Lélekerősítő levelek 162

Rossz anya vagyok?
Lysa TerKeurst

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46,10a

Megesett már veled, hogy küzdened kellett az önbecsülésért? Úgy látom, Isten nekem nagyon meg akarja tanítani ezt a leckét, mert újra meg újra át kell élnem. Azt akarja, hogy ne a körülmények, hanem Ő határozza meg, ki vagyok én.
Én Isten szent és szeretett gyermeke vagyok.
Tudom. Tanítom. Hiszem. És mégis olyan könnyen megcsúszom, ha a körülmények úgy hozzák.
Évekkel ezelőtt egyik drága, drága, drága, de épp-olyan-bűnre-hajló-mint-mi-mindnyájan gyermekemet behívatták az igazgatói irodába – épp azon a napon, amikor kaptam egy meghívót, hogy tartsak előadást egy országos szülői nevelési konferencián. A tudatom annak látta a helyzetet, ami volt: A gyermekem a formálódás időszakát éli. Erős akarata van, és bár ez jól fog jönni neki felnőtt korában, gyermekkorában még fegyelmezni kell ezt az erőt. Egy aranyos gyermek, aki aranyosnak nem nevezhető döntést hozott.
A lelkem viszont úgy érezte, kudarcot vallottam. Vissza akartam utasítani a felkérést, és elbújni valahová. Úgy éreztem, engem hívattak be az igazgatói irodába, és egy ítélkező hang azt harsogja: Rossz anya vagy. Rossz gyermeked van. Rossz az otthonod.
Csendesen sikerült félrehúzódnom Jézussal, és azt tettem, amit már oly sokszor azelőtt: csokorba fogtam ítélkező gondolataimat, és letettem őket Elé. Kértem, segítsen, hogy úgy ítéljem meg ezt a helyzetet, ahogy Ő szeretné. Nem úgy, ahogy mások látják, nem úgy, ahogy a szívem hajlamos látni, hanem úgy, ahogyan Ő látja.
A Máté 7,24-27-ben kaphatunk egy kis eligazítást: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”
Tudod, mi az, ami megfogott ebben a részben? Mindkét emberre, arra is, aki helyesen cselekedett, arra is, aki helytelenül, jönnek nehéz idők. Mindkettőjük életébe betörnek a viharok, ömlik az ár, süvít a szél, és nekizúdul a háznak. Az, hogy mi igyekszünk Isten útmutatása szerint élni, nem jelenti, hogy megússzuk a nehézségeket.
Isten Lelke így szólt hozzám azon a napon: „Engedd, hogy áthassam természetes reakciódat. Ne hagyd, hogy gondolataid felpörögjenek, foglalkozz egy kicsit velem. Csendesedj el, és tudd: én vagyok az Isten.”
Így hát ültem és imádkoztam. A rossz-anya-vagyok tudatból átváltottam abba, hogy imádkozó anya vagyok, aki szembe tud nézni Istennek tetsző módon a nehézségekkel. Idegességem elmúlt azzal, hogy Isten szemszögéből akartam nézni a helyzetet.
Isten igazsága visszaadta önbizalmamat. Nem vagyok rossz anya. A gyermekem nem rossz gyermek. Az otthonom nem rossz otthon.
Ez a helyzet arra szolgál, hogy cselekvésre indítson.
Jelentkezett egy jellembeli probléma a gyermekemnél, amit rendbe kell tennem. És természetes a gyermekeknél, hogy jelentkeznek náluk jellembeli problémák, amiket rendbe kell rakni. Ezért adott Isten nekik szülőket. Ezért adta Isten nekem ezt a bizonyos gyermeket. Isten engem tökéletesnek lát arra, hogy felneveljem ezt a gyermeket.
Ha nehéz idők szelei süvítenek, és nekicsapódnak biztonságunknak, mindig forduljunk Isten igazságához, és cselekedjünk aszerint. Akkor semmi sem döntheti le békességünket, biztonságunkat, valódi önmagunkat.
Nem tudom, van-e még valaki, akinek szüksége volt ezekre a szavakra, de azt tudom, hogy nekem igen. Töröld hát fel könnyeidet, te drága édesanya. Új nap kezdődik. Olyan nap, amikor csak Isten igazsága határoz meg minket, miközben a szülői szerep útvesztőiben botorkálunk.

Istenem, segíts, hogy ma olyan anya legyek, amilyennek Te szeretnél. Minden tettemben Téged szeretnélek megdicsőíteni. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Am I a Bad Mom?
Encouragement for today, 2014.05.08.
www.proverbs31.org


Ha nem tudsz mindig a vonalon belül maradni
Alicia Bruxvoort

„’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9

Karom könyökig habos volt, ám négyévesem sírását hallva lecsaptam a mosogatószivacsot, és beviharzottam a másik szobába. Maggie épp színezéssel foglalatoskodott, de mikor beértem, azt láttam, hogy munkáját összegyűrve a padlóra dobta.
- Drágaságom, mi történt? – kérdeztem.
- Nem tudok a vonalon belül maradni – panaszolta.
Felszedtem a gyűrött papírt, a tenyeremmel kisimítottam. A képen lévő kiscica mintha kereszttűzbe került volna.
- Látod? – kérdezte kis óvodásom, és dühösen dörzsölte a viaszkrétával a lyukakat.
Meg tudtam érteni Maggie idegességét, mialatt néztem, ahogy kicsiny válla megfeszül minden mozdulatra. Minél jobban rányomta a lila krétát a lapra, a kép annál kevésbé volt önmaga.
- Semmit se tudok szépen megcsinálni! – közölte kislányom.
Fura megjegyzés egy olyan gyermektől, aki nyálcsorgató finomságokat készít gyurmából, és mesteri krétarajzokkal díszíti a feljárónkat. Kicsi művészem nem tudja még, hogy a szépség nem mindig függ attól, hogy belül maradunk-e a vonalakon.
Maggie sóhajtva letette a krétát, és én a sok hiábavaló próbálkozásokba belefáradt gyermekemben magamra ismertem. Kis négyévesem összeráncolt homloka ugyanazt tükrözte, mint az anyukáé, aki megpróbálta a láthatatlan vonalon belül vezetni az életét.
Senki nem írta elő nekem a jószülőség szabályait. Saját elvárásaimból alakultak ki, jó szándékú, anyáknak írt tanácsadó könyvek, mesés Facebook bejegyzések és személyes jó ember- jó anya- jó feleség evangéliumom alapján.
Az én „vonalaim” szabálya az volt, hogy a jó anya rendben tartja a lakást, semmiből is finomat főz, és mindenhova pontosan érkezik. A jó anya tudja, mit tegyen, ha kamasz gyermeke hallgatásba burkolózik, ha a kétéves nem eszi meg a főzeléket, ha a hatéves hazugsághálót sző a meséivel.
Minden erőfeszítésem ellenére az életem mindegyre túlcsúszott a vonalakon.
Tudtam, hogy egy jó anya sosem rágódik álmatlan éjszakákon, hogy tönkreteszi a gyermekeit. (Velem megtörténik néha.)
Egy jó anya sosem viszi hibás címre, hibás napon, hibás időpontban a gyermekét. (Ez is megtörtént egyszer vagy kétszer.)
Egy jó anya sosem hagyja maszatosan a gyermekeit, ha el kell menniük otthonról, és nem felejt el uzsonnát csomagolni nekik. (Én mindkettőben vétkeztem.)
Talán te is magad-alkotta vonalak között élsz.
Talán úgy véled, a jó feleség gyertyafényes, terített asztalnál vacsoráztatja a férjét, és sosincs mosatlan edény a konyhájában. A jó barát mindig azonnal válaszol az üzenetekre, és sosem feledkezik meg a jeles napokról.
Talán hozzám hasonlóan te is azt érzed, hogy minél inkább akarsz a vonalak között maradni, a lelked annál jobban recseg-ropog erőlködésed nyomása alatt.
De mondok egy jó hírt, ami az ilyen igyekvő lányoknak szól: Istent nem bántjuk meg hibáinkkal, tökéletlenségünkkel.
Az Ő kegyelme így szól hozzánk a 2Kor 12,9a-ban: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’
Ez az ige késztetett végül arra, hogy a magam rajzolta körvonalakat leváltsam együttérző Megváltóm kegyelmének vonalaival. Az, hogy végre abbahagytam a hiányosságaim miatti rágódást, és elkezdtem az Ő hűségére koncentrálni, életemet újfajta szépséggel ajándékozta meg.
Maggie még mindig sírdogált kilyuggatott színezője fölött, megsimogattam az arcát, és kértem, nézze csak, mi történik, majd vettem a papírt, és úgy, festékesen, lyukacsosan rásimítottam az ablaküvegre.
A reggeli napsugarak épp odasütöttek, s a papír lyukjain átkukucskálva csodálatos fényjátékot vetítettek a padlóra a lábunk előtt. Maggie elcsendesedve nézte a pislogó fénypontokat a szőnyegen, és a kezembe csúsztatott valamit, amit addig a markában szorongatott. „Már nem kell a kréta, anyukám. Épp ilyennek szeretem a képemet.”
Még álldogáltunk egy darabig az ablak előtt, és csodáltuk a lyukakon átcsillanó napsugarakat.

Drága Jézus, belefáradtam, hogy elvárásaim kitalált korlátai között éljek. Mutasd meg, kérlek erősségedet az én gyengeségemben, tökéletességedet az én hibáimban. Tedd az életemet széppé Neked. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: When You’re Tired of Coloring in the Lines
Encouragement for today, 2014.05.09.
www.proverbs31.org


Selejtből hűséges tanítvánnyá
Derwin L. Gray*

„Megszólította őket: ’Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!’” Mt 4,19

Ha érezted már magad értéktelennek, jó hírem van! Jézus épp téged keres, mert még mindig át akarja alakítani történelemformáló hűséges tanítványokká azokat, akik magukat selejtnek érzik,
Az én életem tökéletes példa rá. Olyan családból származom, amelyet a kábítószer, az iskolázatlanság, a bűnözés tartott a markában. Gyerekkori pajtásaim kuncogva nézték a házunkat, mert egy romhalmaz volt. Sosem jártam templomba. Elveszett lélek voltam.
A Nemzeti Futball Ligához kötődő években sem volt még bibliám, de ahogy a ligával jártuk az országot, észrevettem a hotelszobák éjjeliszekrényén a Gedeon-bibliákat. Egyik hétvégén elhatároztam, hogy elcsenek egyet. Akkor még nem tudtam, hogy a Gedeon Társaság épp azért rakja a bibliákat a hotelszobákba, hogy ingyen elvihesse őket bárki.
Tudtad-e, hogy a maguk korában Jézus apostolai mind lúzernek számítottak? Egyetlen rabbi vagy tanító sem fogadta volna tanítványának az első század zsidó kultúrájában azt a 12 fickót, akiket Jézus meghívott követőinek.
Hadd tágítsam történelmi ismereteidet egy kicsit, hogy megértsd Jézus tettének a jelentőségét. A zsidók számára az oktatás nemcsak hogy fontos volt, de kulcsszerepet adtak neki Isten népe fennmaradásában. A gyerekek 6 éves kortól tanulták, memorizálták a zsidó Írásokat. Akik tehetségeseknek bizonyultak, elindultak a ranglétrán felfelé, és tanítványnak jelentkezhettek egy-egy rabbi mellé. Akik nem jeleskedtek, azok a családi mesterséget tanulták meg.
Jézus az ellenkező utat járta. Nem várt a jobbak közül is a legjobbakra, hogy jelentkezzenek nála, hanem odament a kiesettekhez, és felkérte őket, hogy szegődjenek mellé tanítványnak.
Jézus 12 „selejtes” egyénnel döbbentette meg a világot, és fordította más irányba a történelem kerekét.
Pétert sokkolhatta Jézus kérése, hogy kövesse őt. Jézus életének Máté-féle leírásában ezt olvassuk arról a napról:
„Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: ’Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!’ Azon nyomban otthagyták hálójukat, és csatlakoztak hozzá. Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek.”
Mikor Jézus hívta Andrást és Pétert, ők azonnal ledobták a hálókat, és követték őt. Péter talán életében először nem érezte magát lúzernek. Kíváncsi vagyok, eszébe jutottak-e azok a régi napok, mikor kiderült, nem elég ügyes ahhoz, hogy potenciális tanítvány legyen. Mikor Jézus megszólította, Péter talán az apjára tekintett, aki megtanította halászni, egymás szemébe néztek szavak nélkül. Az apja arca talán büszkeséget sugárzott, és rábólintott arra, hogy elmenjen a rabbival.
Elképzelem, hogy Péter és András apukája hazatér a feleségéhez, és azt mondja neki: „Drágám, képzeld, mi történt! Nem fogod elhinni! Egy rabbi elhívta a fiainkat, hogy a követői legyenek. Ez a rabbi hisz a fiúkban! Hiszi, hogy olyanok lehetnek, mint ő!”
András és Péter ledobta a hálóját. Otthagyták az apjukat, és követték Jézust. Ezzel együtt levetették régi önmagukat, hogy egy új személyiséget öltsenek fel, melyet Jézus határtalan szeretete szőtt számukra.
Ahogy végignézek az életemen, és mindazon, amit Isten végbevitt, sírni kezdek. Hogyne raknám le én is fájdalmaim, bizonytalanságom, kételyeim és félelmeim hálóját, hogy kövessem Jézust!
Te leraktad a tiedet, hogy követhesd Őt? Vagy maradsz, mert úgy gondolod, nem vagy elég képzett?
Az igazság az, hogy nem vagy képzett a követésére. Én sem vagyok. De Jézus a lúzereket, a „selejtet” hívja, az olyanokat, mint mi vagyunk, hogy váljunk hűséges követőivé!

Uram, köszönöm, hogy leszeded rólunk a címkéket, amiket múltunk vagy a társadalom ránk ragaszt. Köszönöm, hogy megláttad bennem a lehetőséget, és elhívtál követésedre. Jézus nevében, Ámen.

Derwin L. Gray: From Failure to Faithful Follower
Encouragement for today, 2014.05.19.
www.proverbs31.com

*Derwin L. Gray a Dél-Karolinában lévő, gyorsan fejlődő Transformation Church nevű egyház alapítója és vezető lelkipásztora.http://www.derwinlgray.com/


Erősebb vagy, mint hiszed
Glynnis Whitwer

„Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet.” 1Tessz 5,14

Mikor első alkalommal voltam az edzőteremben, az oktató azzal kezdte, hogy nehezebbekre cserélte a súlyzókat, amiket választottam. „Erősebb vagy, mint hiszed!” – mondta, és én próbáltam palástolni szkepticizmusomat.
Mikor tovább ment a következő résztvevőhöz, hitetlenkedve megráztam a fejemet. Nem, gondoltam, gyengébb vagyok, mint hiszed!
Évek óta nem voltam edzeni, nem igazán hittem magamban. Nem vagyok atlétaalkat, még egy fekvőtámasz is nehezemre esik. Már a bemelegítő gyakorlatoktól gumiszalagoknak érzem a lábamat.
Korareggeli időpontra iratkoztam fel, miután eldöntöttem: ezentúl minden másként lesz. Nem ez volt az a hely, ahol kívánságom szerint lenni szerettem volna hajnali fél 6-kor hetente kétszer, de pár héttel korábban Isten egyértelműen jelezte, hogy ki kell törnöm a komfortzónámból.
Mialatt küzdöttem a nehezebb súlyzókkal, gondoltam, megnézem, mit csinálnak a többiek körülöttem. Máskor edzés közben mindig a földet nézem, és igyekszem túllenni az egészen. Most viszont alaposabban megnéztem a társaimat. Voltak köztük idősebbek, akik az unokáikról beszélgettek. Voltak, akik küszködtek a gyakorlatokkal, mint én. Fél füllel hallottam, hogy egyikük a térdprotéziséről beszél.
Hmmm… Ha ők képesek rá, akkor én is. Talán mégis eljövök még egy-két alkalommal, mielőtt feladom.
A következő órán mind megjelentünk, és rögtön volt közös témánk: az izomláz. Nevettünk egymáson, ahogy nyögve próbáltunk felkászálódni a matracról. Valaki előhozta, milyen nehezen tudott felmenni otthon a lépcsőn. Egyetértettem vele.
Úgy látszik, nem csak én érzem gyengének magam. Ez a gondolat mintha erőt adott volna.
Reggelente magam előtt láttam a többieket, ahogy próbálják az álmot kidörzsölni a szemükből, s ez mindig elég motivációt adott, hogy felhúzzam a teniszcipőmet, és elinduljak a terem felé. Lassacskán egyre könnyebb volt elfogadni a gyengeségemet, sőt már nevetni is tudtam rajta.
Egy különösen kemény edzés végén, mikor utolsóként igyekeztem teljesíteni a még hátralévő felüléseket, egyszer csak megszólalt valaki mellettem: „Hajrá, kislány!” Hirtelen elöntött a bátorság: azért is megcsinálom! Az elhatározás ereje átjárta egész testemet, miközben az egész csoport ritmikus számolással biztatott az utolsó felüléseknél.
Meglepett, milyen pozitívan állok hozzá. Honnan ez a változás? Bár fizikai erőnlétem javult, nem ez volt az egyetlen terület, ahol erősebb lettem. Társaim bátorítása lelkileg erősített meg.
Első órán magamba zárkóztam, a fájdalmat sem akartam kimutatni. De ahogy teltek a hetek, minél inkább megosztottam küszködésemet, annál több lehetőséget adtam a többieknek, hogy hozzám szóljanak. Szavaik bátorítást adtak. Jelenlétük biztosított róla, hogy nem vagyok egyedül a küzdelemben. Isten újra rámutatott, hogy milyen jó, ha hagyom, hogy mások is láthassák: nem vagyok tökéletes.
Ez a hozzáállás egész életemben kísértett. Alapigénknek szerettem volna mindig engedelmeskedni: „Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet.” 1Tessz 5,14
Szeretek figyelmeztetni, tanácsot adni, bátorítani, segíteni. A türelemmel nem állok valami fényesen, de a többi elég jól megy. Ám ahhoz, hogy Isten terve tökéletesen megvalósulhasson a tesszalonikai gyülekezetben és a mi mostani életünkben, néha a versben említett helyzetekben át kell kerülnünk a túloldalra.
Ez a szépsége Krisztus testének. Isten egy szeretettel áthatott egyensúlyrendszert tervezett, hogy így mélyítse hitünket és kapcsolatainkat. De hogy ez működhessen, el kell fogadnunk, hogy néha mi vagyunk, akiket megfeddnek, akiket bátorítanak, akiken segítenek – ha hagyjuk, hogy mások lássák tökéletlenségeinket.
Sajnos bennem van egy heves és egyben téves függetlenségi vágy, ami harcol az ellen, hogy a túloldalra kerüljek. Hibás hozzáállásom arra indít, hogy elrejtsem gyengeségeimet, félelmeimet, bizonytalanságaimat, s ez bizony észrevétlenül beengedi lelkembe a hiúságot és a gőgös büszkeséget.
Pedig mekkora szabadságot ad, ha kimondhatom: én is tudok padlón lenni. Ha ezt elismerem, mások imádkozhatnak értem. Mellém állhatnak, bátoríthatnak. Kettős áldást kapok: Istenét és a többiekét.
Isten azt akarja, hogy megtanuljam ezt a leckét. Azzal, hogy elismerem, segítségre szorulok, csökken a büszkeségem. Alázatosságot tanulok, és ez kedves Isten előtt. Egyúttal lehetőséget adok másoknak, hogy velem törődve gyakorolják az engedelmességet.
Tehát erősebb vagyok, mint hiszem? Úgy tűnik, igen. De hogy megtudjam, mennyire vagyok erős, el kell ismernem gyengeségemet.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy barátokat hozol az életembe, akik segítségével erősödhetem. Bocsásd meg bűnös büszkeségemet, ami megakadályozta, hogy mások közelebb kerüljenek hozzám. Segíts megértenem, hogy nem leszek gyengébb attól, hogy elismerem gyengeségemet. Inkább így válik lehetővé, hogy megerősödjem. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: You’re Stronger Than You Think
Encouragement for today, 2014.05.20.
www.proverbs31.org


Ki az, aki szereti a házirendet?
Amy Carroll

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.” Jn 15,9-10

Attól a naptól fogva, hogy kézbe vettem frissen nyomtatott jogosítványomat, a szüleim világos szabályokat állítottak elém: ha bármi olyat követek el, amiért büntetés jár, vagy ha balesetet okozok, a felelősség az enyém. Nem is volt ezzel probléma mindaddig, míg végzős diákként a társaimmal együtt le nem utaztunk a tengerpartra, és ott nekitolattam egy parkoló autónak, még mielőtt egyáltalán megpillanthattam volna az óceánt. Bőgni kezdtem, mert tudtam, egész nyáron dolgoznom kell a gyorsétteremben minimálbérért, hogy ki tudjam fizetni a kárt, amit okoztam.
A méltánytalannak tűnő szabály éle tompult, mire szülő lettem, s a nagyfiam lesúrolta az autónkat egyik szomszéd postaládáján. Hirtelen, anyai szemmel nézve, a szabály, ami ellen berzenkedtem fiatal lányként, hasznosnak tűnt, mert felelősségre, óvatosságra neveli a fiamat.
Nem mindig fogjuk fel, hogy Istennel, a legtökéletesebb szülővel szemben ugyanez érvényes. Isten iránymutatása néha önkényesnek, méltánytalannak tűnik. Főleg egy olyan kultúrában, ahol nincs világosan meghúzva a határ helyes és helytelen között. Ilyeneket gondolhatunk: miért ne dönthetném el, mennyit árulok el az igazságból a munkahelyemen, megbocsátok-e annak, aki kritizál, vagy meddig megyek el szexuális szabadságomban. Végül is felnőttek vagyunk. A szabályok gyermekeknek valók.
Isten mégis azt akarja, hogy új oldalról nézzük a parancsok és az engedelmesség kérdését. Az Ő útjai gyakran ellentétesek a miénkkel, például ha megnézzük mai alapigénket, azt látjuk, hogy az Istennek engedelmes élet nem büntetés, hanem jutalom.
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében” (Jn 15,9-10).
Ezekben a mondatokban Jézus arra hív, maradjunk meg a szeretetében – ami egy nagyon biztonságos hely -, azáltal hogy megtartjuk a parancsait.
A „maradjatok meg” a 9. versben azt is jelenti, hogy „szállást vesz”, „lakik”. El tudom képzelni Istent, ahogy behív egy lakásba, melynek védelmező falai az Ő parancsolatainak tégláiból épültek fel.
Minden gondos szülő készít írott vagy íratlan házirendet. És Isten a legszeretőbb szülő. Létrehozott egy gyönyörű helyet, ahova meghív, hogy vele lakjunk, ahol védelem és gondoskodás vesz körül.
Egy olyan valaki elméjében, aki mindig úgy érezte, hogy meg kell dolgoznia Isten szeretetéért, ez a feltételes mondat: „ha teljesítitek parancsaimat” nehezen kerül a helyére. Mélyebbre kellett ásnom, hogy megértsem, hogy az engedelmesség és Isten szeretete az én javamra járnak kéz a kézben.
Isten szeretet, ez tagadhatatlan (1Ján 4,16). A „bőséges szeretet” kifejezést Istenre értelmezve megtalálhatjuk a Kivonulás könyvében, a Számok könyvében, Nehémiásnál, a Zsoltárokban, Joél és Jónás könyvében. „Irgalma (tehát szeretete) örökké tart” – ez több mint hússzor ismétlődik a 136. zsoltárban, és azon kívül is számtalanszor a Szentírásban. Ha Isten annyiszor ismétli ezt Igéjében, kétségtelenül így is gondolja! Biztosra vehetjük, hogy Isten szeretete mindig hozzáférhető.
Nem változik, és mindig velünk van, de választhatunk. Választhatjuk, hogy az engedelmesség feltételét betartva megmaradunk a szeretetében, vagy az engedetlenséget választva kisétálhatunk védelme alól.
Jézus nyilatkozata a szeretetről olyan, mint egy puha meleg takaró, amibe beleburkolózom a hideg világban. Isten, a mi Mennyei Atyánk, hív minket a nekünk teremtett szépséges életbe, melynek fala az Ő parancsaiból épült fel. Válasszuk azt, hogy beköltözünk, és ott lakunk az Atya szeretetének jelenlétében.

Uram, bízni fogok abban, hogy a te szabályaid az én javamat és fejlődésemet szolgálják. Meg akarok maradni szeretetedben, az engedelmesség életét akarom élni Veled. Amikor ellenkezem, segíts, hogy nézzek körül, lássam meg falaid védelmét, és legyek hálás érte. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Does Anybody Really Like House Rules?
Encouragement for today, 2014.05.21.
www.proverbs31.org


Ejtőernyőzés
Suzie Eller

„’Ti adjatok nekik enni’ – válaszolta.” Lk 9,13a

Szerdánként néhányan eljönnek hozzám. Magukkal hozzák történetüket hajdani drogozásról, erőszakról, keserves gyermekkorról, második-harmadik esélyükről.
És hoznak barátságot. Nevetést. Őszinteséget. Nyitottságot.
Egyik alkalommal az volt a feladatunk, ahogy körbeültük a konyhaasztalt, hogy öt dolgot tárjunk fel magunkról. Nem a múltunkból, és nem is abból, amit a tükörben látunk, ha belenézünk. Öt vonást, mely Jézussal töltekező hívő lányokként jellemez minket.
Mikor rám került a sor, három dolgot soroltam fel az ötből: jószívű vagyok, Isten szeret, kalandvágyó vagyok…
A harmadik pontnál példaként megemlítettem, hogy szeretném egyszer kipróbálni, milyen érzés kiugrani egy repülőgépből. Mielőtt tovább sorolhattam volna, monológom beszélgetéssé robbant. Kiugrani egy repülőből? Minek? Mekkora őrültség!
Nem várt fordulatot vett az együttlétünk. Rövidesen felfogtam, hogy ez Isten-akarta fordulat volt, mert az új téma társnőim rejtett, félelmekkel elnyomott vágyait hozta felszínre: megtenni egy lépést, mely kockáztatná a kapcsolatukat; kipróbálni a vezetői szerepet; elmenni missziós útra (ami repüléssel jár). Még a hullámvasút is szóba került.
Múltjuk eseményei és alakjai meggyőzték ezeket a hölgyeket, hogy a kalandos élet nem nekik való, maradjanak múltjuk és félelmeik alkotta korlátaikon belül. Jézus tanítványai is ilyenek voltak?
A Lukács 9-ben nagy gondban voltak a tanítványok. Ott volt körülöttük a tömeg. Távol voltak minden lakott területtől. És nem volt ennivaló.
A tanítványok azt tartották volna helyesnek, ha Jézus hazaküldi az embereket.
Ehelyett Jézus feléjük fordult, és így szólt: „Ti adjatok nekik enni”.
A tanítványok szerint a számukra megtehető lépés az volt, ha kérik Jézust, küldje el a népet. Emberi mérték szerint nem volt elég ennivaló. Emberi gondolkodásuk szerint Jézus az, akinek lépnie kell. Emberi valóság volt, hogy ott van körülöttük 5000 férfi, a hozzájuk tartozó nőkkel, gyermekekkel együtt mintegy 20000 ember.
A „Ti adjatok nekik enni”- parancs kilépett az emberi dimenzióból a természetfölöttibe. A repülőből kiugrás pillanata volt hitük számára.
Jézus nem várta el tőlük, hogy saját erejükből teljesítsék a parancsot. A Jn 15,5b-ben azt mondja: „nélkülem semmit sem tehettek”. Tudomásukra akarta hozni, hogy készen áll sokká tenni a keveset, amit ők fel tudnak ajánlani.
Megkérdeztem a nálam lévő hölgyeket, mi lenne, ha Jézus hívná őket egy kalandra.
Egyikük azt mondta, eljönne velem hullámvasútozni.
Egy másik kijelentette, hogy igyekezne megnyitni szívét olyanok előtt, akik még nagyon az elején járnak az útnak.
Volt köztük egy fiatalasszony, aki még sosem ült repülőgépen, nagyon fél a repüléstől, gyógyuló kábítószerfüggő, és legfőbb vágya, hogy másoknak beszéljen Jézusról. Ő ezt mondta: „Nagyon félnék, de ha Isten arra szólítana, hogy menjek el egy missziós útra, felszállnék a repülőre, mert tudnám, hogy az én Istenem velem van ott is.”
Örömömben legszívesebben táncra perdültem volna! Valami fontos dolog volt kialakulóban. Bármilyen kicsinek látnák is mások a kalandjainkat, Isten mindegyikünkkel tud nagy dolgokat véghezvinni.
Te is úgy érzed, hogy esetleg a múltad vagy mások véleménye miatt korlátok közt élsz? Félelmet keltenek benned, úgy érzed, alkalmatlan vagy arra, hogy Jézus felhasználjon téged?
Túl nehéznek, túl nagynak tűnik?
„Ti adjatok nekik enni.” „Te tedd meg.”
Jézus bizalmat szavaz neked, Ő tudja, hogy minden szükségessel el tud látni.
Felhívás ez, hogy lépjünk ki a pusztán emberiből, és higgyünk a természetfölöttiben. Ismerd meg magadat olyannak, amilyennek Isten mindig is ismert, és figyeld, hogy bontakozik ki a hit csodája a lelkedben.

Atyám, köszönöm, hogy túllátsz félelmeimen, sérüléseimen, és meglátod alattuk igazi énemet. Egy erős lányt látsz ott, Isten hívő gyermekét. Hinni akarom, hogy mindenre képes vagyok Általad, a te segítségeddel. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Jumping Out of Airplanes
Encouragement for today, 2014.05.16.
www.proverbs31.org