Lélekerősítő levelek 152

Másra számítottam
Lynn Cowell

„Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.” Lk 15,20

A lányom a két barátnőjével és jómagam bepakoltunk az autóba, hogy felmenjünk a hegyekbe egy ottalvós csúszdázásra. Azt terveztük, hogy útközben felvesszük a fiamat is, aztán irány a hócsúszdapálya. Gyönyörű napot töltünk majd fenn, s szép, havas emlékekkel térhetünk haza. A valóság viszont tele volt csalódással.
1. csalódás: Mikor megérkeztünk fiam lakásához, kiderült, hogy más programot választott.
2. csalódás: A csípős szél miatt legszívesebben a kocsiban kucorogtam volna.
3. csalódás: A lányok nem élvezték annyira, mint ahogy szerettem volna.
4. csalódás: Nem volt kitakarítva a házikó, mikor megérkeztünk.
Ezen a ponton a csalódás már teljesen úrrá lett rajtam. Úgyhogy, mikor a lányok rákérdeztek, hogy van-e más vacsora-alternatíva, mint a lasagna, amit ezért sütöttem otthon, úgy éreztem, nem bírom tovább. Nem üvöltöttem velük, de tudok úgy nézni, ami hangosabb az üvöltésnél.
A sok apró kellemetlenség egy nagy bosszúsággá állt össze bennem. Arra számítottam, hogy ez a kirándulás a hegyre feltölt majd, megújít, felfrissít – és ez nem történt meg.
A másoktól való elvárások gyakran teszik döcögőssé kapcsolataimat. Néha ilyenkor várni szoktam a továbblépés előtt. Várom a hívást, az sms-t, az emailt, amiben az illető bocsánatot kér.
A Biblia mást tanít. Mennyire másként viselkedik az apa a tékozló fiú történetében a Lukács 15-ben!
A tiszteletlenség netovábbja volt, hogy a fiú kikérte örökségét még apja életében. Szülőként sokféle értelmezést adhatunk ennek a hozzáállásnak. Biztos vagyok benne, hogy az apa sokkal, de sokkal csalódottabb volt, mint én azon a havas kiránduláson. Hogy tovább rontsa a helyzetet - és ezáltal még nagyobb fájdalmat okozott -, a fiú elherdálta a teljes vagyont, és földönfutó lett. Kétségbeesésében hazaindult.
Az apa ezután leírt cselekedete az, amely alázatra késztet, és arra, hogy újraértékeljem saját reakciómat a csalódásokra. „Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve.”
Amikor még messze volt.
Az apa nem tudhatta, miért jön haza a fiú. Talán pénzt akar kérni, vagy követeli a vagyon többi részét. A fiú céljától függetlenül az apa szeretete megindul, amint meglátja a fiát. Nem vár, amíg megtudja, mit akar a fiú, azonnal szeretetét nyújtja felé.
Nem tudom, az apa hajlamos volt-e rá, mint én, hogy mérlegre tegye, ki mennyit ad a kapcsolatba. Nemcsak hogy nem lenne egyezés, de a fiú oldaláról óriási lenne a deficit. Ha az apa oldalán 100, a fiú oldalán -100.
Hálát adhatunk, hogy Isten, Mennyei Édesapánk, olyan, mint az apa a Lukács 15-ben. Egyfolytában nyújtja szeretetét, függetlenül attól, mi magunk mennyit adunk a kapcsolatba. Lezárta a mérleget, amikor Jézus a kereszthalálával elvette bűneinket.
Mivel Isten ingyen és feltétel nélkül árasztja rám szeretetét, én ugyanúgy adhatom tovább mások felé. Én is abbahagyhatom a mérlegelést – a családtagjaimmal, barátaimmal, még a mogorva ügyfélszolgálatos nővel is.
Mivel nekem megbocsátottak, szeretnek és átölelnek, én is megbocsáthatok, szerethetek, átölelhetek.
Az apa kimutatta szeretetét. Futott, ölelt, adott. A kimutatott szeretetet lehet érezni. János 15,13: „Nagyobb szeretete pedig senkinek nincs annál, aki életét adja barátaiért.”
Én a magam részéről úgy igazolhatom szeretetemet, ha nem támasztok elvárásokat mások felé, és nem vezetem az adok-kapok mérleget. Könnyebb mindez, ha megértem Isten nagy, feltétel nélküli szeretetét irántam.

Köszönöm, Atyám, hogy rámutattál egy másik útra. Szereteted rajtunk keresztül lehetővé teszi, hogy mi is szeressünk másokat. Segíts, hogy ne tartsam számon mások szeretetadósságát, nyíljon meg a szemem, hogy lássam rám áradó szeretetedet. Segíts, hogy erre a szeretetre támaszkodjam, és ezt tudjam nyújtani mások felé. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Not What I Expected
Encouragement for today, 2014.01.17.
www.proverbs31.org


Utálok nemet mondani
Crystal Paine

„Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: ’Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!’ Az Úr azonban így válaszolt: ’Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.’” Lk 10,38-42

Világgá akartam szaladni. Kimerült voltam és túlterhelt, állandóan tele stresszel.
Nemrég költöztünk új városba, hogy a férjem újra munkába állhasson. Volt egy újszülött, egy kétéves és egy négyéves gyermekem. Ezen kívül még az online üzletemet is vinnem kellett.
Sosem volt elég 24 óra, hogy mindent elvégezzek. Akárhol voltam, akármit csináltam, azt éreztem, hogy mázsás súllyal nehezedik rám a lelkiismeret-furdalás, és egyfolytában suttog a fülembe. Vagy inkább sziszeg arról, mi az a másik tíz hely, ahol most lennem kellene, a másik tíz feladat, ami a figyelmemért kiált.
Állandó felfordulás volt az otthonunkban, mindig mindennel késésben voltam. Legtöbbször napokon át nem is tudtam tisztán gondolkozni, vagy befejezni valamit. Csontomig fáradt voltam az éjszakáig tartó gürcöléstől, az éjféli etetéstől, a gyermekek ébredése előtti, hajnali üzleti tevékenységtől.
De A-típusú személyiségem nem engedte, hogy elismerjem bárki előtt, mennyire rossz a helyzet. Csak toltam tovább a szekeret, igent mondtam egyik lehetőségre, igent a másik projektre, igent a következő, felelősségteli feladatra. Azt mondogattam magamnak, hogy ha kicsit összeszedném magam, ha kicsit jobban igyekeznék, vagy kevesebbet aludnék, valahogy meg tudnék felelni mindenütt.
Mint Márta az evangéliumban, egyfolytában sürögtem-forogtam, szolgáltam, tevékenykedtem. Sosem adtam magamnak időt a lassításra, mert úgy véltem, értékemet az adja, ha minél termelékenyebb vagyok.
Folytattam hát a rábólintásokat a feladatokra, akkor is, ha ez károsította az egészségemet, az ép elmémet, és azzal fenyegetett, hogy magával rántja a házasságomat, a családomat, a vállalkozásomat is.
Aztán elértem erőm végére. Képtelen voltam így folytatni. Valamit kapnom kellett. Leültem hát a férjemmel, és könnyek között bevallottam neki: „Nem bírom tovább. Túlterhelt vagyok. Teljesen kimerültem. Segíts, kérlek!”
Arra számítottam, hogy magához ölel, hogy szép szavakat mond majd. Ehelyett kedvesen rám nézett, és úgy szólt: „Crystal, tudnod kell, hogy ezeknek a terheknek jó részét te magad rakod magadra.”
Hát ezt akartam a legkevésbé hallani, és a szavai mélyen megbántottak. De végül kénytelen voltam belátni, hogy igaza van.
Nem kell minden alkalomra, minden lehetőségre igent mondani, ami az utamba kerül. Senki és semmi nem kötelezett mindarra, amit csináltam, csakis én magam!
Az azóta eltelt időben megkedveltem a „Nem” szót. Nem azért, mert jól esik kimondani, hanem mert azzal, hogy nemet mondok egy kisebb jelentőségű dologra, igent tudok mondani arra, ami fontosabb az életemben.
Ahogy Márta története is igazolja, Krisztus nem akarja, hogy szuperasszonyok legyünk. Nem azért jött, hogy ellásson a szükséges eszközökkel, hogy a termelékenység erőművei lehessünk. Inkább azért jött, hogy életünk, nyugalmunk, békénk, örömünk legyen bőséggel.
A „nem” – bármilyen nehéz kimondani – felszabadít az „igenre” a fontos dolgokban. És ez nagyon jó dolog.

Uram, emlékeztess mindig, hogy Neked sokkal fontosabb, mi van a szívemben, mint az, hogy mit teljesítek tennivalóim listájáról. Adj, kérlek, bátorságot, hogy nemet mondhassak mindarra, ami gátolja, hogy igent mondjak a legfontosabb dolgokra az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Crystal Paine: I Hate Saying „No”
Encouragement for today, 2014. 01.21.
www.crosswalk.com


Idén változtatnom kell
Glynnis Whitwer

"Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: 'Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!' 'Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót' – válaszolta Simon –, és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló." Lk 5,4-6

„Változtatnom kell!”
Mondtad már ezt magadnak januárban? Én sokszor mondtam már.
Főleg olyankor, amikor zavar, hogy valamit nem teszek meg. Állandó visszatérő panaszaim többnyire három dologgal kapcsolatosak: a fogyással, a munkabeosztással és a szeretteimmel töltött idővel.
Nem azért nem változik semmi, mert nem igyekszem. Keményen próbálkozom. De nemrég rájöttem, hogy lényegében mindig ugyanazt kísérlem meg, csak más-más mértékben. Próbáltam öt perccel tovább futni, több időt tölteni az emailjeimmel. Az eredmény: továbbra is szűk ruhák, túlcsorduló postafiók. Több idő a családdal? Nem hiszem, hogy ha beiktatok heti még egy közös vásárlást, az minőségi javulást hoz.
Nem az erőfeszítéssel van a gond, hanem a hozzáállásommal. Változtatnom kell.
Van egy történet a Bibliában, ahol Jézus egy tanítványát arra utasítja, hogy változtasson. Jézus szolgálatának elején történt, mikor kiválasztotta tanítványait.
A Lk 5-ben Jézus kölcsönkéri Simon Péter halászhajóját, hogy onnan tanítsa a parton gyülekező népet. Mikor befejezte a tanítást, azt javasolta Péternek, evezzen a mélyre, és vesse ki a hálókat.
Simon természetesen szkeptikus volt. Szinte látjuk, ahogy felhúzott szemöldökkel néz Jézusra, majd a vízre. Elmagyarázza, hogy egész éjjel a vízen volt, de nem fogott semmit. Amit nem mondott ki, de valószínűleg gondolta: „Nappal nem alkalmas halászni. Meg ez a rengeteg ember úgyis elijesztette a halakat. Minden tiszteletlenség nélkül mondom, Jézus, te ács/tanító vagy – én vagyok a halász. Tudok egy s mást a halászatról.”
Becsületére legyen mondva, Simon engedelmeskedik Jézus kérésének, hogy változtasson halászati szokásain. Olvashatjuk a Szentírásban, hogy annyi halat fogtak, amennyit már alig bírtak el a hálók.
Ez a történet megkérdőjelezi a hozzáállásomat. Arra szólít, hogy változtassak problémamegoldó módszereimen. Ha azt akarom, hogy a dolgok másképpen történjenek idén, akkor másképpen kell intéznem őket.
Akárcsak Simon Péternél, nálam is azzal kezdődik, hogy odahallgatok Jézus új irányt kijelölő szavára, és engedelmeskedem neki.
Nem könnyű lépés egy rutinkedvelő lánytól. Nem szeretem a változásokat, kényelmetlenül érzem magam, ha valami nem megszokott rendje szerint zajlik. Inkább maradjon minden úgy, ahogy eddig – de mi van, ha úgy nem működik?
Így hát imádkozni kezdtem életem e három területéről, és kértem Istent, mutasson új lehetőségeket. Ő hűséges Isten, és adott egy-két ötletet, amivel felrázhatom megszokott rendemet.
1. Ahelyett, hogy este gyakorolnék a futópadon a tornateremben, menjek inkább reggel, és vegyek fel a programba erősítő gyakorlatokat is. Be is iratkoztam a gyülekezetünk reggeli tornaórájára.
2. Ahelyett, hogy több időt szánnék emailjeim elolvasására, leiratkoztam minden hírlevélről. Majd, ha szükséges, körülnézek a honlapokon vagy a blogokon.
3. Mivel rájöttem, hogy túlságosan begubóztam, kijelöltem a határidőnaplómban bizonyos napokat, egy-egy tevékenységet, helyszínt rendeltem hozzájuk, ahova másokat is meghívhatok közös, tartalmas időtöltésre.
Aznap a tavon Jézus a mély vizekre küldte Simon Pétert, oda, ahol már nagyon sokszor megfordult. De Jézus iránymutatását követve, szokásai megváltoztatásával, csodás eredményre jutott.
Vajon velem is megtörténhet? Veled is? 2014 kezdetén figyeljünk Jézus hangjára, ahogy új módszerekkel frissíti fel régi szokásainkat. Tegyük ki arcunkat a Szentlélek frissítő szellőjének. És bízzunk Jézusban, aki a mélyre irányít minket, ahol útmutatásai alapján mi is csodás eredményeket tapasztalhatunk.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te az új dolgok Istene vagy. Újszerű életre hívsz Magaddal, és a Te utaid mindig fölötte állnak az én utaimnak. Segíts észrevennem, életem mely területei igénylik a Szentlélek friss fuvallatát. Félre akarom tenni a kényelmet, a berögzült szokásokat, hogy beevezzek veled a mélyre. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Things Have Got to Be Different This Year
Encouragement for today, 2014.01.22.
www.crosswalk.com/devotionals/encouragement


A sóvárgás átirányítása
Lysa TerKeurst

„Hallgasd meg szavamat, Uram, figyelj esdeklésemre! Hangos imádságom jusson eléd, Királyom és Istenem! Hiszen hozzád könyörgök, Uram, virradatkor már hallod kiáltozásomat, már reggel eléd tárom kérésemet és várok.” Zsolt 5,1-3

Átfordultam, és megnéztem az órát. Kezdődik az újabb nap. Minden józanságot és racionalitást mellőzve, ahogy kibújtam az ágyból, mindent ledobáltam magamról, aminek a legkisebb súlya is lehet, és elindultam a mérleghez.
Ezt gondoltam közben: „Talán végre barátom lesz a mérleg, és nem árulja el titkaimat. Talán az éjszaka folyamán a testem molekuláris szerkezete átalakult, és valami csoda folytán kevesebbet mutat a mérleg.”
Kitéptem a hajgyűrűt is a hajamból - annak is van valamennyi súlya –, és újra próbálkoztam. De a mérleg állása nem változott. Ma reggel sem bizonyult jóbarátnak.
Megfogadva, hogy jobban igyekszem, egészségesebben eszem, jó döntéseket hozok, felöltöztem, és kimentem a konyhába, ahol minden fogadkozásom semmivé foszlott, mert megéreztem a fahéjas csiga illatát, amit nagylányom épp kivett a sütőből. Ki törődik a mérleggel, mikor ez a csiga annyi szeretetet és jóérzést áraszt.
Két és fél csiga elfogyasztása után úgy döntöttem, a holnapi nap sokkal megfelelőbb lesz egészséges étkezési szokásaim bevezetéséhez. De a holnap sem volt megfelelő. Meg a következő nap sem. Meg az azutáni sem.
Tudtam, hogy változtatnom kell. Végső soron ez már rég nem a súlyomról vagy a ruhaméretemről szólt. A szívemben dúlt a harc. Az étel vált életem középpontjává, ez töltötte ki gondolataimat, erre sóvárogtam, az étkezések köré rendeztem a programjaimat. Annyit biztosan tudtam, hogy Isten elvárja, hogy átadjam neki az irányítást. Átadjam annyira, hogy már nem a testi egészségem, hanem a lelkem kedvéért akarjak változtatni.
El kell jutnom az őszinteségnek arra a fokára, amikor bevallom, jobban számítok az ételre, mint Istenre. Az étel volt a vigasztalóm. Az étel volt a jutalmam. Az étel volt az örömöm. Az ételhez fordultam, ha feszült voltam, ha szomorú voltam, de még akkor is, ha valami boldogság ért.
Tudtam, hogy nehéz küzdelem lesz. De el akartam érni a célt, hogy az étel helyett Isten kerüljön figyelmem középpontjába. Valahányszor azt éreztem, hogy olyasmi után vágyakozom, ami nem része az egészséges étkezésnek, elkezdtem imádkozni. Nagyon sokat sóvárogtam. Ezért nagyon sokat imádkoztam.
Volt olyan, hogy kínomban lekuporodtam a padlóra, a könnyeim folytak, mialatt imádkoztam. És megengedtem magamnak, hogy hangosan kiáltozzam. Mint a zsoltáros az 5. zsoltár 2-6-ban: „Hallgasd meg szavamat, Uram, figyelj esdeklésemre! Hangos imádságom jusson eléd, Királyom és Istenem! Hiszen hozzád könyörgök, Uram, virradatkor már hallod kiáltozásomat, már reggel eléd tárom kérésemet és várok.”
És pontosan ezt tettem minden egyes nap: Isten elé tártam a kérésemet, és vártam.
Aztán egy reggel végre megtörtént. Felkeltem, és hosszú idő után először magabiztosnak, hihetetlenül erősnek éreztem magam. Végigcsináltam az őrültséget a mérleggel hajgumi nélkül, a mutatott értékek alig változtak, de a lelkemben éreztem a változást. És ez az érzés, a győzelem előíze, jobb volt bármelyik ételnél, amiről készültem lemondani. Sokáig várakoztam, az imádság volt a vezérfonalam, de végre eredményt értem el.
Nem ígérem, hogy nem lesznek könnyek. Lesznek. A mérleg sem fog varázsütésre annyit mutatni, ahogy szeretnéd. Legalábbis nem valószínű. De kezdetnek jó. Nagyon, nagyon jó kezdet.

Uram, te bensőm mélyéig ismersz engem. Tudod, mennyit küzdök most is. Kérlek, segíts, hogy sóvárgásaimat váltsa fel a Rád hagyatkozás. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Replacing My Cravings
Encouragement for today, 2014.01.23.
www.proverbs31.org


(Ford. megj.: Mikor elolvastam ezt a levelet, nem akartam lefordítani, arra gondoltam, olyan kevés ember az, akinek ilyen betegesen fontos, hogy mit eszik, hogy hány kilót nyom. De ahogy végigolvastam, rájöttem, hogy valójában mind küzdünk valami hasonlóval. Van, aki a cigarettáról, esetleg az italról szeretne már régóta lemondani, van, aki érzi, hogy túl fontos számára mások véleménye, a vásárlás, a csevegés a barátnőkkel, a telefonálás, facebook, helytelen kötődés valakihez stb. stb. Mind magunkra ismerhetünk Lysa kínlódásában, s kipróbálhatjuk a módszerét: légy nagyon őszinte magadhoz, és mikor sóvárogni kezdesz, imádkozz. Tárd Isten elé kérésedet őszintén, teljes szívvel akarva és kérve a változást, és várj türelemmel.)


Rejtett szépségek keresése
Amy Carroll

„Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” 1Kor 13,12

Észak-Karolinában, az óceán partján nőttem fel, hozzászoktam, hogy zavaros a víz, amiben úszom. A nap szikrázva ragyogott a víz színén, de általában alig pár centire lehetett az Atlanti Óceán barnás vizében a felszín alá látni. Ifjú kobakomban kavarogtak a feltételezések, ahogy a lábujjaim különböző dolgokba ütköztek.
„Mi lehet ez a hegyes dolog?”
„Pfuj, ez nyálkás!”
„Valami meglegyintett!”
Egy medúza szúrása és a Jaws c. film csak tovább táplálta képzeletemet és lappangó félelmeimet. Nem láttam, mi úszik a hatalmas vízben körülöttem, ezért állandóan szorongva tépelődtem, mi minden lehet ott.
Egy különleges napon begázoltam az óceánba, és döbbenten vettem észre, hogy látom a lábujjaimat. Nem tudom, mi okozta azt a ritka jelenséget, hogy kitisztult a víz, de aznap olyan kristálytiszta kék volt az óceán a part közelében, mintha a Karib-tenger lenne.
Hirtelen megláttam mindazt a csodát, ami máskor is körülöttem volt. Ragyogó, színes hínárokat, egy arra úszó hal villanó ezüstjét, a dagály által a partra sodort kagylókat. Ám, ami leginkább megmaradt az emlékezetemben, az egy sárga hínár volt, mely körül fehér-fekete csíkos, gyönyörűséges vitorláshalak úszkáltak.
ETTŐL féltem?
Olyan látványban volt részem, amiért fizetni szoktunk nagy, nyilvános akváriumokban.
Káprázatos szépség vett körül, és megrendülten gondoltam arra, hogy ezek a csodaszép halak végig ott voltak, csak eltakarta őket a zavaros víz.
Ez a tanulság az életünkre is vonatkozik. Többnyire úgy gázolunk benne, hogy nem látjuk tisztán az egyes szituációkat, és könnyen félni kezdünk attól, amit nem látunk.
Ám az, hogy a szépség rejtve van, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Sokszor kerültem nehéz helyzetbe, amikor nem láttam, hova lépek legközelebb. Ám ez csak egy-egy részlet, nem a teljes kép. Mi csak részleteket látunk, de Neki hála, barátságban lehetünk Azzal, aki átlátja az egészet. Ha Isten szemével, az örökkévalóság lencséjén át tekinthetnénk életünkre, észrevennénk, hogy a felszín alatt valami gyönyörűséges rejtőzik. Minden egyes napnak, minden egyes percnek célja van. A látásunk gyakran homályos, de lesznek olyan pillanatai az életünknek, mikor kitisztul a kép, és megvillan számunkra Isten rejtett működésének szépsége.
Emlékszem, mikor ott ültem haldokló barátnőm ágya mellett. Néztem nyugodt arcát, és azért imádkoztam, hogy Isten akarata gyorsan és békésen teljesedjen be. Nemcsak a fájdalmat éreztem, hanem Isten megnyitotta a szemem jóságos munkájára, céljára barátnőm életében. Évekkel később is emlékszünk életének szépségére. Példamutatása, ahogy a tragikus történésben is Isten jóságát hirdette, jelezte mélységes hitét, hogy az ő örök életének története az Atya kezében van.
Életünk minden szakaszában, akkor is, amikor zavaros vízben haladunk előre, és semmit sem látunk tisztán, bízhatunk Abban, aki látja az egészet. Gyönyörű dolog zajlik a felszín alatt. Adja Isten, hogy néha belelássunk.

Istenem, Uram, Te jó vagy. Hiszem, hogy gyönyörű dolgokat viszel végbe az életemben akkor is, amikor nem látom. Segíts Benned bíznom, amikor elvész szemeim elől a teljes kép, és Beléd kapaszkodnom szorosan, míg eljön újra a tisztánlátás időszaka. Ámen.

Amy Carroll: Looking for Hidden Beauty
Encouragement for today, 2014.01.24.
www.proverbs31.org


A hála megváltoztatja az életedet
Karen Ehman

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok.” Fil 1,3

Hideg, téli szombat délután volt, lementem az alagsori raktárszobánkba rendet rakni. Papírokat kellett szétválogatnom, ünnepi díszeket feltekernem, s különféle egyéb tárgyakat sorba raknom, elrendezgetnem a polcokon. Úgy számítottam, hogy másfél óra alatt végzek, de nem számoltam egy tényezővel.
Az emlékekkel.
Nem voltak különleges tárgyak, amiket szétbontogattam, újrahajtogattam, olyasmik voltak, amiket minden padláson vagy pincegarázsban fellelhetünk. De kedves emlékek illatát hordozták magukon. Olyan eseményekre emlékeztettek, melyek megváltoztatták az életemet, olyan emberekre, akik megérintették a lelkemet. Munkám üteme meglehetősen lelassult.
Lassan kibontogattam kislányom elefántcsontszínű csipkeruháját, ami rajta volt, mikor először mutattuk be a templomban kisbaba korában, úgy két évtizeddel ezelőtt. Édesanyám vette neki, aki azóta is mindig igyekszik valami kis meglepetést adni az unokáinak. Különös érzéke van rá, hogy éreztesse szeretetét másokkal.
Mindig hálát adok Istennek, amikor az édesanyámra gondolok.
Egy kézzel varrt, kitömött nyuszi kuporog az egyik sarokban. Kollégiumbeli szobatársam, Kelly készítette szeretettel egyik gyermekünknek, mikor még fiatalok voltunk. Kelly hűséges barát már több mint 30 éve, sosem felejti el a születésnapomat, és kitartóan imádkozik a családunkért.
Mindig hálát adok Istennek, mikor eszembe jut Kelly barátnőm.
Egy régi kulcsot találok megfakult bőr kulcstartón. Megfordítom, egyetlen odafirkált szót olvasok a hátán: medence. Előző szomszédunk egy nyugdíjas, özvegy tanítónő volt, akinek az udvarán volt egy beépített úszómedence. Nekünk nem tellett rá. Szomszédasszonyunknak messze laktak a gyerekei, unokái, adott hát nekünk egy kulcsot a medencés házikóhoz, hogy kis családunk bármikor élvezhesse a lubickolást.
Mindig hálát adok Istennek, mikor eszembe jut Mrs. B.
Évkönyvek, fényképalbumok kerültek a kezembe. Régi barátok. Drága rokonok. Korábbi gyülekezeti testvérek, munkatársak. Egy-egy szeletke a múltamból. Olyan sok kedves ember volt része az életemnek. Emlékük mosolyt csalt az arcomra – meg egy-két könnycseppet a szemembe.
Őszinte szívvel suttogtam hálaimát mindazokért az emberekért, akiknek szerepük volt életem alakulásában. Bátorításuk, tanácsaik, néha egyszerűen csak a jelenlétük, áldás volt számomra. Még a kapcsolati koppanásokat is felhasználta Isten, hogy formálja jellememet, s életre szóló tanulságokra vezessen rá.
Mai igénkben Pál a filippibeli egyház híveihez szól, és azt írja: „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok” (Fil 1,3). Amikor ezekre a szeretett emberekre gondol, az apostol hálát ad értük Istennek. De nem csak ezt teszi, hanem el is mondja barátainak, hogy hálás értük. Nem kéne nekünk is ezt tennünk? Hogy ne csak Istennek köszönjük meg az életünkbe adott drága embereket, hanem nekik is mondjuk el, mennyire hálásak vagyunk értük? Hajlandók lennénk megszakítani napirendünket, és küldeni egy emailt, felhívni valakit, vagy kézzel írt lapot küldeni valakinek, akiért gyakran mondunk köszönetet Istennek?
A hálából elégedettség fakad, az elégedettségből béke – nyugalom, mert tudjuk, hogy életünk darabkái összeillenek, együtt rakják ki a képet, mely mi magunk vagyunk.
Fogj egy tollat, vagy vedd elő a telefonodat. Valakinek nagy szüksége van rá, hogy hallja, mennyire hálás vagy érte. Jó napja lesz tőle. Meg neked is.

Uram, segíts, hogy ma ne csak megköszönjem neked mindazokat a drága embereket, akiket az életem részévé tettél, hanem tudjam ezt örvendezve nekik is elmondani. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Thankfulness Changes Lives.
Encouragement for today, 2014.01.28.
www.proverbs31.org