Lélekerősítő levelek 173

Istenem, hol vagy?
Lysa TerKeurst

„Isten a menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban.” Zsolt 46,2

„Nem sikerült, anya. Kérlek, imádkozz értem. Csalódtam Istenben.”
Elszorult a szívem. Átéreztem kislányom fájdalmát. Mintha az én fájdalmam lett volna.
Tudom, milyen az, mikor nagyon vágyunk valamire, és aztán szertefoszlanak az álmaink. Becsukódik előttünk az ajtó. Elillan az egyetlen alkalom.
Minden évben a nyári táborozásra készülve erről a különleges teljesítménypróbáról álmodozott. Minden évben jelentkezni akart rá, de nem volt elég idős hozzá. A negyedik nyári táboráig.
Végre eljött az ő ideje.
Minden próbát jól teljesített egészen a tűzgyújtásig. Meg kellett gyújtania egy tábortüzet, és ehhez nem volt más eszköze, mint három szál gyufa a dobozban, egy kis négyzet alakú papírdarab és néhány rőzseág.
Meggyújtotta az első szál gyufát, odatartotta a papírhoz, de az nem kapott lángra. Meggyújtotta a második szál gyufát, odatartotta a papírhoz, az nem kapott lángra. Ránézett a harmadik, az utolsó szál gyufára. Tudva, hogy a próba jelentős része arról szól, hogy megtanítsa a gyerekeket, mikor és hogyan forduljanak Istenhez, és támaszkodjanak rá, minden egyes próbatétel előtt buzgón kérte Isten segítségét. Most már nem csak imádkozott: Istenhez kiáltott a lelkében.
„Könyörgök, Istenem, segíts! Nagyon kérlek!” – alsó ajkát beszívta, és meggyújtotta a harmadik szál gyufát. Odatartotta a lángot a papírhoz, és hitetlenkedve nézte végig, ahogy leég a gyufaszál, de a papír nem gyullad meg.
Mikor a gyufa ellobbant, lehajtott fejjel vette tudomásul a vereséget, maradék rőzséjét odaadta a többi lánynak, akik még versenyben voltak.
Egy hét múlva véget ért a tábor, és én érte mentem. Megkért, vonuljunk félre valahová, és segítsek neki feldolgozni, ami történt.
Leginkább nem is az zavarta, hogy nem kapta meg a tábori jelvényt. Sokkal jobban aggasztotta, hogy miért nem kapta meg Isten segítségét úgy, mint a többi lány. Egyre-másra hallgathatta a történeteket arról, kit milyen csodálatos módon segített meg Isten a próba során.
„Én ezt nem kaptam meg Istentől, anya. Mondd, miért nem?”
Nehéz kérdés volt. Egyike azoknak a kérdéseknek, amikkel nem igazán szeretnénk anyaként találkozni. Megkértem, segítsen nekem pontról-pontra végigmenni az eseményeken, hogy próbáljunk rátalálni Isten keze nyomára. Részletesen elkezdte mesélni a próbát, én nagyon figyeltem, nem tűnik-e elő valami váratlan, megmagyarázhatatlan dolog.
Mikor a tűzgyújtáshoz ért, megtaláltam. Nem volt semmi oka annak, miért nem gyulladt meg a papír. Semmi. Mindenki másé meggyulladt, az összest ugyanabból az újságból vágták ki. Az ő papírja is meg kellett volna, hogy gyulladjon. De nem tette.
„Drágám, erre nincs más magyarázat, mint hogy Isten közbelépett. Ott volt. Hallott téged. Bíznunk kell abban, hogy jó oka volt rá, hogy megakadályozza, hogy letedd a próbát. Nem tudjuk az okát, de bízhatunk abban, hogy Isten ott volt, óvott és szeretett téged, megmutatta neked hatalmát.”
A vállamra hajtotta a fejét, és azt kérdezte: „Gondolod, anya?”
„Tudom” – mondtam.
Tudom, mert bízom az igazságban, amit Istentől kaptam. Ezek az igazságok horgonyok, amelyekkel Isten valóságába kapaszkodom:
Ő az, akinél vigaszt és biztonságot találok újra meg újra: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16,33).
Itt van velem a bajban, nem vagyok egyedül: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2).
Igen, tudom milyen az, amikor valami nagyon fáj. De tudom azt is, milyen a mélységes remény. Ezért suttogva megismételtem: „Igen, drágám, tudom”.
Előfordul, hogy Isten ereje abban nyilvánul meg, hogy megakadályoz valamit, és nem abban, hogy segít megcsinálni. Talán sosem fogjuk megtudni, miért. De mindig bízhatunk Abban, aki közbelépett.

Uram, köszönöm, hogy Te mindig tudod, mire van szükségem, és mire nincs – akkor is, ha én másként látom. Segíts, hogy „Igen”-jeidet és „Nem”-jeidet egyaránt védelmednek és iránymutatásodnak lássam. Bízni akarok Benned, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Dear God, Where Are You?
Encouragement for today, 2014.10.07.
www.proverbs31.org


Legyen a szeretet a kedvenc öltözékem
Lynn Cowell

„Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” Kol 3,12.14

Az utazás komoly megpróbáltatás nekünk, lányoknak. A megszokott hely töredékébe próbálunk beszuszakolni mindent, amit vinni szeretnénk. Nagy kihívás! A repülés különösen az. Hogy kevesebbe kerüljön, gyakran csak egy kézitáskát viszek magammal. Ami annyit tesz, hogy egyetlen kis táskába kell mindent belegyömöszölnöm.
Korlátozott a hely, de az idő is. Villanásnyi idő alatt kell döntéseket hoznom, hogy összeszedjem, ami minden alkalomra jó. Szoknyát vagy nadrágot? Új cipőt vagy már bejáratottat? Csinos holmit vagy praktikusat?
Mennyit tudok küszködni egy ilyen egyszerű dologgal, hogy mit vegyek magamra!
Ám vannak helyzetek, mikor nemcsak az okoz gondot, hogy külsőleg mi legyen rajtam. Bensőm felöltöztetésével is küszködnöm kell.
Nemcsak az új és a már bevált cipő között kell döntenem. Szívem és az elmém könnyen afelé hajlik, ami könnyebb, kényelmesebb.
Amikor a férjemmel beszélgetek, ahelyett hogy az ő szavaira figyelnék, gondolataim azon járnak, hogy én mit akarok mondani.
Mikor gyermekemmel elfajul egy vita, könnyen a tiszteletet elváró hangnemet ütöm meg, mielőtt még teljesen befogadnám, amit közölni próbál. Szomorúan el kell ismernem, hogy saját szükségleteim, saját érzéseim, vágyaim, saját időbeosztásom gyakran kerül az első helyre.
Szeretnék ezen változtatni.
Mint mikor csomagolok, le akarok lassítani, és gondosan megválogatni a szavaimat, a hozzáállásomat, a cselekedeteimet. Mindig van egy villanásnyi időm, hogy jól döntsek. Mai igénk arra tanít, hogy az első lépés a jó döntések felé, ha a legjobb öltözéket adjuk szívünkre minden nap: „Öltsetek tehát magatokra … könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent” (Kol 3,12.14).
Jó volna, ha a szeretet lenne a kedvenc öltözékem, az első számú választás, az első reakció. De eljutni oda, ahol a szeretet teljesen természetes, bizony ez épp úgy kényelmetlen lehet, mint egy új cipő betörése. Ám ha sikerül napról napra félretolni magunk elől énközpontú kultúránk üzeneteit, a szeretet első számú kedvencünkké válhat. Ahelyett, hogy otthon, a munkahelyemen, a baráti kapcsolataimban túlreagálnám a dolgokat, kérem Istent, segítsen szeretettel válaszolni, tudva, hogy Jézus ereje működik bennem és általam.
Mindegy, hova megyek ma, vagy mit csinálok, nyugodtan magamra ölthetem a szeretetet – abban leszek a legszebb!

Uram, jól tudod, hogy nem mindig könnyű és nem mindig természetes nekem, hogy szeressek másokat. Mielőtt ma továbbindulok, segíts felöltenem a szeretetet, hogy mások szükségeit és igényeit a magamé elé tudjam helyezni. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Letting Love be my „Go-To” Outfit
Encouragement for today, 2014.09.30.
www.proverbs31.org


Családi titkok
Nancy McGuirk

„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” Zsolt 147,3

Mialatt felnőttem, az olyan műsorokat szerettem a tévében, ahol tökéletes családok élték tökéletes életüket, és ha volt is valami gondjuk, az 30 perc alatt megoldódott. Különösen azokat néztem szívesen, ahol az anyukák mindig kedvesen bántak a gyermekeikkel. Mennyire vágyakoztam egy olyan anyukára!
Kikapcsolt tévé mellett családi életünk igen távol volt a tökéletestől.
Bármennyire szerettük anyát, apa, a nővérem és én állandó rettegésben éltünk, hogy olyasmit mondunk-teszünk, amivel kiborítjuk. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de nem tudtam, mi az. Ez volt a mi családi titkunk.
Éjszakánként sírva kérdeztem Istentől: miért veszekednek már megint a szüleim? Miért beszél anya úgy apával? Azt hittem, szereti.
Újra meg újra könyörögtem: Istenem, nem tudnál segíteni? Nem tudnád megállítani? Minden reggel ezzel a teherrel a lelkemen mentem iskolába, és akárhány barát, barátnő volt is körülöttem, mindig egyedül éreztem magam. Azt hittem, csak nekem van sötét családi titkom.
Ez a családi krízis késztette rá apát, hogy keresse Istent, és tanulmányozza a Bibliát. Sokszor mondta nekünk: „Anyukátok nincs jól. Nem gondolja komolyan, amit mond, vagy amit csinál”. Bámulatos kapaszkodása Istenbe azokban az években, megtanított rá, hogyan kaphat igaz gyógyírt valaki, mikor az élete tele van fájdalommal.
Ahogy múltak az évek, ráébredtem, hogy édesanyám nem gonosz, csak beteg. Bár fájdalmát a bőrömön éreztem, kezdtem különválasztani azt, amit tett, attól, aki ő maga. Lassan megtanultam feltétel nélküli szeretettel szeretni őt.
Arra is rájöttem, hogy nem csak a mi családunk él ilyen titokkal. Nagyon sok embert érint a depresszió, a mentális betegség.
A kezeléseknek és Isten irgalmának köszönhetően édesanyám állapota sokat javult. Eljutott egészen odáig, hogy átadta életét Krisztusnak. Sokszor elgondolkozom, hogy apa vajon ugyanilyen spirituálisan felnőtt emberré válhatott volna-e, ha édesanyám nem küzd a betegséggel? Vajon ugyanúgy körülvett volna minket a nővéremmel a rengeteg ima, türelem és szolgálat kiskorunktól kezdve, ha apa nem vált volna családja odaadó, Istennek tetsző szolgájává?
Édesapám azzal követte Jézust, hogy minden nap felvette a keresztjét. Mint Megváltónk, az engedelmességet ő is szenvedésből tanulta meg (Zsid 5,8). A Krisztustól függő élet példája a legnagyobb bizonyságtétel volt előttünk a nővéremmel.
Családi titkunk az idők során átalakult – abból, hogy van egy beteg édesanyám, azzá, hogy Isten az igazi gyógyír forrása. Mai igénk életem alapigazságává lett: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”. Anyukám küzdelmein keresztül úgy mutatkozott meg Isten működése az otthonunkban, ahogy másként nem tudott volna.
Talán nektek is van családi titkotok. Talán te is küzdesz azzal, hogy megőrizd a hitet, és nehéz engedelmesnek lenned. Higgy nekem: Ő hűséges (2Tim 2,13). Úgy tűnhet ma, hogy Isten hallgat, nincs jelen, de célja hangossá és világossá válik a jövőben. Mindig érdemes a magunk módján elképzelt életet elhagyni azért, hogy Krisztusban éljünk, és bízzunk az Ő útjában.

Mennyei Atyám, add, hogy ne felejtsem el, hogy bármilyen krízis vesz körül, bármekkora a szenvedés, bármennyire reménytelennek látszik minden, a Te célod az, hogy állandóan közelebb vonj magadhoz. Jézus nevében, Ámen.

Nancy McGuirk: Family Secrets
Encouragment for today, 2014.10.09.
www.proverbs31.org


Mitől függ valaminek az értéke?
Tracie Miles

„Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” Lk 12,6-7

Ők csak haszontalan ócskaságnak látták. De nekem értékes kincs volt.
Évekkel ezelőtt egy hideg téli reggelen a konyhaasztalnál ültünk a gyerekekkel, és arról beszélgettünk, ki mit szeretne karácsonyra. Mikor kislányom elmondta, hogy ő egy új babára vágyik, régmúlt emlékek törtek fel bennem.
Láttam magam, ahogy izgatottan trappolok le a lépcsőn karácsony reggel, hogy lássam, ott ül-e az új babám a karácsonyfa alatt. Nagy, csokoládébarna szeme volt, hosszú, selymes haja lófarokba kötve hullott alá rózsaszín fodros ruhácskájára. De a legérdekesebb a hátán lévő zsineg volt: ha azt meghúztam, a hosszú lófarok kerek kontyba húzódott a feje tetejére.
Ahogy elmeséltem a lányoknak, milyen sokat jelentett nekem ez a baba, Kaitlyn megszólalt: „Ó, milyen kár, hogy mi nem láthattuk!” Öröm gyulladt a szememben, izgatottan felálltam, és közöltem velük: „De hát még megvan!” Odamentem a szekrényhez, és a ruhák mögül előhúztam a dobozt, majd büszkén felmutattam a babát a lányaimnak, repesve az örömtől, hogy gyermekkorom egy darabkáját megoszthatom velük.
Pár pillanatnyi zavart csend után Morgan gyermeki őszinteséggel ennyit mondott: „Anyu, ez nagyon csúnya!”
Majd félénken Kaitlyn is csatlakozott: „Igen, anyu. Szinte ijesztő.” A kis Michael döbbenetében szóhoz se jutott.
Nagyot nevettünk az egészen, és én gyengéden fogtam a babámat, és visszatettem a dobozba. Ránéztem, és megpróbáltam a gyermekeim szemével látni.
Hát igen, amit ők láttak, egy kopott játék volt, tele karcolásokkal, egyik szempillája hiányzott, a szemei dülledtek voltak. Kócos, gubancos vörös hajat láttak, ami 30 éven át nyomódott a doboz falához, ruhája fakó volt, foltos és szakadt.
De mert nekem nagyon értékes volt, én túlláttam a tökéletlenségein. Egyedül a szeretetem ad neki értéket, és ezt senki véleménye nem változtatja meg.
Az, ahogy a gyermekeim elutasították az én babámat, eszembe juttatta egykori, értéktelennek hitt önmagamat. Azon gyötrődtem akkor, hogy múltbeli bűneim, jelenlegi hibáim és tévedéseim bizonyára haszontalanná tesznek Isten szemében.
Évekig nem tudtam, mennyire értékes vagyok Jézus számára.
Úgy tűnik, az apostolok is küszködtek ilyen gondolatokkal.
A Lukács 12 szerint Jézus tudja, hogy őt és követőit nemsokára elítélik, üldözni fogják. Hogy enyhítse rettegésüket, a verebek példájára alapozva biztosítja őket értékes voltukról.
A bibliai időkben sem voltak értékesek a verebek, legfeljebb a szegények olcsó eledeléül szolgáltak.
Jézus arról beszélt a tanítványainak, hogy bár a világ szemében értéktelenek a verebek, Istennek kedvesek e madárkák. Őket pedig mérhetetlenül jobban szereti.
Szerette volna rávezetni őket, hogy túllát tökéletlenségeiken, bűneiken és félelmeiken, értékesnek tartja őket függetlenül bárki más véleményétől. Szereti őket azért, mert az Övéi. Ez adja az értéküket.
Jézus ugyanúgy értékesnek tart minket, mint a tanítványokat, és ezt semmi nem befolyásolja. Egyetlen cselekedetünk, élményünk se von le értékünkből Krisztusban.
Az érték a szemlélőtől függ, és ránk Jézus szeme tekint. Értékünk nem csak passzív érték Isten szemében, hanem használhatók is vagyunk Számára az Ország építésében, olyan célok elérésében, amiket elképzelni se tudunk.
Bárcsak látnád magad az Ő szemével, és elfogadnád azt, aki vagy, azért Akié vagy!

Uram, küszködöm a gyenge önértékeléssel, azzal az érzéssel, hogy haszontalan vagyok amiatt, amin keresztül mentem, a hibák miatt, amiket elkövettem. Segíts, hogy a Te szemeddel lássam magamat, és elfogadjam, mennyire értékes vagyok Benned. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Value is in the Eye of the Beholder
Encouragement for today, 2014.10.10.
www.proverbs31.org

El tudsz veszni anélkül, hogy kilépnél a házból
Alicia Bruxvoort

„Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal.… Az Úr azonban így felelt neki: ’Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle’.” Lk 10,40a. 41-42

„Úgy érzem, elveszítelek…”
Feltekintettem a munkámból – épp egy szuperhős jelmezen dolgoztam –, és üveges tekintettel meredtem a férjemre.
Éjfélre járt az idő, ő a díványon ült. Borostás arcán az egész napos kórházi munka ráncai, zöld szemében könnyek csillogtak.
„Elveszítesz – engem?” – bámultam rá, és éreztem, hogy váratlan düh fojtogatja a torkomat.
„Én itt vagyok. Igyekszem gondját viselni öt gyermekünknek. Elkészíteni az ételeteket. Elmosni az edényeiteket. Összehajtogatni a ruháitokat…” – ütöttem rá a mellettem lévő ruhás kosárra, és hagytam, hogy a fáradtság okozta ingerültség szavakká formálódva folyjon ki a számon. „Hogyan veszíthetnél el, mikor soha ki sem lépek a házból? A bolt az egyetlen hely, ahol ezen a héten is voltam.”
Férjem lecsúszott a díványról mellém a földre, és mély, szaggatott lélegzetet vett. Szarkasztikus kirohanásom nem törölte ki a fájdalmat a tekintetéből. „Nem arról beszélek, amit értem teszel” – mondta szomorúan. „Én rólad magadról beszélek.”
Átnyúlt a köztünk lévő ruhahalmon, ujjait az enyéimbe kulcsolta. „Hiányzol” – suttogta. „Elveszítelek.”
A gyomrom összeszorult, ingerültségem átadta helyét a mélabúnak.
Egy ágyban alszunk, egy kancsóból töltjük ki a kávénkat; egy asztalnál eszünk, ugyanazt a kopott kisbuszt vezetjük ugyanazzal az öt gyerekkel. Egy gyülekezetben imádjuk Istent, egy csapat szurkolótáborában ülünk a lelátón. Mindketten keményen dolgozunk a családunkért – én a gyerekeket látom el, ő munkába megy, és kifizeti a számlákat. Tennivalóink listája hosszú, egymással töltött időnk rövid.
Annyira igyekeztünk tenni-tenni, hogy alig osztottuk meg az életünket.
Kapcsolatunk megrendülését ráfoghatnám a szülői szereppel járó nyomásra vagy a mindennapi élet szikkasztó hatására, de szívem mélyén tudtam az igazságot: szeretetünk nem haldoklik, csak szétszóródik.
A szorgalom nem helyettesíti a meghittséget.
A mai igénket megelőző történet eszembe juttat egy másik nőt, aki „elveszett” a tennivalók labirintusában.
Öt rövid versben olvashatunk a két nővérről, akik szeretik Jézust (Lk 10,38-42).
Az egyik azt választja, hogy élvezi a jelenlétét, a másik azt, hogy szolgálja Őt.
Egyik szakít időt a kapcsolódásra. A másik a sürgés-forgás áldozatául esik.
Az egyik megáldva kel fel, a másik keserűséggel végzi.
Szomorúan ismerek magamra ebben a történetben, nem az a nővér vagyok, aki lelassít, hogy élvezze a másikat, akit szeret. Be kell vallanom, hogy inkább van Márta-szívem, mint Mária-lelkem.
Annyira beszippantanak a magamra szabott feladatok, a kötelezőnek tartott mindennapi tennivalók, hogy figyelmen kívül hagyom a „jobbik részt” a házasságomban: hogy örüljek a barátságunknak, a kapcsolat mélységének, aminek megosztására teremtettünk.
Az utóbbi időben arra szoktam kérni Istent, segítsen, hogy ugyanolyan lendülettel dolgozzam házasságunk gondozásán, mint mindennapi feladataim elvégzésén. Nem találtam hozzá titkos képletet, de azt tudom, hogy apró változtatások napirendemen nagy változást jelentenek kapcsolatunk ápolásában.
Nem tehetem mindig félre a magasra halmozott mosatlant, de néha dönthetek úgy, hogy ott hagyom őket a mosogatóban, és odabújok férjem mellé a díványra.
Nem tudom mindig figyelmen kívül hagyni a határidőket vagy a porcicákat, de megtehetem, hogy néha korábban kelek, hogy elvégezzem a sürgős tennivalókat, és így a férjemmel foglalkozhatom, miután lefeküdtek a gyerekek.
És attól függetlenül, hogy mi mindent kell megtennem, mindig imádkozhatom bölcsességért, hogy „a jobbik részt” válasszam, és egyre mélyülő szeretettel szeressem „jobbik felemet”.
Végülis, ha egy nőnek el kell vesznie, vesszen el a szeretetben.

Drága Jézus, tudom, hogy a férjemnek nemcsak a kezem kell, hanem a szívem is. Segíts, hogy a meghittséget a szorgalom elé helyezzem, és tegyek érte, hogy házasságunk a te mértéktelen szereteted tükre legyen. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: When You Get Lost Without Ever Leaving Home
Encouragement for today, 2014.10.15.
www.proverbs31.org


Az én javam Isten közelsége
Kara Tippetts

„Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden tettedet.” Zsolt 73,28

Gyermekkorunkban álmodozunk, reménykedünk, vágyakozunk – elképzeljük, milyen is lesz az életünk. Berendezzük a színpadot, ahol majd felnőtt életünk zajlik. Veszekedéssel teli otthonban nőttem fel, nekem majd békés, félelem nélküli életem lesz. Nem ismertem Jézust, de vágytam Rá. Vágytam a szeretetre, és miközben Jézusra vadásztam, számtalan élvezettel igyekeztem betölteni a szeretetűrt lelkemben.
Betölteni azt a helyet, ami Jézus számára készült.
Aztán egy csodálatos napon Jézus rám talált. A drogok és a rossz kapcsolatok sötét posványában. Küzdve a békéért, a kedvességért, a szeretetért. Látta, hogy halott vagyok a bűnben, és kiragadott abból az életből, amiről sosem ábrándoztam.
Idővel kibontakoztatta bennem a megváltott, újraépített élet szépségét, mely tele volt kegyelemmel és az Ő bőséges szeretetével. Újra elkezdtem álmodni arról az életről, amire kislányként vágytam. Szeretettel, gyöngéd kedvességgel, Jézus túlcsorduló kegyelmével teli életről.
De mialatt a szépség kibontakozott, rájöttem, hogy nem könnyű elérni azt az előre elképzelt életet. Vágyaim, elvárásaim nem fognak könnyen teljesülni. Bizalmam Jézusban megnövekedett, és már tudtam, hogy az én dolgom az, hogy elfogadjam azt a történetet, amit Ő bont ki szenvedő szívemben.
Elvezetett a házassághoz legjobb barátommal, egy gyengéd, türelmes, drága jó emberrel, aki mögé tudott látni tüskéimnek, és megmutatta a kitartó hit erejét. Házasságunk belevilágított önzésem mélységeibe, megtanultam, hogy teljesen rá kell támaszkodnom Jézusra, ha növekedni akarok jóságban és önzetlen szeretetben.
Jézus drága kisbabákkal ajándékozott meg: egy kislánnyal, még egy kis lánnyal, egy kisfiúval és megint egy kislánnyal. Közben megmutatta jóságom határait, és hogy mennyire rá vagyok utalva Jézus szeretetére. Hogy jól tudjak szeretni akkor is, ha fáradt és kimerült vagyok.
Jézus szolgálatot is adott – nehéz, bonyolult szolgálatot. Megmutatta a sok nehézséget a gyülekezeti élet külső szépsége mögött. Megláttuk az összetört, rendezetlen életeket közösségünkben, megint csak megtanultuk, mennyire Rá vagyunk utalva, ha szembe akarunk nézni a nehéz percekkel, ha vigasztalni akarjuk a sebzett szíveket.
Aztán meghívást kaptunk, hogy gyülekezetet alapítsunk a Sziklás-hegységben. Nagy terveink voltak, nagyszerű ötleteink, erős szándékunk, hogy eddigi kemény tapasztalataink alapján felépítsünk egy közösséget. Nem számítottunk rá, hogy önmagunk legmélyére érkezünk. Azt hittük, meghívásunk arra szól, hogy gyöngéden szeressük az elesetteket. De Jézus tervében az szerepelt, hogy saját elesettségünkből vezessük a közösséget.
Egy erdőtűz után, mely saját otthonunkat is veszélyeztette, új formájával szembesültünk a félelemnek, a stressznek, a nyomornak. Alig két héttel ez után csomót találtam a mellemben. A gödör alja egyre jobban mélyült. Megtörtént a diagnózis, megkaptam a címkét, kemény kezelés következett – a legnagyobb szükségben voltam. Jézus kellett.
Egyedül az Ő közelsége volt az enyém, de ez elég volt. Ahogy mai igénk mondja, jó nekünk Istenhez húzódni, mert akkor hirdethetjük nagyszerű tetteit. Elesettségemben újra megtaláltam a kegyelmet. Férjemmel való szerelmi álmaim megvalósultak, mikor megtapasztaltam, milyen gyöngéd szeretettel veszi körül kopasz, lesoványodott feleségét. Szelíd melegség töltött el, ahogy a fájdalomból suttogva biztosítottam gyermekeimet szeretetemről.
Végigcsináltam a kezeléseket, bevettem a tablettákat, sugarazták a testemet, és közben arról álmodoztam, hogy majd újra erős leszek. Az erősödés nem érkezett meg, ám Jézus nem távozott el. Állandóan mellettem volt.
Áttéteket találtak, még több kegyelem irányult felénk. Elesettségünkből felépítettünk egy közösséget, mely már tudja, hogy semmilyen törekvés, színlelés, örömpótlék nem hozza el Jézus közelségét, amire annyira vágyunk.
Történetünk győzelmi pillanatai talán azok a mélypontok, ahol Jézus gyengéden átölel, és beburkol szeretetébe. Talán nem a győzelemre kellene vágynunk, hanem Jézus közelségére. Arra a közelségre, ami megtalálja, és elfogadja a szépséget elesettségünkben.
Mindannyian tapasztalunk nehézségeket, szenvedést, mindannyian önzők vagyunk és szükséget szenvedők. Próbáld meg Jézus közelségéből meríteni az erőt. Próbáld meg nyitott tenyeredre tenni és elengedni elképzeléseidet az életedről, és engedd, hogy Jézus váljék életed Szerzőjévé. Az ő közelsége a te vagyonod. És ez elég. A legkétségbeejtőbb helyzetben is Ő Emmánuel – a Velünk az Isten!

Istenem, segíts, hogy legyen alázatos erőnk, ami közel visz ma Hozzád. Segíts, hogy fájdalmaink és harcaink közben, életünk elesettségében is bízzunk Benned, Rád bízzuk mindezt. Mutasd meg ma a szeretetedet. Köszönöm hatalmas szeretetedet, amit sosem tudnánk kiérdemelni, de megkapjuk Tőled ma is. Jézus nevében, Ámen.

Kara Tippetts: The Nearness of God is My Good
Encouragement for today, 2014.10.16.
www.proverbs31.org