavarognak. Meddig lesz kórházban? Meddig tart a rehabilitáció? Apa hogy fogja bírni? Ki vigyáz a fiúkra, amíg a férjem a munkahelyén van, én meg a szüleimnek segítek? Olyan helyzetben találtuk magunkat, amiben még nem voltunk, olyan kérdésekkel szembesülünk, amikre nem tudjuk a választ.

Meglehet, te is ismered ezeket a hajnali éber órákat a kavargó gondolatokkal, válasz nélküli kérdésekkel. Talán a pénzügyi helyzetetek, a munkád vagy annak hiánya, egy elszabadult gyermek, betegség, házassági problémák, nagycsaládi bonyodalmak okozzák az álmatlanságot. Az is lehet, hogy nem egy nagyobb, hanem sok apró, megoldatlan probléma telepedik rá elmédre, szívedre. Kérdések pattannak ki egymás után, majd tovatűnnek, hogy átadják helyüket újabbaknak, gondolatok örvénylenek szünet nélkül.

Azon a hajnalon, ahogy éberen feküdtem az ágyon, eszembe jutott egy jól ismert, kedves, bibliai vers: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” Felkeltem, lementem a nappaliba, elővettem a Bibliámat, és kinyitottam ennél a versnél, ami pontosan megfogalmazta, amit átéltem.

A fenti vers szövegkörnyezetével is megismerkedve, a 2Krónikák 20. részében találunk néhány elvet, amit követhetünk szorongatott helyzetünkben. Azt olvassuk, hogy mikor jelentették Jozafát királynak, hogy nagy sokaság jön ellene, hozzánk hasonlóan ő is megijedt (2Krón 20,2-3). Ám ahelyett, hogy a megoldhatatlan helyzet miatt aggódó gondolatai futóhomokjába süllyedt volna, a király „az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában.”

Imádkozás és böjtölés közben a király és Júda népe felidézte mindazt a jót, amit Isten a múltban értük tett, és hangot adtak hitüknek, hogy a jövőben sem hagyja el őket. Elismerték gyengeségüket és hitüket Isten hatalmában.

Édesanyám betegsége ráébresztett, milyen gyorsan megadom magam a tehetetlenséget sugalló gondolatoknak. Mi lesz, ha nem épül fel teljesen? Ha nem fog tudni járni? Mi lesz, ha állandó felügyeletre szorul?

Meg kell tanulnom, hogy hagyjam el ezeket a gondolatokat, forduljak Isten felé, adjak hálát Neki mindazért a segítségért, amit eddig kaptam Tőle, s vegyem észre hűségét, amivel a jelen pillanatok nehézségeiben is mellettem áll. Hozzá fordulok tanácsért, bölcsességért a legapróbb részletekben is. Rászögezem a tekintetem, amíg várom a válaszát.

Mit látsz megoldhatatlannak az életedben? Milyen kérdések nyugtalanítanak, amelyekre nem találsz választ? Kövesd Jozafát király példáját. Fordulj el aggasztó gondjaidtól, ismerd be, hogy nem látod a kiutat, és tekints Arra, aki látja, aki tudja a megoldást.

Istenem, Rád tekintek, Te vagy mindenek Ura. Kezedben tartod az irányítást. Nem nekem kell mindent megoldanom. Amikor nem látom az utat, megköszönöm Neked, hogy Hozzád fordulhatok eligazításért, bölcsességért. Te vagy az én „Csodálatos Tanácsadóm” (Iz 9,5). Kezedbe teszek le minden terhet, ami nyomasztja a lelkemet, az elmémet. Köszönöm, hogy a Te szerető gondjaidba ajánlhatom őket. Rád tekintek, tudva, hogy ki fogsz szabadítani az örvényből. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.20.
www.proverbs31.org

Ne felejts emlékezni
Marybeth Whalen

„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103,2

Néha nagyon nehéz elfogadni, hogy Isten a megpróbáltatásainkon keresztül is a cél felé vezet. Nehéz túlnézni a jelen körülményeken egy olyan jövőbe, ami számunkra még nem valóság. De Istent nem zárja korlátok közé az idő. Őt nem a pillanatnyi körülmények irányítják. Attól, hogy mi nem látunk túl korlátolt távlatainkon, higgyük el, hogy ezek nem akadályozzák Őt céljai véghezvitelében.

Az ilyen helyzetekben kísértést érzünk, hogy átvegyük Tőle az irányítást, olyasmiket teszünk, ami bizalmatlanságunkat igazolja. Mintha azt mondanánk Neki: „Ezt most bízd rám, oké?”

Dávid is érzett ilyet, ezért írja a 103. zsoltár elején: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Dávid tudta, hogy külön figyelmeztetnie kell magát az emlékezésre, mindarra, amit az Úr vele tett, hogy hinni tudjon abban, amit tenni fog vele. Dávid is emlékeztette magát rá, hogy Istennek célja van minden megpróbáltatással, s annak, aki állhatatos, valami jó fog származni belőle.

Eszembe jut egy alkalom, mikor meg akartam előzni Istent, mert nem győztem kivárni a válaszát. Nagy szükségünk volt számítógépre, de költeni való pénzünk nem volt. A hitelünk felszámolásán dolgoztunk már egy ideje, a hónap végén megmaradt minden pénzt erre szántunk. Imádkoztam Istenhez, segítsen dönteni. Éreztem, hogy azt sugallja, várjak még a számítógép vásárlással. „Istenem”, válaszoltam. „Nem várhatunk tovább. Szükségünk van a számítógépre.” Nem értettem, miért kéne várnom, később sem lesz több pénzem. Úgyhogy megvettük a számítógépet. Megint kezembe vettem az irányítást.

Kb. egy hónappal ezután felhívott édesanyám, és megkérdezte, szükségünk van-e még számítógépre. „Nem”, válaszoltam, „már megvettük. Miért?” Elmesélte, hogy egy barátnője szeretné elajándékozni még viszonylag új számítógépét, mert vettek egy laptopot. Átvesszük? Éreztem, ahogy Isten rám szól: „Én mondtam, hogy várj még.”

Súlyos lecke volt, nem fogom elfelejteni. Végül is lett két számítógépünk – és egy csomó pénzt, amit hiteltörlesztésre fordíthattunk volna, kidobtunk az ablakon egy fölösleges gépért. Ezzel a nagyon is valóságos leckével is tanítani akart Isten, hogy várjak türelemmel az Ő lépéseire. Ha megteszem, mindennapi gondjaim összekapcsolódnak szellemi utazásommal. Növekedni fogok a hitben, és ezzel párhuzamosan erősödik a Vele való kapcsolatom. Nem szabad elfelejtenem emlékezni mindarra, amit a múltban véghezvitt az életemben, mert különben nem fogok tudni Bele kapaszkodni a jövőbeli bizonytalanságokra gondolva.

Uram, sosem akarom többé azt mondani, hogy „ezt most bízd rám”. Rajtad a sor. Mindig. Segíts, hogy teljesen tudjak Rád hagyatkozni. Juttasd, kérlek, eszembe azokat az eseteket, amiknek emléke erőt ad, megnyugtat, mialatt a Te lépéseidre várok a jövőnket illetően. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.27.
www.proverbs31.org

Egy kis lélektakarítás
T. Suzanne Eller

„Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel az ajándékodat.” Mt 5,23-24

Tegnap az egész házban felsúroltam a mahagóni fapadlót. Olyan hévvel dolgoztam, hogy aki látta, azt hihette, tisztaságmániás vagyok, de legalábbis nagyon szorgalmas. Pedig egyik sem vagyok. Az igazat megvallva, azt sem láttam, mennyire volt poros a padló. Szenvedtem, s a partvissal egy barátnőm kemény szavait akartam kiseperni az emlékezetemből.

A délelőtt nagy része azzal telt, hogy az egy nappal azelőtt hallott szavakon kérődztem, s mindenféle eszembe jutott, mivel vághattam volna vissza. Meg azt sem értettem, miért támadt rám olyan csúnyán. Végül feltettem valami zenét, vettem a söprűt, s kértem Isten kegyelmét, mert úgy éreztem, nagyon híján vagyok.

Számtalanszor hallottam, ahogy egyesek úgy tanácsolják a megbocsátást, mintha aszpirint javasolnának náthára. Ilyeneket mondanak: „Jézus is megbocsátott, akkor te miért nem tudsz?” Valójában arról van szó, hogy a kegyelem elfogadásának, befogadásának, Jézus követésének útján nem tudunk egyenletes ritmusban haladni előre.

A megbocsátó élet néha nagyon erőt próbáló feladat. Az irgalom gyakorlása hihetetlen szabadsággal jár, de nem olyasmi, amit csak el kell kezdeni, s attól kezdve megy simán. Céltudatos döntések sorozatával kell legyőznünk a keserűséget, dühöt, tehetetlenséget egy-egy személlyel vagy eseménnyel kapcsolatban.

Azt hittem, már átmentem a megbocsátás hídján, s íme, most megint itt állok előtte. Megbocsátottam sérült, tönkretett gyermekkorom miatt. Ismerem az örömöt és szabadságot, amit a megbocsátás ad. Miért borít hát ki ennyire ez a viszonylag apró dolog a barátnőmmel? Talán mert még úton vagyok, fejlődnöm kell, és ez a folyamat sosem ér véget.

Jézus találkozott egyszer egy béna emberrel. A barátai hozták elé. Egyértelmű volt, mivégett. Ám Jézus ahelyett, hogy rögtön meggyógyította volna a lábát, így szólt hozzá: „Bűneid meg vannak bocsátva.” (Mt 9,2). Ugye, érdekes, hogy előbb a lelkével foglalkozott, és csak azután gyógyította meg a testi bajából?

Jézus nem változott azóta se. Most is a szívvel foglalkozik először. Látja, mi van a lelkemben. Bocsátottam már meg, de ezzel nem pipáltam ki egy feladatot: újra meg újra meg kell bocsátanom, ha az élet úgy hozza. A megbocsátás folyamatához minden alkalommal szükségem van az Ő kegyelmére.

Talán a te életedben is vannak olyan események, amik fájnak, amiket nem tudsz megbocsátani. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a másik nyugodtam folytathatja sértő magatartását, nem azt jelenti, hogy semmiségnek tartunk valami súlyos vétséget. A megbocsátás azt jelenti, hogy Jézus példáját akarjuk követni, és a múlthoz kötő láncoktól megszabadultan élhetjük az életünket.

Ralph Waldo Emerson írja: „Ami mögöttünk van, és ami előttünk áll, semmi ahhoz képest, ami bennünk zajlik.” Ahogy seprűvel a kezemben beszélgettem Megváltómmal, Ő jelenvalóvá lett, és belehelyezkedett az adott szituációba. Lassacskán az egész történetet más szemszögből kezdtem látni.

Tegnap megtörtént az otthonomban, de megtörtént a szívemben is a nagytakarítás.

Uram, kérlek, segíts megbocsátani ma valakinek. Hozzád emelem szívemet. Nem tagadom le, hogy fáj, de meg akarok bocsátani. Nem vagyok elég ehhez a feladathoz, Te viszont igen, és én hálás vagyok Neked a segítségért. Nem azért bocsátok meg valakinek, mert kéri, vagy mert ez úgy szép. Azért akarok megbocsátani, mert hiszem, hogy te fel akarod szabadítani a szívemet, hogy szeretni tudhass bennem és általam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.28.
www.proverbs31.org

Valamit mindig tehetek
Glynnis Whitwer

„Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokba a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban.” Mk 6,39-40

Kimerültek. Éhesek. Nincs semmi tartalékuk. Mindenfelé csak a szükséget látják. Ilyenek voltak Jézus tanítványai egy hosszú, szolgálattal telt nap végén. Jézus is pihenni szeretett volna. Azt javasolta, hajózzanak át a tavon egy magányos helyre. Kiváló ötlet. Csak hát nem egészen így történtek a dolgok. Jézus szolgálatának ezen a pontján már mindenhova követték őt az emberek. Gondoljunk bele, mennyire vágyhattak arra, hogy vele lehessenek, hogy megérinthessék, ha mikor csónakba szállt, képesek voltak a tó partján végigfutva még előtte megérkezni arra a helyre, ahol ki fog kötni a csónak.

Képzeljük el, mit éreztek a kimerült tanítványok, mikor meglátták a tömeget. Szerintem mindenekelőtt ürességet. Voltál már így? Kimerültél a feladatokban, amiket elvégeztél, érzelmileg kiszáradtál, minden lelki tartalékod elfogyott, nem tudsz már adni semmit.

Mikor a tanítványok minden vágya az volt már, hogy lepihenjenek, Jézus tanítani kezdte a népet. Nem vette észre, mennyire erejük végén járnak? Semmit sem akartak csinálni, mert már semmit sem tudtak csinálni.

A tanítványok próbálták leállítani Jézust, ne tanítsa már, hanem küldje el a tömeget, hogy végre békében megpihenhessenek. Nézd, mondták neki, "lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak." (Mk 6,35b-36)

Tehát nem elég, hogy fáradtak voltak, ráadásul kietlen helyen voltak, és nem volt honnan ennivalót szerezniük. Voltak időszakok az életemben, mikor minden oldalról csak a szükséget tapasztaltam, emberek és körülmények szipolyozták ki utolsó tartalékaimat, s a remény már alig-alig pislákolt bennem. Ilyenkor a „semmi” volt az egyetlen valami, amire képes voltam.

Azon az estén, mikor a tanítványok úgy érezték, képtelenek lennének egy újabb feladatra, Jézus esztelen ötlettel állt elő. Ahelyett, hogy elküldte volna a népet, így szólt a tanítványaihoz: „Ti adjatok nekik enni.” (Mk 6,37)

Megkérdezte, mennyi ennivaló van náluk. Hát nem sokat tudtak felmutatni: öt kenyerük volt és két haluk. Ekkor azt kérte Jézus, hogy ültessék le az embereket csoportokban. Mialatt a tanítványok intézkedtek, Jézus hálát adott Istennek a táplálékért, s visszaadta az ételt a tanítványoknak, hogy osszák szét az emberek között. Jézus csodát tett azon a napon, mindenki jól lakott, és 12 kosárnyi maradékot szedtek össze a végén.

Sokszor elolvastam már ezt a történetet, de legutóbb felmerült bennem egy kérdés. Miért kérte Jézus, hogy ültessék le a népet? És miért csoportokban? A legkézenfekvőbb válasz, hogy amikor kilátástalannak tűnő helyzetbe kerülnek, az embereknek rendre van szükségük. A rend biztonságot ad.

De talán nem is csak magáról a rendről volt szó.

Talán csak el akarta terelni a tanítványok figyelmét arról, amit nem tudnak megcsinálni, valamire, amit képesek megcselekedni. Azután azt csinálta, amire viszont csak ő volt képes: csodát tett.

A tanítványok a saját hiányosságaikkal voltak elfoglalva, azzal, hogy képtelenek kielégíteni a felmerült igényeket, s a semmittevésbe menekültek. Sőt, ami még rosszabb, elfeledkeztek róla, hogy ott van velük Az, aki mindig tud segíteni. Jézus az előttük álló egyszerű, konkrét feladatra irányította figyelmüket, s ezalatt felkészült a csodára, amit végbe akart vinni.

Nehéz élethelyzetekben erőt meríthetek ebből a jelenetből. Hányszor megtörténik, hogy csak azzal foglalkozom, mi az, amit nem tudok megcsinálni. A problémára koncentrálok, arra, hogy nem ér, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Még ha imádkozom is, ha elmondom Jézusnak, mennyire kilátástalannak látom az egészet, közben is arra gondolok, amit nem tudok megtenni. Pedig ez igen szűklátókörű szemlélése a dolgoknak.

Megfeledkezem arról, hogy Ahhoz szólok, aki meg tudott vendégelni 5000 embert öt kenyérrel és két hallal! Hányszor előfordul, hogy ahelyett, hogy nekifognék a közvetlenül előttem álló feladatnak, amivel Isten megbízott, inkább nem teszek semmit.

Pedig talán az aggodalmaskodó kéztördelés helyett arra kéne összpontosítanom, amit ott és akkor meg tudok tenni. Mindig van valami, amivel elkezdhetem a rendrakást a zűrzavarban. Ez nem figyelemelterelés – ez a hit cselekedete. Jézus még mindig a csodaszektorban dolgozik, én viszont arra képtelen vagyok.

Uram, kérlek, bocsásd meg nekem, hogy többnyire saját korlátolt lehetőségeimen rágódom, és nem a te korlátlan hatalmadra nézek. Számodra nincs túl nagy feladat. Segíts, hogy elfordítva figyelmemet arról, amire képtelen vagyok, arra koncentráljak, amit közvetlen, konkrét feladatként elém teszel. A folytatást pedig bízzam Rád. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.29.
www.proverbs31.org

Ha túl nehéznek tűnik a cél
Lysa TerKeurst

„Éppen ezért legyetek igen buzgók és mutassátok meg sorjában hitetek által az erényt, az erény által a tudást, a tudás által az önuralmat, az önuralom által az állhatatosságot…” 2Pét 5-6a

Mindegy, miért harcolsz már régóta, a győzelem lehetséges. Legtöbben nem hiszünk ebben. Azért van ez, mert a hosszútávú sikerre koncentrálunk, és nem értékeljük az apró sikerekben rejlő győzelmet.

Tegnap felhívott egy barátnőm. Elmondta, hogy olvasta a blogomat, és ennek köszönhetően ellen tudott állni a kísértésnek, hogy elmajszoljon egy zacskó M&Ms-t. Ez például egy apró győzelem. Ettől még nem fog a mérleg másnap sokkal kedvezőbb értékeket mutatni. De ha gyarapítja ezeknek a kicsi sikereknek a számát – apró kis döntések napról napra – előbb-utóbb látható lesz a változás.

Az Újév közeledtével sokan teszünk egészséges életmóddal kapcsolatos fogadalmakat. De ha te nem is foglalkozol ezzel, az elv, amiről írok, minden harcunkra érvényes.

Ha eldöntöm, hogy ezentúl nem kiabálok a gyermekemre, hanem kedvesen intem, ha valami nem tetszik abban, amit csinál, ez már egy kicsi győzelem.

Ha elhatározom, hogy nem vágok vissza hasonló stílusban egy durva megjegyzésre, s ahelyett, hogy továbbfonnám a veszekedés szálát, egy mosollyal elvágom azt, ez egy kicsi győzelem.

Ha megadom a férjemnek a jóindulat esélyét, s nem hiszem azonnal, hogy szándékosan bántott meg, ez már egy kis siker.

Tetszik, ahogy a fenti igeversben Péter fogalmaz. Úgy értelmezem, hogy azt kéri, mindig tegyünk hozzá még valamit a hitünkhöz. A hozzátenni valók között ott van az önuralom és az állhatatosság. Számomra ezek jelentenek kihívást. De tudom, hogy van bennem önuralom és állhatatosság, hisz Isten Lelke él bennem. Úgy képzelem el, mint az izomszöveteket. Az izmok ott vannak a testünkön. De ahhoz, hogy hatékonyak és erősek legyenek, állandóan dolgoztatnunk kell őket. Az önuralom és az állhatatosság akkor lesz működőképes, ha újra meg újra gyakoroltatjuk őket. Kezdjük apró sikerekkel, és a nagyobbak is el fognak érkezni.

Néha azért tűnik távolinak a győzelem, mert a végső célhoz mérjük a jelen állapotot. A végső cél hatalmasnak, kilátástalannak, elérhetetlennek tűnhet. De ha a közeli apró sikereket tartjuk szem előtt, már nem is lehetetlen a győzelem.

A nagy épületeket téglánként építik fel.

A győzelmet apró elhatározásokkal közelíthetjük meg.

Döntésünk a helyes útról mindig az előttünk álló napra vonatkozzék. És így tovább, napról-napra.

Uram, tudom, hogy Veled minden győzelem lehetséges. Egyik napról a másikra, egyik döntésről a másikra. Segíts, hogy elfogadjam ezt az igazságot, és aszerint éljek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.12.30.
www.proverbs31.org