Lélekerősítő levelek 186

Kinek a kicsi lánya vagy?
Alicia Bruxvoort

„Mert mindnyájan Isten fiai /gyermekei/ vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.”
Gal 3,26

Mikor első gyermekem még kicsi volt, gyakran bevontuk vacsora előtt egy butácska játékba. Miután hazajött az apja, és már az asztalnál ültünk, megkérdeztem izgő-mozgó gyermekemet: - Kinek a kicsi fia vagy?
Sosem lehetett előre tudni, mit válaszol, de minden este élvezte a játékot.
Nagyra nyitott szemmel várakoztatott minket, nézett egyikünkről a másikra, míg eldöntötte, melyikünkkel köt pillanatnyi szövetséget.
- Apáé! – közölte néha, az apja örült ilyenkor, én meg elkeseredtem.
Máskor persze mást mondott: - Anyu kicsi fia vagyok! – és az én lelkes tapsom elnyomta az apja bosszúsnak tettetett morgását.
Egyik este Isten ugyanezzel a kérdéssel akasztotta meg a gondolataim menetét: - Te kinek a kislánya vagy?
Ez a kérdés így nem volt ismerős, hiszen én mindig egy kisfiúra vonatkoztattam. Attól kezdve, hogy megtudtam, gyermekem fog születni, sokszor elképzeltem, milyen érzés lesz, mikor egy kicsi ember így szól hozzám: - Anya!
Ahogy közeledett az időm, a tükör előtt állva gyakoroltam új nevemet, és nehezen tudtam elképzelni, hogy az ismerős arcnak, aki visszanéz rám, valaha is köze lesz ehhez a megszólításhoz, és ahhoz, amivel együtt ját: a türelemhez, kedvességhez, szolgálatkészséghez, áldozatvállaláshoz, bölcsességhez. Na meg a szeszélyességhez, gyönyörűséghez, vidámsághoz. Mindig úgy képzeltem, hogy amint meg fog illetni az új név, azonnal megszületik az új énem is.
Eleinte úgy viseltem az új nevemet, mint egy olimpiai aranyat. Azonnal belezúgtam három és fél kilós kis csodánkba, és elkezdtem bebizonyítani, hogy megérdemlem az új nevemet.
Ám ahogy teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok, szaporodtak az álmatlan éjszakák, majd a hisztis rohamok, az a név egyre inkább valami nehéz súlyhoz kezdett hasonlítani, nem pedig érdemrendhez. Mire kisfiam kétéves lett, egy újszülött kislánnyal gyarapodott családunk, és az „anya” név egyre kevésbé jelezte tündökölve azt, hogy ki vagyok, és egyre fényesebben emlékeztetett arra, hogy ki nem vagyok.
Akit a tükörben láttam, egyre kevésbé volt élettel teli, nyoma sem volt rajta az áhított szuperanyaságnak. Néztem a tükörképemet, és arra gondoltam, hogy tud ilyen üres lenni valakinek a lelke, akinek a keze ennyire tele van tennivalókkal. Tükörbeli énem esténként álmatlanul hánykolódott az ágyon, s azon rettegett, hogy elrontja gyermekeit, és csalódást okoz a párjának.
Talán ezért nem tudtam megszólalni, mikor meghallottam Isten próbára tevő suttogását: - Te kinek a kicsi lánya vagy?
Egész életemben számon tartottam, hogy Isten gyermeke vagyok. De mikor nekem lettek gyermekeim, valami megváltozott. A súlypont áttolódott arról, hogy kié vagyok, arra hogy ki vagyok. Elfeledkeztem róla, hogy én továbbra is gyermeke vagyok Istennek. Az anyaság megváltoztatja mindennapjaimat, de nem érinti személyazonosságomat Krisztusban.
Alapigénk emlékeztet, hogy hiába kapaszkodnak a szoknyánkba apróságok, nekünk mindig van helyünk Édesapánk ölében.
Akkor este, miután gyermekeim elaludtak, elővettem a Bibliát, és megkerestem a történetet, ahol Jézus magához hívja a gyermekeket (Mt 19,13-15). Elképzeltem különböző korú gyermekeket, ahogy Jézus erős karja átöleli őket. Nem az érintett meg, amit Jézus tett akkor a leírás szerint, hanem az, amit nem tett. Jézus nem kérte, hogy a gyermekek érdemeljék ki, hogy felmászhatnak az ölébe. Nem válogatta ki a szorgalmasakat a lusták közül, nem nézte, melyik a rakoncátlan, ki viselkedik szépen. Csak egy számított: mind az Ő gyermekei.
És kedvesem, tudd, mi is azok vagyunk.
Nem az anyaságunk határoz meg minket, hanem az, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Legközelebb tehát, ha benézel a tükörbe, halld meg Isten suttogását: - Kinek a kicsi lánya vagy? És akár nyúzottnak, akár erősnek érzed magad, nézz a tükörbeli drága édesanya szemébe, és kérd meg, merjen újra gyermek lenni. - A Tiéd, Uram, a Tiéd.

Atyám, mutasd meg az utat vissza az öledbe. Újra gyermek szeretnék lenni. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: Whose Girl Are You?
Encouragement for today, 2015.05.04.
www.proverbs31.org


Nem igyekeznél, Istenem?
Lynn Cowell

„Sárai, Ábrám felesége nem szült gyermeket, volt azonban neki egy Hágár nevű egyiptomi szolgálója. Sárai így szólt Ábrámhoz: „Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok.” Ábrám megfogadta Sárai tanácsát.” Ter 16,1-2

Érthetetlen volt az egész. Az elvárások tökéletesen illettek rám. Tudtam, hogy Isten akarta, hogy észrevegyem ezt a lehetőséget, mert ismerte szívem vágyát a missziós munka iránt. De az ajtók bezárultak, én kívül maradtam, és nem értettem, miért.
A múló hetekből évek lettek, és a csüggedés futóhomokja lassan maga alá temetett. Úgy éreztem, már senki nem tart számon, és sajnálattal gondoltam vissza az elveszített lehetőségre. Talán valamit még tehettem volna. Nem használtam ki minden lehetőséget.
Telt-múlt az idő, és én nem jutottam egy lépéssel sem közelebb álmaim megvalósulásához. Nem értettem, miért tartott vissza Isten attól a tökéletes állástól.
Mai alapigénkben Sárai, Ábrám felesége, hasonlóképpen érezte magát. Isten utódot ígért neki – annyit, mint csillag az égen (Ter 15,5) – és ketyegett az óra. Sárai egyre idősebb lett, és ezzel együtt nőtt az aggodalma, amiért még nincs gyermeke.
Talán ő is azt érezte, hogy Isten már nem foglalkozik vele, ezért ideje saját kezébe venni a dolgokat. Úgy döntött, nem vár tovább, és kigondolt egy tervet, amivel teljesül a vágya. Így is történt, egy várandós nővel és sok-sok problémával lett gazdagabb. Abban a korban nem volt kivételes, amit tett: Hágárt, egyiptomi szolgálóját, adta oda Ábrámnak, béranyaként. Ám a terve visszaütött. Hágár várandós lett, de ezzel együtt kicsit nagyképű is. Eggyel többen nézték le most már meddősége miatt, és Sárai még nyomorultabbul érezte magát.
Bárcsak várt volna az intézkedés helyett!
Nekem is nagyon nehéz volt a várakozás. Nem értettem, Isten miért húzza az időt. Ám amikor egyszer csak megnyílt az út a valóban tökéletes munka előtt itt helyben, pár házra az otthonomtól, és nem ezer mérfölddel arrébb, minden megvilágosodott.
Valahányszor munkába megyek, mindig hálát adok Istennek, hogy várni tudtam gondviselésére.
Ha tudunk várni, és nem akarunk mi magunk intézkedni, miénk az ígéret, hogy Isten mindig a javunkra munkálkodik (Róm 8,28). Még ha látszólag rossz irányba tartanak is a dolgok, tudhatjuk, hogy Isten útja a legjobb út. Bízzunk és várakozzunk imádságos lélekkel. Tudom, könnyebb mondani, mint megcselekedni. Mégis, ha újra és újra várunk, míg megtapasztaljuk Isten jóságát, létrehozzuk saját közös múltunkat Istennel, hitpillanatok gyöngysorát, példákat, amikor megízlelhettük Isten hűséges gondviselését. Erre alapozva egyre biztosabbak leszünk abban, hogy érdemes bíznunk Benne újra és újra.
Ezeket a történeteket, a hitépítő találkozásokat Istennel, el szoktam mesélni gyermekeimnek is, hogy ők is merjék Istenre bízni álmaik megvalósítását, és ne akarjanak azonnal intézkedni.
Köszönd meg te is Istennek a hűségét bizonyító időszakokat, pillanatokat. Ha pedig mindez most aktuális, imádkozz türelemért és bizalomért, hogy ne cselekedj elhamarkodottan.

Uram, mikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, erős késztetést érzek, hogy tegyek már valamit. Pedig Te talán csak azt kéred, hogy várjak. Erősítsd, Uram, a hitemet, hogy várni tudjak intézkedés helyett. Hogy teljesen bízzam Rád magunkat minden körülmények között. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Can’t You Hurry Up, God?
Encouragement for today, 2015.05.06.
www.proverbs31.org


Jobb elengedni a tartozásokat
Suzie Eller

„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.” Mt 5,38

Pár évvel ezelőtt ha megkérdezitek, tartom-e a szemet-szemért elvet, tiltakoztam volna. Pedig valójában így éreztem. Egy-egy sebesülés után nem hagytam, hogy Isten meggyógyítsa a szívemet. Mindig vártam még valamit.
Vártam a bocsánatkérést, ha valaki rosszat tett.
Vártam, hogy megváltozzon az illető, mielőtt döntöttem volna.
Vártam, hogy elismerjék, nem azt érdemeltem, ahogy velem bántak.
Az egyetem első évében csak magamra számíthattam. Kaptam egy kis ösztöndíjat, ami ráment a tandíjra. Kétféle munkám volt. Egyik hétköznap esténként, másik hétvégenként. Ezekből fizettem a szállást és az étkezést.
Idegesített, hogy másoknak milyen könnyű. Nem mindenkinek számított, mennyibe kerülnek a jegyzetek. Szüleik feltankolták a kocsijukat, pénzt utaltak a számlájukra.
Mekkora igazságtalanság! Én meg alig vonszolom magam hétfőn reggelenként két átdolgozott éjszaka után, aggódva, hogy összejön-e annyi, hogy mindent kifizessek.
Hagytam, hogy halmozódjon bennem a neheztelés.
Rárakódott mindarra, amit még gyermekkoromból hoztam magammal.
És miután lediplomáztam, majd férjhez mentem, vittem magammal tovább az egyre magasodó nehezteléshegyet. Nem akartam érezni, ezért inkább elnyomtam magamban. Imádkoztam. Elhatároztam, hogy saját gyermekeimet másként nevelem. De ha valami nem sikerült, mindig hátra mutogattam.
Ha ők akkor nem úgy viselkednek…
Ha kevesebb nehézség ér…
Így festett az én szemet-szemért alkurendszerem.
Éreztem, hogy Isten arra indít, engedjem el ezt a sok tartozást, mégis képtelen voltam rá. Majd, ha minden számla kiegyenlítődik, akkor igen, kész vagyok továbblépni. Ez a hozzáállás viszont azzal járt, hogy nem tudtam elengedni a dühöt, a fájdalmat, a bizonytalanságérzést sem. És nem jutottam előre a gyógyulás útján.
Mai alapigénkben Jézus vitába száll ezzel a szemlélettel. A Máté 5, 38-ban azt mondja: ugye hallottátok a törvényt, mely szerint a büntetésnek igazodnia kell az elkövetett sérelemhez: szemet szemért, fogat fogért.
Igen, hallottam én is.
Hányszor hallottam, hogy gyengeség, ha megbocsátasz valakinek anélkül, hogy ő megbánta vagy jóvátette volna, amit elkövetett ellened.
Hányszor hallottam, hogy ha nem kapod meg, ami jár neked, harcolj addig, míg tied nem lesz.
Jézus szavai erőt adnak követőinek, így nekem is, hogy másként gondolkozzunk.
A szemet-szemért hozzáállás könnyen eredményezheti azt, hogy a vitázó felek elveszítik fél szemüket. Istennél van valami, ami túlmutat a sérelmeken.
Pál mondja a Róm 12,19a-ban: „Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának…”
Hajdani dühöm egyáltalán nem volt igazságos. Mélyen belém ivódott, rejtőzködött, gondolataimat mégis befolyásolta. Megakadályozta, hogy bízni tudjak.
Hatott olyanokra is, akik teljesen ártatlanok voltak, mert szemet-szemért mentalitásom a potenciális sérelmekre is túlérzékennyé tett. Alig hagyott helyet az irgalomnak még azok iránt is, akik igazán szerettek engem.
Csak úgy hozhattam helyre a szívemet, ha a kifizetetlennek tartott számlákra ráírtam: Fizetve.
Eleinte természetellenesnek tűnt, hogy feladjam a szemet-szemért elvet. De idővel az a sok tartozás, ami csapdában tartotta Istennek ezt a leányát, lassan szétesett, és helyet adott Istennek, aki így beköltözhetett lelkem múltban kapott sebeibe.
Többé már nem vártam bocsánatkérést.
Többé már nem vártam, hogy valaki megváltozzék.
Többé már nem vártam, hogy elismerje, ha hibázott.
Többé már nem számoltam a sérelmeket.
Hanem elkezdtem élni. Isten végre kigyógyított az adósságok gyűjtögetésének betegségéből, és így már egyszerűen önmagam lehetek.

Uram, el akarom hagyni a mások minden adósságát számon tartó életvitelt. Teljes árat fizettél azért, hogy helyrehozd a szívemet, és én elfogadom gyógyításodat. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: When You Stop Being a Debt Collector
Encouragement for today, 2015. 05.13.
www.proverbs31.org


Imádkozom a házasságomért
Lysa TerKeurst

„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.”
Zsolt 145,18

Minap a konyhapultot törölgettem, s a szemem megakadt a bekeretezett esküvői képünkön. Valaki elkapta a pillanatot, mikor vidáman integetve elindulunk az autóval.
Néztem a képet. 22 éve készült. – Milyen dús a hajam! – kuncogtam. – S mennyivel vékonyabb a derekam… – hervadt le a mosoly az arcomról. Úgy szerettem volna félrevonni fiatal menyasszony énemet, és ellátni néhány tanáccsal, ismerettel, amiknek nagy hasznát vettem volna akkor.
Ezeket suttogtam volna neki:
– Drágám, egyetlen nap van az életben, amikor a házasság olyan, mint a mesében. Ez a mai nap. Az esküvőd napja, aminek minden apró részletét előre megtervezték, hogy gyönyörű lehessen, és különleges. De attól kezdve, hogy vége ennek a napnak, tudnod kell, hogy minden, ami ez után következik, döntések sorozata lesz.
Döntsd el, hogy elfogadod: a szeretet nem mindig érzelem. A szeretet gyakran elhatározás. Eldöntöd, hogy igenis átvészeled a nehézségeket, és megtanulod élvezni az örömök és csalódások összesodrott fonalát, ami két ember élete, akik igyekeznek családdá lenni.
Csodálatos dolog a házasság. Hihetetlenül nehéz dolog a házasság. Néha úgy érzed, elviselhetetlenül nehéz. Máskor úgy tűnik káprázatosan gyönyörű. Nincs még egy ember, aki úgy fel tudna idegesíteni, mint a férjem. És nincs még egy ember, akinek a szeretetében olyan biztonságban lennék, mint a férjemében.
Igen, a házasság mindezeknek – és még sok másnak –sérülékeny szövedéke. Fontos, hogy az imádság, az alázat erejével az apróságokat hagyd meg apróságoknak, és jó ítélőképességgel döntsd el, mit kell szóba hozni, és mikor. Figyelj oda az ilyen csalódást tükröző gondolatokra, kapd el, és tépd ki őket gyökerestül:
„Nem töltötte fel a mosogatógépet, pedig megkértem rá. Meg se hallja, mit mondok.”
„Kezembe nyomott egy prospektust a közelben megnyílt edzőteremről. Biztos nincs megelégedve a külsőmmel.”
„Bekapcsolva hagyta a telefonját, és fel is vette, miközben randiestet tartottunk. Már nem szeret eléggé ahhoz, hogy csak velem foglalkozzon.”
A kapcsolati gubancok gyakran alakulnak ki ezeken a pontokon, hasonló gondolatok által. Apró kis csüggedések az elégedetlenség szakadékává tágulhatnak.
Ami a legfontosabb: imádkozz a házasságodért. Ne ess abba a csapdába, hogy csak töprengsz ezeken a csalódásokon, beszélsz róluk, panaszkodsz a nehézségekről, magad próbálod megoldani őket.
A töprengés, beszélés, panaszkodás, megoldáskeresés nem azonos azzal, hogy imádkozol róluk.
Végül így zárnám ezt a kis prédikációt menyasszony-magamnak: „Ne feledd, minél több csatát vívsz a házasságodért térden állva, annál kevesebbet kell harcolnod érte a valóságban.”
Ahogy befejeztem az elképzelt, áhított beszélgetést hajdani önmagammal, úgy éreztem, hogy most, 22 évvel később is jó volna alkalmazni saját tanácsaimat.
Továbbra is az Úr elé kell vinnem, ha valami gondom van, vagy valamire vágyakozom a házasságomban.

Uram, meghívtál arra a tiszteletreméltó feladatra, hogy feleség legyek, de nélküled nem tudok megfelelni. Nem akarom nélküled csinálni. Segíts, hogy minden nap Téged helyezzünk házasságunk középpontjába, és így kapcsolatunkkal megdicsőíthessünk téged. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Praying for My Marriage
Encouragement for today, 2015.05.14.
www.proverbs31.org


Hitre találni a ködben
Danya M. Jordan

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgokról való meggyőződés.” Zsid 11,1

Lecsapott a valóság, hogy odafigyeljek rá. Két órával azelőtt indultam el egy lelkesítő keresztény konferenciáról. Tele voltam reménnyel, Jézus szeretetével, világosan láttam életem irányát, és készen álltam rá, hogy bátran továbbinduljak. Legalábbis így gondoltam.
Az autó hangszóróiból egyenesen a szívembe áramlott a vidám dicsőítő zene, és én lelkesen énekeltem a dalokat. Majd hirtelen abbahagytam.
Az ujjaim kifehéredtek, ahogy megszorítottam a kormányt, mikor egy forduló után lefelé a hegyről vastag ködbe érkeztem. Olyan sűrű volt, mintha egy takarót terítettek volna a tájra és a kocsimra.
Százszor végigmentem már ezen a jól ismert úton. Most mégis pánik szorította össze a szívemet.
Meresztgettem a szemem, hátha túllátok a kocsi orrán. Tudtam, hogy ott vannak a fehér vonalak a kétsávos út közepén, de nem láttam őket. Csak egyre voltam képes: Istenhez kiáltani. - Uram, nagyon félek. Vezess, kérlek. Te ugyanaz az Isten vagy, mint akit a derűs, napfényes hegytetőkön megtapasztalok, amikor mérföldekre el tudok látni. De most semmit sem látok. Mutasd az utat, kérlek. Minden kétségessé vált, amit tudni véltem.
Ahogy araszolgattam előre, a felemelő háromnapos konferenciára gondoltam. Azért hívott oda Isten, hogy teljes bizalommal szolgálhassam őt. Ezt olyan biztosan tudtam, mint az, hogy hogy hívnak.
És lám, alig néhány órával később már kételkedem Istenben. Nagyon féltem. De vezetnem kellett tovább. Mást nem tehettem, csak kétségbeesetten szólongattam: - Uram, segíts! Uram, segíts! Segíts, hogy továbbmenjek. Segíts, Uram!
Úgy egy órával később letértem a kanyargós hegyi útról, és befordultam a szállásom kocsibejárójára. Kimerült voltam. Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán vettem-e mély levegőt, mióta a ködbe kerültem.
A kezem még mindig remegett, mikor a sötétben kinyitottam a kocsi ajtaját. Mélyen beszívtam a ködös hegyi levegőt, és a bejárathoz mentem. Odabent első dolgom az volt, hogy térdre boruljak, és hálát adjak Istennek azért, hogy megúsztam. Akkor fogtam fel, hogy egy tanítást életem át: A ködös éjszakákban mély hit terem.
Azóta kerültek még elém „ködfoltok” a hitem útján. A kételkedés gyakran egy-egy felemelő élmény után jelentkezik, amikor átélem Isten jelenlétét, és tisztán látom, mi a célja velem. Ilyenkor próbára tevődik a hitem.
Alapigénk arra tanít, hogy hit az, amikor bizonyosságra lelünk a bizonytalanban. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11,1).
Ezt a fejezetet, a Zsidókhoz írt levél 11. részét, sokan tartják a „Hit Termének” a Bibliában. Szeretem olvasni a különleges hit példáit Ábeltől Ábrahámon át a prostituált Ráhábig. A „Hit Termében” helyt kapott „díjazottaknak” mind voltak ködös szakaszaik életük útján.
Isten veled van, bárhol légy is. Akkor is, ha épp felemelő, derűs órákat élsz meg a hegytetőn, akkor is, ha vakon vonszolod magad előre életed legködösebb éjszakájában. Tudd, hogy Isten ugyanaz a derűs napon és a ködös éjjelen.
Bár kapnánk ebből biztatást, hogy találjuk meg és erősítsük hitünket a ködben is és a napfényben is. (Angolul szójáték: in the SON – a Fiúban. A nap /sun/ és fiú /son/ szót ugyanúgy ejtik.)

Uram Jézus, Te vagy a Kősziklám és a Megváltóm. Köszönöm neked azokat a drága időszakokat, amikor érzem jelenlétedet, és felismerem életem célját, amire hívsz. Bocsásd meg, ha elfog a kétség, mikor ködbe kerülök. Köszönöm, hogy próbára teszed és finomítod hitemet. Kérlek, irányítsd minden léptemet. Segíts, kérlek, hogy véghezvigyem, amire hívsz, akkor is, ha félek a sötét óráktól, a ködös helyzetektől, amiket át kell élnem. Tied vagyok. Enyém vagy. Jézus nevében, Ámen.

Danya M. Jordan: Finding Faith in the Fog
Encouragement for today, 2015.05.19.
www.proverbs31.org


Jó volna elballagni a Nagy Koppanások Iskolájából
Amy Carroll

„Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” 2Tim 3,16

Emlékszem tanárkoromból arra a nyomasztó érzésre, hogy nem figyelnek rám. Bámészkodó tekintetek, lomha testtartás, doboló ujjak jelezték, hogy diákjaim nem hallják, amit mondok, és ennek bizony újra szomorú következményei lesznek.
„Nem tudtam, hogy kell megcsinálni a leckét” – magyarázkodott egyikük.
„Ezt nem is tanultuk” – hallottam, mikor kiosztottam egy rosszul sikerült dolgozatot.
„Segíthetett volna” – szipogott egy könnyáztatta arcocska gazdája.
Részben együtt éreztem velük. Emlékszem, milyen volt ülni az iskolapadban, s várni, hogy végre vége legyen az óráknak. Más dolgok foglalkoztattak – a kinti napsütés, az új biciklim, ami hazavár, barátnőm sugdosása mellettem -, és derűs gondolataim kimosták tudatomból a tanár hangját.
Bár megértettem a diákokat, együttérzésem eléggé felszínes volt. Igenis megtanítottam az anyagot, és szenvedélyesen szerettem olyan módszereket alkalmazni, amik érdekessé, szórakoztatóvá teszik a tanulást. Tanulni viszont nem tudtam helyettük. Nekik kellett dönteniük, hogy el akarják-e kerülni a mostanihoz hasonló kínos, fájdalmas élményeket.
Azzal, hogy felidéztem saját diákkoromat, eltöprengtem felnőtt tanulási módszereimen. Többnyire, azt hiszem, a nagy koppanások iskolájában tanulok. Nemrég például, komoly zűrzavart okoztam baráti körben, mert ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy megoldjak egy problémát, ami pedig nem rám tartozott. Az okozott botrány fájdalma egyre csak áramlott a szívemben, mígnem Istenhez kiáltottam: „Uram, tele vagyok ütésekkel, horzsolásokkal, annyiszor elesem. Köszönöm, hogy tanítasz ezeken keresztül, de nem volna enyhébb módszered?”
Felötlött az emlékezetemben mai alapigénk. Kedves és bölcs Atyánk eszembe juttatta az ő határtalanul jobb módszerét. Nekünk adta Igéjét, a Bibliát, hogy tanuljunk belőle, és ne kelljen a fájdalom és bukás osztályait ismételnünk.
Mialatt minden-lében-kanál voltomon elmélkedtem, Isten megmutatta az Igével, hogyan kerülhettem volna el a bajt. Az I Tessz 4,11-12a-t idézte az emlékezetembe: „…Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük. Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek…”
Isten ezekkel a szavaival épp azt nyújtotta, amit alapigénk ígér:
Az Írás tanított: vágyakozzam nyugalmas életre, ne akarjak belesodródni a körülöttem zajló drámákba.
Az Írás megfeddett amiért bele ütöttem az orrom mások dolgába.
Az Írás megmutatta a helyes utat: ne mások életét figyeljem, hanem összpontosítsak saját hivatásomra és tennivalóimra.
Az Írás edzésben tartja igazságérzetünket. Miközben tanulgatom őket, ezek a leckék vissza fognak tartani attól, hogy újra meg újra elkövessem ugyanazokat a hibákat, és méltóképpen fogom képviselni Jézust a környezetemben, elkerülve a nemkívánatos következményeket.
Ismerve hibáimat, tudom, lesz még alkalmam tanulni belőlük, de elsajátítottam egy új, előre mutató módszert. Minden nap rászegezem tekintetemet Tanáromra, teljes figyelmemmel Felé fordulok, és bízom Benne, hogy megmutatja, hogyan növekedhetem, hogyan változtathatok.

Uram, kész vagyok tanulni hibáimból, de kérlek, tedd nyitottá szívemet, hogy befogadja Igéd tanítását. Mutasd meg minden nap, mikor az Írást olvasom, min kell alakítanom, és segíts megváltoznom, mielőtt harcba bonyolódom, és elbukom. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Graduating from the School of Hard Knocks
Encouragement for today, 2015.05.22.
www.proverbs31.org