Aki hallja, adja át

A Szentlélek a lelkünk mélyén suttog hozzánk, ösztökél a jóra, visszatart a rossztól.
Amikor Jézus azt mondja: „akinek van füle a hallásra, hallja meg”, stb. ez azt is jelenti, hogy vannak, akiknek van, vannak, akiknek nincs képessége a belső hallásra. Nem arról van szó, hogy nem akarják hallani, hanem arról, hogy nem képesek rá. Miért teremtette/teremti Isten az embereket ilyen kettősséggel?

Miért vannak betegek? – Hogy az egészségesek ápolhassák őket.
Miért vannak szegények? – Hogy a gazdagok segíthessék őket.
Miért vannak „lelki süketek”? – Hogy a „hallók” közvetíthessék nekik, amit hallanak.

Az egészségesek szemében sokkal nagyobb a beteg szenvedése, mint ahogyan azt a beteg átéli. Utóbbi megkapja a segítő kegyelmet a maga állapotához.

A gazdagok szemében sokkal nagyobb tragédia a szegénység, mint amilyen fájdalmasan ez a szegényeket érinti. Ők megkapják a belső öröm, a más értékekre való figyelés kegyelmét.

A „lelki süketek”, akik nem saját megrögzöttségük miatt, hanem Isten akaratából azok, megkapják a nyitottságot, hogy meghallják a kívülről, mások által közvetített igazságot, és egy olyan belső tisztasággal rendelkeznek, amely addig is megvédi őket a végleges leszakadástól. A „hallóknak” naponta meg kell küzdeniük ezért a tisztaságért.

Ezt jelenti, hogy a betegek, a szegények, a szomorkodók, a lelki szegények „boldogok” a Hegyi Beszéd szerint, vagy az eredeti szó más jelentésárnyalatával: „áldottak”.