Lélekerősítő levelek 65

Nagyobb szeretetet
Luann Pater

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13

Gyilkos vagyok. Komolyan. Kimondom, elismerem. Nem úgy, ahogy talán gondoljátok, de az életemben hosszú ideig barátsággyilkos voltam.
Sokat töprengtem azon, vajon a gyermekkori élményeim okozták-e. Évente költözködtünk, ami tizenéves koromig minden évben iskolaváltást is jelentett. Egy rendkívül félénk kislány számára ez maga a rettenet. Az első iskolai nap előtti éjszakán mindig kivert a víz a félelemtől, hogy megint új osztály, új vizslató tekintetek, új suttogások a hátam mögött, új vihogások várnak.
Az élmények egymásra épültek, úgy gondoltam, nem számít az se, ha megszeretnek az osztálytársak, mert úgysem leszünk együtt hosszú ideig. Néha egy-egy picit megnyíltam. Aztán anyu szólt: „Pakolás”, és megint előkerültek a dobozok, s a bőröndökkel együtt bezárult a szívem is.
Túlságosan fájt arra gondolni, hogy a barátságok tartósak is lehetnek. Biztos voltam benne, hogy ez nem így van, ezért megöltem őket, mielőtt szárba szökkentek volna. Zárd le, mielőtt túl sokat fektetnél bele – ez volt az elvem.
Talán pontosan tudod, miről beszélek. Azzal áltatjuk magunkat, hogy ha nem nyílunk meg, elkerülhetjük az elutasítás fájdalmát, a veszteség miatti kétségbeesést.
Barátnőm, hadd mondjam el, mire jöttem rá. János apostol egy melegszívű, valóságos Jézust rajzol elénk. Jézusnak ez a képe megszólított. Eljutott a szívemig, és attól a pillanattól kezdve a Megváltó szeretete kezdte átalakítani az életemet. Mostmár nagyobb szeretet van bennem is. Megtaláltam az élő víz forrását, amit János evangéliumában Jézus felajánl az asszonynak a kútnál.
Örök életre fakadó víz forrása! És észrevettem, hogyha élni kezdjük ezt a sugárzó életet, másokat is megfertőzünk vele. A bensőnkből fölpezsdülő örömöt nem lehet elrejteni. Hozzád vonz másokat, akik csodálkoznak, miért maradsz derűs minden körülmények között. És akkor megtörténik. Barátságok születnek. A régi énem bezárult és elmenekült volna a kapcsolatok elől. Nem hittem, hogy képes vagyok életben és egészségben tartani egy barátságot. Én nem is vagyok képes, de Isten igen. Az új énem örül a barátoknak!
Talán te is küzdesz a kapcsolataiddal. Isten ma keresztezte az útjainkat, ez nem véletlen. Arra kér, vállaljuk fel a kockázatot. Hallgattasd el a csőszt benned, és szeress, ahogy Ő szeretett.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz, s hogy megtanítasz, hogyan fogadhatom be életembe nagyobb szeretettel a barátokat. Nyisd meg az elmémet, hogy túlláthassak önmagamon, és vállaljam a Te szereteteden alapuló kapcsolatok kockázatát. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.16.
www.proverbs31.org

Elég nekünk Isten?
Melissa Taylor

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban.” Filippi 4,19

Elég nekem Isten? Életem eseményei gyakran visszakényszerítenek ehhez a kérdéshez. Eljutottam odáig, hogy már nem csak azt mondom, hogy Isten elég, hanem azt is, hogy elég kell, hogy legyen.
Erőfeszítés árán is ott kell tartanom a szívemet ennél az igazságnál.
Gyermekként nem ismertem fel, hogy szükségem van Istenre, de azt éreztem, hogy valami nagyon hiányzik. Hét éves koromban szexuálisan bántalmaztak. Tizenegy voltam, mikor apu elhagyott minket. Mindkét dolog letaglózott, nem hittem, hogy Isten valaha is meg tud gyógyítani. Éveken át a magam erejéből kerestem a gyógyulást, igyekeztem jól érezni magam.
Semmi sem tudott kielégíteni. Semmi sem hozta meg a várt hatást.
Ahogy múltak az évek, egyszerű hívő keresztényből Krisztust aktívan kereső és követő kereszténnyé váltam. S az életem kezdett átalakulni.
Közvetlen kapcsolatom Istennel az imádságban és az állhatatos bibliaolvasás kihívás elé állított. Rájöttem, hogy amikor valamilyen csapás ér, akkor tudok tovább lépni, ha felteszem magamnak a kérdést: „Elég nekem Isten?”
Amikor elárul egy barátom, elég nekem Isten?
Ha meg kell bocsátanom, ami megbocsáthatatlannak tűnik, elég nekem Isten?
Amikor a gyermekem olyan utakon jár, ami kívül esik a látókörömből, elég nekem Isten?
Amikor a házasságom a szakadék szélére kerül, elég nekem Isten?
Amikor valaki nem bocsát meg, elég nekem Isten?
Amikor édesanyám rákban haldoklik, elég nekem Isten?
Amikor mások nem ismerik fel az értékeimet, elég nekem Isten?
Amikor szakmailag vakvágányra kerülök, elég nekem Isten?
Amikor ellenem támad valaki, akit szeretek, elég nekem Isten?
Amikor a hiteleim miatt nem tudom kifizetni a számlákat, elég nekem Isten?
Amikor üldöz a múltam, elég nekem Isten?
Amikor meginog az egészségem, elég nekem Isten?
Amikor mindenben csalódom, elég nekem Isten?
Legutóbb, mikor feltettem magamnak a kérdést, hogy „Elég nekem Isten?”, kinyitottam egy kis dobozt, amiben egyik barátomtól kapott, személyre szabott bibliai idézeteket tartok. Miközben hangosan végigolvastam az igéket, kételkedő gondolataim lassan elcsitultak.
Rájöttem, hogy a válasz a kérdésemre, „Elég nekem Isten?” mindig ugyanaz: Igen, elég.
Semmire sincs garancia itt a földön. Ha mindent elveszítenék is, Jézusomat senki nem vehetné el tőlem. Akár hegyoldalra épült palotában, akár szalmakunyhóban élek, Jézus az enyém. Akár mellettem áll a világ, akár ellenem fordul, Jézus velem van. Amikor földre dönt valami, felkapaszkodom térdelésbe, és megtalálom Jézusom.
Amikor úgy érzed, az élet jobban sújt, mint amit el tudsz viselni, ne add fel. És ne higgy a hazugságnak, hogy Isten nem elég. Ehelyett tedd fel magadnak a kérdést: „Elég nekem Isten?” Majd ültesd el a szavait jó mélyen a szívedbe, hogy bármikor elő tudd venni a választ: „Igen, elég.” Elég nekem Isten, és elég neked is: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban” (Filippi 4,19).

Uram, segíts felismernem és észben tartanom, hogy a minden körülmények közti elégedettség titka Te vagy. Segíts, hogy mindig, bármi történik, tudatában legyek jelenlétednek az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.17.
www.proverbs31.org

Nagyon akartam…
Tracie Miles

„Szeresse tehát mindegyiktek a feleségét, akárcsak önmagát, az asszony meg tisztelje férjét.” Ef 5,33

Mikor több mint húsz éve hozzámentem a férjemhez, nagyon akartam szeretni, tisztelni, csodálni őt. Minden erőmmel tökéletes felesége akartam lenni, aki kedves szavakkal, romantikus csókkal, finom vacsorával fogadja élete párját minden este.
Később aztán munkahelyi problémák adódtak, emelkedtek a számlák, gyermekek születtek, egyre nagyobb volt a szennyes ruhák halma, és az élet kaotikussá vált. Tudat alatt lassacskán kialakult bennem az elvárások mérőrúdja, amivel azt méricskéltem, mennyire érdemli meg a férjem a szeretetemet és a tiszteletemet.
Amikor úgy érezzük, házasságunk távol áll az esküvő előtti irreális várakozástól, amikor a való élettel szembesülünk, gyakran kialakul az a rossz szokásunk, hogy férjünket - és ezzel a házasságunkat - negatív színben lássuk. Minél tovább él együtt a házaspár, annál könnyebb nem csak észrevenni, de kíméletlenül kritizálni is a másik hibáit. Ez aztán ingerlékenységhez vezet, türelmünk a minimumra esik, és eltűnik minden ragyogás a házasságunkból.
Ennek eredményeként már igencsak kelletlenül adjuk – ha egyáltalán - a szeretet, tisztelet, csodálat ajándékát, amit olyan nagyon adni akartunk házasságunk elején.
Néhány éve a kezembe került egy feleségeknek szóló könyv, amit Rick Johnson barátom írt. Reméltem, hogy talán sikerül visszacsempésznie valami örömöt a házasságomba. Nem sejtettem, hogy Isten a könyvben leírt igazságokkal fogja felhívni a figyelmemet - és segíteni is fog -, hogy bizonyos változásokat hajtsak végre saját belső életemben. Míg olvastam, Isten ítéletet mondott arról, ahogy csak pár napja is viselkedtem a férjemmel. Felidéztem, miket vágtam a fejéhez, és milyen könnyedén áradt ki a számon a sok-sok kritika, amit már nagyon megbántam. Míg valaha férjem legerősebb támasza akartam lenni, most én voltam az, aki leginkább kedvét szegte.
Isten rávilágított, mekkora hatással vagyok férjemre és házasságunkra, ha biztató szavakat mondok. Építőket, nem rombolókat.
Nekünk, nőknek, hatalmunk van minden nap felépíteni vagy földig rombolni a férjünket attól függően, mennyi tiszteletet mutatunk iránta, mekkora bizalomról teszünk tanúságot.
A tisztelet és a csodálat a két legerősebb eszköz, amivel egy feleség befolyásolhatja a férjét. Mikor ráébredtem, hogy én megtagadtam tőle ezt a két becses ajándékot, kértem Istent, segítsen, hogy megválogathassam a szavaimat. Kértem Őt, töltse fel szívemet olyan érzésekkel, nyelvemet olyan szavakkal, amiktől a férjem úgy érzi, tisztelem, csodálom, szeretem őt függetlenül attól, hogy véleményem szerint megérdemli-e vagy sem.
Az Ő segítségére volt szükségem, hogy beválthassam, amit a házasságom elején vállaltam, kértem, hogy jelezze mindig, ha kritikus gondolatok türemkednek be a tudatomba, és segítsen, hogy ezek ne jussanak a megfogalmazás szintjéig.
Néhány hét alatt már észrevehető volt a változás – bennem, a férjem viselkedésében, a kapcsolatunkban. Olyan változás, ami újraélesztette a feltétel nélküli szeretetet, tiszteletet és csodálatot. Olyan változás, ami lehetővé tette, hogy azt adjam, amit végig adnom kellett volna, ahogy eredetileg szándékoztam.
Tiszteletet és csodálatot tükröző szavaink segítenek férjünknek azzá a nagyszerű emberré válni, akinek Isten szándékai szerint válnia kellene, és viszonzásul olyan házasságban élhetünk, amilyet mindig is álmodtunk magunknak.

Uram, segíts féken tartanom a nyelvemet, és felépítenem a nagyszerű embert férjemben. Szabadíts meg, kérlek, kritizáló hajlamomtól, még akkor is, ha okom volna rá. Nyisd meg a szememet, hogy a rossz helyett mindig a jót lássam. Segíts, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, s erős, szeretetteljes házasságot építsünk ki egymással. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.19.
www.proverbs31.org

Megtervezem a pihenésem
Glynnis Whitwer

„Ő azt felelte nekik: ’Ez az, amiről az Úr beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az Úr szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra.’” 2Móz 16,23

Rengeteg munkával jár a nyaralásra készülődés. Mire mindent kimosok, kitakarítom a lakást, és rendet hagyok magam után az irodában, már ki is merültem.
Idén a családi nyaralásunk két nappal egy többhetes nagy munkahelyi hajtás után kezdődött. Mire bezártam a bejárati ajtót, és a kocsihoz indultam, rám tört a testi-lelki fáradtság.
Megérkezve úti célunkhoz, sírni tudtam volna a megkönnyebbüléstől. Megérte a hónapokig tartó tervezés, az utóbbi hetek lázas készülődése. Néhány napi teljes nyugalom és kikapcsolódás után úgy éreztem, feltöltődtem, kész vagyok ott folytatni, ahol abbahagytam.
A pihenésre való felkészülés természetes dolog a nagy nyaralások előtt, de a Sabbath megünneplése előtt az utóbbi időkig nem jutott eszembe a készülődés. Minden héten esélyt kapok a nyugalomra. Illetve ez nem csak esély, hanem az Úr parancsa. De ahelyett, hogy a pihenést tervezném, beleveszek egy egész napnyi tennivalóba. Valamiért úgy gondolom, hogy a pihenőnap majd magától kialakul. De ez nem igaz. Át kell gondolnom, hogyan fogom Isten parancsát teljesíteni. Szándék kell hozzá, hogy megtörténjék, különben csak az elmaradt tennivalóimat pótolom a pihenőnapon.
Isten évek óta gyengéden korholt, amiért nem szentelem meg az Ő napját. Az igazság az, hogy hiába tudtam, hogy egyike a Tíz Parancsolatnak, gyakran az engedelmesség elé helyeztem a tennivalókat. Nem egyszer igyekeztem szépíteni a dolgot, és aktív pihenésnek neveztem ki a munkát, amit végeztem, mintha ezzel becsaphatnám Istent. Valójában hétnapos munkahetem volt, és nem törődtem a pihenőnappal.
Könnyű mentséget találni a pihenés elhanyagolására: öt gyermek anyja vagyok, a munkám kötődik a gyülekezethez, csak néhány emailt kell megírnom stb. Hát elég sutának tűnnek ezek a kifogások, ha összevetem őket Isten kérésével, hogy engedelmeskedjem neki valamiben, ami kellemes, és a javamat szolgálja.
A Sabbath a szerető mennyei Atya ajándéka gyermekeinek. Egy nap, amikor megkönnyebbülten felsóhajthatok, és abbahagyhatom a munkát. Testem, lelkem, elmém vágyik a pihenésre. Ha elutasítom ezt a gyógyító ajándékot, az nekem és a családomnak is fájni fog. Nem beszélve arról, hogy konkrétan engedetlenné válok Istennel szemben.
Mivel tudom magamról, hogy mindig tevékenykedni akarok, tudatosan meg kell terveznem a pihenést. A házimunkát szét kell osztanom a hétköznapokra, a mosást-vasalást egy nappal előbb be kell fejeznem, főzni is előre fogok. Meg kell terveznem a hetemet. De ha a Sabbathot ily módon előtérbe helyezem, Isten gondoskodó parancsának engedelmeskedem, és a gyermekeimnek is megtanítom, hogy ezt tegyék.
Mikor szomjas lelkem megérzi a pihenés frissítő erejét, rájövök, miért kéri Isten, hogy szenteljem meg az Ő napját.

Uram, bocsáss meg, hogy sokszor kifogásokat kerestem, és nem engedelmeskedtem parancsodnak. Tudom, hogy ajándékul adtad nekem ezt a napot, s én mégis gyakran visszautasítottam, hogy a magam útját járjam. Segíts, hogy tudjam bölcsen megtervezni a hetemet, hogy mindig készen álljak a pihenőnapra. Köszönöm, hogy megbocsátasz, és újabb esélyt adsz az engedelmességre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.22.
www.proverbs31.org

Kelj fel a romokból
Micca Monda Campbell

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Róm 8,28

Nem először olvastam már az Apostolok Cselekedeteit, s őszintén megvallva úgy éreztem, nem tud már semmi újat nyújtani. Aztán elérkeztem a kilencedik fejezethez, s valami a szemem elé ugrott. „Elutasítás” – ez a szó pattant elém, pedig benne sem volt a szövegben. Talán azt láttam meg, amit éreztem aznap: az elutasítást.
Ott tartottam a történetben, hogy Saul, a gyilkos, átalakul Pállá, Krisztus tanítványává. Bár Pál személyisége teljesen megváltozott, sokan elutasították őt múltbeli tettei és életmódja, a híre miatt.
Sőt, miután teljesen odaadta magát Krisztus szolgálatára – feláldozva tanulmányait, életmódját, megmaradva magányosnak, hogy jobban szolgálhassa az Urat –, többször alaptalanul megvádolták, börtönbe vetették, hajótörést szenvedett nem egyszer. Nem furcsa ez egy olyan ember életében, akit Isten elhívott? Isten meghívása ugye meg kellett volna, hogy védje ezektől a dolgoktól?
A betegségre gondoltam, ami hónapokig kínzott. Olyan súlyos volt, hogy hetekig ágyhoz kötött, nem tudtam dolgozni, tevékenykedni, szolgálni. Úgy éreztem, Isten elvetett magától. Értelmetlennek tűnt az egész. Meg se tudnám számlálni, hányféle módon igyekeztem szolgálni Istent. Aztán minden figyelmeztetés nélkül, feltámad a vihar, és betör az életembe. Fellegek tornyosulnak fölém, és hajótörést szenvedek. Így éreztem.
Talán te is átélted már. Talán a családtagjaid, a barátaid, a munkatársaid vetettek el maguktól. Vagy alaptalanul megvádoltak. Talán gúzsba köt az anyagi helyzeted, talán valaki más bűneinek árát kell megfizetned.
Olyan igazságtalannak tűnik az egész. Igyekeztél helyesen élni. Amennyire tudsz, az engedelmesség útján jársz. Hiszel Isten Szavában, bízol az ígéreteiben. Ez a hit sima utazást kéne, hogy biztosítson, nem pedig viharos, hajótöréssel fenyegető hánykolódást, nemde?
Ha végigkövetjük Pál útját, láthatjuk Isten működését az elutasításokban, a próbatételekben, a börtön ideje alatt, a hajótörésekben. Az elutasítás és a bebörtönzés alkalmat adott Pálnak, hogy megossza az evangéliumot a farizeusokkal. A nép megtapasztalhatta Isten hatalmának áradását, látva, hogy Pál túléli a viharokat, a kígyómarást, és még a börtön falai is megrázkódnak, hogy kinyíljanak az ajtók, lehulljanak a bilincsek.
Pál nem hagyta, hogy a körülmények hajótöröttet csináljanak belőle. Nem hagyta, hogy az önsajnálat és a kételkedés eluralkodjanak rajta. Ehelyett azt látjuk az ApCsel 16,22-31-ben, hogy miután letépték ruháját, megbotozták, bedobták a belső cellába, lábát kalodába zárták, ő Szilásszal együtt hangosan imádkozott és énekekkel magasztalta Istent. A rabok a börtönben hallgatták. Isten ereje oly mértékben megnyilvánult, hogy a börtönőr remegve kérdezte meg tőlük: „Uraim, mit kell cselekedjek, hogy üdvözüljek?” A válasz: „Higgy az Úr Jézusban”.
Isten tartotta magát ígéretéhez, hogy mindent a javára fordít ennek az embernek, aki szereti őt, és akit Ő hívott el. Mialatt Pál Istenre hagyatkozott és bízott az Ő hűségében a megpróbáltatások alatt is, sokan megtapasztalták Isten hatalmát, és hitre jutottak.
Ez ránk is igaz. Isten nem pazarolja el fájdalmainkat, az elutasításokat, a „hajótöréseket”, amiket átélünk. Felhasználja ezeket a terveihez – úgy alakítja sorsunkat, hogy mások is tanúi legyenek hatalmának, amivel megváltoztatja az életünket, és higgyenek az élő Istenben.
Ha ez így van – és így van -, a mi feladatunk nem más, mint Pálé: keljünk fel a romokból, hogy életünk tanúsággá váljék, ami másokat is elvezet Jézushoz. Nem ücsörgök már az életem peremén magamat sajnálva. Felkelek, imádkozom, dicsőítem Istent, hogy felragyogtathassa rajtam dicsőségét, és mások is higgyenek Benne.

Uram, bocsásd meg nekem, hogy az önsajnálatban, az elutasítottságban dagonyáztam. Hiszem, hogy te a teljes képet látod. Elhiszem, hogy értelme van a szenvedésemnek. Erősíts meg kérlek, hogy felkeljek a hamuból, és mások láthassák rajtam, hogy Te vagy a segítségem és a megmentőm. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.23.
www.proverbs31.org


Újjáépültem
Amy Carroll

„Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.” 2Kor 3,4-5

„Alkalmasnak hiszed magad arra, hogy farkánál fogva elkapd a vadmacskát?” kérdezte édesanyám szélesen mosolyogva. Ez volt a válasza, mikor Barry, akivel jártam, megkérte a kezemet.
Még mindig nevetnem kell, mert igazi első gyerek voltam, furcsa egyvelege az engedelmességnek, a szeszélyességnek, a vad függetlenségvágynak és szabálykövetésnek. Ma sem tudom, sejtette-e Barry, mit vállal, amikor igennel válaszolt.
Több mint húsz év telt el azóta, s mikor egy családi nyaraláson Barry feltett nekem egy váratlan kérdést, rádöbbentem, mennyi munkája volt Istennek az életemmel. Az óceán partján ültünk a mólón, halkan beszélgettünk mindenféle fontos témáról: anyagiakról, gyermeknevelésről, tervekről. Hirtelen azt kérdezte Barry:
„Ha lehetőséged volna, hogy egy dolgot megváltoztass bennem, mi volna az?”
Minden gondolatom elszállt, csak azt tudtam, hogy ennek a kérdésnek nagy súlya van. Előbb nem is akartam válaszolni (minek rontsak el egy ilyen szép estét?), de aztán mégis feleltem, majd visszakérdeztem: „És te mit változtatnál meg bennem?”
Gondolatban már soroltam is a lehetőségeket – szeretném, ha kevesebbet kritizálnál, ha kevesebbet beszélnél, ha gyakrabban főznél meleg vacsorát stb.
Meglepett a válasza. „Azt szeretném, ha visszanyernéd az önbizalmadat. Mikor elvettelek, a kedvenc szavajárásod az volt: ’Majd én megcsinálom!’ Azt kellett látnom, hogy az évek során elvesztetted az önbizalmadat, s szeretném, ha visszanyernéd” – válaszolta.
Egy költözés, rosszul végződött barátságok, a küzdelem, hogy megtaláljam a helyem az új lakókörnyezetemben - kiüresített, mintha egy rongybabából kiszednék a töltelékanyagot. Hiába küszködtem a magamat másokkal összehasonlítgató hajlamom, a tökéletességre való törekvésem, a túlzott felelősségvállalás ellen. Szép lassan meggyőztem magam, hogy nem az vagyok, aki lenni szeretnék, alkalmatlan vagyok. Önbizalmam megingott, majd összeomlott. De néha le kell rombolni dolgokat ahhoz, hogy újjáépíthessük őket.
Vajon Isten tervei közt szerepelt, hogy költözzünk el, hogy menjenek tönkre a barátságaim, hogy próbáljak mássá lenni, mint ami vagyok? Biztos, hogy nem. De felhasználta ezeket a rossz dolgokat, hogy valami jót hozzon ki belőlük. Néhány éve már elkezdte újjáépíteni a magabiztosságomat, s fel is rakta rá a tetőt, mikor hazaértem egy Proverbs 31 Ministries She Speaks konferenciáról abban az évben. A konferencián újra meg újra azt sugallta nekem, hogy vessem az életem az Ő irányítása alá. Következő vasárnap a Vasárnapi Iskolában a fenti igéről kellett beszélnem. „Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket, hogy egy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 3,4-6).
Évekig saját erőmre támaszkodtam: „Majd én megcsinálom!”, ám Isten megmutatta saját erejét, és tudtomra adta, hogy Ő majd megcsinálja bennem.
Kiemelt saját erőmből, ami korlátozott és törékeny, és rákapcsolt a Lélek állandóan áramló erejére.
Az önmagamban való hitnek vajmi kevés hatalma van, de a Benne való hit korlátlan lehetőségeket tár elém.
Tudom, hogy lesznek még napok, amikor küzdenem kell a magabiztosságért, de újjáépített, megújított önbizalmam már szilárdan támaszkodik Krisztusra. Nagyon jó hely ez.

Uram, gyakran magamra támaszkodtam, és sokszor leestem. Önbizalmam megingott. Építs újjá, segíts, hogy teljes bizalmammal Rád támaszkodjam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.24.
www.proverbs31.org