2018. január 3., szerda

Lélekerősítő - Imádság lehet az ordítás is


Mary Demuth

„Földi életében könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott.” Zsid 5,7

Huszonéves koromban volt két hamis elképzelésem.
Az egyik az volt, hogy Isten fájdalommentes élettel tartozik nekem gyermekkorom traumái miatt. Elég sérelemben és fájdalomban volt már részem, s úgy gondoltam, az a természetes, ha Isten megvéd a további szenvedéstől. Egy ideig úgy is tűnt, hogy egyetért velem: lediplomáztam, jó álláshoz jutottam, és találkoztam későbbi férjemmel, Patrickkel. Minden az én terveim szerint alakult.
A másik tévképzetem az volt, hogy csak kedvesen szólhatok Istenhez, nem oszthatom meg vele idegességemet, negatív érzelmeimet.
Egy rettenetes délután, amikor kicsi kék autómban ültem, kártyavárként omlott össze mindkét hamis elképzelésem. Hetekkel előtte életemben először kimondtam: gyermeket várok. A korai terhességi teszt halvány kék csíkja azt mutatta, hogy teljesült az álmom. Szexuális abúzust, elhanyagolást, három válást, egyik szülőm halálát megélt kisgyermekként alig vártam, hogy gyermekem legyen, és ezzel átírhatom a múltamat, és mindent újrakezdhetek – tökéletesnek képzelt felnőtt életemben.
Aztán görcsök jöttek, invazív ultrahang, és megfordult velem a világ, mikor orvosom fejcsóválva közölte: méhen kívüli terhesség.
Útban a kórház felé, ahol bizonyossá válhatott az életveszélyt jelentő diagnózis (ó, de kicsi babám életét már el is vette!), felordítottam, és minden dühömmel rákiáltottam Istenre.
Most bebizonyítottad, hogy nem szeretsz!
Gyásszal terhes üvöltés tört ki belőlem. Omlott a könnyem, a szívem összetört, méhem üres – mindezt vadul, kérdésekkel, forrongó dühvel Istenre zúdítottam.
Sosem voltam még ilyen őszinte Vele. Könyörögtem, hogy tegyen csodát, fordítsa meg a diagnózist, kértem, tartsa magát a szerződéshez, melyet szerintem megkötöttünk, hogy nem fogok többet szenvedni. Ordítottam mindaddig, míg bele nem fáradtam, s a hangom rekedt mormogásba fulladt.
Ziháló mellkassal, véraláfutásos szemekkel ültem a kocsiban két mérföldre a kórháztól, s a rám szakadt csend a kocsiban furcsa módon megnyugtatott. Arra készültem, hogy villámként csap le rám Isten haragja, de ez elmaradt.
Helyette megmagyarázhatatlan békesség töltött el. Akkor megértettem, hogy Isten tudott ellenséges érzelmeimről, mielőtt kimondtam volna őket. Nem érte váratlanul, és nyers dühöm nem bosszantotta fel. Ordító imám közöttünk feszült, de ott volt az erő is. Isten csodálatos ereje találkozott az én gyengeségemmel.
Nem végződött happy enddel kórházi látogatásunk. Rettenetes fájdalommal járt. Igazolódott, hogy a méhen kívüli terhesség véget vetett kisbabám életének, s én szembesültem a lehetőséggel, hogy talán soha nem lehet gyermekem.
Akkor és azóta megtanultam, hogy Isten nem tartozik nekem fájdalommentes élettel. Nincs olyan mérce, amit ha elérünk, megszerezzük ezt a kiváltságot. Mikor azt akartam, hogy Isten engedelmeskedjen elképzeléseimnek, az Ő szerepében tetszelegtem ahelyett, hogy elfogadtam volna rám vonatkozó ellentmondásosnak látszó terveit.
Az igazság az, hogy többet fejlődtem a szenvedés által, mint a könnyűnek tűnő időszakokban összesen. Életünk szépsége nem a fájdalommentességben rejlik, hanem annak megtapasztalásában, hogy Isten ott van velünk leggyötrőbb megpróbáltatásainkban is.
Isten háta elég széles, hogy elviselje őszinteségemet. Pontosan tudja, mi zajlik bennünk, minek játsszuk hát meg magunkat? A keresztény élet nem azt jelenti, hogy jó arcot mutatunk mindenhez, akkor is, ha nagyon rossz, amit átélünk. Rengeteg energiát fordíthatok a tökéletesség látszatára, és közben elfelejtem, hogy Isten ereje akkor nyilvánul meg legjobban, amikor a leggyengébb vagyok.
Mai alapigénkben Jézus megmutatja, milyen az őszinte imádság – tele lehet könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyekkel. „Földi életében könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott” (Zsid 5,7). Ha Ő így imádkozott, hidd el, mi is megtehetjük.

Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy úgy gondoltam, fájdalommentes élettel tartozol nekem. Erősíts meg, hogy tudjak mindig őszintén imádkozni. Köszönöm, hogy elég széles a hátad, hogy hordozni tudja őszinteségemet. Jézus nevében, Ámen.

Mary Demuth: When Hollering is Prayer
Encouragement for today, 2018.01.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/03/when-hollering-is-prayer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése