Lélekerősítő levelek 158

Sérült világban élünk
Tracie Miles

„Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején?” Zsolt 10,1

Mire hazaértem, olyan izgatott voltam, hogy alvásról szó sem lehetett.
Hat órán át vezettem, és elkövettem azt a baklövést, hogy a szokásos keresztény zenei adó helyett a híreket hallgattam a rádióban. Ahogy telt az idő, egyre idegesebb lettem, mialatt egyik rossz hír követte a másikat. Az elmémben gondolatok, a szívemben érzelmek kavarogtak.
Legerősebben a szomorúságot éreztem, amit a nyers valósággal való szembesülés okozott: mennyire megromlott a világunk.
Erőszak, halál, katasztrófák, politikai korrupció, a tisztesség általános hiánya – mindenhonnan erről szóltak a történetek. Néha úgy tűnik, az Istennel szembenállók hangja és akarata erősebb, mint azoké, akik szeretik és hirdetik Őt és az Ő útját. Megrémít, hogy a dolgok a jó helyett a rossz irányába tartanak.
Államközi határokon át vezettem zakatoló elmével, a szívem elnehezült. Azon gondolkoztam, vajon mit válaszolna Isten, ha megkérdezhetném: „Uram, mondd már, mi zajlik ebben a világban? És mikor leszel hajlandó végre közbelépni?”
A 10. zsoltárban Dávid ugyanezt a zaklatottságot fejezte ki. Megkérdezte az Urat, miért tűnik úgy, mintha nem törődne a világ gonoszságával, mintha nem tudná befolyásolni az országban dúló kegyetlenséget, erőszakot és igazságtalanságot. Rákérdezett, miért ússzák meg a gonosz emberek az elkövetett gaztetteket.
Dávid tudni szerette volna, mikor lép már közbe Isten, mikor tesz már valamit. Bármit. Kétségbeesetten imádkozott, könyörögve Isten közbeavatkozásáért.
Talán te is érezted már így magad. Talán nehéz helyzetben vagy, küzdesz, és úgy érzed, Isten nagyon messze van, nem lép közbe, nem segít. Isten útján járva botladozol, míg mások, akik más utakon járnak, sikeresen haladnak előre. Vagy talán téged is világunk állapota és haladási iránya aggaszt.
Ezt érezte Dávid is, de azt látjuk, hogy a Zsolt 10,16-18a verseknél hirtelen reményre vált a borúlátásból: „Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, véded az árva és elnyomott ügyét”. Dávidot megnyugtatta annak tudata (emlékei és hite alapján), hogy Isten vele van, és mikor eljön az ideje, közbelép.
Dávid imádságban adott hangot legmélyebb félelmeinek, legőszintébb érzéseinek. Isten bölcsességéhez folyamodott magyarázatért, de alázatosan bízott benne, hogy Isten lát mindent, tud mindenről, és a megfelelő időben beavatkozik.
Világunk romlásnak indult a bűn miatt, de rajtunk áll, hogy erre hogyan reagálunk. Ne hagyjuk, hogy a kétségbeesés eltávolítson Istentől, hogy megingassa jóságába vetett bizalmunkat, helyette hagyatkozzunk hitünkre, és húzódjunk közelebb Istenhez, ahogy Dávid is tette.
Hirdessük hát ma is, hogy Isten uralkodik, bízzunk döntéseiben, legyünk igazságának szócsöve akkor is, ha közben a szívünk szakad meg a hírek hallatán.

Uram, segíts, hogy ne felejtsem el: Te uralkodsz világunk fölött akkor is, amikor látszólag minden széthullik. Add, hogy szilárd elhatározással Rád támaszkodjam, történjék bármi a hírekben vagy saját életemben, és bízzam Benned teljes szívemmel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2014.03.28.
Tracie Miles: Living in a World Gone Wrong
www.proverbs31.org


A megpróbáltatásnak célja van
Wendy Blight

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.” (Jak 1,2-4)

Sikítást hallottam a nappaliból. Beléptem, és rájöttem, hogy a tévéből hallatszott. A képernyőn egy férfi épp megtámadott egy nőt. Normál esetben ösztönösen a távirányító után nyúltam volna. Most viszont megkövülten álltam, tekintetem a jelenetre tapadt.
Visszarepített 26 évvel korábbra az egyetemi albérletembe. Arra a rémes pillanatra, mikor egy maszkos, fegyveres férfit találtam megbújva a lakásomhoz vezető lépcső tetején. Minden előjel nélkül felfakadtak bennem az akkori érzések, a félelem, amit átéltem.
Valami visszarepített az időben, hogy megmutassa, honnan indultam, és hova jutottam azóta.
A képernyőn zajló erőszakos jelenetben sok-sok év előtti önmagamat láttam.
Majd újra a filmbeli valóságra figyeltem, ahol az előbbi jelenet áldozata hazatérve lakását bűnügyi helyszínként látja viszont.
Ez megint visszarepített a múltba, én is értem úgy haza, hogy a lakásom tele volt nyomozókkal, helyszínelőkkel, akik mindent összeporoztak ujjlenyomatok után kutatva, különböző tárgyakat zacskóztak, címkéztek, személyes holmijaimat egyenként módszeresen átvizsgálták. Először fizikai jellemzőkkel bíró, pótolható tárgyak kerültek sorra: a fürdőruhám, lepedők, a paplanom, törülközőm. Majd személyes, látszólag pótolhatatlan dolgok: a méltóságom, a biztonságom, az értékem, az önértékelésem.
Megtámadásom napjától fogva a félelem börtönbe zárt, és fogva tartott majdnem 15 éven át.
De Istennek hála, amikor azt a tévébeli jelenetet néztem, a félelem már nem tudott magával ragadni.
Régen, ha felidéződtek a régi érzések, pánik tört rám, s addig futottam, míg találtam egy helyet, ahol nem vagyok egyedül bénító félelmemmel. De most nem. Kikapcsoltam a tévét, bátran és magabiztosan felmentem az emeletre, lezuhanyoztam, és ledörzsöltem magamról minden régi érzést.
Utána mintha az Úr ezeket a mondatokat súgta volna a szívembe: Emlékezz az ígéretemre. Állhatatos voltál, gyermekem. Az állhatatosság elvégezte munkáját.
Isten mai igénk, a Jak 1,2-4 szavaival szólt hozzám. Néha Isten megengedi, hogy megpróbáltatások teszteljék hitünket. A megpróbáltatások, bár lehetnek mérhetetlenül nehezek és fájdalmasak, elindítanak egy folyamatot, ami megtanít kitartani, az állhatatosság pedig úgy mélyíti és érleli hitünket, ahogy semmi más nem tudja.
Bizonyság erre az én életem. Isten nemcsak meggyógyított abból a sok-sok év előtti szörnyű napból, de bizonyságtétellé is alakítja azt, amit átéltem, hogy reményt adhassak másoknak, és Istenre irányítsam tekintetüket.
Ha épp megpróbáltatást élsz át, bátorítani szeretnélek, drága barátnőm. Alapigénk tanítása szerint Isten ezáltal is érlelni, tökéletesíteni akar téged. Azt is ígéri, hogy diadalmaskodni fogsz Krisztussal, aki szeret téged. Figyelj ezekre a szavakra: nem csak túljutunk a bajon, de „diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,37).
Mialatt ezeket az igazságokat végiggondoltam, Isten a következő üzenetet adta a szívembe:
Wendy, ez a megpróbáltatás nemcsak hogy nem fog elszakítani tőlem, hanem ha kitartasz, és nem veszed le rólam a tekintetedet, nem vonod meg tőlem a bizalmadat, akkor általa foglak azzá az emberré alakítani, akinek látni szeretnélek. Wendy, általam diadalmaskodni fogsz, hogy - érettebben - készen állj mások vigasztalására és bátorítására is.
Mielőtt tovább haladsz a levélben, olvasd el újra az előző bekezdést, a nevem helyére beillesztve a magadét. Engedd, hogy Isten ígérete átjárja lelkedet. A megpróbáltatásodnak célja van. Erősebbé teszi Istennel való kapcsolatodat, a Tőle való függésedet. Próbára tesz. Átgyúr téged, átalakít, talán azért, hogy túlélőként hathatós bizonyságot tegyél.
A megpróbáltatások azért jönnek, hogy Isten bennük és általuk átalakítson minket, és aztán felhasználjon, hogy reményt és gyógyulást vigyünk szenvedő népe számára.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy megpróbáltatásomnak célja van. Nyisd meg a szememet, hogy lássam kezed munkáját, és adj bátorságot, hogy kitartsak, s ezáltal tudj azzá az emberré alakítani, akinek teremtettél. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Trials Come So That…
Encouragement for today, 2014.03.31.
www.proverbs31.org


Rajtam a kamera?
Chrystal Evans Hurst

„Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket.” Mt 6,1a

Nagyobbik fiam nemrég lett kilencéves. Mint minden gyerek, ő is izgatottan vette tudomásul, hogy még „nagyobb” lett. Az ő különleges napján kidüllesztett mellkassal, emelt fővel járkált.
Miután egész nap indokoltan a figyelem középpontjában volt, este közölte velem, hogy mivel már kilencéves, ő akar mosogatni.
Legalábbis azt, amit ő használt.
Odament a mosogatóhoz, megragadta mosogatószert, és egy jó adagot rányomott egy koszos tányérra. Aztán nekilátott vadul dörzsölni a szivaccsal.
Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és a pultnak dőlve figyeltem, hogyan ügyeskedik szülinapos gyermekem. Több mint egy percen át sikálta a tányért.
Az a porcelán nemcsak tiszta volt, de biztosan steril is.
Ekkor drágalátos gyermekem felém fordult, kihívóan oldalra billentett fejjel, kicsit zavart képpel megkérdezte: „Anya, nem készítesz rólam egy képet, hogy feltedd az Instagramra?”
Majdnem kiesett a pohár a kezemből a nevetéstől - és a döbbenettől.
A fiam valami jót tett, és arra vágyott, hogy ezt mindenki lássa. „Jóságában” nagy szerepe van annak, hogy „rajta van a kamera”.
Néhány percet rászántam, hogy elmagyarázzam neki, hogy a jó dolgokat önmagukért végezzük, nem azért, hogy mások tapsoljanak nekünk.
Egyszerre rájöttem, hogy magamról mondok ítéletet.
Mert bizony gyakran én is ezt teszem.
Hányszor előfordult már, hogy nemcsak azért vállaltam el a szolgálatot, mert úgy volt helyes, hanem mert önérzetemet simogatta, hogy a többiek elismerően néznek rám!
Hányszor előfordult, hogy a gyülekezetben nagyobb erőfeszítéssel igyekeztem kedves és együttérző lenni, mint saját otthonom falai között!
Hányszor igyekszem kiválóan teljesíteni, mert tudom, hogy valaki néz, ugyanakkor elfelejtek tartósan törekedni a kiválóságra, pedig tudom, hogy Mennyei Atyám tekintete mindig rajtam van.
És Őt mindig érdeklem.
A Biblia egyértelműen tanít. Isten nem azt akarja, hogy a nézők tapsáért tegyem a jót. Ő tiszta szívet szeretne látni bennem, és olyan motivációt, mely a Neki tetsző élet vágyából fakad.
Akkor is, ha senki sem néz.
Mikor kicsi fiam mosogatni akart, a szívem ujjongott, azt hittem, úgy szeretné megmutatni érettségét, hogy valami jót tesz azért, mert az jó és helyes.
Mikor a valódi ok kiderült, tudtam, hogy van még bőven nevelői munkám vele. Van még mit fejlődnie, és ez egyáltalán nem baj.
És nem baj az sem, ha nekem és neked is van még fejlődni valónk.
A jó hír az, hogy meg tudok változni, mialatt növekedem Krisztusban.
Isten szerető Szülő, akit érdekel a szívem állapota, és nem sajnálja az időt a nevelésemre, a tanításomra. Hajlandó velem tartani, és helyes irányba terelni a lelki felnőttéválás útján.
Kisfiammal való esetem önvizsgálatra késztetett.
Amikor senki sem lát, amikor „nincs rajtam a kamera”, akkor is figyelnem kell, mit árulnak el lelkem állapotáról a cselekedeteim.

Uram, tiszta szívet szeretnék és tiszta motivációkat, de ha őszintén magamba nézek, be kell vallanom, hogy gyakran célt tévesztek. Tudatosítsd bennem, hogy Te mindig jelen vagy, és segíts úgy élnem, mintha mindig néznél engem. Ha előfordul, hogy csak a látszatért, a „közönség kedvéért” teszek valamit, segíts megértenem és aszerint élnem, hogy Egyetlen közönség számít. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Am I On Camera?
Encouragement for today, 2014.04.01.
www.proverbs31.org


Szabaduljunk meg a bűntudat keltette kételkedéstől
Renee Swope

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” Zsid 4,16

Azt mondta anyukám, hogy nem lesz otthon egész nap, menjek át hozzájuk felkészülni. Egy csendes házban nagyobb eséllyel tudom összeszedni a gondolataimat, és befejezni a gyülekezetünk női lelkigyakorlatának bevezető előadását.
A tervek szerint anyu délután 5 körül ér haza. Utána J.J., a férjem, fél 6-kor megérkezik a fiúkkal. A gyerekek nagyival maradnak, míg mi ketten elmegyünk egy meglepetéspartira.
Anyukám háza épp az a tanuláshoz, íráshoz való környezet, amire akkora szükségem volt. Tökéletes helyszín volt a munkához – míg ő haza nem érkezett: két órával hamarabb!
Cement burkolólapokat hozott, lerakta őket a padlóra. Visszament a kocsihoz, majd hatalmas bevásárlószatyrokkal jelent meg a konyhában. Ott, ahol dolgoztam. Mindez nagyon szép lett volna, ha már befejeztem volna a munkát. De az idő telt, és tudtam, már nem lesz elég, hogy végére érjek. Pánik kerülgetett.
Mindennek a tetejébe, ahogy leraktam a jegyzeteimet az asztalra, felborítottam egy pohár vizet, ami ráömlött a laptopomra. Megkövülten álltam, könny szökött a szemembe. Tökéletesnek indult napom teljes káoszba készült fordulni.
Felitattam a vizet, s elkezdtem készülődni a bulira, hogy indulhassunk, mikor megjön J.J. De nem jött. Fél 6, háromnegyed 6, semmi. Nem vette fel a mobilját sem. Nem akartam elrontani a meglepetéspartit azzal, hogy elkésünk, így 6-kor kimentem, hogy anyám kocsijával elinduljak egyedül, s majd ott találkozunk a férjemmel.
Alig indultam el, mikor felbukkant az autónkkal. Nyoma sem volt rajta a sietségnek. Sőt, először hatéves kisfiam szállt ki, odajött hozzám, s így szólt:
- Apu azt mondta, őrjöngeni fogsz!
Az nem kifejezés! A dühtől alig látva, úgy döntöttem, hogy folytatom az utat. De mikor mellé értem, a férjem odakiáltott:
- Meg se vársz?
- Nem!- üvöltöttem. - Mert egy nagy – [sípolás] – vagy!!
Nyolcéves kisfiam felém fordult:
- De anyu! Épp [sípolás]-nak hívtad aput!
Hirtelen elöntött a bűntudat és az általa keltett kételkedés – többek közt abban, hogy alkalmas vagyok-e egyáltalán egy lelkigyakorlat levezetésére. Nem vagyok odavaló. Nem vagyok elég jó. Félreértettem Isten hívását. Nem közvetíthetek egy olyan üzenetet, amihez nem tudok méltóan viselkedni.
Végül együtt mentünk el a buliba, arcunkon a „minden rendben van” álmosollyal. De másnap reggel bementem a gyülekezeti házba, egyenesen a szolgálat vezetőjéhez, bevallottam, mi történt, és közöltem, hogy nem vállalhatom a lelkigyakorlat vezetését. Válasza megdöbbentett:
- Renée, valóban nem volnál alkalmas, ha neked magadnak nem lenne szükséged erre a tanításra. De mert szükséged van rá ugyanúgy, mint nekünk, nagyon jól fogod közvetíteni. Isten meghívott és felkent erre.
Sosem tapasztaltam meg így Isten irgalmát.
Ez a válasz megéreztette velem, mit jelent a biztatás: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk” (Zsid 4,16).
Nehéz elhinni, hogy Isten fel tud használni minket, mikor egy zsák szerencsétlenségnek érezzük magunkat, de a Biblia tele van olyan férfiak és nők történeteivel, akiket elbukásaik ellenére nagyszerűen használni tudott Isten.
A vége az lett, hogy megtartottam a lelkigyakorlat bevezető előadását, és azzal kezdtem, hogy megosztottam a hallgatósággal, mi történt. Féltem, hogy néhány nő elítél majd, de nem ez történt, szeretetet kaptam, elfogadtak úgy is, hogy nem vagyok tökéletes.
Lehet, hogy a bűntudattól mi megvetjük magunkat, de Isten nem teszi. Ő készen áll rá, hogy fogja azt, ami látszólag tönkrement, és beépítse az útba, amit nekünk készített.
Ha megvalljuk helytelen gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, és megkapjuk Isten bocsánatát, szívünk felszabadul a bűntudat-keltette kételkedéstől, és megtelik irgalomtól átitatott önbizalommal.

Uram, irgalomért jövök ma Hozzád, segítő kegyelmedre van szükségem. Kérlek, önts lelkembe irgalomtól átitatott önbizalmat a bűntudat keltette kételkedés helyébe. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: No More Guilt-Induced Doubt
Encouragement for today, 2014.04.02.
www.proverbs31.org


Nem vesznek észre? Nem értékelnek?
Lysa TerKeurst

„(Saul) elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat.” ApCsel 13,22

Előfordul, hogy morcosan ébredek reggel. Minden kezdődik elölről. Bevásárolok, elkészítem, megeszik. Kimosom a ruhát, újra összekoszolják. Felseprek, egy óra múlva újra tele morzsával a padló.
Ennyi az életem? Napi feladatok újra meg újra?
Mielőtt nekilendültem volna a napnak, ma reggel elidőztem Jézusnál. És nagy igazságokra jöttem rá, miközben olvastam a Bibliámat, és Dávid életéről elmélkedtem. Függetlenül attól, milyennek látták mások, mennyire hajlott a bűnre, mennyire számított a családban, Dávid drága biztosítékot kapott Istentől. És ez elég volt.
Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte.
Idősebb testvéreinek nyűg volt. Apja, Izáj a legkisebbnek látta. A kívülállók egy pásztorfiúnak tartották. De Isten a leendő király sorsát szánta neki. És nem akármilyen királyét. Az ő vérvonalából fog származni Jézus.
Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte.
Dávid felkenésének napja is beszédes történet. Az 1Sám 16-ban Isten közli Sámuellel, hogy elvetette Sault, s helyébe Izáj egyik fiát választotta királynak.
Gondold végig, milyen királyi tulajdonságok sorjázhattak Sámuel fejében: magas, jó kiállású, szép beszédű, bátor, ápolt, jó modorú, született vezető alkat. Ezek egy részét Eliábban, Dávid bátyjában vélte felfedezni Sámuel. „Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: ’Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet’” (1Sám 16,7).
Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte.
Sámuel utasította Izájt, sorakoztassa fel a fiait. Mindegyiket meg kellett néznie. Dávidot viszont nem hívta be Izáj a legelőről. Felületességből? Előfeltevés volt? Ítélkezés? Szándékos választás?
Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte.
Sámuel végignézi Izáj fiait, majd megkérdi: „Mind itt vannak a fiaid?” Elképzelem Izáj ajkbiggyesztő mosolyát, ahogy válaszolt: „A legkisebb nincs itt – a nyájat őrzi” (1Sám 16,11). Csak nem bízzák a nép gondját olyanra, aki egész nap állatok gondját viseli?!
Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte.
Ahogy megpillantotta Dávidot, Sámuel tudta, hogy ő lesz az. Felkente királlyá. De Dávid még nem foglalta el a trónt. Sok év telik még el, mire a világ felismeri Dávidot. Hova ment hát, miután királlyá kenték? Valami előkelőséget oktató iskolába? Kormányakadémiára? Katonai főiskolára? Dehogy.
Visszament a legelőre a nyájhoz. Egy király, aki alacsonyrendű munkát végez. Egy király, akinek a jellemét a legelőn töltött mindennapok csiszolták, és készítették fel a hivatása betöltésére.
Így van ez velünk is. Bűzös pelenkák, koszos edények, taknyos orrok, rossz helyre rakott kulcsok, lejárt könyvtári könyvek és számlák, a szülinapi ajándék, amit még mindig nem küldtünk el nagyinak – ez is felkészítés. Jellemépítés zajlik. Hozzáállás-alakítás. Lélekfinomítás. Amire mind szükség van, hogy azzá legyünk, akinek Isten látni akar.
Van, hogy úgy érzed, átlép rajtad a világ? Bátorság! - Isten felszed minket.
Nem egyszerűen feladatokat végzek. Építem az örökséget. Isten országát alakítom. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én biztos más fényben látom most már a mindennapi tennivalókat – beleértve a büdös szennyest is.

Uram, hálás vagyok, hogy mikor úgy érzem, átlépnek rajtam, akkor is biztos lehetek benne, hogy Te felszedsz engem. Segíts, hogy az Egyetlen közönség kedvéért éljem az életemet. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: If You’re Feeling Overlooked and Unappreciated
Encouragement for today, 2014.04.03.
www.proverbs31.org


Minden lében kanál vagyok
Lynn Cowell

„Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éljetek, a magatok dolgával törődjetek, s a két kezetekkel dolgozzatok, ahogy a lelketekre kötöttük.” 1Tessz 4,11

Újra elkövettem. Beleszóltam valamibe, amihez semmi közöm nem volt. Meggyőztem magam, hogy segítenem kell, pedig ez nem az én dolgom volt. Vissza is ütött – szokás szerint. Mikor este végiggondoltam, mi történt, Jézus szólt hozzám. Na nem szó szerint értve, hanem a lelkemben éreztem, mit üzen nekem. Lynn, mindenbe beleütöd az orrodat, és ezt abba kell hagynod. Amikor ezt teszed, nem bízol bennem. Amikor beavatkozol valamibe, ezzel azt üzened, hogy én nem tudom elintézni. De ugye tudod, hogy ez nem igaz? Hagyd hát abba. Egyszer s mindenkorra.
Minden lében kanál vagyok. „Majd én elintézem”. Így szoktam mondani, de ez igazából csak egy szebb megfogalmazása ugyanannak.
Nem pletykálásról van szó. Az pletykál, aki szándékosan szét akar választani valakiket. Az én lelkemben ennek nyoma sincs. Én segíteni akarok. Komolyan.
Minden lében kanál vagyok. A szótár szerint az ilyen ember: „fontoskodva, kéretlenül beleszól olyan dolgokba, amik nem rá tartoznak, amihez sem joga nincs, sem felkérést nem kapott rá”.
Jog és felkérés nélkül. Hát igen. Ha látok egy boldogtalan, egészségtelen vagy istentelen helyzetet, abból indulok ki, hogy ha tudomást szereztem róla, ez azért van, mert nekem kell intézkednem.
De többnyire nem nekem kell. Íme, mit ír a tesszaloniki levél: „Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy csendben éljetek, a magatok dolgával törődjetek, s a két kezetekkel dolgozzatok, ahogy a lelketekre kötöttük” (1Tessz 4,11).
Az én dolgom az, hogy csendben legyek, és imádkozzam. De ehelyett intézkedni akarok, befolyásolni, beleszólni az ügyekbe.
Más szóval, beleütni az orrom.
Hát ez van. Most, hogy már annak látom, ami, felelős vagyok azért, hogy változtassak. Ehhez arra van szükség, hogy mielőtt bármit tennék vagy mondanék, csendesedjem el. Kérdezzem meg magamtól: ez a te dolgod, vagy csak beleütöd az orrod a máséba?
Fogok-e még kísértést érezni rá? Hát persze, nap mint nap. Be fogok avatkozni, ha kell, ha nem? Remélem, hogy nem, de valószínű, hogy igen. Esendő ember vagyok. Pedig szeretnék csak a magam dolgával törődni, és minden mást Jézus elé vinni. Nem azért fogok imádkozni, hogy adjon szavakat, amikkel intézkedhetem, hanem hogy adjon szavakat az imádsághoz.
Nagyon nehéz lesz a változás. De tudom, hogy Jézus komolyan gondolja, amit a mások dolgába való beleszólásról mond. A Péld 26, 17 így ír erről: „Kóbor kutyát ragad meg farkánál az olyan, aki más viszályába beleavatkozik.” Egyszóval nagy ostobaságot követ el. Én viszont okos szeretnék lenni.
Van itt valaki, aki szintén minden lében kanál? Van olyan emléked, amikor beavatkoztál valamibe, amibe nem kellett volna? Főleg amikor Jézus azt akarta volna, hogy imádkozz, és csak imádkozz? Gyere, imádkozzunk egymásért, és kérjük Jézust, nyissa meg a szemünket, és hagyjuk rá az intézkedést.

Jézusom, nagyon szeretem más problémáit megoldani. De igazából ez nem az én dolgom, hanem a Tiéd. Kérlek, nyisd meg a szemem, mielőtt beavatkoznék valamibe, ami nem rám tartozik, és adj erőt, hogy ellenálljak a kísértésnek, ha kell. Taníts meg imádkozni a beavatkozás helyett. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: I’m a Medler
Encouragement for today, 2014.04.04.
www.proverbs31.org