Történetek Adventre 19

Három rózsa

Úgy léptem be az élelmiszerüzletbe, hogy nem igazán érdekelt a vásárlás. Nem voltam éhes. 37 éves férjem elvesztésének fájdalma még túlságosan friss volt. És annyi szép emlék kötődik ehhez a bolthoz. Rudyval gyakran betértünk ide, s szinte mindig volt egy pillanat, amikor közölte, hogy előre megy, mert meg akar keresni valami különlegeset. Tudtam, miben sántikál. Pár perc múlva megjelent, kezében három szál sárga rózsával. Tudta, mennyire szeretem a sárga rózsát. Gyásszal a szívemben tértem be most, csak egy-két dolgot akartam venni, de még a vásárlás is más volt, mióta Rudy elment. Hosszabb időbe telik, több gondolkodást igényel, ha egy személyre akarunk vásárolni, mint ha kettőre. Álltam a húspult előtt, kerestem egy tökéletes, kisméretű karajszeletet, s közben az járt az eszemben, Rudy mennyire szerette a karajt.
Egyszer csak egy nő állt meg mellettem. Szőke volt, vékony, szép halványzöld nadrágkosztümöt viselt. Láttam, ahogy felemel egy nagy, előre csomagolt oldalast, betette a kosarába, majd egy kis tétovázás után visszarakta a pultra. Már-már elindult, de aztán megint megfogta a húst. Észrevette, hogy nézem, elmosolyodott. „A férjem nagyon szereti az oldalast, de őszintén, ilyen áron, hát nem is tudom.”
Fojtott hangon, könnyeimet visszanyelve, halványkék szemébe nézve mondtam: „Az én férjem nyolc napja ment el”. Ránéztem a csomagra a kezében, s igyekeztem uralkodni hangom remegésén. „Vegye meg azt az oldalast. És örüljön minden percnek, amit együtt töltenek.”
Megrázta a fejét, láttam a feltörő érzelmet a tekintetében, berakta a csomagot a kosarába, s elindult. Megfordultam, a kocsit eltoltam az üzlet végébe a tejtermékekhez. Ott megint töprenghettem, mekkora kiszerelésű tejet vásároljak.
Negyedliterest, döntöttem, majd elindultam a fagylaltos pult felé az üzlet elején. Azt legalább tudtam, hogy jégkrémből egy darabot kell vennem. Beraktam a kocsiba, és a pénztár felé néztem.
Először a világoszöld kosztümöt vettem észre, aztán felismertem a csinos fiatal nőt, akivel az imént beszélgettem. Valami csomag volt a kezében. Arcán a legragyogóbb mosoly, amit valaha láttam. Tekintetét rám szegezve közeledett, esküszöm, mintha lágy glória ragyogott volna fényes szőke haján. Ahogy közelebb ért, észrevettem, mit tart a kezében, s láttam azt is, hogy könnyek homályosítják el a szemét.
„Ezt neked vettem”, szólt kedvesen, s átadott három hosszúszárú, gyönyörű sárga rózsát.
„A pénztárnál tudni fogják, hogy ez már ki van fizetve” – szólt, majd hozzám hajolt, megpuszilta az arcomat, újra elmosolyodott, s elindult a kijárat felé. Meg akartam mondani neki, mit tett, mit jelentenek nekem a rózsák, de képtelen voltam megszólalni. Csak néztem, ahogy távolodik, s már nem is próbáltam visszatartani a könnyeimet. Lepillantottam a zöld selyempapírba csomagolt csodálatos rózsákra, szinte kételkedtem a valóságukban. Honnan tudta? Aztán hirtelen kitisztult a válasz. Nem voltam egyedül. „Ó Rudy, hát nem felejtettél el?”- suttogtam sírva. Igen, Rudy velem volt, s az angyalával találkoztam.

- ismeretlen szerző -