Lélekerősítő levelek 172

Fékezz le engem
Lysa TerKeurst

„Jézus most hozzájuk fordult: ’Hát ti mit mondtok, ki vagyok?’ Simon Péter válaszolt: ’Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia’.” Mt 16,15-16

Érezted már, hogy rohamtempóban élsz? Én is éreztem.
Néha fontos félreállni, hogy meglássunk dolgokat. Nemrég eljutottam a Szentföldre. Évek óta vágytam rá. De ahogy az indulás napja közeledett, szerettem volna, ha máskorra esett volna ez az időpont, olyan időszakra, amikor nem ilyen nyüzsgő az élet.
A kimerültség egész lelkemben kezdett szétáradni, figyelmeztetve, hogy lassítsak. De hát hogyan? Döntéseket hoztam, és most a döntések visznek engem. Engem, ezt a törékeny asszonyedényt, akit a végeláthatatlan elvárások rohama készül összeroppantani.
De az utazást lefoglaltam, mennem kellett. És nagyon örülök, hogy megtettem. A Szentföldön az állandó elfoglaltság abbahagyta üldözésemet. Arra kényszerített ez a kirándulás, hogy lefékezzek, és rájöttem, mennyivel jobban érzem magam a bőrömben, ha életritmusom normalizálódik.
Jézusról is sokat tanultam közben. Az életéről. A döntéseiről. A tanulságokról, amiket levont.
Elmondjam, hogy nekem, személy szerint mi volt a legmeghatározóbb lecke? Az, hogy Jézus sohasem rohant. A kapcsolat és az irgalom alakította élete ritmusát. Jézus erős szándékkal megmaradt a lassított tempó mellett. Én is ezt szeretném.
Erre vágytam, anélkül hogy tudtam volna. Akárcsak Jézusnak, nekem is le kell fékeznem, hogy a kapcsolat és az irgalom teret kapjon az életemben.
Ahogy végigjártam a helyeket, ahol Jézus is járt, mélyen megérintett ez a gondolat. Tudta, mi a nyomás. Tudta, mi a stressz. Az emberek húzták-vonták, bárhova ment. A tömeg prédikációt kért. Az egyének gyógyulást. A tanítványok vezetést. A barátok együttlétet. A vallásos vezetők válaszokat. És egy egész világ várt megváltásra igen korlátozott idő alatt.
És ő mégsem rohant. Beszélgetett az asszonnyal a kútnál. Kinyújtotta a kezét, kapcsolatba lépett a leprással, és meggyógyította. Megérezte a vérfolyásos nő érintését, és megszüntette a betegségét. Látod? Minden interakciójában a kapcsolat és az irgalom játszott fő szerepet.
Azok pedig, akik legközelebb álltak hozzá? Ők tapasztalhatták meg leginkább, hogy nem rohan.
Szentföldi tartózkodásom alatt eljutottam arra a helyre, ahol a Máté 16,13-20 játszódik. Egy pogány templom árnyékában, ahol a legszörnyűbb tevékenységekben, emberáldozatok végzésében sürögtek-forogtak az emberek, Jézus megkérdezte tanítványaitól, hogy kinek tartják Őt. Aztán odamutatott, és így szólt: - Felépítem egyházamat, és az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Összekapcsolta az igazságot Péter meghívásával. Irgalomból biztosította Pétert, hogy az egyház fenn fog maradni.
Biztos vagyok benne, hogy Péter nagyon sokszor felidézte ezt a beszélgetést.
Bátorsággal töltötte el, hogy képes legyen az egyház egyik legmeghatározóbb vezetőjévé válni. És azért is emlékezhetett, mert Jézus nem siette el ezt a beszélgetést. Mikor ott voltam, megtudtam, hogy három napig gyalogoltak, míg az Úr eljutott oda, hogy ezt a meghatározó mondatot kimondja Péternek.
Úgy tűnhet, hogy Jézus azért lassított, hogy hihetetlen erővel, lézermódra tudjon ráfókuszálni a kapcsolatra és az irgalomra.
Ha ezt most én olvasnám, valami ilyesmit mondanék a helyedben magamnak: „Nagyszerű dolog, hogy eljutottál a Szentföldre, és hogy ez segített lelassítanod, de én erre itt és most képtelen vagyok”. Megértelek. De Jézus életének ez az igazsága elérhet hozzád is.
Nem a földrajzi hely alakított át.
Megvilágosodás volt.
Jézus nem rohant, és ezért nekem se kell rohannom.
Imádkozzuk ma ezt a rövid, háromszavas imát, amire annyira nagy szükségünk van: „Fékezz le, Uram!”

Atyám, Istenem, ezt a három szót visszhangozza a szívem. Mutasd meg, Uram, hogyan lassíthatok le, és hagyhatok szent teret a kapcsolatoknak. Téged akarlak követni ebben is, hogy figyelmem fókuszpontjában a kapcsolat és az irgalom álljon. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Lord, Unrush Me
Encouragement for today, 2014.09.22.
www.proverbs31.org


Megfeszített hittel
Tracie Miles

„Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves Isten előtt, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” Zsid 11,6

Tudtam, hogy nehéz munka lesz, hőség kínoz majd, és a kemény padlón kell aludni. De nem tudtam, hogy nem ezek a körülmények késztetnek majd arra, hogy megfeszítsem a hitemet.
Néhány éve részt vettem egy programban, melynek során szükséget szenvedő emberek házát újítottuk fel. Isten terve az volt, hogy túlfeszítsen engem azon, amihez általában szokva vagyok, de kiderült, hogy nem a munkának, és nem a siralmas körülményeknek volt ilyen hatásuk rám.
Nem éreztem túlfeszítésnek, mikor fel kellett másznom a létra tetejére, hogy feladjak egy nehéz festékes vödröt. Vagy amikor éjszakánként a felfújt, recsegő műanyagmatracon forgolódtam, és reméltem, hogy nem fog teljesen leereszteni reggelig. Akkor sem, mikor 41 fokos hőséget kellett elviselnem a kötelező hosszú farmernadrágban, mely végig ráragadt izzadt lábamra.
Az sem feszített túl, amikor úgy kellett zuhanyoznom, hogy csak egy vékony függöny választott el vadidegen emberektől, vagy mikor meg kellett osztanom a zuhanykabint azzal nagy döglött valamivel a lefolyón.
Mindez nem volt kellemes, de belül volt a komfortzónámon. Ám mikor rákerült a sor, hogy járjam az utcát, kopogtassak be az ajtókon, és hirdessem az evangéliumot, rettegve, hogy rám csapják az ajtót, vagy valami ennél rosszabb történik, nos, akkor éreztem, hogy megfeszül a hitem.
Visszanézve látom, hogy Isten gyengéden kitolt a komfortzónámból a hitzónába. Döntés elé állított: megfeszítem a hitemet, vagy a biztonságot választom.
Könnyebb lett volna kiküldeni az utcára a csapatot magam helyett. Üldögélhettem volna egy tölgyfa árnyékában, miközben a többiek megközelítik az idegeneket. De Isten lángoló meggyőződést ültetett a szívembe, hogy bízhatom Benne, és feszítsem meg a hitemet. A félreállás ki volt zárva a lehetőségek közül.
Nem számítottam rá, hogy azzal, hogy hitben elindulok, a legnagyobb áldás fog érni.
Pedig számtalan történet van a Bibliában, ami arról szól, hogy Isten valakit kihív a komfortzónájából, és hite megfeszítése minden esetben olyan áldást hozott rá, amit elképzelni se tudott volna.
Ábrahám bízott Isten ígéretében, hogy gyermekük születik idős koruk ellenére. Megfeszített hitének egy kisbaba volt a viszonzása, Izsák, akit a karjaiban tarthatott.
Jézus tanítványai rettegtek életükért a vad viharban. Péter, hitét megfeszítve, kilépett a csónakból, és megélte a csodát, hogy emberi lábbal a vízen járjon.
Jézus felszólította a bénát, akinek izmai gyengék és sorvadtak voltak, hogy keljen fel, és járjon. Az ember megfeszítette a hitét, kinyújtotta a lábát, és életében először járni kezdett.
És így tovább. A vak, aki hinni tudott Jézus gyógyító erejében, saját szemével láthatta Jézus arcát. Józsué nevetséges ötletnek tarthatta volna, hogy hétszer körbejárja Jerikó falait, de engedelmeskedett, és a falak leomoltak. József tíz évet töltött egy sötét várbörtönben, de rendíthetetlen hite végül a trónig emelte.
Isten mindnyájunkat felszólít egy kis hitfeszítésre néhanapján. Akár az a feladat, hogy hagyjuk el komfortzónánkat, és engedelmesen cselekedjünk, akár az, hogy maradjunk nyugton, és bízzunk Istenben életünk egy nehéz szakaszában, Ő mindig csodálatos áldásokkal jutalmazza a megfeszült hitet, mint azt mai alapigénk is ígéri.
Talán úgy érzed, amit most vár el tőled Isten, az már túl sok. Ne feledd, hogy bár lehetetlennek látszik a feladat, Isten sosem feszít túl azon, amire képesek vagyunk az Ő erejével – nem a miénkkel. És ha készségesen nekifeszülünk, áldásokkal halmoz el.

Uram, segíts, hogy teljesen rád bízzam az életem, és növeld bennem a hitet, hogy mindig hajlandó legyen megfeszülni a Te kedvedért – és önmagam javára. Mutasd meg, hogyan tudod felhasználni javadra az életemet. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Time To Do a Little Faith Stretching
Encouragement for today, 2014.09.23.
www.proverbs31.org


Stresszkezelés
Linda Evans Shepherd

„Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.” Zsolt 28,7

Nemrég hallottam egy rádiós igehirdetésben, hogy „ha stresszes vagy, ez azt mutatja, nem bízol eléggé Istenben”. Épp stresszes napom volt, nem igazán vettem komolyan, amit mondott. „Dehogynem bízom Istenben, csak az a baj, hogy ma nincs lehetőségem ráhangolódni.”
A feszültség már reggel kezdődött. 50 mérföldet kellett autóznom, hogy elérjek egy élő rádiós interjúra egy másik városban. Ahogy közeledett az indulásom ideje, mintha minden ellenem esküdött volna. Eszembe jutott, hogy fel kell adnom egy adóbevallást.
Tovább nőtt bennem a feszültség, mikor felhívtak, hogy még alá kell írnom egy fizetési jegyzéket. Ha ezt nem teszem meg, mielőtt elhagyom a várost, az asszisztensem nem kapja meg a pénzét, hogy heti bevásárlását elintézze. Ez sem várhatott. Mire mindent elintéztem, késésben voltam, és a rádióinterjút nem lehetett telefonon lerendezni.
Beugrottam hát a kocsiba, s míg a lapockáim között gyöngyözött az izzadság, nekiiramodtam az autópályán, hogy legyőzzem az 50 mérföldet. Ahogy megérkeztem, rohanás a lifthez. A legfelső emeleten futva tettem meg az utat a stúdióig, leültem, feltettem a fülhallgatót, és abban a pillanatban a mikrofont be is élesítették. „Nem hittem, hogy megcsinálja” – suttogta még a riporter.
Miközben az Istennel való mélyebb mindennapi kapcsolatról beszéltem, nevetnem kellett magamon, miért nem iktattam be jobban Istent a napomba. Persze, eleresztettem egy csomó „Istenem, segíts” fohászt aznap reggel. De a stúdióba igyekezve, minden voltam, csak békés nem.
Mit kellett volna másként csinálnom? Bontsuk ki a 28. zsoltár 7. versét, hogy megkapjuk a választ.
Erőm és pajzsom az Úr.
Juttassa eszünkbe ez a sor, hogy bármilyen gondunkhoz igénybe vehetjük Isten erejét. Ugyanakkor pajzsként is tarthatjuk magunk elé, hogy lepattanjanak róla az aggódás, a félelem, a stressz nyilai. De jó lenne ezt észben tartani!
Benne bízik szívem.
Ezt tekintsük felszólításnak. Legközelebb, ha napunk hektikussá válik, és kezdünk bepánikolni, mondjuk ki: „Istenben bízva fogom végigcsinálni”. Észre fogjuk venni, hogy ha átéljük ezt a bizalmat, olyan békesség árad szét bennünk, amit hiába is próbálnánk megmagyarázni.
Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.
Vegyük tudomásul Isten segítségét, jelenlétét az életünkben. Ha időt fordítunk rá, hogy számba vegyük, hányszor vezetett át Isten a nehézségeken, meg fogjuk tapasztalni az Ő örömét.
Talán annak a rádiós igehirdetőnek mégis igaza volt. Ha nem felejtjük el behívni Istent hektikus életünkbe, és az Ő erejével felfegyverkezve nézünk szembe a nappal, az áldásokat fogjuk látni, és szívünket öröm tölti el.

Uram, sokszor engedem, hogy a stressz uralja az életemet. Nekifeszülök, hogy elérjem céljaimat saját erőmből, és elfelejtek a Te erődre hagyatkozni. Segíts bíznom Benned, hogy el tudjak lazulni a Te nagy szeretetedben. Köszönök minden áldást, amivel az utamat kíséred. Jézus nevében, Ámen.

Linda Evans Shepherd: The Stress Cure
Encouragement for today, 2014. szeptember 24.
www.proverbs31.org


Amikor nem elég az, ami tőlünk telik
Renee Swope

„Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Szilárdan álljatok neki ellen a hitben…”1Pt 5,8-9a

Érezted már a szorítást a gyomrod körül, mikor kiderül, hogy valaki elégedetlen veled? Mintha minden lendület elszállt volna belőlem, mialatt elolvastam az emailt, amit a főnököm küldött tovább. Egy ügyfelünk írta, felsorolta benne legutóbbi munkám hiányosságait. Szörnyű csüggedés készült eluralkodni rajtam, össze voltam zavarodva.
Régebben hagytam volna, hogy megállapodjanak nálam ezek az érzések és a velük járó ítélet: nem vagyok alkalmas semmire.
Most nem ez történt. Sok fájó tapasztalat tanított meg rá, hogy vegyem észre az ilyen események mögött örök ellenségem munkálkodását, aki lecsap az alkalomra, hogy felélesztheti bennem az alkalmatlanság és a szégyen érzését. Rá akar venni, hogy higgyem el, ha a munkám nem elég jó, az egyenlő azzal, hogy én nem vagyok elég jó.
Szerencsére nemcsak önsajnálattal töltöttem sok időt, hanem Isten ígéreteinek olvasásával is, és megtanultam kezelni a kéretlen betolakodót. Tudom, hogy mindig résen kell lennem az ördög mesterkedéseivel szemben, készen kell állnom, hogy szembeszállhassak velük. Mai igénkben Péter megmondja, hogyan:
„Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Szilárdan álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban.” (1Pt 5,8-9)
Miután elolvastam az emailt, és pár percre elvesztettem a talajt a lábam alól, észhez tértem, tudtam, hogy rendet kell raknom az agyamban. Kértem a Szentlelket, segítsen kitakarítani a gondolataimat, miközben átvizsgálom a történteket a tények, a körülmények és a lelki igazságok szempontjából.
1. Feljegyeztem a tényeket, azt, ami történt, mit csináltam jól, mit rosszul, miről feledkeztem meg.
2. Felsoroltam a körülményeket, azt a „valóságot”, ami a projekt idején körbevett.
Az alatt a hat hónap alatt meghalt rákban egy barátnőm, családunk befogadott egy etiópiai kisbabát, anyukámat tüdőembóliával kórházba szállították, majd hozzánk költözött, édesapámnak négyszeres sürgősségű bypass műtétje volt. Bizonyos feladatokat, amikre még azelőtt ígérkeztem el, mielőtt becsapott volna a ménkő, félretettem, de másokon igyekeztem átvergődni. Kimerült voltam és túlhajszolt, nem voltam teljesítő képességem csúcsán. Ugyanakkor ezt nem ismertem el, és nem beszéltem ügyfelünknek a korlátozó tényezőkről.
3. Végül, és ez volt a legfontosabb, lelki igazságokat is feljegyeztem. Fellapozva a Bibliámat, kiírtam néhány ígéretet, amit ide vonatkoztathattam:
„Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten” (Zsolt 73,26).
„Jobbod teszi ezt velem Uram, jóságod mindörökké megmarad. Kezed művétől ne fordulj el!” (Zsolt 138,8).
Az, hogy szép sorjában leírtam a tényeket, a körülményeket, a hitigazságokat, segített lecsendesítenem a lelkemet, és tisztábban tudtam gondolkodni. Rájöttem hirtelen, mi az, amit Isten vár tőlem, szemben azzal, amit az ellenségem, aki le akar gyengíteni, el akar csüggeszteni. Isten azt várja, hogy alázzam meg magam előtte, beszéljek őszintén nehézségeimről, ebből adódó korlátaimról, és csökkentsem a határidőnaplóm tételeit.
Elnézést kértem az ügyféltől, elmondtam neki, mi történt, megértette, és végül minden jól alakult.
Bár megtettem, amire képes voltam, a tőlem akkor telhető legjobb nem volt elég jó. De ez nem jelenti azt, hogy én nem vagyok elég jó. Csak annyit jelent, hogy néhány igazsággal teli felmérést és bölcsességgel teli javítást kell elvégeznem.

Uram, néha a tőlem telhető legjobb nem elég, de nem tudok többet nyújtani. Juttasd eszembe, hogy Te csak azt várod el, ami pillanatnyilag a tőlem telhető legjobb. Kegyelmeddel irányíts, kérlek, mialatt igazságaid alapján felmérem életemet, és bölcsességed alapján elvégzem a szükséges igazításokat a beállításokon. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: When Your Best Isn’t Good Enough
Encouragement for today, 2014.10.01.
www.proverbs31.org


Mit tegyek, mikor nem tudom, mit tegyek
Lysa TerKeurst

„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.” 1Jn 4,7-8

Olyan törékenynek éreztem magam, ahogy ott ültem a Target parkolójában, és túlságosan szomorú voltam ahhoz, hogy abba tudjam hagyni a sírást. Volt egy listám a halaszthatatlan tennivalóimról aznapra, de a súlyos fáradtság, ami elömlött rajtam, nem engedte, hogy nekiinduljak. Így hát csak ültem ott. Egyedül.
Pár perccel azelőtt felhívott egy barátnőm, hogy elmondja, mit olvasott rólam egy bejegyzésben egy közösségi oldalon.
Kemény, bántó szavak voltak.
Egy mondás jutott eszembe, amivel buzdítani próbáltam magam: „Botok, kövek megüthetnek, de a szavak lepattannak rólam”. Mekkora hülyeség! Nem tudom, ki az ördög jött elő vele! Egyszerűen nem igaz. Tovább sírdogáltam.
Megnyitottam azt az oldalt, amit a barátnőm mondott, igen, ott volt, az egész világ láthatta: vélemények rólam, melyek ízekre szednek. Ahogy olvastam, minden kegyetlen szó tőrként hasított a szívembe.
Csak néhányan voltak, de úgy nyilatkoztak rólam, mintha egy bolti áru lennék a polcon, egy lélek nélküli tárgy. Nem egy érző, lélegző ember, aki mélyen átél mindent.
Hirtelen úgy éreztem, elegem van az egészből.
Felnéztem, láttam a Targetbe ki-bejáró embereket, és nagyon irigyeltem őket. Békésnek, boldognak, de legalábbis közömbösnek tűntek. De jó volna kevesebb kockázattal élni.
Miért tárom fel az egész világ előtt a szívemet-lelkemet??
A „hivatás”, a „tanítvány” szavak ugrottak elém, de most áldás helyett tehernek éreztem őket.
Megint ránéztem a telefonomra, és újraolvastam a bántó internetes megjegyzéseket. Mit csináljon az ember lánya, mikor kétségbeesetten szeretne azonnal rendbe rakni valamit, amit nem lehet rögtön elrendezni?
Védekezzem?
De nem akarom, hogy magyarázkodásnak tűnjön.
Kérjem, hogy védjenek meg mások?
De nem akarok másokat belekeverni.
Maradjak csendben?
De mi lesz, ha a hallgatásom csak tovább tüzeli őket?
Egyik megoldás sem tűnt megfelelőnek.
Mit tegyek, mikor nem tudom, mit kell tennem?
Talán te is ültél már így, sírva, a magad Target parkolójában. Lehet, mások voltak a körülmények, de a megsebzettség ugyanúgy fájt – az a hasogató érzés, hogy elítélnek, félremagyaráznak, megvető módon nyilatkoznak rólad csak azért, hogy ők egymással egyetérthessenek.
Szeretném tudni a választ a kérdésemre. De nem tudom. Az ilyen helyzetek kínosabbak, bonyolultabbak annál, semhogy egy jó kis képlet dobozába beilleszkedjenek.
Azért egy tökéletlen megoldást mégis megemlítek, ami legalább beállít minket a jó irányba: tedd meg a soron következő apró lépést jól, jókor.
Más szavakkal, találj valami jó kis dolgot, amit megtehetsz, s ami enyhíti a sok negatívumot. Tegyél egy jó dolgot, jókor és jól, bizonyítsd be magadnak, hogy nem minden igaz, amit állítanak rólad. Lehet valami kis igazság azokban a bántó szavakban. Imádkozz róla, és később majd, ha enyhül a fájdalom, hozd is helyre, ha lehet.
De mindent a maga idejében. Először állítsuk el a legmélyebb seb vérzését.
Tegyél valami apró jó dolgot jól és jókor.
Az apró dolog, amit én kitaláltam, az hogy megpróbálom onnan nézni ezt az egészet, hogy a bántó szavak nem gyűlöletből, hanem fájdalomból erednek. Megsebzett emberek sebzik meg a többieket. Valami fájdalmat keltett a lelkükben. Talán én is hozzátettem, akaratomon kívül. De ettől függetlenül, az együttérzés velük enyhítette a fájdalmamat.
Felhívtam a barátnőmet, aki szólt ezekről a megjegyzésekről, és ezt mondtam neki: „Nem tudok mást tenni, mint megpróbálok a szeretet talaján maradni. Ha visszavágok, csak tovább rontok a helyzeten.”
Alapigénk, az 1Jn 4,7-8 figyelmeztet, mennyire fontos, hogy szeressük egymást: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.”
Hagynom kell tehát, hogy a szeretet vezessen.
A szeretet erőt ad, hogy – bár fáj - ne hagyjam, hogy ez a fájdalom felemésszen.
Érezhetem, hogy megtámadtak, de nem kell legyőzetnem.
Érezhetem magam bizonytalanságban, de nem kell félelemből cselekednem.
Érezhetek haragot, de nem kell haragból reagálnom.
Ez a szeretet döntése.
És szeretném, ha megértenéd, hogy nem vagyok mindenestül Pollyanna, nem tudom tökéletesen kezelni ezeket a helyzeteket.
Meg kell engednem magamnak az őszinte érzelmeket. De nem kell továbbsúlyosbítanom a helyzetet azzal, hogy ezekből kiindulva reagálok.
Nem jutottam el aznap a Targetba. És azóta is voltak napok, amikor nagyon törékenynek és sérülékenynek éreztem magam. Talán te is?
Engedjük hát, hogy a szeretet kézen fogjon, és megerősítsen minden egyes alkalommal, mikor nem tudjuk, mit tegyünk.
Félhetünk, de attól ne féljünk, hogy megtegyük a következő apró jó dolgot jól és jókor.

Uram, szeretném, ha ma a szeretet vezérelne. Segíts, hogy jól végezzem el az előttem álló jó feladatot. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: What to Do When You Don’t Know What to Do
Encouragement for today, 2014.10.02.
www.proverbs31.org


Játsszunk várakozást
Leah Dipascal

Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi. Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít. Siral 3,25-26

Néha azt tapasztalom, hogy Isten azonnal válaszol a kéréseimre. Ilyenkor izgatottan, hálatelt szívvel azonnal szeretném mindenkivel megosztani, milyen jó az Úr. Máskor meg előfordul, hogy kéréseim mintha lebegnének a levegőben, és a csodák beláthatatlan távolságba kerülnek. Ahogy telik az idő, az én lelkem is lassan megtelik kételyekkel.
Régebben úgy gondoltam az Istenre való várakozásra, mintha egy játékban vennék részt. Lássuk, ki tart ki legtovább? Vajon folytatni fogom a kérést, a könyörgést állhatatosan? Vagy én leszek az első, aki feladja, mert belefáradt a várakozásba? Esetleg az lesz, hogy Isten megadja, amit szeretnék, mert Ő fárad bele nyöszörgésem, panaszkodásom hallgatásába.
Ha hamar érkezett a válasz, lélekben nagy pacsit adtam Jézusnak, és felkiáltottam: Alleluja! és már jöttem is elő a következő kérésemmel. Ám ha csak múlt az idő, és a csoda nem mutatkozott, elbizonytalanodtam, összezavarodtam. Várakozásom aggódásba ment át. Állhatatosságom duzzogásba.
Uram, miért nem válaszolsz a kérésemre? Mire vársz még? Nem látod mennyire küszködök? Túl soká tart már, nem értem, miért.
Kezdtem azt hinni, Isten csak üres ígéreteket osztogatott. Igazából nem is törődik velem. Vagy az én dolgaim nem fontosak számára. De ahogy egyre közelebbi kapcsolatba kerültem az Úrral, és kezdtem megismerni Őt, változott a hozzáállásom. Felismertem, mennyire szeret engem Isten, és ismeri szívem legrejtettebb vágyait is. Megígérte, hogy „betölti minden szükségemet” (Fil 4,19), és csodái nem a múlt történései csak.
Mai igénk arra tanít, hogy miután átadtuk Istennek imádságban szükségünket, vágyunkat, kívánságunkat, várakozzunk bizakodva és reménykedve.
Talán azt gondolod: Leah, te ezt nem érted. Én már túl régóta várok Isten válaszára.
Talán már megadtad magad a lemondásnak, azt hiszed, nincs remény. Magabiztosan, hittel feltöltve indultál, aztán ahogy telt-múlt az idő, kezdtél kételkedni abban, hogy jóra fordulhatnak a dolgok.
Talán egy láthatatlan védőréteggel bevontad a szívedet, hogy ne csalódj nagyot, ha Isten nem teljesíti kérésedet.
Hidd el, barátnőm, megértelek. Én is voltam már ebben a helyzetben. Én is éreztem már így, és az ember nagyon-nagyon magányos tud lenni, ha így tölti napjait.
Mi lenne, ha mégis megpróbálnánk bizalommal, reménykedve folytatni a várakozást?
Megtanultam, hogy három dologra fordítsam a figyelmemet:
1. Isten ígéretei: olyan részeket olvasok a Bibliából, amik reménnyel töltenek el, ezeket hangosan is felolvasom, mondogatom. Isten igéje reményt sző az imáimba, és bizakodás tölti fel lelkem ürességét. Újra meg újra szembesülök Isten olthatatlan szeretetével és hűségével.
2. Imádás és dicsőítés: amikor csak lehet, dicsőítő énekeket hallgatok, otthon, a kocsiban, az irodában. A szöveg, a dallam örömben füröszti a szívemet, miközben énekelek. Eltölt Isten békéje és öröme, és ezekben a drága percekben gondjaim szétfoszlanak, kétségeim átadják helyüket a reményteli várakozásnak.
3. Hálaadás: megköszönöm Istennek múltbeli könyörgéseim meghallgatását, életem eddigi csodáit. Felidézem, hogy Ő mindig megoldotta a legkeményebb helyzeteket is, velem volt szükségeimben, és hálatelt szívvel köszönöm meg előre mostani lépéseit.
Ha kértél valamit Istentől, és úgy érzed jóval tovább várakozol már, mint ahogy számítottad, állj meg egy percre, és köszönd meg előre a válaszát. Bízz abban, hogy a színfalak mögött a te problémádon dolgozik. Ne add fel. Reménykedve, bizakodva várd a válaszát, és ne feledd, az Úr jó azokhoz, akik bíznak benne.

Uram, köszönöm, hogy hűséges vagy hozzám. Segíts, hogy ne veszítsem el a reményt és a bizakodást, mialatt válaszodat várom imádságaimra. Jézus nevében, Ámen.

Leah DiPascal: The Waiting Game
Encouragement for today, 2014.10.06.
www.proverbs31.org