Lélekerősítő lvelek 129

Gondodat viseli

Renee Swope

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1Pt 5,7


Amikor túlcsordulnak a gondok, eszedbe jut néha, hogy vajon észreveszi-e Isten, mi történik? Látja, mennyire igyekszel helytállni és gondot viselni mindenre és mindenkire? Hogy késő éjjelig fenn vagy, hogy ki tudd fizetni a számlákat, kettészakít az otthoni és a gyülekezeti szolgálat, közben gondoskodsz idős szüleidről, ingázol a munkahelyedre, és szállítod a gyerekeidet?
Néhány éve odajutottam, hogy ha így folytatom, megfulladok a felelősségek terhe alatt. Az attól való szorongás, hogy nem sikerül mindenütt helytállnom, lassan átszőtte minden gondolatomat.
Kimerültem, s már-már ott tartottam, hogy feladom az egészet. Nem volt elég energiám, hogy mindenütt megfeleljek. A hitem is kiszikkadt, ettől kételkedni kezdtem önmagamban is. Megkérdőjeleztem alkalmasságomat, hogy képes vagyok kezelni az élethelyzeteket, hogy képes vagyok meghallani Isten szólítását, és betölteni minden szerepet, amit szerintem nekem szánt.
Elfáradtam, és eltöprengtem: vajon Isten látja, mekkora terhet cipelek, és egyáltalán, érdekli ez Őt? Miért nem tesz semmit, hogy könnyebb legyen az életem? Hisz, ha belegondolok, az Ő és az emberek szolgálatában emésztődik fel az életem.
Egyik alkalommal, mikor a Bibliát olvastam, odaértem, ahol Márta töpreng azon, hogy miért nem törődik vele Jézus. A testvére, Mária, ráhagyta a konyhát az összes tennivalóval együtt, ő maga meg a szobában Jézust hallgatja. Ezt olvassuk a Bibliában: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban?” (Lk 10,40b).
Figyeld, hogy felel neki Jézus: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (41-42. v.)
Jézus e szavai rávilágítanak, mennyire törődik Mártával. Nem csak azzal, hogy milyen sokat dolgozik, hanem a pihenéssel, amire szüksége lenne. Nem azt adja neki, amit kér, hanem megmutatja, mire volna szüksége, és hogyan kaphatja azt meg.
Jézus segített Mártának belátni, hogy Mária nem ráhagyta a munkát, hanem félretette azt, ami elvonja a figyelmét, hogy megragadjon valamit, amit senki nem vehet el tőle.
Ez az egyetlen dolog, ami megmarad azután is, hogy Jézus elmegy: a jelenlétében töltött idő, ráhangolódás az Ő látásmódjára, ígéreteinek meghallgatása.
Péter írja első levelében: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7).
Elolvasva ezt az igeverset és Márta történetét, felismertem, mennyire más az, amit Isten ajánl nekem, és az, amit én teszek. Cipeltem gondjaim hatalmas súlyát, pedig Jézus arra hív, adjam át neki a terheket, hogy gondomat viselhesse.
Ha egyfolytában én intézkedem, én adom az utasításokat, nem adok esélyt Istennek. Megmutatta, hogy ahelyett, hogy felsorolnám neki, mire van szükségem, mondjam ezt: „Uram, ezek foglalkoztatnak. Ezek miatt aggódom.” Azután álljak meg egy pillanatra, és kérdezzem meg Jézust: „Uram, merre tart a lelkem? Te mit gondolsz mindezekről? Mi az, amire szükségem van, mit kellene tennem?”
Mialatt tanulom Istenre hagyni a gondjaimat, egyre nagyobb biztonságban érzem magam, tudva, mennyire törődik velem az Úr. Ettől az új hozzáállástól csökkent a teher súlya, és a szívem is megkönnyebbült.

Jézusom, segíts, hogy mialatt szolgálni szeretnék, legalább annyira akarjak a Te közeledben lenni. Szeretném Rajtad egyensúlyban tartani az életemet, a munkámat, tudva, hogy te gondomat viseled, és hogy ebben is nagyon jó vagy! Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: He Cares About You
Encouragement for today, 2013. május 29.
www.crosswalk.com/devotionals/encouragement


Milyen akarsz lenni?

Lynn Cowell


„A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ezek ellen nincs törvény.” Gal 5,22-23


Emlékszel, mikor fiatalabb voltál, rokonok, ismerősök kérdezgettek: „Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?”
Harmadikos koromban bábozni akartam. Hogy szerettem anyukámat, mikor beíratott egy bábszakkörbe! Negyedikben már más vonzott, sok-sok füzetlapot töltöttem meg kezdetleges rajokkal különböző alakokról.
Ahogy növekedtem, velem együtt nőttek nagykoromról alkotott elképzeléseim is.
Bár így visszagondolva, élveztem a figyelmet, ami a „Mi akarsz lenni?” kérdéssel járt, mégis most azt mondom, bár egy másik kérdést tett volna fel nekem valaki. Ahelyett, hogy azt hangsúlyozták volna, hogy MI akarok lenni, mivel akarok majd foglalkozni, mennyivel hatékonyabb lett volna, ha a felnőttek érdeklődése arra irányul, hogy MILYEN akarok lenni.
De még nem késő feltennem magamnak ezt a kérdést. És már elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy tudjam, hol keressem a tökéletes választ.
A Gal 5,22-23 felsorol jó néhány tulajdonságot, ami jellemzi azt, aki Isten útján jár: szeretet, öröm, béke, megbocsátás, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom. Ezek a „Lélek gyümölcsei” a Biblia szerint. Magokként kerülnek szívünkbe, mikor Isten Lelke beköltözik oda, és ahogy az Úr dolgaival foglalkozunk, azokkal törődünk, a magok kicsíráznak, felnövekednek.
Gondozzuk őket bibliaolvasással, imádkozással, Istenre figyeléssel, a tanultak életre váltásával. Minél többet gyakorlom őket, annál inkább azonosulni tudok velük, és egyre inkább azzá válok, akinek Isten látni akar.
Már rég nem illik rám a kérdés: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Most már rajtam a sor, hogy kérdezzek. 16 és 18 éves lányaim rövidesen kirepülnek, megkezdik felnőtt életüket. Sokkal lényegesebb azt kérdeznem tőlük, kivé akarnak válni, mint azt, hogy mivel akarnak majd foglalkozni.
Olyan ember akarsz lenni, aki szereti a gyengéket, az elveszetteket? A Lélek mely gyümölcsei legyenek az ismertetőjegyeid: az a lány leszel, aki a bajban is mosolyog? A hűséges barát, aki kitart bármi áron?
Ha ilyenekről beszélgetünk gyermekeinkkel, figyelmüket a karrierépítésről a karakterépítés felé tereljük. Megtanítjuk nekik, hogy mindegy, mivel foglalkoznak, olyan egyéniséggé válhatnak, aki minden körülmények közt biztosan megállja a helyét.
Ma meg fogom kérdezni a gyermekeimet: „Milyen ember akarsz lenni, ha nagy leszel?” Ha még nem tudják megfogalmazni, majd segítek nekik. Legjobb kiindulópont a Lélek gyümölcseinek felsorolása: olyan, aki szeret, aki tud örülni, aki megbocsát, akiben békesség van, kedvesség és jóság, aki hűséges, szelíd és uralkodik önmagán.


Uram, segíts, hogy inkább törődjek karakteremmel, mint karrieremmel. Adj, kérlek szavakat, hogy továbbadhassam bölcsességedet, azt, hogy miként élhetünk Neked tetsző életet. Jézus nevében, Ámen.


Lynn Cowell: Who do you want to be?
Encouragement for today, 2013.06.03.
www.rpoverbs31.org/devotions



Elég vagy Te, Istenem?

Melissa Taylor

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban.” Fil 4,19


Elég vagy Te, Istenem? Bizony sokszor feltettem már ezt a kérdést. És egy élet alatt odajutottam, hogy nem csak hogy elég Isten, de elég is kell, hogy legyen. Rá kell vennem a szívemet, hogy legyen biztos ebben az igazságban.
Gyerekkoromban még nem fogtam fel, hogy szükségem van Istenre, de arra hamar rájöttem, hogy valami nagyon hiányzik. Hétévesen szexuális bántalmazás ért, tizenegy éves koromban apa elhagyott minket. Mindkét eset után úgy éreztem, kifosztottak, és nem értettem, hogyan lenne képes Isten valaha is meggyógyítani összetört szívemet. Évekig próbálkoztam tehát egyedül gyógyulgatni, igyekeztem jól érezni magam. De semmi sem volt elég, semmi sem működött.
Később aztán pusztán hívő keresztényből Krisztust aktívan kereső és követő kereszténnyé lettem. Ettől kezdve érezhető volt a változás.
Mivel már közvetlenül beszélgettem Istennel imádságban és rendszeres bibliaolvasás közben, a hitem növekedni kezdett. Rájöttem, hogy mikor kemény ütés ér - és ilyenek mindig lesznek -, tegyem fel magamnak a kérdést: Elég vagy Te, Istenem?
Amikor elárul egy barátom –
Amikor meg kell bocsátanom a megbocsáthatatlant –
Amikor nem tudom valamitől visszatartani a gyermekem –
Amikor a szakadék szélén billeg a házasságom –
Amikor édesanyám rákban haldoklik –
Amikor senki nem értékel –
Amikor munkahelyi harcokat vívok –
Amikor szándékosan meg akar bántani szavaival valaki, akit szeretek –
Amikor tele vagyok adóssággal, és nem tudom, miből fogom kifizetni a számlákat –
Amikor üldöz a múltam –
Amikor padlón vagyok, és nem akarok tovább élni –
- Elég vagy Te, Istenem?
Valahányszor felteszem a kérdést, kinyitom valahol a Bibliát, és olvasni kezdem, figyelve minden egyes szóra. Bár gyakran erősen kételkedtem eleinte, Isten igéje mindig elnyugtatta bénító gondolataimat.
A Bibliában a beteljesült vagy állandó ígéretek mind arra mutatnak, hogy egyetlen válasz létezik az „Elég vagy Te, Istenem?” kérdésre: Igen, Ő elég.
Semmi sem biztos itt a földön, egyetlen dolgot kivéve: Jézus mindig velünk van. És ha megértjük, kicsoda Ő, kétkedéseink kezdenek elsorvadni.
A Biblia szerint Jézus elég nekünk. A Fil 4,19-ben olvassuk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban.” Felismertem, hogy ez így van. Jézus ott van, megválaszol és eltüntet minden szükséget, kételyt, alkalmatlanságot, félelmet.
Ha mindent elveszítenék is, kibírnám, mert Jézusomat senki nem veheti el tőlem.
Éljek bár domboldali palotában, vagy sátorban egy nyomortelepen, Jézus nálam lakik. Ha földre ütnek, térden állva megtalálom Jézusom.
Ha úgy érzed, többel sújt az élet, mint amit elbírsz viselni, ne add fel. És főleg ne dőlj be a hazug szónak, hogy Isten nem elég. Tedd fel magadban a kérdést: „Elég vagy Te, Istenem?” Aztán ültesd az Ő Igéjét mélyen a szívedbe, hogy mindig megtaláld az azonnali választ: Igen, Ő elég. Elég nekem, és elég neked. Ő a mi Istenünk, „aki betölti minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban” (Fil 4,19).

Uram, segíts megértenem és megjegyeznem, hogy a mindenkori elégedettség titka Te vagy. Segíts felismernem jelenlétedet minden körülmények között. Jézus nevében, Ámen.

Melissa Taylor: God, Are You Enough?
Encouragement for today, 2013.05.31.
www.proverbs31.org/devotions


Mikor a félelem megbénítja a hitet

Renee Swope

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” Ézs 43,1-2


Összegömbölyödtem a takaró alatt, és rám tört a rettegés. A férjem nem volt itthon, mert a munkája elszólította a városból, és én nem mertem elaludni. Mikor a férjem nem tudott hazajönni éjszakára, mindig társul szegődött mellém a félelem.
Istenre kellett volna bíznom magunkat, de nem ezt tettem. Mindent megcsináltam, amit üdvösnek tartottam: imádkoztam, olvastam a Bibliát, igeverseket ragasztottam az éjjeli szekrényemre, a fürdőszobatükörre, de a párnám mellé raktam a telefonomat, az éjjeli szekrényre a Bibliát és rá egy telefonkönyvet.
Egyik alkalommal még tovább mentem. Különböző játékokat helyeztem el a lépcsőn, hogy megbotoljanak bennük az esetleges betörők, a gyermekeket lehoztam, hogy velem aludjanak, és eltorlaszoltam a háló ajtaját az öltözőasztalkával.
A félelem továbbra sem hagyott aludni. Úgy gondoltam, ura vagyok a helyzetnek, mégis a félelem uralkodott rajtam. Idegesített, hogy nem tudok aludni, ezért elővettem a bibliámat, felütöttem, s a jól ismert szavak tűntek elém:
„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg” (Ézs 43,1-2).
Isten azon az éjszakán megtanított valamire, amit addig nem vettem észre: a félelmeim lángnyelvek voltak, előrelátó, önvédelmi cselekedeteim meg benzin rájuk. Minden gyenge próbálkozás rettegésem enyhítésére csak tovább növelte a tüzet, s most már a félelem engem emésztett. A Szentlélek szelíden figyelmeztetett, hogy Istentől nem a félelem lelkét kaptam, hanem az erő, a szeretet, a józanság lelkét (2Tim 1,7).
Csak úgy szabadulok meg a félelemtől, ha túllépek rajta.
Vonjam vissza az elővigyázatossági lépéseket, amelyekben bízni akartam, s bízzam magunkat Istenre, tudva, hogy még ha valóra válnának is félelmeim, Isten akkor is ott lenne velünk. Kimásztam az ágyból, helyreraktam a dolgokat. Az öltözőasztalka visszakerült a fal mellé, a gyermekeim a szobájukba, a telefonomat távolabb tettem a párnámról, lefeküdtem, és elaludtam.
Olyan volt, mintha a félelem lángjait taposnám közben, hogy túljussak rajtuk, s megtegyem, amit Isten kér: ne féljek. S tudod, mi lett a végén? Jobban aludtam, mint hetek óta bármikor.
A rettegés hatalma megtört, mikor életre váltottam bizalmamat Istenben és az Ő ígéreteiben.
Hogy félelemtől szabadon járjuk a hit útját, bele kell kapaszkodnunk Isten igazságaiba, természetünkből fakadó tettek helyett tegyük meg azokat a lépéseket, amelyek felé Ő irányít.
Kérjük Istent, mutasson rá félelmeinkre, amelyek bénítják hitünket, és akadályozzák, hogy bizalommal éljünk az Ő békéjében és szabadságában. Aztán nyújtsuk ki Felé a kezünket, hogy mellénk állhasson, és vezessen, védelmezzen, őrizzen meg, mialatt kezét fogva bátran haladunk lépésről-lépésre a félelmeinken át.

Jézusom, segíts szembenéznem a félelmeimmel, és leküzdenem őket ahelyett, hogy átadnám nekik magam. Egész lelkemmel akarok kezedbe kapaszkodni és bízni a szeretetedben. Adj bátorságot, hogy már ma megtegyem az első lépést. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: When Fear Paralyzes Your Faith
Encouragement for today, 2013.06.05.
www.proverbs31.org/devotions


Ne rúgj bele a hangyabolyba!

Lysa TerKeurst

„Az óvatos azért bölcs, mert átgondolja a dolgát, az ostobák pedig bolond módon becsapódnak.” Péld 14,8


Álltam, és bámultam a hangyabolyt. Nagyon szorgoskodtak. Én egyáltalán. Igen lassan telt a délután. Néhány játszótársamat uszodába vitték, egy másik táborban volt. Még az utolsó reménységem, az alattunk lakó kis lófarkos sem jött játszani. „Alszik” – mondta az anyukája, mikor megkérdeztem.
Töprengve indultam tovább. Hatéves. Alig két évvel fiatalabb nálam, és még aludnia kell délután? Ez a legszörnyűbb dolog, amit egy anya elkövethet a gyermeke ellen! És ez a legszörnyűbb délután, ami létezik!
Beültem a hintába a háztömbünk mögötti játszótéren. Lassan lógattam magam előre-hátra, s közben néztem, hogy piros tornacipőm orra csíkokat húz a hinta alatti homokba. Ha egy gyermek meghalhat az unalomtól, én már a végét jártam.
És akkor megpillantottam a hangyabolyt.
Odamentem, és megálltam előtte. Épp mikor azon elmélkedtem, milyen jó a hangyáknak, hogy ennyi barátjuk van, a hátam mögött megszólalt egy ismerős, vékonyka hang:
„Fogadjunk, hogy nem mersz belerúgni a hangyabolyba!” A lófarkos felébredt a délutáni szunyókálásból. És Isten ments, hogy olyan valakivel szemben maradjak alul, aki még alszik ebéd után.
Az eszem azt mondta, ne rúgjak a hangyabolyba. A szívem azt mondta, ne rúgjak a hangyabolyba. A lelkem mélyén valami azt súgta, ne rúgjak a hangyabolyba. Minden porcikám arra indított, menjek el onnan.
De valami ostoba darabja a számnak kitolt velem:
„De igenis bele merek rúgni!” – közöltem, és Hádesz kellős közepébe lódítottam a lábamat. Pillanatokon belül ezer és ezer tüzes tűhegy szúródott belém irgalmatlanul.
Azóta nem rúgtam hangyabolyba. Legalábbis a szó eredeti értelmében.
De életem során sokszor vontam magamra bajt, amit elkerülhettem volna. Főleg mert igent mondtam valamire, amire egyértelműen nemet kellett volna.
Az eszem azt mondta: nem. A szívem azt mondta: nem. A lelkem mélyén biztosan tudtam: nem.
De a szám kitolt velem: „Persze, elvállalom, megcsinálom.”
Hogy mi következett ez után?
Három erős szúrás.
A rettegő szorongásé – miközben még valamit feljegyzek a tennivalóim sűrű listájára.
A rossz érzésé, hogy csalódást okozok – csak úgy fér be, ha valami más vállalásomat elhagyom.
A feszültségé – mert a szorongás és rossz érzés miatt felgyűlt indulataim feszültté tesznek, és ez a feszültség akkor fog kirobbanni, amikor az enyémek között vagyok.
Ezt az igazságot próbálom beverni a fejembe: az, hogy képes vagyok megtenni, elvégezni valamit, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennem.
Három ok vitt rá, hogy belerúgjak a hangyabolyba. Bebizonyítom, hogy vagyok valaki. Elnyerem a kis szundis elismerését. És nem gondoltam át mindennek az árát.
Azt olvassuk a Péld 14,8-ban: „Az óvatos azért bölcs, mert átgondolja a dolgát, az ostobák pedig bolond módon becsapódnak.” Játszótéri gyerekként nem voltam sem óvatos, sem bölcs. Ma már tudom, hogy Isten bölcsessége mindig rendelkezésre áll.

Ma már tudom, hogy mielőtt első fellobbanás alapján döntenék, kérdezzem meg Istent, és Ő válaszol. Igazából néhány kérdést kaptam tőle, amik segítenek ilyenkor eldönteni, hogy a felvillant lehetőség Tőle származó feladat, vagy hangyaboly, ami csak kellemetlenséget okoz.
Mielőtt tehát újabb feladatot vennék fel a listámra, megkérdezem magamtól:
Be akarok bizonyítani ezzel valamit?
Ki akarom vívni vele valakinek/valakiknek az elismerését?
Átgondoltam, mi az ára az „Igen”-nek?
Nem eleve rossz dolog igent mondani. De mindenképpen gondoljuk át a dolgainkat, és döntsük el, hogy egy feladatról vagy hangyabolyról van-e szó.
Vállald el a feladatot, ha neked szól. De kerüld el a hangyabolyt.

Uram, a Te segítségedet kérem, hogy mindig meg tudjam különböztetni a feladatokat a hangyabolyoktól. Köszönöm, hogy vezetsz engem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Don’t Kick the Anthill
Encouragement for today, 2013.06.06.
www.proverbs31.org/devotions


Fáj az összevetés

Lysa TerKeurst

„Mert ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg. Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve. Mert kiki a maga terhét hordozza.” Gal 6,3-5 (Károli)


Az összevetés fáj. Szinte mindig.
Amikor végre úgy vélem, sínen van az életem valamelyik területe, megjelenik valaki, s beszámol valamiről, ami az enyémhez képest sokkal jobb. Jóérzésem meginog, elkezdek kételkedni, s lelkem békéje szépen tovaszáll.
Szívem legmélyén tudom, hogy Isten mindent jóra tud és jóra akar fordítani az életemben, azokat a vonásaimat is, amikre érzékeny vagyok. De legyünk őszinték, akkor is nehéz.
Nemrég egy előnytelen adottságom, amit pontosan számon tartok, túlzottan előtérbe került a gondolataimban, mert mások tökéletességével vetettem össze. Strandon voltam barátnőkkel, akiknek mind táncosnő-lábuk van. Táncosnő-lábuk, azaz húszéves balerina-tökéletességű lábuk. Mert ugye mondhatnánk, hogy nekem is táncosnő-lábam van a Madagaszkár táncoló vízilójához képest…
Egyértelmű, hogy genetikailag nem hoztam magammal hosszú, karcsú lábakat, egyek bármilyen egészségesen, sportoljak bár kétszer annyit, mint táncosnő-lábú barátnőim.
Ott voltam tehát a strandon, összevetve a magam egyik gyengeségét az ő egyik erősségükkel.
Legbelső gondolataim kicsiny kamrájában sírva fakadtam. Vesztesnek éreztem magam, és tudtam, hogy ez már mindig így lesz ezen a téren.
Persze, tudok én fejlődni. Isten a megmondhatója, mennyit dolgozom rajta. És legtöbbször tudatában vagyok, hogy Isten mindenből jót hoz ki. De mikor az összevetés közbeszól, nagyon nehéz visszatérni a biztonságba. Rosszabb, mint nehéz. Képes vagyok elfelejteni mindent, amik viszont az én erősségeim.
És ha ezekre nem gondolok, a szívem félrelép. A hála helyét átveszi az emésztő rágódás a hiányosságokon.
A Sátán mindig igyekszik arra mutatni, ami „rossz”, hogy ezzel ne adjon teret annak, ami „jó”. És suttogásai néha nagyon meggyőzően hangzanak.
Ám ez egy nagyon veszélyes leszállópálya a gondolataink számára.
Ilyen pillanatokban meg kell merítkeznem a fenti igénk igazságában: „Ha valaki azt hiszi, hogy ő valami, holott nem az, becsapja magát. Mindenki vizsgálja meg saját cselekedeteit. Csak önmaguk alapján dicsekedjenek, ne másokkal összevetve, mert mindenki a maga terhét kell, hogy hordozza.” Gal 3,5-6 alapján.
Ahogy tovább gondolkoztam azon, amit a strandon átéltem, rájöttem, hogy nem voltam eléggé felvértezve imádsággal. Tudhattam volna előre, hogy ilyen összehasonlítgatós gondjaim lesznek, kérnem kellett volna Istent, hogy segítsen csak Rá figyelnem. Ehelyett dagonyáztam az önsajnálatban, az pedig nem az Úrtól való. Így van? Így.
Azért osztottam ezt meg veled, hogy lásd, mind küszködünk. Én is tanuló vagyok. Akárcsak te.
És óriási szükségem van Isten igazságára, hogy minden nap itassa át gyöngeségeimet. Csak így tudok előlépni a kételyek árnyékából a valóság életadó világosságába, hogy az legyek, akinek Isten megteremtett. És lássam, hogy ez jó. Nem tökéletes. Közel se. De jó. És a jó, az jó.

Uram, kérlek, bocsáss meg nekem, hogy sokszor összevetem magam vagy az életemet másokkal. Tudom, hogy Te raktad össze minden vonásomat. Segíts, hogy mindenben szereteted nyomát lássam, aki kislányodnak teremtettél. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Comparisons Sink
Encouragement for today, 2013. 05.30.
www.proverbs31.org/devotions