Lélekerősítő - Egyedül egy emberekkel teli szobában

Lysa terKeurst

„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel” Szof 3,17

Szerettem volna, ha megnyílik a padló, és mindenestül elnyel engem. Tűnjek el a mélységben, rejtsen el, szabaduljak el innen.
Fájdalmas egyedül lenni egy emberekkel teli helyiségben.
Mindenkinek volt beszélgetőtársa. Csevegtek, kacagtak, a kapcsolat szimfóniája felemelte a lelküket. Körbenéztem, de egyetlen ismerős arcot sem fedeztem fel.
Az agyam azt parancsolta, menjek oda valakihez, akárkihez, és mutatkozzam be. De a szívem ellenkezett, mert jól láthatóan mind térdig jártak valamilyen témában, és zavart keltett volna, ha megszakítom a beszélgetésüket.
Hát nem furcsa, hogy szó szerint testközelben vagy egy csomó emberrel, és közben végtelenül egyedül érzed magad? A közelség, az aktivitás nem mindig jelent kapcsolódást.
A felszínen úgy tűnhet, hogy a kapcsolódáshoz nem kell más, minthogy én kapcsolódjam másokhoz, és ők kapcsolódjanak hozzám. Tudom, hogy az az összejövetel csak extrém példája volt a tömegben való magányosságnak, de ez az érzés nem csak az ilyen helyzetekben törhet ránk.
Ezt érezhetem akkor is, ha családon belül elhidegülünk egymástól, és körülvesz a csend. Mélyen magamban érzem, hogy csak bocsánatot kellene kérnem, de büszkeségem visszatartja a szavakat. Így továbbra sem szólunk egymáshoz. S bár egy légtérben vagyunk, nem nevezhető kapcsolatnak, ami köztünk van.
De feltörhet ez az érzés akkor is, ha együtt vagyok más lányokkal, asszonyokkal, és képtelen vagyok bekapcsolódni a beszélgetésbe. Szidom magam, miért nem vagyok ékesszólóbb, miért nem vagyok naprakész a világ eseményeiről vagy az aktuális divathullámokról. Ők mindenről könnyedén tudnak társalogni.
Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben emberek között vagyok, mégis gyötör az egyedüllét.
És titokban azon morfondírozom, hogy ott az összejövetelen mindenki levizsgázott: csak önmagukkal és régi bajaikkal törődnek, érzéketlenek és figyelmetlenek.
Pedig nem a többi emberrel volt a gond. Nem a családtagjaimmal vagy a nőcsoporttal. Én nem voltam kellőképpen felvértezve, feltöltekezve. Ezt a feltöltést csak Isten tudja elvégezni.
Olyan volt az egész, mintha azt éreztem volna ezekben a helyzetekben, hogy nem tudok lélegezni, ha valaki nem ad a maga levegőjéből. Az egész helyiség tele volt belélegezhető levegővel, de mivel ellenálltam a lélegzésnek, szenvedtem.
Nem várhatom el senkitől, hogy a lelkem oxigénje legyen. Nem élhetek úgy, hogy következő lélegzetvételem attól függ, van-e valaki, aki ad a magáéból, hogy megtölthessem a tüdőmet, mert különben üvöltök a fájdalomtól.
Nem arról beszélek, hogy nincs szükségünk az emberekre. De életünk legnagyobb csalódásai abból adódnak, hogy olyasmit várunk el másoktól, amit nem tudnak megadni. Ilyenkor a kapcsolódásra való vágyakozás mögött nincs valós szükséglet.
Megmondom, mi az a titkos átállítás, amit végre kell hajtanunk:
Úgy lépek be egy szituációba, hogy lelkem üres, és arra vár, hogy mások töltsék meg áldásokkal?
Vagy:
Úgy lépek be minden szituációba, hogy előre feltöltődöm Isten teljességével, és szabadon kereshetem az alkalmat, hogy áldás legyek mások számára?
Az Isten teljességével feltöltött emberek nem kivételes képességűek, akiken átsugárzik az önbizalom. Nem. Isten teljessége lényük szent helyein van elrejtve. Isten teljes befogadása lelkük oxigénje. Szó sincs arról, hogy nekik nem lenne szükségük az emberekre. Hogyne lenne. Isten őket is közösségi lénynek alkotta. De szeretetük nem üres kétségbeesésből fakad, hanem belső feltöltöttségből. Tudják, hogy szeretve vannak, és ebben élnek.
Én is így szeretnék élni.
Ha telítve vagyunk Isten szeretetével, ez erőt ad, és a legjobbat hozza ki belőlünk. Mély belső biztonságot ad az Ő szeretete, ezt ígéri mai alapigénk is, a Szof/Zof 3,17.
Ha Isten szeretetének bőségében élünk, nem fogunk emberek szeretetmorzsáira áhítozni. Belépünk a szobába, és megosztjuk másokkal a szeretetet, amiről tudjuk, hogy már a miénk.
Uram, hálásan köszönöm, hogy szeretsz – olyan szeretettel, mely meg nem inog, senki el nem veheti, és soha meg nem fakul. Segíts, hogy Hozzád, és csak Hozzád forduljak lelkem feltöltődésért. Jézus nevében, Ámen.
Lysa TerKeurst: Alone in a Crowded Room
Encouragement for today, 2017. március 2.
www.proverbs31.org