Lélekerősítő levelek 70

Ha bántanak
Glynnis Whitwer

„Vigyázzatok, álljatok meg szilárdan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek.” 1Kor 16,13

A tanév kezdetével újra felszínre kerülnek a bántalmazások. A legijesztőbbek helyet kapnak a médiában is, de ez csak a bántások jéghegyének a csúcsa. Sajnos, a bántalmazások áldozatai gyakran csendben maradnak, mert szégyellik magukat, megfélemlítették őket, vagy valami hallgatólagos szabálynak engedelmeskednek.
Persze nem csak az iskolai udvar a bántások helyszíne ebben a hónapban. Mindenütt tapasztalható. Irodákban, bizottsági üléseken, otthonokban, közösségi találkozókon. Mindenütt, ahol az akarat erejével uralkodhatnak. És azt hiszem, jó ideje félelemben tartanak egy egész generációt.
Sajnos, sok jószándékú keresztény „odatartja a másik arcát” (Mt 5,39), amikor bántják. Pedig ha közelebbről megvizsgáljuk azt az igeszakaszt, valami fontos dolog derül ki. A másik arc odatartása nem passzivitást jelent, hanem azt a szándékunkat fejezi ki, hogy nem törődünk a bántással, még ha lehetőségünk volna is visszaütni. Nem azért fordulunk el, mert félünk.
Jézus ezer angyalt hívhatott volna segítségül, hogy megakadályozzák a keresztre feszítését, de Ő szándékosan odaadta az életét. Ő maga mondja: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától” (Jn 10,17-18).
Jézus jobb dolognak tartotta, ha odaadja az életét azoknak, akik el akarják venni tőle. Értünk tette. Egy ilyen pillanatban az a legjobb reakció, hogy odatartjuk a másik arcunkat.
Bár Jézus megbocsátó és együttérző életre nevel minket, ő sem tűrte el, hogy megszentségtelenítsék Isten szent templomát. Jogos felháborodásában felborogatta az asztalokat, kiűzte a pénzváltókat s a galambárusokat a templom falai közül, s azzal vádolta őket, hogy Atyja házát rablók tanyájává züllesztették (Mk 11,17). Jézus azt is tanította tanítványainak, hogy álljanak a veszély útjába a többiekért.
Keresztényként, azt hiszem, különös szerepünk van a bántalmazások megfékezésére. Nem az, amit a világ játszik – telve dühvel és bosszúvággyal. Nem is passzivitás a szerepünk. Nem gyűlölködés. Nem jutalmazhatjuk magunkat szemet-szemért alapon. Más szóval, nem könnyű a szerepünk.
Az a küldetésünk, hogy szeressük ellenségeinket, imádkozzunk értük, de álljunk meg szilárdan az igazságtalansággal szemben. Húznunk kell egy vonalat a homokban annak védelmében, amit hiszünk. Nem leheünk agresszívek, de legyünk asszertívak. Nem kérkedünk, de bízunk Isten akaratában. Ami a legfontosabb, hogy nem hunyhatunk szemet. Nem állítja meg a bántásokat, ha nem veszünk róluk tudomást. Csak szítjuk ezzel, hogy erősebben üssön. Mi hát az, ami segít? Mindenekelőtt imádkozzunk Istenhez bölcsességért az adott szituációban. Értsd meg, Isten szeret téged, és szereti az ő népét, nem akarja, hogy bárki is áldozattá váljék. Akkor hát, ha testi bántalmazás fenyeget, menekülj egy védett helyre, és jelentsd a feljebbvalódnak vagy a hatóságnak. Ha a bántás érzelmi természetű, állj meg szilárdan abban, amit hited szerint Isten vár tőled az adott helyzetben. Ha súlya van, akkor ne hátrálj meg.
Mindez nem garantálja, hogy véget érnek a bántások, de esélyt ad a bántások nélküli élet kialakításához. Valójában a benned lévő erkölcsi bátorság fejlesztésének az eszköze. Ezt pedig nem állhatják a bántók.
Hiszem, hogy Isten arra hív, hogy az ő népéért lobogó szenvedéllyel éljünk, ehhez pedig gyakran van szükség erkölcsi bátorságra. A világban tapasztalható igazságtalanságok ellen óriási erkölcsi bátorságra van szükség. Sokszor érzünk jogos felháborodást, mint Jézus a templomban a pénzváltók láttán. Fejlődésünk ott kezdődik, ahogy az iskolai csúfolódásokat fogadjuk.

Uram, áldom szentségedet és igazságosságodat. A Te utaid tökéletesek. Segíts helyesen cselekednem, mikor bántanak. Mutasd meg, mikor kell szilárdan megállnom, és mikor kell elfordulnom. Bízom a segítségedben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.04.
www.proverbs31.org

Sérült áru
Carol Davis

„Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg.” Zsolt 51,19

A diszkont élelmiszerbolt polcait nézegettem, valami létfontosságú terméket keresgéltem a leárazott árucikkek között. Itt sosem lehet tudni, mit találsz, vagy eltalálod a pillanatot, vagy sem. Hát most megint a „vagy sem” volt érvényben.
Aztán, ahogy egy láda mellett elhaladtam, feltűnt a felirat: „Sérült áruk”. Tele volt horpadt vagy címke nélküli konzervdobozokkal. Semmi izgalmas reklám vagy ajánlás, csak véletlenszerűen összedobált termékek, amik alkalmatlanok voltak, hogy felkerüljenek a polcra. Ahogy néztem őket, tudtam, hogy érzik magukat.
Néha az élet váratlan felismerésekre vezet. A kemény ütések iskoláját járva horpadások keletkeznek rajtunk, lemállik rólunk a címke, ami meghatározza, kik vagyunk. Úgy érezzük, nem tartanak már méltónak arra, hogy a polcon maradjunk, beledobtak egy ládába. Egyesek bevették a hazugságot, hogy másodosztályú, csökkent értékű termékek vagyunk, s szertefoszlott minden reményünk.
Lehajoltam, s kiválasztottam egy horpadt, címke nélküli konzervdobozt. Otthon ráhelyeztem az elektromos konzervnyitóra, s izgatottan várakoztam. A gép berregése végül leemelve a fedelet, felfedte a doboz tartalmát: őszibarack!! Mint egy tini, felsikítottam örömömben! Imádom az őszibarackot! Mekkora mázli: kinyitom ezt a címkézetlen konzervet, s egyik kedvencemet találom benne! A doboz kívül sérült volt, de a tartalma ép – és nagyon finom.
Isten bizonyára elmosolyodott, mert egy napsugár bevillant a konyhaablakon. Éreztem, hogy ez most egy lecke volt.
Én is megsérültem. Bizonyos fokig mindannyian sérültek vagyunk. Nem olyan az életem, amilyennek gyermekkoromban elképzeltem. Ám a sérülés, ami ért, a szívemet jobbá tette, együttérzőbbé, Jézuskeresőbbé. Sokan lenéztek, félredobtak, akik nem láttak címkét rajtam, s büszkén mutogatták a magukét.Szerettem volna megmondani nekik: „Ne ítéljetek elhamarkodottan. Nem a sérülésem határoz meg engem, az csak javított rajtam.” Néha az élet ládájának mélyére kerülhetek, de Jézus ugyanolyan magas árat fizetett az alul levőkért, mint azokért, akik a polcokon pöffeszkednek.
Nézz körül. Látsz valakit a környezetedben, a családodban, a gyülekezetben, akit „sérült árunak” tartasz? Ne hagyd ki az alkalmat, hogy érte nyúlj. Olyan barátságra lelhetsz benne, ami szép – és finom.

Uram, az életem nem egészen úgy alakult, ahogyan elképzeltem. De tudom, hogy Te így is használni tudsz engem. Bocsásd meg, hogy úgy alkotok véleményt másokról, hogy csak a külsőségeket nézem, s nem a Te munkádat, amit a szívükben végzel. Segíts megjegyeznem, hogy mindenkin vannak horpadások, de ezek tartják ébren kétségbeesett vágyunkat egy Megmentő után. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.05.
www.proverbs31.org


Zátonyra futva
Marybeth Whalen

„Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!” ApCsel 27,26

Átélted-e már, hogy mész előre, követve hivatásodat, biztos vagy az irányban, Isten jóságában, aztán egyszer csak történik valami, ami lesodor a pályáról?
Mikor a férjemmel eltökéltük, hogy rendbe szedjük anyagi helyzetünket, s tartozásainkat letudva fokozatosan létrehoztunk egy biztonsági alapot, tönkrement egyik háztartási gépünk, és a javításra minden félretett pénzünkre szükségünk volt. Ahelyett, hogy előre jutottunk volna, hátrafelé mentünk.
Választhattunk: megköszönjük Istennek, hogy van miből kifizetni a javítást, vagy kételkedünk gondviselésében, mert engedte, hogy elromoljon a gép, és elolvadjon a biztonsági tartalékunk.
Az Apostolok cselekedeteinek 27. fejezetében Pál a dühöngő viharban közli a vele utazókkal, hogy Isten küldetést adott nekik. Biztos benne, hogy a Szentlélek velük van. Útközben mégis zátonyra kell futniuk, ami azt jelenti, hogy egy szigeten fognak vesztegelni, mielőtt elérnék céljukat.
Utóbb kiderült, hogy ez a várakozás is része volt a tervnek. Ez is „felsőbb utasításra” történt. Persze, akkor még nem így látták. Csak azt tudták, hogy partra vetődtek egy ismeretlen szigeten.
Talán te is egy szigeten vagy. Fájdalmas, elhúzódó száműzetést élsz át. Már abban sem vagy biztos, hogy Isten lát téged, tudja hol vagy, törődik veled. Visszaemlékszel indulásodra: szél feszíti a vitorlákat, teljes gőzzel előre. Sajnálod, hogy elmúlt. Szeretnéd, ha Isten megmentene a szigetről, ha folytathatnád az utadat. Abban is kételkedsz már, hogy Istennek terve van számodra.
Nem tudom, milyen a te szigeted. Talán elszigetelődtél a házasságodban, pusztasággá vált anyai életed, elsivatagosodott a karriered. Vagy nem látod életed valódi célját, amiért szenvedéllyel tenni tudnál, mialatt mások - úgy tűnik - teljes gőzzel haladnak előre.
Amikor kezd hatalmába keríteni ez az érzés, én a fenti verset idézem fel magamban. Még Pálnak is zátonyra kellett futnia, még Pál is megtapasztalta a kényszerű megtorpanást. De felidézem azt is, hogy itt még nem ér véget a történet. Közeledik a megmentés. A partra vetődés nem azt jelenti, hogy kívül kerültél Isten akaratán. Talán ott vagy, ahol lenned kell. Használd fel ezt az időt arra, hogy erősíted Istenbe vetett bizalmadat, és figyeled, hogyan működik az életedben, még akkor is, ha a pálmafák eltakarják előled a kilátást.

Istenem, bevallom, úgy érzem, mintha egy távoli szigeten felejtettél volna. Eddig nem jöttem rá, hogy ez a megtorpanás a te engedélyeddel történt. Segíts, hogy megtaláljalak a zátonyon is. Segíts közelebb kerülni Hozzád, bízni jóságodban és szeretetedben. Alig várom, hogy kiderüljön, mi vár rám a sziget túlsó partján. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.06.
www.proverbs31.org


De hát mindenki ezt csinálja
Tracie Miles

„Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat. Mert hisz ki tudná másképp kormányozni ezt a te hatalmas népedet?” 1Kir 3,9

„Attól még, hogy mindenki azt teszi, nem biztos, hogy helyes.” Ezek az unalomig ismert szavak, amiket annyiszor hallottam édesanyámtól, egyre gyakrabban hangzanak el az én számból is.
Tinédzser gyermekeim már tudják ilyenkor, hogy bármi legyen az „az”, amit köztudottan „mindenki más” tesz, nekik nem szabad megtenniük.
Tudom, nehéz tinédzsernek lenni. Emlékszem, mennyire vágytam arra, hogy el- és befogadjanak, hogy szeressenek. Arra is emlékszem, néha olyan erős volt a vágy, hogy azt tegyem, amit „a többiek”, és ne lógjak ki a sorból, hogy ez felül tudta írni a józan megfontolást. Felnőtt nőként is rajtakapom néha magamat, hogy az elfogadottságnak ugyanazzal a vágyával küzdök, mint hajdanán, tetszeni akarok, beilleszkedni bizonyos társadalmi körökbe, legyen az a munkahelyem, a gyerekek iskolája, a gyülekezet vagy a szomszédság. Emiatt annyira koncentrálok a más anyukákkal való „hasonulásra”, hogy észrevétlenül beleesem a „de hát csak azt teszem, amit mások” csapdájába.
Megesett már veled is, hogy tétovázva félretolod saját meggyőződésed, s azon morfondírozol, hogy „ha mindenki más megengedi ezt a gyermekének, nem kéne nekem is?”
Bevallom, volt már úgy, hogy igent mondtam erre a kérdésre, s később bizony meg kellett bánnom. De arra jó volt, hogy belássam, akár fiatal vagy, akár öreg, a beilleszkedési vágy nagyon erős, a nyomás nagyon valóságos.
Keresztény szülőnek lenni gyakran kimerítő hivatás. Ahogy az élet egyre bonyolultabbá, a szülői döntések egyre keményebbé válnak, az érzelmi kimerültség oda vezethet, hogy apró repedések keletkeznek, amiken a Sátán be tud férkőzni az életünkbe.
Nemrég átéltem egy ilyen rossz, kimerítő nevelési helyzetet. Emlékszem, bölcsességért, jó ítélőképességért imádkoztam döntés előtt. Isten elém tárt egy esetet, amikor Salamon király valami nagyon hasonlót érzett.
Az 1Kir 3-ban arról olvasunk, hogy mikor Salamon átvette a trónt apjától, Dávidtól, túlságosan nehéznek érezte a feladatot, önmagát pedig még éretlennek a nép vezetésére. Egy nap felment a legnagyobb magaslatra imádkozni, Isten megjelent neki álmában, és így szólt hozzá: „Kérj, amit akarsz, s megadom neked” (5. v.).
Salamon bármit kérhetett volna, gazdagságot, hatalmat, győzelmet az ellenségei fölött vagy hosszú életet – ő ezek helyett bölcsességet kért, hogy végre tudja hajtani a feladatot, amivel Isten megbízta. És ez nagyon tetszett Istennek.
Salamonnak mindaddig hiányos volt az eszköztára a vezetéshez, amíg nem kereste mindenekelőtt Isten irányítását, és ezzel mi is így vagyunk. Ahogy Salamon tudta, hogy szüksége van Isten bölcsességére, hogy teljesítse királyi hivatását, nekünk is Isten segítségére van szükségünk, hogy sikeresen teljesíthessük keresztény szülői küldetésünket. Ha Isten Igéjére, az Ő ítéletére és megértésére hagyatkozunk szülői döntéseinkben, megkapjuk, amire szükségünk van. Ha ahelyett, hogy az árral úsznánk, és azt tennénk, amit mások, arra biztatjuk gyermekeinket, hogy ők is a kevésbé járt utat válasszák, ez tetszeni fog Istennek.
Sosem leszünk tökéletes szülők, de ugye jó érzés tudni, hogy mindig kérhetjük és megkaphatjuk a bölcsességet Attól, Aki Van?

Uram, adj nekem Rád hallgató szívet, aki a Te bölcsességedet keresi. Légy mellettem a szülői hivatás útján, és segíts szilárdan ellenállnom a világ nyomásának. Itass át erőddel, hogy ki tudjak tartani, segíts, hogy ne adjak semmi esélyt a Sátán uralmának a szívem és gyermekeim szíve fölött. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.07.
www.proverbs31.org

Fogadott gyermekként
T. Suzanne Eller

„A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Róm 8,16

Június elején tudtuk meg, hogy egy csodálatos ajándékot kap a családunk. Drága kislányom és vőm már több mint három éve várták ezt a pillanatot.
Sosem felejtjük el azt a napot, mikor megérkezett a hír, hogy őket választották egy újszülött baba nevelőszüleinek. Beindult a forgatag, együtt készítettük elő a babaszobát, vásároltuk meg a szükséges holmikat. Öt nappal később megszületett egy tökéletes kisfiú, és Josh meg Melissa hazahozták a régóta várt, gyönyörű csodát.
Az örökbefogadás procedúráját végigjárva velük, még inkább kitisztult bennem, és kincsemmé vált a Római levél 8,15: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!”
Nem tudtuk előre sem a baba nevét, sem azt, hogy fog kinézni, vagy milyen bőrszíne lesz. Nem tudhattuk mennyi idős lesz, mikor hozzánk kerül, hogy kisfiú lesz-e vagy kislány. Annyit tudtunk, hogy már jóval azelőtt, hogy magukhoz ölelhették volna, a lányom és a vőm szerették őt.
Most, hogy az örökbefogadás egy aranyos csöppségben valósággá lett, a fiatalok pelenkacserével, etetéssel foglalkoznak, szédelegve az átalvatlan éjszakák után. Nem könnyű, de a kis jövevény megér minden áldozatot.
Még mindig akarják. Még mindig kincsnek tartják. Még mindig szeretik. Még mindig csodaként fogják fel.
Néha felmerülhet bennünk a gondolat, nem vagyunk mi terhére Istennek? Létrejöttünk folyamatát éljük. Rohanunk, és elfelejtünk négyszemközt találkozni Istennel. Megígérjük magunknak, hogy lelkileg fejlődni fogunk, aztán elveszítjük a türelmünket valakivel szemben, akit szeretünk.
Talán küzdesz azzal, hogy elfogadd Isten szeretetét. Mai igénk azt üzeni, ne félj a visszautasítástól, mert fogadott gyermeke vagy. Isten ugyanúgy szeret, ahogy Josh és Melissa szereti a kisfiát, csak isteni mértékben.
Mikor a kisunokánkat örökbe fogadták, édesanyja és édesapja elvitte őt a bíróságra, és a bíró hivatalosan is érvényesnek mondta ki az örökbefogadást. Visszafordíthatatlannak.
Tudtad, hogy a te hatóságod Isten Igéje? A Római levél 8,14-16 kimondja, hogy Isten szeretete irántad visszafordíthatatlan. Aláírták, lepecsételték, hivatalossá tették örökbefogadásodat. Fordulj fogadott gyermekként a Szentlélekhez, kérd, hogy gyengéden figyelmeztessen mindig, Kié vagy, és hogy Ő mennyire szeret téged!

Uram, te vagy Abba, az Atyám! Minden félelmemet félreteszem, és teljes bizalommal fordulok Feléd. Hozzád megyek, Te magadhoz ölelsz, és örülsz nekem. Köszönöm ezt a csodálatos ajándékot, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.10.
www.proverbs31.org

Az anyai hiszti kivédése
Lynn Cowell

„Legyetek alázatosak és szelídek; legyetek türelmesek, viseljétek el egymást szeretetben.” Eféz 4,2

Elaludni a reggeli ébresztőt az iskolai fényképezés napján nem valami biztató kezdet. Pánikszerűen rohantam a lányok szobájába, s harsányan költögettem őket. Zúgolódás volt a válasz: „Ne már! Épp ma!”
Összeszedtem magam, készen arra, hogy a következő pillanatban kitör a cirkusz. Ám pár perc múlva csak vihogás meg éneklés hallatszott a szobájukból. Meglepett, hogy a veszekedés helyett békés hangokat hallok. Valamiért úgy döntöttek, hogy nem vezetik le egymáson idegességüket. Nagyon megkönnyebbültem. De jó lenne most azt mondani, hogy ugye, az én lányaim, tőlem tanulták. Csak hát nem ez a helyzet. Isten jó ideje munkálkodik, hogy féken tartsa a belőlem mindegyre kitörni készülő anyai hisztit. Ilyen igékkel szembesít újra meg újra, mint ez a mai is: „Legyetek alázatosak és szelídek; legyetek türelmesek, viseljétek el egymást szeretetben.”
Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, vagy érzem, hogy a gyeplő kicsúszik a kezemből, az indulatok eluralkodnak rajtam. Beszélni kezdek, mielőtt átgondolnám, mit is akarok mondani. Hiába a bölcs tanács az alázatosságról, szelídségről, türelemről, ilyenkor biztos nem jut eszembe.
Te szoktál így járni? Szoktál kiabálni a gyermekeiddel? Hagyod, hogy indulatokban törjön ki belőled a tehetetlenség? Te is szenvedsz saját anyai hisztijeidtől?
Aznap reggel még egy alkalmat adott a Jóisten, hogy az alázatosság, szelídség és türelem mellett döntsek a lányaimmal szemben. Már kifelé mentünk a házból, mikor beugrott, hogy nem töltöttem ki a fényképek megrendelő lapját. Vadul kotorásztam a táskámban a papírok, a csekkfüzetem, a tollam után, s éreztem, hogy megint felszökik bennem a feszültség.
Választhattam: hagyom, hogy indulataim egy újabb anyai hisztiben kitörjenek, vagy feloldom a drámát megalázkodva Isten előtt, amitől felülkerekedik bennem a türelem és szeretet lányaim iránt.
Istennek hála, azon a reggelen le tudtam állni időben, utat engedtem a Szentlélek irányításának. Beteljesült a vágyam, hogy ezentúl a békességre törekedjek, és ne adjam át magam az anyai hisztinek.
Hogyan tudjak megmaradni ezen az úton? Hogyan maradhatunk alázatosak, türelmesek, gyermekeinkkel szelídek szeretetben?
Tapasztalatom arra tanít, hogy ha van rá időm, hagyjam ott a feszültség helyszínét, s maradjak magamra néhány percre. Ha csak egy percre is el tudok vonulni, esélyt adok magamnak az Isten előtti megalázkodásra, kérhetem, hogy rakjon rendet összekuszálódott érzelmeimben, s segítsen átengednem gondolataim irányítását a Szentléleknek. Az elvonulással a gyermekeim is megtapasztalhatják a türelmet és szelídséget, a jutalmat, ami együtt jár azzal, ha nem hagyjuk, hogy indulataink eluralkodjanak rajtunk.
Ha nincs lehetőség fizikai eltávolodásra, mindig megtehetem, hogy veszek egy nagy levegőt, s a Szentlélekhez fordulok bölcsességért és önuralomért.
Ha úgy döntünk, hogy nem hagyjuk kitörni az anyai hisztit, és érzelmeinket, cselekedeteinket, reakcióinkat alávetjük Istennek, a békesség válhat életünk új normájává.

Uram, segíts, hogy az anyai hiszti váljon múlttá a családomban, tégy engem a Te békességed eszközévé. Meg akarom tanulni, hogy mindig álljak meg, s kérjem a Szentlelket, vegye át az irányítást az adott helyzetben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.11.
www.proverbs31.org