Lélekerősítő levelek 58

Lassíts
T. Suzanne Eller

„És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így lett este, és lett reggel: első nap.” 1Móz 1,5

Egyik nap a Bibliámat olvasva észrevettem egy komoly „tévedést” az Írásban. Mindenki tudja, hogy előbb jön a reggel, az este csak azután. Nemde? De itt fehéren feketén más áll. A Teremtés Könyve elején azt olvassuk: „és lett este, és lett reggel.”
Hát persze, hogy nem tévedés. Isten az estével indított, a feltöltődéssel, és következett belőle egy termékeny nap.
A mi kultúránkban a pihenést gyakran rossz dolognak tartják. Ha dolgozunk, igyekszünk keményen dolgozni. Amikor játszunk, teljes gőzzel játszunk. Tudjuk, hogyan töltsük fel az időnket emailekkel, autómosással, takarítással, edzéssel, és mindennapi feladatainkkal. De azt tudjuk-e, hogyan kell pihenni?
Tizenkilenc éve, zsenge 32 éves koromban rákot diagnosztizáltak nálam. Mikor megtudtam, kitörtem: „Erre most nincs időm!” De a rákot nem érdekelte a határidőnaplóm. Az életem megváltozott, kikerült belőle egy csomó minden, amit addig életbevágónak tartottam, s jött helyette a kemó, a műtét, a sugarazás.
Ennek a nehéz korszaknak egyik szépséges gyümölcse az új fontossági sorrendem. Megtanultam, hogyan tegyem félre a tennivalókat és az aggodalmaskodást. Hogyan pihentessem az agyamat és a testemet. Hogyan lassítsak, ha összecsapnak felettem a hullámok, s mérlegeljek, mi a fontos, mi nem az. Egy idő múlva már az éjszaka vált napjaim kezdetévé. A pihenésből következett a nappal, a megérdemelt munka.
Ez a felfogás megváltoztatta az életemet. Nemcsak testileg, lelkileg is. Nemrég úgy alakult, hogy egy nap két különböző helyen kellett előadást tartanom. Ahogy közeledett a nap, a Mennyei Atyával töltött időm „estévé” változott. Készültem az előadásra, de Istennel való találkozásom lelkemet felüdítő, csendes egyesülés volt. Amikor megérkeztem a városba, ahol az előadásokat tartottam, becsuktam szállodai szobám ajtaját, s ahelyett, hogy a jegyzeteimmel foglalkoztam volna, Atyámhoz bújtam. A pihenésből valódi evangelizáció fakadt. Friss voltam, nem saját erőfeszítéseim, hanem az Ő jelenléte készített fel.
Hányszor lemerülünk, mert kilengünk az egyensúlyból. Szívesen mondanám, hogy egyszer s mindenkorra kigyógyultam a rohanásból, de nem mondhatom. Előfordul, hogy lassítanom kell, újraértékelnem a prioritásokat. S ha a testi vagy lelki felüdülés a fontossági sorrend végén szerepel, mindent föl kell raknom az asztalra, s kérnem kell a Nagyfőnököt, válogassa szét a dolgaimat, segítsen visszarakni az „estét” az őt megillető helyre.

Uram, ha az utolsó helyre száműzlek, sosem fogom meghallani a hangodat. Ha kifulladásig űzöm magam, minden össze fog kuszálódni. Tudom, az élet feladatokból áll, de segíts kialakítanom a megfelelő fontossági sorrendet. Szervezd át az életemet, s adj igazi pihenést, olyat, amit csak Te tudsz adni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.10.
www.proverbs31.org

A hit, amely meghatja Istent
Glynnis Whitwer

„A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen vagy.” 2Sám 22,26

„Félsz?” kérdezte a lányom. Körmeit rágva nézett a kampókon csüngő nyergekre, majd a hegyre, s aztán rám, hogy lássa, hogyan állok az előttünk álló kalandhoz.
Tenyeremmel árnyékolva a szemem igyekeztem felnézni a csúcsra, már amennyi az ágak között látszott belőle. Pár perc múlva nyeregbe szíjazva ott fogunk csüngeni egy vékony huzalon. Látszott, hogy a lányom pontosan tudja, mi vár rá.
„Nem, nem félek”, feleltem őszintén. Bíztam a szíjakban, a kábelben, bíztam a személyzetben, akik több ezer emberrel elvégezték már ugyanezt a mutatványt. Különösebb indoklás nélkül, már természetemből adódóan is - nem szeretek fölöslegesen adrenalint termelni -, hittem, hogy villámgyorsan feljutunk a csúcsra.
Miközben soromra vártam, hogy befűzzenek a nyeregbe, meghallottam Isten suttogását: „Szeretném, ha mindig ezzel a hittel élnél – ezzel a hittel Bennem.” Ez a gondolat befészkelte magát a szívembe, s arra késztetett, hogy foglalkozzam vele. Első reakcióm valami védekezésféle volt. Néha erős a hitem. Hányszor beleugrottam különböző helyzetekbe, úgy hogy csak a Te gondviselésedben bízhattam? – kérdeztem vissza Istentől. Mielőtt példákat hoztam volna fel, a Szentlélek arra indított, hogy ássak mélyebbre. Megtettem.
Szívem legeslegőszintébb csücskében el kellett ismernem, hogy még azokban az esetekben is, amikkel elő akartam hozakodni, bíztam ugyan Istenben, de saját lehetőségeimben, stratégiámban is.
Bíztam Istenben, de bíztam saját lehetőségeimben is, fizikai erőmben vagy helyzetmegoldási képességemben. Mintha így szóltam volna: „Bízom Benned, de hadd csatoljam be én a szíjakat, és akasszam fel a horgot a kábelre”.
Tudtam, hogy Isten olyan hitről beszél, amihez nincsenek háttérintézkedések. Olyan hitre, amire felfigyel, amihez nem tartozik nyereg és kábel. Sem hozzáértő, tapasztalt személyzet. Csak Isten van. Megízleltem már azt a hitet, de nem elég gyakran.
Isten a hit magasabb fokára hív. Oda, ahol valóban hiszem, hogy Isten valóban tud és valóban akar gondot viselni rám. Ez egy szilárd hely. Bár életemet eddig is arra a hitre alapoztam, hogy Isten mindent képes megtenni, de valahogy túl merésznek tűnt hinni, hogy valóban meg is teszi értem.
Alázatosságnak álcázott kételkedés. És ez, kedveseim, elszomorítja Istent, s behatárolja működését az életemben.
A Szentírásban azt látjuk, hogy Istent meghatja követőinek hite. Nincs hely itt most arra, hogy felsoroljak csodákat, amiket Isten azok életében vitt végbe, akik igazán hittek Benne. És arra sincs hely, hogy olyan eseteket soroljak fel, amik azt példázzák, milyen hatása van a kételkedésnek.
Isten suttogása arra késztetett, hogy hitetlenségemet újra felajánljam neki, s igyekezzek valóban a hit emberévé válni. Szívem arra vágyik, hogy teljesen átadja magát Jézusnak, hogy a legkisebb kétely nélkül kövesse Őt. Ugyanazzal a hittel akarok Isten felé fordulni, amivel elrúgtam magam a 100 láb alatti mélységben lévő dzsungeltalaj felé, s csak a szárnyalás örömét éreztem. Igen, így akarok hinni Istenben. Mindig.

Uram, Te hűséges vagy, méltó a teljes hitre. Soha nem hazudsz, soha nem szeged meg az ígéretedet. Segíts, hogy teljes bizalommal kövesselek. Oszlasd el, kérlek, minden kételyemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.14.
www.proverbs31.org

Megosztani a kegyelmet
LeAnn Rice

„Szolgáljatok egymásnak azzal a kegyelmi ajándékkal, amit ki-ki nyert, mint Isten sokféle kegyelmének hű közvetítői.” 1Pét 4,10

Öt éve kitöltöttem egy tesztet a kegyelmi ajándékokról - és elbuktam. Úgy értem, magam előtt.
Nagy reményekkel fogtam neki, ez a teszt majd bizonyára igazolni fogja, hogy rendelkezem a bölcsesség, az ítélőképesség, az evangelizálás, az irgalom lelki ajándékaival. Érted, valami jó, hasznos ajándékkal. Olyan világmegváltó ajándékkal. Magamba roskadtam látván az eredményt, hogy egyet sem birtoklok az általam jónak vélt ajándékok közül.
De hát én biztosan jobban ismerem magam, mint ez a butácska teszt, úgyhogy kitöltöttem még egyszer. Végül összesen ötször rugaszkodtam neki. Sajnos, az eredmény nem változott, beleragadtam egyetlen, haszontalannak tűnő ajándékba: a vendégfogadás, vendéglátás ajándékába. Nehogymár! Én bölcs, lélekhalászó evangelizátor akarok lenni, nem házigazda!
Nem sokkal a maratoni tesztírás után találkoztam a fenti verssel. Mikor másodszor is elolvastam, megakadt a szemem az „azzal a kegyelmi ajándékkal” kifejezésen. Nem azt mondja, hogy „csak ti szolgáljatok a többieknek, akik meg vagytok áldva a vezetés vagy az evangelizálás ajándékával,”. Töprengésem rávezetett, hogy Krisztus testének tagjaiként sokkal kevesebbre jutnánk akkor, ha mindenki ugyanazokkal az ajándékokkal rendelkezne. Magamhoz öleltem az én ajándékomat, és Isten megmutatta, hogyan használhatom ezt a képességemet, hogy egy különleges fogással, egy szépen megterített asztallal boldoggá tehetek másokat. Isten kegyelmét közvetíthetem azzal, amit én semmiségnek hittem.
Neked milyen kegyelmi ajándéko(ka)t adott Isten? Ha még nem tudsz erre válaszolni, szánj rá egy kis időt, gondold végig, mi az, amit jól csinálsz, milyen rejtett tehetséged lehet, milyen tevékenység nyújt neked különösen nagy örömöt, jó érzést. Kérdezd meg azokat, akik jól ismernek téged, hogy szerintük te miben vagy ügyes.
Azután kérd meg Istent, mutassa meg, hogyan használhatod ajándékodat az Ő kegyelmének közvetítésére. Ha zenélsz, gondolkozz el rajta, nem játszhatnál-e egy nyugdíjas otthonban vagy egy melegkonyhán. Ha rendszerezni szeretsz, ajánld fel a segítségedet valakinek, aki az emlékeit vagy a könyveit szeretné rendbe rakni, de nem képes rá. Ha jól kezeled a számítógépet, talán segíthetsz önéletrajzot írni, megtaníthatod a használatát egy munka nélkül maradt asszonynak, vagy egy mozgássérültnek, hogy ezzel segítsd munkához jutni.
Megtanultam, hogy haszontalannak hitt ajándékom nem is olyan haszontalan. A vendéglátás, akár egyszerű, akár különleges, alkalmat ad Isten szeretetének a közvetítésére barátok, családtagok, munkatársak vagy épp ismeretlenek felé. Minden reggel imádkozom azért, hogy Isten mutassa meg, a mai napon hogyan használhatnám a rám bízott ajándékot az Ő dicsőségére, az Ország építésére.

Uram, köszönöm Neked, hogy mindnyájunkat más-más módon ajándékoztál meg. Segíts felfedeznem a nekem juttatott ajándékokat, hogy közvetíthessem segítségükkel kegyelmedet mindenki felé, akivel találkozom. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.15.
www.proverbs31.org

Látogassátok meg LeAnnt a honlapján, ahol ismeretlenek felé is közvetíti ajándékát: www.shecooks.org

Mielőtt válaszolnánk
Lysa TerKeurst

„Istennek ugyanis az az akarata, hogy jótetteitekkel elnémítsátok az oktalanok tudatlan beszédét.” 1Pét 2,15

Drága barátnőm, gyere, beszélgessünk. „Azokról” az e-mailekről. „Azokról” a kommentekről. „Azokról” a szavakról, amiktől a szívünk remegni kezd, a torkunk összeszorul, a mosoly lehervad az arcunkról.
Igen, „azokról”.
A kemény hozzászólások annyira értelmetlenek. Egyszerűen nem látom át, mire jó a sárdobálás, az otromba kifejezések használata valakivel kapcsolatban. A Szentírásban sincs semmi utalás, ami erre feljogosíthatna bárkit. Ezek a fröcsögések mégis valóságosak az életemben. Apró kis valóságok, de ott vannak. Attól félek, hogy sajnos, te is tudod, miről beszélek.
Be kell vallanom, hogy semmivel sem vagyok különb bárkinél, akinek első reakciója az, hogy helyére tegyem az illetőt. Hogy visszaüssek, ha megütöttek. Ki kéne találni egy pofongombot a számítógépen. Nem valami kegyes gondolat, mi?
Nos, hát ezért nem reagálok érzelmi alapon. Csak arra volna jó, hogy beindítson egy lavinát, ahelyett, hogy megállítaná.
Várok, amíg a bántással már nem csak érzelmi szinten tudok foglalkozni. A fájó dolgok az agyam érzelmi központjába érkeznek, mielőtt a logikus gondolkodás fel tudná dolgozni őket. A válaszadáshoz az érző és a gondolkodó területnek egyaránt működnie kell, ezért szoktam várni. És az Írást is be kell vonnom, mielőtt válaszolnék.
Péter első levelének második fejezetében egész kincsesbányát találunk a témával kapcsolatban.
Következzék három dolog, amit szem előtt kell tartanom, mielőtt válaszolnék.
Először is: szükséges-e egyáltalán válaszolnom?
„Istennek ugyanis az az akarata, hogy jótetteitekkel elnémítsátok az oktalanok tudatlan beszédét.” (1Pét 2,15).
Néha nagyon hasznos a Törlés gomb. Nem kell minden levélre válaszolni. Nem kell minden kritikára reagálni. Főleg, ha a valaki névtelenül ír. Ne hagyjuk, hogy a hozzászólásaik letérítsenek a pályáról. Használjuk őket arra, hogy eszünkbe juttassák, mennyivel hasznosabban tudnánk tölteni az időnket valami mással. Tegyünk valami jót, s hagyjuk, hogy jótetteink adjanak választ a hazug támadóknak.
Másodszor: fontos különbséget tenni a reakció és a válasz között.
„Mikor szidalmazták, a szidalmat nem viszonozta, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem mindent az igazságos bíróra hagyott.” (1Pét 2,23).
Nehéz megállni, hogy ne vágjunk vissza. Igazságosnak érezzük, ha bántjuk azt, aki bántott. De attól még, hogy valami igaznak tűnik, nem biztos, hogy helyes. Első, kemény reakciónkat gyengéd válasszá szelídíthetjük, ha várunk. Adj időt magadnak, hogy le tudj higgadni. Próbáld a másik ember szemszögéből nézni a dolgot. Hidd el, gyakran sokkal több fájdalom van a szívükben, mint amennyit mi valaha is érezni fogunk – és eredeti fájdalmuknak igen kevés köze van hozzánk. Próbáljuk kedvességbe és igazságba csomagolni a válaszunkat. Az ítélkezést bízzuk Istenre. Ő tudja. Ő látja. És megtiszteli azokat, akik tisztelik Őt.
Harmadszor: az alázatosság hatékonyan szét tudja oszlatni az indulatot.
„Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondozójához.” (1Pét 2,25).
Néha arra való egy kemény megjegyzés valakitől, hogy hátralépjünk, és őszintén elgondolkozzunk, nem mi hibáztunk-e valamiben. Kérjünk bocsánatot. Kedvesen, szeretettel próbáljuk tisztázni a helyzetet. Mi is bocsássunk meg. A megbocsátás nem tesz igazzá valamit, ami nem az. De kifejezi, hogy mindkét félnek szüksége van a megbocsátásra, és én magamtól, szabadon felajánlom.
Ó, drága barátnőm, remélem, nem volt épp ma szükséged ezekre a tanácsokra. De majd ha lesz, imádkozom, hogy legyen segítségedre.

Uram, kérlek, mutasd meg, hogyan keresselek egyre jobban. Segíts, hogy ezt a mai sértést lehetőségként fogjam fel arra, hogy irgalmat kérjek és adjak, példát mutassak a szeretetre, és túllépjek ösztönös reakcióimon. Helyes döntéseket szeretnék hozni, amik méltók Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.16.
www.proverbs31.org



Gonosz lányok
Lynn Cowell

„Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen.” Énekek 4,7

„Olyan ronda vagy! Kövér és idegesítő! Utállak!” - ugrottak elé a szavak a Facebook-on. Lindsay csak ült a képernyőt bámulva, megkövülten. „De hát mit mondtam neki? Vagy mit csináltam?”
Talán a te gyermekeddel is megesett már ez, vagy valami más formában tapasztalta meg a fájó elutasítást. Esetleg te magad érezted már. Nemrég láttam egy pólót ezzel a felirattal, „Senki vagy, míg nem beszélnek rólad.” Lehangoló állapotok.
Olyan világban nőnek fel gyermekeink, ahol a „Mean Girls” (gonosz, aljas lányok, a filmcím magyarul: Bajos csajok) és a „Gossip Girl” (pletykás lány, pletykafészek) mozi- és tévéfilmek címei, nem csoda hát, ha a „gonosz, aljas” jelző sok nő viselkedését jellemzi. Hogyan tudjuk megvédeni ettől a lelkünket? Mit tehet egy anya, ha látja, hogy az aljasság összetöri a gyermeke szívét?
Nem új dolog az elutasítottság. Az Énekek éneke 1,6a-ban egy lányról olvasunk, aki így szól: „Ne nézzétek, milyen barna vagyok…” Ne nézzetek le ezért. Kirekesztettnek érezte magát. Ez az érzés annyira más, mint amit mi is, gyermekeink is érezni szeretnénk. Mind arra vágyunk, hogy elfogadjanak.
Matthew Henry írja az Énekek éneke-beli barna bőrű lány kapcsán: „gyakran megvetésre vagy szánalomra méltónak tartanak mások, de Isten szemében kiválóak vagyunk.”
Semlegesíthetjük az aljasság mérgét, ha arra gondolunk, milyennek lát minket Isten. Kiválóak vagyunk Isten szemében: te is meg én is. Az Énekek 1,5-ből pontosan látjuk, hogy a barna bőrű lány tisztában van ezzel, tudja, hogy Isten őt szépnek látja. Ha tudom, hogy Isten olyannak fogad el, amilyen vagyok, le tudom seperni magamról a bántó szavakat, és gyermekemnek is segíthetek, hogy ezt tegye.
Hatodikos korában a lányom 178 cm magas volt. Egyik nap, mikor leszállt a buszról, láttam, hogy a könnyeivel küszködik. Mint már annyiszor, megint csúfolták a magasságáért.
Aznap nem volt mellette a lelkész. Nem volt mellette az osztályfőnöke, a tanácsadója, a kisközösség vezetője. De ott volt az édesanyja. Elmondtam neki, milyennek látja őt az Atya, Isten, aki megalkotta.
„Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád nincsen.” Énekek 4,7
„Szerelmesem az enyém, s én az övé vagyok.” Énekek 2,16a
„Szépségedet a király kívánja, mert ő a te urad, borulj le előtte!” Zsolt 45,12
Megosztottam kislányommal ezeket az igazságokat, s azóta is igyekszem sokszor emlékeztetni rájuk. Kiragasztottam őket a ház különböző pontjaira, hogy újra meg újra elolvassuk őket. Amikor úgy érezzük, elutasítanak, ezek a mondatok emlékeztetnek, hogy igenis, a Legfontosabb elfogad és szeret. Örülnék, ha a fenti idézetek segítenének a te és lányod lelkébe is beoltani ezt az igazságot.

Uram, segíts, hogy céltudatosan beépítsem a lelkembe a Te igazságodat arról, hogy ki vagyok, s ne befolyásoljon mindig mások véleménye. Add, hogy megfelelő időben tudjam megosztani ezt gyermekeimmel és barátaimmal is. Ha a gyermekem úgy érzi, társai elutasítják, élhesse át, hogy Te elfogadod és magadhoz öleled őt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.17.
www.proverbs31.org

Gyógyító szavak
T. Suzanne Eller

„Élet és halál van a nyelv hatalmában. Amelyiket szereti az ember, annak gyümölcsét eszi.” Péld 18,21.

A férjem fehérneműs fiókjában rendezgettem, mikor a kezembe akadt egy ismerős fehér boríték. Feltettem a szemüvegemet, leültem az öltözködő asztalhoz, és olvasni kezdtem.
Eleredtek a könnyeim.
„Apa, te hős vagy. Az én hősöm.” Akkor írta ezt Ryan, mikor az apja sikeresen befejezte posztgraduális tanulmányait. Háromoldalnyi szó, melyek azt jelezték, hogy ez a fiatalember nem fél megnyitni a szívét az édesapja előtt, engedi, hogy belelásson.
Miután befejeztem az olvasást, kedvem kerekedett levelet írni a fiamnak. El akartam mondani neki, hogy emlékszem a száguldó autóból odadobott puszikra, amiket akkor kaptam, mikor háromévesen elszaladt mellettem. A féloldalas mosolyára, Kermitet, a békát utánzó mély kacagására, ami boldoggá tette a három totyogó gyermek mindennapjaival küzdő, kimerült édesanyát. Szerettem volna elmondani, hogy emlékszem a hangjára, amivel igyekezett felhívni magára a figyelmet, ritmikusan skandálva: „mam-mam-mama!” Szerettem volna megosztani vele, mennyire bántott, amikor éreztem, nem tudok elég türelmes lenni vele. De mindenekfölött azt akartam, hogy tudja, milyen büszke vagyok rá látva, ahogy férfivá cseperedik, s apja sok szép vonása megjelenik rajta és a jellemében.
Miért hallgatjuk el ezt a sok értékes szót? Szavakat, melyek gyógyítanak. Szavakat, melyek megosztják, mit érzünk. Szavakat, amelyek kinccsé válnak egy nap, amikor már csak a szavak maradnak meg.
Mai igénk, a Példabeszédek 18,21, figyelmeztet, hogy a nyelv erejét és hatalmát nem a vastag izomszövet adja, hanem a szavak, amelyeket kiejt. Gyakran beszélünk a negatív kifejezésekről, amiket vissza kellett volna fojtanunk, de mi van azokkal a kincset érő szavakkal, amiket szabadon kimondhatnánk szeretteinknek?
Azoknak is hatalmuk van, valóságos hatalmuk.

Uram, az Írások tele vannak olyan szavakkal, melyek a Te szeretetedről szólnak. Add, hogy az én nyelvem is erősítsen, bátorítson, felemeljen, tudja kimondani az egyszerű „szeretlek” szót azoknak a drága embereknek, akiket életem részévé tettél. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.20.
www.proverbs31.org