Elrontom a gyermekeimet?
Lysa TerKeurst
„Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne.”
Jn 9:3
Figyeljetek, anyukák, legyünk ma nagyon őszinték, rendben? Felmerült-e már bennetek valaha is ez a gondolat: Biztos én csinálok valamit rosszul? Elrontom a gyermekeimet?
Ezen a héten volt két nagyon mély beszélgetésem, és mindkettő ugyanazon téma körül szövődött. A gyermekeink néha szembeszállnak, és ilyenkor az első gondolatunk: mit rontottam el anyaként? Valószínűleg nagyon sokan vagyunk, akikben felmerül a gondolat: elrontjuk a gyermekeinket.
Hasznos dolog, ha néha ellenőrizzük, hogyan végezzük életünk meghatározó tevékenységét, az anyaságot. De ha a kérdés magunk ellen irányul ahelyett, hogy további fejlődésre, valami újításra mutató felhívás lenne, az bizony káros.
Megbénít. Kiszívja az erőnket. Letaglóz.
Biztosan jelzi, hogy lelkünk szűrőjén lyuk tátong.
Holly nevű barátnőmmel év eleje óta van egy közös programunk, amit egyre inkább élvezek. Kitaláltam, hogy beletöltöm az agyamba az igazságot. Abból indulok ki, hogy minél több igazság kerül abba a kis tömlőbe, amit agyamnak nevezek, annál kevesebb hamisság fér bele, az igazság kiszorítja a hamisságot.
Szóval, Hollyval elkezdtük olvasni a Biblia könyveit. Lassan, naponta egy fejezetet. Azután megbeszéljük, mi érintett meg benne.
Pár napja, mielőtt egyik barátnőmmel találkoztam, a János evangélium 9. fejezetét olvastam. Egy mondat befészkelte magát az agyamba, és egyre ott keringett: a Jn 9:3. „Sem ő nem vétkezett” – mondta Jézus -, „sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne.” A vers állandó zakatolása a fejemben jelezte, hogy valamiért most ezen a versen kell gondolkoznom, imádkoznom, valami mélyen bennem ezt az igazságot sóvárogja.
Később, a barátnőm gyermekéről való beszélgetés közben újra meg újra visszatért a „Mit rontottam el?” kérdés.
Mennyire örültem, hogy ott volt ez az igevers a tudatom felszínén. Balzsamként tudtam vele kenegetni barátnőm lelkét, rávilágítva, hogy ahhoz, amit most tesz a fia, semmi köze az anya hibáinak, s ami azt illeti, a gyerek saját hibáinak sem. Isten vezeti, hogy ezekkel a félelmetes dolgokkal való megküzdés segítse a fiú fejlődését, s mindebből valami mély lelki megújulás is származhat végül.
Drága testvérem, kérdezted mostanában magadtól a gyermeked nevelésével kapcsolatban: „Mit rontottam el?” Próbáld a helyükre tenni a dolgokat, próbáld másfelől megközelíteni a problémát.
Talán úgy, hogy az előbbi kérdés helyett ezt teszed fel magadnak: „ vajon hogyan fognak Isten tettei megnyilvánulni ezen a helyzeten keresztül gyermekem életében – vagy az én életemben?” Akármi fog következni, egy dologban biztos lehetsz: Isten szeret téged, és szereti a gyermekedet is.
Istenem segíts, hogy anyaságom útján a te igazságod legyen az egyetlen szemüveg, amin keresztül nézem a történéseket. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.18.
www.proverbs31.org
Több dicsőítést, kevesebb nyafogást
Marybeth Whalen
„Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott:
(…)amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Jób 1:20-21
Mikor jó dolgok történnek veled, dicsőíted az Istent? És amikor rosszak? Én tudom, hogy nekem nem a dicsőítés az első gondolatom ilyenkor. Inkább a siránkozás. Siránkozom a kétségeim, a félelmeim, a hibáim miatt. Nyafogok azért, ami talán bekövetkezik. Panaszkodom, hogy milyen komisz az élet. Az imádás – talán az utolsó dolog, ami eszembe jut.
Mikor a mai igeverset olvastam, meghökkentett, hogyan reagált Jób, mikor megtudta, hogy fiai és leányai meghaltak. A szegény, sokat szenvedő Jób azzal vívta ki helyét az üdvtörténetben, hogy minden körülmények között hűséges maradt Istenhez. Hitt, bízott Istenben, akármilyen baj érte. Várakozott, a borús valóság dacára hitte, hogy Istennek valami jobb terve van számára. Mikor tehát a legszörnyűbb, a szívet darabokra szaggató hír megérkezett, első válasza az volt, amit a mai versben olvasunk: áldotta az Istent.
Nemrég egy alkalommal egyszerre kaptam jó és rossz híreket. Eldönthettem, hálát adok a jóért, vagy bánkódni kezdek a rossz miatt. Na mit gondolsz, mit tettem? Egyből neki a rossz hírnek, szomorkodtam, siránkoztam magamban, s aggodalmaskodtam olyasmiért, ami nem rajtam múlott.
Másnapi imaórámban ez a vers került elém. Isten figyelmeztetett, ráébresztett, hogyan reagáltam, jelezte, hogy nem volt kedvére való a válaszom a hírekre. Elismertem Neki, hogy hibáztam, kértem, mindig juttassa eszembe, akár rossz híreket kapok, akár jót, hogy elsőként Őt dicsőítsem, Őt áldjam, bármi történjék is. Imádásunk oka nem a körülményeink alakulása, hanem Isten természete: az Ő szívére koncentráljunk, ne a magunkéra.
Remélem, hogy sikerülni fog minden nap, minden eseményre dicsőítéssel reagálnom. Jób példáját szeretném követni, akkor is, amikor mást érzek, akkor is, ha a gondok és kétségek el akarnak uralkodni rajtam. „Legyen áldott az Úr neve!” Szeretném beépíteni az életembe a dicsőítést, vegye át a helyét a sok siránkozásnak. Velem tartasz?
Istenem, segíts, hogy első reakcióm ne a siránkozás, hanem a dicsőítés legyen. Segíts, hogy a Te szívedet keressem, ne a magaméra figyeljek. Mint a jó időkben, áldani akarlak a rossz időkben is. Segíts eszemben tartani, hogy nem a körülmények számítanak, hanem a Te természeted. Az pedig mindig méltó a dicsőítésre! És köszönöm, Uram, hogy türelmes vagy hozzám. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.19.
www.proverbs31.org
A nagy hit
Micca Monda Campbell
„Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.” Mt 15:28
Régente mások hitére áhítoztam. Figyeltem a templomban, a közösségünkben hitben „óriás” társaimat, lestem, miért nagyobb a hitük az enyémnél. Még rosszabb volt látni nagy hitű embereket, akiket soha semmi baj nem ért. Biztos te is találkoztál már ilyenekkel.
Egy nap elhatároztam, hogy összeismerkedem egy ilyen emberrel, akinek nyilvánvalóan nagy hite van. Most már úgy látom, ez volt az egyik legjobb döntés, amit hitem növeléséért hozhattam. Az első dolog, amit megtanultam, hogy a nagy hitű emberek hitüket megpróbáltatások tömege során kapják, nem pedig a bajok hiányából. Egyik baj közben megtartott bizalmuk Isten iránt bátorságot ad nekik a következő baj elviseléséhez. A nagy hit nem egyik napról a másikra születik, a nagy hit hosszú folyamat eredménye.
Mialatt bízunk Istenben, sokmindent felfedezünk a nagy hittel kapcsolatban. Először is komoly bevállalásokhoz vezet. Gondolj a pogány asszonyra Máté evangéliuma 15. részében, akinek a leányát démon szállta meg – ha teheted, olvasd el most a történetét. Jézusért kiáltott, hogy gyógyítsa meg a lányát, de nem kapott választ.
Zavaró lehet Jézus reakciója. Hogy valamelyest értsük, tudni kell, hogy nem csak pogány volt ez az asszony, hanem kánaánita származású. A kánaániták erkölcstelen népek voltak, akiket Józsué idejében Isten parancsára Izrael teljesen ki kellett, hogy irtson Kánaán elfoglalásakor. Izrael népe nem engedelmeskedett maradéktalanul a parancsnak, néhány kánaánita életben maradt. Ezek leszármazottja volt az asszony. Számára ez nem jelentett akadályt, amikor Jézushoz fordult irgalomért és segítségért.
A tanítványokat bosszantotta az asszony erőszakossága, kérték Jézust, hogy küldje el. Számukra csak teher, nyűg volt az alkalmatlankodó asszony, Jézus viszont meglátta benne a nagy hit példáját. Az asszony mindent vállalt, hogy megkapja, amire szüksége volt.
A nagy hittel nagy elvárás jár. Ha hasonlítasz hozzám, te sem vársz sok eredményt a munkádból, az imádságaidból. Mert kicsi a hitünk. A pogány asszony nem ilyen volt. Ő azt várta a Megváltótól, hogy meggyógyítja a gyermekét.
És ez még nem minden. A nagy hittel nagy eltökéltség is jár. Ez az asszony nem törődött a szabályokkal. Nem érdekelte, mit gondolnak róla mások. Sírva odaomlott Jézus lábához, és könyörgött hozzá. Ismerem ezt az eltökéltséget azokban, akiknek nagy hitük van. Kitartóan dörömbölnek Isten ajtaján, míg meg nem nyílik számukra.
A nagy hit nagy nehézségeket tud legyőzni. Az asszony folytatta Jézus meggyőzését, hiába figyelmeztette Jézus a pogány voltára. Jézus így válaszolt neki: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak”. Más szóval, hogyan adhatná gyógyító hatalmát egy pogánynak, mikor azért jött, hogy a zsidóknak adja.
Az asszony válaszában egyetértett vele: „Igen, Uram”. Aztán újra odavetette magát Jézus irgalma elé: „de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról”. Tudta, hogy Isten hatalmának egy morzsája is bőven elég, hogy meggyógyítsa a leányát. Jézusnak tetszett az asszony hite, és eleget tett kérésének.
Mert végső soron a nagy hit nagy győzelmekhez vezet. Jézus azzal viszonozta az asszony hitét, hogy meggyógyította a gyermeket. Nehézségeinken túljutunk, ha kifejezzük nagy hitünket Krisztus irgalmas szeretetében, amely szükségleteinkről gondoskodik.
A nagy hit nem egyeseké. Mindenki megkaphatja, ha keresi Istent, és bízik Benne akkor is, ha először úgy tűnik, nem hallgatja meg kérését.
Uram, körülményeim nagy hitet követelnek tőlem. Kész vagyok bármit megtenni, amire szükség van ebben a helyzetben. Remélem, hogy meghallod hívó hangomat, és válaszolsz rá. Kitartóan keresni fogom akaratodat, mert akkor le fogom győzni a nehézségeket. A győzelem már az enyém, mert hiszek Benned. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.22.
www.proverbs31.org
Elismerés-függőség
Shari Braendel
„Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.” Filippi 2:4
Egy nap elegem lett a saját beszédemből.
Úgy tűnt, minden jól megy, mikor hirtelen egy örvényben találtam magam, ahol Isten megmutatta, hogy elvesztettem a kontrollt az életem felett. Tudtam, hogy azon az úton járok, amit Ő mutatott nekem, és amin nem volt nehéz járnom, mert szenvedélyesen szerettem segíteni másokon. A gondot végül az okozta, hogy olyan jól csináltam, hogy már nem éreztem szükségét Isten segítségül hívásának.
Arra volt csak szükségem, hogy mások szájából halljam, milyen jól végzem a dolgomat. Ha valaki nem veregette meg a vállamat, elkezdtem beszélni neki a jótetteimről, az eredményeimről!
Bárhova mentem előadást tartani, az emberek dicsérték a tehetségemet. Annyira jó voltam benne, hogy már nem is volt szükségem Isten útmutatásaira. Nem foglalkoztam már ezzel az imádságaimban, egyszerűen csak csináltam. Közben azért, hogy biztos legyek a dolgomban, meg-megkérdeztem mások véleményét.
Egy nap, mikor valakinek magyaráztam, Isten megengedte, hogy kívülről, külső szemlélőként lássam magam előadás közben. Gyűlöletes volt, amit láttam. Ki ez az alak? Miért beszél annyit? Kit érdekel, hogy mit és hogyan csinált? Istenem, mi lett belőlem?!
Aznap elhatároztam, hogy többet nem beszélek magamról. Elhatároztam, nem függök többé mások véleményétől arról, hogy mit teszek és hogyan teszem. Egyetlen dolog fog számítani, hogy Istennek tetsszen az, amit csinálok. Az elimerés iránti vágy nem múlik el egykönnyen. Tudtam, hogy ha nem gondolom át, nem tervezem meg, nem fog sikerülni. Mindenekelőtt jól kibőgtem magam. Azután Istenhez fordultam tanácsért és imádkoztam. Eldöntöttem, hogy 30 napig nem beszélek magamról. Ha bárkivel találkozom, nem mondom ki az „én” szót. Nem szólok az elért eredményeimről, az átalakulásaimról, a hibáimról. Semmiről. Úgy fogok másokra figyelni, mintha először hallanám őket. Ha megkérdezik, mi van velem, hogy vagyok, csak annyit mondok: „Nagyszerűen, köszönöm”. Ennyit. Részletek nélkül. Figyelmemet el akartam fordítani magamról, hogy mások életébe fektessem be.
Aztán a 30 napból 60 lett, majd 90. Nektek elmondom: megváltoztam. A barátaim is egyetértenének, hogy már nem várom el a dicséretüket. Érdekes, hogy ha elfordítjuk magunkról a figyelmünket, végül sokkal teljesebbnek érezzük magunkat. Mert igazából Isten az egyetlen, aki teljessé tud tenni.
Uram, bocsásd meg, hogy mások elismerésére vágytam. Taníts meg csendben maradni, hogy meghalljam mások szavát, és főleg a Tiédet. Hívd fel a figyelmemet – úgy, ahogy csak Te tudod -, amikor beszélgetés közben magammal foglalkozom, vagy fontoskodom. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy segíted a fejlődésemet. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.23.
www.proverbs31.org
Elfáradva a várakozásban
Tracie Miles
„Hatvanesztendős volt Izsák, amikor ezek a gyermekek születtek neki.” Ter.25:26a
Volt már olyan, hogy elfáradtál Isten válaszára várva? Nemrég kezdtem elbizonytalanodni a várakozásban, s bizony, el is fáradtam egy kicsit.
Mindig ugyanazt a régi kérést ismételni napról napra, hónapról hónapra, évről évre. Beszélni Istennek ugyanazokról a régi problémákról, amik újra és újra előjönnek. Belefáradtam. Fárasztott a saját hangom, ahogy ugyanazt a dolgot kértem Istentől, s arra gondoltam, hogy talán Őt is fárasztja, hogy újra meg újra ugyanazt kell hallania tőlem imádkozás közben.
Úgyhogy lehajtva fejemet, megvallottam Istennek, hogy elfáradtam a várakozásban.
Olvasni kezdtem a Bibliában Izsák történetének azt a részét, amikor Rebeka két fiúgyermeket szült neki. Egy mondat különösen megragadta a tekintetemet, vissza kellett térnem rá, és újra meg újra elolvastam. Megdobbant a szívem, mikor rájöttem, hogy Isten ezzel a kis mondattal akar reményt csöpögtetni a lelkembe. Lelki kiemelő filcével épp arra hívta fel a figyelmemet, amire szükségem volt.
A Teremtés könyve 25:26-ban azt olvassuk, hogy Izsák hatvan éves volt, amikor megszülettek az iker fiai. Egyszerű bibliai tény, de számomra azon a napon mélységes jelentése lett. Izsák türelmesen várta, hogy az Úr a tökéletes feleséggel megajándékozza. Negyven éves volt, mikor elvette Rebekát. Ha utánaszámolunk, kiderült, hogy ezután még húsz évet várt, hogy Rebeka gyermeket szüljön neki! Ágyast választhatott volna, hogy utódot nemzzen vele. De nem, ő türelmesen várt Istenre. És türelmes hite megkapta jutalmát.
Izsák sosem adta fel a reményt, hogy Isten lehetővé teheti a lehetetlent. Tudta, hogy Ura gondoskodni fog róla. Ezért folytatta elszántan az imádkozást egy fiúért napról napra, hónapról hónapra, évről évre. Ahogy a Ter. 25:21-ben olvashatjuk, „Izsáknak könyörögnie kellett az Úrhoz”, ami azt jelenti, hogy teljes szívéből, erőteljesen kellett imádkoznia a gyermekért. Nem félvállról említést tenni róla imádkozás közben, hanem „könyörögnie”. Szűkölve, teljes szívvel esdekelnie.
Elképzelem Izsákot, ahogy húsz éven át térdre rogyva, kitárt karral, könnyáztatott arcát a forró, koszos földhöz nyomva szenvedélyesen könyörög az Úrhoz, hogy válaszoljon kérésére.
Biztos fáradt volt ő is a várakozásban, de nem hagyta abba a könyörgést, nem szűnt meg hinni álmai beteljesülésében. És - Isten tökéletes időzítése szerint - az álmok valóra váltak.
Ha már elfáradtál a várakozásban, könyöröghetsz Istenhez úgy, ahogy Izsák tette. Lehet, hogy húsz év múlva válaszol Isten, lehet, hogy húsz perc múlva. Ma mindenesetre merítsünk reményt Izsák történetéből, higgyük, hogy Istent nem fárasztja ismétlődő kérésünk. Ő csak várja a tökéletes időzítést a válaszadásra.
Uram, add, hogy türelemmel és hittel tudjak várni Rád. Segíts, hogy izgatottan várjam azt a napot, amikor megérkezik Tőled az elfogadó válasz a kérésemre. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.24.
www.proverbs31.org
Nehéz kapcsolatok
Lysa TerKeurst
„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.” 1Péter 5:6
Szoktad néha azt érezni, hogy bizonyos kapcsolatokat nehéz sínen tartani? Esetleg épp most próbálsz tisztán látni egy bonyolult, kusza, kiszámíthatatlan szituációban?
Néha még a megfelelő szavakat is nehéz megtalálni, amivel egy beszélgetés kordában tartható. Bár nagyon hasznos a megbeszélés, előfordul, hogy a párbeszéd elkezd körbe-körbe járni, és nincsenek termékenyítő szavak, amik tovább billenthetnék. Ha idáig jutunk, legszívesebben feladnánk. Ám én már megtanultam, hogy mielőtt beadnám a derekamat, elhallgatok.
A csend gyakran a legjobb módszer összegubancolódott helyzetek megoldásához. Ha kilépek egy pillanatra az érzelmek, a frusztráció, a kimerültség világából, és az így támadt csendben Jézusra nézek, gyakran többet segít a megoldásban, mint bármilyen módszer, amit eddig találtam.
Öt csodálatos dolgot sorolok fel, amik a csendben megtörténhetnek:
1. A csendben eléggé biztonságban érezhetjük magunkat ahhoz, hogy alázatosak lehessünk.
A vita hevében az utolsó dolog, amit akarok az, hogy megalázkodjam. Minél hangosabb akarok lenni, hogy bizonyítsam az álláspontomat. Megtanultam, hogy ki kell lépnem a harcból, és alázatosan megkérnem Istent, súgja meg a szívemnek az igazságot, hogy helyre kerüljenek a dolgok. Még nem volt olyan kapcsolati probléma, aminek megoldásához valamiképpen ne tudtam volna hozzájárulni. De ezt a valamit általában csak a csendben pillantom meg.
1 Péter 5:6, „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt…”
2. Isten a csendben egy racionálisabb szintre tud emelni minket.
Az összekuszálódott történések hevében képződő őrült érzelmek lehúzhatnak a reménytelenség gödrébe. A gödörből csak úgy tudunk kijutni, ha abbahagyjuk az egyre mélyebbre ásást, és Istenhez fordulunk megoldásért.
1 Péter 5:6 folyt.: „hogy felmagasztaljon/felemeljen titeket annak idején.”
3. A csendben a szorongás, az aggódás megszűnik, esélye van az előrelépésnek.
Aggodalmunkat kiönthetjük Jézus elé, aki olyannak fogad el és szeret minket, amilyenek az adott pillanatban vagyunk. És mivel szeretete nem ítélkezik, biztonságban érezzük magunkat, s alázatosan elismerhetjük, hogy szükségünk van Jézus munkájára a lelkünkön. Ha megpróbálok egy másik embert helyrerázni, ez csak jobban mélyíti aggódásomat. De ha hagyom, hogy Jézus dolgozzon rajtam, igazi előrelépést tapasztalhatok.
1 Péter 5:7, „Bízzátok rá minden aggodalmatokat, mert gondja van rátok”.
4. A csendben felfogjuk, hogy igazi ellenségünk nem az az ember, akivel konfliktusunk van.
Úgy tűnik, ellenségünk az az ember, akivel összegabalyodott a kapcsolatunk. Talán ellenségként is viselkedik. De az igazság az, hogy nem ő az igazi tettes. Az igazi tettes a Sátán, aki őt is, engem is befolyásol. A vita hevében ez nem jut eszembe. De a csendben éberebb vagyok, és olyan stratégiára juthatok, ami lehetővé teszi a józanabb akciót és reakciót.
1 Péter 5:8-9a, „Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, hogy kit nyeljen el. Álljatok neki ellen erős hittel…”
5. A csendben lenyugszom, mert biztos lehetek abban, hogy Isten jóra fordítja a konfliktust – függetlenül annak végeredményétől.
Ha mindent megteszek, hogy jól kezeljem az adott konfliktust, felszabadulok a nyomás alól, hogy minden rózsaszínben végződjön. Egyes kapcsolatok erősödnek a konfliktusok által. Más kapcsolatok megszűnnek. Mivel nem tudok uralkodni a másik személy fölött, Istenre kell összpontosítanom, arra, hogy Ő dolgozzon rajtam, és a végkifejletet bízzam Rá.
1 Péter 5:10-11, „Minden kegyelem Istene pedig, aki meghívott minket az ő örök dicsőségére Jézus Krisztus által, maga fog minket – miután kissé szenvedtünk – tökéletesíteni, megerősíteni, megszilárdítani és megalapozni. Neki legyen dicsőség és uralom mindörökkön örökké! Ámen.”
Végül Isten ezt az egész harcot arra fordíthatja, hogy megerősítsen, és kapcsolataimban sikeresebbé tegyen. Ha elég alázatos tudok lenni, hogy a csendben elfogadjam, amit tanítani akar a konfliktus által, nyugodt lehetek, bármi lesz is a kimenetel.
Istenem, segíts, hogy hagyjam abba a próbálkozást a helyzet tisztázására, és csendben legyek Veled egy ideig. Tégy alázatossá, Uram. Segíts, hogy meglássam a Te perspektívádat. Mutasd meg lépéseidet a kapcsolat helyreállításához. Vagy mutasd meg a békés elváláshoz vezető lépéseket. Vedd el aggódásomat, és tedd helyébe a Te békédet, bölcsességedet, biztonságodat. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.25.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése