Lélekerősítő - Otthon maradva, egyedül

Lysa TerKeurst

„Mert őbenne lakik az istenség egész teljessége testi formában, és benne jutottatok teljességre, benne, aki minden fejedelemségnek és hatalmasságnak a feje.” Kol 2,9-10

„Bethany szülinapi lányok” feliratú, neonrózsaszín pólójukban csevegtek, nevetgéltek. Tanítás után bowlingozni mennek. Aztán pizzázni. Majd Bethanynál alusznak mind.
Mikor Bethany szétosztotta a pólókat, úgy tettem, mintha nagyon el lennék foglalva, és nem látnám, mi történik. Komoly összpontosítás kell ahhoz, hogy az iskolatáskám tartalmát átpakoljam a szekrényembe. Aztán futottam órára.
Nyilvánvaló. Bethany írt egy listát a barátnőiről, és én nem szerepeltem rajta.
Pedig számítottam rá. Jól megvoltunk együtt. A medencepartimra is meghívtam.
„Nem nagy ügy” – próbáltam győzködni magam egész nap. Lesz, mit csinálnom este.
Majd ülök otthon. Egyedül. És töröm a fejem, hogy miért nem hívott meg.
Sok év eltelt azóta, hogy a neonrózsaszín pólós lányok beszálltak egy kisbuszba az iskola előtt.
De nem mondhatom, hogy évek múltak el, mióta utoljára hallottam a belső monológot:
„Nem szeretnek.”
„Nem hívtak meg.”
„Nem vagy a kiválasztottak között.”
Íme, mit szeretnék elmondani a neonrózsaszín pólóról lemaradt hajdani önmagamnak – és mit kell eszembe vésnem, mikor ma is rám törnek ezek az érzések:
Ne egy ilyen kis eseményből következtess arra, hogy ki vagy te valójában.
Akkor meghatározónak éreztem, hogy nem hívtak meg. Bethany születésnapján lehet, hogy ez fontos is volt.
De nem olyasmi, ami meghatározza az identitásomat.
Egy pillanat volt az egész. És a pillanatok változnak. Az emberek ingatagok. És az emberek változnak.
Abban a pillanatban, mikor Bethany összeállította a meghívottak listáját, én nem kerültem a figyelme fókuszába. Nem azért, mert nem szeretett, hanem egyszerűen, mert nem jutottam eszébe.
Apróság.
És nem alapozhatom egész identitásomat erre az apróságra. Vagy más hasonlóra.
Jártál már így? Hagytad, hogy a pillanat meghatározza azt, hogy ki vagy? Könnyen beleesünk ebbe a hibába. És nem új jelenség ez a történelemben. Hisz, mint alapigénkben látjuk, már Pál apostol is foglalkozott az identitás kérdésével.
A Kolosszéban élő gyülekezetnek írt levelében kijelenti, hogy mivel hisznek Krisztusban, Benne teljessé válnak.
„Mert őbenne lakik az istenség egész teljessége testi formában, és benne jutottatok teljességre, benne, aki minden fejedelemségnek és hatalmasságnak a feje” (Kol 2,9-10).
Teljessé. Egésszé. Kiteljesedetté. Nem hiányzik belőlük semmi. Nincs szükség senkire, és semmire, hogy valakik legyenek. És ugyanez érvényes ránk is hívő emberekként.
Milyen megnyugtató!
Teljességre jutottam. Krisztussal feltöltődtem. Elfogadással. Szeretettel. Amennyire csak teljessé válhat egy emberi személyiség. Megingathatatlanul.
Ha ebbe a valóságba helyezem identitásomat, ezzel összevetve eltörpül minden más.
És ha ennek a teljességnek tudatával élek, nem érint bántón, ha az emberek emberek: ingatagok és feledékenyek.
Igen, teljes vagyok és szabad.
Ezek a jelzők határozzák meg identitásomat.

Uram, hálát adok neked hűségedért, hogy minden helyzetben mellettem állsz. Nem akarok fennakadni e világ apró dolgain. Segíts, hogy önazonosságomat Benned találjam meg, és az örökkétartó elfogadásban, amit nyújtasz. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Sitting at Home, Alone
Encouragement for today, 2016. aug. 1.
www.proverbs31.org