Lélekerősítő - Elsiratjuk előre

„Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139,15-16

Évekkel ezelőtt történt, hogy akkor még tinédzser fiam odaállt elém, és megkérdezte, elviheti-e a kisebb testvéreit fagylaltozni. Mekkora ötlet! Milyen figyelmes! „Persze” – mondtam. „Hozom a kulcsaimat, és indulhatunk!”
„Anya… mi úgy gondoltuk, hogy inkább csak mi megyünk, gyerekek” – válaszolta gyorsan.
„Aha” – mondtam, egyébre nem tellett a gondolataimtól, amik őrült sebességgel kezdtek kergetőzni a fejemben. Szörnyű baleset képeit láttam, telefonhívás érkezik a rendőrségtől, temetésre készülünk, és közben visszagondolok erre a pillanatra, amikor nemet kellett volna mondanom.
Úgy éreztem, minden az én döntésemen, minden rajtam múlik, ezért akartam így válaszolni: Nem. Szó sincs róla. Itthon maradtok. Örökre itthon maradtok. Vigyáznom kell rátok.
Miért csinálják ezt az anyák? Legtöbben ebben élünk, ebben a marcangoló, szörnyű rettegésben, hogy valami rossz történik valamelyik gyermekünkkel. Ránk nehezedik a tudat, hogy végső soron minden attól függ, mennyire tudjuk kézben tartani a dolgok menetét. És gondolatban számtalanszor elsiratjuk őket.
Azért van ez, mert tudjuk, hogy egy tönkretett világban élünk, ahol igenis történnek balesetek. A tragédia nem válogat, elér öreget és fiatalt egyaránt. Semmi sem garantálja, hogy megérjük a holnapot. És ez a tudat bizony megterheli egy anyuka szívét.
Álltam az ablakban körmömet rágva, és végignéztem, ahogy anyai szívem teljes tartalma benyomul egy autó belsejébe.
És ekkor rájöttem, hogy van választási lehetőségem.
Agyonaggódhatom magam a tudattól, hogy tőlem függ, meg tudom-e védeni őket. Vagy fordulhatok Istenhez, segítsen bölcs döntéseket hozni, és az igazság mentén leparkolni a gondolataimat.

Mert az igazság ez:

Isten megtervezte gyermekeim napjainak a számát.
Én a döntéseimmel hozzájárulhatok az életük minőségéhez, de a mennyiségét nem befolyásolhatom. Meghúzódhatnak bár itthon a szárnyam alatt, ha eljön az idő, hogy Jézushoz térjenek, el fognak menni.
Mai alapigénk így szól: „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139,15-16

Jézus legyőzte a halált, már nem kell félnünk tőle.
Hihetetlenül szomorú lennék, ha bárki meghalna szeretteim közül, összetörne a szívem. De nem kell a halálfélelem fogságában élnem.
„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” Zsid 2,14-15

A halál csak átmeneti elválást hoz. Újra együtt leszünk majd.
A 2Sám 12-ben, mikor Dávid kisgyermeke meghalt, ő bízva mondta: „Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám” (23b). Tudta Dávid, hogy újra találkozni fog gyermekével, nem egy arctalan, személytelen lélekkel, hanem ezzel a gyermekkel, aki után most vágyódik. Felismerik egymást, átöleli, megcsókolja majd, és véget ér a halálokozta szétválás állapota.

Tudom, nehéz mindezeket megemészteni így kora reggel. És nem ígérem, hogy ezek az igazságok megvédenek a rettegéstől. De bízom benne, hogy segítenek a félelem helyett az igazságba horgonyozni a szívedet.

Uram, természetesnek érzem, hogy rágja a félelem a szívemet, hátha történik valami a gyermekemmel. De tudom, hogy ezzel csak ártok magamnak. Segíts, hogy feléd fordítsam a figyelmemet, a Te igazságod, szereteted, gondolataid és hatalmad foglalják el a félelem helyét. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Planning Funerals that Won’t Happen Today
Encouragement for today, 2016.03.31.
www.proverbs31.org