Lélekerősítő levelek 159

Töröltem a barátaim közül
Nicki Koziarz

„Fiam, ne téveszd szemed elől soha, vigyázz a bölcsességre és a megfontoltságra. Ez élteti lelkedet…” Péld 3,21-22a

- A nők nevetségesek! – mondtam a férjemnek, mialatt szipogva bebújtam az ágyba. Egyetértő pillantással nézett rám, nem volt mivel enyhítenie szívem fájdalmát.
Pár órája tudtam meg egy barátnőmről, hogy hazudott nekem. Valami lényegtelen dologban, de ettől csak rosszabb volt az egész. Múltak az órák, és az agyam tovább zakatolt a történteken.
Most ezt miért kellett?
Ennek fényében, valaha is barátnők voltunk egyáltalán?
Mérgező egyveleggé kavarodott a megbántottság és a késő éjszakai töprengés, erősen énközpontúvá tette a gondolkodásomat. Úgy döntöttem, hogy nincs helye az életemben annak, aki hazudott nekem. Szívemben tehát töröltem a barátaim közül.
Mások is vannak, akikkel barátkozhatom, gondoltam, mialatt elnyomott az álom.
Másnap reggel rájöttem, mennyire eltorzították a józan ítélőképességet az érzelmeim. Bántott, milyen könnyedén leírtam a barátnőmet, pedig mennyi mindenen mentünk keresztül együtt. És igazán értékesnek tartom a kapcsolatunkat.
Újragondoltam a szívemben kavargó érzelmeket.
Mai kiberkultúránkban csak ülünk a képernyő előtt – legyen az számítógép, laptop vagy telefon –, és elvetünk magunktól egy csomó valós dolgot, például az igazi barátságokat. A facebook profilom szerint 900 „barátom”* van. A szociális média meggyőz róla, hogy van 900 ember a tarsolyomban. Pedig dehogy van 900 barátom, akiket bármikor felhívhatnék a bajban, vagy akárcsak egy kávéra a sarki presszóban. És a „töröl” gomb igencsak vonzóvá válik, ha valaki megbánt valamivel. Pedig valójában egy kapcsolat törlése sokkal, de sokkal összetettebb folyamat, mint amit a szociális média sugall: hogy csak könnyedén kattintsak egy ikonra.
A szociális média kapcsolattartási eszköz, de nem valóságos kapcsolat.
Minden eddiginél fontosabb most, hogy gondoljam át baráti kapcsolataimat, eresszem át őket a valóság szűrőjén. Segítségül hívom a Péld 3,21-22a versét: „Fiam, ne téveszd szemed elől soha, vigyázz a bölcsességre és a megfontoltságra. Ez élteti lelkedet…”
Isten két megbízható szűrőt épített belénk, hogy a dolgokat tisztán lássuk: a bölcsességet (más fordításokban: okosságot) és a megfontoltságot (a megkülönböztetés képességét).
A jelen esetben az okosság így szól: Igazából távolról sincs 900 barátod, de van egy-kettő, akikre mindig számíthatsz. Ezeket a kapcsolatokat ápolnod kell jó időben, rossz időben.
Ha el akarom vetni a kapcsolatunkat, mert megbántottak, a megfontolás figyelmeztet: barátnőd is ember. Szíve mélyén biztos szeret téged, és nem akart megbántani.
Kapcsolatainkban könnyen félreértelmezünk dolgokat. De ha ragaszkodunk ahhoz a valósághoz, amit Isten az okosság és megfontolás által tár elénk, bölcsebben fogunk ítélni.
Azzal, hogy indulataim helyett Isten igéjén szűrtem át a történteket, fel tudtam dolgozni ezt a fájdalmas esetet a barátnőmmel. Ez a tapasztalat megértőbbé tett, erősítette a barátságunkat, így remélem, ha legközelebb én rontok el valamit (és ez bármikor megtörténhet), akkor meg fog nekem bocsátani.
Uram, nagyon köszönjük ajándékaidat, a bölcsességet/okosságot és a megfontolás képességét. Add kegyelmedet, hogy használjuk ezeket a szűrőket, mikor zavarossá válik valami az életünkben. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: I Just Unfriended My Friend
Encouragement for today, 2014.04.07.
www.proverbs31.org

*Ford. megj.: Az (amerikai) angol „friend” szó egyaránt jelent ismerőst és barátot.


Mindennapi dicsőség
Lisa-Jo Baker

„Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” Kol 1,17

Késő van. De még csak 9 óra. Akkor is nagyon késő van. Mindjárt indul az esti műszak, a nappali turnus pedig fürdetéssel és a szokásos fogmosás-küzdelemmel véget ér. Kihasználom, hogy Peter, a férjem, végre hazajött, visszahúzódom rövid időre a szobámba egy kis elcsendesedésre, talán szundikálásra az esti menet előtt.
Persze rám találnak.
Lábujjhegyen osonnak végig a folyosón, s ahogy befordulnak a sarkon, a falon hosszú árnyékok nyúlnak a szobám felé, aztán már hallom is a suttogást: „Mama, idejöhetünk hozzád?” Szendvicsként közrefognak, és elkezdődik az eleve vesztes csata a beszélgetés ellen.
Ennyi erővel akár a dagályt is megpróbálhatnánk visszatartani. Előjönnek a napi történések, a hol fent-hol lent érzelmi hullámok, a titkos vágyakozások. Eleinte halkan, majd egyre bátrabb nyilatkozatokban. Ha felnőnek, kamionsofőrök lesznek, meg építőmesterek, rendőrök és bajnokok, apák és hősök.
A folyosói fény hátterén kirajzolódik arcélük, mely egyszerre tud gyermeki és férfias lenni. Lábammal érzem a behordott homokot és kavicsport, ami nappal még a homokozóban fészkelt, majd rákerült a zoknikra, s most lakást vett a szobám padlóján az ágyam előtt. Egy-két puki és böfi teszi változatossá a hangokat, a sötéttől az egész olyan, mintha egy öltözőszekrénybe bújtam volna be egyre fiúsabb fiaimmal.
Az ő szemszögükből nézve élek újra jeleneteket az elmúlt napból, s rácsodálkozom, hogyan nő nagyra kis lelkükben egy-egy apróságnak hitt téves reakció, és hogy mekkora súlya van, hogy ki megy elöl a délutáni sétán az óvodában.
Ki gondolná, hogy ennyit jár a szájuk a kisfiúknak?
És igen, a sötétség, a fáradtság, a kicsinység és mindennapiság e perceiben meg szoktam érezni. A dicsőség súlyát. A mindennapi dicsőséget, mely Isten ajándéka. A Kol 1,15-17 Isten mindenütt jelenvaló dicsőségéről beszél: „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.”
S ahogy ott kucorgok szendvicsbe fogva két szószátyár kisfiam között, tudom, hogy nincs olyan része az életünknek, beleértve a gyerekek és a szennyes mosását-szárítását, a vitákat és aggódásokat, a játszóidőt és óvodába menetelt, a munkát, a házasságot, a szerelmet, a sarjadó új életet és az elalvás előtti összebújást, amibe ne tekintene be Jézus, és ne mondaná: „az enyém”.
Benne áll fönn minden. Minden. Ez a rendetlen otthon, a félelmeim, a káosz az életemben, a vége-nincs tennivalóim listája.
És kiderül, hogy engem nem a szülői képességeim határoznak meg, és nem is a nevem egy névjegykártyán. Nem az határoz meg, hogy mit sikerült ma bevégeznem, hogy higgadt maradtam, vagy elveszítettem a türelmemet. Nem az határoz meg, hogy nagyobb számú farmert hordok, mint amilyet szeretnék, vagy hogy a gyermekeim néha nem engedelmeskednek.
Engem Isten határoz meg, aki tudja a nevemet, Isten, aki azt ígéri, hogy bármit teszek, vagy nem teszek, semmi sem választhat el engem az Ő szeretetétől, mely Jézus Krisztusban van.
Ott, ahol épp vagyunk, egy hosszú nap, hosszú lista, hosszú, álmatlan éjszaka végén Jézus fogad minket, és gyöngéden, türelmesen, szeretettel magába ölel. Mi pedig készen állunk a folytatásra.

Drága Jézus, köszönöm, hogy mikor rám nézel, nem tartod unalmasnak, közönségesnek, amit látsz. Nem látod kudarcnak, jelentéktelennek. A Király egyedi gyermekeinek látsz minket. Köszönjük, hogy belépsz életünk minden területére, hogy örülsz mindannak, amit mi néha robotnak érzünk, hogy velünk együtt ünnepelsz és szenvedsz, hogy tanácsot adsz és vigasztalsz minden lépésünknél. Olyan jó, hogy a mindennapi rutinunkat is szívesen nézed, és összetartasz, amikor úgy érezzük, szét fogunk esni. Szeretünk, Jézus. Ámen.

Lisa-Jo Baker: Everyday, Ordinary Glory
Encouragement for today, 2014.04.08.
www.proverbs31.org


Érettebben imádkozni
Stormie Omartian

„Kívántok valamit, és nincs meg. Öltök és irigykedtek, de nem tudjátok elérni. Harcoltok és háborúskodtok, de nem a tiétek, mert nem kéritek. Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok.” Jak 4,2-3

A megtérésem utáni első években valahogy így imádkoztam:
„Istenem, segíts, hogy megkapjam az állást.”
„Jézus, gyógyítsd meg a torkomat, kérlek.”
„Uram, küldj elég pénzt a számlákra.”
„Atyám, szabadíts meg a félelemtől.”
Időbe telt, míg rájöttem, hogy ezek az időszakos, rövidke imák nem sokat érnek. Talán úgy gondolkoztam, hogy én megteszem, amit megtehetek, aztán ha mentőkötélre van szükségem, belekapaszkodom Istenbe. Igen ám, csakhogy egyfolytában szükségem van a mentőkötélre.
Kedvencem volt az az igevers, amelyik így szól: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt 7,7). Szaván fogtam Istent, és kértem, kerestem, zörgettem napi szinten. Felfigyeltem arra is, hogy: „…nem a tiétek, mert nem kéritek” (Jak 4,2b). Nagyszerű! Ezen ne múljék, gondoltam, és tovább kértem Istentől mindenfélét. Mégsem éreztem boldognak magam, nem láttam, hogy a kéréseimre válasz érkezne, ahogy szerettem volna.
Egyik nap, ahogy a Jakab levél 4. részét olvastam, szemembe tűnt egy mondat: „Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok” (Jak 4,3).
Lehet, hogy Isten nem ilyennek képzeli az imádságomat, hogy „Istenem add meg ezt, tedd meg azt, lengesd meg varázspálcádat a gondjaim felett stb.”? Összezavarodtam, és így kértem az Urat: „Mutasd meg, kérlek, hogyan kéne imádkoznom!”
És megmutatta!
Megértettem, hogy az imádkozás nem arról szól, hogy kérünk valamit – bár ez is hozzátartozik. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy beszélgessünk Istennel. Lépjünk oda Ahhoz, akit szeretünk, és maradjunk a közelében. Először Őt keressük, Őt akarjuk jobban megismerni, Vele akarjunk lenni, az Ő jelenlétére vágyakozzunk. Az imádság nem más, mint annak elismerése, hogy Ő az erőforrás, akitől függünk. Nem más, mint hogy időt szakítunk arra, hogy hívjuk: „Szólj, Uram, a lelkemhez, mondd el, amit hallanom kell.” Nem más, mint partnerség Vele. Nem más, mint hogy akaratunkat hozzákapcsoljuk az Övéhez, hogy láthassuk, hogyan teljesül be az Ő tökéletes szándéka. Nem más, mint hogy rácsatlakoztatjuk magunkat és az életünket Istenre.
Csak az imádság által kaphatjuk meg a maga teljességében, amit Isten nekünk szánt, és tarthatjuk vissza magunktól azt, ami nem szerepelt az Ő terveiben. Nem bízhatjuk a véletlenre az életünket. Állandóan, mindenről imádkoznunk kell, nem csak akkor és arról, ha valami rossz történik.
Mindent hozzunk szóba imádságunkban: nagy dolgokat - „mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37), és a legkisebbeket is, mert – „Nektek minden szál hajatokat számon tartják” (Mt 10,30).
A Biblia megtanítja, mi a legfontosabb az imádságban: „aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi” (Zsid 11,6b).
Minél többet imádkozol, annál több témát találsz hozzá, és annál inkább szeretsz másokért is imádkozni.
Ne engedd, hogy elbizonytalanítson egy megválaszolatlan imádság, s kételkedni kezdj abban, hogy Isten figyel rád. Ha befogadtad Jézust, és az Ő nevében imádkozol, akkor meghallja Isten, és valami történik, akár felismered az életedben, akár nem. Valójában, valahányszor imádkozol, előrébb viszed Isten akaratának teljesülését az életedben. Imádság nélkül nem tud valóra válni Isten teljes célja veled.

Uram, segíts ma, hogy közelebb kerüljek Hozzád szavaimmal, gondolataimmal tetteimmel. Segíts, hogy még jobban megosszam Veled az életem, és segíts, hogy így fel tudjam ismerni tökéletes akaratodat. Az Ő szent Nevében kérlek, Ámen.

Stormie Omartian: Maturing in Prayer
Encouragement for today, 2014.04.15.
www.proverbs31.org


Aggódásom felajánlom
Karen Ehman

„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.” Péld 31,25


Szerintem génjeimben van az aggódás. Biztosan anyukámtól örököltem. Mint a halványkék szememet, enyhén görbülő mosolyomat.
Fiatalabb koromban nem tűnt fel. Kamaszként sosem értettem, miért nem tud anyu elaludni, amíg haza nem érek. Aztán nekem is lettek kamaszaim, és most rajtam a sor: ülök a díványom, mintha nézném a tévét, de a gondolataim a mentők, kórházak, sőt egy elképzelt temetés körül járnak.
Amikor még nem voltak gyermekeim, érthetetlenek voltak számomra anyukám történetei az egészségem miatti aggodalmairól. Totyogó koromban elvitt az orvoshoz, mert mindegyre elestem. Miután megfigyelte, hogyan játszom a rendelőben, az orvos közölte anyukámmal, hogy a lábam nem tudja követni a gondolataim sebességét. Meg akartam nézni valamit, elindultam felé, de közben valami más ragadta meg a figyelmemet, és inkább az kellett volna.
Azt gondolhatnánk, hogy ez az emlék segített, mikor én magam lettem anyuka. Szó sincs róla. Mikor első gyermekem elmúlt egyéves, és még nem kúszott, biztos voltam benne, hogy valami nagy baj van, s elvittem orvoshoz.
Az aggódnivalók végtelen sorával rendelkezem ma is. Gyerekek. Házasság. Anyagiak. Egészség. Kapcsolatok. A jövő. Ha szabadjára engedem a gondolataimat, a legvadabb forgatókönyveket tudom elképzelni, melyek címe a Mi lesz, ha…? kérdés lehetne. Mi lesz, ha kiteszik a férjemet? Mi lesz, ha idősödő szüleimet otthonba kell rakni, vagy hozzánk költöznek? Mi lesz, ha megbetegszem, és nem tudom ellátni a családomat?
Az idő múlásával rájöttem, hogy régi aggodalmaim 99%-a nem valósult meg. Mégis rengeteg időt és energiát elvesztegettem rájuk. De sajnálom! Milyen jó lenne valami hasznosat kezdeni velük! Mi lenne, ha az aggódásomat felajánlanám Istennek?
Állítsuk szembe az én hozzáállásomat mai igénk főszereplőjével: „Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé” (Péld 31,25). Gondolatai, cselekedetei nem voltak csüggedtek, fáradtak. Nevetve nézett a holnap elé! Nem nemtörődömséggel, hanem bizalommal Istenben.
Erőt és méltóságot adott neki hite Istenben, és ez mosolyt csalt az arcára, kuncogást a szívébe, amikor a jövőre gondolt. Bízott Istenben, akinek múltbeli hűsége biztosíték volt a jövőre nézve.
Hányszor megtapasztalhattam én is az életemben! Akár azt is, hogy aggódásaim tárgyából áldás származott. Például, mikor a kisfiúnk harmadikos volt, súlyos diszlexiát állapítottak meg nála. Ó, mennyit aggódtam tanulmányi előmenetele miatt! Még más gyermekek sikerei is összeszorították a szívemet. Vajon ő át fog menni az erdei tájékozódási vizsgán? És a jogosítványhoz szükséges írásbelin? Tud-e majd főiskolára vagy egyetemre járni?
Kisfiam tanulási nehézségét Isten az én hitem erősítésére használta. Mialatt igyekeztem a rám törő pánikot átfordítani imádságba és dicsőítésbe, és bízni Isten tervében és időzítésében, a Vele való kapcsolatom egyre szorosabbá vált. Az is egyértelmű volt, hogy a kognitív nehézségeken átvergődve gyermekünk minden megtett lépéssel erősebb és magabiztosabb lett.
Ez volt az egyik módszere Istennek, hogy aggódásgénemet Benne való bizalommá formálja át. Valahányszor felajánlom Neki az épp aktuális aggódnivalómat, egyre könnyebb mosolyogva tekinteni a jövő felé, mint ahogy Példabeszédek-beli nővérem is teszi.
Isten ismeri a jövőmet, és ismer engem. Az én dolgom, hogy azon igyekezzem, hogy egyre jobban megismerjem Őt, miközben a jövőt újra meg újra a kezébe helyezem.
És az én dolgom az is, hogy kicsit többet nevessek…

Uram, segíts, hogy aggódásomat mindig fel tudjam Neked ajánlani, imádságra és dicsőítésre tudjam fordítani, tudva hogy a jövőt egyedül Te ismered. Hadd pihenjek meg szerető karjaidban, tudva, hogy Te a legjobbat akarod nekem, nekünk. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Turning Worry into Worship
Encouragement for today, 2014.04.16.
www.proverbs31.org


Ha igazán szeretnél, akkor…
Glynnis Whitwer

„Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Róm 5,8

Hogy tehette ezt velem?
Pörögtek a gondolatok a fejemben, ránéztem az órára, éjjel 1:25 volt. Legközelebb 2:15. Átfordultam, hogy ne világítson rám a számok piros fénye, és reméltem, hogy vissza tudok aludni, mielőtt az ébresztőóra megszólal. De a gondolataim nem hagytak nyugton.
Napközben megtudtam valamit a fiamról, és volt egy nagy vitánk emiatt. A hír megrendítette anyai önbizalmamat, és mindenféle kérdést támasztott bennem: El fogom veszíteni a fiamat? Elindult lefelé a lejtőn, elhagyván a helyes utat? Mit csináltam rosszul?
A sötét éjszakai órában gyötrődve sikerült egy igen veszélyes helyre érkeznem: kételkedni kezdtem fiam szeretetében.
Ami azt illeti – érvelt álmos tudatom -, ha igazán szeretne, sosem tette volna ezt meg. Tudta, mennyire ellenzem, és mégis mellette döntött. Hogy volt képes?
Ahogy ez a gondolat megfogant, a szívem sebezhetővé vált, és védelemre volt szüksége. Valami azt súgta: burkolózz be – és falak kezdtek felépülni a szívem körül.
Nem először fordult elő, hogy el akartam zárkózni az elutasítás elől.
Sajnos, hajlamos vagyok rá, hogy elvárjam azoktól, akiket szeretek, hogy úgy viselkedjenek, ahogy nekem megfelel – hogy olyan döntéseket hozzanak, amiket elvárok. De legalább kérjék ki a véleményemet, és vegyék is figyelembe, amit mondok. Ha ez nem történik meg, akkor levonom a tanulságot: nem szeretnek.
A fájdalmas felismerés nehéz perceiben az tűnik biztonságosnak, ha falat húzok a szívem elé, mikor úgy érzem, elutasítanak vagy nem törődnek a véleményemmel. Csakhogy ez egy nagyon magányos út. És távol van attól, amit Isten szánt nekem.
Évek óta harcolok ezzel a hozzáállással, és Isten egyfolytában igyekszik rámutatni, mennyire hazug az a biztonságérzet, amit el akarok érni.
Másokat szeretni nem könnyű. Isten nem arra hívott, hogy védekezzem, ha szeretetet érzek. Arra hívott, hogy támadjak.
Ami azt illeti, Isten elém élte ezt a fajta szeretetet, Ő maga mutatta meg nekem.
Róm 5,8: „Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Hogyan értelmezem ezt a mondatot? Így:
Mialatt én olyan döntéseket hoztam, amik fájdalmat okoztak Neki - Isten elküldte értem a Fiát, Jézust.
Mialatt én elutasítottam Isten útjait - Fiát felszegezték a keresztre.
Mialatt én az önzés könnyebb és kényelmesebb útját választottam - Jézus meghalt értem a kereszten.
Énérettem! És teéretted! Nem mindig hozunk jó döntéseket. Távolról sem vagyunk tökéletesek. Néha zavaró, kockázatos, nehéz szeretni minket. Isten mégis támadó hadműveletet indított szeretetével.
Az én rossz döntéseim éppúgy fájdalmasak Istennek, mint a gyermekem rossz döntései nekem. De Isten sosem akart nekem lelkiismeret furdalást okozni azzal, hogy így szól: „ha igazán szeretnél, akkor ezt nem tetted volna”.
Ami azt illeti, Isten épp az ellenkezőjét tette. Mikor oka lett volna elítélni engem szándékos, önző döntéseim miatt, ő ahelyett, hogy rám rakta volna, inkább fel akart szabadítani a bűntudat alól.
Térdre kényszerít ez az igazság. Hogy állíthatok mások elé súlyos elvárásokat, ha Isten nem akar ilyeneket állítani elém? Hogyan tarthatok vissza csak egy csipetnyi szeretetet is az igazam védelmében, ha én magam olyan sokszor hibázom?
Akkor éjjel bevallottam Istennek önző gondolataimat, kértem, segítsen, hogy tudjak bátran irgalmas lenni az ítélkezés helyett. Legyek olyan anya, aki a valódi szeretetet éli gyermeke elé, és nem azt, ami csak annak látszik.
Másnap reggel átöleltem a fiamat, mielőtt elindult az iskolába. Nem mondtam neki semmi rosszat, nem emlegettem, ami előző nap történt köztünk. Délelőtt sms-t írtam neki: „Szeretlek, kisfiam”. Ő válaszolt: „Szeretlek, anya”.
Délután bejött a konyhába. „Szia, anya, beszélhetnénk?”
Leültünk a nappaliban, és ő elmondta, belátta, mennyire helytelen döntést hozott. Látszott rajta a bűntudat, nagyon sajnálta, amit tett. Megígérte, hogy ez nem ismétlődik többé, és megköszönte a szeretetemet.
Nem minden helyzet alakul ilyen szépen. De most nagyon hálás vagyok Istennek, hogy időben közbelépett az én szívemben is, és a fiaméban is.
Bonyolult dolog másokat szeretni, és én persze nem vagyok ebben olyan jó, mint Isten. De az Ő erejével igyekszem legalább. Mindenképpen megéri a kockázatot.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz engem hibás gondolataim, szavaim, tetteim ellenére. Segíts, kérlek, hogy szeressek másokat az ő hibás döntéseik dacára, és segíts, hogy ezzel jobban Feléd tudjam fordítani a szívüket. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: If You Really Loved Me, You Would …
Encouragement for today, 2014.04.14.
www.proverbs31.org


Hat imádság a húsvét utáni hétre
Lysa Terkeurst

„Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.” Mt 28,5-7

Számomra még nincs vége a húsvétnak.
Tudom, hogy mi e szent nap dicső üzenete általában a világnak.
De Jézus mit szeretne nekem külön tudtomra adni, miről akarja, hogy gondolkozzam, elmélkedjem az évnek ebben a meghatározó szakaszában? Az új kezdet időszakában.
Hogy ezt megtudjam, még elidőzöm itt egy kicsit.
Úgy érzem magam, mint a kislány, aki másnap is az ünneplő ruháját akarja hordani az iskolában.
Vége a húsvétnak. Ideje visszarakni a fiókba. De számomra még nincs vége. Újra viselni akarom ma, meg holnap, meg még több holnapon át.
Ami azt illeti, számomra a húsvét nem egy vallásos rítus. Számomra a húsvét megvilágosodás. Jézus felrepeszt a szívem mélyén egy régi forradást: nem kívánt gyermeke voltam vér szerinti apámnak.
Nem kívánt.
Jézusnak viszont… Ő az életet adta értem, hogy éljek. Annyira személyesnek érzem. Tudom ugyan, hogy Isten a világot szerette annyira, hogy egyszülött fiát adta érte, mégis nagyon személyesnek élhetjük ezt át, ha hagyjuk, hogy megszólítson.
Merj személyeskedni.
Jézussal.
Igen.
Mialatt tehát a világ elrakja a húsvétot, mi tartsuk még magunknál egy kicsit, jó?
Nyitva hagyom a Bibliám annál a helynél, ahol az angyal beszél az asszonyokkal a sírnál. És míg gondolkozom a szavain a Mt 28,5-7 szerint, hat imádság fogalmazódik meg bennem.
- „Ne féljetek” -, Istenem, átadom neked mindazt, amitől félelem szokott eltölteni. Újítsd meg hitemnek azokat a területeit, melyeket el akar nyomni a félelem.
- „Tudom, hogy ti Jézust keresitek” -, Uram, add, hogy jusson eszembe mindig, mikor a lelkem keres valamit, hogy minden vágyakozás Benned teljesedik be.
- „Feltámadt” – Istenem, az, hogy feltámadt Jézus, fel kéne, hogy emelje homlokomat, lelkemet, hangulatomat. Segíts, hogy ma egész nap úgy éljek, mint aki ezt lénye minden porcikájával hiszi.
- „Amint megmondta” – Jézus, te megtartod ígéreteidet. Segíts, hogy ezt teljes lélekkel higgyem, és eszerint is éljek. Segíts, hogy jobban bízzam Benned, hogy jobban engedelmeskedjem Neked, és hogy egyre jobban hasonlítsak Hozzád.
- „Gyertek, nézzétek meg” – Jézus, Te az angyalokkal meghívattad az asszonyokat, hogy nézzék meg saját szemükkel, hogy feltámadtál, már nem vagy a sírban. Engem is meghívsz minden nap ilyen megvilágosodásokra. Bocsásd meg, kérlek, hogy gyakran a nagy rohanásban megfeledkezem arról, hogy jöjjek, és nézzem meg – szavaidat, üzeneteidet, Téged.
- „Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak” – Jézus, nem akarom titokban tartani a hitemet. Bátran és méltósággal akarom hirdetni az igazságot. Érted. Veled. Miattad. Én, a nem kívánt gyermek, akit te szerettél, megváltottál, akartál.
Jézus nevében, Ámen.
Igen, engedjük, hogy ez a csodával teli húsvét személyes legyen. És imádságos. Időzzünk még vele.

Uram, szeretném, ha Igazságod mélyen átjárná ma a szívemet, a lelkemet. Segíts, hogy figyelmem időzzön Nálad. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: 6 Prayers to Pray the Week After Easter
Encouragement for today, 2014. ápr. 21.
www.proverbs31.org