Lélekerősítő levelek 131

Istent keresve
Suzie Eller

„Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek szüntelen az arcát.” 1Krón 16,11

Elle, a kisunokám, hároméves. Nemrég egy családi összejövetelre ő és a szülei előttünk érkeztek. Hetek óta nem találkoztunk, és ez nem jellemző. Mikor beléptünk az ajtón, fülig futott a szája, és odaszaladt a karjaimba.
A következő percekben azzal foglalkozott, hogy körbe-körbejárkált a szobában, és minden kör után odajött hozzám, rátette a kis kezét a térdemre, s ragyogó szemmel közölte: „Megvagy!”
Mintha tudtomra akarta volna adni, hogy bár sokan vannak körülötte, nagyon örül annak, hogy én ott vagyok.
Szoktam én így örülni a Megváltóm jelenlétének? Szoktam úgy keresni, ahogy az 1Krón 16,11 tanítja?
Tennivalóim tömegében szánok időt rá, hogy megkeressem?
Az igazság az, hogy ha nem figyelek oda, a Vele töltött idő harmadik, negyedik helyre szorul vissza a tennivalóim között, határidők, kifizetetlen számlák, kötelező körök, események furakodnak Elé. Pedig ha keresem, ha a jelenlétében tartózkodom, újra meg újra átélem, milyen csodálatos Vele lenni, imádni Őt, érezni Mennyei Atyám örömét és szeretetét.
Gondolataim kavargása közt megállok-e, hogy kimondjam: „Megvagy!”
Vagy hagyom, hogy a szorongás, a düh, az idegesség, az aggódás kerüljön a középpontba, s elfeledkezem ígéreteiről, amik harmóniáról, erőről, vihar közben is békességről szólnak? Igen, Ő mindig ott van, erről biztosított minket (Józs 1,9; Róm 8,38-39; Zsid 3,15). De szoktam kérni, hogy gyújtson fényt kavargó gondolataim között?
Meg szoktam hívni zsúfolt életem minden egyes sarkába?
Az Istennel töltött idő nem szorítkozhat az imaórára, a bibliaolvasás perceire. Arra hív, hogy Benne éljünk, mozogjunk, legyünk (ApCsel 17,28). Ez azt jelenti, hogy velünk van, mikor gyermekeinket rendezzük, mikor munkába megyünk, mikor gyönyörködünk egy csodás naplementében, vagy vigasztaljuk egy barátunkat. Hívőkként, mi nem csak úgy élünk: Benne élünk, és Ő mibennünk.
Elle-nek volt választási lehetősége. Nagynénik, nagybácsik fordultak felé kitárt karral. Játékok, képeskönyvek között válogathatott. Unokatestvérek puszilgatták.
Ő mégis nekem fejezte ki örömét. Nem igényeltem, én enélkül is minden idegszálammal szeretem ezt a kis tündért. De hogy ennyire szeret ő is, az végtelen örömmel tölti el nagyanyai szívemet.
Mikor fejezted ki legutóbb örömödet az Úrban? Vagy érezted meg az Ő örömét, hogy veled lehet? Szeret téged, ezt tudjuk mindketten. De mi volna, ha ma félretolva kergetőző gondolataidat, zsúfolt programodat, elragadtatva odakiáltanál Neki: „Megvagy!”

Drága Mennyei Atyám! Örülök Neked. Nem azért, amit kapok Tőled, hanem azért, hogy vagy nekem, azért, Aki vagy. Szeretlek szívemből, lelkemből, elmémből. Mindegy, kik vesznek körül, arra vágyom, hogy Veled legyek. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Looking for God
Encouragement for today, 2013.06.18.
www.proverbs31.org/devotions


Feltámadt életünk
Wendy Blight

„Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Gal 2,20

Türelmetlen családban nőttem fel. Édesanyám rokonai úgy emlegették apám családját, hogy „a lobbanékony Capkáék”. Ezt tartottam természetesnek, és saját új családomban is követtem a hagyományt.
A gond csak az, hogy ez a tulajdonság boldogtalanná teszi a családot. Könnyen dühbe gurultam a férjemtől, a gyermekeinktől. Olyan szavakat mondtam rájuk, amit már a kimondás pillanatában megbántam. Gyakran összecsaptam a lányunkkal, láthattam, hogy a nyomdokaimba lépve viszi tovább a hazugságot, amit én is elhittem: mi márpedig ilyenek vagyunk: lobbanékonyak, türelmetlenek.
A Bibliát tanulmányozva kirajzolódott végül az igazság a lobbanékonyságommal kapcsolatban. Nem kell tényként elfogadnom, hogy ez nálunk öröklődik. A Galatákhoz írt levél 2:20-ban azt olvassuk, hogy ha alávetjük életünket Krisztusnak, régi énünk meghal, és új életre támadunk Krisztusban. Isten mindenestül átalakít! Az Ige azt mondja, régi (halott) természetünk elmúlik, és helyébe új – élő – természet léphet!
Az átalakulás valóságosan megtörténik. Mivel Krisztus bennem él, a türelem is bennem él. Nem muszáj lobbanékony anyukának lennem, aki csúnya szavakat köpköd valahányszor valami nem az ő elképzelése szerint történik. Még ha olyan családban nőttem is fel, ahol ez volt a minta, Isten ereje van bennem, azzal meg tudom fékezni a nyelvemet, képes vagyok gondolkozni, mielőtt megszólalnék, és igazságot mondani szeretetben, ha beszélek. Ez ugyanaz az erő, amelyik feltámasztotta Lázárt a halálból, és kettéválasztotta a Vörös-tengert. Ez az erő él benned és bennem!
„Feltámadt életnek” nevezem.
Krisztus bennem való életének – a Feltámadt életnek – a valósága először engem alakított át, majd az otthonomat.
Ha te is hiszel magadról hasonló hazugságokat, mint én hittem magamról, figyelj, és sose felejtsd:
A Feltámadt élet egy állapotot jelent, azt, hogy
feltétel nélkül szeretnek,
mindent, de mindent megbocsátottak neked,
a váltságdíj teljes összegét kifizették érted: kiváltottak, megváltottak,
új teremtmény vagy,
mindenestül átalakítottak.
A Szentléleknek ez az átalakítása valóságos. Azt ígéri az Ige, hogy „mindeneken diadalmaskodunk” Krisztus által, aki szeret minket (Róm 8,37). Új, „élő” énünk diadalmaskodik régi, „halott” énünk fölött.
Amikor tehát régi énünk csámcsogna a hallott pletykán, most témát váltunk. Ahol régebben egy kis hazugsággal úsztunk volna meg valamit, most simán annyit mondunk: „Nem”. Olyankor, amikor régi énünk dühbe gurulna, és odamondana, most hallgatunk, és szeretettel átitatott szavakat szólunk. Olyan helyzetben, amikor régebben, bár házasok voltunk, belementünk volna a veszélytelen flörtölésbe egy másik férfival, most új határokat húzunk, amitől nem csorbul férjünk és házasságunk méltósága.
A 139. zsoltár szerint Isten csodálatosnak alkotott. A bűn megrontotta a teremtett világot, de a jó hír az, hogy attól, amit Jézus a kereszten véghezvitt, visszakaptuk az erőt a teljes élethez, az eredetihez, amire Isten megteremtett. Erőt a bűntől szabad élethez. Indulj tovább, bízva a benned élő új, Feltámadt életben!

Atyám, köszönöm Neked, hogy Krisztus bennem él! Add, hogy tudatában legyek állandóan, hogy mindenestül átformált, új teremtmény vagyok. Segíts, hogy teljes mértékig éljek a bennem lakozó Szentlélek erejének hihetetlen ajándékával. Ezt kérem Tőled Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Resurrection Life
Encouragement for today, 2013. június 19.
www.proverbs31.org/devotions


A „nagy Ő” tényleg létezik?
Lynn Cowell

„Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Jn 7,37-38

Mikor már elég idősek voltunk, hogy megértsük a tündérmeséket, minden arra buzdított, hogy várjuk a „nagy Őt”.
Egy napon eljön a Herceg.
Egy nap rátalálok a szerelemre.
Ahogy telt az idő, a Herceg bűvölete sokat változott. Tinédzser szívünk hevesen dobogott, ahogy a legfrissebb slágerek ígéreteit hallgattuk: ránk fog találni, és szerelmünk majd örökké tart.
Bármerre néztünk, minden azt üzente, szívünk szerelme, lelki társunk valahol vár ránk. És az egész világ azt sugallta, hogy kevesebbet érünk, ha mégsem találjuk meg azt, aki kiegészít minket. És ez azóta sem változott, legyünk bár 14, 45 vagy 75 évesek, az egyenlet ugyanaz: „1 srác+én=értékes élet”.
Ha tehát a filmeknek, a könyveknek, a slágereknek igazuk van, mitől van az, hogy ha rátalálunk az igazira, nagyon hamar újra érezni fogjuk, hogy valami mégis hiányzik? Miért van az, hogy házastársak olyan ürességet hordoznak magukkal, amit nem tud a házasság kitölteni? Ha a valóság nem egyezik a képzeletünkkel, szívünk összezavarodik, s eltöprengünk: vajon ő mégsem „a nagy Ő”? És akár házasok vagyunk, akár egyedülállók, felvetődik bennünk a kérdés: vajon az igazi még mindig rám vár valahol?
Ebben a bizonytalanságban a szívünk könnyen zavarba jön. Ha épp ilyen kérdések foglalkoztatnak, és hirtelen felbukkan valaki az életünkben, nagy kavarodást okozhat.
Ha házasságban élünk, felmerülhet bennünk, vajon nem kéne elhagynunk tökéletesnek hitt férjünket, hogy csatalakozzunk a még tökéletesebbhez? Ha egyedül vagyunk, azt gondolhatjuk, hogy az ő felbukkanása talán Isten válasza a kéréseinkre, a Tőle kapott ajándék.
Saját kutatásaim a nagy Ő után sikerrel jártak: felfedeztem, hogy minden egyes ember számára létezik a nagy Ő.
Maga Jézus! Jézus a nagy Ő, aki után a szívünk áhítozik. Ő az Igazi, aki be tudja tölteni az űrt a lelkemben, aki eloszlatja a bizonytalanságot.
Mindegy, mi zajlik hullámvasút-szívemben, Jézus szeretete irántam szilárd és állandó. Amikor úgy érzem, a férjemmel való kapcsolat minden vágyamat kielégíti, Jézus a nagy Ő. Amikor a házasságom zsákutcába ér vagy félresiklik, Jézus még mindig a nagy Ő.
Ó, micsoda megkönnyebbülést hoz Jézus a kapcsolataimba! Amikor Felé fordulok, hogy kitöltse az űrt a szívemben, ezzel a többiek felszabadulnak a nyomás alól! Míg állandóan szeretetre vágyó szívem elriaszthatja tőlem a családomat, Jézus a feltétel nélküli szeretet állandó, kiapadhatatlan forrásaként csillapítja szomjúságomat. Nem egyszeri feltöltéssel, hanem folyamatos ellátást biztosítva napról napra.
Hallgasd csak, mit ígér a Jn 37-38-ban: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.”
Micsoda megújulást jelent, mikor rájövünk, hogy Ő az, akit keresünk!
Milyen felszabadulást él át a szívem, mikor végre már nem úgy nézek a többiekre, hogy tőlük várom, töltsék ki a szeretetűrt a lelkemben, mert megtaláltam Jézust, mint szeretetéhségem állandó kielégítőjét!
Szakíts ma időt arra, hogy Jézushoz térj, kérd, hogy töltse ki az üres helyeket a szívedben, üdítse fel a kiszikkadt területeket. Ő a nagy Ő, az Egyetlen, aki képes feltölteni és kiegészíteni minket.

Uram, segíts, hogy felismerjem, Te vagy az Igazi, aki után a szívem vágyakozik. Tanítsd meg, hogy minden egyes nap Hozzád forduljak, ha ki kell tölteni a szeretetűrt a szívemben. Ámen.

Lynn Cowell: Is There Really „The One”?
Encouragement for today, 2013.06.21.
www.proverbs31.org/devotions


Nyugtalan a szív
Lysa TerKeurst

„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” Zsolt 143,6

Néhány évvel ezelőtt egy fiatal nő ült velem szemben, arcán csorogtak a könnyek. Féléve még teljes volt az élete: szerető férj, egészséges kisgyerek, jókedvű barátok, új otthon.
A szíve egy részében mégis nyugtalanságot érzett, mintha még nem állapodott volna meg, mintha még az a rész üres lenne. Nem tudta megfogalmazni. A barátnőinek próbált róla beszélni, de csak megmosolyogták, biztosra vették, hogy el fog múlni.
Ám az érzés nem múlt el.
Lassacskán eltávolodott a férjétől, csalódást okozott neki, hogy a férfi szerelme nem elégíti ki. Miért nem érezteti jobban a szeretetét? A házasságot gondolta mindig a szerelem beteljesülésének. Arra számított, hogy majd a férje kiegészíti az ő hiányosságait, biztossá teszi azt, ami addig bizonytalan volt.
Kérdések rajzottak a gondolatai közt: Mi a gond a férjemmel? Miért nem azt mondja, amit kellene? Biztos miattam. Nem talál elég csinosnak, elég okosnak, elég jónak?
Aztán egy nap találkozott valakivel, akitől mindazt megkapta, amire a férjétől hiába várt. A jelenlétében csinosnak, okosnak érezhette magát. Le is vonta a következtetést, hogy soha nem is szerette igazán a férjét. Eljutott odáig, hogy házasságát téves döntésnek vélte. Ez a férfi volt az igazi.
A karjaiba vetette magát. Hazugságok hálóját kezdte szőni. Az új szerelem izgalma minden döntését, gondolatát elhomályosította.
Nem akart eljönni a női lelkigyakorlatra. Tudta, hogy rosszul érezné magát, felébredne a lelkiismerete, amit már régen elaltatott. Már csak a megfelelő időpontra várt, amikor otthagyhatja a férjét, és új életet kezdhet élete igazi szerelmével.
Látta, hogy a közösségi társak gyanakodva néznek rá, mikor vonakodik elmenni a lelkigyakorlatra, ezért elhatározza, hogy inkább mégis elmegy.
A hét folyamán a gondosan felépített falak, amelyek arra szolgáltak, hogy másokat távol tartsanak s elrejtsék a titkát, repedezni kezdtek. Szombat este mellém ült, és mindent bevallott.
Mindenképpen meg akarta tudni, hogyan lehet olyan közel kerülni Isten szeretetéhez, amilyen közel én vagyok. Ő – mondta - sosem volt Vele ilyen szoros kapcsolatban. A lelkigyakorlaton jött rá, hogy nem egy másik férfi szerelmére vágyott eddig a szíve, hanem Istenére.
Ez, szerintem, sokunkra igaz. Évekig kergetünk mindenfélét, csak hogy szeretve, értékelve érezzük magunkat. De amit a világ kínál, az mind múlékony. Minden. És utána a szívünk ott marad szikkadtan, s felkiáltunk Istenhez: „Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld” (Zsolt 143,6).
A szívünk tartós, örökké tartó szeretetre vágyik. Ilyen szeretettel pedig csak Isten tudja megtölteni.
Ha Isten akaratát félretéve keressük a szerelmet, a szeretettel ellentétes dolgok tömkelege árasztja el az életünket. Az 1Kor 13,4-8 Isten tökéletes szeretetének képe. Jóságos és türelmes. Nem irigykedik. Nem keresi a maga javát. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindig támogat, és nem múlik el. Tökéletes.
Ez nem annak a szeretetnek a leírása, ami egy friss szerelemmel automatikusan együttjár. Ez Isten szeretete.
Mivel a lelkünket úgy tervezték, hogy befogadja Isten szeretetét, ha nem állunk szoros, állandó kapcsolatban Istennel, a szívünk érezni fogja, hogy valami hiányzik. Nyugtalan lesz. Kielégítetlen. Szikkadt.
Sose gondoljuk, hogy minket már nem érhet kísértés. Ha őszintén magunkba nézünk, bevallhatjuk, hogy alig néhány lépésre vagyunk attól a zűrzavartól, amiből kis barátnőm igyekszik kikecmeregni.
A világban soha nem fogjuk megtalálni azt a szeretetet, ami után a szívünk vágyakozik. Akkor fogunk rátalálni a tartós, kielégítő szeretetre, ha abbahagyjuk más emberek tetszésének vagy birtokolható tárgyaknak a keresését, és Isten dolgai után indulunk.

Uram, segíts, hogy házasságomat szent ajándéknak tekintsem. Segíts, hogy dicsőségedre válva hűséges maradjak, s ezzel örömöt árasszak otthonunkba. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Restless, Unsettled Heart.
Encouragement for today, 2013. 06.13.
www.proverbs31.org/devotions


Nem tudok magamnak megbocsátani
Suzie Eller

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden igaztalanságtól. 1Jn 1,9

Vége volt a foglalkozásnak. Legtöbb anyuka elhagyta már a termet, ő még a táskájával bajlódott. Láttam rajta, hogy menekülne, de erőszakkal visszatartja magát, mert szabadulni akar valamitől.
Kértem, üljön mellém, s ekkor ki is tört belőle: „Évek óta azt hallom, hogy ha sikerül megbocsátanom magamnak, újra szabad leszek. De nem megy. Pedig igyekszem.”
Tenyerembe vettem a kezét. „Átvizsgáltam a Bibliát. Nincs benne.”
Csodálkozva nézett rám: „Micsoda?”
Az, hogy meg kell bocsátanunk magunknak. Nincs benne.
Számtalan helyen olvasunk a Bibliában arról, hogy bocsássunk meg másoknak, és hogy fogadjuk el a bocsánatot. De azt sehol sem írják, hogy nekünk magunknak kéne ezt a terhet leemelnünk a szívünkről.
Szerencsére az 1Jn 1,9-ben kapunk egy komoly ígéretet: ha a bűneinket odaadjuk Istennek, ő hűséges és igazságos, és mindet megbocsátja.
Hűséges hozzánk? Igen, hozzánk. De hűséges önmagához is, saját tervéhez, hogy megbocsátja bűneinket, amelyeket Jézus hordozott, mikor feláldozta magát értünk a kereszten.
Ám itt még nincs vége. Isten megbocsát nekünk, de bűnünk új formát nyer. Igen, újra megtörténik. Isten viszont elhajítja tőlünk, olyan messzire, „amilyen távol van napkelet napnyugattól” (Zsolt 103,12). Olyan, mintha az irgalom beborítana minket, megóvna a büntetéstől, amit el kellene viselnünk.
Ez a fiatal nő évek óta próbálkozik valamivel, ami nem az ő dolga. Mivel nem sikerül, szégyelli magát. Ez a szégyenérzet élete minden megnyilvánulását befolyásolja: kapcsolatait, anyaságát, még hitét is, mert igyekszik mindenféle szolgálattal kedvére járni Istennek, s közben végig azt érzi, nem érdemli meg a szeretetet.
Megkérdeztem tőle, hajlandó-e megengedni Krisztusnak, hogy elvégezze azt, amit ő maga már tíz éve nem tud megtenni. Ahelyett, hogy magának akarna megbocsátani, próbálja meg elfogadni a megbocsátást, amit Krisztus annyira át akar neki nyújtani.
Pár nap múlva emailt kaptam tőle. Leírta, hogy mikor aznap este hazaérkezett, s belépett az ajtón, a férje megjegyezte, hogy valami megváltozott rajta.
Három hónap telt el azóta, hogy ez a fiatal anyuka abbahagyta a próbálkozást, hogy megbocsásson önmagának, és inkább átvette Isten irgalmának nagylelkű ajándékát. Még mindig csodálkozik a változáson, amit ez hozott. A családja meg azt hiszi, hogy valami csodára lelt.
Igen, csodára, ami már régóta a lába előtt hevert.
Talán te is cipelsz magaddal valamilyen szégyent. Próbálsz magadnak megbocsátani, de újra meg újra rájössz, hogy nem lehet a múltat meg nem történtté tenni. Bocsánatot kértél. Megváltoztál. De a bűntudat vagy lelkiismeret furdalás tovább nyomaszt.
Nyújtsd oda ma a szégyenedet Megváltódnak. Engedd, hogy hajítsa el messzire, amilyen távol napkelet van napnyugattól.
Nem kell már tovább cipelned a terhét.

Uram, Jézus, nagy árat fizettél a bűnömért, én meg még mindig viszem magammal, mintha nekem kéne magamat feloldoznom. Bocsánatot kértem már. Igyekszem megváltozni. De a teher tovább nyomaszt. Szeretném ma örömmel átvenni Tőled irgalmad ajándékát, és tisztának látni magam Neked köszönhetően. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: I Can’t Forgive Myself
Encouragement for today, 2013.05.28.
www.proverbs31.org/devotions

Nem vagyok egyedül
Whitney Capps

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.” Préd 4,9-10

A gépnél ültem, és írtam egy emailt, majd kitöröltem, és újraírtam. Legalább háromszor. Nem lett túlságosan elkeseredett, nem túl panaszkodó? Ennyire azért nem állnak rosszul a dolgok. Talán csak a hozzáállásommal van baj. Abbahagytam hát, és körülnéztem.
Százféle játék szétszórt darabjai szanaszét a padlón. Két- és hároméves gyermekeim még pizsamában. Mindjárt fél tizenegy, és ők a tévé előtt ülnek, már jóval hosszabb ideje, mint amennyit egy rendes anyuka megengedhet a gyerekeinek.
Ráadásul a pici is felsír. Berakom a hintába, mert muszáj szünetet tartanom. Két napja nem zuhanyoztam. Azt hiszem legalábbis, hogy két napja volt. Kizökkentem az időből, fogalmam sincs már, mi mikor volt. Az biztos, hogy nem is vettem magamra azóta tiszta ruhát. Felismerhetetlen eredetű foltok vannak a pólómon, a rövidnadrágomon.
Kit akarok becsapni? Igenis, ennyire rosszul állnak a dolgok.
Visszafordultam a géphez, és őszintén leírtam a helyzetet. Rákattintottam a Küldés gombra, mielőtt a büszkeségem megint közbeszólna, és megvétózná segélykiáltásomat. Nem akarom tovább megjátszani magam. Éreznem kell, hogy mellettem állnak a többiek, hogy nem vagyok egyedül.
Ha nem írom meg az S.O.S. levelet, a dolgok csak rosszabbra fordulhatnak. Azt tettem hát, amit a Préd 4,9-10 tanácsol, barátokhoz kiáltottam, hogy segítsenek kikerülni ebből a büdös, ragacsos felfordulásból.
Lányok, nagyon igyekszem. Irtózatosan nehéz három 4 év alatti gyerekkel. Ryder annyira jó baba, hogy szégyellek panaszkodni. Cooper és Dylan is aranyos kisfiúk. Nem számítok rá, hogy bármi megváltozik egyik napról a másikra, csak ki akarom mondani, hogy ez az egész nagyon próbára tesz. Tudom, az anyaság minden fázisának megvannak a nehézségei.
Nem nehezebb az én életem a tiéteknél. Ezért is hagytam abba annyiszor ezt a levelet. Úgy érzem, csak kényeztetni akarom magam azzal, hogy leírom, mennyire kiszikkadt a lelkem. De belefulladok a pelenkákba, a bilire szoktatásba, az etetésbe.
Percek múlva már jó néhány levél érkezett. Azt kértem a barátnőimtől, ismerőseimtől, hogy imádkozzanak értem, és húzzanak ki ebből a gödörből. Remekül teljesítettek ezek a drága lányok. Mókásnál mókásabb történeteket osztottak meg velem saját életükből, és körülöleltek azzal az együttérzéssel és megértéssel, amire egy fiatal anyának akkora szüksége van. Éreztem, hogy kapcsolatban vagyok másokkal, hogy elfogadnak, hogy szeretnek.
Az ő szavaikat forgatva az agyamban pelenkát cseréltem, orrokat töröltem, kirámoltam a mosogatót, s közben ismételgettem magamban:
Nem vagyok egyedül
Isten kegyelméből mindenre futja.
Csak a következő tennivalóval törődj.
Miért nem fordultam korábban segítségért? Mitől féltem?
Tudom a választ. Nem akartam, hogy csalódjanak bennem, hogy kevesebbnek lássanak. Ha megismerik, milyen is vagyok valójában, vajon továbbra is szeretni fognak? A büszkeségem üvöltött, de a szívem remegett.
A levél elküldése előtti percekben nagyon, de nagyon egyedül éreztem magam. A következő napokban rájöttem, hogy az a bajtársiasság, amit kaptam, igazán megérte azt a rossz érzést, amivel a gyengeségem, a félelmeim bevallása járt. Kiderült, hogy ezek a drága lányok nem kevésbé szeretnek a vallomásom után, hanem sokkal jobban.
Kedves szavaik azt érték el, amire leginkább szükségem volt: hogy a tekintetemet elfordítsam saját magamról, és felemeljem Jézusra. Fogadjam már el végre, hogy ne saját erőmre hagyatkozzam, hanem az Övére.
Érdekes, hogy nem éreztem jobb anyukának magamat azután sem. És továbbra sem tudtam naponta zuhanyozni. Teljesen alkalmatlannak éreztem magam az összes tennivaló elvégzésére. Valóban túl voltam terhelve, és ez kimerített. De rengeteget számított, hogy nem vagyok egyedül mindebben, és hogy az én helyzetem egyáltalán nem kivételes.
A lányok megígérték, hogy nem hagynak magamra, és felfedeztem, hogy sok lúd igenis disznót győz. A félelem, az elvárások hangja ott belül gyakran elnyomja Isten igazságát. De jöttek a lányok, és az ő nagyhangú kórusukat az igazságról már nem lehetett nem meghallani. Épp erre volt szükségem.
És azzal sem törődtek, hogy ma még nem mostam fogat.

Uram, köszönöm a biztatást, amit Igéd és Szentlelked által nyújtasz. És köszönöm a barátságokat is, amik felemelnek, ha padlóra kerülök. Jézus nevében, Ámen.

Whitney Capps: I Am Not Alone
Encouragement for today, 2013.06.24.
www.proverbs31.org/devotions