Mialatt alszol
Renee Swope
Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. Szof 3,17
A csendtől megrettenve feltápászkodtam az ágyban, hogy lássam az ébresztőórámon a piros neonfényű számokat – hajnali három óra, ideje megetetnem a picit. De Andrew hallgat. Valami baja van? Vagy létezik, hogy átalussza az éjszakát??
Pánik és öröm közt hánykódva mentem át a hallon a gyermekszobába, s odahajoltam Andrew bölcsője fölé. Hallgattam a lélegzését, a tenyeremet óvatosan a piciny mellkasára helyezve figyeltem, hogyan emelkedik-süllyed a légzés ritmusára.
Holdfény szivárgott át a redőnyön, láthattam is, hogy tökéletesen jól van a gyermekem. Normális édesanyák ilyenkor szépen visszamentek volna aludni. Na én nem, csak álltam, és figyeltem alvó gyermekem. Már-már sok volt az a szeretet és öröm, amit abban a percben éreztem. Hogy is lehet valakit ennyire szeretni? Csak arra vágyott a szívem, hogy itt legyek a kislegény mellett, aki a sírásaival és mosolyaival mozgásban tartja a napjaimat.
Röviddel ezután már kialakult a rend, Andrew átaludta az éjszakákat, de én még sokáig lestem hajnalban, hátha felsír, s ezzel okot ad arra, hogy átmenjek hozzá. Be-beosontam a szobájába, csak hogy vele legyek. Aztán lábujjhegyen átmentem Josh-hoz is, és figyeltem alvó „nagyfiamat”.
Arcukat nézve elképzeltem, hogyan fogja Isten alakítani őket. Suttogva imádkoztam, hogy ismerjék meg Jézust, s szeressék Őt teljes szívükből. Kértem Istent, hogy csillapítsa félelmeiket, teljesítse álmaikat, s irányítsa Maga felé lépteiket.
Ma már tinédzserek a fiaim, de még mindig be-bejárok hozzájuk, hogy alvás közben nézzem őket. Ugyanúgy tele a szívem szeretettel, mint mikor még egészen kicsik voltak. Semmi olyasmit nem tesznek, ami különösen büszkévé vagy boldoggá tenne. Az elmúlt nap talán fel is húztak valamivel, de ez nem gátolja elragadtatásomat, hogy ők az én gyermekeim.
Isten ugyanígy van velünk, veled és velem is. Szeret velünk lenni, figyelni minket még alvás közben is. Nem azért, amit Érte teszünk, hanem azért, mert az Övéi vagyunk. Talán még csalódást is okoztunk neki aznap, de ez nem változtatja meg szeretetét irántunk.
Érzem, hogy Isten azt akarja ma neked üzenni, hogy nagy örömét leli benned. Veled van most is, hogy szeretetével csillapítsa félelmeidet, aggódásaidat, bizonytalanságodat, kételyeidet. Érzem, hogy az örömteli énekek, amiket fölötted énekel, kizárólag neked íródtak, a csodálatos embernek, akinek teremtett, és teremt gyöngéden vezetve szívedet, hogy egyre jobban megismerd, és támaszkodj a szeretetére napról napra.
Milyen fontos ezt számon tartani olyankor, amikor mintha minden összedőlne körülöttünk, mikor úgy érezzük, minden és mindenki ellenünk fordult, és senki nem érti, min megyünk keresztül. Szeretném, ha legközelebb, mikor ilyen napod lesz, magad elé tudnád képzelni az alvó gyermekét figyelő édesanya szeretetét, és elhinnéd, hogy Mennyei Atyád még ennél is jobban szeret, még ennél is nagyobb örömét leli benned.
Uram, köszönöm, hogy eszembe juttattad, hogy Te mindig velem vagy, szeretsz nézni engem minden nap és minden percben, még akkor is, amikor alszom. Segíts, hogy meggyőződésemmé váljék ez az igazság irántam táplált szeretetedről. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2011.03.02.
www.proverbs31.org
Totális függés
T. Suzanne Eller
"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." 1Pt 5,7
Jóbarátom, Ronnie, meg az öccse szemtanúi voltak egy autóbalesetnek, és kiugrottak segíteni. Ronnie átbújt egy leszakadt elektromos kábel alatt, hogy hozzáférjen a bajbajutott autó kilincséhez, s ekkor több ezer volt feszültség érte az oldalát, haladt át a lábain, és szögezte a földhöz. Az öccsének sikerült kiszabadítania egy lábtörés árán. Rövidesen mentő száguldott vele a legközelebbi égéscentrumba. Mikor eljutott hozzám a hír, hogy mindkét lábát amputálják, emlékszem, az volt az első gondolatom, hogy ezt nem éli túl. Nem úgy értettem, hogy meghal, hanem hogy teljesen összeomlik. Atléta volt. Lételeme volt a függetlenség. Egyetemista korunkban egy motorbalesetben megsérült a lába, s nagyon nehezen viselte a másoktól való függést gyógyulása alatt.
Elmentem a kórházba, ott álltam az ágya mellett. Sírva néztem eszméletlen barátomat. A következő hónapokban Ronnie több műtéten esett át.
Egy időre elvesztettük a kapcsolatot, mígnem egyszer megjelent a templomunkban. Családjával, mely mostanra egy kisfiúval és egy kislánnyal gyarapodott, a közelbe költöztek.
Ronnie sok szempontból megváltozott. Halántékánál őszülni kezdett a haja. Felszedett néhány kilót. De a szép az volt benne, ami nem változott. A humorérzéke a régi volt. A hite mélyebb, mint azelőtt.
Elmondta, hogy sötét napokat élt át, különösen eleinte, mikor rájött, mennyire függ a feleségétől és az orvosoktól. De megtanulta azt is, mennyire függ Istentől, s hogy Mennyei Atyánk el tudja venni a tragédiákat, és valamiképpen törleszti őket.
Ronnie vakok iskolájában tanít. Eleinte az élettörténete kapcsolja össze velük, de a tanítás iránti szeretete mélyíti el a tanár-diák viszonyt Ronnie és látássérült tanítványai között. Nem csak járni tud a műlábakon, de kertészkedik, traktort vezet, missziós utakra indul. Járni tanítja azokat, akik nemrég veszítették el lábukat, szó szerint segíti talpra állítani őket.
Határozottan vallja, hogy bár majdnem függetlenül tud már élni, Istentől való függése egyre mélyül, és ez nagy ajándék.
A totális függésben teljesen megadod magad – nem a körülményeknek vagy a veszteségnek, hanem – Istennek. Max Davis írja: „A totális függés az, amikor megszűnünk saját erőnkből élni.” Amikor felfedezzük Isten erejét bennünk és általunk.
Hát ez történt Ronnie barátommal. És megtörténhet bármelyikünkkel.
Uram, nehéz helyzetben vagyok. Megszoktam, hogy magamra támaszkodjam. Most feléd nyújtom a kezem. Kérlek, segíts, hogy bizalmamat teljesen beléd vessem, Ámen.
Encouragement for today, 2011.03.08.
www.proverbs31.org
Hit a számokban
Marybeth Whalen
„Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.” Zsolt 20,8
Nemrég arról beszélgettünk a férjemmel, hogy milyen nehezen tudunk egy vésztartalékot összegyűjteni és fenntartani. Különféle bonyodalmak, kocsijavítás, a légkondicionáló rendszer kicserélése, a férjem hathónapos munkanélkülisége felemésztették minden félretett pénzünket. Amint úgy tűnt, hogy sikerült valamennyit megtakarítani, mindig történt valami, ami elvitte. Hangot is adtam aggódásomnak a férjem előtt: „Ha sikerülne betennünk egy nagyobb összeget” – mondtam -, „nem kéne tovább izgulnunk.”
Vonzott az aggódás nélküli élet. Szerettem volna érezni a biztonságot. A stabilitást. Olyan jónak tűnik.
De nem ide mutatnak az események. Vajon mire akar ezzel tanítani Isten?
Pár nappal később Gedeon történetét olvastam. Isten őt hatalmas harcosnak nevezte, pedig épp bujkált és rettegett az ellenségtől. A Bírák 7. részében Isten meggyőzi Gedeont, hogy gyűjtsön sereget az izraelitákból, és nézzen szembe az ellenséggel. Gedeon bizonyára meglepődött és örült, hogy 32000 férfi válaszolt a hívására. Úgy képzelem, hogy nagy számuk ereje jóleső érzés volt ennek a távolról sem magabiztos katonának. Ám Isten azt parancsolta, csökkentse a létszámot. Aztán újra csökkentenie kellett. Végül Gedeon 32000-ről 300-ra kurtította a harcosok számát. Állítsuk szembe ezzel az ellenség tömegét, akikről azt olvassuk a Bírák 7,12-ben, hogy „annyian voltak, mint a tenger partján a föveny.” Csak sejtem, mit érezhetett Gedeon. Arra gondolhatott, hogy mennyivel biztosabb a győzelem, ha az embernek nagy létszámú serege van.
Mialatt ezt a történetet olvastam, eszembe jutott egy másik eset, amikor egy hadvezér tudni akarta, hány emberre számíthat. Az 1Krónikák 21,1 leírja, hogy a Sátán rávette Dávidot, tartson népszámlálást az emberei között. Tudta a Kísértő, hogy ha Dávid figyelmét Istenről a számokra tereli, uralmat nyer Dávid gondolatai és bizalma fölött.
Ez a két bibliai hely megvilágosított. Isten arra akar tanítani, hogy bizalmamat ne a vésztartalékunkba, hanem Belé vessem. Nem kell aggódnom a pénzügyi egyensúlyunk vagy hadseregem létszáma miatt. Elég hinnem, hogy Ő ellát mindennel, amire szükségem van.
Isten hatalmasnak mond minket akkor is, amikor bujkálnunk kell. Akkor is, ha erőnk ingadozik. Isten gazdagnak mond minket akkor is, ha anyagi helyzetünk félelemmel tölt el. Isten a lehetetlenen is uralkodik. Erősebb a legsötétebb helyzetnél, mert fényével bármit meg tud világítani. Aggódsz a számok miatt? Hívd segítségül az Ő hatalmát.
Ne higgy a számokban, amik úgy hullámzanak, mint a tenger vize. Bízz Istenben, Aki nem változik. Kérdezd csak meg Gedeont, aki döntő csatát nyert 300 férfival. Te is győzedelmeskedhetsz, függetlenül attól, mit mutatnak a számok.
Istenem, gondot okoznak nekem a számok. A statisztikák ellenem fordultak. Az anyagi egyensúly fogalma ismeretlen számomra. Lehetetlen kihívások elé kerültem. Ma mégis felcsillant egy reménysugár. Szítsd fel, kérlek, a teljes bizalom lángjává – nem a számokban, Benned akarok hinni. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2011.03.11.
www.proverbs31.org
Nagy ügy?
Melanie Chitwood
„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” Ter/1Móz 2,24
Mikor a férjemmel első közös otthonunk berendezésén fáradoztunk, Scott azt szerette volna, hogy legyen egy tévé a hálószobában. Az én szabályrendszerem szerint a hálóban nincs helye tévének. Scott ugyan nem értette, miért csinálok ebből olyan nagy ügyet, de kegyesen beleegyezett, hogy úgy történjék, ahogy én szeretném.
Belegondoltam a tévével kapcsolatos „szabályba”, s rájöttem, hogy abból származik, hogy otthon, gyermekkorom, ifjúkorom éveiben így szoktam meg. A mi családunk inkább olvasni szeretett, ritkán tévéztünk, ezt tartottam volna természetesnek a házasságom után is. Mikor sportrajongó férjem tévézni szeretett volna a hálószobában, egyszerűen nem értettem, miért fontos ez.
Minden házaspár megtapasztalhatja, hogy a hátunkon otthonról hozott szokásokkal, berögződésekkel teli hátizsákkal lépjük át új otthonunk küszöbét. Ezek nagy eséllyel ellentétekhez fognak vezetni köztünk. Olvasás közben már sorolod is a tieiteket, ugye? Egyik ismerős házaspár a dekoráción kapott össze. A férj tele akarta aggatni a falakat számára nagyon értékes vadásztrófeáival és sportemlékeivel, mert így volt szülei otthonában is. A feleség egy vagy két szép festménnyel szerette volna lakájosabbá, elegánsabbá tenni otthonát.
Más példák is eszembe jutnak. A te családod a tévé előtt vacsorázott, a férjedé mindig a konyhaasztalnál. A te családod szabadnapokon meccset nézett a tévében, az övé a szabadban töltötte az időt. A te érzelmes családod ragaszkodott az apró kis emléktárgyakhoz, az övé rendszeresen kidobta a haszontalannak minősített dolgokat. Az ő családja nem sokat törődött a karácsonyi ajándékozással, a te családod még a távoli rokonoknak is kedveskedett valami kis ajádékkal.
Ezek csak apróságok. De az apró dolgok összeadódnak, elválasztó falakká nőhetnek, és veszélyeztetik azt az egységet, amit Isten szándéka szerint a házasságnak jelentenie kéne. Mai igénk megoldást javasol erre az eltávolodással fenyegető problémára. A Teremtés Könyve 2,24 azt mondja, hogy a férj (és a feleség) „elhagyja apját és anyját”.
Bár elsődlegesen ezt a mondatot fizikai „elhagyásként” értelmezzük, a hagyományok és szokások elhagyását is jelenti.
Amikor összeházasodunk, szívünket eredeti családunkról az új felé kell fordítanunk. A férjünkkel alkotott családunk válik elsődleges kapcsolatrendszerünkké. Ezt azzal is kifejezhetjük, hogy új szokásokat, új hagyományokat fogadunk el vagy alakítunk ki együtt.
Hogy néz ez ki a mindennapokban? Például úgy, hogy beengedem a tévét a hálószobába, és sok más, nagyobb változásba is beleegyezem. A dekorációs ellentéttel küzdő pár kompromisszumot kötött: a trófeák a nappaliba, a képek a hálószoba falára kerültek.
Isten meg fogja mutatni nektek, hogyan és min változtassatok. Lesz olyan, hogy átveszitek egyik vagy másik család régi szokásait, lesz úgy, hogy teljesen új hagyományokat alakíttok ki magatok számára. Megszokott cselekvéseink, szokásaink átalakítása, a tévéről vagy a dekorációról való megegyezés fontos módja házastársunkkal kötött szövetségünk megerősítésének. Míg a hagyományok és szokások át- és kialakításáról egyezkedünk, nem távolságot, hanem új egységet fogunk megtapasztalni.
Uram, köszönöm Neked a férjemet és a házasságunkat. Mutasd meg, kérlek, mi az, amit hátra kell hagynom, hogy eggyé válhassak a férjemmel. Segíts minket, hogy megtaláljuk a kompromisszumokat és az új hagyományokat, amelyek családdá szilárdítanak minket. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.14.
www.proverbs31.org
Hely a kegyelemnek
Lysa TerKeurst
„Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.”
Hós 10,12
Az élet jó. Az élet nehéz. Az élet tele van csodálatos pillanatokkal. Az élet tele van apró eseményekkel, melyek foltokat ejtenek a boldogságomon. Egyszer fent, másszor lent. Megint fent, megint lent. Ismerős érzés?
Vidáman kelek fel, elhatározom, hogy ma egész nap jókedvű leszek, aztán valaki tesz egy csípős megjegyzést. Belerondít valami szépbe, s eszébe se jut megállni és feltakarítani a mocskot. Váratlan számla érkezik, a pulzusom az egekbe szökik. Kapok egy e-mailt, ami így kezdődik: „Szégyellhetnéd magad!” Szép.
Ezek a dolgok úgy támadnak rám, mint a szökőár. Váratlanul, és azonnal elborítanak. A szívem összeszorul. Az indulataim felkorbácsolódnak. Hangulatom viharos gyorsasággal zuhan.
Gondolom, érted, miről beszélek.
Tegnap reggel a „Szégyellhetnéd magad!” e-mail után egy rövid imával Jézushoz fordultam. Őszinte ima volt. Egyszerű. „Drága Jézus, mi ez az egész? Miért kell minden nap ilyen kis zuhanásokat átélnem? Látni szeretném a Te szempontodból, vagy segíts, hogy kitörjek belőle.”
Nem kaptam választ.
Nem kaptam azonnal eligazító igét.
Semmit.
Ma reggelig.
Fonnyadt lélekkel ültem ma a konyhaasztalnál, és felütöttem agyonhasznált Bibliámat. Ezt olvastam: „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat...” Hós 10,12
Vessetek magatoknak igazságot…
Azaz, vessek igazságot az életembe – helyes döntéseket, amik méltók Istenhez. Tudnom kell, hogy mindig van lehetőségem helyesen dönteni. Minden körülmények között választhatom Jézus útját. Akkor is, ha megaláznak, Hozzá méltóan viselkedhetem.
Arassatok hűséget – megingathatatlan szeretetet…
Minden Isten szerinti döntésnek van gyümölcse. A Római levél 8. fejezete biztosít róla, hogy semmi nem választhat el Isten szeretetétől. Pedig ez a Sátán nagyszerű taktikája, hogy bonyolódjam bele az apró kis történésekbe, amik elfeledtetik velem Isten hűséges szeretetét, vagy arra késztetnek, hogy kételkedjem benne.
Ellen kell állnom ezeknek a kihívásoknak, megkötözéseknek, ebben a mostani helyzetben is Istenhez méltóan kell reagálnom.
Szántsatok föl új szántóföldet…
Ezeknek a kis ütéseknek az értelme, hogy segítenek feltörni lelkem szántóföldjét. Ha lelkem ugaron hagyott részét feltörik, új élet, új növekedés, új termés sarjadhat belőle.
Mert ideje, hogy keressétek az Urat…
Ideje, hogy keressem Istent jobban, mint bármikor. Ennek a keresésnek része, hogy helyet adjak lelkemben a kegyelemnek. Mikor a körülmények hatására üresnek érzem a szívem, ezt az űrt esélynek láthatom. Ahelyett, hogy az ürességet hagynám uralkodni hangulatomon, hagyjam, hogy feltöltse Isten kegyelme, s ezzel mélyüljön, gazdagodjék kegyelmi életem.
Ha ezzel a kegyelemmel válaszolok azoknak, akik nem érdemlik meg, a mennyei kegyelem visszaszáll rám. És óh, mennyire szükségem van a mennyei kegyelmi zuhatagra!
„…és hullatja rátok az igazság esőjét”
Eső
Ami meghozza a növekedést. Ha helyes döntéseket hozok, amik Istenhez méltóak, új szemszögből kezdem látni az életet és az embereket, meg a zavaró eseményeket. Megváltozom. Teljesebbé válok. Új, szorosabb kapcsolatba kerülök Istennel. Nem bukom alá olyan könnyen, amikor az élet hullámai megrohamoznak, és átcsapnak rajtam.
S még arra is képes leszek, hogy köszönetet mondjak, amikor olyasmi történik, amitől újabb kis űr keletkezik a lelkemben a kegyelem számára.
Uram, mutasd meg, hogyan kereshetlek és találhatlak meg az élet mindennapi történéseiben. Segíts, kérlek, hogy a bennem keletkező űrt lehetőségnek lássam. A kegyelem helyének az életemben. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2011.03.03.
www.proverbs31.org
Adta
Marybeth Whalen
„Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: ’Kiáltozzatok, mert nektek adta az Úr a várost!’” Józs 6,16
Valahányszor házasságom történetéről mesélek, megosztom azt a pillanatot, amikor bizonyossá vált számomra, hogy maradjak benne, pedig már-már ki akartam lépni belőle. A jerikói csatáról olvastam éppen Józsué könyvének 6. fejezetében. A fent idézett vers ugrott elém. Pontosabban egyetlen szó belőle: „adta”.
Múlt időben. Már megtörtént, bár onnan, ahol az izraeliták álltak, ebből még semmi sem látszott. Isten ezt mondta nekik: „Hé, ezt én már elvégeztem. Részetekről csak a szándék kell, hogy megtegyetek egy ostobaságnak tűnő dolgot, s akkor a tiétek lesz. Járjatok körbe a falak körül hét napon keresztül.” Biztos vagyok benne, hogy akik a várfalról nézték, ahogy az izraeliták körbe-körbe járnak, azt hitték, ezek megbolondultak.
Akik ismerik a Jerikóról szóló régi dalt, tudják, hogy az izraeliták megtették, amit az Úr kért tőlük, s hatalmas diadal volt a jutalmuk. Józsué megvívta a harcot, és Jerikó falai leomlottak.
Nem ez az egyetlen hely a Bibliában, amikor Isten népe már bizonyosságként tekinthetett valamire, aminek még semmi jele nem volt. A Bírák 7-ben Gedeon beosont az ellenség táborába, s kihallgatta a katonák beszélgetését. Egyikük megálmodta, hogy csúfos vereséget fognak szenvedni. Bár a látszat mindent felvonultatott a győztes csata eltakarására, Isten működött a színfalak mögött saját terve megvalósulásán, oly módon, amit az izraeliták elképzelni sem tudtak. Bírák 7, 15: „Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az Úr Midián táborát!” Megint ugyanaz a szó: „adta”. Gedeon egy még le nem aratott győzelemre számított, és bizalommal tette meg a szükséges lépéseket.
Gedeon reakciója szerintem kulcsfontosságú. Azonnal dicsőíteni kezdte Istent, mintha a győzelem már megtörtént volna. Tökéletesen bízott Istenben a látszólag bizonytalan helyzetben is. Miután befejezte Isten dicsőítését, cselekedni kezdett. Isten hűsége, nem saját látószöge alapján intézkedett.
És a klasszikus példa Jézus életéből a Jn 11,41-43-ban: „Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem." Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!"”
Mi az, amit Isten már neked adott, pedig még nincs a kezedben, s aminek megszerzése nem is látszik még onnan, ahol most állsz. Anyagi függetlenség? Meggyógyult kapcsolat? Helyrejött házasság? Biztos munka a bizonytalan munkaerőpiacon? Egy álom, amit a szívedbe súgott? Tudsz-e továbblépni őt dicsőítve, Benne bízva, úgy számítva arra a dologra, mintha már megkaptad volna? Arra gondolva, ami lesz, és nem arra, ami van? Adta. Már megtörtént. Tudsz ilyen szemlélettel élni?
Uram, eszembe jutnak dolgok, amiket adtál nekem, s én nem vettem át, mert nem bíztam úgy Benned, ahogy kellett volna. Tartsd tekintetemet ígéreteiden, hadd ragadjam meg őket Benned bízva és nem magamban. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2011.03.15.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése