Lélekerősítő levelek 187

Akár koszos edények között is
Sharon Glasgow

„Legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.… Ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” 1Pt 4,9-10.11b

Stella és a férje több mint 60 éve szolgálnak misszionáriusként, rengeteg embert vezettek el Krisztushoz. Amikor meglátogattam Stellát, már túl volt a nyolcvanon, de még mindig szolgált. Az a megtiszteltetés ért, hogy egy barátnőmmel, Shelivel együtt egy hétig segíthettünk neki szolgálatában.
30 órás út után, késő este érkeztünk meg Stella lakhelyére, Takamatsuba, Japánban. Kedvesen bevezetett a konyhába, meleg vacsorával kínált, majd imádkozott értünk, mielőtt lefeküdtünk.
Másnap még alig kelt fel a nap, már ott ültünk a konyhában egy kiadós reggeli mellett.
Stella konyhája zsúfolásig tele volt régi és újabb edényekkel, eszközökkel, a bőséges reggelink előkészítéséhez használt edények tornyosultak a mosogatóban – a hangulat mégis barátságos, otthonos volt. Meghatódtam, mialatt Stella és a férje felolvastak a Szentírásból, és bátorságot öntöttek belénk. Krisztus szeretete szétáradt, és elborított engem.
A reggeli után Stella azonnal újra főzni kezdett. Ezennel száz nővendég számára. Kibérelt egy előadótermet, és meghívta az ismerőseit, egy Amerikából érkezett előadóval és ebéddel csábítva őket. Főztünk, majd megterítettük az asztalokat, a vendégek megérkeztek, és Stella az előadói emelvényhez invitált. Az egész rendezvénnyel az volt a célja, hogy a jelenlévők kedvet kapjanak, és vasárnap eljöjjenek az istentiszteletre. Sokan így is tettek!
Ebéd után hazafelé a kocsiban Stella közölte, hogy egy csomó vendéget hívott a jelenlévők közül vacsorára. Fogalmam sem volt, hogy fogunk a délelőtti előkészületek után otthon hagyott romhalmazon úrrá lenni, és még vacsorát is főzni egy csomó embernek! Képtelenség! De Stellán semmi feszültséget nem láttam. Mintha nem érdekelné. Tele volt energiával mindattól, amit az Úr tett az ebéddel egybekötött rendezvényen.
Hányszor előfordult, hogy jobban izgatott, hogy néz ki a konyhám, mint az, hogy hogyan szolgálhatom a vendégeimet. Idegesített, ha kicsi volt a hely, vagy ha nagy volt a rendetlenség. Mélyen hatott rám, ahogy ez az asszony mintha észre sem vette volna a mosatlan edényeket. Nem hagyta, hogy a fel nem törölt konyhapadló megakadályozza a szolgálatban. Gyönyörűen megterítette az asztalt, és kedvesen fogadta a vendégeit. Férjével együtt hangosan imádkoztak, olvastak a Szentírásból. A szívek meglágyultak.
Eltelt pár év Japánbeli látogatásom óta, de Stella mindig eszembe jut, mikor vendégfogadásra készülök. Élete során több ezer embert látott vendégül az asztalánál, és sokan jutottak el Jézushoz általa. Szolgálata nem függött a patyolattisztaságtól a konyhában. Valójában mindig nagy rendetlenség volt nála. Ám valahányszor Isten megnyitotta a lehetőség egy kapuját, Stella kész volt belépni rajta.
Szeretnék úgy szolgálni, ahogy ő. Szolgálata tükrözi azt, amiről Pál apostol ír mai alapigénkben: „az Istentől kapott erővel végzi”. Szeretném, ha jobban tudnék vágyni arra, hogy Jézushoz közelebb vigyem az embereket, mint arra, hogy tisztaság és rend legyen a konyhámban.
Istent inkább foglalkoztatja, hogy mi zajlik az emberekben, akik a házunkban járnak, mint a ház állapota. Misszionárius barátnőm megtanított rá, hogy mosatlan edények halmai fölött is meg lehet osztani másokkal Isten szeretetét, vendégszerető házigazdaként így is szemléltethetjük Isten személyiségét.

Uram, mutasd meg, hogyan használhatom mások szolgálatára a forrásokat, melyekkel rendelkezem, melyeket kaptam Tőled. Segíts, hogy az emberekkel törődjem inkább, mint a tárgyi környezetemmel, például a mosogatnivalóval. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: Even in the Midst of Dirty Dishes
Encouragement for today, 2015.06.29.
www.proverbs31.org


A gyengeség ereje
Michele Cushatt

„Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” 2Kor 12,10

Rögtön tudtam, hogy ez életem nagy lehetősége.
Évek óta álmodoztam arról, hogy író leszek. Egy csomó kis majom (akarom mondani gyermek) gondozása közben időről időre lehuppanok a laptomom mellé, és dőlnek belőlem a szavak. Ám az álom és a valóság közötti szakadék áthidalhatatlannak tűnt.
Mindaddig, míg egy nap érkezett egy email. „Szeretnénk meghívni, hogy előadást tartson egy konferencián…” Meghívás előadónak. Egy országos konferenciára.
Felcsillant a remény. Nem akartam hinni a szememnek, csak bámultam a képernyőt. Itt az áttörés! Csak el ne puskázzam.
De aztán megtörtént, amire senki sem gondolt volna. Alig három hónappal a konferencia előtt egyetlen telefonhívás az orvostól összedöntötte a világot. Rákos vagyok. A nyelvemen.
Ennek nincs semmi értelme. Harminckilenc éves, egészséges édesanya vagyok. Helyesen étkezem, eleget mozgok. Még fogselymet is használok. Ez külön jó pont.
De a rák nem tiszteli az embert, ezt hamarosan megtanulhattam. Betör az életünkbe, mint egy kormányozhatatlan autó, tétovázás nélkül rombol le embert, családot, álmokat.
A hónapokig tartó felfordulást, ami a telefonhívást követte, nehéz leírni. Csak aki átélt hasonlót, az érti meg, hogyan tud egy pillanat alatt megváltozni minden. Végtelen számú orvosi vizsgálat, rengeteg teszt és átvilágítás. Sebészeti beavatkozás, ami a nyelvem egy részétől megszabadít. A lábadozás hosszú, fájdalmas hetei.
De a testi trauma csak töredéke volt a rémálomnak. A legnehezebb a megválaszolhatatlan kérdések özöne volt:
Miért adtad ezt, Istenem? Mi a Te szereped ebben az egészben? Hol vagy? Fogok még valaha is rendesen beszélni?
Életben maradok?
Mire eljött a konferencia napja, már csak árnyéka voltam önmagamnak. A rák minden energiát kiszívott belőlem. A félelem az ismeretlentől megrendítette önbizalmamat. Vissza akartam mondani. Hogy tudnék én most békességről és hitről beszélni? Semmit nem tudok nyújtani. Semmit összetört, megkopott önmagamon kívül.
Állni akartam adott szavamat, ezért elutaztam a konferencia helyszínére. De alig értem oda, belém hasított a fájdalom.
Istenem segíts!
Kivettem egy fájdalomcsillapítót a táskámból, és elindultam a szökőkút felé. Ekkor valaki a nevemen szólított.
- Michele, várj – suttogta egy női hang. Erika volt, a szervezők egyike. Mielőtt reagálni tudtam volna, hátulról megfogott. Így, ahogy mondom. Erika kezét éreztem a hátsómon.
- Mit akarsz? – kérdeztem, és szinte felpofoztam. Alig ismertük egymást.
- Várj egy percet – mondta újra, és nem vette le a kezét. – Lecsúszott a szoknyád.
Micsoda?!
- Lecsúszott a szoknyád, visszahúztam.
A hosszú, csokoládébarna szoknya, amit alig egy órája vasaltam ki és húztam magamra gondosan, a combom közepéig lecsúszott. Több heti fogyás szerencsétlen következménye. A teremben, ahol a konferencia résztvevőire, előadóira hatni szerettem volna, nagyon kicsire zsugorodtam.
Ez nem ér.
És mégis, valami ekkor kimozdult a holtpontról. Amit megalázónak véltem, a megváltásomnak bizonyult. Egész életemben a kimerülésig küzdöttem azért, hogy megfeleljek, hogy azt a szépen összerakott, fényezett énemet mutassam, amit Isten és a világ elvár tőlem. Aztán jött a rák. A félelem. A megrendült hit. És egy lecsúszott szoknya.
Ezen a ponton lépett közbe Isten csodálatos gyógyító ereje. Nincs abban semmi rossz, hogy a legjobbat akarom nyújtani. A kiválóságnak is megvan a maga helye. De próbálkozásaim során nem vettem észre egy gyönyörű igazságot: a gyengeség erejét.
Ahogy mai alapigénk, a 2Kor 12,10 rámutat, amikor gyengék vagyunk, akkor vagyunk erősek. Igen, küzdöttem azért, hogy elég jó, elég erős, elég csinos, elég megbízható legyek. De közben elfelejtettem Jézus felszabadító ajánlatát: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28).
Megnyugvást. Pihenést.
Erre van szüksége a rákkal küszködő, önmagát kudarcként megélő édesanyának. Egy irgalmas Istenre, aki elég erős, hogy levegye róla, és átvegye magára a terhet, ami ránehezedik.
Kiderült, hogy a konferencia résztvevőinek is erre volt szükségük.
Kedveseim, a szolgálat – a maga legtisztább formájában – nem azt jelenti, hogy tökéletességet sugárzunk mások felé. Nem ragyogó prezentációnkkal, tökéletes családunkkal, külső-belső összeszedettségünkkel hatunk leginkább.
Hanem azzal, ha merjük felfedni rejtett tökéletlenségeinket, és ezzel alkalmat adunk másoknak, hogy hasonlóképpen tegyenek. Társsá válunk a küzdelemben, a hitért való harcban, fogjuk egymás kezét, és szemernyi ítélkezés nélkül nyújtjuk jelenlétünk és könyörületünk óceánját.
Hogyan? Úgy, hogy van egy Istenünk, aki azt mondja, hogy elég az, amilyenek vagyunk. Úgy, ahogy vagyunk. Még ha a szoknyánk lecsúszik, akkor is.

Istenem, gyógyíts ki az állandó bizonyítani akarásból. Segíts elhinnem, és megpihennem a gondolatban, hogy elég vagyok, mert a Tied vagyok. Jézus nevében, Ámen.

Michele Cushatt: The Strength of Weakness
Encouragement for today, 2015.06.24.
www.proverbs31.org


Kérlek, szólj közbe
Lysa Terkeurst

„Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.” Zsolt 19,9

Nem tudom, nem azért szalasztjuk-e el a legjobb alkalmakat a bizonyságtevésre mi, keresztények, mert mindig rohanunk valahová.
Nemrég történt. Minden gondolatomat lefoglalták előttem álló tennivalóim.
Mialatt a stoplámpánál álltam, felhívott egy ismerősöm, és panaszkodni kezdett, hogy a fia reggel otthon felejtette az uzsonnáját és az iskolai egyenruhához tartozó övet. Ismerősöm hiába próbálta hívni a férjét, aki iskolába vitte a gyereket. Ő maga egy újszülöttel volt otthon, nyűgösen az álmatlan éjszaka után. Ez az egész tehetetlenség nagyon nyomasztóan hatott rá.
Biztos kap a gyerek ennivalót a barátaitól, akik meg fogják osztani vele a maguk uzsonnáját, de az öv, az nehezebb dió. Amikor észreveszik, hogy nincs öv a gyereken, fel fogják őt hívni, hogy vigye be. Kocsival 20 perc az út az iskoláig.
Ahogy ültem a lámpánál, és hallgattam panaszkodását, jobbra fordítottam a fejem, mert tudtam, ott van egy áruház. Ahol öv is kapható meg ennivaló is.
Döntenem kellett: van módom segíteni? Igen, tudnék segíteni, ha az előttem álló tennivalókat kicsit átcsoportosítanám. Akarok segíteni? Az ismerős nem kért tőlem segítséget, örült, hogy valakinek elmondhatja a bajait, viszont tudtam, mekkora kő esne le a szívéről, ha segítenék.
Ma nem fogom hagyni, hogy betervezett dolgaim fontosabbak legyenek, mint a fölülről érkező jelzés, mely megzavarja elképzelt programomat. Így hát segítettem.
Nem tudhatom biztosan, de szerintem az ismerősöm Jézustól kért segítséget. Nehéz fél éjszakát fenn lenni egy ébren lévő kisbaba miatt. Nehéz rátalálni egy új ritmusra, mikor valamiért az élet addigi rendje megváltozik a családban. Nehéz segítséget kérni, mikor tudod, hogy mindenki rohan a maga dolga után, és utálod megzavarni őket.
Elismerem, feladatorientált ember vagyok, nem vágyom arra, hogy megzavarják eltervezett programomat.
De ott, a jelzőlámpánál felismertem a szünettartás erejét. Csak addig tartani szünetet, hogy Jézusnak legyen ideje megkocogtatni a szívemet, és megkérdezni: „Meg tudod tenni? Meg akarod tenni? Ne úgy fogadd, mint egy kellemetlen, zavaró tényezőt, hanem mintha a mai napon ez lenne a legfontosabb feladatod.”
A Biblia azt tanítja, hogy az egyik legfontosabb parancs a szeretet parancsa. Amikor szeretünk másokat, Jézus üzenetét keltjük életre. És mit mond a 19. zsoltár 9. verse? „Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.”
Ó, hányszor elszalasztottam a szünettartás örömét, amikor Jézusért élhettem, szerethettem, világíthattam volna! Attól félek, jóval többször megtörtént, mint amit szívesen elismerek.
De nem akarok beleragadni a sajnálkozásba, hogy mennyit mulasztottam. Inkább úgy tekintek erre a felismerésre, mint egy ébresztő jeladásra. Szellősebbé fogom tenni a programomat, hogy Istennek lehetősége legyen teletűzdelni szeretetalkalmakkal.

Uram, kérlek, segíts, hogy ma is megálljak, és tudatosítsam magamban újra, hogy a bizonyságtétel legtökéletesebb formája, ha egyszerűen készen állok mások szeretésére. Mutasd meg, hol van alkalmam szeretni. Tégy bátorrá, hogy el tudjak térni gondosan megtervezett programomtól. Használj fel, hogy válaszod lehessek ma is valaki imájára. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Please Interrupt Me
Encouragement for Today, 2015. június 11.
www.proverbs31.org


Csak ne hagyd abba
Suzie Eller

„…mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetűek, amelyek várakat is lerombolnak.” 2Kor 10,4

Szombat reggelenként gyakran előfordult, hogy Ryan fiam felhívott, és így indított: - Szia, Anyu, épp most futottam 13 mérföldet! Te mit csinálsz?
- Hát… Épp befejeztem a reggelit. Mindjárt megmosom a fogamat. Ja, és meg is fésülködtem.
De hogy tizenhárom mérföldet futottam volna? Na ne...
Aztán a férjem is elkezdett futni. Eleinte az izzadságtól csuromvizesen esett be az ajtón, és kapkodva szedte a levegőt. Egy idő után már ő is mérföldekben számolta a távot. Aztán eljutott az 5K-ig, sőt a félmaratonig. Egyik reggel én is futócipőt húztam, és megfelelő öltözékben kiléptem az ajtón.
Ha ők képesek rá, én is.
Nekilendültem. Eleinte élvezettel hallgattam a lábam dobbanását a járdán, de a mellkasom hamar összeszorult. A lábamra mintha mázsás súly nehezedne. Próbáltam célokat tűzni magam elé.
Na még addig a postaládáig.
Csak még a jelzőlámpáig.
Aztán lerogytam a járdaszegélyre, és kapkodva szedtem a levegőt. Egy mérföld se volt mögöttem.
Kényelmesen hazasétáltam, és szegre akasztottam a futócipőt. Ezt a futásdolgot nem nekem találták ki. Az biztos.
Később aztán megtudtam, hogy mindig az első mérföld a legnehezebb, még gyakorlott futóknak is. Rá kell találnod a ritmusra. Gyalogláshoz szokott tüdőd, szíved, lábad hozzá kell szokjon az új feladathoz.
Túl hamar feladtam. Túl szigorú voltam magamhoz.
Mai alapigénkben Pál apostol új helyzettel szembesül. Levelei nagy hatással voltak a gyülekezetre, de mikor személyesen is megérkezett, nem hatott olyan erővel az emberekre. Egyesek azt mondták, túl félénk (2Kor 10,1), mások szerint a beszéde gyatra (2Kor 10,10).
Pál megtehette volna, hogy abbahagyja az egészet.
De nem tette. Nem az számított, hogy jó szónok-e, vagy milyen erős hatást gyakorol a személye az emberekre. Ő hatalmat kapott Jézus nevében arra, hogy legyőzze az akadályokat. Nem kell mást tennie, csak fusson tovább. Jézus hatalma által meg lesz az eredmény.
Évekkel ezelőtt kezdődött az érzelmi életem gyógyulása. Teljes romhalmaz volt a bensőmben. Az a bizonyos „első mérföld” ebben a folyamatban is nagyon nehéz volt. Szakítanom kellett régi beidegződésekkel. Túl kellett tennem magam bizonyos érzéseken. Meg kellett tudnom, ki vagyok, miután lehámoztam magamról a múlt hatásait. Voltak időszakok, mikor elgyengültem, nem tudtam előre haladni. Ha a sikert a teljesítményemmel mérem, már rég feladtam volna.
Örülök, hogy nem tettem, mert Isten minden újabb lépésnél segített lerombolni a lelkemben azt, ami visszatartott.
Nem volt kötelező sebesség. Ha megálltam levegőt venni, egy időre szünetet tarthattam. Ha elbizonytalanodtam, Ő megmutatta a következő lépést. Egyetlen feltétel volt: ne hagyjam abba. Isteni ereje minden lépésnél dolgozott bennem.
Talán te is elindultál a gyógyulás útján, és nehéznek találod. Vagy egyszer megpróbáltad - nem sikerült, abbahagytad.
Húzd vissza a futócipőt, testvérem. Mennyei Atyánk téged is fel akar szabadítani, és megígéri, hogy végigfutja veled a pályát.
Nemrég újra futni kezdtem. Nem hiszem, hogy valaha is futok 13 mérföldet reggeli előtt, de örülök annak, hogy a cipő a lábamon van, hogy folytatom az előrehaladást az úton, aminek a végét nem ismerem.

Mennyei Atyám! Felhúzom a futócipőt. Örülni fogok minden megtett lépésnek, és futni fogok a célig, kitárt karral dicsőítve Téged. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Just Keep Moving
Encouragement for today, 2015.06.03.
www.proverbs31.org


Ami mindnyájunkban közös
Tracie Miles

„Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” Róm 8,28

Összeszorult a szívem, mialatt a levelét olvastam. Annyi szenvedés érte az élete során! Nem érdemelte meg, nem okozta egyiket sem.
Aztán elolvastam a következő levelet. Írójának sorsa egészen más volt, de a fájdalom, amit át kellett élnie, többnek tűnt, mint amennyi egy embernek kijár, vagy amennyit el lehet viselni. Aztán jött a következő, meg a következő.
Számtalan email érkezett a postafiókomba, mindegyik csordulásig telve érzelmekkel, sérülékeny őszinteséggel. Minden leírt élet más volt, más szintje a fájdalomnak, szégyennek vagy megbánásnak.
Volt, akit testileg bántalmaztak. A másikat megcsalták. Volt, aki a függőséggel harcol, a másik elvált. Egyiket szexuálisan bántalmazták, a másik állandó félelemben, szorongásban él. Egyik az abortusz mellett döntött, a másik a férjét csalta meg. Volt, aki súlyos fogyatékossággal él.
Hosszú volt a lista, de mindegyik nőnek volt a múltjában valami, ami miatt jelentéktelennek, értéktelennek, Isten szeretetére méltatlannak érezte magát. Mégis, különböző tapasztalataik ellenére, volt valami megrázóan szép, közös dolog az életükben, ami világosan kitűnt a levelekből, és amit mindnyájan megfogalmaztak.
Mindegyikük engedte, hogy Isten felhasználja szenvedésüket, és ennek eredményeként életük élő tanúbizonysága legyen Isten teremtő erejének. Mind átélték, hogy ezzel az erővel a nehézségből létrejön valami, ami Isten dicsőségét szolgálja.
„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől” – olvassuk a Római levél 1-2. versében. Azt jelenti ez, hogy mindegy, mi volt az életünkben, mit tettünk vagy nem tettünk meg, Isten feltétel nélkül szeret és értékel minket.
Később, ugyanabban a fejezetben, mai alapigénkben arról olvasunk, hogy Isten nemcsak szeret, de életünkhöz terve, célja van – nem múltunk ellenére, hanem azzal együtt, vagy épp amiatt.
Az üldöztetés sok formájában tapasztalta meg Pál a fájdalmat és szenvedést: bebörtönözték, megverték, elűzték. Saját élettapasztalata tette bölccsé, ő maga példázza, hogyan tud Isten átalakító ereje egy roncshalmazból értékes üzenetet kovácsolni.
Biztatta a hívőket, higgyenek Isten ígéretében, hogy bármit jóra tud fordítani azok életében, akik szeretik Őt, akiket kiválasztott, és ez nemcsak Isten dicsőségét, hanem a mi javunkat is szolgálja.
Bármily nehéz sors áll is mögöttünk, azáltal, hogy Isten gyermekei vagyunk Jézus Krisztusban, a Megváltónkban, van bennünk valami közös: Isten javunkra fordítja azt, amit az ördög a kárunkra szánt. Ha hagyjuk, hogy Isten felhasználja szenvedéseinket saját dicsőségére és a többiek szolgálatára, megtapasztalhatjuk a lelki megújulást, gyógyulást és átalakulást úgy, ahogy még soha.
Korábbi életünktől, a különbségektől függetlenül egy érték közös lehet bennünk: mind dönthetünk úgy, hogy Jézus hatalmát fogjuk példázni, mely képes teljesen átalakítani egy életet. Valóban minden javára válhat azoknak, akiket Ő elhívott.

Uram, sokáig úgy éreztem, hogy múltam miatt nem lehet engem szeretni, nem lehet nekem megbocsátani, és hogy Te sem veszel már rólam tudomást. Segíts, hogy el tudjam fogadni, és hinni tudjak a Róm 8,28 ígéretében, hogy szeretsz, és terved van az életemmel. Segíts felfedeznem azt a csodálatos célt, amit csak nekem szántál. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: The One Thing We can All Have in Common
Encouragement for today, 2014.05.15.
www.proverbs31.org


Amikor félek, hol van Isten?
Susie Davis

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!
Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.
Mégis te vagy a Szent, aki a trónon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei.” Zsolt 22,2-4

Hason feküdtem, kétségbeesve ütöttem öklömmel a padlót.
Oly mély volt a fájdalmam, eszembe se jutott, hogy felébreszthetem 4 éves 9 hónapos ikreimet, akik a szomszédos szobában szunyókáltak. Ki akartam szakítani magam ebből a helyzetből, visszatérni a ruhahajtogatáshoz, a szétszórt játékok összeszedegetéséhez. De nem ment. Ott maradtam a földön borzalmas emlékek tengerében fuldokolva.
Fölvillant egy kép: egy fiú, kezében fegyver, tanárunk vérbe fagyva haldoklik az osztályterem padlóján. A tíz évvel ezelőtt történt szörnyűség mentális képei behatoltak fiatal feleség- és anya-énem valóságába, és újra meg újra kiváltották a poszttraumás stressz fojtogatását.
Bár szerettem Istent, bizalmamat Benne már jóval azelőtt elvesztettem. Inkább elviseltem a félelmet, mint hogy bízzak egy olyan Istenben, aki megengedi, hogy ilyesmik történjenek. De hiába töltöttem hosszú éveket azzal, hogy legyűrjem magamban a félelmet. A szörnyű jelenet, aminek gyermekként tanúja voltam, rettegést váltott ki bennem, és ez mindegyre felszínre tört. Együtt járt vele a kimerülés, mert mindent megtettem, hogy világomat és gyermekeim világát biztonságos hellyé tegyem.
A véget nem érő órák, mialatt igyekeztem szervezni, irányítani, védelmezni kis családom életét, megtörték testemet, lelkemet. Sérült személyiség voltam, a szétesés szélén.
Akkor ott, kiborulásom közepén, mint leheletnyi ihlet, beugrott egy ige. „Mégis te vagy a Szent…”
Nekünk, akik állandóan küzdünk a félelemmel, nincs is talán fontosabb szó a Bibliában, mint az, hogy: mégis.
A mégis azt jelent, hogy még nincs vége a történetnek.
A mégis azt jelenti, hogy mindjárt lapoznak egyet.
A mégis azt jelenti, hogy Isten másként látja.
Alapigénkben azt olvassuk, hogy Dávid úgy érezte, Isten távol van és érzéketlen, nem is figyel rá. Dávid pedig, akárcsak te vagy én, erős félelemmel küzdött. De ő mindennek ellenére egy erőteljes mégissel tudja folytatni. Egy nagy MÉGIS-sel: „Mégis te vagy a Szent…”
Egy dologban biztosak lehetünk: Isten sosem használja a félelem taktikáját, hogy szentté tegyen minket. Ő nem alacsonyodik le ilyen eszközökhöz. Ha viszont ez igaz, akkor nincs okunk pánikra. Ne aggódjunk attól, hogy a dolgok kifutottak Isten kezéből. Ne szorongjunk az ismeretlentől. Maradjon csak a nyugodt, bizalmas vallomás, hogy Isten most is szent.
És ebben a szentségben igazgatja az egész teremtett világot, benne téged, engem és szeretteinket.
Isten nem csak a nyugodt, békés dolgok Istene. Nem csak akkor Isten, mikor boldogságban, biztonságban élünk és vagyunk. Ő Isten a káoszban is. Isten a bíróságon, a sürgősségi osztályon, a váróteremben, a beszélőben.
Ő mindig szent. Most is.
Jöhet baj, de Isten mégis szent. Az Ő uralma leveszi rólunk a nyomást, hogy nekünk kell irányítanunk néha ijesztő körülményeinket, és kapaszkodnunk olyan dolgokba, amiktől jobb létet várunk. Isten jelentkezni fog, mikor itt az ideje, élhetünk hát félelem nélkül.
Bárcsak tudnánk akkor is, amikor túl nagy a nyomás, amikor a padlóra zuhanunk, vagy úgy érezzük, kihullott kezünkből a gyeplő, hogy Isten szent: nem téved, nem követ el hibát, mialatt a teremtett világot irányítja.

Istenem, túl sok mindentől félek. Túl nagy rajtam a nyomás, és ettől úgy érzem, nem tartod kézben a dolgokat. Te tudod legjobban, hányszor próbálom én magam megmenteni kis világomat. Sokszor túlszervezem gyermekeim és szeretteim életét, mert attól félek, nem vigyázol Rájuk. De bármilyen sötétnek tűnik a környezet, bármilyen rémisztőknek a gondjaim, Te szent vagy. Köszönöm Neked, hogy szent vagy, és ezért minden pillanatban gondot viselsz ránk, igazgatod dolgainkat. Szeretnék megpihenni ebben a biztos tudatban. Jézus nevében, Ámen.

Susie Davis: Where’s God When I’m Afraid
Encouragement for today, 2015.05.27.
www.proverbs31.org