Mérlegkészítés 40 évesen

Stanley J. Ward

„Az összehasonlítás mérgezi az örömöt.” Sokszor hallottam ezt a figyelmeztetést, és igaznak tartom. Mégis most, hogy ezen a nyáron betöltöm a negyvenet, rajtakapom magam, hogy „mérleget” akarok készíteni, fel akarom mérni, mennyire volt „sikeres” az életem. Végül is úgy tartják, hogy azt tudjuk fejleszteni, amit először felmérünk.
De hogyan tegyem?
Dilemmám részben abból adódik, hogy az első dolog, ami ilyenkor eszünkbe jut, az anyagi siker, pedig a pénzügyi helyzetről való mérlegkészítés téves kiindulópont. Ennek két oka van. Először is, mert számos olyan munka, hivatás van, ami nem kecsegtet anyagi sikerrel, bár rendkívül hasznos a közösség számára. Mindannyian tudjuk, hogy a tanárok, a rendőrök, a tűzoltók ebbe a körbe tartoznak, de ide sorolhatjuk számos nonprofit helyi szervezet munkatársait és vezetőit is, akiknek a munkája szó szerint élet-halál jelentőségű a társadalom perifériájára szorultak számára. Másodszor, amit a piac „értékel”, azaz jól megfizet, nem föltétlen tekinthető „értéknek”. Ne értsetek félre, vannak jól fizetett szakmák, amik igen hasznosak (orvosok, mérnökök, és ismerjük el, néhány ügyvéd munkája is ide sorolható). Ugyanakkor viszont a címlapok tele vannak olyan tőzsdei, banki, stb. botrányokkal, melyekben dúsgazdag menedzserek etikátlan eszközökkel igyekeznek gyarapítani vagyonukat. Nem azt mondom, hogy minden vezérigazgató korrupt, hanem azt, hogy az anyagi jólét nem megfelelő mérce az élet sikerességének felméréséhez.
Mégis miért szoktuk akkor az anyagiakkal mérni a sikert? Hát mert például könnyű megbecsülni. Könnyű számokban meghatározni a pénzbeli, vagyoni helyzetet, és így nagyon alkalmas az összehasonlításra. Egy ház mérete, a bankszámla végösszege, egy új luxusautó, vitorlás, stb. rögtön jelzi a sikerességet. Ezzel könnyen célponttá is tehető („Akkor fogom magam sikeresnek tartani, ha lesz egy….”). Krisztus óva int ettől a gondolkodástól a Lukács 12,15-20-ban és a Jelenések 3,17-ben. Az 1 János 2,16-17 is rávilágít, hogy ostobaság az anyagiakkal büszkélkedni, amik veszendő dolgok. Szeretném, ha jól értenék, nem eleve a vagyon ellen ágálok. A pénz sok jó dolgot tesz lehetővé. Mindnyájan tudunk példákat mondani. Nem a pénztől, hanem a pénz szeretetétől, a pénzhez való ragaszkodástól óv a Biblia (1 Timóteus 6,10).
Inkább, kedves olvasóm, egy másfajta mérlegkészítést javasolok. Próbáljuk felmérni sikerességünket más módon, ami szintén meghatározható mennyiségileg, de nem a vagyonunkat veszi alapul.
Először is, azt vedd számba, amit termelsz, nem pedig azt, ami fogyasztasz. A fogyasztói társadalom bírálata közhelynek számít a keresztény írásokban, ezért ezzel itt most nem foglalkozom. Mégis azt kérem, hasonlítsd össze, milyen arányban termelsz, illetve fogyasztasz. Költöd a pénzt, fogyasztod az ételt, töltöd az időt – de mit hagysz magad után? Amikor kilépsz egy szobából, mi marad mögötted, a te munkád, a te erőfeszítéseid után? Ha csak annyit tudsz válaszolni, hogy „az a nagy televízió” – nagyon sajnállak.
A termelés nem csak tárgyi dolgokat jelent. Van egy ismerősöm, aki hintaszékeket készít – ez valóban produktív munka. De legalább annyira az, hogy másokat is megtanít a fával való bánásmódra, faragásra, esztergálásra.
Nem-anyagi dolgokat is hagyunk magunk után. Hány nagyszerű emlék kapcsolódik hozzád másokban? Hányszor sikerült mosolyt csalnod mások arcára? Hány embert érintett meg az élettörténeted?
Másodszor vedd számba azt, amit megőriztél. A klasszikus oktatásban a tanítók arra nevelték a nebulókat, hogy megtanulják, értékeljék és megőrizzék a jót, a szépet, az igazat. Milyen értékelést adnál magadnak, ha azt kéne felmérned, mennyire kerested a jó, a szép és az igaz dolgokat (függetlenül az esetleg rajtuk függő árcédulától)? Tudjuk, hogy az „igaz”, a „jó” és a „szép” fogalmának meghatározása nem könnyű, én nem is tartom magam alkalmasnak arra, hogy megpróbálkozzam vele itt és most. Rád hagyom, gondolkozz el rajta.
Végül tedd mérlegre mindazt, amin sikeresen túljutottál, amit legyőztél. Most elsősorban a jellemalakulásra gondolok. Milyen alkalmak adódtak, amikor le tudtál győzni valamilyen romboló vágyat? Milyen kihívásokkal, feladatokkal találkoztál, amik leküzdhetetlennek tűntek, s te mégis sikeresen túljutottál rajtuk? Ahogy ezekre visszagondolsz, maradj ott egy pillanatig, próbáld újraélni az örömöt, amit a siker jelentett. A jó történethez szükség van konfliktusokra. Ha voltak az életedben konfliktusok, amelyeken sikeresen túljutottál, akkor a te életed jó történet. Konfliktus híján nincs történet. Mi volt a legutóbbi ilyen sikered?
Összefoglalva tehát: mit alkottál/termeltél? Mit kerestél/őriztél meg? Min jutottál túl sikeresen? Készíts egy listát ezekről. Olvasd el kétszer a listádat. Azután tedd fel magadnak a kérdést: „Sikeres ember vagyok?”
Biztatlak arra is, hogy oszd meg másokkal, mire jutottál, mit alkottál, mit őriztél meg, mit győztél le? Nem azért, hogy felhívd magadra a figyelmet. Osszátok meg egymással a történeteiteket, hogy tanuljatok belőlük, hogy építsétek a kapcsolatokat, mutassatok példát egymásnak.
Álljunk meg egy pillanatra, mert óvni akarlak a farizeusi magatartástól. Könnyen válhatunk legalistává, mialatt felmérjük a fenti dolgainkat, ha közben lebecsüljük azokat, akik kevesebbet alkottak, őriztek meg, kevesebb sikert arattak önmaguk fölött. Jó alkalom ez arra, hogy emlékezzünk Krisztus parancsára: „Ne ítélj!”, mert ahogy Aslan mondja a Narnia szereplőinek: „Senkinek nem mondok el más történetet, csak a sajátját.” Ne próbáljuk hát a mások sikereit felmérni, sem a lelkieket, sem a többit.
Ha már a „lelkieknél” tartunk, nem túlságosan világi gondolkodásra vall ez az egész méricskélés? Nem föltétlen. A Szentírásban azt a parancsot kapjuk, hogy „növekedjünk kegyelemben” (pl. 2 Péter 3,18), ahhoz pedig, hogy felfogjuk a növekedést, szükségünk van mérési eszközökre. Ha megkérdezzük magunktól, mit alkottunk, mit őriztünk meg, mit győztünk le az életünkben, ezzel alkalmunk van belegondolni Isten kegyelmének működésébe az életünkben – a segítségébe, az ajándékaiba, a fenntartó erejébe.
Amit tehát itt javasoltam, nem más, mint egy praktikus eszköz azoknak, akik hasznosat, jót akarnak tenni, de nem kapnak érte komoly anyagi megbecsülést. Nem hiszem, hogy én volnék az egyetlen, aki 40 évesen mérleget szeretne készíteni az életéről. Remélem, hogy a fenti gondolatok arra biztatnak, hogy hidd el, jól éltél, vagy motiválnak, hogy az elkövetkező időkben még jobban élj.


Stanley J. Ward is the Director of Campus Life and Ministry at The Brook Hill School in Bullard, TX. He is also author of Worldview Conversations: How to Share Your Faith and Keep Your Friends.
Publication date: August 30, 2012
http://www.crosswalk.com/faith/spiritual-life/measuring-life-success-at-40.html?utm_source=facebook&utm_medium=fbpage&utm_campaign=dailyupdate&p=2