Lélekerősítő levelek 51

Kanával harcolunk
T.Suzanne Eller

„Amikor azután Jézus bement egy házba, mikor maguk között voltak, tanítványai megkérdezték tőle: ’Mi miért nem tudtuk kiűzni?’ Ő pedig ezt mondta nekik: ’Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal és böjttel.’” Mk 9, 28-29

Nem tudtam, mit tehetnék, hogyan segíthetnék. Tehetetlennek éreztem magam. Valaki, aki közel állt hozzám, súlyos betegséggel küzdött. Egyik reggel csak ültem a csendben, én, a Bibliám és Isten édes jelenléte, imádkoztam ezért a valakiért. Eközben hirtelen nagyon erős késztetést éreztem arra, hogy böjtölni kezdjek.

A böjtre használt héber szó a Kana, azt jelenti, hogy alávetni, legyűrni. Az Írás szava arra, ha legyűrünk egy ellenséget harc közben, vagy a lelkünket egy alázatos cselekedetben. Az első évszázadban a heti kétszeri böjt természetes volt. Voltak kisebb böjtök (napkeltétől napnyugtáig), de van példa mind az Ó- mind az Újszövetségben hosszabb, több étkezésen vagy napokon át tartó böjtre is. Jézus maga is negyven napig böjtölt a pusztában.

Én mennyi ideig böjtöljek? A kezelés hónapokig eltarthat, ezért nem tudtam, mit tegyek. Senki nem bír olyan sokáig böjtölni, és nem is tanácsos. Mennyei Atyám nem azt kérte, hogy valami bolondságot csináljak, hanem, hogy legyűrjem az ellenséget, a Kanával küzdve ellene. Ahogy mélyebbre ástam a témában, kiderítettem, hogy a Kanát nemcsak ételmegvonással gyakorolták. Volt, aki alacsonyabb rendűeknek való helyre ült a templomban, mint ami őt megillette volna, a főhelyről mondott le mások javára. Volt, aki apró kedvteléseivel hagyott fel egy időre. Rájöttem, hogy egyszerre tudnék hagyományos módon és egyben kreatívan böjtölni barátnőm gyógyulása alatt.

Nem azt tanítják, hogy mások számára észrevétlenül böjtölj (Mt 6,16)? Dicsekszel vele? – kérdezhetnéd. Nem dicsekvésből osztom meg ezt a történetet, hanem mert hirtelen megtapasztaltam a böjtben rejlő erőt. Mikor elkezdtem a Kanával küzdeni, nyilvánvalóvá váltak a fegyelem rései az életemben. Némelyiken meglepődtem. Hagyjam abba a cukorfogyasztást? Könnyű lenne. Ne panaszkodjam többé? Semmiség. Ne tévézzek? Ez meglepően nagy küzdelemnek bizonyult.

Egyik héten úgy éreztem, nem valami megvonással kell küzdenem, hanem vessem bele magam a Bibliába.

Ahogy teltek a hetek, újra meg újra hívtam Istent, mutassa meg, hogyan böjtöljek, milyen területet ürítsek ki az életemből, lehetővé téve, hogy Ő feltöltse azt. A Kana megmutatta erősségeimet és gyengeségeimet. Nem egy mennyei mutatóujjat képzelj el, ami szabályokra mutatott rá, hanem egy lehetőséget, hogy őszintén szembenézzek megkötözöttségeimmel, s azzal, hogyan tudnék fejlődni, növekedni.

A barátnőm kezelése nemsokára véget ér, de én közben megkedveltem a Kana folyamatát. Imádkozom, hogy legyűrjük az ellenséget, ahogy barátnőm egyre egészségesebb lesz, de tudom, hogy böjtölésem nemcsak az eget érinti meg barátnőmért, engem is megérint és átalakít.

Uram, segíts, hogy jobban halljalak, hogy legyűrjem az ellenséget a lelkemben, és feltárjam életem repedéseit a Te érintésed előtt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.28.
www.proverbs31.org

Félelem az ismeretlentől
Micca Monda Campbell

„Így tudjátok majd az utat, amelyen mennetek kell, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton.” Józs 3, 4b

Félni szoktál az ismeretlentől? Talán az egészségedért vagy a bizonytalan jövőért aggódsz. Vagy azért, hogy gyermekeid Istent vagy a haverokat fogják-e követni. Az ismeretlentől való félelem értékes energiákat rabolhat el tőlünk, miközben a legrosszabbat képzeljük el. Két gond van ezzel a félelemmel:

- A jövő nem most van.

- A jövő nem a mienk.

Míg a jövő a mi kezünkből kicsúszik, ha megpróbáljuk megragadni, nem csúszik ki a mi igaz, hűséges Istenünk kezéből. Ha valami szorongató, ismeretlen helyzettel szembesülünk, gondoljunk Józsuéra, aki példát ad az Istenbe vetett bizalomra a bizonytalanságban.

Józsué könyvének első fejezetében olvashatjuk, hogy mielőtt Mózes meghalt, Isten a vezetést átadta Józsuénak. Az izraeliták negyven éven át vándoroltak a pusztában Mózes vezetésével. Most közel értek útjuk végéhez. A Jordán folyó túlsó partján ott feküdt az Ígéret Földje – a föld, amit Isten Ábrahámnak és utódainak ígért.

Elérve a Jordánt Józsué és az izraeliták letáboroztak, és várták Isten irányítását. Ahogy annak idején a Vörös tengernél, most is meg kell, hogy mutassa Isten, hogyan kelhetnek át a Jordánon.

A harmadik napon Isten azt mondta az elöljáróknak, közöljék a néppel, hogy amikor meglátják a szövetség ládáját (Isten jelenlétét), kövessék azt, hiszen még soha nem jártak azon az úton (Józs 3,4). Lényegében így szólt Isten üzenete: Kövessetek engem, s én átvezetlek ezen az ismeretlen földön.

És ez még nem minden. Azt is utasításba kapták, hogy milyen távolságról kövessék a ládát. Ha ezt nem mondják nekik, a tömeg ott tolongott volna a szövetség ládája körül, Isten viszont azt akarta, hogy minden egyes ember láthassa az ő jelenlétét, amíg átvezeti őket az ismeretlenen. Hát kaphattak volna ennél nagyobb bátorítást, mint hogy az Úr, az ő Istenük, Isten, aki velük van?

Ebből is láthatod, kedves barátnőm, hogy Isten megérti a mi félelmünket az ismeretlentől. Tudja, hogy ha olyan helyzetbe kerülsz, amit még nem tapasztaltál meg soha, félni kezdesz. Talán először fordul elő, hogy nincs munkád. Valami új betegséget diagnosztizáltak nálad, vagy a gyermeked lázadni kezdett ellened. Még sosem voltál ilyen helyzetben, nem tudod, merre indulj el, mit tegyél. Isten meg fogja mutatni az utat.

Józsué élete tele volt előre nem látható, új és ismeretlen eseményekkel, épp mint a tiéd vagy az enyém. Mégis sikerült úrrá lennie a félelmen, mert tekintetét Istenre szegezte, nem a körülményekre. Ahogy Isten átvezette az izraelitákat az ismeretlen földön, úgy vezet át minket is életünk ismeretlen területein.

Ahogy Ézsaiás könyve 43. fejezetében biztosít róla, ha olyan helyre érkezünk, ahol még sohasem jártunk, Ő jelen lesz, és segíteni fog. Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! (2-3. v.)

Izrael gyermekeinek senki nem mondta meg, hogy fognak átjutni a folyón, ők mégis bizalommal elindultak. Menjünk hát mi is előre, bízva Isten ígéretében, hogy jelen van, jelen lesz, és átvezet minket az ismeretlen helyzeteken, körülményeken.

Uram, köszönöm, megígért jelenlétedet. Megnyugtat, hogy nem vagyok egyedül, Te mindig velem vagy. Vezess át, Uram, életem ismeretlen területein. Világítsd meg előttem az utat, és én követlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.30.
www.proverbs31.org

Idáig
Wendy Pope

„Ekkor bement Dávid király az úr színe elé, leült, és ezt mondta: ’Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?’” 2Sám 7,18

Átélted már azt a rácsodálkozást, amit ez az „idáig” jelent? Valahová eljutottál, ahol teljes bőségével tapasztalod meg Isten áldását és kegyelmét. Nem a világ szerinti bőséget vagyonban, anyagiakban, hanem az Úr értelmezése szerinti bőséget gondviselésben, védelemben, ellátásban, békességben, ami az Ő jelenlétében való életből adódik.

Szeretnék a hitnek ezen a pontján lenni, mint Dávid, követni az Úr hívását és vezetését, az Ő irányításában bízni, nem a magam akaratában. Újra meg újra le akarok ülni a színe elé, számbavenni mindazt, amit értem tett. Hálával és alázattal kérdezni: „Ki vagyok én, Uram, hogy eljuttattál idáig?”

Mi mindent élt meg Dávid! A füves réttől a csillogó palotáig. A sáros legelőtől, ahol juhokat terelt, a barlangokon át, ahol az életét mentve bujkált, a trónig - „idáig” eljutott élete során. Minden létező érzelmet megtapasztalt, a bizalomtól a rettegésig, a szerelemtől a gyűlöletig, a szomorúságtól az örömig. Mindazok után, amiken keresztülment, egyáltalán nem csodálkozom, hogy az Úr színe előtt ülve felteszi a kérdést: „Ki vagyok én?”

Elkápráztatta az Úr jósága és hűsége, amit megtapasztalt. A legkeményebb megpróbáltatásokon jutott túl, amit csak ember megélhet, de állhatatos maradt, s Istentől megkapta jutalmát. Bár szerintem a kapott királyság és a pompa elhalványult Isten jóságának és hűségének megtapasztalása mögött.

Tehát voltál már ilyen helyzetben? Tekereg életed útja, hol erre, hol arra, mindig változik, ám egy időre eljutsz „idáig”, ahol Isten eláraszt áldásaival. Hálás vagy, de valójában Isten jóságának és hűségének megtapasztalása kápráztat el.

Függetlenül jelen körülményeinktől, Élő Istenünkkel járva mindig számíthatunk egy helyre a kanyaron túl, ahol elcsodálkozhatunk, hogy eljutottunk „idáig”. Ez az ünneplés, a dicsőítés „helye”, a mélységes alázaté és a hálaadásé. Magam is megtapasztaltam, hogy a nehézségek, amiken átmegyünk, mindig megérik azt az élményt, amikor eljutunk „idáig”. Hálás szívvel áldjuk az Urat, és felkiáltunk: „Ki vagyok én, Uram, hogy eljuttattál idáig?”

Uram, bocsásd meg nekem, hogyha nem ülök le számbavenni mindazt a jót, amit juttattál nekem. Amit Te adsz, messze felülmúl mindent, amit a világ adhat. Segíts, hogy jusson mindez eszembe olyankor, amikor más kanyart vesz az életem, és minden ingatagnak tűnik, amikor nem a látható valóság, hanem a hit alapján élek. Fogadd el, Uram, hálaáldozatomat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.01.
www.proverbs31.org

Rejtett lehetőségek
Tracie Miles

„Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatűnt, lám, valami új jött létre.” 2Kor 5,17

Krisztus ismeri értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. Te tisztában vagy velük?

Azután töprengtem el ezen a kérdésen, miután ágyba dugtam a kisfiamat.

Lefekvéskor minden este ugyanaz a jelenet játszódik le. Rám néz nagy kék szemekkel, alsó ajkát kicsit csücsöríti a kellő érzelmi hatás kedvéért, és arra kér, hogy esti mesét mondjak neki. Tegnap is így történt. Ilyenkor gyorsan körbejár a tekintetem a szobájában. Keresek valamit, ami megihlet, egy tárgyat, amiről kitalálhatok egy történetet. A szürke posztómajmon akadt meg a szemem.

Gondolatban azonnal szőni kezdtem a történetet egy rőfös bolt polcán évek óta kornyadozó régi, szürke anyagmaradékról. A mese könnyedén alakult képzeletemben, míg a kisember tágra nyílt szemmel üldögélve várta a történet kibontakozását. Amikor véget ért a mese, megpusziltam a gyermekemet, jó éjszakát kívántam neki, s még be sem csuktam az ajtót, mikor halk suttogást hallottam a lelkemben, ami a fenti igevers igazságára figyelmeztetett: „Te épp olyan kicsi, értéktelennek látszó anyagmaradék voltál, de Isten belőled is valami újat formált.”

Az esti mese arról szólt, hogy ez az ócska kis szürke anyagdarab napról napra ott fekszik csendesen a polcon, s nagyon vágyik rá, hogy végre valaki észrevegye. Onnan, ahol feküdt a porlepte polcon, az egész helyiséget láthatta, mindazt a sok értékes méterárut, amik felgöngyölve, egymásra helyezve várták a biztosan meg is érkező vásárlókat. Bennük sokkal több lehetőség rejlett.

Csodálta az élénk narancssárga meg a rózsaszín pöttyös anyagokat, melyek egy napon habos kislányruhákká változnak át; az elegáns csíkosakat, melyekből szépséges otthonok függönyei lesznek; a rojtosokat, csilingelő szélűeket, és a számtalan, különböző, színes rajzfilmfigurákkal díszített, könnyű textíliát.

Ő csak egy egyszerű, szürke posztódarab volt.

Semmi különös, semmi elegancia, semmi, ami értékessé tenné. Kopott. Divatjamúlt. Értéktelen.

Arra biztosan alkalmatlan, hogy bármi új vagy tetszetős dolog készüljön belőle.

Egy tavaszi napon törékeny, idősödő asszony lépett a boltba. A nyakába akasztott mérőszalagról és az ujján lévő gyűszűről a szürke anyag rögtön tudta, hogy a néni varrónő.

Értő szemmel pásztázta a polcokat, közben mindegyre kisepert a homlokából egy rakoncátlan hófehér tincset. Látszott, hogy valami különlegeset keres. Tekintete egyszercsak megpihent a polc végében szégyenlősen meghúzódó szürke posztódarabon, aki még elképzelni sem merte, hogy valaki lehetőséget lásson benne.

Ahogy a varrónő közeledett felé, a kis posztó szíve vadul verni kezdett. Az asszony gyöngéden alányúlt, felemelte, és a pénztárhoz vitte, különféle gombokat, szalagokat, cérnákat válogatva hozzá menet közben.

Mikor a varrónő hazaérkezett, szorgalmasan munkához látott. Lassacskán aranyos, új posztómajommá alakította a szürke anyagmaradékot, unokái majdani nagy gyönyörűségére. Azóta már több generációnyi gyermek lelte örömét benne.

A kis szürke posztódarab, aki magát értéktelennek, életét céltalannak hitte, a varrónő értő kezei között újjászületett. Értéktelennek hitte magát, de az asszony túlnézett a látható valóságon, azon, hogy csak egy kevés régi posztómaradék. Valami újat látott bele, és segített életre hívni a benne rejlő lehetőséget, értéket.

Miután elmondtam fiamnak a mesét, Isten gyengéden eszembe juttatta, hogy én is úgy éreztem magam valamikor, mint a régi posztódarab a poros polcon. Szégyenlős voltam, úgy éreztem, mindenki átnéz rajtam, jelentéktelennek, másokhoz képest fakónak hittem magam. Nem hittem, hogy bennem vagy a múltamban bármi értékes lehetne. Úgy éreztem magam, mintha kidobnivaló textilmaradék lennék.

Aznap éjjel, míg kisfiam ágya szélén ültem, Isten szárnyalásra késztette a képzeletemet. Segített felidéznem, hogyan alakított át, és hogy mialatt én hosszú éveken át vak voltam a bennem rejlő lehetőségekre, Neki végig terve és célja volt velem.

Ahogy az a régi kicsi posztódarab valami újjá alakult a varrónő kezében, úgy válunk mi is új teremtményekké Krisztusban.

Ne feledd, Krisztus látja az értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. És segíteni akar, hogy mindezt te is észrevedd.

Uram, segíts megjegyeznem, hogy új teremtménnyé váltam, amikor elfogadtalak Téged Megváltómnak, és hogy Általad és Benned van minden értékem. Köszönöm, hogy terved és célod van velem. Segíts, hogy örömmel öleljem magamhoz és váltsam valóra rólam alkotott tervedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.06.
www.proverbs31.org

Kiszűrjük vagy beszűrődik
Karen Ehman

„Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok.” Zsolt 85,9

Nagyon éberen alszom. Ha mindegyre felébredünk éjjel a különböző zajokra, egyenes út vezet a kimerüléshez. Ezért szeretem annyira a „fehér zaj” gépemet, ami egy kis lekerekített, elektronikus kütyü az éjjeliszekrényemen. Ő az ép elmém éjszakai őrzője.

Mielőtt hozzájutottam ehhez a kis készülékhez, nem hagyott aludni a férjem horkolása vagy valamelyik tinédzser gyermekem éjféli nassolása. Ettől aztán házsártos voltam és ingerlékeny, lanyha és energiátlan. Az álom megvonása lelkemtől terméketlenné tett, nem tudtam figyelni, nem voltam képes hatékonyan teljesíteni.

Mostanában már éjszakai segítőm pillanatok alatt elszenderít duruzsolásával, a nyugalom szigetére úszom, és ott is maradok a belőle hallatszó tengerparti hullámzás, halk madárcsicsergés, távoli szélzúgás hatására. Én állítom be, hogy mit szeretnék hallani. Az állandó csillapító hanghatás varázserővel szűr ki minden más háttérzajt körülöttem.

Rájöttem, hogy ugyanez érvényes a lelki életünkre is. Ha fontos nekünk, hogy Istenre találjunk az imában, a bibliaolvasásban, vagy hogy csendesen a jelenlétébe helyezkedjünk, ki kell szűrnünk mindent, ami elvon Tőle. Ha nem zárjuk ki tudatunkból egy időre a sürgető tennivalókat, takarításra váró otthonunkat, kifizetetlen számláinkat vagy az internetet, nem fogunk eljutni abba a nyugalmi állapotba, ahol megkaphatjuk Isten irányítását az adott napunkra.

Jézus mestere volt a „kiszűrésnek”. Ha átlapozzuk az Újszövetséget, feltűnhet, hányszor vonul vissza egy magányos helyre, kora reggeli imádkozásra vagy csendes elmélyedésre, ahol nem éri utol a tömeg harsogása. Jézus szándékosan kereste a nyugalmat a zűrzavarban, a sátán palotájában.

Az Ószövetségben a zsoltáros gyakran említi a békességet és a nyugalmat, mint Isten ajándékát az Őt keresőknek. Mai igénkben is egy ilyen ígéretről olvashatunk: Isten békességet hirdet népének, híveinek. Hogy megtapasztaljuk ezt a békességet, meg kell hallanunk Isten szavát, s hogy meghalljuk Isten szavát, lehetővé kell tennünk, hogy hallatszódjék: figyelmünket el kell vonnunk mindentől, ami zavarná a Ráhangolódást.

Ahogy bekapcsolom minden este a készüléket, úgy kell naponta kikapcsolnunk egy időre a telefont, a tévét, a számítógépet/laptopot, az iPad-ot. Ne törődj a mosatlan edényekkel, az előtted álló papírmunkával, a sürgős tennivalókkal, hanem húzódj el egy csendes helyre, ahol a drága Jézus vár reád – és azt szeretné, hogy csendben maradj, s adj magadnak időt, hogy meghalld, amit mondani szeretne neked.

Rengeteg minden szűrődik be az életünkbe, lehetetlenné téve, hogy meghalljuk Isten hangját. Határozzuk el együtt, hogy kiszűrjük a figyelemelvonó dolgokat, s ráhangolódunk az egyetlen életadó Hangra. Ő az egyetlen forrása az igazi, tartós békességnek.

Uram, adj kérlek bátorságot, hogy kikapcsoljam a figyelmemet magukhoz ragadó készülékeket, adj szándékot, hogy Rád figyeljek, és türelmet, hogy meghalljalak. A Te békességedben szeretnék sütkérezni, s a Te utaidon akarok járni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.08.
www.proverbs31.org

Találkozás Henryvel
Holly Good

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak.” Fil2,3

Egyik túloldali ülésen ült, és motyogott magában. Egy hajnali gépre szálltam fel Texasban a hétvégi konferencia után, ahol együtt szolgáltam Lysával. Átpillantottam a motyogó férfira, s azt gondoltam magamban: „Na fiam, ez érdekes lesz.” Aztán lehunytam a szemem, hogy megnyugodjam.

Pár pillanat múlva rájött, hogy rossz helyen ül, összeszedte a holmiját, és áthurcolkodott a mellettem lévő ülésre. „Kezdődik”- gondoltam.

Őszintén megvallva, kicsit ideges lettem. Szokott udvariassággal tudomásul vettük, hogy együtt fogunk utazni, majd újra lehunytam a szemem, várva, hogy felszálljon a gép. Tovább beszélt magában, mialatt kibámult az ablakon. Így telt néhány perc. Próbáltam elaludni. Végül valahol a lelkem mélyéről éreztem, hogy beszélgetnem kell a mellettem ülővel, bár énem egy része még mindig meg akart győzni arról, hogy hagyjam csukva a szemem, s maradjak bezárva a komfortzónámba.

„Mondjon valamit magáról”, adtam meg magam mosolyogva.

Elmondta, hogy Henrynek hívják. Aztán legalább annyi kérdést tett fel nekem, mint én őneki. Minden válaszomra kedvesen mosolygott: „Ez jól hangzik”.

Bocsánatkérően néztem körül, mert Henry nagy hangon társalgott velem.

Ekkor éreztem meg, hogy három szó kristálytisztán jelenik meg az elmémben: „Ez én vagyok”.

Meglepődtem. Elgondolkoztam és nagyot nyeltem. Párat pislogtam, majd tétován megkérdeztem: „Te, Uram?”

„Ő én vagyok”, éreztem újra tisztán a szelíd választ. Majd: „Nézz rám.”

Ekkor eszembe jutottak a szavai: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” Máté 25,40.

Tekintetem azonnal meglágyult. Kutatva néztem Henryre, mialatt csevegett. Minden részletet megvizsgáltam az arcán. Észrevettem ápolatlan szakállát, bozontos szemöldökét, mélyen a szemébe néztem, azt mondta, nem lát túl jól.

Henry a nagymamája temetésére utazott pár állammal odébb. Nemsokára találkozik az apjával, akit 25 éve nem látott. Beszélgetésünk során megtudtam, hogy Poland szindrómával született. Bal kezén, mely kisebb volt a másiknál, ujjai nem mozogtak, felső testének bal oldala le volt bénulva. Abbahagyta a középiskolát, mert nem bírta a társai gúnyolódását.

Érdeklődéssel hallgattam, amikor a számítógép iránti szenvedélyéről beszélt. Megkapó volt a tudása, számos további kérdést tettem fel neki. Boldogan rágcsáltuk a nálam lévő ropogtatnivalót, miközben ő beszélt, én pedig hallgattam. Korábbi fenntartásaim nyomtalanul eltűntek.

Utolsó szavai hozzám ezek voltak: „Mások soha nem beszélgetnek így velem.”

Könnyeimmel küszködve segítettem neki elolvasni a gép adatait, amire át kellett szállnia. Kedvesen mosolyogva búcsúztam el tőle, de a szívem szomorú volt, ahogy leszálltunk a gépről. Tudtam, milyen kevés választott el, hogy én is úgy viselkedjem, mint „mások”. Nagyon kevés. És hányszor megtörtént már, hogy olyan voltam, mint mások.

Egész hétvégén lelkigyakorlatot vezettem asszonyoknak, s most nehezemre esett beszélgetést kezdeni egy törékeny lélekkel, aki mellém ült, és titokban könyörgött figyelmemért.

A Henryvel való találkozás megváltoztatott.

Megtanított rá, hogy naponta imádkozzam mélyebbre néző szemért, élesebben halló fülért, és az új megvilágítást alázatosan befogadó szívért. Nyisd meg szívem szemét, Uram. Úgy akarok nézni másokra, ahogy Te nézel. Mert ha ezt teszem, megtanulok valamit. És minél többet tanulok, annál közelebb jutok Ahhoz, Aki mindeneket teremtett.

Vedd észre a te Henrydet, ha találkozol vele.

Uram, egyre jobban akarlak ismerni Téged. Segíts, hogy a felszín mögé lássak, és alázatosan öleljem magamhoz a körülöttem élőket, vágyva arra, hogy újra meg újra tanuljak valamit. Kérlek, taníts, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.11.
www.proverbs31.org