Lélekerősítő levelek 160

Túlcsordult benne a szeretet
Sharon Glasgow

„Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a)

Szemem sarkából láttam, hogy kissé távolabb valami elsuhan. Valaki fel-le szaladgált az oldalhajóban.
Örömteli hangok töltötték meg a templomot húsvétvasárnap reggel, ahogy a megváltást dicsőítő éneket énekeltük.
Próbáltam az ének szövegére koncentrálni, de a figyelmemet mindegyre elvonta a rohangáló fiú. Kérdőn néztem a mellettem ülőre, remélve, hogy magyarázatot kapok.
„Egy volt kábítószerfüggő. Néhány hónapja átadta életét Krisztusnak, és most már megszabadult a függőségtől. Túlcsordult benne a szeretet Jézus iránt.”
Ekkor egy idősebb asszony és egy férfi is csatlakozott hozzá, és együtt táncolt vele. A nagyszülei voltak. Ez az idős házaspár éveken át állhatatosan imádkozott unokájáért.
Ahogy néztem ezt a felszabadult fiatalembert és örvendező nagyszüleit, ahogy Istenben ujjonganak, Dávid király jutott eszembe, mikor visszatért Jeruzsálembe. Dávidból is kirobbant az Úr iránti szeretet. Nem bírta magában tartani Isten iránti csodálatát és háláját mindazért, amit tett vele: győzött egy hatalmas csatában, visszaállította a szövetség ládáját, és felkente őt királlyá. Aki arra járt, mindenki láthatta: „hogy Dávid király ugrálva táncol az ÚR színe előtt” (2Sám 6,16).
Csodálatosak azok történetei, akikben túlcsordult az Isten iránti szeretet. De van egy, amelyik mindegyik fölött áll: a kereszt ajándéka. Tudom, hogy ezerszer hallottátok már a Jn 3,16 versét, de épp ezért könnyen átsiklunk rajta. Olvassuk el újra, és közben gondoljunk Isten szeretetére irántunk.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
A fiatalember és nagyszülei levetették önuralmukat, hogy táncolva fejezzék ki Isten iránti szeretetüket. Alapigénkben azt olvassuk, hogy Dávid király levetette büszkeségét, hogy látható módon imádhassa az Urat. „Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a). Feláldozta méltóságát az Úrért.
Isten, az Atya, feláldozta a számára legdrágábbat, a Fiát. És Jézus lemondott életéről értünk!
Miért? Mert túlcsordult bennük a szeretet.
Öt kislány anyjaként megdöbbent engem Isten szeretetének mélysége, mellyel Jézust felajánlotta helyettünk. Abszolút lehetetlennek érzem, hogy én bármelyik gyermekemről lemondjak valaki másért. Saját életemről nem is beszélve!
Felfoghatatlan szeretettől vezérelve Isten mégis ezt tette: Jézust kereszthalálra adta, hogy kifizesse bűneinkért a váltságdíjat. Áldozatával Jézus örökéletet biztosít mindazoknak, akik átadják neki az életüket. Ettől az igazságtól bennem is túlcsordul a szeretet!
Mindenkiben másként nyilvánul meg, ha túlcsordul bennünk Isten szeretete. Van, aki csendben imádja az Urat a szívében. Mások teli torokból énekelnek, és fel-alá rohangálnak a templomhajóban. Akárhogy fejezed is ki Isten-dicséretedet, szánj időt most arra, hogy végiggondold, mi mindent tett eddig az Úr az életedben, és adj hálát túlcsorduló szeretetéért. Egyszer csak észreveszed talán, hogy megmozdul a lábad, és táncra akarsz perdülni.

Uram, köszönöm, hogy mindent feláldoztál értem, hogy elküldted egyetlen Fiadat, hogy meghaljon bűneimért a kereszten. Köszönöm, hogy szeretsz, és felajánlod nekem az örök életet. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: Overcome by Love
Encouragement for today, 2014.04.18.
www.proverbs31.org

Kereszténynek lenni
Lysa TerKeurst

„Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” Mt 15,8-9

Isten azt akarja, hogy kapcsolatban legyünk vele. De mit jelent ez valójában?
Pár éve egy konferencián, ahol én voltam a főelőadó, összeismerkedtem egy asszonnyal. Nem sokat tudtam róla, csak azt, hogy régóta jár templomba.
Szolgált, adakozott, mindent úgy tett, ahogy kell.
De valami hiányzott.
„Mindaddig nem tudtam, mi az, amíg nem hallottam a beszédedet” – mondta. „Nem tudtam, mennyire számít, hogy kapcsolatban legyünk Jézussal. De ahogy te beszéltél róla, valami kattant. Ma előre mentem. Odaadtam a szívemet Jézusnak.”
Elgondolkoztam, vajon a napi program melyik része okozhatta ezt a „kattanást” a szíve mélyén.
Végülis mindegy, hisz a Szentlélek műve volt. Ahogy én megosztottam saját élettörténetem széttört darabkáit, benne valami összeállt.
Továbbgondolva, eljutottam hozzánk, akik a Lélekerősítők által naponta összejövünk. Majd’ minden nap együtt töltünk egy kis időt az interneten, tanulgatjuk, hogyan éljünk Jézus lányaiként. De ez a sok beszéd mit sem ér, ha a szívünk távol van Jézustól.
Nem arról szól ez az egész, hogy pillanatnyi lelkesítést kapunk, amivel átvészelhetjük a napot.
Nem elegáns idézetekről, amin elmélkedhetünk, és gyakorlatba átültethetünk.
Nem kapcsolati taktikákról, kulcsrakész megoldásokról.
Nem falatnyi békességről, amitől élhetőbb lesz az élet.
Nem arról, hogy az életünk egy kicsivel kívül-belül jobbá válik.
Jézusról kell, hogy szóljon. Arról, hogy szívünket az Ő valóságába helyezzük. Az Ő kegyelmébe. Szeretetébe. Reményébe. Megbocsátásába. És mindenekelőtt az Érte és Általa történt megmenekülésünk ingyen ajándékába.
Érezted már, hogy valami hiányzik, de nem tudod, mi az?
Egyik vallásos tevékenységből a másikba mész, de a szívedet távol érzed Istentől? Drága barátnőm, gyere, beszélgessünk!
Isten nem azt akarja, hogy vallásosak legyünk. A vallás arról szól, hogy vannak szabályok, amiket követünk, remélve, hogy így helyesen élünk, és kötelességből szolgáljuk Istent, mert úgy tudjuk, ez a dolgunk.
Isten azt akarja, hogy kapcsolat legyen Közte és köztünk. Kapcsolat, amiben követjük Őt. Kapcsolat, amiben szolgáljuk Őt – nem kötelességből, hanem abból fakadó örömmel, hogy felfogtuk, kik vagyunk mi Őbenne. Kapcsolat, melyben engedelmességünk szeretetből fakad.
Évekig azért jártam templomba, hogy valami jó ragadjon rám. De ez olyan volt, mint mikor friss festéket raksz a korhadó fára. Úgy éltem, mint azok, akikről a Mt 15,8-9 beszél: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.”
Aztán rájöttem, hogy nem szabályokat kell követnem – hanem Jézust. Istent magát.
Nem „valami jóra” van szükségem, ami kifényesít kissé – Istenre van szükségem, Aki átjár lelkem mélyéig.
Térdre borultam zilált életem közepén, és elindult a kapcsolatom Vele, azzal hogy kimondtam: „Igen”.
Igen, bűnös vagyok, akinek megváltásra van szüksége.
Igen, Jézust Isten Fiának tartom, akit keresztre küldtek meghalni, és aki a harmadik napon feltámadt, mindezt azért, hogy megszabadítson engem a bűneimtől.
Igen, akarom, hogy Jézus legyen életem Ura és Mestere.
Igen, én most és mindörökké a Mindenható Isten megváltott gyermeke vagyok, akinek megbocsátottak.
Igen, Jézust követem ma, holnap, és minden nap, amit Isten áldásából a földön élhetek.
Elnyomom a Sátán hangját, aki azt üvölti, ne vállaljam fel ezt a folyamatot. Azzal akar elbizonytalanítani, hogy kár elkezdeni, mert úgysem tudom tökéletesen véghezvinni. De Jézus nem a tökéletességet várja ebben tőlünk. Viszont azt szeretné, ha életünket tökéletesen átadnánk Neki. Gyakran kell így imádkoznom: „Ó Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal.”
És megteszi.
És mindig meg fogja tenni.
Az én tökéletlenségem biztonságban pihen az Ő tökéletességének valóságában.
Én meg csak nyomulok előre egyik tökéletlen percről a másikra, egyik tökéletlen napról a másikra – igent mondva.

Drága Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Unsaved Christian
Encouragement for today, 2014.04.17.
www.proverbs31.org

Fogok-e valami nagy dolgot véghezvinni?
Leah DiPascal

„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” Ef 2,10

Megfogalmazódott-e már benned az a gondolat, hogy: „Engem semmire sem tud használni Isten”? Én már sokszor jutottam ide.
Évekig figyeltem az oldalvonalon túlról, hogy legközelebbi barátaim, barátnőim valami nagyszerű dolgot hajtanak végre. Fényes karriert építenek. Sikeres családjuk van. Virágzó egyesületeket alapítanak.
Talán ha okosabb lennék. Ha összeismerkednék egy fontos emberrel. Ha bátrabb volnék. Akkor Isten biztos engem is fel tudna használni.
Miben különbek ők nálam, mijük van, ami nekem nincs? Szeretem Istent. Ő szeret engem. Akkor miért nem tesz fel azok listájára, akik alkalmasak rá, hogy használja őket? Mi velem a gond? Eljön valaha az én időm?
Abban a tévhitben éltem, hogy ha Isten valami nagy dologra kiválasztana, az valami részletesen kidolgozott, harsonákkal meghirdetett elképzelés lenne. Mekkorát tévedtem!
Nem mondom, Isten nagyon ért ahhoz, hogy grandiózus, az utolsó részletig kidolgozott jelenségekben nyilvánuljon meg. Hósapkás hegyorom. Hihetetlen színekben pompázó naplemente. Vadvirágos rétek. Embereknek is ad alkalmat, hogy részt vegyenek csodálatos tervei megvalósításában. Az ő nevüket mindenki ismeri.
Isten olyanokat is kiválaszt, mint te vagy én, hogy nagyszerű dolgokat vigyünk végbe az ő dicsőségére. Csakhogy feladataink erősen különbözhetnek attól, ahogyan mi elképzeljük. Míg a világ a híres emberekre figyel, a magas beosztásúakra és a reflektorfényben állókra, Isten a szív szándékát tartja szem előtt.
Mialatt csodáltam mások sikertörténeteit, és azon rágódtam, engem miért nem választ ki Isten, valami nagyon fontos dolog elkerülte a figyelmemet. Használ engem – mint mesterművét –, hogy jó dolgokat vigyek végbe, amiket előre eltervezett nekem, és bennük éljek (Ef 2,10).
Míg én nagyságról álmodoztam, Isten egy hálás szívre várakozott.
Míg én reflektorfényre vágytam, Isten egy alázatos lelket keresett.
Míg én sikerről álmodtam, Isten az engedelmesség szándékának megcsillanására vágyott.
Hálás szívre pelenkacsere közben, és amikor a szoba padlója tele van szétszórt játékokkal.
Alázatos lélekre, mikor halomban áll a mosásra váró szennyes, és el kell készíteni a vacsorát.
Az engedelmesség szándékára, mikor hallom lelkemben Isten suttogását: „Kérj bocsánatot, mondd ki, hogy sajnálod.”
Az elmúlt évekre visszatekintve, látom, hogy a legnagyobb teljesítményeket otthonunk falai között értem el. Azzal, hogy a családomnak éltem, hogy néha szétszórtságban, de szolgáltam őket, és nem álltam le, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább.
Igent mondani, amikor nemet szeretnénk. Kimerültség határán is segíteni a házi feladatban. Egyszerű családban, mely egyik napról a másikra él, és igyekszik azt tenni, ami Isten szemében helyes.
Téged milyen nagy dolgokra szánt Isten? Ne feledd, te az ő alkotása vagy, egyetlen a teremtésben, olyan tervezett feladatokkal, amiket rajtad kívül senki sem tud elvégezni.
Istentől kapott feladatod baseball sapkát és tornacipőt visel?
A nagy pillanatokban királylánynak való tiarát készítesz, esti mesét olvasol?
Mikor fáradhatatlanul szolgálod a családodat, és eszedbe jut, hogy senki nem törődik vele, tudd, hogy Isten látja. Úgy néz rád, mint egyik csodálatos kincsére. Nagy-nagy örömmel tölti el, hogy készségesen szolgálod családodat.
Hogy mikor jön el a nagy pillanat? Mikor esik ránk a fény?
Én úgy képzelem, hogy azon a napon, amikor alázattal letérdelünk Mennyei Atyánk előtt, Ő megsimogatja a fejünket, és szeretettel így szól: „Jól van, leányom. Hűséges voltál, nagy dolgokat vittél végbe a nevemben.”

Uram, segíts, hogy mindazt véghezvigyem, ami a terveidben rólam szerepel. Adj bölcsességet és helyes ítélőképességet, hogy mindig tudjam, melyik úton szeretnéd, hogy járjak. Köszönöm, hogy megalkottál, és add, hogy örüljek Benned, mialatt jól szolgálom a családomat. Jézus nevében, Ámen.

Leah DiPascal: Will I Ever Accomplish Something Great?
Encouragement for today, 2014.04.09.
www.proverbs31.org

Unom már, hogy mindig ugyanazért imádkozom
Lynn Cowell

„De Hanna ezt válaszolta: „Nem, uram! Szerencsétlen asszony vagyok, sem bort, sem mámorító italt nem ittam, csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt.” 1Sám 1,15-16

Rossz napom van. Unom már, hogy mindig ugyanazért imádkozzam!
Belegondoltam, mi lenne, ha megosztanám a facebook-on, hogy érzem magam. Vannak rossz napjaink. Ez a mai különösen annak tűnt, ahogy ott ültem, imanaplómmal a kezemben. Nincs bennem semmi késztetés, hogy újra elmondjam ugyanazokat az imádságokat. Elegem van. Kimerültem. Esetleg olvasom a Bibliámat, de imádkozni nem imádkozom. Ma nem.
Eldöntöttem: megosztom a lelkiállapotomat a facebook-on. Talán van valaki, akinek jól esik, hogy nincs egyedül abban, hogy rossz napja van, és nem tud már imádkozni azért, amiről annyira fáj beszélni.
Volt egy asszony, akinek szintén nehéz volt a szíve, mikor imádkozott. Hannának hívták, és éveken át könyörgött és vágyakozott hasztalan, hogy gyermeke lehessen. Hanna minden évben felment a férjével imádkozni az Úrhoz. Egyik évben különösen erősen nehezedett rá a teher imádkozás közben. Azt írja a Biblia: „(Hanna) elkeseredettségében az Úrhoz könyörgött, és nagyon sírt” (1Sám 1,10).
Míg imádkozott, az ajkai mozogtak, de hangja nem hallatszott. A pap azt hitte, részeg! „Nem, uram! Szerencsétlen asszony vagyok… nagy bánatomban és szomorúságomban imádkoztam ilyen sokáig” (15,16, versek).
Éli, a pap, átérezte Hanna fájdalmát, és bátorító szavakkal támogatta: „Menj békével! Izrael Istene teljesíti kérésedet, amelyet elé terjesztettél” (17.v.). A folytatásból tudjuk, hogy Éli szavai hatottak, Hanna szomorúsága elmúlt.
Az én facebook bejegyzésemre nem pap válaszolt, hanem kedves barátnőm, Julie. Olvasta, amit írtam, és felhívott: „Jól vagy?”
Ez a két szó felszakította önuralmam gátját. „Nem, nem vagyok jól.” És kiömlött belőlem a meg nem hallgatott könyörgések fájdalma.
Julie biztosított, hogy imádkozik értem, de nem is ez, hanem a javaslata segített a legtöbbet, és hozta helyre a szívemet. Lehetővé tette, hogy Éli szavai szerint, amivel elbocsátotta Hannát, én is „békével menjek el”.
Arra biztatott Julie, hogy fogjam az imanaplómat - nem azért, hogy újraismételjem szokásos könyörgésemet, hanem hogy visszalapozzak, és szembesüljek Isten hűséges szeretetével a múltamban.
„Menj végig rajta, és olvasd el azokat az imádságaidat életed során, amiket meghallgatott Isten.” Julie úgy gondolta, ha így feltöltekezem Isten jóságának emlékeivel, ez energiát fog adni, hogy tovább imádkozzam, és bízzam Isten válaszaiban, amik ezután fognak bekövetkezni.
Felismertem a javaslat bölcsességét, vettem az imanaplómat, és végigolvastam Isten hűségének bizonyítékait irántam és családom iránt. Ami azt illeti, hangosan felolvastam mind. Ettől hozzáállásom teljesen megváltozott.
Isten végül válaszolt Hanna sokéves imádságára, kisfia született. Én ugyan nem szeretnék évekig várni, de Hanna története bátorítólag hat, hogy folytassam Isten dicsőítését, a könyörgéseket, és válaszai keresését.
Neked van olyan kérő imádságod, amit már nagyon unsz? Ideje elővenned emlékeidet Isten hűségéről életed során.

Drága Jézus! Te hűséges vagy. Mindig. Lehet, hogy én belefáradok a könyörgésbe, a várakozásba, hogy válaszolj, de Te sosem fáradsz el. Lehet, hogy nem látom, mit teszel, de tudom, hogy működsz az életemben. Szeretnék ma megpihenni múltbeli hűséged emlékeiben, és a bizalomban, hogy a jövőben is meghallgatsz. A Te nevedben, Ámen.

Lynn Cowell: I’m Tired of Praying the Same Prayers
Encouragement for today, 2014.04.24.
www.proverbs31.org

Feltámadt az irgalom
Tracie Miles

„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Siral 3,22-23

Nagyon rémültnek hallottam a hangját, ahogy beleszólt a telefonba.
Azért hívott a kislányom, hogy megkérdezze, nem hagyta-e az iPodját az autóban. Végigkutattam mindent alaposan, hiába. A készülék nem lett meg.
Azonnal bementem az iskolába, hogy az igazgatói irodában kitöltsek egy nyomtatványt a hiányzó iPodról, ugyanis az utóbbi időben több lopás történt az intézményben. Mikor bejött a kislányom, láttam a szomorúságot az arcán, a hangján éreztem a veszteséget, mérhetetlen bánat sugárzott róla.
Leült mellém a székre, s tudtam, mennyire ostorozza magát gondolatban. Az elveszett tárgy különleges ajándék volt. És most eltűnt.
Nem sokáig tudta visszatartani a könnyeit, és zokogva foglalta szavakba, amit érzett. Ó, ha inkább a kocsiban maradt volna, vagy otthon! Bár ne hagyta volna a táskáját őrizetlenül! Bárcsak jobban odafigyelt volna!
Szorosan magamhoz öleltem, azután visszaküldtem az osztályba. Követtem tekintetemmel, s látva a veszteség súlya alatt meghajlott vállait, mély anyai érzelmek kerítettek hatalmukba.
Legszívesebben hős anyaként végigfutnék a hallon, felnyalábolnám, és hazarepíteném, ahol puha takarókba burkolózva forró csokit szürcsölgetnénk a dívány sarkában, buta rajzfilmeket nézve a tévén. Mérhetetlen szánalom lett úrrá rajtam.
Lányom fájdalmát egy pótolható, anyagi jellegű dolog elvesztése okozta ugyan, de ettől még én ugyanúgy el akartam mulasztani bánatát és lelkiismeret-furdalását. Vajon az ilyen szülői szánalom emlékeztet arra, amit Isten érez irántunk?
Mai igénkben azt olvassuk, hogy Isten végtelen irgalommal tekint ránk, ami messze meghaladja azt, amit mi érezni tudunk. A Siralmak 3-ban Jeremiás (akit szerzőnek gondolunk), arról beszél Isten népének, hogy bár hosszú évekig hűtlenek voltak Hozzá, Isten mégis irgalommal tekint rájuk. És ennek az irgalomnak köszönhetően reménységük lehet.
Ahogy visszagondolok arra a napra ott az iskolában, eszembe jut, hány éven keresztül bánkódtam én is, mennyire kívántam, hogy bár visszamehetnék az időben, és mindent újrakezdhetnék. A szégyen és a lelkiismeret-furdalás fogságban tartotta a szívemet.
Felidéztem a súlyát a sok „Mi lett volna, ha…?” kérdésnek és „Bárcsak….!” sóhajtásnak, mialatt ostoroztam magam belülről, és tudtam, hogy nem változtathatom meg a múltat.
Ám ezek szorítása megenyhült, mikor felfogtam Isten feltétel nélküli megbocsátásának és szeretetének ígéretét. Mikor végre megértettem szánalmát-irgalmát, rájöttem, hogy az én múltbeli tévedéseim éppúgy a történelemhez tartoznak már, mint kislányom iPodja.
Mikor saját bárcsakjainkkal küzdünk, Isten meg akarja mutatni nekünk hűségét, meg akar fürdetni irgalmában még akkor is, ha meg sem tudjuk számlálni, hányszor voltunk hűtlenek, hányszor zavartuk össze a rendet az életünkben. Ha elfogadjuk Őt Megváltónkul, ezzel kinyitjuk előtte az ajtót, és Ő egyszer s mindenkorra kisöpri belőlünk a bűntudatot és a szégyent.
Múlt héten, mikor az irgalom valaha véghezvitt legnagyobb cselekedetét – Jézus halálát és feltámadását - ünnepeltük, szembesülhettünk Isten irgalmának mélységével.
Isten hős apa volt, akiben túláradt a szánalom irántunk, karjaiba akart szorítani minket, és jóvátenni minden vétkünket, hogy történelemmé váljanak örökre. Meghalt, hogy rólunk levegye, és magára rakja terheinket, és mi szabadon élhessünk békességben, bűntudat nélkül.
Jézus feltámadt, hogy megtapasztalhassuk minden nap megújuló irgalmát. Ezt az irgalmat méltán ünnepeljük húsvétvasárnap.

Jézusom, köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten, hogy megszabaduljak a múltam terhétől, és örökéletem legyen Benned. Áldalak meg nem érdemelt együttérzésedért és irgalmadért. Szeretlek. A Te nevedben, Ámen.

Tracie Miles: A Resurrection of Compassion
Encouragement for today, 2014.04.28.
www.proverbs31.org

Egyetlen lépéssel kezdődik minden
Shelene Bryan

„Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: ’Mit csinálsz itt, Illés?’” 1Kir 19,13

Tizenhárom éves koromban a családdal és barátokkal a gyönyörű Hawaii szigeteken nyaraltunk. Hallottuk, hogy van a közelben egy vízesés, ami mellé kialakítottak egy sziklákba vájt vízi csúszdát. Kalandra vágyva elindultunk felfedezni a helyet.
A vízi csúszda nagyon látványos volt. Felmásztunk a sziklákon, hogy elérjünk a tetejére, s közben észrevettük, hogy a közeli peremről a helyi lurkók a vízbe ugrálnak. Nagyon izgalmasnak tűnt!
Miután vagy egy órát csúszkáltunk a természetes csúszdán (aminél szebb vízi csúszdát azóta se láttam), figyelmünk egyre inkább a szomszédos sziklára és az ugró gyerekekre fordult. Egymásra néztünk: ki veszi a bátorságot, hogy elsőként a külföldiek közül felmásszon és leugorjon.
Mindig is versengeni szerettem a fiúkkal, hát jelentkeztem.
Felmásztam a szikla oldalán kialakított ösvényen. Kiléptem a peremre, ahol egy sziklanyelv nyúlt ki 20 méter magasan a víz fölé, és lenézve komolyan tisztelni kezdtem a magasságot, ahol álltam. Más szóval: kezdtem bepánikolni.
A csoportunkból egy nálam kisebb fiú, Tim, velem jött a sziklára, és most megszólalt mögöttem:
- Ha nem akarsz leugrani, legalább állj félre, hogy én ugorhassak. Nyuszika!
Mialatt vissza tudtam volna vágni, egy férfi a helyiek közül, aki kicsit arrébb már öt perce figyelte, mit fogok tenni, így szólt:
- Tegyél egy lépést előre.
- Mit mond? – ordítottam.
- Lépj előre – ismételte.
- Igen – visszhangozta Tim. – Csak lépj előre.
Könnyű feladat egy lépést tenni. Egész nap ezt csináltam, raktam egyik lábam a másik elé. Mi olyan nagy dolog ebben? Tessék lépni egyet. Azzal kiálltam a szikla szélére, összeszorítottam a szememet, és tettem előre egy kis lépést. A testem rögtön a levegőbe került, és én szabadeséssel, az izgalomtól visítva zuhantam lefelé. Mikor kijöttem a vízből, úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi akrobata egy lélegzetelállító gyakorlat után.
Te is egy „szikla” peremén állsz, és nem tudsz leugrani? Érzed, hogy Isten elvárná, hogy radikálisan változtass valamin, de képtelen vagy rá? Vannak emberek, akik ugrásra születtek. Mások olyanok, mint én: lefagynak a sziklacsúcson, nem akarnak ugrani, de arra hajlandók, hogy megtegyenek egy kis lépést.
A történelem folyamán Isten kérdésekkel, ötletekkel noszogatta népét, hogy észrevegyük, mit vár tőlünk. Mint annak az embernek a megjegyzése ott fenn a sziklán.
Hasonló céllal hangzott el egy kérdés egyik kedvenc bibliai szereplőmhöz, Illés prófétához. Illés mélyen szerette Istent. Az 1Kir 19-ben Isten harsány figyelemelterelés után halk szellő suttogásában szólt hozzá.
Egyszerű kérdést tett fel neki:
- Mit csinálsz itt, Illés?
A kérdés nem Istennek volt hasznos, nem információt akart szerezni Illéstől. Tudta a választ, mielőtt elsuttogta a kérdést. Illéshez szólt, hogy ráébressze, szedje össze magát, és vegye észre, mit akar csinálni.
Úgy háromezer évvel később tőlem is megkérdi Isten:
- Mit csinálsz itt, Shelene?
A kérdés azt szolgálja, hogy gondoljam át, hol tartok. Döntsem el, merre kell továbbmennem. És noszogat, hogy tegyem meg a következő lépést.
Nem kell ugranom. Csak lépjek egyet.

Uram, segíts, hogy felismerjem hangodat, ha szólítasz. Segíts, hogy lássam hűségedet, és bízzam benne, hogy a legjobbat akarod nekem. Égesd szívembe a vágyat, hogy mindig el akarjam végezni a feladatot, amit rám bízol. Adj erőt és bátorságot, hogy megtegyem az első lépést afelé, amit elvársz tőlem. Jézus nevében, Ámen.

Shelene Bryan: Every Doing Starts With a Step
Encouragement for today, 2014.04.29.
www.proverbs31.org